Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-12 / 109. szám

1981. május 12. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Értékek az enyészetnek mikor először hallot­tam azt gondoltam, hogy tréfa. Eltelt egy , mondták, hogy az a bizonyos zongora még min­dig ott szomorkodik a bér­ház pincéjében. A gyerekek már régen lebontották róla azt, amivel jól-rosszul beta­kargatták. Azóta eltelt jó néhány hét, és újra hírt kaptam a pincében halódó hangszer­ről Ezúttal azt, hogy gyer­mekjátékként szolgál a bu- jócskához, hogy a húrokat ügyesen barkácsoló gyere­kek ijjkészítéshez használ­ják. Elmentem és megnéz­tem. Amíg rátaláltam a bérhá­zi pincék sűrűjében, láttam egyebet is: bútort, ami még használható lenne, kényel­mes szép karosszéket, ami talán egy nagypapatekin­télyt parancsoló trónja le­hetett, de az emlékek vará­zsa sem tartotta meg a la­kásbari, kiszorította onnan egy hivalkodóbb kényel­metlen fotel. Láttam elektromos dará­lót, a vidéki lakásból ma­radhatott, így szemre még használható mosógépet, ami helyet adott az automatát, vedlett zománcú jégszek­rényt, gyalupadot, és sorol­ni is sok, mi mindent. A zongorát is, úgy, olyan ál­lapotban, amint azt elme­sélték. A pince félhomályában hirtelen elképzelhetőnek tűnt, hogy a zongora elme­séli a sorsát, hogy csak any- nyit kellene lejegyeznem, amit elmondhatott volna. Kinek? Minek, miért? Ak­kor meg kellene szólalnia a gyalupadnak is, a működő­képes mosógéptől a nagy­apa szép karosszékéig min­den az életből örökre szám­űzött, a pusztulásnak ha­gyott tárgynak. És különben is! Nem egy hangverseny, vagy akár kü­lönösképpen márkás zongo­ra temetése ez. A „Wien”-t is olyan betűkkel írták rá, hogy az ember gyanakodni kezd. Mit mondhatna el? Régi darab, urias kispolgári szalonokban klampírozott rajta a ház eladó lánya? Érzelgős dalokat pötyögtet- tek rajta az ügyetlen ujjak? Aztán, mert nemcsak az idő telt, hanem a történelem is sietett, eladták, hogy meg­vegye egy család, a szülők­nél különb sorsot érdemlő gyereknek, akit akár mű­vésznek is hihetett a felsza­badult szülői képzelet? Elmondaná talán, hogy mit kínlódott skálázás köz­ben mellette néhány gyerek, emlékezhetne azokra a bol­dogabb évekre, amikor a lakás dísze, talán egyetlen rangos darabja volt. Aztán? Aztán nem nyitották ki előbb hónapokig, évekig, le­hangolódva csendesen állt a virágos váza polcaként... Mit mondana a gyalupad? ő kenyér volt valakinek va­lamikor, a mosógép talán egy család első igazi háztar­tási gépe, a frizsider az első igazibb luxusa volt. Akkor forintban nagy, han­gulatban nagyobb érték. Gazdagodtunk? Ha a fil­léresre kopott minden ér­tékét elveszti, akkor bizto­san. A néhány száz forintos haszon már nem ér utána­járást, izgalmat, alkut. Ki­dobható lommá lesz, az enyészetnek odadobott ér­ték. S tt, az örökre hallgató ócska zongora mel­lett tűnődhettem: va­jon nem lesz-e így szegé­nyebb is az ember? Vajon a helyére hozott új értékek ad- nak-e annyi örömöt, mint az adott? Tudunk-e örülni ugyanúgy, vagy hétközna­pibbá kopott az öröm? A gazdag pincék megdidereg- tettek- Szeretném hinni, hogy csak a nyirkosság tet­te, amelytől elszakadtak a húrok, és korhadni kezdett a fa. Bartha Gábor □ hónap A MEZŐGÉP vállalat nyírteleki gyáregységében műsza­konként hat-nyolc DETK típusú egyetemes tartálykocsit ké­szítenek főleg mezőgazdasági hasznosításra. Pokoreczki Ist­ván és Fábián József a kiszállítás előtti végszerelésen dol­gozik. (Jávor László felv.) Nyírbátorból a Szovjet­unióba A nyírbátori Minőségi Cipőgyár sarokbevonó sza­lagján műszakon­ként 2100 pár szov­jet exportra ke­rülő női cipőhöz gyártanak sarko­kat. (G. B.) Eternit — nyolc színben Színes eternitlapok készíté­sére alkalmas gépsor üzemi próbáit .kezdték meg pénte­ken a nyergesújfalui eternit- gyárban. A 18 méter hosszú festő gépsorral évi egymillió négyzetméternyi színes tető­fedő és burkoló eternitlapot készíthetnek. Nyolcféle színű. — többek között piros, feke­te, zöld, kék és sárga — eter­nitlapok kerülnek le a beren­dezésről. Mostanáig csak kí­sérlett! berendezéssel és kis mennyiségben készítettek szí­nes palát a gyárban. A nagy teljesítményű új gépet a gyár műszaki gárdája ter­vezte. Kezdeményező párttagok Fordulat Tiszavasváriban Zsákok H a valaki kételked­ne abban, hogy igen is megjött a tavasz, hogy a mezőgaz­daságban pezseg az élet, az kapjon járműre, s in­duljon megyei kör járatra Fog látni dolgozó gíjpet, embert, szép tájat, bok­rosodó búzát. És zsákot, minden mennyiségben. Zsákok borítják ugyan­is a tsz-majorok környé­két,. a szántóföldeket, kerteket, útszéli árkokat. Műtrágyás és vegyszeres zsákok, melyeket vígan kerget ide-oda a tavaszi szél. Fehéren úsznak a levegőben, majd leülnek valahová. Elképesztő a látvány. Az emberi gon­datlanság műanyag pil­langói ezek. A környe­zetszennyezés meg nem semmisíthető jelei. Azt már nem is kérem számon, hogy érnek-e valamit ezek a zsákok, van-e kereskedelmi vagy visszaváltási értékük. Vegyük úgy, hogy nin­csen. De igen is ingerlő az a figyelmetlenség, ami a gazdaságok zöménél tapasztalható. Tudjuk: a nylon sosem semmisül meg, nem olvad, nem ázik el. Ott marad, elő­ször csak kellemetlen látványával, majd kár­tevő anyagával. Aki er­re ma nem gondol, nem figyel a holnapra. Szomorú a látvány, s ijesztő a következmény. Legyen hát valaki, aki a tenni nem akarókkal szemben bírságot ró ki, büntet. Akinek nem drá­ga a szép természet, an­nak láthatóan a szép szó sem ér sokat, (bürget) — Évekig veszteséggel zár­tunk. Külön átok volt ránk nézve, hogy a tsz vezetői sem voltak jóban egymással. 1975- ben kilenc pártfegyelmit osz­tottunk ki. A választásokkal, a személyi cserékkel sok minden megoldódott. Most egy a célunk vezetőknek és beosztottaknak. Az idézet Köblös Sándor­tól, a tiszavasvári Munka Tsz párttitkárától való. Május 1- én, a munka ünnepén kiváló címmel tüntették ki a tsz-t. De nem az elnevezése, hanem az utóbbi öt évben elért ered­ménye miatt. Fél évtized alatt a veszteséges tsz-ből a járás egyik legjob tsz-e lett. — Pedig belvizes évek vol­tak ezek — folytatja Köblös Sándor. A régi öregek sem emlékeznek ennyi belvízre. Gyakran kellett átdolgozni az elképzeléseinket. Közben az öt év alatt nem kevesebb, min száz dolgozónk nyugdíj­ba ment. Igaz, jött helyettük néhány lelkes fiatal. — Mégis, minek köszönhe­tő a szinte ugrásszerű fejlő­dés? — Részben a személyi vál­tozásoknak. Itt arra is gondo­lok, hogy a tagság személyi összetétele, szemlélete is vál­tozott. Az elérhető feladato­kat jól és időben tűztük ki, az emberek meg jól hajtották végre ezeket a feladatokat. A szanálások után viszonylag rövid idő alatt nagy utat tet­tünk meg. Bő öt éve csupán egy szocialista brigád műkö­dött nálunk igazán, most öt működik. Kezdeményezőbbek lettek a párttagok. Egyik kombáj- nos párttagunk például az el­múlt őszi betakarítás idejére állandó éjszakai műszakot vállalt. Javult a technikai szintünk is. Három Rába- Steiger és tíz billenős IFA is tartozik a gépparkunkhoz. 1975 előtt két felsőfokú vég­zettségű szakemberünk volt, most tizenegy van. Az utóbbi években tehát kevesebb emberrel és több géppel dolgoztak a Munka Tsz-ben. Az eredmény azon­ban kétségkívül elsősorban az $ „Belvizes" évek # Az emberi tényező § Szilárdult a fegyelem # Szívesen jöttek emberi tényezőknek köszön­hető. A jobb légkör, a szi­lárdabb fegyelem meghozta gyümölcsét. Számokkal is il­lusztráljuk a fejlődést. Ta­valyelőtt 89 millió forint volt a szövetkezet termelési érté­ke, tavaly már 123 millió fo­rint. A kisebb-nagyobb újí­tások, ésszerűsítések is sokat hoztak a „konyhára”, A párttitkár legszívesebben Kábái László energetikus újí­tására emlékezik. Az újítás nyomán az MTZ-re szerelt trágyaszórót bentről, vagyis a vezetőfülkéből is lehet sza­bályozni. A laikusnak ez egy­szerűnek, esetleg nevetséges­nek tűnik. Ám ezt az újítást még a dunántúli szakembe­rek is megcsodálták. Csizmár Mária pártvezető­ségi tag így folytatja: — A konkrét és átfogó újí-, tási szabályzatot csak erre az évre dolgoztuk ki igazán. Meghatározott célok megva­lósítására is mozgósítottuk dolgozóinkat. Most érthetően könnyebb mozgósítani, mint évekkel ezelőtt. Még tavaly­előtt is borzolódtak a kedé­lyek, amikor átvettük a vesz­teséges SERKÖV-öt. Ezt az üzemet is a „helyére tettük”, tavaly már nyereséges volt a sertéstenyésztő telepünk. Sőt, a jövőben bővíteni fogjuk ezt a telepet. Reméljük, ez a kezdeményezésünk is meg­hozza a hasznát. — A hasznosabb kezdemé­nyezések? — Az autóbuszunk regge­lente háromszor is fordult, minden dolgozó eljutott a munkahelyére. Egyik pártta­gunk taggyűlésen javasolta, hogy egy kis átszervezéssel, egy kis gyalogolással elég lenne csupán egy forduló. Elég is, ezzel üzemanyagot takarítunk meg. Egy másik párttagunk a ládák tárolásá­ra, vagyis a vagyonvédelem­re tett egyszerű, de hasznos javaslatot. Jómagam 1976-ban, még KISZ-titkár koromban az ifjúsági parlamenten java­soltam, hogy képezzünk ki ifjúsági lakásépítési alapot. Képeztünk, azóta tíz fiatal dolgozónk jutott így lakás­hoz. A múlt év óta meleg ebédet kapnak dolgozóink. Ez utóbbi két tényező is hozzá­járul a törzsgárda kialakítá­sához. A veszteséges sertéstele­pen különösen nagy volt a fluktuáció. Kovács László telepvezető ezt mondja: ■— Italozásért 1979-ben, sőt még 80-ban is ki kellett osztanunk néhány fegyelmit. Az utóbbi egy évben nálunk is szilárdabb a fegyelem, szo­cialista brigádunk tavaly már hasznos felajánlásokat teljesített. Jelenlegi dolgozó­ink többségére távlatokban is lehet számítani. Vajda András gépszerelő: — A mi területünkön is jobb a kollektív szellem. Jobban igazodunk az igé­nyekhez, a különböző mun­kafolyamatokhoz. . Minden írás és felhajtás nélkül ész- szerűsítünk, újítgatunk. Jó néhány fiatal szívesen jött közénk. Ügy érzem, szép jö­vője van ennek a tsz-nek. Nábrádl Lajos Dunántúli barangolások (7.) Honfoglalók és hontalanok „Űjgazdák Baranyában” — ezt a címet viseli az a ta­nulmány, amely 1948-ban je­lent meg dr. Kolta János tol- lábóL Ebben a megyében 16 ezer birtokostól 280 ezer hold földet vettek el. Egy részét kiosztották a helyieknek, de az ország minden részéből, sőt még a határokon túlról is fogadtak telepeseket, akik művelték a földet, beköltöz­tek az üresen maradt por­tákra. — Eltünedeztek az adatok, pedig a megye történetének szempontjából is érdekesek azok az évek — mondja dr. Kolta János. — Én akkori­ban a közellátási kormány- biztos helyettese voltam, ne­kem kellett gondoskodni a vetőmagtól az ellátásig min­denről, így talán jobban meg­ismertem az új gazdák sor­sát. Az első statisztika szerint Szabolcs 8 községéből 10, Szatmár 5 községéből 13 csa­lád érkezett Csakhogy nem mindegyik maradt meg. Az­tán voltak mások, akiket a jobb megélhetés csábított Baranyába. — Már hat gyerekünk volt, amikor Kántorjánosiból Ba­ranyába költöztünk — emlé­kezik Abaligeten id. Van tus András. — Széjjelszórtuk a sze­génységünket de itt se volt jobb negyven évvel ezelőtt, mert még a gyerekek miatt is kinéztek, a Dráva mentén az egyke volt a divat — te­szi hozzá a felesége. A most 78 éves Vántus bá­csi útőr lett az állami szol­gálat marasztalta, amikor Abaligetre került. Baranyá­ban még négy gyerek szüle­tett, a hat évvel fiatalabb fe­leségére a nagy család ne­velése jutott. — Annak örülünk, hogy a gyerekeknek szakmát adtunk a kezébe, taníttattuk őket — szól tovább a magyarázat. — Dohányt termeltünk, hogy jussunk valamerre. Abaliget ma egyike Bara­nya országosan is jegyzett kiránduló-, üdülőhelyeinek. Takaros porták árulkodnak a jómódról, a patak partján víkendtelep nőtt ki a földből. Vántusék nagy családja pe­dig ma is összetart. Elég számolgatni, hogy már 16 unokát, hét dédunokát tud­hatnak a vérükből. — Ezért olyan ez a ház, mint egy kirándulóhely — említik. — Mert akármelyik­nek baja van, idejön hoz­zánk. Az egyik unokánk pe­dig most katona, Szabolcs­ban, Nyírbátorban. A házaspárt a munka él­teti. Vántus bácsi maga ül­tette él a krumplit a félhold- nyi kertben. A meccsre még most is kijár, sokszor elvál­lalja a rendezői tisztet is. Szezonban pedig, az abaligeti barlang bejáratánál újságot fog árulni. — A kitelepítés után vál­tozott meg községünk — ma­gyarázza Molnár István ta­nácselnök. — Megfordult az arány, az egynegyedből há­romnegyed lett a magyaroké, a többi a sváb. Ahogy tu­dom, kezdetben volt eltérés, verekedés a bálokon, de az­tán megbarátkoztak az em­berek egymással, összeháza­sodtak. Most már egy a falu hétszáz lakosa, jó keresetet ad az uránbánya, a pécsi ipar a többi Szabolcsból jött- nek is, mint amilyen a Pék és a Marján család. S milyen a sors: mondják, alig két hónapja Nyírpilisre, a rokonsághoz utazott lako­dalomba a Marján család. Ügy látszik, már ők voltak az idegenek, mert egyikőjü- ket ugyancsak eltángálták. A baranyai aprófalvak kö­zül többet halálraítélt a vál­tozó élet. Ilyen Okorág is. Ebbe a kis községbe 35 év­vel ezelőtt öt szabolcsi csa­lád költözött. A honfoglalók­ból már nincs egy sem, to­vábbmentek jobb megélhe­tést keresni, vagy visszaköl­töztek a szülőföldjükre. Ám a 34 ház egyikében mégis van egy család, amelyik szű- kebb hazájának Szabolcsot vallja. Idős Ferenczi Istvánná nyolc gyerekével vetődött ide 1964-ben Tiszalökről. A férj azóta elvált, visszaköltö­zött, a család pedig maradt, éli a szegények életét. — Tiszalökön született hat gyerekem, itt ugyanannyi, de közülük négy az apjával ment — mondja az asszony. — A legidősebb most szerelt le a katonaságtól, a 16 éves lányom pedig azért tartom itthon, mert én betegnek ér­zem magam, nincs, aki a ki­sebbeket ellássa. A két legkisebb, az ötéves ikrek tágra nyílt szemmel figyelnek. Nekik elég a ta­vaszi napfény, amikor kisza­badulnak a szegényes házból az udvarra. Nem tudják, hogy szüleik nem új hazát kerestek, hanem hontalanok lettek Hogy is mondta dr. Kolta János Pécsett? — Az idejöttekből nem mindenki tud megragadni. Bizony, vannak, akik elvesz­tették a talajt a lábuk alóL Lányi Botond (Vége) I

Next

/
Thumbnails
Contents