Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-26 / 97. szám
KMvASÁRNAPI melléklet 1981. április 26^^ Kedves igazgató elvtárs! Köszönöm levelét, melyet — mint a Nyíregyházi 9. számú Általános Iskolába járó gyermekek szüleinek egyike — én is megkaptam. Elnézését kérem, hogy nem csak a fogadóórán, vagy a szülői értekezleten válaszolok, hanem a nagy nyilvánosság előtt is, de úgy vélem, a levél tartalma több annál, mint ami egyetlen iskola belső ügye. Bizonyos jelenségek veszélyeztetik a gyermekek személyiségének fejlődését — írja ön. Erre a nevelők az utóbbi időben fokozottabban figyelnek, s azt ajánlják, legyenek éberebbek a szülők is. Bevallom, meglepett, hogy a szülő kötelességére az iskolának így kell figyelmeztetnie, de aztán végiggondoltam, vajon mi késztethette erre a pedagógusokat? Részben talán az, hogy önök az órákon percről perce nyomon követhetik a gyermek személyiségének alakulását, formálódását, esetleges torzulását is — az előírt pedagógiai mércék szerint. De lehet, hogy a lakótelepeken naphosz- szat céltalanul csavargó gyermekek látványa is sugallta az ötletet: figyelmeztetni kellene a szülőket. Mert valóban nem árt megkérdezni magunktól: mennyi időt töltünk gyermekeinkkel, s mennyit tölthetnénk, vajon tudjuk-e, milyen gondolatok fészkelődnek a kicsi agyakban, kivel barátkozik a gyerek, mi foglalkoztatja, vannak-e problémái, s azok megoldásához kitől kér és kap segítséget, az elnéző ba-‘ rátoktól, vagy a felnőttektől — szüleiktől, nevelőktől—, akik megértőek, de követelményeket is támasztanak? Vagy talán egyedül marad a gyermek gondjaival és pótlékokat keres? De lássuk a tényeket. Azt írja, hogy újfajta, mostanában terjedő szokást figyeltek meg: a gyermekek cserélgetik egymás között tárgyaikat, ruháikat, felszereléseiket, játékaikat. Előfordul, hogy egyes eszközöket kérés nélkül is elvesznek, vagy elfelejtenek visszaadni. Ezek kivizsgálására az iskola nem vállalkozhat, kérik tehát a szülőket, hogy fokozottabban ügyeljenek, ellenőrizzenek, még akkor is, ha csak apróbb, értéktelenebb tárgyakról van szó. Azt is írja: a tanulók igen drága ékszereket, karórákat hordanak magukkal, s nem ritka, hogy mivel a szerényebb körülmények között élő szülők ezt nem tudják biztosítani, a gyermekek illegális úton szereznek meg maguknak hasonlókat. Magyarul — lopnak. Más iskolákból is hallottunk hasonlókról, sőt, arról is, hogy japán zsebszámológéppel járnak egyes gyermekek matematikaórára. A minap meg egy hatodikos fiút láttam, amint benyúlt a zsebébe és szá- molatlanul vette elő a zsebpénzét. Nem tudta mennyi, kérésemre megszámolta: ezertíz forint volt éppen nála. Egy átlagos fizetésű felnőtt több napi, heti munkabére. Hogyan értékeli vajon ez a gyerek szülei, a felnőttek munkáját? Vajon miért van szükség egy tíz-ti- zennégy év közötti gyermeknek arany nyakláncra, ékszerre, kvarcórára, zseb- számológépre, ezerforintos zsebpénzre? Egyre inkább hajlok arra a következtetésre, hogy ez valamit pótol. De mit? A nagyszülők nem teljesült álmait, illúzióit — ha nekünk nem volt, legyen a gyermekünknek, az unokánknak? Vagy a harminc-negyvenesek jómódját igyekszik a világ tudomására hozni? Vagy egyikről sincs szó? Utánzás? Ha a másiknak van, legyen az én gyermekemnek is? Miért az én gyermekem maradjon le? Vagy mégis inkább a pszichológusoknak van igazuk, akik szerint az anyagi kényeztetés azt pótolja, amit a legnehezebb megadni: a szeretetet? Azt is közli, hogy elterjedt az iskolában a fiatalkorúak dohányzása és az alkoholfogyasztás. Ötödikesektől hallom, hogy félliteres barackosüvegeket találtak a vécében a farsangi mulatság után, hogy cigiznek a nagyobb fiúk, hogy egy hatodikos kislány „lefeküdt” egy fiúval, és azért sajnálják a kislányt, mert a fiúnak másik szerelme is van. Mondják: a mai korosztály gyorsabban érik. Vajon újabb nemzedéki probléma előtt állunk-e? Az ön levelének summá- zata: ez nem nemzedéki probléma. Csak arra figyelmeztet: hogy mi, a mai általános iskolások szülei állítólag „nem érünk rá” gyermekünk személyiség- fejlődésével törődni. E sörok írója nem hisz abban, hogy erre nincs idő, mivel ezt a feladatot az iskola nem vállalhatja át. Meleg szavait mégegyszer megköszönve további pedagógiai munkájához sok sikert kíván: Petis Mihály nyírbátori tsz-elnökkel az üzemés munkaszervezésről A nyírbátori tJjbarázda, amelynek ön az elnöke — idén februárban egyesült a nyírvasvári Vasvári Pál Termelőszövetkezettel. Mi indokolta ezt? — Mindkét üzem gyenge termőhelyi adottságokkal rendelkezett, szűkösek voltak a fejlesztési lehetőségeik, nem hasznosulhattak eléggé a meglévő szellemi és gépi kapacitások. A nagyobb terület átgondoltabb termelésre, az erőforrások jobb hasznosítására kínál lehetőséget. Meglévő eszközeinket így gazdaságosabban és jövedelmezőbben hasznosíthatjuk. Mi az, ami az egyesüléssel egy kalap alá került? — Mindenek előtt a termőterület 4679 hektárra nőtt. A taglétszám 1004, igaz ennek több mint fele nyugdíjas, járadékos. Ami a termelés szempontjából számunkra nagyon fontos: a szakirányításba jó képességű, gyakorlott, tapasztalatokban gazdag emberek kerültek. Az 53 vezető beosztású dolgozóból 22 az egyetemi, főiskolai végzettségű, a többiek középfokon tanultak. A végére hagytam — bár fontosságát tekintve előbb kellett volna említeni —, hogy az egyesülés után olyan állóeszközértékkel rendelkezünk, amely jelentősebb kiegészítés nélkül is alapja lehet a korábbinál nagyobb mértékű termelésfejlesztésnek. Az állóeszközérték most 100 millió forinton felül van, ebből 40 millió forint értékű a gép. A Mint mondta: szakterületén mindenki w önálló, a terület munkájáért mindenki felelős. Azt is mondta korábban, hogy a kerületek, illetve a növénytermesztés és • a kertészet között felosztották az erőgépeket. Mi van akkor, ha a permetezés idején a kertészetben lerobban három-négy erőgép és a növénytermelők- . tői kérnek? — Tudom, mire gondol. Arra, hogy éppen akkor a növénytermesztőknek is szükségük van minden MTZ-re. Erről csak azt mondhatom: az önállóság nem jelenti és nem is jelentheti az elszigeteltséget, nem rivális, egymással versengő üzemágak állnak szemben, hanem egy üzem különböző, de egymás munkáját kiegészítő és segítő termőterületek ezek. Szükséges az együttműködés, a gondok egyéni és együttes megoldása. Egy nap 24 órából áll. Ez alatt az idő alatt mindenképpen meg kell találni annak a módját, hogy a teryezett és szükséges feladat mindenütt teljesítve legyen. Ha üzemen belül nincs megoldás, akkor üzemen kívül, az úgynevezett mikrokörzetben is körül lehet nézni. Egyszóval nem fordulhat elő, hogy bármilyen indoklással egy-egy szakterület ne teljesítse feladatát. A A mikrokörzettel kiléptünk a munka- szervezés üzemi keretei közül. Mi a véleménye: a mikrokörzet mennyiben segíthet a termelésfejlesztésben, a feladatok teljesítésében? Mit tart az üzem- és munkaszervezés fontosságáról? — Az adottságokat és lehetőségeket maximálisan hasznosító szervező munka szerintem pótolhatatlan termelőerő. Jó szervezéssel mostohább körülmények és kedvezőtlenebb adottságok között is lehet eredményesen gazdálkodni. Áll ez fordítva is. A munka rossz szervezése miatt a kiváló termőhelyi adottságok sem gyümölcsöznek. A Ezek után megkérdezhetem, hogyan ala- w kították ki a gazdaság szervezeti felépítését? — Sajátosan, az adottságainkat messzemenőkig figyelembe véve. Én ezt a szervezeti megoldást kombinált formának nevezem. Lényege az, hogy létezik a főágazat, például a növénytermesztésben, ehhez tartozik két kerület és hat terület. A főágazatvezető, a kerületi és területi vezetők önálló jogkörrel rendelkeznek. A felelősség is ezzel egyenér- értékű. Ugyanígy van állattenyésztési főágazat és vannak telepvezetők. Ez a séma vonatkozik a műszaki vonalra, a kertészetre, egyszóval a gazdaság egészére. Volt-e modell és ha nem, honnan vették az üzemszervezésnek ezt a módját? — Erre röviden válaszolhatok: az életből! Nincs szakirodalom, vagy nincs olyan üzem a megyében, az országban, amely mintául szolgálhatott volna? — Az üzem- és munkaszervezésnek ismereteim szerint óriási a szakirodalma. Azt is tudom, itt a megyében sok mezőgazdasági üzemben alkották már meg a gazdálkodás jól hasznosítható kereteit. Amikor mi hozzáláttunk a szervezéshez, mind az irodalmat, mind pedig a környező gazdaságok tapasztalatait figyelembe vettük, alkalmaztuk. Mindezt alá kellett rendelni a saját viszonyainknak, lehetőségeinknek. Pontosabban, figyelembe kellett vennünk, hogy a termőföld 25—30 kilométeres keresztmetszetben két falu határában helyezkedik el. Egy ember rálátása ekkora területre az eredményes munka érdekében nem elegendő, ezért van szükség kerület- vezetőkre és ugyanez indokolja a területvezetői beosztást. És miután a saját hatáskörében mindenki önálló, van mód és lehetőség a gyors és rugalmas intézkedésre. A vezetők kiválasztásánál az volt az alapelv: nem szaladgáló, hanem gondolkodó, cselekvő és cselekedni képes emberekre van szükség. Ösztönzi-e valami az egyes területek vezetőit az önállóságra, a felelősségvállalásra? — A legfőbb ösztönző véleményem szerint a lehetőség. Ez nemcsak módot ad ki- nek-kinek képességeinek maximális hasznosítására, de követeli is az eredményes munkát. Ha ez nem elég, úgy nyilvánvalóan hatással lesz a szervező munkára a bérrendszer. A szakirányító vezetők csak abban az esetben részesülnek prémiumban, ha területükön a munkájukat tökéletesen elvégzik. Ez a prémium éves szinten nem elhanyagolható, hiszen személyekre vonatkoztatva 10—15 ezer forint. — Hogy éljünk a környezeti lehetőségekkel, nagyon fontosnak tartom elsősorban a rendszeres találkozásokat, az információ- és tapasztalatcseréket. Nem tudhat mindenki mindent. Különben is, ha valahol valami új, jó módszert alkalmaznak, miért ne hasznosíthatnák? Azért nem kell szégyenkezni, hogy nem mi találtuk ki, de az már szégyell- nivaló, ha bármi hasznosat nem vennénk észre, vagy úgy tennénk, hogy nem vesszük észre. A mikrokörzeti együttműködésnek a tapasztalatcseréken kívül már konkrét, kézzelfoghatóbb eredményei is vannak. Éppen a közelmúlt napokban történt szóbeli megegyezés bizonyos dolgokról. Hány termelőszövetkezet egyezségéről van szó és ha nem titok, miben egyeztek meg? — Hét termelőszövetkezet van a közvetlen környezetünkben. Most, ami a legfontosabb volt, az a vetésben történő együttműködés. De amolyan laza társulási formában megegyezésre jutottunk az egységes anyagbeszerzésben is. Eddig a hét tsz hét anyagbeszerzője, hét kocsija indult alkatrészért, anyagért Budapestre, vagy az ország különböző részeibe. Ezek után csak egy anyagbeszerző és egy kocsi megy, de hét termelőszövetkezetnek vásárol és szállít. Csökkenti a költségeket az a megegyezés is, miszerint a jövőben az említett termelőszövetkezetek nem a szokásos 15 százalék rezsi felszámolásával adnak át egymásnak alkatrészt, anyagot. Ehelyett a legszükségesebb 8 százalékos rezsi- költségeket számítják. — Az együttműködésnek még számos, a termelés biztonságát növelő, a költségeket csökkentő lehetősége van. De mi nemcsak termelőszövetkezetekkel, hanem az ipari üzemekkel igyekszünk kölcsönösen hasznos kapcsolatokat kiépíteni. Kooperálunk például a Csepeli Gépgyár nyírbátori üzemével, a MEZÖGÉP-pel, avagy a cipőgyárral. Legutóbb a cipőgyár termékeit szállítottuk Szegedre és visszafelé saját magunknak hoztunk burgonyát. Ismert az a rendelkezés, miszerint a gépjárművek üresjásata után adózni kell. Mi így igyekszünk az üresjáratokat csökkenteni. Időt, pénzt és főként energiát takaríthat meg a termelőszövetkezet, ha eszközeit szervezettebben, nagyobb hatásfokkal üzemelteti. Mivel energiainséges időket élünk, az energiatakarékos gazdálko— Kétségtelenül sok energiát fogyasztunk, és az árak akarva-akaratlanul kényszerítenek bennünket a felhasználás csökkentésére. Ezt úgy kell tennünk, hogy ne a termelés és a minőség rovására történjen. Mint már említettem, nagy a gépparkunk. Itt a tökéletes műszaki állapot, az adagolók jó beállítása mellett számítunk az erőgépvezetők gondosabb munkájára. A takarékosságot versenyszerűen szervezzük. Lényege, hogy a MÉM-normához viszonyított legjobb eredményeket jutalmazzuk. Tavaly az első három helyezett 5000—3000, illetve 2000 ezer forint jutalmat kapott. Vasváriban ez a verseny 10 ezer liter gázolaj megtakarítását eredményezte. — Tervezzük idén a kukorica nedves tárolását is, de amitől sokkal többet remélünk, az a baromfikombinátunk termálvizes fűtése. Készítettünk egy tanulmánytervet — már eljuttattuk az Energiagazdálkodási Intézethez — amely szerint a közeli strand melegvizét télen a baromfiistállók fűtésére használnánk. Sőt, erre a meleg vízre alapozva — ha engedélyezik —, a primőrzöldség termesztését, a palántanevelést is megoldanánk. Mint beszélgetésünkből is kitűnik, az üzem- és munkaszervezésnek a gazdálkodás minden területén van jelentősége. Ez nem lehet egy, vagy két ember feladata. Ha megenged egy személyes kérdést, ön milyen tapasztalatokkal rendelkezik? — Tizenegy éve dolgozom a tsz-ben úgy, hogy kezdtem agronómusként, voltam üzemgazdász, főagronómus, később Nyírvasváriban termelőszövetkezeti elnök. Egyszóval nagy utat jártam be addig, hogy az egyesülés után most már a nagy termelőszövetkezet elnökének is megválasztottak. Jó iskola volt. A különböző területeken sokat tanultam, tapasztaltam, és ezeket mind hasznosíthatom. A beszélgetésünk elején vázolt szerkezeti felépítés is részben ezeknek a tapasztalatoknak az alapján alakult ki, úgy, hogy aki érdekelt volt, hozzátette a maga javaslatát, ötletét, elképzelését. Természetesen nem azt mondom, hogy ez így jó, végérvényes, tökéletes. Az üzemszervezet kerete megvan, de ezen belül állandó finomításra, javításra van, és lesz szükség. A Ha jól értelmezem, az üzem- és munka- szervezésben a feladat állandó? — Pontosan. Az erre vonatkozó párthatározatnak nincs lejárási ideje. Nem mondhat- hatjuk, hogy kész, teljesítettük a feladatot és ezek után már minden rendben lesz. Az ötletekre, a javaslatokra, intézkedésekre a kezdő lépések megtétele után van a legnagyobb szükség. Ezt várom el a tsz szakvezetőitől is, dolgozzanak bármilyen beosztásban. Teszem ezt azért, mert alapelvem: bárki az-' zal bizonyíthatja vezetői rátermettségét, hogy mennyire rugalmas, önállóságban mennyire képes szervezni és irányítani. Van-e olyan jó kapcsolata a beosztottjaival, hogy a feladatok elvégzésére mozgósítani tudjon. A Mindez egy friss diplomástól mennyire w várható el? — Bizonyítani nem egyik napról a másikra kell. De az sem követelmény, hogy valaki azt az utat járja, mint én. Általában a fiatalokat tapasztaltabb, idősebb kollégák mellé rendeljük, tanuljanak, a gyakorlatban fejlesszék tudásukat. A Bízik abban, hogy a már kialakított szervezeti forma, az ehhez kapcsolódó munkaszervezés a gazdálkodást sikerre viszi? — Feltétlenül. Meg kell mondani, 1981-re a közös év kezdeteként szerény, de reális feladatot, 128 millió forint bruttótermelést terveztünk. Ez alaptevékenység, kimondottan mezőgazdasági termelés. Másra jelenleg nincs is lehetőségünk, hiszen a két jogelőd termelőszövetkezetben nem volt melléküzemág. Később minden bizonnyal lesz. Tehát mint mondtam, a növénytermesztés, az állattenyésztés és a kertészet az, amelyektől a bevételt és a nyereséget várjuk. Elsősorban a magunk erejére számíthatunk, de mivel több termelési rendszernek tagja vagyunk, tőlük is elvárjuk, hogy technológiával, technikával és szaktanácsadással segítsenek. A Gondolom a termelési rendszereket nem véletlenül említette ... — Valóban. A nyírbátori Üjbarázda eddig is tagja volt a KITÉ-nek, a TAURINA-nak, a SZATMÁRKERT-nek és még néhány társulásnak. Ezeket a kapcsolatokat továbbra is fent kívánjuk tartani, de kézzelfogható segítséget igényelünk. Nem illúziókat szeretnénk a terméseredményeket illetően, hanem az egyeztetett vélemények alapján valóban kihasználni a lehetőségeket. Magyarán olyan technikát, technológiát, sőt értékesítési feltételt is kívánunk, amellyel itt, Nyírbátorban növelhető a. termelés, javítható a gazdaságosság. A magunk részéről ezért mi mindent megteszünk majd. 0 Biztos abban, hogy sikerül? — Ez a legfőbb törekvésünk. £ Köszönöm a beszélgetést. Seres Ernő ^/asárnapi^ ^interjú!
