Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. május 17. OlLlDlAlLlA „Ha férfi lenne, már holnap jöhetne“ Állandóan bizonyítani kell Palántázó asszonyok az ajaki határban. (G. B.) — MICSODA?! HOGY NEKEM EGY ASSZONY DIRIGÁLJON? — SZIKRÁZOTT A JÓ ÖTVENES GAZDA SZEME. — AZT SZERETNÉM ÉN MEGLÁTNI! VAN MÁR TÁN EGY FÉL ÉVE IS, HOGY TANÜJA VOLTAM E FENTI HÁBORGÁSNAK, AZÓTA SEM HAGYOTT NYUGODNI A KÉRDÉS: HOGYAN FOGADJÁK MA MEGYÉNK TERMELŐSZÖVETKEZETEIBEN, ÁLLAMI GAZDASÁGAIBAN A DIPLOMÁS NŐKET? — Üzeme válogatja, — mondja sokat sejtetően Kőműves Piroska, a Nyírtassi Állami Gazdaság kertészeti területvezetője. — Hetvennyolcban végeztem a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola gyümölcstermesztő szakán. Űjfehértói lévén ott, az egyik tsz-ben akartam elhelyezkedni. Áz elnök nem kertelt: „ha férfi lenne, már holnap is jöhetne”. Az első pofon tehát hamar elcsattant. Szerencsére több nem következett, bár néha úgy tűnt... A szülőfalu nem fogadta, a szükség vezette Nyírtassra a fiatal szakembert. Mint gyakornok kezdte, a kellemetlen percek sem várattak sokáig magukra. — Irodista lettem, de éh; Világéletemben utáltam az íróasztalt. Addig jártam az igazgató nyakára, míg sikerült elérnem, hogy a termelésirányításban vegyek részt. Területvezető-helyettes lettem, itt aztán kiélhettem magam. Szerencsére, a közvetlen főnököm mindenben segített, csak jót mondhatok róla. Aztán milyen az élet, két hónapja én léptem a helyébe. Területvezető vagyok. V Nem kell félteni.. íí Tizennyolc férfi, és tizennégy nő dolgozik állandóan az irányításával, de a szüret idején, 600—700 ember munkájáért felel. — Hogy fogadták kinevezését a beosztottjai? — Ö, elég nagy az én szám, nem kell engem félteni. Amikor meg az első férfit ittasság miatt hazaküldtem, a tekintélyt is megszereztem. A gazdaság vezetői már régen nem az ember nemét nézik, a végzett munka után ítélnek. Éppen a napokban emelték a fizetésemet 1000 forinttal, ma már 4800-at keresek. — Mindig kertésznek készült? — Ördögöt! Fodrász, gépíró, tolmács, meg ilyesmi akartam lenni. Aztán a középiskolában jól ment a tanulás, kertes házban nőttem fel, így a mezőgazdaságot választottam. Ma sem bántam meg. Igaz, reggel fél hatkor kell ébrednem, de ha már kint vagyok a határban ... Magas, szőke asszony Karácsony Lászióné, az állami gazdaság dohánykertészetének vezetője. Pulóver, szürkés bársonyfarmer, kezében iratcsomó. Most ért véget a szokásos hét eleji értekezlet; biztató hírekről számolhatott be, jól halad a földeken a do- hánypalánták kiültetése. Jó tíz éve végzett a kertészeti egyetemen, a Balaton mellett, Alsótekeresen kezdte a munkát. Aztán megszülte az első gyereket, amit még további három követett. Gyes, gyes, gyes ... három éve került az állami gazdaságba a férjével, aki itt főkertész. — Hogyan lehet összeegyeztetni a négy gyerek nevelését az évente sok milliót termelő ágazat vezetésével? — Gondolhatja, hogy nem könnyű. Általában fél hatkor kelek, a férjemmel kimegyek a határba, majd ő hétre visz- szajön kocsival, útba engedi a gyerekeket. Szerencsére eléggé önállóak, de hát mégiscsak gyerekek. Mit tagadjam, sok-' szór rajtakapom magam, hogy munka közben is a két lányon, meg a két fiún jár az eszem. „Mindent megtaláltunk“ — Erdélyben született, Nógrádban nőtt fel, a Dunántúlon kezdte a munkát: hogyan érzik magukat a Nyírségben ? — Ügy érzem, megtaláltuk a helyünket. Korábban Szat- márban dolgoztunk, pontosabban én gyesen voltam, a szülési szabadság után ott nem találtunk olyan helyet, ahol mindkettőnk állást, szolgálati lakást kapott volna. Nyírtasson megtaláltunk mindent. — Nem érzi a kiesett évek hátrányát? — Ezzel nem volt különösebb gond, hiszen a gyermek- nevelés mellett otthon mindig a szakma, a gazdálkodás volt a legfontosabb téma. Az viszont tény, mikor rám bízták itt a dohányt, az első hetekben nem sokat aludtam. De a férjem, meg a kollégák segítségével hamar megtaláltam a helyem. — A férfiaknak sokkal könnyebb dolguk van ezen a pályán? — összehasonlíthatatlanul. A férfiak többségét napok alatt elfogadják vezetőnek, de nekünk állandóan bizonyítani kell. Ráadásul a családi tennivalók zöme is ránk, asz- szonyokra vár. De aki szereti ezt a pályát, megtalálja az összhangot a család és a munka között. Egy ugrással távolabb a papi termelőszövetkezetben találjuk meg Jónás Gizellát, a gazdaság kisállattenyésztési ágazatvezetőjét. Diplomáján még alig száradt meg a *inta, s máris hétmilliós értékért felel, a gazdaság szeme- fényét, a nyérctelep munkáját irányítja. A ketrecek között beszélgetünk, de halkan, mert fialnak a nyércmamák, s roppant kényes jószágok. — Tavaly végeztem Hódmezővásárhelyen az állattenyésztési főiskolai karon, tizedik hónapja dolgozom Papon. Itt, a második faluban, Szabolcsbákán nőttem fel, onnan járok át mindennap busszal. — Egy lánynak hogy jut eszébe éppen ez a szakma? „Szót értűnk.. Már-már bocsánatkérő a mosoly, de jön a válasz is. — Szüleim parasztemberek, Jószág mindig volt a portán. Talán innen az állatok szere- tete, s a mezőgazdasági munka becsülete. Igaz, rengeteg időre volt szükség, hogy meggyőzzem őket; igenis állattenyésztő leszek. Szegény anyám néha még ma is mondogatja: kislányom, kislányom, férfinak való munka az. Nem lenne kényelmesebb egy iroda? A régi dohánypajtákból átalakított istálló falának támaszkodva jegyzetelek, mert íróasztal nincs. Van viszont ezer darab törzskönyvezett nyérc, meg öt lelkes, az újra mindig szívesen vállalkozó ember. Férfiak, őket vezeti Jónás Gizella. — Könnyen szót ért velük? — Sohasem vesztünk még össze. Igaz, a főiskolán is fiú volt csoporttársaim zöme, itt is egy-kettőre szót értettünk. Nagyon sajnálom itthagyni őket. — Még alig kezdte el, máris elmegy? — A szüléimét annak idején sikerült meggyőznöm, a vőlegényemet már nem. Ö Nógrád megyei, a főiskolán ismerkedtünk meg, megyek utána... Látja, a nőknek ez is a sorsuk. Kívánjunk neki szerencsét. Meg a többi lánynak, asz- szonynak is, akik e nehéz, embert próbáló pályát válasz- tották. (b. g.) Egy asszony a kiváló brigádból Kevés szocialista brigád mondhatja el magáról, hogy megkapta a „Népköztársaság Kiváló Brigádja" címet. Különösképp kevés olyan brigád, amelynek tagjai egytől egyig: nők. A rakamazi Győzelem Tsz „Dobó Katica” brigádja sem gondolta, hogy idén — egyidőben a szövetkezet munkáját elismerő címmel — átveheti a magas kitüntetést. A brigád tizennyolc tagja — többnyire negyvenötvenéves asszonyok — szeme sarkát törölgetve ült az ünnepségen. Hart Mihályné alapító tagja a brigádnak — és a termelőszövetkezetnek is. — 1961-ben léptem be a tsz-be. Éppen húsz esztendeje... Aztán rá két évre jött a gondolattal Fehér Ferencné, aki azóta is a brigádvezetőnk, hogy alapítsunk brigádot. Hej, de sokan húzódoztak akkoriban ... Ha gondoltuk volna, hogy idáig kerülünk __ Hartné nemcsak a brigádkitüntetés személyre szóló részét vette át, hanem a miniszteri kitüntetést is: Kiváló Termelőszövetkezeti Dolgozó. Érthető hát, hogy igen elfo- gódottan beszélt. — Nem is tudom, mit mondjak ... Annak idején, amikor kezdtük itt, a tsz-ben a munkát, hát az valami rettentő volt... Két hónapig mást sem tettünk, mint krumplit vetettünk. A nyakunkba akasztva a jókora kosár, és menni, menni. Ha hiszi, ha nem, a nyakunkon, a vállunkon olyan hurkák lettek, hogy egy igásökör megirigyelhette volna .. . Aztán ugye, a többi munka. A kapálás, meg egyebek ... Higgye el, vissza nem kívánja senki. Ma?! Krumpli már nincs a téeszünkben. No, meg minden gépesítve van, kivétel talán a répa kapálása meg a fiatal gyümölcsösökben a facsíkok kapálása. Busz visz ki reggel háromnegyed hétkor a földre, este negyed ötkor meg indulunk haza a busszal. Annyit még hozzáfűzött: de már nem sokáig ... — Idén októberben leszek ötvenöt éves — elmegyek nyugdíjba. Hiába, elfárad az ember, szeretnék már egy cseppet megpihenni. Persze — legyint — nem lesz az sem teljes, hiszen ott a ház körüli munka... A férjem a jenin Kohászati Művekben dolgozik, három műszakba jár. Alig tud valamit segíteni a jószág körül. A két lányom Miskolcon él. Van hát mit tenni odahaza. Eltöpreng egy csöppet. — Persze, ha nagy szükség volna a kezemre, hát jövök! Ha, mint tavaly is, sok a víz, és nehéz a répaásás ... Meg hát, ugye a brigád. Tőlük azért nem szakadok el. Húsz éve dolgozunk együtt, részben még rokonság is van a brigádtagok közt, no meg javarészt barátnők vagyunk ... Ha valami közös összejövetelt tartanak, ott leszek én is... (t. gy ) Kőműves Piroska Karácsony Lászlóné Jónás Gizella Változások Hogyan változik a világ — azon belül is a termelőszövetkezetekben dolgozó nők élet- és munkakörülményei? Jól példázzák ezt a rakamazi Fehér Ferencné által elmondottak: — Húsz évvel ezelőtt alakult meg nálunk a szövetkezet. A legfontosabb munkaeszközünk a kapa volt, több kilométert gyalogoltunk reggel a földekre, este pedig haza. Dolgoztunk, nem is gondoltuk, hogy ez másképp is lehetne. Aztán szép lassan megváltozták a munkakörülmények. Egyre több gép dolgozott a határban, lassan letettük a kapát, s ma már ott tartunk, hogy a szövetkezet autóbuszai menetrendszerűen közlekednek az egyes munkahelyek között. A hajdani robotolásnak már híre- hamva sincs. Rakamaz csak egy példa. Ugyanígy lehetne említeni Tiszavasvárit, vagy Beregda- rócot, Nyíribronyt, vagy Var- sánygyürét, s sorolhatnánk talán mind a százhuszonhét megyebeli termelőszövetkezetet. Mert mindenütt nagy súlyt fektetnek a változásra, a tagok élet- és munkakörülményeinek jobbítására. Manapság a növénytermesztésben szinte minden munkafolyamatot gépesíteni lehet, s teszik is ezt a gazdaságok. A szántást, tárcsázást nagy teljesítményű erő- és munkagépekkel végzik. Az ezt követő vetés csak nagyon kevés kézi munkát igényel. A kalászosok, a kukorica és más növények gyomirtását vegyszerekkel végzik. Sőt, már itt is felváltják a földi gépeket a gyorsabb, jobb munkát végző repülőgépek, helikopterek. A kapa lassan kimegy a divatból, már csak a házikertek munkaeszköze lesz. S ez így van rendjén, hogy fokozatosan, évről évre csökken a fizikai munka. Ha pedig mégis kapálni kell egy női brigádnak a cukorrépaföldön, azt a foglalkoztatás miatt teszik. Persze az elmondottakból adódik a kérdés: a gépesítettség korában milyen munka jut az embernek, mit végezhetnek a nők,? Rögtön le kell szögezni: dolgozni kell, munkaalkalom még a teljes automatizálás időszakában is lesz. Itt van mindjárt a szántóföldi zöldségtermesztés. A gépek elvégzik a talajmunkát, utána a palántázógépe- ket már ki kell szolgálni. Hasonlóan a dohánytermesztéskor is. Vagy a gyümölcs- termelés szintén nagy kézi- munkaerőt igényel. Kora télen kezdődik a metszés, ami egészen az első permetezésig tart. S lám, az egykor férfimunkának mondott metszésben is egyre több nő dolgozik. Egy-két év alatt úgy megtanulták az ollóforgatást, hogy bizony ügyesebben bánnak vele, mint a férfiak. Talán egy kicsit el is mosódott a korábbi éles határ a férfi és női munka között. (s. b.) KM
