Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-12 / 109. szám
1981. május 12. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Értékek az enyészetnek mikor először hallottam azt gondoltam, hogy tréfa. Eltelt egy , mondták, hogy az a bizonyos zongora még mindig ott szomorkodik a bérház pincéjében. A gyerekek már régen lebontották róla azt, amivel jól-rosszul betakargatták. Azóta eltelt jó néhány hét, és újra hírt kaptam a pincében halódó hangszerről Ezúttal azt, hogy gyermekjátékként szolgál a bu- jócskához, hogy a húrokat ügyesen barkácsoló gyerekek ijjkészítéshez használják. Elmentem és megnéztem. Amíg rátaláltam a bérházi pincék sűrűjében, láttam egyebet is: bútort, ami még használható lenne, kényelmes szép karosszéket, ami talán egy nagypapatekintélyt parancsoló trónja lehetett, de az emlékek varázsa sem tartotta meg a lakásbari, kiszorította onnan egy hivalkodóbb kényelmetlen fotel. Láttam elektromos darálót, a vidéki lakásból maradhatott, így szemre még használható mosógépet, ami helyet adott az automatát, vedlett zománcú jégszekrényt, gyalupadot, és sorolni is sok, mi mindent. A zongorát is, úgy, olyan állapotban, amint azt elmesélték. A pince félhomályában hirtelen elképzelhetőnek tűnt, hogy a zongora elmeséli a sorsát, hogy csak any- nyit kellene lejegyeznem, amit elmondhatott volna. Kinek? Minek, miért? Akkor meg kellene szólalnia a gyalupadnak is, a működőképes mosógéptől a nagyapa szép karosszékéig minden az életből örökre száműzött, a pusztulásnak hagyott tárgynak. És különben is! Nem egy hangverseny, vagy akár különösképpen márkás zongora temetése ez. A „Wien”-t is olyan betűkkel írták rá, hogy az ember gyanakodni kezd. Mit mondhatna el? Régi darab, urias kispolgári szalonokban klampírozott rajta a ház eladó lánya? Érzelgős dalokat pötyögtet- tek rajta az ügyetlen ujjak? Aztán, mert nemcsak az idő telt, hanem a történelem is sietett, eladták, hogy megvegye egy család, a szülőknél különb sorsot érdemlő gyereknek, akit akár művésznek is hihetett a felszabadult szülői képzelet? Elmondaná talán, hogy mit kínlódott skálázás közben mellette néhány gyerek, emlékezhetne azokra a boldogabb évekre, amikor a lakás dísze, talán egyetlen rangos darabja volt. Aztán? Aztán nem nyitották ki előbb hónapokig, évekig, lehangolódva csendesen állt a virágos váza polcaként... Mit mondana a gyalupad? ő kenyér volt valakinek valamikor, a mosógép talán egy család első igazi háztartási gépe, a frizsider az első igazibb luxusa volt. Akkor forintban nagy, hangulatban nagyobb érték. Gazdagodtunk? Ha a filléresre kopott minden értékét elveszti, akkor biztosan. A néhány száz forintos haszon már nem ér utánajárást, izgalmat, alkut. Kidobható lommá lesz, az enyészetnek odadobott érték. S tt, az örökre hallgató ócska zongora mellett tűnődhettem: vajon nem lesz-e így szegényebb is az ember? Vajon a helyére hozott új értékek ad- nak-e annyi örömöt, mint az adott? Tudunk-e örülni ugyanúgy, vagy hétköznapibbá kopott az öröm? A gazdag pincék megdidereg- tettek- Szeretném hinni, hogy csak a nyirkosság tette, amelytől elszakadtak a húrok, és korhadni kezdett a fa. Bartha Gábor □ hónap A MEZŐGÉP vállalat nyírteleki gyáregységében műszakonként hat-nyolc DETK típusú egyetemes tartálykocsit készítenek főleg mezőgazdasági hasznosításra. Pokoreczki István és Fábián József a kiszállítás előtti végszerelésen dolgozik. (Jávor László felv.) Nyírbátorból a Szovjetunióba A nyírbátori Minőségi Cipőgyár sarokbevonó szalagján műszakonként 2100 pár szovjet exportra kerülő női cipőhöz gyártanak sarkokat. (G. B.) Eternit — nyolc színben Színes eternitlapok készítésére alkalmas gépsor üzemi próbáit .kezdték meg pénteken a nyergesújfalui eternit- gyárban. A 18 méter hosszú festő gépsorral évi egymillió négyzetméternyi színes tetőfedő és burkoló eternitlapot készíthetnek. Nyolcféle színű. — többek között piros, fekete, zöld, kék és sárga — eternitlapok kerülnek le a berendezésről. Mostanáig csak kísérlett! berendezéssel és kis mennyiségben készítettek színes palát a gyárban. A nagy teljesítményű új gépet a gyár műszaki gárdája tervezte. Kezdeményező párttagok Fordulat Tiszavasváriban Zsákok H a valaki kételkedne abban, hogy igen is megjött a tavasz, hogy a mezőgazdaságban pezseg az élet, az kapjon járműre, s induljon megyei kör járatra Fog látni dolgozó gíjpet, embert, szép tájat, bokrosodó búzát. És zsákot, minden mennyiségben. Zsákok borítják ugyanis a tsz-majorok környékét,. a szántóföldeket, kerteket, útszéli árkokat. Műtrágyás és vegyszeres zsákok, melyeket vígan kerget ide-oda a tavaszi szél. Fehéren úsznak a levegőben, majd leülnek valahová. Elképesztő a látvány. Az emberi gondatlanság műanyag pillangói ezek. A környezetszennyezés meg nem semmisíthető jelei. Azt már nem is kérem számon, hogy érnek-e valamit ezek a zsákok, van-e kereskedelmi vagy visszaváltási értékük. Vegyük úgy, hogy nincsen. De igen is ingerlő az a figyelmetlenség, ami a gazdaságok zöménél tapasztalható. Tudjuk: a nylon sosem semmisül meg, nem olvad, nem ázik el. Ott marad, először csak kellemetlen látványával, majd kártevő anyagával. Aki erre ma nem gondol, nem figyel a holnapra. Szomorú a látvány, s ijesztő a következmény. Legyen hát valaki, aki a tenni nem akarókkal szemben bírságot ró ki, büntet. Akinek nem drága a szép természet, annak láthatóan a szép szó sem ér sokat, (bürget) — Évekig veszteséggel zártunk. Külön átok volt ránk nézve, hogy a tsz vezetői sem voltak jóban egymással. 1975- ben kilenc pártfegyelmit osztottunk ki. A választásokkal, a személyi cserékkel sok minden megoldódott. Most egy a célunk vezetőknek és beosztottaknak. Az idézet Köblös Sándortól, a tiszavasvári Munka Tsz párttitkárától való. Május 1- én, a munka ünnepén kiváló címmel tüntették ki a tsz-t. De nem az elnevezése, hanem az utóbbi öt évben elért eredménye miatt. Fél évtized alatt a veszteséges tsz-ből a járás egyik legjob tsz-e lett. — Pedig belvizes évek voltak ezek — folytatja Köblös Sándor. A régi öregek sem emlékeznek ennyi belvízre. Gyakran kellett átdolgozni az elképzeléseinket. Közben az öt év alatt nem kevesebb, min száz dolgozónk nyugdíjba ment. Igaz, jött helyettük néhány lelkes fiatal. — Mégis, minek köszönhető a szinte ugrásszerű fejlődés? — Részben a személyi változásoknak. Itt arra is gondolok, hogy a tagság személyi összetétele, szemlélete is változott. Az elérhető feladatokat jól és időben tűztük ki, az emberek meg jól hajtották végre ezeket a feladatokat. A szanálások után viszonylag rövid idő alatt nagy utat tettünk meg. Bő öt éve csupán egy szocialista brigád működött nálunk igazán, most öt működik. Kezdeményezőbbek lettek a párttagok. Egyik kombáj- nos párttagunk például az elmúlt őszi betakarítás idejére állandó éjszakai műszakot vállalt. Javult a technikai szintünk is. Három Rába- Steiger és tíz billenős IFA is tartozik a gépparkunkhoz. 1975 előtt két felsőfokú végzettségű szakemberünk volt, most tizenegy van. Az utóbbi években tehát kevesebb emberrel és több géppel dolgoztak a Munka Tsz-ben. Az eredmény azonban kétségkívül elsősorban az $ „Belvizes" évek # Az emberi tényező § Szilárdult a fegyelem # Szívesen jöttek emberi tényezőknek köszönhető. A jobb légkör, a szilárdabb fegyelem meghozta gyümölcsét. Számokkal is illusztráljuk a fejlődést. Tavalyelőtt 89 millió forint volt a szövetkezet termelési értéke, tavaly már 123 millió forint. A kisebb-nagyobb újítások, ésszerűsítések is sokat hoztak a „konyhára”, A párttitkár legszívesebben Kábái László energetikus újítására emlékezik. Az újítás nyomán az MTZ-re szerelt trágyaszórót bentről, vagyis a vezetőfülkéből is lehet szabályozni. A laikusnak ez egyszerűnek, esetleg nevetségesnek tűnik. Ám ezt az újítást még a dunántúli szakemberek is megcsodálták. Csizmár Mária pártvezetőségi tag így folytatja: — A konkrét és átfogó újí-, tási szabályzatot csak erre az évre dolgoztuk ki igazán. Meghatározott célok megvalósítására is mozgósítottuk dolgozóinkat. Most érthetően könnyebb mozgósítani, mint évekkel ezelőtt. Még tavalyelőtt is borzolódtak a kedélyek, amikor átvettük a veszteséges SERKÖV-öt. Ezt az üzemet is a „helyére tettük”, tavaly már nyereséges volt a sertéstenyésztő telepünk. Sőt, a jövőben bővíteni fogjuk ezt a telepet. Reméljük, ez a kezdeményezésünk is meghozza a hasznát. — A hasznosabb kezdeményezések? — Az autóbuszunk reggelente háromszor is fordult, minden dolgozó eljutott a munkahelyére. Egyik párttagunk taggyűlésen javasolta, hogy egy kis átszervezéssel, egy kis gyalogolással elég lenne csupán egy forduló. Elég is, ezzel üzemanyagot takarítunk meg. Egy másik párttagunk a ládák tárolására, vagyis a vagyonvédelemre tett egyszerű, de hasznos javaslatot. Jómagam 1976-ban, még KISZ-titkár koromban az ifjúsági parlamenten javasoltam, hogy képezzünk ki ifjúsági lakásépítési alapot. Képeztünk, azóta tíz fiatal dolgozónk jutott így lakáshoz. A múlt év óta meleg ebédet kapnak dolgozóink. Ez utóbbi két tényező is hozzájárul a törzsgárda kialakításához. A veszteséges sertéstelepen különösen nagy volt a fluktuáció. Kovács László telepvezető ezt mondja: ■— Italozásért 1979-ben, sőt még 80-ban is ki kellett osztanunk néhány fegyelmit. Az utóbbi egy évben nálunk is szilárdabb a fegyelem, szocialista brigádunk tavaly már hasznos felajánlásokat teljesített. Jelenlegi dolgozóink többségére távlatokban is lehet számítani. Vajda András gépszerelő: — A mi területünkön is jobb a kollektív szellem. Jobban igazodunk az igényekhez, a különböző munkafolyamatokhoz. . Minden írás és felhajtás nélkül ész- szerűsítünk, újítgatunk. Jó néhány fiatal szívesen jött közénk. Ügy érzem, szép jövője van ennek a tsz-nek. Nábrádl Lajos Dunántúli barangolások (7.) Honfoglalók és hontalanok „Űjgazdák Baranyában” — ezt a címet viseli az a tanulmány, amely 1948-ban jelent meg dr. Kolta János tol- lábóL Ebben a megyében 16 ezer birtokostól 280 ezer hold földet vettek el. Egy részét kiosztották a helyieknek, de az ország minden részéből, sőt még a határokon túlról is fogadtak telepeseket, akik művelték a földet, beköltöztek az üresen maradt portákra. — Eltünedeztek az adatok, pedig a megye történetének szempontjából is érdekesek azok az évek — mondja dr. Kolta János. — Én akkoriban a közellátási kormány- biztos helyettese voltam, nekem kellett gondoskodni a vetőmagtól az ellátásig mindenről, így talán jobban megismertem az új gazdák sorsát. Az első statisztika szerint Szabolcs 8 községéből 10, Szatmár 5 községéből 13 család érkezett Csakhogy nem mindegyik maradt meg. Aztán voltak mások, akiket a jobb megélhetés csábított Baranyába. — Már hat gyerekünk volt, amikor Kántorjánosiból Baranyába költöztünk — emlékezik Abaligeten id. Van tus András. — Széjjelszórtuk a szegénységünket de itt se volt jobb negyven évvel ezelőtt, mert még a gyerekek miatt is kinéztek, a Dráva mentén az egyke volt a divat — teszi hozzá a felesége. A most 78 éves Vántus bácsi útőr lett az állami szolgálat marasztalta, amikor Abaligetre került. Baranyában még négy gyerek született, a hat évvel fiatalabb feleségére a nagy család nevelése jutott. — Annak örülünk, hogy a gyerekeknek szakmát adtunk a kezébe, taníttattuk őket — szól tovább a magyarázat. — Dohányt termeltünk, hogy jussunk valamerre. Abaliget ma egyike Baranya országosan is jegyzett kiránduló-, üdülőhelyeinek. Takaros porták árulkodnak a jómódról, a patak partján víkendtelep nőtt ki a földből. Vántusék nagy családja pedig ma is összetart. Elég számolgatni, hogy már 16 unokát, hét dédunokát tudhatnak a vérükből. — Ezért olyan ez a ház, mint egy kirándulóhely — említik. — Mert akármelyiknek baja van, idejön hozzánk. Az egyik unokánk pedig most katona, Szabolcsban, Nyírbátorban. A házaspárt a munka élteti. Vántus bácsi maga ültette él a krumplit a félhold- nyi kertben. A meccsre még most is kijár, sokszor elvállalja a rendezői tisztet is. Szezonban pedig, az abaligeti barlang bejáratánál újságot fog árulni. — A kitelepítés után változott meg községünk — magyarázza Molnár István tanácselnök. — Megfordult az arány, az egynegyedből háromnegyed lett a magyaroké, a többi a sváb. Ahogy tudom, kezdetben volt eltérés, verekedés a bálokon, de aztán megbarátkoztak az emberek egymással, összeházasodtak. Most már egy a falu hétszáz lakosa, jó keresetet ad az uránbánya, a pécsi ipar a többi Szabolcsból jött- nek is, mint amilyen a Pék és a Marján család. S milyen a sors: mondják, alig két hónapja Nyírpilisre, a rokonsághoz utazott lakodalomba a Marján család. Ügy látszik, már ők voltak az idegenek, mert egyikőjü- ket ugyancsak eltángálták. A baranyai aprófalvak közül többet halálraítélt a változó élet. Ilyen Okorág is. Ebbe a kis községbe 35 évvel ezelőtt öt szabolcsi család költözött. A honfoglalókból már nincs egy sem, továbbmentek jobb megélhetést keresni, vagy visszaköltöztek a szülőföldjükre. Ám a 34 ház egyikében mégis van egy család, amelyik szű- kebb hazájának Szabolcsot vallja. Idős Ferenczi Istvánná nyolc gyerekével vetődött ide 1964-ben Tiszalökről. A férj azóta elvált, visszaköltözött, a család pedig maradt, éli a szegények életét. — Tiszalökön született hat gyerekem, itt ugyanannyi, de közülük négy az apjával ment — mondja az asszony. — A legidősebb most szerelt le a katonaságtól, a 16 éves lányom pedig azért tartom itthon, mert én betegnek érzem magam, nincs, aki a kisebbeket ellássa. A két legkisebb, az ötéves ikrek tágra nyílt szemmel figyelnek. Nekik elég a tavaszi napfény, amikor kiszabadulnak a szegényes házból az udvarra. Nem tudják, hogy szüleik nem új hazát kerestek, hanem hontalanok lettek Hogy is mondta dr. Kolta János Pécsett? — Az idejöttekből nem mindenki tud megragadni. Bizony, vannak, akik elvesztették a talajt a lábuk alóL Lányi Botond (Vége) I