Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-26 / 97. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. április 26. A HÉT — CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: Szovjet—afgán külügyminiszteri találkozó Moszkvában — Irak és Irán között ismét fellángoltak a harcok — (Jj ak­ciósorozatot kezdeményez Havannában a Béke-világta- nács elnökségi ülése KEDD: A különböző tűzszüneti felhívások ellenére Libanonban folytatódnak a súlyos összecsapások — Tüntetések és za­vargások Eszak-frországban — Vita Washingtonban a Szaúd-Arábia által kért fegyvercsomagról SZERDA A Biztonsági Tanács a namíbiai kérdésről tár­gyal — Sri Lanka fővárosában tanácskoznak hét dél­ázsiai ország képviselői — Bolgár—török külügyminisz­teri megbeszélések Ankarában CSÜTÖRTÖK: Lengyel—szovjet pártközi tárgyalások Mihail Szusz- lov varsói látogatása kapcsán — Az Olasz Szocialista Párt kongresszusa Palermóban — Eugene Rostow-t nevezik ki az amerikai leszerelési hivatal élére PÉNTEK: A salvadori hazafiak tárgyalásokat indítványoznak a pol­gárháború beszüntetése érdekében — Kuvait külügymi­nisztere Moszkvában — Reagan elnök a Szovjetunióval szemben határozott gabonaembargó feloldásáról intéz­kedik. SZOMBAT: Franciaországban véget ér az elnökválasztási kampány — Feszültség Algéria és Marokkó között, Nyugat-Szahara jövőjével kapcsolatosan Á hét három kérdése O Milyen új fejlemények történtek a héten a ke­let—nyugati kapcsolatok terü­letén? Jobb ' későn, mint soha: Reagan elnpk teljesítette még a választási kampány során tett ígéretét és feloldotta a Szovjetunió ellen alkalmazott gabonaembargót. (Ezt a ti­lalmat még Carter rendelte el az afganisztáni ügyekre hi­vatkozva és a hosszú lejáratú szovjet—amerikai szerződés­ben előírt évi nyolcmillió tonnás mennyiségen felüli többletvásárlásokat tette le­hetetlenné.) Reagan intézkedésének hát­terében az Egyesült Államok és“- saját "jot félfbgótt érdekéi, állnak. A Szovjetunió így is képes volt beszerezni a szük­séges takarmánygabonát, Ar­gentínától Kanadáig számos szállítója akadt a Washing­tonhoz különben közelálló or­szágok közül. Ugyanakkor kedvezőtlenül hatott az ame­rikai farmerek tömegeire, akik jelentős mértékben Rea­gan szavazói tömbjéhez tar­toztak. A bizonytalanság csak fokozódott azáltal, hogy szeptemberben új tárgyaláso­kat kell kezdeni a lejáró több éves gabonaegyezmény megújítására, s az amerikai mezőgazdaság eleve intett mindenmeggondolatlan • lé­péstől. Természetesen a Szov­jetunió is kedvezően fogadta a normális állapotok vissza­állítását. Ebben a kérdésben tehát végre a realizmus felé hajlott az új amerikai kor­mányzat, amint csak üdvözöl­ni lehet a Reagan—Schmidt telefonbeszélgetésről szóló bejelentést, miszerint Wa­shington nem ellenzi a ter­vezett szovjet—nyugatnémet csúcstalálkozót, Brezsnyev bonni látogatását. (Más kér­dés, hogy mindez milyen szívvel történt: az amerikai vezetést nyilván nem az eny­hülés iránti rajongás, hanem a szövetségeseivel kapcsola­tos taktikai megfontolások bírták erre a lépésre.) Érdeklődést keltett az ame­rikai leszerelési és fegyverzet- ellenőrzési hivatal új elnöké­nek kinevezése is. Eugene Rostow volt külügyminiszter­helyettes korábban hírhedt „héja” hírében állt, most azonban a még szélsőségesebb szenátorok egy része őt sem tartotta elég „keménynek”. Igaz, helyettese, egyben a le­hetséges SALT-tárgyalások amerikai küldöttségének ve­zetője a szélsőségesek ked­vence, Rowney tábornok lett, aki 1979-ben, a SALT-—2 alá­írása előtt tüntetőleg lemon­dott, mert nem értett egyet a megállapodással. Alighanem korai lenne bár­milyen távolabbi következte­tést levonni a Washingtonból érkezett és sokszor ellent­mondónak tűnő jelentésekből. Úgy tűnik, van némi-forrás- erjedés az amerikai politiká­ban: egyrészt a változatlanul hidegháborús törekvések, másrészt bizonyos realitások kényszerű figyelembevétele. Ezek a párhuzamos, de egy­mással ellenkező előjelű fo­lyamatok minden bizonnyal folytatódni fognak a követke­ző hetekben is. © Miért váltak ismét sú­lyosabbá a libanoni összeütközések? Tűzszünetekben Libanon­ban igazán nincs hiány: áp­rilisban eddig 19 megállapo­dást kötöttek a harcok meg­szüntetéséről, s a legújabb, huszadik fegyvernyugvás ér­dekében drámai felhívást tett Szárkisz elnök, Waldheim ENSZ-főtitkár, s a Vatikán is. A tűzpárbajok azonban vál­tozatlanul tartanak az ország szinte egész területén. A válság legutóbbi kiélező­désének közvetlen oka, hogy a jobboldal kísérletet tett egy összefüggő terület kiala­kítására és Haddad őrnagy szakadár déli államocskáját össze akarta kapcsolni a Szí­riái határvidékkel, mindenek­előtt a Beirut és Damaszkusz közötti főútvonalon fekvő 200 ezer lakosú Zahle várossal. Ezért megtámadták a haza­fias palesztin erőket, vala­mint a szíriai csapatokat, amelyek természetesen kény­telenek voltak viszonozni a tüzet. Miután a jobboldali provokáció kudarcot vallott, most a válság „nemzetközivé tételét” akarják elérni, s a szíriai erőket az arab világon kívüli fegyveres egységekkel szeretnék felváltani. O Miben áll a salvadori hazafiak tárgyalási ja­vaslata? A napi távirati jelentések­hez szinte már hozzátartozik a salvadori hírcsokor: tucat­nyi erőszakos halálról, anya­gi károkról. A polgárháború frontjai megmerevedni lát­szanak: a kormány képtelen vérbe fojtani a népi ellenál­lást, viszont a hazafiaknak reálisan számolniuk kell a juntának nyújtott washingto­ni támogatással, azzal, hogy minél eredményesebb a fel­szabadító harc, annál erőtel­jesebbé válik az amerikai be­avatkozás. A salvadori hazafiak legje­lentősebb szervezete, a Fara- bundo Marti nevét viselő felszabadítási front ezért ja­vasolt tárgyalásokat a pol­gárháború felszámolásának érdekében. A felhívás cím­zettje maga a junta (ez a tény a felszabadító erők nagy­fokú realitásérzékéről s komp­romisszumkészségéről tanús­kodik), de a párbeszédnek vannak bizonyos elemi felté­telei. Többek között a népel­lenes terror azonnali beszün­tetése, a bebörtönzöttek sza­badon bocsátása, a front legá­lis elismerése, a főváros egye­temének megnyitása. Afganisztán továbblép Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság nemzeti ünne­pe, az 1978. áprilisi forradalom győzelmének harmadik évfor­dulója alkalmából Babrak Karmait, az Afganisztáni Népi De­mokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkárát, az Afga­nisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Bizottságának elnökét és miniszterelnököt táviratban üdvözölte Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Shah Mohammad Dost külügyminiszternek Púja Fri­gyes külügyminiszter küldött üdvözlő táviratot. KABULBAN és szerte az országban, a hazánknál hét- szerte nagyobb Afganisztánban történelmi eseményre em­lékeznek: három évvel ezelőtt, 1978. április 27-én győzött a forradalom. Hosszú évekig tartott a küzdelem és nem kis áldozat­ba került a győzelem. Közben volt egy időszak (a köztár­saság kikiáltása), amikor felsejlett a változások reménye, de azután a kiábrándulás, az Afganisztáni Népi Demokra­tikus Párt üldöztetése csak még nagyobb lett. A harcot nemegyszer a belső megosztottság nehezítette. Ez utóbbi, sajnos, még az áprilisi forradalom győzelme után is tovább élt. Az első hónapok intézkedései azonban egyértelműen tanúsították: Afganisztánban nemzeti demokratikus, anti- imperialista forradalom győzött. Meghirdették a hírls 30 pontos programot. A lényege: földreform, társadalmi egyenlőség, demok­rácia, ingyenes tanulás, ingyenes egészségügyi ellátás — nemzetközi téren pedig pozitív és aktív semlegesség, a ba­rátság erősítése a Szovjetunióval és valamennyi más szom­szédos országgal. A későbbiekben dekrétumok sora hatá­rozta meg a konkrét tennivalókat, A 'végrehajtás azonban gyakran lassan ment és ebben az objektív nehézségeken, az elmaradottságon túl a leglényegesebb tényező a forra­dalom külső ellenségeinek bomlasztó tevékenysége volt. Az Egyesült Államoktól, Kínától kezdve Pakisztánig, Egyiptomig — gyakran teljesen eltérő okokból indíttatva — egy -sor ország fogott össze az afgán forradalom meg­buktatására. A helyzet katasztrofálissá vált, amikor Hafi- zullah Amin erőszakkal átvette a hatalmat és az ellensé­get a párt sorain belül vélte megtalálni. AZ AFGANISZTÁNI NÉPI DEMOKRATIKUS PÄRT egészséges erői Babrak Karmai vezetésével azonban felül tudtak kerekedni a nehézségeken. Megfosztották hatalmá­tól Amint és a határokon kívülről fenyegető ellenforradal­mi veszély elhárítására a Szovjetunió segítségét kérték. 1979. december 27-én Afganisztánban — az ottani szóhasz­nálatot idézve — elkezdődhetett a forradalom második szakasza. Az a szakasz, amelyben visszatérhettek az ere­deti demokratikus célkitűzések megvalósításához, hogy végre beteljesülhessenek a három év előtti április vágyai és reményei. Munkatársunk jelenti Párizsból (5.) Befejezés helyett Párizs nem ereszt el — mondhatom én is Adyval. Ott tártanak parkjai, házai, hidjai, de főleg emberei. Azok, akikkel a Vililej uirfben ismerkedtem meg, az újságos, a politikus, boltos, a Luxem­burg park játszó gyerekei, a szép asszonyok, lányok, a ká­véházi pincér, a virágárus a Notre Dame előtt, akitől kak­tuszt vettem, a hajóskapitány, aki végigvitt az Eiffeltől a Szent Lajos sziget csúcsáig, a montmartre-i temető kapusa, aki zárás után szívesen invi­tált a másnap reggel fél ki­lences nyitásra... Párizshoz most még a nagy- politika eseményei is odaköt­nek. Nem zavarják a képet, hiszen a mindennapok zajló forgatagán aligha lehet észre­venni, hogy kampányirodák­ban, stadionokban, szerkesz­tőségekben és szalonokban folyik a hatalomért vívott küzdelem. Az ember szívesen elengedi magát, hagyja, hadd sodorja a boulevardok forga­A Louvre sztrájk miatt zárva! riák szökőkútjának medencé- iében.kis vitorlásokat terelgető gyermekek, az eltévedésem­kor lelkesen magyarázó férfi, a Hondákon és Yamahákon robogó srácok, a szállodás, aki minden reggel megkérdezte, hogyan aludt uram, mind­mind igazibb élményt adtak, mint a kampányirodák hű- ös eleganciája, jól megter­vezett forgatókönyvei. Pedig Franciaországban most rtagy a tét. Az ország- sorsáról van 'szó, s tégyűk hozzá, Európa számára sem mindegy, mi történik a vá­lasztásokon, ki lesz az elnök. Az egyik legnagyobb nyugat­európai ország, a tőkés világ nem alábecsülendő nemzete sok mindent tehet annak ér­dekében, hogy ne csak sze­ressük, de becsüljük is. Az új­ságíró, aki felelős megbízatás­sal járja az útját, sosem tud szabadulni a feladattól. Amo­taga, s elengedi magát, hadd szédítse az autók hajnaltól hajnalig hömpölygő áradata. Jó elvegyülni a diáknegyed kis sikátoraiban a fiatalok kö­zött, akikre ugyancsak ügyel a köcsögcsákós rendőr, s majszolni ott a tunéziai szendvicset. Szédítő beleilla- tolni a levegőbe egy Dior-sza- lon előtt, vagy éppen egy saj­tos üzleténél. S még az sem jelent csa­lódást, ha az ember a Louvre kapuján olyan táblával ta­lálkozik, hogy „zárva, sztrájk miatt", ez is Párizs. Némileg kárpótol az élményént a met­ró folyosóján fuvolázó fiú, a harmonikás, a gitáros, hang­szereik és daluk hangja még akkor is kísér, ha az ember kimegy a forgatagba. Igaz, ez a fajta szemlélődés kicsit fe­lelőtlen, az olyan emberé, aki ide csak látogat, aki csak a külső szemlélő gondtalansá­gával nézi a várost, az orszá­got. De Párizs azokat sem ereszti el, akik itt élnek, dol­goznak, vagy éppen nem kap­nak munkát. Lépten-nyomon találkozni az arab vendégmunkással, a színes bőrű bevándorolttal, a kényszerűen ráérővei. Ez is Párizs. És kikerül az ember a külső kerületek felé, ahol már nem a műemlék és a gondos tisztaság a fogadó. Meghökken az ember a Pom­pidou kultuárlis központ előtt a betonon heverő hippin, ho- bón, csövesen, digózón, a tűz­nyelőn és láncos mutatványo­son, aki pár centimes-ért pro­dukálja magát. Ez is Párizs, mint ahogy az a görkorcso­lyázó negyvenes úr, aki aVo- gézek terének környékén így siet a boltba, vagy a gördesz­kás fiatalok népes csapata, mely a Chaillot-palota előtt vívja versenyét: ez is része a képnek. Mint a puzzle darabkái ra­kódnak össze a kép körvona­lai. Megérezni lassan a kis ember piaci gondját, a robo­gó árat, a fény mellett a je­lentkező árnyat, a párizsi hét­köznapot, a francia valóságot, így teljes a kép, ettől igaz, s ezért is érdekel újra és újra a francia belpolitika nagy ese­ménye. Vajon lesz-e change- ment, változás? Az ígéretek­től kába polgár kap-e majd valami jobbat, többet, bizto­sabbat? Leszáll-e valami a plakátok ígéreteiből a földre is? Ezekben a napokban a francia polgárt még utoljára jól megdolgozta a rádió és a televízió. A gondosan megvá­lasztott öltözékben, a lehető legjobb benyomást keltőén megjelenő, az egyszerű és érthető, vagy félreérthető(?) programokat elmondó jelöltek bedobják a varázslás minden eszközét. Aztán 26-a után megindul a tárgyalás a po­litikai boszorkánykonyhák­ban. Párizs mégse ereszt, hiszen nem lehet nem szeretni. Bal­zac pocakos szobra, a Tuile­lyan betegség ez, az ember keresi, kutatja a megoldáso­kat, kombinál, emészti a be­nyomásokat, a hallottakat, ol­vasottakat. Jómagam is így jártam. És a véletlen, ez a furcsa, céda szerető, nem ha­gyott cserben. Egy délután hazafelé bak­tattam a Champs Elysée-n, amikor a Diadalívnél katona­zene harsant fel. Odamentem a monumentális emlékműhöz, melyen Győr és Pozsony neve is szerepel a napóleoni győ­zelmek és csaták színhelyei között. Közelebb érve látom, régi harcosok, a háború és az ellenállás veteránjai gyűltek itt össze — emlékezni. Elhe­lyezték koszorúikat. Mindőjük mellén régi kitüntetések, ke­zükben zászlók. Amikor a rö­vid esemény véget ért, szét­oszlottak, beszélgetni. Egy­mással és a jelenlevőkkel. Szóltak a régi harcokról, a bajtársakról, akik már nin­csenek, az eszmékről, amiért egykor küzdöttek. Hogy ezék mik voltak? A béke, a jólét, a biztonság az európai és a francia nyugalom, a nemzet jövője, becsülete. Amikor el­mentek, ki-ki összecsavarta a régi harcokat látott, gondosan őrzött trikolorját, s eltette a tokba. Idézgettem szavaikat, -gondolataikat, s közben azon törtem a fejem: vajon lesz-e okuk, hogy a célok megvaló­sulásának örömére meglen­gessék a győztes zászlókat? Bürget Lajos VÉGE yi ......TSMjjé kin« át FERMETURk EXCEPTIONNÉLLp EN RAISON D UNE GREVE DÜ personnel KX( EP ! ION AL CLOSING BECAUSE OF A STRIKE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents