Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-24 / 120. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. május 24. H ,Megmozgatni a fantáziát!...“ Sci-fi és Orfeusz — Kérem, írjon ezekbe a kötetekbe néhány ajánló sort a könyvtár olvasóinak — nyújtották Zsoldos Péternek saját könyveit Nyíregyházán, a megyei könyvtárban. Az író ránézett a már-már rojtosra olvasott könyvekre, és elmo­solyodott. — Látják, ez a legnagyobb elismerés egy Írónak: ha ilyen állapotban látja viszont a kö­teteit, nem pedig szűzen, hó­fehér lapokkal... Május elején a megyei gyermekkönyvhónap alkal­mából tartott a megyében több író-olvasó találkozót Zsoldos Péter, aki a legter­mékenyebb magyar tudomá­nyos-fantasztikus regényíró. Ez idáig négy kötete jelent meg, nem is egy kiadásban — ám a könyvesboltokban hiá­ba keresünk egyet is. Egyket­tőre elfogyott mindegyik. — Tizenévesekkel találko­zott, és a sci-firől beszélgetett velük. Milyen kérdéseket ka­pott? — Igen széles skálájú kér­déseket. Lehetséges-e távoli csillagokba utazni, van-e élet más bolygókon, lehetséges-e az időutazás, és így tovább. A tudományos-fantasztikus irodalom által rendre fölve­tett kérdések ezek — igen­csak érdeklik a fiatalokat. Hogy aztán mit válaszoltam? Igyekeztem a tudományok mai állása szerint beszélni — hiszen nyilvánvalóan nem tudhat többet egy sci-fi író, mint a csillagászok, fiziku­sok, matematikusok, pszicho­lógusok népes tábora. — A műfaj nevében ott van a „tudományos” jelző is... — Ez alapkövetelménynek számít — legalábbis ami a műfaj magam szerinti felfo­gását jelenti. Igyekszem min­dig tájékozódni a legfrissebb tudományos eredményekről, persze csak egy bizonyos szintig. Nem szándékom telje­sen elrugaszkodni a mai ta­lajról — bár egészen azon állni sem. Hiszen a másik jel­ző : a fantasztikus ... Ezt tar­tom egyébként a legdöntőbb­nek. Megmozgatni a fantázi­át! És ... úgy vélem, ez a fi­ataloknál a legkönnyebb. Val­lom, hogy ennek a műfajnak ez a legfontosabb szerepe. A mai fiatalok — 19 évvel a kétezeredik év előtt — olyan tudományos-technikai légkör­ben nőnek fel, ami pár évti­zeddel ezelőtt elképzelhetet­len volt. S olyan gondokkal találkoznak nap mint nap — életét dolgozta fel a Portré négy ülésben című könyvé­ben. Miért vállalkozott ilyen témájú írásra is? — A fő szakmám tulajdon­képpen a zene. A Zeneakadé­mián végeztem, főfoglalkozá­som ma is a zene a Magyar Rádiónál, emellett írok. Úgy éreztem, érdemes belemé­lyedni ennek a maga korában meg nem értett, ám roppant tehetséges orosz zeneszerző­nek az életébe, munkásságá­saj tóban, tévében, filmen — melyek égetőek korunkban. — Hogyan fogadták köny­veit — és általában a sci-fit — a kritikusok? — Egyáltalán beszélnek ró­la? — Nem! Egyetlen sci-fi kö­tetemről sem jelent meg egy sor sem. Ez nálunk lényegé­gen a műfaj lebecsülése ... De hát, ez a kritikusok aszta­la. Az enyém az otthoni író­asztalom, ahol következő könyvemet írom. S amelyről nem is olyan régen került a kiadóhoz egy újabb sci-fi. — Tavaly jelent meg egy hasonló kötete: Musszorgszkij ba. Már csak azért is, mivel ez idáig senki nem írt róla könyvet... A fogadtatása azt igazolta, hogy megérte az a négy esztendő, amit rászán­tam! — Ki a következő zenész? — A következő könyvemet a nagy mitológiai alaknak, Orfeusznak szánom. Ez a — véleményem szerint valóban élt — híres dalnok a legendák szerint a Rhodope-hegység- ben született, s itt is halt meg. Hiszem, hogy tudok róla közelebbi adatokat is szerez­ni : mi is lehetett az alapja varázsos lantjátékának, egyé­niségének, szerelmének, al­világi útjának ... T. Gy. — Jó napot kívánok, sze­retném, ha... — Jó ember, nem látja, hogy dolgom van? Azt hi­szi, hogy csak úgy bejön, az­tán már szövegelhet is? Ez, kérem, hivatal, ahol hivata­li rend van. Tessék a sorára várni, s amikor a sorára ke­rül, akkor röviden, tömören, világosan elmondani, hogy mit akar az ügyfél... Vi­lágos? — Igen, kérem. Világos. De szeretném ... — Ez, kérem, hivatal. Hát nem érti? Hivatal! Itt nem szeretni kell, azt az ágyban kell, uram. Itt ügyet kell intézni, s az ügy intézésé­nek megvan a maga rendje. Először is meg kell várnia, míg sor kerül magára __ Aztán, amikor a sorára ke­rült, akkor röviden, tömö­ren, világosan elmondani, hogy mit akar az ügyfél. Vi­lágos? — Igen, kérem. Teljesen világos. De csak azt szeret­ném ... — Bennünket itt egyálta­lán nem érdekel, jó uram, hogy mit szeretne, meg mit nem szeretne ... Jogállam­ban élünk, ahol nem szeret­ni kell, hanem a törvény rendelkezéseit, a hatályos jogszabályokat ismerni. Is­Csak azt... merni! Ez a fő. S ahol isme­rik ezeket a hatályos jog­szabályokat, ott hivatali rend van... itt hivatali rend van. ahol az ügyfélnek meg kell várnia, míg sor ke­rül rá, s ha sor került rá, akkor röviden, tömören, vi­lágosan elmondani, mit is akar az ügyfél... Világos? — Igenis, kérem szépen, de én csak azt szeretné ... — Hallja, de nehéz felfo­gású ügyfélnek tetszik ma­gának lenni! Az ilyen ügy­felek teszik tönkre a hivatal rendjét, márpedig a hivatal nélkül semmilyen másfajta rend nincs. Megmondtam már, megvárni, míg sorra kerül, s aztán röviden, tö­mören, világosan elmonda­ni, hogy mit akar az ügy­fél ... Világos? — Tökéletesen, kérem szépen, de csak azt szer ... — Nem érdekel, hogy mit szeretne, mit nem.. .Itt rend van. Még magának is, uram. Még magának is rend és sorrend van, amelyben ki kell várnia, míg elmondhat­ja, hogy mit akar, de akkor is csak tömören, világosan és főleg röviden ... — De csak azt sze ... — Az engem még külön­ben sem érdekel, most még öt perc van hátra a hivata­los idő megkezdéséig ... — Attól még megmond­hatja, hogy öt perc múlva ebadóügyben hová men­jek ... — A mindenit, hát miért nem ezzel kezdi, jó ember? Csak feltart itt engem? Bor­zalom, hogy milyen ügyfelek vannak. Még itt sincs a munkaidő, s már feltart, pedig nem is itt van a ku- tyaadó-intézés, hanem egy emelettel feljebb. Miért nem beszél világosan, tömören, mi? — De kérem, hiszen én éppen azt szeret... — Úristen, már megint kezdi... Itt nem szeretni kell kérem, mondtam már, ez hivatal... Szeretni az ágyban kell, itt az ügyeit kell intéznie ... — Itt? — Nem. Egy emelettel feljebb, kedves ügyfél, de én most csak azt szeret... halló ... hát miért nem hall­gatja végig? Gyurkó Géza Hofi meg Hofi megint fantasztikus ... Hofi megint megsértett egy nézőt... Hofi megint otthagy­ta az előadást... Hofi megint aranylemezt kapott... Valahogy így vagyunk mi Hofival. Leme­zeit elkapkodjuk, műsorát, ha kapunk rá je­gyet, megnézzük és szíves-örömest hallgat­juk, továbbadjuk a róla keringő pletykákat, a botránnyal felérő sztorikat. Az utóbbiak közül csupán a két legtöbb port felvertet: el­vette egy fényképezgető néző masináját elő­adás közben a Mikroszkópon, egy vállalati rendezvényt, ahová fellépni hívták, faképnél hagyott, mert valaki fényképezni merészelte, majd a gázsit postán visszaküldte. A napok­ban szabolcsi vendégszereplésekor beszélget­tünk. — Tudjuk, sok mindenre, sok mindenkire allergiás. Na de éppen a fényképezőgépre, a fotózásra? — A Mikroszkópon van egy kis tábla a fa­lon. A szöveg: magnófelvételt készíteni, fényképezni — és most jön két jó szó — nem lehet. Több okból. Külhonba szakadt drága magyarjaink titokban magnóra vették a műsoromat. Aztán merő véletlenségből Amerikában megjelent egy Hofi-lemez. Ami ugye közönséges lopás. De ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy egy-két szó, vagy fél­mondat kihagyásával a szöveg elferdítve pe­reg az orsón, s erre is jócskán volt példa. Ennyit a magnózási tilalomról. Akkor most a fotózásról. Két évig játszottam régi műso­romat, a Bolondot. Komlós János még a Mikroszkóp Színpad saját céljaira — lásd kirakat — sem engedte ezt a jelmezemet le­fényképezni. Aki látta a műsort, megérti. Pi­zsama, tele kitüntetéssel, szöveg nélkül — ez teljes mértékben félremagyarázható. Annak pedig mi értelme! — Azon a bizonyos vállalati rendezvényen is jelmezben lépett a színpadra? — Természetesen. Jelmezemet mindenho­vá viszem. — Az említett esetnél tudhatta az illető, hogy önt tilos fényképezni? — Nem, ezért is kértem meg, hogy ne fényképezzen. Mire újra villant a vaku. Szól­tam másodszor, harmadszor, végül a rende­zők segítségét kértem, de így sem hagyta ab­ba. Ekkor távoztam. — Elképzelhető, hogy a fényképész azt gondolta: Hofi csak viccel... — Én nem így szoktam viccelni! — Állítólag félezer néző érezte magát be­csapva. önnek nem kínos egy ilyen incidens? Nem lehetett volna ezt másképpen elintézni? — Bizonyára lehetett volna — de nem ne­kem. Néhány esztendeje Győrött is lejöttem a színpadról. És a jövőben is ezt fogom ten­ni, ha nem találom a légkört megfelelőnek, vagy valamilyen hasonló inzultus ér. Nem szeretek magyarázkodni, de ... — A szóban forgó műsoromat a Mikrosz­kópon több mint négyszázszor játszottam, a különböző előadásokon csaknem mégegyszer ennyit. Igaz, ezeken az előadásokon nem tör­tént semmi olyan, amiről az újságokban ér­demes-lett volna írni. Érdekes, nem? — Mi újságírók erre azt szoktuk mondani, ha egy kutya megharap egy embert, az nem érdekes, de ha egy ember egy kutyát, az már cseva, az már sztori ... — Ha már a kutyákat emlegette, én is mondanék velük kapcsolatban valamit. Ha a falu végén egy kutya elvakkantja magát, a falu összes kutyája elkezd ugatni. Nem sza­bad haragudni rájuk, ilyenek a kutyák. Ak­kor lenne baj, ha a karaván kezdene ugatni és a kutyák haladni. — Ezt mire érti? — Amire parancsolja! Ja, majd elfelejtet­tem! Szóval itt van ez a személyiségi jog. Ha én nem akarom, engem nem lehet lefényké­pezni. A Kék fényben a gyilkost, ha nem en­gedi, nem fényképezhetik le. S ugye, én még nem is vagyok gyilkos. — Ami azt illeti: poénjai sokszor gyilkos erejűek. — Köszönöm. Azonban hadd mondjak va­lamit. A politikai kabaré, nem hiszem, hogy tévedek, ideológiai fegyver. Nos, legmaga­sabb szintű vezetőinktől én azt várom, mind gyakrabban töltsék be a fegyveremet, hogy hová lőjek. — Nem panaszkodhat, talál eleget... — Szeretném még jobban kihasználni a lö vegei met. — Milyen változást hozott életében Komlós János halála? — Nagyon mélyen érintett. Halála óta egy­re többen vannak, akik beleszólnak, hogy mit ne mondjak ... — önt egy időben fenntartás nélkül dicsér­te mindenki, közönség, kritika. Az utóbbi időben viszont — a tucatnyi szabolcsi fellé­pésén is tapasztalni lehetett — megoszlott a tábora: vannak Hoflrhívijk és vannak ellen­zők, akik nem. szeretik Hofit. — Ez így van jól. Rózsahegyi Kálmán ne­kem azt mondta egyszer: fiam, ha mindenki szeretni fog, menj vissza porcelánfestőnek. Ha viszont már sokan utálnak, vagy valaki. — Láthatunk még valaha egy szelidebb, lá- gyabb Hofit? — Amíg lesz mondanivalóm, nem. Persze - nekem is kell egy kis kikapcsolódás. Imádok például slágereket énekelni. Készülök is egy ilyen lemezre. — Nem fél a kifáradástól? Nem tart a té­maszegénységtől ? — Amíg van emberi butaság, sötétség, al­jasság, témám is lesz. A kifáradástól minden­kinek tartania kell. Ezért vigyázok magam­ra. Kétévenként csinálok új műsort. Csak a Mikroszkópra koncentrálok, ez az otthonom. — Mennyi ideig készült legújabb műsorá­ra? — Évet? Félévet? Nem tudom. — Milyen érzés volt elbúcsúzni a régitől, a Bolondtól? — Nogyan rossz. Megsirattam, ami még nem fordult elő velem. Rendkívül közel állt hozzám ez a figura, soha olyan jól nem érez­tem magamat, mint ebben a szerepben. — Figura, szerep. .. Egyik sem pontos meghatározás, hiszen az ön műfaja megha­tározhatatlan. Segítene? — Minek ezt meghatározni. Egyszer fel­léptem egy gyárban. Készülődtem haza. ami­kor hallom, hogy az egyik takarítónő azt mondja a másiknak: „Te Zsuzsi, nálunk volt a Hofi!” Hát ez az. Nem azt mondta, hogy Hofi Géza művész úr, csak így: Hofi. Ennél többet én nem kaphatok a közönségtől. Pauwlik György KM Folyópart Gávánál. Krutilla József tusrajza

Next

/
Thumbnails
Contents