Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-24 / 120. szám
1981. május 24. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET I $ I ! ^nl i I ijiji fl i I i 11 íi: n iiS !íi ■ «: EL RällR RB íí SE ■! ‘i’Jííí: SBSW ■ Ki ■ ÍS ^■ gí ^ S3 ■ $ KS ■ ™ :$¥•& rn:«x*W*:oV«:«!**M>yM:«yco**!>:M:M!tVM:*:M'«>:«V«:*:w:wy«V*:*:*^ icEnamnnni Kinek használ? Kinek az érdekében? Többlet munkaidőn túl Cui prodest? Cui bono? Kinek használ? Kinek jó? Kinek az érdekében? Szakállas, ám sosem avuló kérdés, ha valaminek az oka után tudakozódunk. Sherlock Holmes, meg a barátja, Watson doktor bizonyára sokat koptatta az imént idézett kérdéseket. Ha az ő koruk le is járt, a kérdés változatlanul él. Kicsit tán meg is fiatalodott a minap, mikor az Egyesült Izzó kisvárdai gyárának KISZ- esei között szóba került. Megfiatalították azok, akik válaszoltak. És az a tény, hogy ezúttal nem Sherlock Hol- mes-i célokat szolgált a kérdés. A cui bono-val arra voltunk kíváncsiak,-miért vállalnak munkaidőn túl többletterheket? Miért jó az nekik, ha egyáltalán jó, hogy társadalmi munkát, KlSZ-felada- tokat végeznek? Még mielőtt folytatnánk, egyetlen megjegyzés. Természetesen nem sikerült receptet szerezni. Hiszen ha -ilyen egyszerű lenne az egész, biztosan meglelték volna már előttünk. És akkor közreadják az egész országban. Ám ez eddig nemigen történhetett meg. Ellenkező esetben aligha lenne már, (a szó rossz .értelmében) felnőttesen működő KISZ-szervezet. És akkor kérdéseinkre aligha lett volna (lenne) szükség. * Az Egyesült Izzó kisvárdai gyárában 1800-an dolgoznak. Közülük 1400-an a környék Markovics Katalin 50 kilométeres vonzáskörzetéből járnak be nap mint nap. Java részük nő. Átlagéletkoruk oly fiatal, hogy nem sértheti a szebbik nemet, ha ide írjuk: 28 év. Helyénvaló hát az is, hogy KISZ-bizottságuk titkára fiatal legyen. No és nő. Ö Vámos Katalin. Neki és három társának — Markovics Katalin munkaverseny-felelősnek, Molnár Pálné laboránsnak és Veress Ferenc mechanikai műszerésznek tettük fel a már mondott kérdéseket. Veress Ferenc Nyíregyházán, a 107-es szakmunkásképzőben szerzett bizonyítványt. Veress Ferenc Űjdombrádról jár be dolgozni. Üzemi KISZ-vezetőségi tag, ő a gyár ifjúsági klubjának vezetője. — Olyasmi volt a KISZ-fel- adat már a suliban is, amit kedvvel végeztünk. A 110-es kollégiumában laktunk, s az itteni kolistúdióban dolgoztam. Nem jelentett megterhelést, mert szívesen csináltuk a műsorokat, zenei összeállításokat a rádióba. Itt a gyárban most szerveződik igazán a klub. Berendezésünk már « i mh Molnár Pálné van. Hogy valóban tartalmasán működjön, pályázátot írtunk ki: „Milyennek szeretnéd az ifjúsági klubot? Persze addig sem áll az élet, míg az ötletek beérkeznek. Tegnap például az alapszervezeti fociválogatott (huszonhatójuk közül huszonnégy lány) tartott edzést a szombati mérkőzés előtt. De mindig van valami munka is. Bejáró vagyok, s ha kettőkor végzek, teljesen mindegy, hogy a háromnegyed hármas, vagy a négyes busszal indulok haza. Egy a csatlakozása, ugyanabban az időben érkezem mindVárnos Katalin kettővel. Itt meg legalább jól érzem magam. — Ha hiszed, ha nem, reggel örülök, ha jövök dolgozni. — A meglepő kijelentés Vámos Katitól származik. Elég ritkán hallani ilyet, hát megjegyzem. — Nem mindegy, milyen a kapcsolat a főnökkel. El tudja venni, de meg is tudja hozni az ember kedvét a munkához. Itt mindenki fiatal, s jól megvagyunk egymással. Markovics Kati ezt a gondolatot folytatja. „Ha valamiért dolgozunk, látjuk az eredményét is.” (Parkosított üzemi utak, remek sportpálya hitelesíti szavait.) Ez utóbbit bármelyik egyesület megirigyelhetné. Nem csoda hát, inkább természetes, hogy kapható mindenki a munkára. Aminek ők élvezik a gyümölcsét is. Meg sem fordul a fejükben, hogy nyűg, vagy fölösleges, amit munkaidő után végeznek. Idén például 25-en mehetnek a gyárból a Balatonra, a KISZ-szervezet téríti az egészet. Többek között ezzel tudják honorálni a társadalmi munkát. Molnár Pálné (társai Gizinek szólítják) néhány hét múlva 11 napos jutalomútra indul a Szovjetunióba. „Sose voltam még külföldön, de azt hallottam, szép helyekre visznek bennünket.” Mikor a munkáról kérdezem, ő is olyan természetesen beszél róla, hogy érződik szavain: sosem morfondírozott azon, csinálja-e vagy nem, s ha igen, mit kap érte. Természetesnek veszi, hogy közösségben — nemcsak munkahelyen! — dolgozhat. Hogy munkatársait barátként is számon tarthatja. És ugyanilyen természetességgel dolgozhat ebben a gyárban mindenki. Magától értetődő, fiatalos lendülettel, hisz valamennyien fiatalok. Recept hát nincs. Hogy ők hogyan csinálják? Mindig azt teszik, mit tenniük kell. Lehet, hogy ilyen egyszerű az egész? NÉMA GYERMEKNEK... Azt tartják, hogy a közmondások igazak, de ha egymásnak eresztenénk a sokféle igazat, akkor rájönnénk, hogy az egyik igazán változtat a másikon. Ne szólj szám, nem fáj fejem — mondja a népi bölcsesség, és mi tagadás, tartják is e tanácshoz magukat sokan, pedig ugyanilyen értékű igazság van a másikban is: Néma gyermeknek anyja sem érti a szavát. Ki ne emlékezne hasonlóra? Az értekezleten, ahol a felszólalásokkor ültünk némán és fagyottan, a várt hozzászólások elmaradtak, velük halt a remélt vita is. Értekezlet után, a folyosón, aztán munkaidő után fehér asztaloknál pedig felparázs- lott a vita, elszabadultak a szenvedélyek. Immár haszontalan, hiszen azok, akik tehettek volna a kérdéses ügyben, már régen elmentek, azzal a hittel, hogy mindenki békés, boldog és elégedett. Nem szóltunk, fájt a fejünk tovább, mert hát néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát. Ifjú KISZ-titkár barátom mondta a megválasztása után, hogy Nyírcsászáriban, ahol születése óta él. ahol mindenkit ismer, ahol a fiatalok minden gondjáról tud, a KISZ-gyűlésen senki sem szólt mindarról, amiről fórumon kívül szenvedélyesen vitatkozott. Ugyanő mondta, hogy mi7 lyen nehéz neki, ha más, nagyobb fórumokon képviselnie kell a többieket. To- rokszorítós izgalom szólni, nem valamilyen félelem, hanem egyszerűen a szereplés szokatlansága, különössége miatt. Kik hát azok, akik mégis szólnak értünk a különböző hivatalos fórumokon is? Különös emberek, vagy a rosszindulatúan buzgó mócsingoknak” nevezett szerepelni vágyók? Vagy egyszerűen ugyanolyan fiúk és lányok, mint mi, any- nyi különbséggel, hogy ők vállalják a szereplés torokszorító izgalmát, többre tartják a felelősségüket a szorongásuknál, fontosabbnak a közös ügyet önmaguk kényelménél? Hiszem ezt a legutóbbit. Még egy hét és a fiatalokra figyel majd az ország. Dolgukat jól végző fiatalokról írtunk ezúttal ezen az oldalon, a kongresszust is köszönteni akarván. A kongresszus küldötteinek jó szándéka, okossága, minden tudása mi vagyunk. És lám, érdemes, kell szólni, hiszen figyel ránk az ország. Azért az öröm mindig több A jó hír mögött Bélteken Ruszinkó Mihály első mondata panasz: — A gyári létszámhoz képest kevesen vagyunk. Alacsony a szervezettségi arány, 133-an dolgozunk itt harminc éven aluliak és ebből csak 35- en vagyunk KISZ-tagok. Fiatal a gyár, 1978 január elseje óta dolgozunk itt. Nyilvánvaló: fiatalok a munkások is. Hozzátenném: nincs, nem volt és nem is lehetett az emberek többségének közéleti gyakorlata. Nyírbélteken nincs termelőszövetkezet, nem volt olyan közösség, ahol a fiatalok a közélethez edződhettek volna. Más dolog, hogy ebben van is valami jó. Meggyőződéssel mondom, hogy jó a szervezetünk ... Mondják ezt a Ganz gyáriakról sokan. Madarász László gyáregységvezető: — A KISZ nálunk nem csak annyi, ahány tagja van: A KISZ képviseli a fiatalokat és egy ilyen kis üzemben azt mondom: nélkülük a gazdasági vezetésnek lenne nehezebb a dolga. Mozgósítanak, szerveznek, részesei, alakítói a közhangulatnak. Ennek megfelelően a gyár is igyekszik segíteni nekik. Autóbuszt adunk a kiránduláshoz, „állunk” bizonyos költségeket, beleszólási jogot adunk és természetesen beleszólást kérünk a jutalmazásba és sok minden másba még. Ruszinkó Mihályt kérdeztem, hogyan lesz valakiből KISZ-titkár, különösképpen akkor, ha egy távolabbi faluból napos bejáró? — Tudja, most voltam hathetes iskolán Nyíregyházán. Ott nevetve mondogattuk egymásnak, hogy KISZ-tit-. kárrá azt választják a srácok, akit nem szeretnek. Ez persze Ruszinkó Mihály tréfa, de tény, hogy sok gonddal, izgalommal jár ez. Adminisztrációs kötelezettségeink vannak. Ez a kisebb. Közgazdaságit végeztem Nyíregyházán, végig dolgoztam a KISZ-ben. Valamit értek hozzá, bármennyire is furcsa ezt így kimondani. Ami nehéz: eddig is elmondtam a véleményemet különböző kis fórumokon. Most képviselnem kell a srácokat, ha valahova elmegyek, mintegy letéteményese vagyok a véleményeiknek. Képviselem őket itt az üzemben, szerencsére rengeteg támogatást kapunk, az üzemen kívül, de ez is szerencsés, mert jó híre van már az alapszervezetnek. Miből való a jó hír? Lajti Miklós párttitkár: — Nem túlzás azt mondani, hogy nehezebben élnénk a KISZ-eseink nélkül. Harmincötén vannak, de hatnak a többiekre. Egy-egy kiránduláson, egy-egy fórumon nem a szervezeti tagság a döntő. Magukhoz vonzzák a többieket... A gyáregys, gvezető: — Én kívülről azt mondom, hogy nagyon együtt van ez a társaság. Mi itt az egyes műhelyekben is létrehoztuk az úgynevezett kis üzemi négyszögeket. Ott tesznek javaslatot jutalomra, vagy ha kell büntetésre, ott, azokon a kis fórumokon tanulnak meg az ismerősebb közegben szólni önmagukért és a társakért. A fiatalok szavának nálunk súlya van. A KISZ-titkár: — Mitől vagyunk jó hírű- ek? Azt hiszem attól, hogy dolgozunk. Havonként rendezünk vetélkedőket, kirándulásokat szervezünk, sportpályát építettünk, versenyeket rendezünk. Testvérszervezetünkkel, a nyírbátori ruhagyáriakkal közös rendezvényeink vannak. Jártunk már együtt külföldön, most ketten a Szovjetunióba mennek jutalomüdülésre, évenként van legalább egy kiváló dolgozónk. Egyszóval vagyunk, és jól érezzük magunkat együtt. Nyírbélteken a gyárunk nem egy gyár a sok közül, hanem a gyár, az egyetlen üzem. Ilyennek kell lenni a KISZ- nek is. Aki ide jön dolgozni, az itt nálunk lesz munkássá. Sokan itt tanulnak szakmát. Mások innen tanulnak tovább. Életformát is tanulunk, amíg dolgozunk, és természetes, hogy ennek a korszerűbb életformának része a KISZ, a közösségi élet. — Panasszal kezdte a beszélgetést. — No, nem volt az olyan komoly panasz. Kevesen vagyunk, de a legjobbak vagyunk együtt. Véleményem szerint a KISZ-nek az egyik dolga, hogy a teljes életre tudjon útravalót adni. Mi tudunk adni egymásnak. Különben van a munkánkról egy csodálatos történetem. _ ? — Most május elseje és anyák napja előtt, készülvén az ünnepre, gondoltunk egyet, elkértük a buszt, és hogy szebb legyen az ünnep, kimentünk együtt az erdőbe gyöngyvirágot szedni. Azt vallom, hogy soha ne legyen értéktelenebb „rendezvényünk”, soha ne legyen rosz- szabb politikai fórumunk, mint az a rövid kirándulás és mindaz amit közben beszélgettünk. — így is lehet? — így örömet adón érdemes ... Az oldalt írták: BARTHA GÁBOR CSENDES CSABA Fényképezte: GAÁL BÉLA Mester és tanítvány. (MTI Fotó: Pintér Márta felv.)
