Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. május 17. Bt „Visszatér a jókedvem...44 Arcok a munkásifjúmunkáskórusok fesztiváljáról „Szállj te büszke ének...” A kórusok hangja betöltötte a záhonyi MÁV szakszervezeti művelődési házat. A munkás- és ifjúmunkáskórusok megyei fesztiválján beszélgettünk néhány résztvevővel a közös éneklésről, a kórusok életéről. — Kellemes kikapcsolódás, a munka mellett sem megterhelő az éneklés — kezdi a beszélgetést Bacsó Istvánná szállítási előadó, a záhonyi szakszervezeti kórus tagja. — Gyermekkorom óta szeretek énekelni. Azt mondják, dalos kedvű vagyok. Amikor 1973- ban szervezni kezdték az énekkart, rögtön jelentkeztem. Szoprán szólamban énekel. Hetente egy alkalommal próbálnak. A dalokat szólamonként tanulják, majd összpró- bákon gyakorolják. Nem tudja pontosan, eddig hány dallal ismerkedtek meg, hatvannál bizonyára többel. Hogy mi legyen a következő, az újdonság, azt közösen beszélik meg. — Mindenki tehet javaslatot, az új dalról közösen döntünk. így van ez a fellépések előtt a műsor összeállításánál is. Még jobban sajátunknak érezzük a kórust. ★ Varga Zoltán, a nyíregyházi élelmiszeripari szakmunkásképző elsős sütőtanulója már az általános iskolában is énekkari tag volt. A szakmunkásképző kórusába rögtön jelentkezett. — Nehéz megfogalmazni, mit jelent nekem a közös éneklés. Szeretem a zenét, ci- terázom is a városmajori ci- terazenekarban. Ha rossz a hangulatom vagy kudarc ért az iskolában, a próbák, az együttlét során visszatér a jókedvem... Ugyanabban a kórusban Zolival együtt énekel Szabó Judit. Nem a legnőiesebb szakmát választotta. Sütőipari tanuló. Megnyugtat: a nehéz péklapártokat nem kell majd kézbe fognia, korszerű technológiát tanulnak. A zsurki lány az általános iskolában éveikig énekelt. — Hetente kétszer próbálunk a kollégiumban. Szívesen jár mindenki, kevés a irányzó. Csak betegség miatt maradnak el egy-egy alkalommal. A próbák este szi- lencium után kezdődnek, nem vesznek el időt a tanulástól. Nyárra az énekkar kirándulást tervez. Bizonyára szép élményünk lesz. ★ Amikor kedvenc időtöltéséről kérdezem, kiderül: az éneklés -nem az egyetlen. Lippai Zsolt, a Kisvárdai 111-es számú Szakmunkás- képző Intézet harmadéves mechanikai műszerésztanulója szenvedélyes modellező. — Távirányítású kiskocsimmal megyei első díjat nyertem az MHSZ-verse- nyen. N A „Vasöntő” ifjúmunkás vegyeskórusban hiába kerestünk vasasokat. A legnagyobb meglepetésre férfi-női szabókkal találkoztunk. — A kisvárdai szakmunkásképző intézet kórusa örökölte a nevet, bár nem képeznek nálunk vasöntőket — magyarázza T ordái Piroska elsős. — Férfi-női szabó leszek. A fesztiválon énekelt dalok közül a legkedvesebb a „Szállj te büszké énék.. amit itt összkarban énekeltünk. Kedvesek a népdalok is. A közös éneklés segít abban, hogy jobban megismerjük egymást. Az összetartozás érzéséről, az egymás iránti érdeklődésről beszélt Kiss József, a záhonyi állomás forgalmi üzemgazdásza. Feleségével együtt alapító tagja a záhonyi kórusnak. — Az éneklések, a fellépések közel hoztak bennünket egymáshoz. A nyári közös kirándulások tovább mélyítik kapcsolatunkat. A harmincöt kórustag szíwel-lélekkel együtt van. De ez a létszám a továbbfejlődéshez kevés. Nem a tagokon, a karvezetőn múlik mindez. A munkahelyi vezetők több támogatást is adhatnának. Segíthetnék az új tagok bekapcsolódását. Csak így léphetünk tovább. Vallomások: a legemberibb zenéről, az énekről. Igazolják, hogy a gépzene korában is fenségesen szép maradt a vox humana, az emberi hang. Bár rohanó világunkban a közös éneklés vesztett vonzerejéből, de nem vesztett varázsából. Mindannyiunk Ugye hogy e varázs megmaradjon. Reszler Gábor Lippai Zsolt, Tordai Piroska, Kiss József. Bacsó Istvánné, Varga Zoltán, Szabó Judit. jönnek a haverjaid? Kibírok én hármatokkal is, csak merjetek hozzám nyúlni! Kis és Demeter egészen közel jött A tömzsi, cigánybarna Kis csípőre tette a kezét. Fekete klottgatya volt rajta is, a szára majdnem térdig ért. — Mit csinált? — Mikére mutatott. — Bele akart fojtani. — A fiú a víz felé bökött a fejével. — Nem is igaz! — Lenyomkodta a fejemet! — Igen? — Kis Jóska fölvonta a szemöldökét. — Hát most ő is megtudja, hogy milyen az. Három oldalról közrefogták Mikét, mögötte a magas, meredek part zárta el az utat. Demeter Gábor közelebb lépett. — Hogy is volt az a víz alá nyomkodás? Mike botladozva hátrált. — Három egy ellen, az nem igazság! — mondta remegő hangon, — És egy nagy egy kisebb ellen? — Ha hozzám nyúltok, elmondom a rendőröknek, hogy Krizsó plakátokat tépde- sett... ! — kiáltotta Mike, és elcsuklott a hangja az izgalomtól A három fiú megtorpant, tanácstalanul egymásra néztek. — Mit dumál ez? — kérdezte Demeter megütközve. — Letépte a plakátot, amin szekérrel viszik a zsákokat a beadásba... ha elmondom, biztos, hogy fölakasztják az apját! — Nem is téptem le! — Letépted! Tegnap délután a saját szememmel láttam! A buszmegállónál tépted le az iskola előtt! Hallgattak egy darabig. — Eridj a fenébe! — mondta Kis Jóska. Mike a fűbe kapaszkodva gyorsan fölmászott a partoldalon. Odafönt kihúzta magát, lerúgott egy csomó száraz göröngyöt. — Ugye, hogy nem kaptatok el, nagy hősök?! — Menj a francba! — Demeter Gábor legyintett, és hátat fordított neki. Mike még kiáltott valamit, mielőtt eltűnt a szemük elől, de nem figyeltek rá. Ledobták a nadrágjukat, belegázoltak a langyos vízbe. Demeter Gábor úszott néhány karcsapásnyit, aztán prüszkölve visszafordult. — Igaz, hogy letépted azt a plakátot? A fiú a víz szélén ült, a feneke belenyomódott az iszapba. — Igaz — mondta, és beljebb csúszott. — De csak egyet, és valaki már félig leszakította előbb. Kis Jóska gondterhelten bólogatott. Mi lesz, ha Mike tényleg beárulja a rendőröknek? — Azt mondom, hogy nem én voltam. — És, ha megvernek? Akkor bevallód. * Hallgattak egy darabig, azután Demeter Gábor arca hirtelen földerült. — Majd azt mondod, hogy nem téphetted le a plakátot tegnap délután, mert velünk fociztál a Nagypál-közben. A fiú hálásan elmosolyodott, de Kis Jóska elégedetlenül megrázta a fejét. — Ez sem jó. Tegnap délután senki sem focizott a Nagypál-közben. Tanácstalanul hallgattak, tenyérrel locsolták a mellükre és a hátukra a fölkavart, sárgás vizet. — Az lesz a legjobb — mondta lassan Demeter Gábor —, ha azt mondjuk, hogy ő maga tépte le a plakátot. — Mike? — ö tépte le, csak rád akarja fogni. — Elhiszik nekünk? — kérdezte bizonytalanul a fiú. — Miért ne hinnék el? Az ő apja se nagyobb ember, mint a mienk. A másik kettő bólintott. Nem néztek rá, egymás tekintetét is kerülték. Szekér haladt el odafönt az úton, de a vízből csak a sárguló akácfák fölé gomolyodó szürke porfelhő látszott. Hetvenkét évesen csak a színpadtól búcsúzott Feleki Kamill Amikor beszélgetésre invitáltam az egyik nyíregyházi fellépése előtt, csaknem lámpa- lázasan kérdezte: — De hát mégis miről kell beszélnem? Mert én nem vagyok ám valami remek interjúalany! Akkor már vagy fél órája jártam-kel- tem nézelődtem a Feleki Kamillt körülvevő környezetben, mindinkább megértettem, miért kedvelem én is olyan régóta. Először is: az általa elénk rajzolt figurákhoz hozzátartozik egyfajta felekikamillos hanghordozás. Erényt kovácsolt a hiányosságból, kifejezési eszközzé léptette azt elő. Kitűnően felismerte, mi mindennek az érzékeltetésére alkalmas az ő sajátos egyénisége, humora. Egykor bombasikerrel játszotta Miska főpincért, Schülcz urat és sir Basilt, megformálta a nyegle arisztokratát (Szívem sze-vet, szívem sze-vet, az embeee el se hinné, hogy ilyen lehet...”, megnevettetett, megríkatott az egykori népszerű de már megkopott cse- pűrágó szerepében (Napsugárfiú), nagyapadalával emlékezetessé tette az Állami Áruház című filmet, ébresztgette emlékezetünket a komisz sorsától szabadulni képtelen zsidó kisember szerepében (Kabaré), volt fölényes, nagyképű és nagystílű karrierista (Molnár Ferenc: Egy, kettő, három) és ki tudja, hogy hányszor énekelte: „Kisztihand, zsüsztiand.” — Idestova három éve, hogy a színpadon közönség elé lépett. Miért nem láthatjuk napjainkban a színházakban? — Utoljára a Fővárosi Operettszínházban a „Kabaré” című musicalben léptem a színházlátogató publikum elé. Végleg búcsút mondtam a színháznak. — Ügy tűnik, mintha kissé csalódott lenne? — Valóban értek csalódások, de nem vagyok szomorú! Több- az annál: hetvenkét évesen nem könnyű már elviselni a délelőtti próbákat, az esti előadásokat. Pedig micsoda kollégákkal játszottam! — Kik voltak a legkedvesebb partnerei? — Sulyok Mária, Kiss Manyi, Mezei Mária, Bilicsi Tivadar, Latabár Kálmán és Árpád. Csupa nagy egyéniség! — És miként vélekedik a mai fiatal színészekről? — A fiatalokról? Nézze: vannak kimondottan nagy tehetségek és olyanok is, akiket más pályára kellene tanácsolni. — Hogyan telnek napjai? — Pasarét csendes, idillikus részén, kis kertes családi házamban élek, negyvenkét évi boldog házasság után — nyolc éve magányosan. Évtizedekkel ezelőtt építettük ezt a házikót. Számomra a kikapcsolódást a gyönyörű matchbox, hanglemez és magnószalag gyűjteményem jelenti. Nekem a Vaszary-, Rippl-Rónai-, Nagy István-, Hincz-képeim nem vagyontárgyak, ezek nézegetése igazi felüdülés. — Gondolom akadna, aki szívesen megosztaná önnel ezt a környezetet? — Természetesen. És nem is azt mondom, hogy jobb egyedül. De ne üljön más abba a fotelba, ahol Finike ült, ne lássam másnak a holmiját abban a szekrényben, ahol az ő ruhái voltak tárolva. Nem csinálok kultuszt ebből, de szeretek megőrizni mindent, ami megérdemli. Megadom a kellő tiszteletet és nyugodtan, kiegyensúlyozottan élek. — Valahányszor láttuk, mindig harmonikus kedélyű volt. Sosem ideges? — Ezen a pályán? De még mennyire! Néha olyan hisztis vagyok, hogy több se kell. Egy valamit nem viselek el: a közönyt. Ha a dolgok nem mennek a rendjén, ha slendrián- ságot, felületességet látok, ha rendetlenség van a lakásban, a kertben, a színpadon — ez elkedvetlenít, kihoz a sodromból, önmagámtól is megkövetelem a maximumot. Szeretek kényelmesen élni, nem rohanva, nem idegeskedve, de a hanyagságot utálom. És a tisztességes munka nemcsak a mi mesterségünk. A különbség csak annyi, hogy ha mi csinálunk valamit félkapacitással, azt mindenki látja, azt nem lehet másokra hárítani. — Ügy hallottuk, egy merőben új feladat megvalósításán dolgozik hónapok óta. Készül az önéletrajza? — önéletrajz? Nem tudom. Több, mint fél évtizedes pályafutásom emlékeit idézem. De nem önmagámról írok, hanem azokról a színész kollegákról, akikkel találkoztam. Kalmár András rendezésében nyolcrészes, egyenként egyórás tv-sorozat készül belőle „Feleki Kamill és vendégei” címmel. Az őszszel kezdődő filmekben szólok többek között Fedák Sáriról, Lábas Juciról, Király Ernőről, Rátkai Mártonról, Mály Gerőről, Gárdonyi Lajosról, Boross Gézáról Peti Sándorról és Salamon Béláról. — A televízióban milliók előtt szerepel. Nem hiányzik mégis a színpad? — A tévé mindent megad. Ha pedig nagyon hiányzik a személyes kontaktus a publikummal szívesen lépek fel vidéken önálló műsorommal Tudja micsoda örömök érik ott az embert? A közelmúltban éppen Nyíregyházán a Hotel-Szabolcsban léptem fel. A félórás számom kezdetén az egyik vendégnek éppen tálalták a vacsoráját. És képzelje! Míg be nem fejeztem az előadást — a vendég nem nyúlt a frissensülthöz! Hát kell nekem ennél több? Pauwlik György KM Cirkusz. Kondor Béla grafikája.
