Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
1981. április 12. Q Egyenjogúság, egyenrangúság? N álunk a nők, alkotmányunk szellemének megfelelően, egyenjogúak. Ki vitatná ezt? Törvény- könyveinkben, alaptörvényünkben,, az alkotmányban egyetlen paragrafus, egyetlen szócska sincs, ami ennek ellentmondana. És mégis, nem kell nőnek lenni, elég nyitott szemmel járni a világban, a munkahelyen és a családban, hogy megbizonyosodjunk róla: valami nincs rendjén ekörül. Aztán, ha tapasztalatainkat ösz- szegezni kezdjük, rájövünk: nem az írott szó, a papír körül van a hiba. A papír türelmes. Ha választ akarunk, egy látszólag hasonértelmű szó: az „egyenrangúság” körül kell vizsgálódnunk. Ha felütjük az értelmező szótárt, fény derül a különbségekre. Az egyenjogúság „az az állapot, amiben mindenkinek egyenlő jogai vannak.” „Az az állapot, hogy valamely kisebb közösségben (pl. a családban) a közösségbe tartozóknak egyenlő jogaik vannak.” És az egyenrangúság? Egyenrangú az a személy, „aki valamely tekintetben egyenlő értékű, képességű valakivel, illetve akit valamely közösségben vagy a társadalomban másokkal egyenlő elbánás, megbecsülés, rang illet meg.” Végiggondolva a dolgokat, alighanem itt a hiba. Ügy tűnik, mintha sokszor az egyenlő értékeket, képességeket kérdő jeleznénk meg; ebből pedig egyenesen következik, hogy a megbecsülés, a rang, az azonos elbánás sem mindig olyan, mint lennie kellene. Igaz, a családi munkamegosztás mai rendje a történelmi fejlődés eredménye, csakhogy ez a rend a megváltozott viszonyok között, például a nők tömeges mun- bába állásának következtében, idejét múlta. És mégis sokan — még nők is — ragaszkodnak a régi beidegzésekhez. A helyzet még mindig hasonlít azokhoz az időkhöz, amikor a családfő, a pénzkereső szinte kizárólag a férfi volt, a nő kötelességei pedig az otthon körül adódtak. Ha az otthoni gondolkodás csak kevéssé változott, miért változott volna a munkahelyé? Hiszen ott^is a családfő férfiak a főnökök többnyire, s hiába fogadják el például a nőpolitikái határozatokból adódó tennivalókat, ha cselekedeteik, tán nem is tudatosan, részben szemben állnak ezekkel. Mindenkit végzettségének, munkája értékének megfelelően? Ez az elv is sokszor megbicsaklik. Példa erre tucatnyi akad. Csak egy a sok közül: A nyolc általánost végzett férfi tsz-főkönyvelő beosztottjai között akad számviteli főiskolát végzett nő. A példák gyarapítására aligha van szükség. A jelenség a fontos, ami mintha a bibliai átok szelídített továbbélése lenne időnként — mert kivétel sok akad —, mintha szakadék húzódna a tisztességes elv és annak megvalósítása körül. Természetesen anyagi akadályai is vannak az elvek érvényesülésének, de biztos, hogy a fejekben, a régi beidegzettségekben kell a fő okokat keresni. Elsősorban a férfiaknak, de gyakorta a nőknek is. A mi fr I ■ jövő hangja A Zrínyi Ilona Gimnáziumban öt érettségi előtt álló diákkal beszélgettem. Négy lánnyal, Türk Margittal, Orosz Erikával, Reke Katalinnal, Zvara Évával és a másik nem ezúttal kisebbségben lévő képviselőjével, Horányi Józseffel. Jó volt szót váltani velük. Először is azért, mert kiderült: ebben a korban még fiú és lány — a kérdések többségében — egyetért. Persze hogy vitáztak, és voltak nézetkülönbségek is, de ezek mit sem változtattak az alapigazságon. _ Jó volt hallgatni őket, mert'látszott: előítéletektől mentesen készülnek az életre. És az is öröm, hogy az élet meglehetős ismeretével, közvetlen de főleg közvetett tapasztalatok birtokában, szép szándékokkal eltelve, de mégsem a fellegekben járva várják a jövőt. Mi több, az egyenjogúságot illetően szinte az volt az érzésem, hogy a fiú, kicsit társai nevében is beszélve, szinte jobban védte a lányokat — a nőket —, mint azok önmagukat. Beszélt a terhek közös viseléséről, az otthoni, édesanyjával együttes mosogatások öröméről, amikor persze nem a tevékenység a legfőbb jó, hanem közben a meghitt beszélgetés. A lányok persze tudják, amit tudni nem nehéz, hogy még sok az oktalan megkülönböztetés. Példával is szolgálnak, számtalannal. De mégis abban bíznak, hogy nekik azért majd minden jobban sikerül. Tanulni szándékoznak mind az öten. És gyereket akarnak, nem is egyet. És hiszik, hogy egy férfival, vagy egy nővel az oldalukon menni fog minden. Nem könnyen, de menni fog. Miért ne lenne igazuk? Ehhez azonban egy valami nagyon kell. Az, hogy a fiú sosem higgye el, hogy Születetten különb mint a lány, a lányok pedig ne törjenek meg az első kudarcok súlya alatt. Amit azon a beszélgetésen mondtak, mentsék át a felnőttkorra is, ne higy- gyenek senkinek, aki mást akar elhitetni velük. Bízzanak abban: a világ a különbségek felszámolása felé halad. Zvara Éva, Reke Katalin, Orosz Erika, Türk Margit és Horányi József Egyenlő munkáért egyenlő bér Elégedett asszonyok Napkoron Amikor elmondtam, hogy az egyenjogúság és az egyenrangúság közötti különbségek érdekelnek, a TESZÖV főmunkatársa, Hajdú Istvánná, aki a termelőszövetkezetekben dolgozó nők érdekeit hivatalból is képviseli, egy szót mondott csak: — Időszerű ... Aztán a miértet is megindokolta. — Ami örvendetes: kopik az előítéletek éle, vagyis a nők is mind több vezető állást töltenek be, habár korántsem végzettségük arányában. Kimutatható a javulás, de hiba lenne azért megfeledkezni a kétségtelen gondokról. Mert jó néhány szövetkezetben a káderutánpótlási tervekben egyáltalán nem számolnak a nőkkel. Másutt, a „jószándékot” igazolandó, arra alkalmatlan nőket emeltek ki, vagy ha alkalmasak voltak, nem segítették őket, így aztán belebuktak a feladatba, s a vezetők elmondhatták: „lám, pedig mi mindent megtettünk.” A vizsgált szövetkezetek 60 százalékában nem volt lényeges eltérés az azonos kategóriába tartozó férfiak és nők között, de úgy is fogalmazhatunk, hogy 40 százalékukban jelentős volt a különbség. A fizikai munkakört illetően már sokkal örvendeteseb- bek a tények. Ami talán a legfontosabb, a teljesítménybérek nem ismerik a nemek közötti különbségeket. A napkori Kossuth Termelőszövetkezetben legalábbis ez derült ki. ★ — Korábban rengeteg volt a probléma — mondta Tur- gyán Istvánná a szövetkezet nőfelelőse —, főleg a szociális körülményekben. A hűtőházban nem volt fűtött helyiség,* és nem volt folyamatos foglalkoztatás. Ma mind a kettő megvan. A vezetők körében talán még gond az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének megvalósítása, de a fizikai dolgozók között ez ismeretlen. A különbségek a képzettségnek és a munkában eltöltött időnek a függvényei ... A hűs, de nem hideg hűtőtárolóban tömény almaszag fogad. Több tucatnyi asszony almát hámoz, trécsel is közben, a munkát a társasélettel kötve egybe. Míg a beszélgetéshez partnereket keresünk, a nőfelelős még megjegyzi : — Otthon azért még nincs meg az egyenrangúság. Pedig a faluban 27 milliót hozott a háztáji, és ez jórészt az asz- szonyok szorgalmát dicséri. A fiatalabbjánál azért már a mai elvek érvényesülnek. Az irodába már három asz- szonnyal, Kádár Miklósáéval, Urgyán Bélánéval és Orosz Andrásnéval, a csoportvezetővel térünk vissza. Mintha védenék a férjüket, de hátha úgy van minden, ahogy mondják. — Igaz, otthon több hárul rám — szól Kádár Miklós- né —, de beosztjuk, jusson a férfiaknak is. — Van olyan munka, ami csak a nőké lehet — véli Orosz Andrásné. — A férjem a gyümölcsösben szokott dolgozgatni — mondja Urgyán Béláné. Legyen bárhogy is az idősebbeknél, a fiataloknál valóban változik a helyzet. Urgyán Bélánénak például két nagy lánya van, ők is, a férjek is tanultak, s nem a hagyományok alapján rendezték be életüket. — Én, mint anya, úgy látom: jó, hogy tanultak, mert harmonikusabb a házasság. Aztán mesélik: negyven résztvevővel szakmunkástanfolyam indult, nőknek. Igaz, a sok munka miatt most-szünetel, de majd befejeződik. Kádár Miklósnét, — nem éppen gyereklány, unokája is van — még a férje is tanulásra bíztatta. — Ha új tanfolyam indul, be is iratkozok — mondja. Később dicsérik az üzemi konyhát, a nyári napközit, a boltokat. Ogy látszik, elégedettek a helyzetükkel. Azért véleményük egybehangzó: — A nőnek mindig nehezebb helyzete van. Mióta világ a világ ... Az aprócska történeteket nők mesélték. 1. Kézfogás A napokban meglátogatta a vállalatot a főmufti. Körbevezették az irodákban. Az urakkal kezet fogott, a hölgyeknek kegyesen biccentett. 2. Hangulat — Ha a főnök ideges — meséli egy fiatalasszony —, még köszönni is elfelejt. A viharfelhők elszálltával simogat, becézget, egyszóval: hetyeg. 3. Apa ebédje — Amikor apa eszik — kuncog a nagylány —, segédletre van szüksége. Ki kell szolgálni mindennel. Nem kér, csak int, és mi adjuk a sót, a szalvétát, miegymást. Ha ebéd után egy szót sem szól, örülünk: apának ízlett az ebéd. Forgácsok Csak akkor beszél, ha kifogásol valamit. 4. Bizalmaskodás — Sokat járok más vállalatokhoz ellenőrizni — így a harmincas csinos nő. — Akad hely, ahol a második találkozás után a vezető megcsipkedte az arcomat és megkérdezte: „Hogy van drágám?” 5. Látogatóban. — A barátnőmnél voltam. A férj ideges. A felesége kéri, hozzon poharakat, mert megkínálna valamivel. A férj mordul: „Jó lesz neki üvegből is.” Csak arra volnék kíváncsi, mit tesz, ha az ő barátja jön? 6. Nők, egymás közt — Barátném, noha huszonöt éves sincs még, egy középvállalat főkönyvelője. Góré. Úgy is viselkedik. A múltkor nála voltam, és helyette is szégyenkeztem. Egy öreg kolléganőjét — 'beosztottját — leckéztette éppen. A hangnem tűrhetetlen volt. Ismerem az édesanyját, attól alighanem két óriási pofont kapott volna fele ilyen erős szavakért is. 7. Visszakérdeztek Az utolsó történet me- sélője mondandója végén megkérdezte: — Mondja, maguknál ki tartja rendben a mellék- helyiséget? — A feleségem. — Miért nem maga? — Ez eddig eszembe se jutott. — Na látja. És maga akar írni az egyenjogúságról? Urgyán Béláné, Orosz Andrásné és Kádár Miklósné VILLáMIHIERJfl Hajdú Pálnéval, a megyei pártbizottság nőreferensével — Kezdjük statisztikával. Miként áll a nők foglalkoztatottsága? Az egyes munka- területeken milyen arányban képviseltetik magukat? — Míg 1970-ben a keresőképes korú nők alig több, mint a fele rendelkezett munkaviszonnyal, addig ma kétharmaduk dolgozik valamely intézményben, üzemben, szövetkezetben. Túlnyomó többségük szakképzettséget nem igénylő munkakört tölt be, 69 százalékuk fizikai munkás. Ugyanakkor figyelmet érdemel, hogy a megye 14 ezer diplomásának több mint a fele nő. Főleg a pedagógusok, a jogászok és az orvosok körében vannak sokan. — Az általuk betöltött pozíciók arányban vannak létszámukkal? — Nem, és a javulás lassú, habár van. Viszonylag sok az agrárvégzettségű, mégis csak egyetlen tsz-elnökhelyettes található köztük. Az üzemekben, szövetkezetekben általában a főkönyvelőség a legmagasabb elérhető beosztásuk. A pedagógusok 80 százaléka nő, de az igazgatók közül csak minden hatodik kerül ki közülük. — Mik az okok? — A tudati tényezők ismertek, ezeket most nem akarom részletezni. De ha tudati dolgokról van szó, akkor a nők körében sem árt vizsgálódni. Sokszor ugyanis ők maguk is visszarettennek a feladatoktól (ennek persze számos érthető oka is van), például egy iskolaigazgató-helyettesi posztot elvállalnak, de többre nehezen vállalkoznak. Ezen a tudatos felkészítés segíthet. Figyelmet érdemel, hogy a megyei, a járási és a városi pártbizottságok káderutánpótlási terveiben közel egyharmaddal képviseltetik magukat a nők. — Anyagi megbecsülés? — Nagyon sokszor szembeszökő különbségek is mutatkoznak a férfiakkal szemben, mégpedig indokolatlanul. Azonban az igazsághoz tartozik, hogy mint említettem, a nők jelentős része képzetlen, és mivel számukra a munkaalkalmak csak az utóbbi időkben teremtődtek meg, rövid munkaviszonnyal is rendelkeznek. Mindez nyilvánvalóan kihat a bérezésre. De ami bizakodásra adhat okot: a megyében több lány, nő tanul tovább, mint fiú. — Milyen okok játszanak még közre a nők hátrányosabb helyzetében? — Az elvek megvalósításához materiális háttér is szükséges, ez azonban nem egyenlő mértékben adott. Gondolok az óvodákra, bölcsődékre, az üzlethálózatra, áruválasztékra, és sorolhatnám még. A javulás számottevő, azonban mentői mesz- szebb megyünk a városoktól, annál több a gond, ánnál nehezebbé válik a nők élete. — Olvastam jelentéseket, és úgy éreztem, a statisztikai szemlélet kissé eluralkodott a nőkkel való foglalkozásban. — Ez részben igaz, de oka is van. Sok vezető ugyanis szóban elfogadja az elveket, de nem szívesen alkalmazza azokat. Tehát a számszerű arányok megállapítását a kényszer is szülte. Talán sarkított a példa, azonban előfordulhat, hogy egy testületbe, ahol fiatalnak, nőnek és fizikai munkásnak is lenni kellene, beültetnek egy fiatal fizikai állományú nőt. Erre mondjuk: hármat egy csapásra. De mindent egybevéve, sokat javul a közgondolkozás,. és talán majd a férfiak is megértik: a nők helyzetének javulásával az övék is javul. Az oldalt írta: SPEIDL ZOLTÁN Fényképezte: GAÁL BÉLA, JÁVOR LÁSZLÓ KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
