Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
KM VASÁRNAPI melléklet Tisztelt Igazgató Elvtárs! Váratlan telefonja, megvallom meglepetés volt számomra. Arra kért, ne írjam meg az önök intézményénél tapasztalt visszásságot, mert az önre — akit nemrég neveztek ki igazgatónak — rossz fényt vetne. Érvelését — amikor személyesen is találkoztunk — azzal folytatta: ha megjelenik az újságban az intézménynél történt — nevezzük továbbra is így — visszásság, ön fekete pontot kap. Akár el is veszíti a felettesei bizalmát, akik erre a posztra kinevezték... Első kérdésem — amivel persze nem akartam önt megbántani, ezért fel se tettem — az lett volna: ennyire nem bí- * zik önmagában? Hogyan vállalta el akkor a felelős posztot? Vagy: ennyire nem bízik a felettesei józan és tárgyilagos ítélőképességében? Miért kellene úgy éreznie, amikor egy beosztottja hibájáról van szó, hogy ön is vizsgázott, mint igazgató, mégpedig nem éppen ötösre? Ha minden vezető a munkahelyen történt kisebb-nagyobb hibát, szakmai, vagy emberi bakit a saját személyes kudarcának tartana, nem sokáig maradna a helyén, vagy nem sokáig maradna ép és egészséges ... Igyekeztem megérteni, de nem sikerült. Miért hívta fel a különböző szerveket, amikor megtudta, hogy esetleg az újság hasábjaira kerülhet az önöknél történt eset. Megvallom, csupán apropónak, indításnak szántam az önöknél tapasztalt furcsaságot egy kisebb jegyzethez és nem is kívántam konkrétan megírni a helyszínt. Ezt önnek is mondtam, de nem nyugodott meg teljesen, mondván, a felettes szervek már úgyis tudnak a dologról. Így mindenképpen bekerül a vezetői „jogosítványba” a feketepont... Azóta a hibát vétő beosztottja is megkeresett. Nem tudom saját elhatározásából, vagy az ön buzdítására. Már meg se lepett, hogy nem arról beszélt, hogyan történt az eset és miért követte el a nem éppen dicséretes dolgot, hanem arról faggatott, áruljam el, kitől tudok az ügyről, kik informáltak... öt se tudtam meggyőzni arról, hogy nem az a fontos, hanem az ügy tanulsága, amin érdemes eltöprengeni... Csakhogy őt az igazgató elvtárs olyan tortúrának vetette alá, hogy kis híján kenyértörésre gondolt. „Ha még egyszer előhozza az ügyet, talán kikérem a munkakönyvemet” — mondta a beosztott, aki meglehet nem is szándékosan, hanem a túlzott szakmai igyekezet hevében vétett hibát. Aligha gondolhatok másra, mint emberi, szakmai hiúságra, pozícióféltésre, amikor az ön buzgalmát tanulmányozom. Egyetlen szempont lebeg ön előtt, a makulátlanság mítosza. Ügy gondolja, aki hibát vét az ön által irányított munkahelyen, az személyesen az ön karrierjét veszélyezteti. Ezért a legnagyobb bűnök közé tartozik az ilyesmi, amit meg kell akadályozni, ha pedig már nem lehet, el kell tussolni, el kell hallgatni. Az már igen sajnálatos, hogy nem a hibák megszüntetése foglalkoztatja elsősorban — ez kiderült a beszélgetésünkből is — hanem az a bizonyos presztízs szempont, hogy az ön által igazgatott intézményről mindig és mindenhol csupa jó hangozzék el — amióta ön az igazgató __ Nem hinném, hogy vezetői rátermettségét, képességeit azzal lehet a legjobban bizonyítani — önmagának, a kollektívának, a felettes szerveknek — hogy kijelenti: mostantól fogva nálunk hibák nincsenek. Ez téves út, hamis vágány ... Nincs szándékomban minősíteni az ön vezetői értékeit, adottságait, de az elmondottak alapján az a véleményem: nem jó stílust kezd kialakítani magában. Márpedig, ha igaz, hogy a stílus az ember, jócskán van min elgondolkozni. Ez számomra sokkal nagyobb kérdés, mint a beosztott munkatársa által elkövetett szakmai baki, mert az ön stílusa egy egész intézmény munkájára, hangulatára, szellemére hatással lehet. Hogy milyen hatással, önön múlik majd, csakúgy mint a közösségen és azokon, akik megbízták e felelős munkakör ellátásával. KISZ Márkus Gyula kongresszusi küldöttel holnapjáról A Gratulálok kongresszusi küldötté választásához. Azért is, mert tetszett, amit a KISZ megyei küldöttgyűlésén a műszaki értelmiségi fiatalokról mondott. Az is, ahogyan mondta. Folytathatnánk a témát? — Ha érdemesnek találja, szívesen. A Akkor is, ha nem mint a SZÁÉV KISZ- bizottsági titkárát, hanem mint egy, a megyében élő fiatal üzemmérnököt kérdezem? ból készet. Ha a gyakorlatban egy-egy családnak alig van esélye a gyereke nevelésére, mert a munkaidő után ráhajt a pluszra, akkor a KISZ — bármilyen korán kerül oda a gyerek — későn érkezik. Nem egy ismerősöm van, aki estéit, szombatjait, vasárnapjait is fusival tölti. Mikor neveli a gyerekét? Mikor segít gondja, baja megoldásában, egyáltalán az életben való eligazodásban? A Ez nyilvánvaló, de akkor mit tulajdonít a KISZ elsődleges szerepének? — Tessék, kérdezzen. A Kétfajta „modellel” találkozni manapság a fiatalok megítélésénél. Az egyik a túlzott türelmetlenség, a másik a megnyugvás. Melyik mellé állna? — Egyik mellé sem. Azt mondanám, hogy alapvetően rendben van ifjúságunk, de vannak nyugtalanító jelek is, amelyekkel üzemi KISZ-vezetőként, de fiatalként sem tudok egyetérteni. Mindjárt hozzá kell tennem, hogy teljesen más a fiatal, amíg iskolába jár, más húszévesen, dolgozó korában — és saját példámból is mondom — egészen más harminc körül. Húszéves koromban magam is sok mindent másképp láttam, sok dologról másként gondolkodtam. Vagyis a megítélésnél az életkori tényezőt nem szabad figyelmen kívül hagyni. A Beszéljünk előbb a tizenéves korról. Emlékszik még, hogyan látta akkor a világot? — Túlzottan leegyszerűsítve. A középiskolában, később a műszaki főiskolán is (amelyek pedig reáliskolák!) a történéseket a könyvek, a magyarázatok alapján csupa fehérnek, vagy csupa feketének ismertük meg. Iskoláink idealizálnak. Csak amikor kikerültem, jöttem rá, hogy a nagy ÉLET mégsem ilyen. Ez adott szituációban a fiatalokat bizony nehéz helyzet elé állíthatja. Itt kezdődik a dilemmánk: be tudunk-e illeszkedni? Ha megvan az ifjúban a realitásérzék, igen. Ha nincs, nehezebben, vagy egyáltalán nem. Igaz, a környezeten is sok múlik, a munkahelyeken sincs két egyforma közösség. Van brigád, ahol fogják az oda került fiatal kezét, de olyan szocialista brigád is van, aho' a munkától is elveszik a kedvét. Én persze az optimális fiatalra, elsősorban a kezdő műszaki szakemberre gondolok. Olyanra, akit érdekel a pályája és nem az olyanra, akiből csak a szülei akartak mérnököt, vagy aki csak el akart végezni valamilyen főiskolát, egyetemet, de se képessége, se érzéke nincs a szakmájához. A Milyen közegbe kerül ma egy fiatal mű- w szaki? — Magamról tudom: a KISZ-munka is nehezebbé vált. Szerintem kettős cél áll a KISZ előtt. Az első, hogy azokat a jól kitapintható eredményeket, amelyek itt vannak körülöttünk, úgy plántálja a fiatalokba, hogy azok nehéz munka árán születtek. Ez kemény politikai munka, hiszen nem értekezletekre, brosúrákra gondolok, hanem az élő szó erejére, a munkapadpk melletti személyes meggyőző érvekre. Erre egyre kevesebb a lehetőség. Sok a feladat, amely a KISZ vezetőit más irányba, a szervezeti élet felé szorítja. Mégis közelebb kell kerülnünk az élethez, mert ott dől el minden. És csupán akciókkal, szervezéssel, rendezvényekkel ezt a meggyőző munkát nem lehet végezni, legfeljebb csak látszatra. 0 Hogyan fogalmazná meg a másik célt? — Jól felkészült KISZ-vezetőkre van szükség! Legalább olyanokra, mint amilyen felkészültek az igazgatók, vagy a párttitkárok. Sőt! Hiszen a közegük még bonyolultabb, a fiatalok egy része koránál fogva is tapasztalatlan és meggondolatlanul általánosít, ha hármilyen apró, helyi hibát észlel. Mai helyzetünkben — amikor nagyon nehéz munkával lehet ugyanazt, vagy kicsit többet megszerezni, mint tegnap — különösen fontos a személy szerinti meggyőzés, a tények erejé-' vei. Sok fiatal bizony nincs hozzászokva, hozzáedződve a sziszifuszi munkához. Bizonyos elkényelmesedés tapasztalható nálunk csakúgy, mint az idősebb nemzedéknél. Megint a saját példám: a főiskolán nem ritkán kaptunk olyan feladatot, amelynek az elvégzése 24 ór^s nonstopmunkát vett igénybe, erre a gyakorlatban ma nemigen van példa. Pedig a munkahelyen is bizonyítani kellene. A társadalomnak is és önmagámnak is, hogy megfelelek-e? A Az előbb azt mondta az iskoláról, hogy v idealizál, most pedig, hogy ott nagyobb terhelést kap a fiatal, mint később a munkahelyén. Nem ellentmondás ez? — Űjra magamból indulok ki. 1970-ben kezdtem dolgozni a nyíregyházi Sóstói út és a Kun Béla utca sarkán, a tízemeleteseknél. Kezdő, tapasztalatlan fiatalként, farmerben, kockás ingben, viszonylag nagy hajjal. Idősebb kubikosbrigád mellett dolgoztam, akik hangos megjegyzéseket tettek a ruhámra, a hajamra. Igyekeztem ezeket figyelmen kívül hagyni és a munkámmal bizonyítani. Amikor látták, hogy segítek nekik, partnerként kezelem őket, képviselem és védem az érdekeiket, már másként ítéltek meg. Egy év múlva, mielőtt más munkahelyre kerültem, már majdnem haverok voltunk. De az iskola erre nem tanít, nem nevel. Van fiatal, aki nem is köszön az idősebbeknek, nem becsüli a kétkezi munkát, nem igyekszik a melóstól tanulni, — pedig élettapasztalat, s még szakmai tapasztalat tekintetében is bőségesen lenne mit. Ez a fiatal vagy be tud illeszkedni, vagy nem... S ha a fiatal netán nem köszön az idősebb szaktársaknak, azt is az iskolai nevelésnek tulajdonítja? — Ebben a család is hibás. Még abban is, ha a pályára lépő ifjú jól ismeri ugyan a törvényes jogait, gyorsan megállapítja mások hibáit, de mellőzi a sajátját. Ebben, sajnos, az anyagilag tehetősebb családok gyerekei járnak az élen, akik könnyen kapnak anyagiakat. Nem azokkal a családokkal van baj, amelyek úgy engedik útnak a gyereket, hogy az életben csak szorgalommal, kitartó munkával lehet tisztességesen megállni. A Nem szólt ebben a KISZ-ről, pedig gon- ^ dolom a felelősség az övé is ... — Igaz, de az is igaz, hogy a KISZ már kész gyereket kap. Legalábbis e szempont— Idealizál annyiban, amennyiben nem készít fel a külső ellentmondásokra, ütközésekre. Terhel viszont annyiban, hogy jelentős feladatokat rak a diák vállára. A műszaki értelmiségi fiatalról beszélek elsősorban, de nemcsak róla. Amikor kikerül a munkahelyre, tele van energiával, de a cselekedni vágyását sokszor nem igénylik. Ez sem általában érződik, hanem az egyes embernél, aki gyakorta feleslegesnek érzi magát. Ez persze úgy is történhet, hogy azért, mert nem kap azonnal íróasztalt, vagy rangos beosztást, pedig az iskola évekig ebben a hitben ringatta. És ha a kínálat és a kereslet a gyakorlatban nem illeszkedik pontosan össze, könnyen jön a nekikeseredés, a téves elképzelés a társadalomról, hiszen a fiatal ilyenkor csak a negatívumokat gyűjti össze. a a hiba és mit lehetne tenni ellene? — Szerintem az ország alapvető kérdései feltétlenül a helyükön vannak. Általában jó a lakáshelyzet, az életszínvonal, a munkalehetőség, s ezek óriási eredmények. Hozzájuk képest nüansznyi kérdéseket kellene rendezni. Például olyanokat, hogy ne lehessen tanácsi lakást IBUSZ-nak kiadni, amíg másnak nincs lakása, hogy a lakásárakat, az albérletet — különösen a fiataloknál — le kellene szorítani, a bért valóban jó munkáért kellene adni, stb. Tudom, könnyű ezt mondani, de az objektív helyzetet tekintve is sok mindenen lehetne segíteni. Ezek után már jobban érvényesülnének a pozitív hatások. És a KISZ-ben sokkal nagyobb hangsúlyt kell kapni az érdekvédelmi tevékenységnek. Sokakkal ellentétben vallom, hogy ez is elsődleges politikai munka. A fiatal tudtára kell hozni, mire van lehetőség és abból mit érdemel meg. Ha viszont megérdemli, kemény harcot kell folytatni azért, hogy meg is kapja. Az esetek nagy többségében ugyanis felméri az ifjú: mit végez, mit érdemel, s ha azt nem kapja meg, pedig lehetőség is lenne rá, bizony más hatások érhetik. A Azt mondta: sokakkal ellentétben. Ezek szerint a KISZ-vezetők között sem mindenki érti az érdekvédelem jelentőségét? — Sajnos nem. Miközben a KISZ-szervezet egy-egy fiatal konkrét béréért küzd, nem veszi tudomásul, hogy X, Y, meg Z csak azért keres kevesebbet a kelleténél, mert nincs alkalma kibontakozni. És miért nincs alkalma? Mert nem megfelelő a munkaszervezés, a munkával való ellátottság, sok az alibimunka és itt veszélyes a belenyugvás, már nem a munka neveli a fiatalt. Ezért tartom az érdekképviselet sarkalatos pontjának az egész terep rendbetételét. Még akkor is, ha a fiatalok közérzetének javításáért vállalni kell a gazdasági vezetőkkel való ütközéseket is. A A KISZ-ről beszélünk, de ez már nem- w csak a KISZ ügye ... — A társadalom nemcsak az ifjúsági szövetség, a vadhajtások lefaragásában mindenkinek sok a teendője. Persze a KISZ-nek is például abban, hogy az ifjúság minden rétegét átfogja, hogy megtaláljuk a közös hangot mindien fiatallal. Tudom, nem egyszerű, hogy mondjuk egy vállalat ezer fiatalja közül mindért érezzük a felelősséget. De ha száz kicsúszik, az is nagy baj. Ezért sokkal többet kell tennünk. A Ebben tökéletesen egyetértünk, de van ^ annyi jól felkészült, és bizonyos tekintetben fanatikus KISZ-vezető, amennyi ehhez kellene? — Ha. a fiatalság nevelése a jövő légion-^ tós'ahb ‘kérdése — márpedig az — akkor eh- t hez a feltételeket is meg kell teremtenünk- Egy biztos, ha a KISZ-vezető olyan, amilyennek lennie kell, nagyon-nagyon nehéz dolga van. Nagyon nem könnyű ma az élet és a KISZ diktálta követelményeknek megfelelni. Az a KISZ-vezető, aki csak „utazik” a KISZ-szel, aki munka nélkül akar eljutni oda, ahová más csak munka árán jut el, — erre nem lehet képes. Vagyis nagyon nagy figyelmet fordítanék a KISZ-vezetők kiválasztására és jobban becsülném az olyat, aki komolyan csinálja, az életét tette rá. Az ifjúsági szövetség most erre törekszik. Mit gondol, siker koronázza az erőfeszítéseit? — Hatvannyolc óta vagyok valamilyen szintű KISZ-vezető, de a mostani kongresz- szusra való készülődés az első olyan alkalom, amikor nagyon őszinte törekvést tapasztalok a fiatalság alapvető problémái, illetve a megoldás felé vezető út megfogalmazására. Ügy éreztem, hogy a kongresszusi levél személyesen hozzám szólt. Van az ifjúságnál egy felfokozott várakozás: milyen változás lesz? Sok jót, kritikát, önkritikát hallottam a megyei küldöttgyűlésen is. A gyerekek többsége így gondolkodik, jó ez a pezsgés. De képes-e olyan folyamatot kiváltani, amelyben a társadalom a megoldásra, konkrét intézkedésekre törekszik? A gondokat nem azért mondtuk el, mert volt egy-egy beszélgetésre szánt napunk, hanem mert javulást várunk lakás- helyzetben, pályakezdésben, másban. Az elhangzottakból kell kiszűrni a megvalósítha- tókat a KISZ-nek és az illetékes állami, gazdasági szervekkel — s természetesen a fiatalsággal — együtt kell törekedni a lehető legjobb, leggyorsabb megoldásra. Ez sem lesz könnyű feladat, de szerintem most vizsgázunk a fiatalság előtt: képesek vagyunk-e megoldani? Nos, a közeli, illetve a távolabbi jövő mutatja meg, hogy a munkahelyi KISZ, de a szövetség városi, megyei szervei is mennyire veszik komolyan saját dolgaikat, akarjuk-e jobban megismerni az életet, járni a munkahelyeket, meggyőzni, vitatkozni, ütközni — ha kell, a fiatalokkal — a fiatalokért. Kér-e szót a KISZ-kongresszuson és ha kap, mit készül elmondani? — Ezekről a dolgokról szólnék. De az igazság, hogy tartok is a felszólalástól, mert nagyon meg kellene rágni, hogyan mondja el az ember, amit akar. Papír nélkül illene felszólalnom. 0 Köszönöm a beszélgetést. Kopka János FVasárnapi^ ^MMTERJúJ 1981. május 17.
