Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-17 / 114. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. május 17. Áz igazi tudomány egyszerre helyi, országos és nemzetközi jellegű A DAß és A Debreceni Akadémiai Bizott­ság megalakulásakor létrejött hét szakbizottság egyikeként a társa­dalomtudományi szakbizottság tíz munkabizottságot és munkacso­portot szervezett a három megyé­re kiterjedő régió társadalomtu­dományi kutatóinak, szakembere­inek az összefogására. Azaz: az irodalomtudományi, nyelvtudo­mányi, néprajzi, művelődéskuta­tási, filozófiai, történelemtudo­mányi, politikatudományi, köz- gazdasági és szociológiai, nevelés- tudományi, pszichológiai munka- bizottságokat, amelyek közül a történelemtudományi például négy (általános, helytörténeti, munkásmozgalomtörténeti, törté­nelem, oktatási), a neveléstudo­mányi szintén négy (nevelésel­méleti, neveléstörténeti, felnőttne­velési, felsőoktatási), a közgazda- sági és szociológiai pedig két mun­kacsoporttal kezdte meg működé­sét. A DAB e legnagyobb szakbi­zottságában közel száz tudomá­nyos akadémiai fokozattal (4 aka­démikus, 15 tudományok doktora, jóval több mint félszáz kandidá­tus) rendelkező illetve azt rövi­desen megszerző kutató tömörül, akik mellett még legalább két- szer-háromszor ennyi, tudományos munkával többé-kevésbé rendsze­resen foglalkozó értelmiségi szak­ember vesz részt a munkában. Túlnyomó többségük természete­sen felsőoktatási intézményekben és Debrecenben dolgozik. Ilyen nagyszámú kutatónak a DAB cél­kitűzéseinek megfelelő tudomá­nyos tevékenységét, információ- cseréjét folyamatosan irányítani, szervezni és koordinálni rendkí­vül nehéz feladat. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az eddig megtett, csak kezdetnek tekinthe­tő lépéseinket, elért szerény ered­ményeinket. Az eltelt néhány esztendő során mindenekelőtt a DAB társadalom- tudományi feladatainak néhány koncepcionális kérdését igyekez­tünk tisztázni. Már első szakbizott­sági üléseinken megállapítottuk, hogy nem légüres térben kell munkánkhoz fogni, hanem mesz- szemenően támaszkodnunk kell a régió tudományos hagyományai­ra, sajátosságaira. A nemzeti tu­domány struktúráját, orientációit, a régió kutatóinak korábbi és je­lenlegi elkötelezettségeit stb. fi­gyelembe véve kell és lehet saját munkánkat megszervezni, illeszte­ni mindahhoz, ami volt vagy van ezen a területen. Vagyis több vo­natkozásban folytatnunk, tovább­fejlesztenünk kell a már megkez­dett és folyó kutatásokat is. A cél: decentralizáció Több alkalommal megvitattuk azt a problémát is, hogy noha a DAB keretében szerveződő tudo­mányos energiákat elsősorban a régió tudományos szükségleteinek a kielégítésére kell irányítani, fel­használni, ezt azonban nem sza­bad szűkkeblűén, mereven értel­mezni. Szakbizottságunk tevé­kenységének egyik alapelveként fogalmaztuk meg, hogy az igazi tudomány egyszerre helyi, orszá­gos és nemzetközi jellegű, és hogy ezeket az aspektusait nem lehet és nem szabad szétválasztani, még kevésbé szembeállítani. Ezért nem beszéltünk le senkit arról, hogy országos vagy éppen egyetemes vonatkozású kutatásokkal foglal­kozzon, akár a DAB keretében is. Ugyanakkar azonban mindent el­követtünk és elkövetünk, hogy ösztönözzük a helyi regionális je­lentőségű társadalomtudományi témák kutatását, amely kutatások — ha megfelelő színvonalon foly­nak — nyilvánvalóan hozzájárul­nak a nemzeti és egyetemes tu­domány gazdagításához is. Már szintén munkánk kezdeti szakaszában próbáltuk saját hely­zetünkre vonatkoztatva értelmezni a különböző párt- és ^tudomány- politikai dokumentumokban gyak­ran szorgalmazott tudományirá­nyítási, tudományszervezési de­centralizációt. Ez egyrészt a fővá­rosi, országos tudományos köz­pontokhoz, intézményekhez, taná­csokhoz, bizottságokhoz stb. való alkotó kapcsolatrendszer kiépíté­sét, a nem mindig egész­a természettudomány ségesen alakuló viszonyok elvi megalapozottságú rendezését jelenti számunkra. Másrészt azt igényli tőlünk, hogy fokozatosan oldjuk, enyhítsük a régió tudo­mányos életének túlzott „Debre- cen-centrikusságát.” Ezért szor­galmaztuk és ösztönözzük a mun­kabizottságokat arra, hogy Debre­cen mellett Nyíregyháza és Szol­nok, valamint a három megye tár­sadalomtudományi témákkal fog­lalkozó intézményeit és szakem­bereit minél teljesebben kapcsol­ják be a DAB munkájába, minél több tudományos rendezvényt szervezzenek a régió székhelyén, Debrecenen kívül. Végül, de nem utolsósorban a tudományos de­centralizációnak magában kell foglalnia a társadalomtudományi kutatás társadalmi, személyi bázi­sának további szélesítését a peda­gógusok, kulturális, gazdasági és más szakemberek körében. Anél­kül azonban, hogy ez a dilettan­tizmus felé sodorna bennünket. A túlzott centralizmus, a korlátolt provincializmus, a színvonaltalan- ság és igénytelenség tendenciái­val szemben tehát egyaránt kö­vetkezeteseknek kell lennünk. Könyvkiadás és pályamunkák Szakbizottságunk kezdeménye- zően járult hozzá a DAB kiadási tevékenységéhez. Az első öt, DAB által vagy támogatásával kiadott kötet a társadalomtudományi szakbizottság munkabizottságai keretében született meg (A szov­jet pedagógia és a mai iskola problémái 1978., Lakótelep — kertes házak helyén. 1979., Kun­madaras juhászata. 1980., Népi­paraszti kultúra — szocialista kultúra 1981., rövidesen elkészül az Ady és Debrecen c. kötet is.) A szakbizottság kezdeményezte, sőt tervét is kidolgozta egy DAB által kiadandó tudományos folyó­iratnak, amely sajnos mindezidá­ig nem valósulhatott meg. (Sze­mélyes véleményem, hogy a mai takarékossági követelmények mel­lett is létrehozható lenne ez a tu­dományos folyóirat — a javasolt Tiszántúli Szemle —, már meg­lévő társadalomtudományi jellegű szemlék, kiadványok összevonásá­val). A DAB illetve a munkabizottsá­gok által kiírt pályatételekre szép számmal készültek színvonalas társadalomtudományi pályamun­kák is, amelyek 1000—5000 forin­tos pályadíjban részesültek. A DAB tervezi, hogy ezek közül a legjobbak publikálásra is kerül­jenek. (Az Ady és Debrecen c. kötet is eredetileg pályamunka volt.) A szakbizottság munkabizottsá­gai az elmúlt években komolyan törekedtek arra is, hogy kialakít­sák sajátos munkaprofiljaikat. Il­lusztrálásként megemlítünk né­hány munkabizottsági távlati munkaprogramot. A történettudo­mányi munkabizottság a nagy történelmi személyiségek és év­fordulók megünneplését szeretné megalapozottabbá tenni, ezen al­kalmakra szervezett magas szín­vonalú tudományos ülésekkel. To­vább kívánja erősíteni a helytör­téneti, munkásmozgalom-, ipar­és agrártörténeti kutatásokat. A néprajzi munkabizottság komo­lyan bekapcsolódott és intenzíven segíti a táji és megyei néprajzi atlaszok országos munkálatait és folytatja a Hortobágy-kutatáso- kat. Az irodalomtudományi mun­kabizottság a 18—20. századi deb­receni és tiszántúli irodalmi ha­gyományok kutatására összponto­sítja figyelmét. A neveléstudomá­nyi munkacsoport a 6. sz. kutatá­si főirány keretében folyó mun­ka regionális koordinálását és a fiatal, tapasztalatlanabb kutatók rendszeres kutatásmetodikai kép­zését vállalta fel. A politikatudo­mányi munkabizottság a marxis­ta politikatudomány alapvető kér­déseinek tisztázását elősegítő tu­dományos ülések szervezésében, regionális rétegpolitikai kutatá­sokban látja feladatait. A köz- gazdasági és szociológiai munka- bizottság a régió munkaerőhelyze­tének és a lakótelepek szocioló­giai jellegű vizsgálatát tűzte ki fő feladatául. Munkabizottságaink az elmúlt években több, országos figyelmet és visszhangot keltő tudományos rendezvényt tartottak. Ezek közül is érdemes néhányat megemlíte­nünk. A történettudományi mun­kabizottság Szolnokon a legújabb gimnáziumi történelem tanterv­ről, Debrecenben a legjobb orszá­gos erőket is megmozgatva a vá­rostörténet kérdéseiről, Nyíregy­házán a „Magyarország története” sorozat eddig megjelent köteteiről rendezett izgalmas vitákat ered­ményező tudományos ülést, illet­ve konferenciát. A neveléstudo­mányi munkabizottság a régió te­rületén is túllépve, (Debrecen, Pécs, Hajdúszoboszló, Nyíregyhá­za, Jászberény, Szarvas) más vi­déki akadémiai bizottságokkal kapcsolatot teremtve szervezett országos és külföldi részvételű konferenciákat, tudományos ülé­seket a neveléstudományi kutatá­sok elméleti-módszertani kérdé­seiről. A művelődéskutatási mun­kabizottság Debrecenben tartott két jelentős tudományos tanács­kozást a megyei művelődési köz­pont működési modelljéről, illet­ve a népi-paraszti kultúra és a szocialista kultúra viszonyáról. A néprajzi munkabizottság a régió múzeumaiban körbejárva tartja munka- és felolvasó üléseit (Deb­recen, Szolnok, Karcag stb.). A politikatudományi munkabizott­ság a régió mindhárom megye- székhelyén tartott vitaülést a marxista politikatudomány kérdé­seiről és a helyi politikatudomá­nyi kutatások megszervezéséről. Á munkabizott­ságok űj szervezete > * A dolog természetéből fakadó­an egyes munkabizottságok szak­mai, személyi és egyéb körülmé­nyek miatt még nem találták meg sajátos funkcióikat, a legmegfe­lelőbb folyamatos munkaformá­kat, s ezért eddig még nem tar­tottak rendszeresen vagy egyálta­lán üléseket, rendezvényeket. Vi­szonylag kevés még a munkabi­zottságok által irányított, máshol és más keretben nem végzett konkrét kutatás. Ez a néhány év számunkra tulajdonképpen az út­keresés időszaka volt. Végül ezt az alkalmat megra­gadva tájékoztatjuk az olvasókat, az érintett szakembereket, hogy 1981 januárjától kettévált a tár­sadalomtudományi szakbizottság. Az irodalomtudományi, nyelvtu­dományi, néprajzi és művelődés­kutatási munkabizottságok (az MTA I. osztályának szervezeti modelljét követve) működnek a társadalomtudományi I. szakbi­zottság keretében. A többi mun­kabizottságot a társadalomtudo­mányi II. szakbizottság irányítja. Ez utóbbi kibővült a jogtudomá­nyi munkabizottság létrehozásá­val. Több munkabizottság hozott létre új munkacsoportokat (pL di­daktikai—metodikai, óvó—peda­gógiai stb.). Mivel a II. szakbi­zottságnak még mindig meglehe­tősen nagy számú, azaz hét szak­ágazatot és munkabizottságot kell átfognia, nem elképzelhetetlen a további osztódás. (Véleményem szerint a közgazdasági, szocioló­giai, politikatudományi és jogtu­dományi munkabizottságokat kel­lene majdan a létrehozandó tár­sadalomtudományi III. szakbizott­ságba szervezni.) Természetesen a DAB-ban vég­zett egész munkánknak nem a szervezeti része, oldala a legfon­tosabb, hanem — akárcsak orszá­gosan — a tartalóm, a minőség, a gyakorlattal való kapcsolat. Eb­ben a tekintetben új lehetősége­ket, további lendületet fog nyúj­tani munkánknak az is, hogy nemrég felavathattuk funkcioná­lisan kitűnő, szép és célszerűen berendezett székházunkat, amely bizonyára meleg otthonul fog szolgálni legfontosabb rendezvé­nyeink és az annyira hiányolt in­terdiszciplináris tudományos köz­életünk, folyamatos közösségi és társas életünk számára. Dr. Soós Pál a társadalomtudományi szakbizottság titkára SZABOLCS-SZATMARI EMBEREK Otthon, ahol az ember alkot „Tudja, én gyerekkoromban csavarog­tam be — akkor szükségből — azt a ta­nyát, azt a faluszéli házat, ahol ma gyűjtök. Én itt születtem, nőttem, gye­rekkorom tanítóinak bíztatására, és nyil­vánvalóan azoknak a segítségével a haj­dani iskolában lettem nevelő. Mit mond­hatnék? Nekem ez itt az otthon .. „Tudja, egy kicsit olyan az ember, mint a nagy utat megtett hajó. Ha egy­szer horgonyt vet egy kikötőben, akkor az neki az otthon. Messziről jöttem? Nem igaz. Innen, a szomszédos Hajdú­ból jöttem én Nyírlugosra. Nem prog­rammal, de otthont teremteni magam­nak, családot alapítani.. Jó érzés egyszer kimondani: a világ­ról való nyilatkozatok, még az életet összegző vallomások is, a produktum tükörképei. Rendhagyó módon két em­berről készül ez a portré, Fekete József­ről és Fekete Józsefnéről. Mindketten pedagógusok, de mindkettőjük életraj­zához hozzátartozik, hogy nemcsak pe­dagógusok. „Szakos nevelő vagyok.” „Szakos nevelő vagyok.” Hitték mind a ketten, hogy életüket is magyarázni képesek egyetlen monda­tukkal. Egyikük, a férj, múzeumot csi­nált, másikuk, a feleség, most tervezi, de évek óta gyűjt egy másik múzeum­hoz. Kérdeztem: Miből való az otthon? A ház, ahol élnek, kőből való, gyer­mekük sorsa futó gyökér, kertjük a magvető ember gyönyörűsége. „Nagyapám sorsát, itteni életét tu­dom. Az otthon a gyermekkor tenger­nyi élményéből, árokpart füvéből, csép- lések porából, az emlékek hadseregéből, az idetartozás kötelességéből, ezernyi kötésből való ...” „Más táj Hajdú, de éppen úgy elesett vidék volt az is. A történelemben ugyan­azt az utat tette az is, mint mi itt. Azt gondolom, hogy nem az a fontos, hogy hol épít az ember házat. Pedagógusjuta­lom, amikor a tanítvány gyermekét ta­níthatom, és hihetem, hogy még az ő gyermekeiket is tanítom majd. Az otthon talán ez az állandóság. Körülöttünk, és bennünk. Nekem ez Nyírlugos ...” Alapvetően szépen megírható roman­tikus történet lehetne, hogy a sok le­mondással pedagógussá nevelt nyírlu- gosi nagylánynak megtetszik a messzi­ről jött vállas pénzügyőr, s hogy a pénz­ügyőrnek egyre több szolgálati ügy mi­att kellett Nyírlugosra mennie. Fekete József tette a nagyobb utat a pedagógiáig. „Korunkban az a nagyszerű, hogy a szépet álmodó ember utolérheti az ál­mait. Persze, igaz: sokat kell dolgozni érte. A miskolci vasbetonszerelőtől a mostani életemig nagyon hosszú az út. Egerben végeztem a főiskolát, történe­lem—magyar szakon. Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytattam történelem szakon. 1970-ben honismereti tanfolyamon voltam Nyír­egyházán. Ezt az előbb, amikor az ott­honról beszéltünk, nem is mondtam. Az otthonérzésben az otthon, egy szűkebb pátria ismeretének óriási része van. Mondhatnám szebben, valahogy úgy, hogy szeretni azt lehet igazán, amit is­merünk. Pedagógiában, nevelésben is óriási jelentősége van ennek. Községi párttitkár vagyok, tanácstag, az iskolá­ban igazgatóhelyettes.. Számolgattuk együtt Fekete József közéleti megbízatásait. Abbahagytuk a felénél, mert kívánkozó kérdés volt, hogy mennyi energia kell ehhez? „Ez nem energia dolga. Életformáé inkább. Élhetnék olyan családban, ahol a kedvteléseim, a szenvedélyeim bűn­nek számítanának. Mi nyáron, vagy máskor is, amikor időnk engedi, együtt megyünk gyűjteni. És az se baj, ha ezért megmosolyognak minket. A fele­ségem helyismerete, szakmai értése, megértése nélkül sohasem lehettem vol­na a Magyar Néprajzi Társaság tagja, sohasem szánhattam volna hónapokat, éveket arra, hogy a község nagy szü­löttének, Kosutány Tamás doktornak, a mezőgazdasági kémia magyar úttörőjé­nek itt, Lúgoson emlékszobája, kis múzeu­ma legyen. Siker? Nem ez számít. A Ko­sutány család, és a falu vezetőinek a se­gítsége nélkül eredmény sem lehetett volna. Sikerült, ahogyan sikerülni fog a második nyírlugosi múzeumszoba is. A haszna? A múlt valamiféle számontar­tása nélkül szegényebb az ember, szá­montartás, megőrzés nélkül nincs jö­vő .. A tanács elnökétől tudom, hogy Feke­te József annak idején szinte kész hely­zet elé állította a múzeumszoba ügyé­ben a tanácsot, akkora volt már a lét­rehozott érték, akkora a gyűjtemény, hogy mindenképpen helyet kellett talál­ni annak. A másik múzeum még csak terv. Fe­kete Józsefné mondta: „A tájszoba, vagy tájmúzeum nem „még csak”, hanem már terv. Ha új he­lyet kap a községi könyvtár, akkor a volt könyvtár helyén, ha valami miatt nem, akkor a könyvtárral együtt, össze­gyűlt annyi anyag, amiből ezt meg le­het csinálni. A férjemmel együtt gyűj­tünk, de ez így csak félig igaz. Renge­tegen segítenek. Tudja, én hiszek abban, hogy az emberek megérzik, ha valami értük is jót akar az ember. Nyáron, ami­kor gyűjtöttünk, néhányan megmoso­lyogtak minket, de mindenütt, vagy majd­nem mindenütt segítettek. A falunk va­lóságos forradalmat él. Valamikor volt hetvenlakásos Nyírlugos. Most? Volt olyan év, hogy majdnem ennyi ház épült. Más: ez a forradalom az embe­rekben is zajlott. Más igénnyel épít, aki épít. Hiszem, hogy a huszonné'gyedik órában vagyunk, a múltról való tárgyi emlékek egyre fogynak, és amit ma még megtalálunk, azt hiába keresnénk hol­nap. Szenvedélyem a gyűjtés, ezt nem is tagadom, de kötelességem is.” Kérdeztem a pedagógus hivatásról. Fekete József mondta: „Valamikor, i^a a falusi iskolát emlegették, akkor ehhez a gyerekek hátrányos helyzete tarto­zott. A gyerekek azért jártak iskolába, mert ez kötelező volt, de a nagyobb me­zőgazdasági munkák idején megnőtt a hiányzók száma, mert a tízéveseknek is segíteniük kellett otthon. Akkor a szü­lő nem sokat törődött azzal, hogy mi­lyen bizonyítványt visz haza a gyerek. Most, a legtöbb családban azt akarják, hogy a gyérek tanuljon tovább. Szerez­zen legalább szakmát. Ez a „legalább” rossz szó, hiszen jó szakmunkássá lenni nagyobb dolog, mint közepesen érettsé­gizni, de így használják. Ma azért kell beszélgetni, hogy a gyengébb képességű gyereket ne erőltessék a „rangosnak” hitt iskolákba. Tőlünk azt várják, hogy az innen kikerülő gyerekek megállják a helyüket máshol is. Ehhez adni kell, és ha igaz is, hogy ma a falusi iskolák is jól felszereltek, adunk a múzeummal, a tájszobával... Itthonhoz kötődést, él­ményt ...” Fekete Józsefné szakkört vezet, és rajzszakosságát meg nem tagadva, ar­ról álmodozik, hogy egyszer találkozik egy rendkívül tehetséges tanítvánnyal, akit ő indít el. Mégis: „Nem pedagógus az, aki nem álmodik néha ilyet, de nem ez a fontos. A legigazabb öröm az, hogy sok, gyerekkel, fiatallal fedeztethetem fel a szépet. Aki ízlést formál, az az em­beri jellemen alakít. Egyszóval: nem azért érdekel a néprajz, mert nem elé­gít ki a mesterségem, hanem mert ehhez a szép hivatáshoz hozzátartozik az is...” A nevelői szobában, ahol beszélget­tünk, többen hallhatták, hogy mit kérde­zek. Jólesett, hogy a kollégák utána mondták: mi mindent kellett volna kér­deznem. Érezni lehetett, hogy az isko­la örül a portrénak. Amikor megszólalt a csengő, és nekik órára kellett menni­ük, egy sietős mondatra volt még időnk. Jellemző volt ez az egész beszélgetésre. „Azt azért írja meg, hogy a kedvenc versünk Radnóti „Nem tudhatom”-ja. Kérdezte, hogy miből való az otthon. Ebből az érzésből. Nekünk szülőhazánk e táj... Bartha Gábor KM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents