Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. május 17. o Aki túlélte az „októberi vasárnapot“ Horthy testőre volt... Vannak, akik kétszer halnak meg. Bognár Sándor, a testőrség egykori őrmestere számára a második még hátra van. Az elsőt, az előreláthatólag különlegesebbet, a történelmit pecsétes írással lehet igazolni. Holttestét szemtanúk látták, s hivatalos papír megállapította: „A partizánok ellen vívott harcban életét áldozta a hazáért.” Minden szabályszerű. Mégis lebbentsük fel a titok fátylát, hogyan született ez a dokumentum, egy mindmáig élő emberről, hogyan lehet' valaki „hősi halott”, és kik voltak azok a „partizánok”. Bognár Sándor mindenre pontosan emlékezik. Annak a napnak történetét senki se felejti el, aki átélte, aki kibírta. 1944. október 15-én reggel a budai Vár Deák-csarnokánál állt őrt. 191 cm magasan, 110 kilósán, rajta a romantikus fantáziával megálmodott testőr-egyenruha, kezében a jellegzetes alabárd, a köpenye alatt pisztoly, mögötte a falban e célra kialakított fülkében géppisztoly és kézigránátok. Horthy Miklós kormányzó szobáját őrizte. A kend érési cseléddalia Az itt álló Bognár Sándor huszonnégy éves korára saját egykori környezetéhez viszonyítva elképzelhetetlen karriert futott be. Nyolcgyermekes parasztcsaládban látta meg a napvilágot, tízéves korára teljesen árva, ezután kanász, pásztor, majd cseléd. Évi bére nyolc mázsa búza; egy mázsa búza hat pengő, egy csizma tizenkét pengő. A felcseperedett fiú a nyomor elől menekülve sorkötelessége előtt másfél évvel önként jelentkezett katonának. így már képzett katona, amikor kitört a háború. Egységét a frontra vezényelték. 1942 őszén szabadságát töltötte szülőfalujában, Kenderesen, amikor odahaza volt a község legnagyobb birtokosa, aki nem más, mint maga Horthy Miklós. Ilyenkor a falut megszállja a csendőrség és a testőrség, ellenőrzik az útvonalakat, elővigyázatosságból letartóztatják a kommunistagyanús egyéneket. Az egyik testőrtisztnek feltűnik a sza- badságos honvéd. A daliás termetű katona napok múltával beköltözik a budai Attila út 4—6. sz. alatt lévő Bessenyei György testőrlaktanyába. Bognár hamar beletanult a szolgálatba, pontos, kötelességtudó és néma. Még a testőrség parancsnokának is megtagadta egy alkalommal a felvilágosítást a kormányzó aznapi látogatóiról. Jutalma ötven pengő és kétheti szabadság, mert a kormányzóról semmit, senkinek nem lehetett mondani. Parancsnokai bíztak benne, így több bizalmas szolgálat részese lehetett. Gyakran kísérte ifjú Horthy Miklóst is. Ilyen utakon többnyire nem kormányzósági, hanem honvédségi kocsin mentek, és az útirányt a sofőr nem tudta, menet közben irányították jobbra, balra, előre. 1944. október 15-én nem sokáig tartott Bognár reggeli szolgálata; leváltják, majd gyors átöltözés, és máris indulhatott az ifjú Horthy kíséretében. A honvédségi terepjáró kocsi volánjánál Vörös szakaszvezető ült, mellette ifjú Horthy Miklós, hátul Bognár, Tőkés törzsőrmester, Pál szakaszvezető. Gyorsan átértek Pestre, az ilyenkor szokásos irányítással hamarosan az Eskü tér 3. számú ház előtt állt meg a gépkocsi. Horthy, mielőtt kiszállt volna, halkan hátraszólt: „Ha három percen belül sem jövök, gyertek fel értem, nehogy a németek ránkmásszanak!” Tűzharc az Eskü téren Vasárnap reggel 9 óra. A tér üres, csak az egyik pádon gyönyörködik egy német katona az eléje táruló panorámában. Aztán a téren lévő templomban vége szakad az istentiszteletnek. A hívők ki- özönlenek a templomajtón. Bognárnak feltűnik, hogy közöttük sok a fiatal és mind azonos ballonkabátban, furán természetellenes tartásban, zsebre dugott kézzel jár. Rossz sejtelmei lesznek. Felméri lehetőségeiket, ők ösz- szesen négyen vannak, ketten a kocsiban, míg a sofőr élénken vizsgálja a hibátlan motort, Pál pedig leült egy pádra a közelben. A ballonosok közül többen — igazolva a balsejtelmeket — egyértelműen afelé a kapu felé haladnak, ahol az előbb Horthy eltűnt. Bognár odasziszegi Tőkésnek: „Szállj ki és telefonálj, hogy baj lesz”. Közben előkészíti géppisztolyát. • Tőkés alig lép néhányat, amikor tüzet kap. Hasra veti magát, szerencséje van, csak köpenyét és cipője sarkát lukasztotta át a lövés. A későn ocsúdó Vöröst és Pált viszont eltalálják. Azonnal összeesnek. Bognár, akinek volt ideje fölkészülni, tüzel. Néhány ballonkabátos felbukik. A kapualjban az egyik ballonos széttárja a kabátját, alatta német egyenruha. Bognár nem méltatja. Még látja a német eltorzult arcát, de nincs ideje figyelni, rá is lőnek, tárat is kell váltania. Az újabb tárat már nem sikerült behelyeznie. Bal karja eler- nyed, jobbjával pisztolya után nyúl, de az a karja is megsebesül. Kiugrik a kocsiból, fél, hogy az ott felhalmozott Vécsey kézigránátok egy találattól felrobbannak. Kézigránát repül felé, szerencsére a német „testvér” túl hamar dobta el, még van annyi ideje, hogy visszarúgja. A robbanásra emlékszik. Aztán sokáig néma csend és sötétség. (Később tudja meg, hogy hat golyó érte a testét.) A svábhegyi SS-kórház ágyán tért magához, mellette két fegyveres SS-őr. Ahogy eszmélt, két idegen lépett hozzá, egy civil és egy német katona. Azonnal közölték vele: „Horthy apus nincs többé”. Elájult, a feléje záporozó kérdések zömét nem hallotta. Ahogy javult az állapota, újra és' újra kihallgatták. Merre jártak? Kivel mit beszélt Horthy, kiket fogadott? Bognár semmit nem értett, de közölte, hogy csak a parancsnokának nyújt felvilágosítást. A németek persze sokkal kevésbé méltányolták ezt a szabályszerűséget, mint egykori parancsnoka. Kíváncsi SS-ek Egy tolókocsit hoztak be, rajta letakart tetem. Szenv- telenül emelték fel a leplet a vállmagasságig. Tost Gyula feküdt ott, a kormányzó szárnysegédje, fején lőtt seb. Ki ez az ember? Bognár természetesen tudta. A palotában mindenkit személyesen kellett ismernie, minden ajtóról (volt legalább nyolcszáz) tudnia kellett, hogy hová visz, mi van mögötte. Bognár megpróbált időt nyerni, nehezen akadozva felismerte Tostot, sejtetve, hogy ő igazán készséges lenne, de lényegében keveset tud. A németek természetesen nem hittek neki. Vallatása, kínzása később folytatódott. Lassan gyógyult. Decemberben egy magyar ápolónőtől megtudta, hogy 15-én elviszik. Nem várt, a nővér segítségével megszökött. Honvéd ruhában lejött a fogassal, beteg kezével tisztelegni is próbált. A Széli Kálmán téren két civil figyelmeztette: Szálasi seregében már másképp kell köszönni. A 204-es vöröskeresztes kórház felvételi irodáján egy orvos behívta szobájába. Amikor kikérdezte sebesüléséről, megdicsérte Bognárt: „Barátom, jól tud hazudni. Én tudom, hogy maga testőr volt”. Többször volt ügyeletes orvos a várban, onnan ismerte. „Egyébként legyen nyugodt” — s a rokkantak -közé fektette. ■ rr A „halott' Debrecenbe megy Január 10-én kibombázták őket. Két amputált lábú, igazolvány nélküli katonával a vár felé menekültek. Csendőrök ellenőrizték. Az egyik felismerte, túrkevei és Gödöllőn látta Bognárt Horthy- val. Mégis elengedte. Sikerült bejutniuk a várba, kerestek maguknak egy szobát, de a németek véletlenül rájuk bukkantak és lezavarták őket az alagsorba. Ott őrizték a foglyokat is. Az életkörülmények borzalmasak voltak, fagyott lovakat ettek, vízért éjjelente húszharminc fős kijelölt csoport járt le a Dunához, fele ha visszatért. A Duna ekkor már frontvonal, minden mozgó alakra a túlpartról azonnal tüzeltek. Innen a szovjetek szabadították ki, akiknek megmutatta a vár labirintusát, mint civil alkalmazott, előléptette magát udvari vadásznak. Sok viszontagság után február 24- én már otthon volt. Gyorsan igazolták. A véletlenek azonban ezzel nem zárulnak le. Néhány nap múlva Kenderesen romlott el Vörös János altábornagy gépkocsija, aki Debrecenbe igyekezett, az ideiglenes kormány székhelyére. Bognár vele tartott. Van még egy élete, ezt már a szabad Magyarországnak ajánlotta. Ma néphadseregünk nyugdíjasa. Matthaeidosz Konrád Nyírvidék — Szentendrén Első találkozásunkat a véletlen rendezte, azóta érdeklődéssel igyekszem figyelemmel kísérni Buhály József megyénkből elszármazott fiatal festő művészi fejlődését. A Derkoviits-ösztöndíjasok műcsarnokteli kiállításán is jelentős képekkel vesz részt, de önálló tárlata a Szentendrei Művésztelep kiállítótermében igazi élményt nyújtott és szakmai körökben is feltűnést keltett. Buhály József 1945-ben született Nyírtasson. A Képzőművészeti Főiskolán Kádát György, majd Kokas Ignác növendéke volt, 1977/78-ban moszkvai ösztöndíjas, 1980- ban Derkovits-ösztöndíjat kapott. » Meghatározó élménye a „Nyírvidék” (egy legutóbb festett gyönyörű kép címe is), ahol gyermekkora telt. A naturálistól elvonatkoztatott, nem ábrázoló jellegű, sejtelmes, álomszerű látomásai kezdetben mestere, KokaS Ignác „szellemujját” idézték. Az utóbbi év művészi termése nagy előrelépést mutat. Hangsúlyozottabban építi emberi alakok foltjai köré színeit, grafikus jellegű vonalait. Művei asszociációs sorokat indítanak a szemlélőben — olyan erővel, hogy érzelmi, hangulati rezonanciánk meggyőz: a művész maga is gyermekkorának tájait és nehéz sorsú embereit reflektálja erős festőiségű képein. Szabolcs megyében még nem volt kiállítása. Kiss Gábor Buhály József grafikái. CSANÁDY JÁNOS: PAPP MÁRIÓ: Régi utak haza Amit átéltem Éjben robajló vonatok, Amit átéltem a rugótokon ringatózom, ' nem az enyém alattam kattogó sínek holt mondják monoton, várnak otthon; és valódi vagyon éjbe fúródó vonatok de nem az enyém meg-megállnak egy állomáson, építhetek rá kivilágított ablakok használhatom hívogató sorait látom, de nem az enyém de aztán megint csak a sötét, utcáimban gödrök laknak a vonat-ablak enyhe fényt vet tereimen harangzúgás a szomszéd-sínre — árvaságom dolgokat terel a szél vasbaöltözött képét látom, egy ember szagát összegombolom a kabátom, egy emberen át a világot megbújok a kupé-sarokban, a halált majdcsak eljön Mezőkomárom, lakatlan szívemen át a mát onnan már egy ugrás az otthon, és beléöltözöm 6 kilométer, gyalog, éjjel, azt mondom s fejem fölött már csak a hold ez én vagyok ring és hinti sugarát széjjel. és mégsem az enyém BISTEY ANDRÁS: Kráter Tíz év körüli fiú fürdött a régi téglagyár agyaggödrében. Egyedül volt. A hátára feküdt, csöndesen ringatózott a vízen. A napfény szemfáj- dítóan táncolt a hullámokon, a sárgás víztükör fölött szitakötők keringtek. A magas part tetején hirtelen megjelent egy kamasz. A fiú nem ismerte meg, a szeme még káprázott a napfénytől. Azután a kamasz lassan leereszkedett a meredek ösvényen, és megállt a víz mellett. A fiú megismerte, és szorongás támadt benne: Mike Pista vagy három évvel idősebb volt nála, furcsa, kiismerhetetlen fiú, az egyik pillanatban kedves és barátságos, a másikban már verekszik akármilyen semmiségért A fiú leállt a puha iszapba. Szívesen elment volna, de a klottnadrágja kint volt a parton. Mike ernyőt formált a tenyeréből a szeme fölé, őt is elkápráztatta a napfény. — Te vagy az Krizsó? A hangja nem árult el rossz szándékot, ettől a fiú egy kicsit megnyugodott. Kimászott a vízből, iszapos talpát a puha fűbe törülgette. — Már elmégy? — Ebédelünk. — Oláhcigányokat láttam a temető mellett. A fiú megtorpant. — Igazából? — Istenbizony. Vagy tíz szekérrel jöttek... — Hátha meszesek? Ugyanolyan szekérrel járnak. — Oláhcigányok és kész! Az egyiknél félméteres kés volt. A fiú bizonytalanul megvakarta a hátát. — Fürödj még egyet! — mondta Mike és letolta a nadrágját. — Haza kell mennem. — Na! Mike lépett néhányat feléje, a karját kérlelően előre nyújtotta. A fiút megtévesztette a kérő hang, nem hátrált idejében. Mike hirtelen átkulcsolta a derekát, két lépéssel a víznél termett vele, belevágta, és maga is utána ugrott. A fiú behunyta a szemét, hallotta, hogy a fejét zubogva ellepik a hullámok. Felállt volna, de Mike erősen leszorította. Már vörös karikák táncoltak a szeme előtt, amikor a szorítás enyhült, kiemelhette a fejét a vízből, de egy pillanat múlva Mike ismét lenyomta. A fiú összeszedte minden erejét, lába keményebb talajra talált, megfeszítette a testét, és a fejét fölemelte a víz fölé. — Ellenkezel? — kérdezte gúnyosan Mike. Ismét a dereka felé nyúlt, hogy fölemelje, de a fiú ellökte a kezét. Szó nélkül birkóztak, csak nehéz lihegésük hallatszott. Mike hirtelen a hóna alá kapta a fiú nyakát, és egész súlyával rádőlve, belenyomta a fejét a vízbe ... egyszer ... kétszer... háromszor ... mindig hosszabb időre, és mindig kevesebbet hagyva a lélegzetvételre. A fiú egyre görcsösebben kapott levegő után, a hullámok mind vadabbul dübörögtek a fülében. — Belefojt! — villant át az agyán a félelem, de már nem volt ereje a védekezéshez. Amikor Mike megérezte, hogy a fiú teste elnehezedik, ijedten kivonszolta a partra, hasra fektette, próbálta kinyomni belőle a vizet. Azután gyanút' fogott, hogy a'rhá- sik tetteti magát, nem jött víz a szájából, hát abbahagyta az élesztgetést, és egy kicsit távolabb leült a fűbe. A fiú óvatosan kinyitotta a szemét. Fölállt, megjátszotta, hogy ájulásból éled, támolyogva ment a nadrágjáért. Mike papsajtot szedett a partoldalban, egykedvűen rágcsált. — Legközelebb belefojtlak — mondta, és messzire köpte az összerágott papsajtot. — Miért? A fiú fölhúzta a nadrágját, ez egy kis biztonságot adott. Most már lehet szaladni, de előbb jó messzire kell elhúzódni, hogy Mike ne érje utol. — Csak. Mert szemtelen- kedsz. — Mivel szemtelenkedtem? Mike látta, hogy a fiú eloldalog, de nem volt kedve utána iramodni. — Most is pofázol. Két gyerek bukkant föl a part tetején, Kis Jóska és Demeter Gábor. A fiú megállt, egyszerre elszállt a félelme. — Te pofázol! Mike csodálkozva fölnézett, mintha nem hinne a fülének. — Micsoda? — Lassan föl- emelkedett. — Azt akarod, hogy tényleg belefojtsalak? A fiú nem rá nézett, hanem a háta mögé, ahol Kis és Demeter leereszkedett az ösvényen. Mike hátrafordult, a fiú tekintetét követve. — Nagy pofád lett, mert KM
