Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-19 / 92. szám
1981. április 19. o BODNAR ISTVÁN JENE JÓZSEF Sudár tavaszi fa Szét foszló bánatom temesse a mélybe madarak temploma bogarak reménye tavaszodé kedvem nyilazza az égre sudár fa bojt ja le ve le zé se Amikor csipksdő ujjaival ráncigélja a szél a magányos bokrokat amikor a láng-lombozatú fák kissé szégyenlősen levetik ruháikat, késnek a hajnalok, amikor az utolsó béka is a vízbe csobban és a felhők olyan alacsonyra ereszkednek, hogy szinte kézzel is elérhetők, amikor köd terül a tájra és az útmenti jegenye szirénás karját az ég felé mutatja, a zuzmorás csendért, amikor csipkedő ujjaival ráncigálja a szél a magányos bokrokat, s azok az erdőt hívják riadtan, amikor reggelre pilléz a víz az itatóvályúban, és a hátsó udvarból, a félbevágott kazal széna-illata csiklandozza a friss reggeli levegőtől kitágult orrunkat. A csend hullámaiba dobom lázadó indulatomat, s mindörökre megmentem magamnak a nyár melegét. Hímes tojás az öntözőknek Húsvéti öntözködés. Századunk elején egy pápai intézkedés a második napját is törölte a kötelező ünnepek sorából, de nálunk továbbra is kétnapos maradt. A húsvéti szertartásokhoz, szokásokhoz tartozott az étel, a húsvéti bárány, a sonka megszentelése. Szokásban volt helyenként a határkerülés. A Néprajzi Lexikon szerint a legények és a fiatal házasok, miután megkerülték a templomot, énekelve végigvonultak a falun, majd megkerülték a határt. Bő termésért, békéért imádkoztak. Ez a kereszténység előtti képzetek továbbélését mutatja: a tavaszi vetéseket kívánták így megvédeni a gonosztól, a fagytól, a jégtől. A húsvét második napja volt a locsolkodás, Dunántúlon a húsvéti korbácsolás ideje. Mindkettő termékenységvarázsló célzatú,népszokás. A locsolkodás — részben a keresztelésre utal, részint pedig arra a legendára, mely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni. A gyermekek locsolkodása szagos vízzel rövid versikék kíséretében, újabb keletű. Elterjedt a városokban is. A kicsinyek megajándékozása a nyuszi hozta édességgel, tojással szintén újabb eredetű városi szokás. R. G. „Kedélyes szokás a húsvéti öntözködés. De különösen vidéken mulatnak ezzel nagyban, ahol nem holmi üvegcsével locsolják meg a leányt, de odahurcolják a kúthoz és kancsóval, vödörrel öntözik meg, mint az ürgét.” A húsvéti népszokások emlékeit keresve találtuk ezeket a sorokat a vásárosnaményi Beregi Múzeum régi kalendáriumainak egyikében. De volt ott más is: a locsolkodások jutalmai, a festett tojások és a vászontarisznyák, melyekben áz ajándékokat a legények boldogan cipelték haza. A húsvét régóta a kereszténység legnagyobb ünnepe, melyen Krisztus feltámadását ülik meg. Az egyházi év mozgó ünnepeinek középpontja. Ezt a napot előzi meg hét héttel farsang vasárnapja, és követi ötven nappal a pünkösd. A húsvét időpontját 325-ben a niceai zsinaton határozták meg. Ekkor írták elő, hogy a húsvétot egyöntetűen vasárnap kell ünnepelni, ez a vasárnap pedig a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap legyen. Ha a holdtölte vasárnapra esik, akkor az ünnep Húsvéti tojások a naményi múzeumban. a következő vasárnapra tolódik. így az időpontja a csillagászati jelenségektől meghatározva a március 22-e és április 25-e közötti időre esik. Az idők folyamán változott az ünnep tartama is. Az 1092-ben éppen megyénkben a szabolcsi földvárban tartott zsinat szerint akkoriban az ünnep négy napig tartott. Matyó húsvét-rajz egy korabeli naptáron. Gazdag hagyaték mindenki címére „Bánjunk vele emberül” Egy művész általában nem hagy pénzt, vagyont az utókorra. Különösen, ha neki se volt sok életében. Mindenki címére szól Pál Gyula nyíregyházi festőművész gazdag hagyatéka. A több száz festmény, amelyről hosszú ideig úgy gondoltuk, „csak” a szabolcsi művészeti élet márkáját viseli, holott a nagy művészi értéket, eredetiséget magukban rejtő alkotások régen az ország, az egyetemes emberi kultúra értékes darabjai. A kállósemjéni falusi műhely emberi jellemeket, sorsokat, konfliktusokat sűrítő fókuszában, a munka édes pihenésének perceiben születtek az első vázlatok, ember-vizsgáló vonások. így indult Pál Gyula, aki soha nem tagadta meg indíttatását, sorsközösségét a falu népével, amely tulajdonképpen elindította a jószemű, jókezű, elmélyülésre hajló fiút, hogy évek múlva a volt falubeliek Anna néni, a Várakozók, a Beszélgetők, a Koránkelők, a Disznóölök, a Betlehemesek és más képeiben magukra ismerjenek. Kemény sorsukra, jellemükre; hitükre, visszafojtott méltóságukra, görnyedő igyekezetükre, konok eltökéltségükre, szenvedéseikre, és örömeikre. Nagy utat kellett megjárnia, amíg megtalálta saját művészi útját, amelynek emberi energiáját minden bizonnyal a falun megélt élmények adták. De az „őstehetségnek” is tanulni kell, nem elég az ösztönösség, a megsejtés. Nem tudjuk, hogyan alakult volna művészi pályája, ha nem jön a felszabadulás, s nem keresik-kutatják a holnap tehetségeiért felelősséget érző művészetpártolók a tehetséges munkás-paraszt fiatalokat és nem küldik a képzőművészeti szabadiskolára. 1947-ben és 48-ban a fiatal Pál Gyula is ott ül a nyíregyházi szabadiskola művészjelöltjei között, olyan társakkal, akik az ország jegyzett festőművészei lettek: Csizmadia, Boros, Csisztu, Óvári... Pál Gyula tisztában lehetett azzal, hogy a művésznek kijáró ecsetért sokat kell tanulni, fáradni, kísérletezni, tisztulni. Kevesen közelítettek olyan alázattal a művészet templomához, hogy ott egykor egyszerű szolgálók legyenek, mint ő. Tehetsége, szorgalma, akaratereje — és természetesen a kínálkozó lehetőség — bejuttatta a Képzőművészeti Főiskolára, ahol olyan mesterek tanították, mint Hincz Gyula, Domanoszky Endre, Barcsay Jenő, Bencze László. Aztán a főiskolán szerzett diploma után 1954-ben hazajött, oda, ahonnan elindult. Itt érezte magát otthon és biztonságban. Mint rajztanár, szabolcsi falusi iskolában tanította a gyermekeket. Ember és gépek — kompozíció. Hatvanháromban beköltözött a megye- székhelyre. Családjával és idős édesanyjával lakott egy kétszobás lakásban — épphogy jutott egy tenyérnyi sarok a festőállványnak. Bajos volt itt dolgoznia, többnyire délután, este ért rá, villanyfénynél alkotott. Arra is ügyelve, hogy a tüdejével bajlódó édesanyjának ne okozzon köhögési rohamot a festékillat ... Pedagógus és művész — milyen szép kettősség és milyen keserves megfelelni mindkettőnek! Huszonhat éves rajztanári munkássága tapasztalatainak kamatoztatására nyílt lehetőség, amikor a Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajztanszékének tanára lett, ahol tisztességgel és nagy buzgalommal nevelte a jövő rajzpedagógusait. 1976-ban volt kénytelen búcsút mondani a rajzpedagógusi munkának, betegsége otthonához, ágyához kötötte, de nem tette félre az ecsetet, sőt... Egyéni karakterű, mély tónusú, szögletes, kemény vonalú festményei eleinte szokatlanul hatottak művésztársaira és a közönségre is. Túl komor, túl borúlátó, túl sötét színekkel dolgozik — mondták róla. Mély emberismeretet tükröző, a hatvanas évek második felére beérett téma- és formavilága lassan mégis elnyerte a közönség és a művészvilág elismerését. Voltak, akik a vásárhelyi festészettel rokonították művészetét, mások expresszív kifejező erejét tartották a legtöbbre. Nevezték o paraszti világ, a Nyírség hivatott népi festőjének ... Vajon melyik illik rá legjobban, mindegyik, vagy egyik sem? A művész — már betegen. Nem lehet besorolni stílusokhoz, áramlatokhoz. Amit alkotott, eredendően sajátos, látásmódban, ábrázolásban egy tőről fakadó festmények, grafikák. Alakjai többségének nincs egyénisége, a kompozíció egésze, atmoszférája sugallja a művész érzésvilágát, gondolatiságát. Még betegsége is ihlető forrásává vált. Érdekes talányt hagyva ránk, megfigyelhető: az utóbbi évek alkotásai, az azonos színvilágon belül élénkebbek, derűsebbek. Grafikáiban is nagy gazdagsággal ábrázolta azt a sokszínű életet, külső világot, amitől ő már betegsége miatt, régóta el volt zárva ... Milyen szakmai és emberi megbecsülést kapott a művész életében? A kérdés elől ki lehetne térni, de előbb-utóbb úgyis válaszolni kell rá a képzőművészeti világnak, a közönségnek, a hivatalos fórumoknak. Mindnyájunknak. Több .mint huszonöt, éve;‘hogy legjobb alkotásaival a szabolcsi közönség rendszeresen találkozhatott a megyei tárlatokon. 1958 óta megyei, szomszéd megyei és országos, közös tárlatokon is megismerhették alkotásait. Tizennégy évvel ezelőtt már megrendezték első önálló, országos tárlatát a Fényes Adolf-teremben. Két alkalommal, 68- ban és 69-ben kapott Káplár Miklós-díjat. Alkotásai megtalálhatók több fővárosi múzeumban, képtárban, sőt külföldön is, a Szovjetunióban és Lengyelországban. Többször nyert első díjat képzőművészeti pályázatokon. Egyik legemlékezetesebb a Nyíregyháza örökváltsága 100. évfordulójára készült kompozíció-sorozata. Kevesen tudják, hogy alapító tagja volt a hajdúsági, a sóstói és egy lengyelországi nemzetközi alkotótelepnek. Évekig munkálkodott a Szabolcsban élő képzőművészek érdekében, mint a kelet-magyarországi csoport titkára. Nem volt soha reflektorfényben, nem, vagy csak ritkán kilincselt a hivatalos szerveknél, akkor is általában a közösség ügyében. Halála előtt két hónappal egész életművét bemutató tárlata nyílt a Műcsarnokban. Tulajdonképpen most kezdődött volna az igazi országos elismerés; a „szabolcsi festő” rangos művésszé érlelődött, akinek alkotásai nem kis mértékben gazdagítják a k’or- társ magyar képzőművészet kincsestárát. Reggel. — Elek Emil felvételei. Nem maradt el a szűkebb pátria, Szabolcs megye elismerő gesztusa sem, Pál Gyula kapta az 1981. évi megyei alkotói díjat. De már nem tudta átvenni. A túlélők nehéz gondja, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Megteszünk-e mindent — művésztársak, barát; ., ismerősök, intézmények —, amíg nem ienik meg a baljós árnyék, amely lelkiisn retünk, felelősségünk ébresztője. Hagyatéka ránk maradi valamennyiünkre, akik ismerjük és ak még ezutár ismerik meg festményeit. Bá nk vele em bérül, méltón ahhoz, aki rá; hagyta. Páll Géz; KM VASÁRNAPI MELLÉKLET A szabolcsi zsinat négynapos húsvétja
