Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-26 / 97. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. április 26. Névmentés a huszonnegyedik órában Ái Akasztóhegy titka SZABOLCS-SZATMÁRI EMBEREK Az igazi kereskedő Sokáig foglalkoztatta a fiatal nyírbogdányi pedagógust, miért hívják az öregek Akasztóhegynek a község határában lévő dombos-gödrös részt. Arra is gondolt, talán a földesúrnak egykor pallosjoga volt, és itt végezték ki a halálraítélteket. Gondos kutatással végül sikerült feltárni az Akasztóhegy titkát: Nem akasztottak itt embert, egyszerűen az erre járó szekereket akasztotta meg a kátyus, emelkedő talaj. Tengelyakasztó volt ez a határrész, ezért nevezték el Akasztó- hegynek. Szertefoszlott egy legenda, de a buzgó nevelő múltat kutató igyekezete mégsem volt hiábavaló. Évekig vallatta az öregeket, bújta a levéltárakat. Az egyik dűlőnévről kiderült: egy rég elpusztult falu nevét takarja, amit a levéltári adatok is megerősítettek. S még legalább háromszáz földrajzi nevet sikerült megmenteni a feledéstől, mint fontos helytörténeti, néprajzi, régészeti, nyelvészeti emléket... Hány száz vagy ezer - hasonló, csak az idős emberek emlékezetében élő régi földrajzi név homályosul el lassan, amivel szegényebbek lesznek ismereteink a múltról, a lakóhelyről. Nem furcsa hobbi, megmosolyogni való „mánia” diktálja a régi földrajzi névhagyományok mielőbbi összegyűjtését, feldolgozását. megmentését, hanem a múlt apró, még fellelhető morzsáinak gondos számbavétele. Olykor ugyanis néhány „bogaras” pedagógus mániájának tartják a búvárkodást, holott minden megtalált és megfejtett dűlő-, mező-, út- és utcanév egy-egy múltból jövő üzenet megfejtése. Nem egyéni, hanem közösségi érdek tehát, értékét nem lehet pénzzel mérni. Helytörténeti, honismereti szakembereink a megmondhatói, mennyi még az adósságunk megyénkben, milyen kevés az idő, mennyire versenyre kell kelni a feledéssel ... Elsőként Zala megyében ismerték fel, hogy a régi földrajzi nevek összegyűjtése és feldolgozása szervesen hozzátartozik a múlt kutatásához, fontos eligazításokat, fogódzókat adhat a teljesebb történeti, néprajzi, régészeti, nyelvészeti kép megrajzolásához. Szabolcsban is megvannak a munka úttörői. Mező András a volt b aktalórántházi járás földrajzi neveinek feldolgozásával megtette az első jelentős lépést. Akadtak követők is. Igaz, még egy ilyen átfogó munkával nem dicsekedhet Szabolcs-Szat- már, de a volt csengeti járás községeiben is sok hasznos név került kéziratpapírra a debreceni egyetemisták jóvoltából. Több főiskolai, egyetemi szakdolgozatban is találhatók adatok, térképes rajzok. Mi van meg és hol vannak a fehér foltok? Ennek kiderítésére vállalkozott a népfront megyei bizottsága mellett működő honismereti és helytörténeti bizottság, amelynek földrajzi névgyűjtő albizottsága is van. A lelkes honismereti szakemberek elhatározták, hogy az egész megyére kiterjedő társadalmi összefogással hozzálátnak a még fel nem gyűjtött földrajzi nevek megmentéséhez. Igyekeznek megnyerni minden támogatót, elsősorban a népfrontbizottságokat, de valamennyi társadalmi, kulturális és egyéb intézményt, szervet, mert csak így érhető el, hogy a 24. órában megmentsék az utókornak a még el nem feledett földrajzi neveket. Olyan gyűjtőmunkát indítanak el ebben az évben, amely várhatóan vagy 150— 180 községet érintene, s amelyben a pedagógusokon kívül részt vehet mindenki, aki segíteni tud és akar. Ez év december 31-ig végeznék el a helyszíni gyűjtőmunkát, amelynek előzményeként természetesen megszervezik az önkéntes gyűjtők csoportját, elkészíttetik a megyei földhivatallal a települések határainak megfelelő méretű térképét, gondoskodnak a gyűjtőlapokról és a gyűjtési útmutató elkészítéséről. Az elképzelések szerint a HNF közsági, városi bizottságainak kezdeményezésére a megyei művelődési szakigazgatással és a tanárképző főiskola nyelvészeti tanszékével szervezik meg az önkéntes gyűjtők csoportját, pedagógusok és más szívesen közreműködő értelmiségiek, valamint diákok részvételére számítanak. S mivel e nagy munka nem csak lelkesedéssel, fáradozással, hanem kiadással is jár, most dolgoznak azon, milyen társadalmi forrásokból lehetne, kellene fedezni a költségeket... Sok meg nem fejtett titkot, sok újat megtudhatunk e gyűjtőmunka eredményeként megyénk községeiről, városairól. Kár lenne ugyanis, ha megfeledkeznénk a városokról, ahol még gyorsabbak a változások, utcák sokaságát bontják le, városrészeket rajzolnak át. De mi volt ezelőtt? Tudnunk kell, mégpedig minél pontosabban. Ugyanúgy a kiterjedt tanyavilágról is. Természetesen a honismereti-helytörténeti gyűjtő-feldolgozó munka nem szűkülhet le csak a földrajzi nevekre, de ez az a pont, ahol a legsürgősebbek a tennivalók. Ezzel együtt további eredményeket várnak a szakemberek az üzemi és tsz-történet- írástól is. * Sok helyen — Kölesén, Dombrádon, Vaján, Mérk- Vállajon, Ibrányban, Tisza- dobon, Jánkmajtison, Nagy- ecseden, Nyírbélteken, Bakta- lórántházán. Nyírteleken, Ra- kamazon. Tiszalökön és Tar- pa nagyközségekben — értik és jelentőségéhez mérten támogatják a tanácsok a hagyományápoló honismereti törekvéseket. A városok közül Mátészalka, Nyírbátor és Vá- sárosnamény kiemelkedő munkát fejt ki, a mozgalom él Kisvárdán, Fehérgyarmaton is, Nyíregyháza honismereti mozgalmát a HNF városi bizottságának honismereti társadalmi bizottsága fogja össze szép eredménnyel. De sok lenne felsorolni, hány helyen nem értik és nem érzik, miért van szükség a múlt értékes hagyományainak megmentésére. A holnap nemzedéke ránk fog mutogatni — és joggal — ha nem teszünk meg mindent az aranyásók igyekezetéhez hasonlóan, hogy megmentsük és továbbadjuk a múlt értékes, beszédes üzeneteit. . . Páll Géza Nyírbátorban A közelmúltban nyitották meg Márcsai István Munká- csy-díjas festőművész kiállítását Nyírbátorban, a Bátho- ri István Múzeumban. A neves művész 35 alkotása került a látogatók elé, ezekből mutatunk be hármat. A képek címe: Ülő nő könyvvel — Nyírbátori táj — Csendélet. (Elek Emil felvételei) Amikor polgárista korában a vasúti temetőben egymás után tizenkétféle cigarettát végigszívott, megfogadta: ebből elég egy életre. Igaz, a háború rövid időre képes volt megtörni az elszántságot, de ezenkívül más hatalom nem tudta szándékától eltéríteni. Az vesse rá az első követ, aki a háború idején más, sorsdöntőbb kérdésekben sem engedett. Kiss Jenő mokány fiú volt, s mára, ötvennyolc éves korára is sokat megőrzött az egykori fiúból. A frisseséget, a keménységet, a következetességet, a derűt. Szeme ma is huncut, s nem kell sok képzelőerő ahhoz, hogy valaki maga előtt lássa: miként hógolyózta meg egykoron a szánkós tanyasit, aki inaskorában nem vette fel járművére, amikor a komissió után a boltba tartott a Vak Bottyán laktanyától. Benne volt a jó inascsínyekben, amelyek végeredményben ártatlan tréfák voltak, s melyeknek határt szabott a főnök úr komoly, szakmára, hivatásra nevelő hajlandósága. Kiss Károly, Hoffman Adolf, majd Kovács és Tóth (a mai Centrum mögött) faragott kereskedőt belőle. Mert igenis a kereskedőt faragták, s faragni kellene ma is, bizonygatja, s hitellevélként a maga életpályáját mellékeli. És ha most valaki azt gondolja, hogy ez a kereskedőképzés régen ütleg volt, az téved. Attól, hogy valakit vernek, aligha lesz udvarias, áruismerő, eladni tudó, szorgalmas és a végén hivatástudó. Viszont végig kellett járni a szakma minden lépcsőjét, s nem az iskolában, de a boltban vizsgáztak ember- ismeretből, képességből, s o rangot végül is az jelentette, hogy a vásárlók tudták, ki is az a Jenő. Hogy ki volt, s ki ma? Nos, kereskedő volt, s az is maradt. Árult egykor fűszert, Rózsahegyről szövőpamutot, szabókelléket és vetőmagot. Szerette a vegyes árut, melyek között ragyogóan eligazodott, melyekről mindent tudott. Két évig, 47-től 49-ig társ- tulajdonosa lett a Kiss Károly féle boltnak, a Kossuth téren, Nyíregyházán. S micsoda nagy kereskedőnemzedék volt akkoriban! Kiss Jenő, Madai, Komeniczki, Hajnal Lajos, Szűcs György! Csupa olyan személyiség, akik megértve az idők szavát, a szocialista kereskedelem első katonái lettek. Hogy köny- nyedén-e? Aligha. Volt lelkitusa, gond, kétség, csalódottság is. De a kereskedő mindig racionalista. Felismerték: új idők járnak, kereskedni viszont mindig kell, s ha ez így igaz, akkor nekik, akiknek hivatásuk van, azt teljesíteni illik. És „Jenő úr”, aki fogalom volt, lassan Jenő elvtárs lett, de ez a változás nem kezdte ki fogalomjellegét. A Hatzel téri boltba került 50-ben, és tizenhét évig ott is maradt. Itt már boltvezető, s megéli a korszerűsítést, majd az ő boltjából lesz Nyíregyháza első ön- kiszolgálója. Mindez forradalom volt a kereskedelemben, s ha valaki ma élete nagy sikereiről kérdezi, ezt az átalakítást teszi az első helyre. Hatvanhétben kezd nyugtalankodni. A boltnak egyre tisztább a profilja, lassan csak élelmiszer marad. Ez neki kevés. Más a kapcsolat eladó és vevő között, kevesebb a szín, a változatosság. Így -aztán amikor csábítják Nagyecsedre áruházat alapítani, felcsap. És itt jön számára a második siker. A nem könnyű ecsedi emberek befogadják, az ABC-áruház megnyílik, s Jenő itt is a vevők kedves boltvezetője, akihez lehet tanácsért fordulni, aki mindig köszön, aki a közéletben is ott van, s ami a fő, igazi kereskedő. ötven esztendős, amikor újra vállalkozik. Ügy látszik, a teremtés után mindig valami újra gyűjtögeti az erőt. Mintegy próbálja magát ez a sűrű ember: mit is bír, mit is tud még tenni a kereskedelem ugyancsak rögös pályáján? Visszajön Nyíregyházára, hogy a víztorony mögötti üzletet elindítsa. Üjszerű- en, modernül, új árukkal, sok olyan tapasztalatot beépítve, amit a szövetkezeti mozgalomban tanult. És egyre többen kerülnek a keze alá, akiket ő farag, immáron szocialista kereskedőkké. Nincs ez másként ma sem, tanít, felnőttet és gyermeket, mégpedig keményen. Közben útja átvezet a Jósavárosba, vissza a szövetkezeti kereskedelemhez, a nagy ABC igazgatójaként. Ahogy nő a lakótelep, úgy nő a forgalom. A kezdeti 23 millióról mára évi 59 millióra szökött a forgalma. És ami a fő, a boltban sok minden van élelmiszeren kívül, itt lehet kereskedni, meg lehet mutatni, hogy ez nem egyszerűen szakma, hanem hivatás. Amint beszélgetünk, ez a szó, hogy hivatás, egyre-másra előjön. Kiss Jenő nem boltos. Ö kereskedő. Az árut nem elosztja, hanem kínálja, eladja. A vevő nem a szükséges rossz, hanem az, aki az ajtón belépve egy szelet kenyeret hoz a boltban dolgozónak. Ingerült lesz, ha valamelyik tanulója így szól: Tessék kérni! A kereskedelem ugyanis nem felszólítás, hanem szolgálat. Nem szégyellj, hogy a vevőt kiszolgálja, nem sérti, ha a vevő parancsol, nem derogál neki, ha házhoz kell vinni az árut. Ö valaha így tanulta, s így tanítja ma is. A becsületes munkavégzés nem csökkenti az önérzetet, az öntudatot. Vagy ahogy ő fogalmaz: nincs önérzet és öntudat becsületes munka nélkül. Ez megtanulható? Sok minden igen, de a kereskedői/hivatásra születni is kell. Ha rajta múlna, senkit nem engedne boltvezetőnek, kereskedelmet irányítónak, aki nem járta végig a gyakorlat' iskoláját, s nem a saját kínján tanulta meg, hogy a bolt tisztasága, az áruk bemutatása, a vevők fogadása, az üzletbe betérővel való foglalkozás nem kötelező, hanem nélkülözhetetlen része a kereskedésnek. A jósavárosi nagy ABC-ben most 36 eladó, 12 tanuló, 15—16 szakközépiskolás diák, 36 felnőtt to- vábbképzős tanulja tőle a szakmát és a hivatást. Ha valaki ma keménynek tartja, holnap áldja érte. így születnek követei, akik a megyében, más városokban és falvakban folytatják azt, amit tőle tanultak. Régi vevői „vezérigazgatónak” szólítják. Van ebben valami nagyon kedves, s tudat alatt elismerő is. Ho^y lehe-t-e égy áruházi igazgató vezérigazgató? Persze formáink szerint nem. De sok mindent tekintve: igen. Különösen most, amikor bizony ha nem vezér egy bolt vezetője, aligha ér valamit az igazgatói cím. Kiss Jenő, aki az elmúlt negyven esztendő minden közgazdasági változását saját tapasztalatain keresztül mérte, ma is észnél kell, hogy legyen. Mert az biztos: egészen más volt minden a háború alatt, amikor a tirpák néni kétpengős vásárlásáért is meg kellett hajolni. Aztán megint más volt az ötvenes években, amikor nem sok értelme volt hajlongani, hiszen elosztották, ami volt, s akár be is zárhattak. Aztán jöttek a hatvanas-hetvenes évek, amikor sosem látott konjunktúra hordozta a boltok hajóját. Lett pénz, szakadásig, s lett áru, nem is ismert mértékben. Aztán most megint nehezebb. Kell az ötlet, a találékonyság, a vevő megnyerése és megtartása, a sűrű krajcár megbecsülése. Járnia kell az országot, új áruért, jó ötletért, friss termékért. Akciók kellenek, vevőt megnyerő vállalkozások, okos üzleti huncutságok, melyek ugyan senkit nem csapnak be, de kimozdítanak valamit a holtpontról. Közgazdász is legyen ma az áruházvezető, meg menedzser, piackutató és pszichológus. Nem sok ez így? Aligha, hiszen mindez összegyúrva adja a korszerű kereskedőt. Számolgatjuk ujjainkon a régi kereskedőket. Ez meghalt, ez nyugdíjba ment, ez beteg, ennek még egy éve van ... S mennyi van Kiss Jenőnek? Ha rajta, múlik, igen sok. Jóllehet két év múlva megkaphatná az obsitot, nem vágyik rá. Legalább 88-ig akar még dolgozni. Nem tudja elképzelni az életet üzlet nélkül. Ha kell, már reggel hatkor bemegy, s ha úgy hozza a helyzet, még este nyolckor is ott van. Ennyi fiatalos lelkesedés és hév — mondhatná valaki — biztosan ragadós, s gyermekei is örökölték. Hiszen kereskedő az édesanya, az édesapa, és sok sikerről is adhatnak számot. Ügy látszik, o mai nemzedék ritkán lelkesül a szülői példán. Lánya ugyan kereskedelmi könyvelő, de a bolt számára idegen, s fia, aki most hetedikes, inkább a műszaki csodákat méltányolja. Nem mondja, de érezhetően csalódott kissé. Tucatnyi tanítványa közül éppen saját gyermekei hiányoznak majd. Máskülönben elégedett ember. Nem tud úgy végigmenni a városon, hogy százak ne köszöntenék. Üzletébe a város másik végéből is eljárnak a törzsvevők. Kapott kitüntetéseket, társadalmunk méltánylását bizonyítandó. Hallgatnak rá, s okos tanácsaira. Nem tagadja: van benne hiúság, amit legyezget az elismerés. De mindennél többre tartja azt, hogy van becsülete. Ez talán a világon az egyetlen dolog, ami nem vehető, nem kapható, nem cserebere tárgya. A becsület — a kereskedő Kiss Jenő kikezdhetetlen tőkéje. Bürget Lajos
