Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-10 / 108. szám
IN VASÁRNAPI MniffflPT 1981. május ID. UK OI1.IDIAIL.IA Magasra tették „Túlbuzgó! Már megint keresi a tanárok kegyeit.” — „Miért kell Z.-nek mindenben benne lennie? Fél, hogy nem lesz elég pontszáma a továbbtanuláshoz?” Hasonló megjegyzések bizony elhangzanak az osztályokban, óra utáni szünetekben a jobb tanulókról, akiknek annyi a „bűnük”, hogy a tanórákon kívül önszántukból, puszta érdeklődésből olvasgatnak a tananyaghoz. Saját képességeikről úgy győződnek meg, hogy versenyeken indulnak. Nem sajnálják az erőt, az időt, hogy többet tudjanak meg a világról, mint ameny- nyit az iskola követel, elvár. Olyan diákokkal beszélgettünk, akik „magasra tették a lécet” önmaguk előtt. ★ Bélyeget gyűjt, fagottozik, gitározni tanul, szereti a verseket, de érdekli a kémia, a matematika is. Olvasmányairól vastag naplót vezet. Mellesleg kitűnő tanuló, osztályában KISZ szervező titkár. A kisvárdai diáknapokon versmondó és szólóének kategóriában is indult. Hogyan jut mindenre ideje? — Megtervezett napi- és hetirend szerint tanulok — mondja Vass Ágnes, a deme- cseri Váry Emil Gimnázium első osztályosa. — Kedden zenélni tanulok, a szerda délután az ifjúsági mozgalomé. Vass Ágnes zolója. Így voltam a Kaffka Margit-bélyeggel is, és sorolhatnám a példákat. A tudás rendszerezésében jó segítőtársaim a bélyegek. — Az éneklésről hasonlókat tudok elmondani — mondja a kállósemjéni Herczku Katalin, aki a Korányi Frigyes Gimnáziumban tanul Nagykállóban. — A dalok, azon túl, hogy a szép magyar beszédre, a helyes kiejtésre is tanítanak, sok mindent elárulnak arról a világról, arról a korról, amelyben keletkeztek, azokról az emberekről, akik örömükben, bánatukban énekelték. — Ha valaki versenveken Dienes Judit Kúsznak Andrea csütörtökön van a bélyeg- gyűjtő szakkör. — Mikor tanulok? Arra is jut elég idő délutánonként, pzerencsére könnyen megjegyzem az anyagot, gyorsan elkészítem a házi feladatokat. Gyakran — ha kedvem tartja —, matematikából négy-öt példával többet is megoldok. Magyarból, történelemből a kötelezőkön túl minden ajánlott olvasmányt, könyvet elolvasok. Az olvasónaplómba ezekről készítem a jegyzeteket Bélyeggyűjtéssel országos versenyen ért el tavaly szép eredményt. Jutalmul nyáron Bulgáriában üdült. — A bélyeggyűjtés sok ismeretet ad, és segít a tanultak összekapcsolásában is. Például az Ady-emlékbélye- gek nyomán nemcsak a költő verseivel, életével ismerkedtem meg közelebbről, de utánanéztem, mit akart kifejezni a bélyegek készítője, rajindul, még ha nyer is, nem jelenti, hogy igazi tehetség. De ezek az erőpróbák hasznosak az önértékeléshez, a velünk született jó tulajdonságok továbbfejlesztéséhez. — Úgy érzem, az ének sze- retete meghatározza további életemet. Olyan foglalkozást szeretnék választani majd, ahol szerepet kaphat az éneklés. Rajongok a gyerekekért. A szervezett pályairányítás keretében levelezek a hajdúböszörményi óvónőképzővel, mert többet szeretnék megtudni az óvónői pályáról. Az érettségiig meggyőződhetem arról, valóban ez lesz-e az élethivatásom. Dienes Judit azért jelentkezett a Budai Nagy Antal óvónőképző szakközépiskolába, mert szeretné a gyerekeknek megtanítani azokat az énekeket, mondókákat, amiket gyermekként maga is ellesett. — A megyei diáknapokon a lécet Herczku Katalin — első versenyemen — három csángó dalt énekeltem. Az iskolában balladával jutottam tovább. Ezt jobban átéreztem. Tehetséges énekesnek azt tartom, aki átéli a dalokat, énekével érzéseket támaszt a hallgatókban. Tudom, van még mit javítanom. Bárhogy is sikerült ez a versenyzésem, két év múlva újra indulok. Nagy László-verssel lépett fel a megyei diáknapokon Rusznák Andrea, a kisvárdai Bessenyei gimnázium harmadikos tanulója. Hatásosan építette fel a verset. Még szuggesztívebb lehetne a szavalata, ha rövidebb idő alatt, feszesebb ritmusban adná elő — mondta róla az értékelésben a zsűri elnöke. — Külön-külön szeretem meghallgatni tanáraim véleményét a versmondásomról. Mindenki más szempontból veszi észre a hibákat, a javítani, finomítani valót. Általános iskolában színésznőnek készült. Most inkább a népművelői pálya felé vonzódik. Még nem döntött. Kétszáz verset tud kívülről, hetven-nyolcvanból állandóan napra kész. Ha álmából felverik, akkor is... Kedvenc versmondói között Latinovics Zoltán, Avar István nevét említi. Benevezett a Kazinczy Ferenc szép kiejtési versenyre is. A megyéből továbbjutó négy között ő is utazhatott a győri országos döntőbe. — Ha hihetetlenül is hangzik, ötéves koromtól szavalok névadókon, esküvőkön, városi ünnepségeken. A versmondásban az a szép, hogy közvetíti a költeményeket a hallgatóknak. Nemcsak a versek tartalmát kell átadnom, hanem a mély gondolatokat, érzelmeket is. S kevés eszköz áll a szavaló rendelkezésére: szinte csak a hangja. Ebben látom a versmondás nehézségét és szépségét. ★ Öncélú önképzés lenne mindaz, amiről szóltak? Hisz- szük, hogy nem. Inkább az önmegvalósítás felé tett első lépések. Tegyük hozzá, biztató lépések. Az oldalt írta: RESZLER GABOR Fényképezte: BOTH PÁL AMBROS AZ ŰRHAJÓSOKNAK IS OTERAZTAK * Közös témájuk: a zene A három gyulaházi citerás: Kozma József, Baráth Sándor és Kasza Miklós Piros rátétes mellényben, hetykén kihajtott fehér inggallérral várták, hogy sorra kerüljenek. A kisvárdai zeneiskola terméből a szólóhangszeres verseny hangjai szűrődtek ki. A három gyulaházi fiú — Baráth Sándor, Kasza Miklós és Kozma József — a kisvárdai Bessenyei gimnáziumban tanulnak. Cite- ráik távolabb, a pádon pihentek. Amikor leültünk beszélgetni, már túl voltak a fellépés izgalmán. Bár rutinos szereplők, hiszen szülőfalujukban az első magyar űrhajós tiszteletére is pengették cite- ráikat, de azért a kisvárdai diáknapokon újra hevesebben vert a szívük. Végh Já- nosné, a tiszabezdédi iskolaigazgató büszkén magyarázta, hogy a három fiatal a gyulaházi citerazenekarban nevelkedett. Annak a „családnak” a tagjai, amelyben 1972 óta sokan megszerették az együttes zenélést. — Az idősebb játszótársak hívtak az együttesbe — mondta Baráth Sándor. — Általános iskolás voltam akkor. Szüleimtől kaptam az első citerát. Hamarosan jöttek a fellépések. Eleinte csak lakodalmakban zenéltünk. Azután vetélkedőkön, fesztiválokon is megfordultunk. A nyírbélteki népzenei fesztiválon évek óta ott vagyunk. — Nem divatos hangszer a citera, pedig igen gazdag hangzású — folytatta Kozma József. — Az iskolai házi versenyről simán továbbjutottunk a megyei diáknapokra. Jó ez a vetélkedő, mert ismerkedhetünk az „ellenfelekkel”, láthatjuk, hogy a ko- runkbeliek mennyit tudnak, milyen a zenei igényük, mennyire frissek, begyakorlottak mozdulataik. Lemérhetjük, hol tartunk mi, hogyan fejlődhetünk tovább. — Nekem a szabad idő hasznos eltöltését, a szórakozást jelenti a muzsika — mondta Kasza Miklós. — A zene segítségével ifjúsági táborokban sok barátot szereztem. Ezeknél a barátságoknál nem számít még a nagy kor- különbség sem. A zene nem ismer életkort. Még úttörőként ezért lehettem egyenrangú társa egy főiskolásnak. — A gyulaházi zenekarból elkerült, „kiöregedett” fiúkkal találkozásainkkor mindig könnyen indul a beszélgetés. Van közös témánk: a zene. A régi tagok példaképeink is. A tanulásban, a pályaválasztásban tanácsot adnak. Az egyik barátom a tanárképző főiskolára jár. Szeretnék én is — őt követve — énekszakra jelentkezni. A gyulaházi zenekar régi citerásai, a közös fészekből kirepült fiókák így lesznek mértékké a helyükre lépőknek. Miközben viszik magukkal a zene szeretetét, a közös muzsikálás örömét. Keresik a barátokat, akikkel együtt csalhatják ki a dallamokat a citerák húrjaiból, akikkel újabb együttest alapíthatnak. A felfedezés örömével Szakkörök, művészeti csoportok, klubok — az öntevékenység megannyi műhelye. Tagjaik önállóan kezdeményeznek, cselekednek. Értelmes, célszerű a tevékenységük, hiszen közben gyönyörűséget, örömet adó alkotások születnek: a modellező szakkörökben vígan szárnyaló mini-repülőgép, a terepasztalon futó távirányítású versenyautó, az irodalmi színpadok, versmondók előadásában tapsot szülő műsorok. De öntevékeny lehet az iskolapadban ülő fiatal, a frissen szabadult szakmunkás, a tudományos diákkörök egyetemistája. A nevelő-oktató iskola célja éppen az, hogy a tanulóba beoltsa ezt a fajta magatartást. Hogy olyanokká váljanak, akik önállóan figyelik meg a világ változásait, és elemezni tudják azokat. Akik ki tudják emelni a lényeget a semmitmondó mellől, akik a problémákkal nemcsak farkasszemet néznek, hanem önerőből látnak a megoldáshoz. Alkotó • gondolkodás és A hagyományos nevelésben és oktatásban a növendéket passzivitásra kárhoztatták. A vak engedelmesség, a felnőttek önállótlan követése volt az eszményi. A mi ideálunk ezzel szemben az aktív ember, aki saját tevékenységével formálja képességeit és önálló tanulással szerzi meg a tudást. Csodálatos adomány, néhány ember kiváltsága az, hogy képes ilyen önállóságra? Nem. Már a gyermek nyiladozó elméjében ott a kíváncsiság, a türelmetlen tudásvágy. Csak nem szabad a mindenre rákérdezőt megfosztani a felfedezés örömétől, a „titok kapujában” állót belerángatni az egykedvűség, a nemtörődömség iszapjába. A kezdeményezőkészségre, a kockázat felelős vállalására napjainkban igen nagy szükség van. A tudományostechnikai forradalom korában sürgető a társadalmi igény olyan szakemberek iránt, akik nemcsak passzív végrehajtói a termelési utasításoknak, hanem gondolkodó irányítói a folyamatoknak. Képesek a rohamos fejlődés diktálta ütemben saját maguk állandó átképzésére, nevelésére. Ahhoz, hogy a fenti társadalmi igényt kielégítse az iskola, át kellett alakítani a nevelés egész folyamatát, bár még közel sem valósult meg mindenütt a „nevelő iskola” eszméje. Még mindig sok helyen megelégednek a tananyag átadásával, és nem jut erő, idő a tanulók személyiségformálására. Pedig ennek kell a középpontba állni. Ehhez át kell formálni az iskolai életet, de ez nem megy rendelkezésekkel, külső adminisztratív intézkedésekkel. Maguknak a tantestületeknek kell „nehézkes mozgású álkollektívákból eleven nevelő- közösségekké” válni. A nevelő iskola életre hívásában a tanulók — legyenek általános iskolások vagy felsőfokú intézmények hallgatói — cselekvő szerepet kapnak. Az öntevékeny, az aktív ember kialakításában maga az egyén is sokat tehet azért, hogy kiteljesedjék. Vidám jelenet Petőfi „A helység kalapácsá”-ból a nyíregyházi Vasvári gimnázium irodalmi színpadának előadásában. öncélúság, avagy öntevékenység?
