Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. április 12. Kedves rokon! Maradok ennél a megszólításnál, hiszen szegről-végről rokonok vagyunk és talán ez tette, hogy már-már szenvedélyes hangon kezdtünk el vitatkozni a vízről. Pontosabban: egy vélt igazságtalanság miatt, ami állítólag sok embert felháborított a községben. Vizet kap a nagyközség. A vízmű és a vezetékhálózat nagy támogatásai épülhet csak meg, de szükség van arra is, hogy vízműtársulás alakuljon. Kellenek a lakosság forintjai is. Elfogadom, igaz az, hogy voltak szerencsésebb községek, ahol régebben kaptak vizet. Azt is, hogy régebben volt, ahol ingyen adták, azaz elvezették a házak elé, és aki akarta, a? minimális térítésért beköthette, aki nem, az használta a közkifolyókat. Kár lenne most azzal érvelnem, hogy akkor a bekötésért járó térítés miatt haragudtak néhányan, hiszen jobb lett volna ingyen kapni azt is. Ami biztos: a szerencsésebbnek mondott községek és nagyközségek nem Fortuna asszony ki- választottjai voltak, hanem úgynevezett szerencséjük kovácsai. Jó termelőszövetkezetek, közös gazdaságok, sok, az átlagosnál több társadalmi munka kellett ahhoz, hogy valakit így kiválaszthassanak. Igaznak tűnő érvelés az, hogy mindenütt, ahol korábban építettek vízmüvet, kevesebbet kértek a lakosságtól. Ez tény. Amiért öt-tíz évvel ezelőtt ötezer forintot kellett fizetni, azárt most tíz- tizenötezer forint kell. Nem máról holnapra, hanem tíz évre elosztott részletekben. Lehet vitatkozni azon, hogy ez sok, vagy kevés a komfort lehetőségéért, azon viszont nem, hogy a komfort általános igény, elvárás ma már a falvakban is. Azon sem, hogy a költségek egy töredék részének az átvállalása nem áldozat, hanem kötelesség, és érdek. Kötelesség a többiek iránt, ugyanakkor érdek, mert nemigen kell bizonygatni, hogy egy telek, egy ház mennyivel ér többet vízzel, mint víz nélkül. Nemcsak arról van szó, hogy a gyerekeink nem akarnak majd fürdőszoba nélküli lakásokban élni, hanem arról is, hogy hovatovább már az idősebbek sem. A házak, telkek értékének egyik alakítója a komfortfokozat és a tíz év alatt kifizetendő tíz-tizenötezer forint egyik napról a másikra több tíz ezer forintot jelent, mert ennyivel értékesebb a porta. Azt gondolom, hogy hamar felejtünk. Annak idején olyan emberek is voltak, ' akik a villamosítás ellen beszéltek; esküdtek arra, hogy ha korábban megtette a petróleum is, akkor megteszi ezután is. Az akkori békétlenek ma elképzelhetetlennek tartanák az életüket villany nélkül. Valamiképpen így vagyunk és leszünk a vízzel is. Végezetül, mert állítólag a közös méltatlankodás kútja ez, hadd mondom el. lehetetlen lenne vízműtársulást szervezni úgy, hogy a hozzájárulás összegét a telek mértékéhez szabják. A víz — amikor lesz — a porta értékét növeli. A vizet lehetetlen úgy vezetni, hogy néhány porta abból kimaradjon. A vezetékes vízben nemcsak a vezeték néhány métere kerül pénzbe, hanem az egész rendszer. Ezt méterekre bontani nemcsak azért nem lehet, mert külön apparátus, külön hivatal kellene a számolgatáshoz, hanem azért sem, mert a víztorony sem bontható téglákra; mert ez a vezeték „holt térben” is fut; mert ha így számolnánk, akkor annak, aki a torony aljában lakik, kevesebbet kellene fizetnie, mint annak, aki a község szélén épített. Ez pedig kemény igazságtalanság lenne. 1 Jártam különben a tanácsnál, kérdeztem mennyire jutottak a társulással. Nos, az a bizonyos közfelháborodás nem tűnik igaznak. Sokkal több az öröm a várakozásban, mint a tízéves, részletekben fizetendő hozzájárulás miatti aggodalom. Kedves rokon! Tudom, most a . társulás szervezésekor néhány családról kiderült, hogy bár telekkönyvezetlenül, de nem egy, hanem két-három telke is van, két-három portáért is fizetniük kellene. Ha ez a harag oka, akkor sajnálkozni sem tudok. Két- három telek, porta fog többet érni. A harag pedig elfogy, ugyanis nemcsak a víz vág magának utat, hanem a közös jó is. A kőbe és a maradiságba is. Tűnődj el ezen! Üdvözöl: Czakó István tanácselnök-helyettessel a fiatalok szabad idejéről áh Milyennek látja a fiatalokat a megyeszékhely városi tanácsának művelődéssel, ifjúsággal foglalkozó elnökhelyettese? — Ügy hiszem olyannak, mint a felnőttek többsége. A megyeszékhelyen élő fiatalok döntő többsége becsületesen dolgozik, tanul, kiveszi a részét a társadalmi munkákból, tisztességesen viselkedik, érdeklődik a munkahelye, lakóhelye és az ország különböző kérdései iránt és őszinte, nyílt választ vár az őt foglalkoztató kérdésekre. A csaknem negyvenezer fiatal lendülete, tenniakarása igen fontos tényezője a város további fejlődésének. A Jogos-e a fiatalok türelmetlensége, hogy már a mától is többet várnak, legyen szó kulturált művelődési-szórakozási lehetőségekről, vagy másról? — Én az egészséges türelmetlenségüket helyesnek és igaznak érzem. Ügy gondolom, akkor járunk helyes úton, ha igyekszünk megértetni a fejlett szocialista társadalom felépítéséhez vezető utat a maga bonyolultságában, nehézségeivel együtt. Néha ugyanis azt tapasztalja az ember, hogy túl zökkenőmentesnek, gondoktól, problémáktól mentesnek láttatjuk a fiatalokkal ezt az utat. Amikor éppen a fejlődéssel járó rendellenességek felől érdeklődnek, inkább kitérünk a válaszok elől. Vagy könnyen megjegyezzük: ne ezzel foglalkozzatok, ne a hibákat keresgéljétek .. . Persze a távlati célokat mindig meg kell mutatni a felnövekvő nemzedéknek, — ez feladata a családnak, a munkahelynek, az iskolának, az ifjúsági szervezetnek, mindenkinek, aki valamilyen módon kapcsolatban van az ifjúsággal — de figyelni kell a napi, a közelebbi tennivalókra is. Többek között a művelődési, szórakozási lehetőségek megteremtésére, a szabad idő helyes, értelmes eltöltésére és így tovább. több mint ötven öntevékeny művészeti együttes is van a városban. A Ügy tűnik, hogy a meglévő lehetőségeket sem használják ki a fiatalok. Vajon ők tehetnek erről? — A tapasztalatok, felmérések szerint a művelődési intézmények látogatói közül csak minden ötödik tartozik a tízen-húszonéve- sek korosztályához. Mi az oka? Talán elsősorban az, hogy a város felnőtt lakossága sem tanult meg kellően bánni a szabad idejével, nem alakultak ki széles körben a szabadidős szokások. De az is közrejátszik, hogy nem eléggé vonzóak a fiatalok számára a művelődési, szórakozási programok. A városban mintegy húszezer diák él, az üzemekben 15 ezer fiatal dolgozik, a vidékről bejáró dolgozók egyharmada fiatal. Közönség van, csak ismerni kellene jobban az igényeiket, és tájékoztatni őket a különböző rendezvényekről. A kizárólag szórakoztató jellegű rendezvények látogatottak, de ezek mellett nyugtalanítóan kevés az igényesebb, magasabb művészi értékeket is magában hordozó ... £ Nincs szeszmentes szórakozóhely a megyeszékhelyen. Az okát sejtjük, de beletörődjünk? — Alkalmanként vannak olyan vendéglátós rendezvények, mint a Szabolcs-szálló- ban a „Presszó színház”, vagy az elmúlt évben indított „Irodalmi presszó”, mely havonta egy alkalommal, vasárnap délelőtt, főként helyi irodalmárokat, költőket szólaltat meg. Nincs azonban állandó, szeszmentes szórakozóhelye a fiatalságnak, ahol rendszeresen találkozhatnának, szolid árak mellett szórakoznának. Tudom, hogy ennek forgalmazási és egyéb követelményei is vannak, mégik' gondolkodni kell ilyfen lehetőségek megteremtéséről is. ^ Építjük a várost, mégpedig gyors tempóban, de az új lakónegyedekben mintha megfeledkeznénk arról, hogy a lakók fele, vagy többsége tízen-húszonéves. Mi ennek az oka? — Nem akarok kitérni a válaszadás elől azzal: nem éppen nyíregyházi sajátosság, hogy az új lakónegyedekben elsősorban lakóházakat és üzleteket, iskolákat, kiszolgáló létesítményeket építünk. Bizonyára közrejátszanak szemléleti tényezők is, de az is igaz, hogy a beruházási-költségvetési összegek sem korlátlanok és a kicsiből kellene sokat építeni. Mégis változtatnunk kell ezen a helyzeten, mert tarthatatlan állapot, hogy lassan karnyújtásnyi helyük sincs a fiataloknak, a gyermekeknek az új lakónegyedben. Különösen így van ez a Jósa városban. Ezeket a fontos tanulságokat mindenképpen figyelembe kell vennünk az újabb lakónegyedek tervezésénél és építésénél. A Bele kell tehát törődni, hogy az új lakónegyedekben továbbra is a megszokott kép tárul elénk: a fiatalok a járdán állnak, ülnek? „Berendezkednek”, ha engedik őket, pincezugokban? — Nem. Csak néhány közeli, kedvező változást említenék: javítani fog a helyzeten, amikor nemsokára elkészül az új megyeivárosi művelődési és ifjúsági ház, megnyílik állandó társulatával a színház, amit valamennyien nagyon várunk. Tervezzük, hogy a Jósavárosban jelentős társadalmi összefogással — és állami ifjúsági alapok felhasználásával — megépítünk egy ifjúsági szabadidő-központot, ahol tánclehetőség, zene- hallgatás, filmvetítés és számos más színes program várja a fiatalokat. Közös- erővel már hozzáláttunk a sóstói ifjúsági park csarnokának téliesítéséhez is, hogy ne csak a nyári időszakban adjon színteret a fiatalok összejöveteleinek. Gondolkozunk a jósaváro- si napok felfrissítésén is, mert igény lenne e rendezvénysorozatra. A Mindez valóban biztató, de mi jellemzi a jelenlegi művelődési, szabadidős lehetőségeket? — Ha a statisztikai adatokat vizsgáljuk, akár megnyugtatónak is tarthatjuk a helyzetet. Ugyanis Nyíregyházán több mint huszonöt kulturális intézmény foglalkozik hivatásszerűen kulturális programok szervezésével, nem szólva a munkahelyi, iskolai és egyéb intézményekről. Évente négyszáz rendezvényt tartanak, s a látogatók összlétszá- ma eléri a 400 ezret. Az év minden napjára jut a városban két szórakoztató-művelődési rendezvény, minden második napra táncos szórakozási lehetőség. Negyven ifjúsági klub, A mozik szerepéről sok vélemény alakult ki, de tény: a jó filmeket megnézik, különösen a fiatalok. Kevés a mozi a százezres városban ... — Kévés és ez is közrejátszik abban, hogy a fiatalok filmművészeti igényeit csak részben tudjuk kielégíteni. Évtizedek óta nem épült új mozi a megyeszékhelyen. A számok persze itt is biztatóak, mintegy hatvan helyen tart a a moziüzemi vállalat üzemi, intézményi vetítést. Iskolamozi van a 13. sz. Általános Iskolában, rendszeres vándorvetítésekre kerül sor a város óvodáiban, mozit működtetnek a tanárképző és a mező- gazdasági főiskolán, a 110. sz. szakmunkás- képző kollégiumában, a Münnich Ferenc középiskolai kollégiumban, Oroson, Nyírszőlősön, Felsősimán, Rozsréten, Borbányán, Manda I. bokorban' az Űjkisteleki szőlőben. Mégsem lehetünk elégedettek a város tizen- huszonéves korosztályának nyújtott lehetőségekkel. Az egyetlen Krúdy mozi képtelen minden igényt kielégíteni. Különösen ha nagy érdeklődésre számot tartó filmet tűznek műsorra. Beszélgetésünk során mindinkább közelítünk azokhoz a fiatalokhoz, ~ákiknek szórakozási-tartózkodási helyük az utca. Ők a csellengők, magukat „csöveseknek” nevezik, akik gyakran bandákba verődnek, kihívó és tiszteletlen magatartásukkal olykor a közrendet és a biztonságot is zavarják. Velük mit lehet tenni? — Valóban létezik a fiataloknak egy szőkébb köre, akikkel gyakran találkozhatunk az utcán, a tereken, akik nem tudnak mit kezdeni az idejükkel és unalmukban csellengenek, zavarják hasonló korú társaikat, sőt a felnőtteket is. E magatartás okai között elsősorban családi problémák, néhol tragédiák húzódnak meg. Nem kevésbé a szülők nemtörődömsége, a családi nevelés hiányosságai, csakúgy, mint iskolai nevelőmunkánk gyengéi, vagy éppen az ifjúsági mozgalmunk bizonyos gyenge pontjai is. Folytathatnánk a már dolgozók esetében a munkahelyek nem kellő törődésével, a közönnyel. Nem ritkán a nehezen fegyelmezhető, problémás fiataloktól igyekeznek megszabadulni. A család azzal, hogy teljesen a fiatalra bízza, hogyan alakítja baráti körét, szabad idejét, az iskola, a munkahely pedig azzal, hogy igyekszik kiadni az útját... Talán közrejátszik lyamat is? az urbanizációs fo— Feltétlenül. A szülők elfoglaltsága, a nem kellően beosztott szabad idő, a lakóhelyi környezet és társaság gyakran eredményezheti, hogy a fiatal magára marad. Vagy legalább is így érzi. Ha sok hasonló fiatal gyakran találkozik és akad vezérszerepre vállalkozó is köztük, kialakulhatnak a nem kívánatos csoportok, a bandák, amelyek jóllehet eleinte csak gyermekcsínyeket, úgynevezett „hecceket” engednek meg maguknak, később eljuthatnak a társadalmi tulajdon rongálásáig, a garázdaságig, huligánkodásig is, amelyek törvényeinkbe ütköző cselekmények. Kik hivatottak megfogni az ilyen csellengő fiatalok, utcagyerekek kezét? Milyen lépéseket tesznek a tanácsi szervek, hogy a járókelők zavartalanul léphessenek ki az utcára, s ne kelljen tartani, különösen este, a randalírozó fiataloktól? — Természetesen az ilyen fiatalok meg- rendszabályozása nem lehet egyetlen szerv feladata. A hatósági szerveknek, a rendőrségnek, az ügyészségnek, bíróságnak éppúgy megvannak a feladatai, mint a gyermek- és ifjúságvédelmi és a társadalmi szerveknek. A magunk részéről továbbra is szorgalmazzuk a megelőzést. Ezért a város területén kiépítettük az ifjúságvédelmi felelősök hálózatát, akik rendszeresen figyelemmel kísérik munkahelyükön, iskolájukban a nem megfelelő magatartásé, úgynevezett veszélyeztetett fiatalokat. Nem mindenütt funkcionál jól ez a hálózat. Sok helyen nem értik, mit is kell voltaképpen tenniük, néha egymásra várnak, vagy akkor veszik észre a bajt, amikor az már bekövetkezett Arra törekszünk, hogy kapjanak nagyobb elismerést, megbecsülést azok a társadalmi aktivisták, akik a veszélyeztetett fiatalokkal való törődést vállalják. Sokszor halljuk a felnőttek általánosító véleményét, amely szerint ma könnyű életük van a fiataloknak. Valóban könyL nyű? — Nincs könnyű életük. A fiatalnak a munkahelyén is bizonyítani kell, mégpedig olykor jobban, mint az idősebbeknek, akik már — úgymond — „beálltak.” A diákok élete sem nevezhető könnyűnek: akik haladni akarnak, azoknak alaposan fel kell készülni a másnapi feladatokra. Nem beszélve a különórákról, elfoglaltságokról, amelyeket sokszor a szülők kívánságára vállalnak. Sok fiatalnak nincs is szabad ideje, ezért is lenne fontos, hogy mi, a felnőttek megtanítsuk őket a szabad idő okos felhasználására, hogy az ne váljon semmittevéssé, csellengéssé, hanem az ember szellemi és testi felfrissülését eredményezze. A Szóltunk róla: elég gyakran találkozunk érzelem nélküli, kiábrándult fiatalokkal. Mennyiben vagyunk felelősek ezért, mi felnőttek? — Ha nem kapnak az őket izgató kérdésekre őszinte és számukra is elfogadható válaszokat, fokozatosan megkezdődhet az eltávolodás a szülők és a gyermek, az iskola és a gyermek között, s az ilyen fiatalok gondolkodásmódja, életstílusa könnyen deformálódhat. Eljuthatnak a kiábrándultságig, hamis útra terelődnek, nem ott keresik a válaszokat, a megoldásokat, ahol kellene. Természetes, hogy a felnőttek felelőssége itt is hihetetlenül nagy. Ha a szülő, a tanár, a munkahelyi vezető, az idősebb barát folyton nyüglődésnek tartja, amikor újra és újra válaszolnia kell a feltett kérdésekre, s inkább kibúvót keres, vagy legyintéssel intézi el a fiatal számára nagyon is fontos kérdést, azzal mi magunk tereljük hamis útra a fiatalokat. A Mint egykori ifjúsági vezető, milyennek látja: miben más a ma fiatalsága, mint az ön korosztálya? — Ha valamiben más, annak szerintem az az oka, hogy más körülmények között él, mint mi éltünk. Életkörülményeik jobbak, lehetőségeik nagyobbak. De ők maguk nem nagyon különböznek az előttük járó fiataloktól. Szokásaikban, öltözködésükben, stílusukban persze hogy vannak eltérő jegyek. S abban is mások, mint mi voltunk, hogy felkészültebbek, igényesebbek. Többet akarnak tudni, mint mi. Azt gondolom valós véleményt kell minden felnőttnek alkotni róluk. Nem lebecsülve, de nem is túlbecsülve a fiatalokat, akiknek kezdeményezőkészségére, fiatalos tenniakarására, többet akarására nagy szükségünk van a várostervező és városépítő munkában is. Igényelnünk kell a tenniakarásukat, mert akárcsak a felnőttek esetében, náluk is, elsősorban a tettek értéke a mérce. (R Köszönöm az interjút. Páll Géza FVasarnapr L INTERJÚ ,
