Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-19 / 92. szám
in A képesség, a vezetők és a környezet szerepe Nehéz-e érvényesülni? KI MIT ÉRT AZ ALATT, HOGY „ÉRVÉNYESÜLNI”? MIN, VAGY KIN MÜLIK AZ ELÖBBREJUTÄS, AZ EGYÉNEN VAGY A KÖZVETLEN VEZETŐKÖN? MIT ÉR AZ ERVENYESÜLES, HA HIÁNYZIK A MEGBECSÜLÉS? EZEKRE ÉS HASONLÓ KÉRDÉSEKRE KERESTÜNK VÁLASZT A NYÍREGYHÁZI NYÍRFA ÁRUHÁZBAN. „ló, ha az ember előbb önmagába néz" 1981. április 19. A tanársegéd Nem szereti ezt a „pózt”, ahogyan lefényképeztük íróasztalánál. Ezzel egy apró jelzőrakétát is fellőtt magáról, legalábbis ez a póztalanság, lényegre törő gondolkodás érződött a beszélgetésünk során, amikor mint fiatal értelmiséginek, Veréb Józsefnek is feltettük kérdésünket az érvényesülésről. A 28 éves tanársegéd a tanárképző főiskola népművelés tanszékén dolgozik. Közelebbről: művelődéstörténettel foglalkozik, de tanít kommunikációelméletet, a közművelődés pedagógiai alapjait, és vezet gyakorlatokat is, amiket különösen kedvel. Sehogyan sem tetszik neki ez a szó: érvényesülés. Bereczki Katalin tíz éve végezte el a kereskedelmi szakmunkásképzőt. A jármű- osztályon osztályvezető-helyettes, két és fél millió forint értékű raktárkészlettel dolgoznak. — Szerintem az érvényesülés azt jelenti, hogy az ember vitte valamire, lett valaki. Bíznak benne, hallgatnak a szavára, elfogadják. Az áruház megnyitása óta dolgozom a járműosztályon. Azt is mondhatom, a vállalat, a munkahelyem indított el az élet útján. Fiatalon komoly feladatokat kaptam, igyekeztem is megfelelni a követelményeknek. Ez nem is olyan nehéz, ha az ember szereti a •szakmáját. Katalin (most megy férjhez, a férjjelölt finommechanikai szakember) osztályvezető-helyettesi fizetése 3500 forint. Elégedett azzal, amit eddig elért, tulajdonképpen mindent elért, amit elgondolt évekkel ezelőtt, amikor először állt a vásárlók elé. — Úgy gondolom, a fizetésen, a munkakörön, a munkatársakon kívül az is hozzátartozik az elégedettséghez, hogy a vásárlóknál is jó legyen a kereskedő, hisz naponta sok száz emberrel találkozunk. Az érvényesüléshez a mi szakmánkban az is fontos, hogy jó kapcsolatunk legyed a vásárlókkal.. Még ha olykor azt is kell mondanunk egy-egy keresett autóápolási, vagy alkatrész cikknél, hogy sajnos, nincs ... Lengyel Judit a konfekcióosztályon eladó. Hat éve állt Asztalos György munkába. Hasonló a véleménye, de nem mindenben ... — Szerintem nem könnyű érvényesülni a mi szakmánkban a fiataloknak. Ezt általában a kereskedelemben dolgozókra értem. A kezdő, fiatal eladók fizetése alacsony, bár legutóbb emelték a béreket. Sok türelmet igényel a munkánk, sok feszültséggel jár. De természetesen ezzel együtt szeretjük. Meg kell dolgozni mindenkinek azért, hogy becsüljék, elismerjék az idősebb szakemberek ... Judit „izgalmasan” kezdte a szakmát. 1976 április elsején: három hónappal lerövidítette a szakmunkástanulóidejét. Egy országos versenyen nyert előkelő helyezést. Három hónappal előbb kapta meg a szakbmunkás-bizonyít- ványát. Jutalomszabadságot, pénzjutalmat és üdülőjegyet is kapott. — Nagyon furcsa volt hallani, amikor az áruházban megszólalt a hangosbemondó és a vásárlók előtt, ahány Bereczki Katalin ember csak volt bent, felolvasták, hogy nyertem az országos szakmai versenyen. Sokan tudtak már róla az osztályon, az áruházban, ez olyan volt, mintha valamilyen rangot kaptam volna. Jó érzés volt, de a gyakorlati tudást azóta kellett bizonyítanom. Remélem, hogy sikerült. Különben KISZ-titkár is vagyok, harminc fiatal van a KISZ-szervezetünkben .. . Judit „érvényesülése” egy láthatatlan rang odaítélésével Király József kezdődött és folytatódott a hétköznapi. munkával. Havi alapfizetése 1900 forint, ami a különböző kiegészítésekkel eléri a 2300 forintot. Nem éppen magas fizetés, s így érthetőbb, miért fogalmazott úgy: nem könnyű érvényesülni a kereskedő szakmában. Csakhogy az érvényesülésnek más ága is van ... — Munka mellett most végzem a szakközépiskolát, negyedikes vagyok. Nem azért akarok érettségizni, hogy beüljek egy irodába. Továbbra is eladó akarok maradni, mert itt érzem magam a legjobban, a sok vevő között. Asztalos György a híradás- technikai osztályon eladó. Még nincs húszéves, három éve dolgozik, az alapbére 1950 forint, a forgalom után járó kiegészítésekkel általában eléri a 2400—2500 forintot. Elégedett, mert az érdeklődése szerint választott szakmát. Mindene a magnó, a rádió, a tévé, a lemezjátszó. Mindig vannak új készülékek. Lengyel Judit amikkel külön izgalom ismerkedni. Hároméves munkaviszony után a keresetével is teljesen elégedett... — Nem nehéz érvényesülni — mondja, majd hozzáteszi —, természetesen nem minden osztályon, nem mindenki keres ilyen jól. A híradástechnikai osztályon nagy értékű árucikkek vannak, s ez is összefügg a jobb kereseti lehetőségekkel. Akad az áruházi fiatalok között képesítés nélküli is. Király József, az áruház igazgatója három évvel ezelőtt, 37 éves korában, viszonylag fiatalon került a felelősségteljes posztra. A fiatalok munkahelyi érvényesüléséről tényeket említ, az osztályvezetők átlagéletkora 35 év körül van, a helyetteseké is hasonlóan. Több fiatal tanul középiskolában, mások eladói tanfolyamot, vagy úgynevezett boltvezetői tanfolyamot végeznek. — Akik élnek a lehetőséggel, azoknak a tanulását mindenkor elősegítjük. Megvan a lehetőségük a fiataloknak, hogy a legjobbak magasabb beosztásba kerüljenek, amikor egy-egy poszt megüresedik. Sok múlik az egyénen, az igyekezetén. — De a kérdésre, hogy az érvényesülésben mi játszik nagyobb szerepet, azt válaszolnám : úgy egyharmad részben a saját képességek, törekvések. Kétharmad részben inkább azon múlik az előbbrejutás, hogy a vezetőik, a munkahelyi környezet észreveszi-e a többre hivatott fiatalt, felfedezik-e a tehetségét vagy sem. — Pejoratív tartalma van. Valószínűleg nem mindenki számára ugyanazt jelenti, de valahogy rátapadt a negatív tartalom. Én is egyfajta olyan előbbrejutást értek az érvényesülés alatt, amelynél az ember feláldoz értékeket, amelyek az érvényesüléshez olykor szükségesek. A törte- tésre gondol az ember ... — Használjuk inkább a további beszélgetésünk során a boldogulás kifejezést — javasolja, amelynél nem is any- nyira a beosztásra, a jövedelemre kellene gondolnunk, hanem a cselekvési lehetőségre. A boldogulás egyik legfontosabb elemének említi, hagy a fiatal szakember — mindegy, hogy értelmiségi vagy fizikai dolgozó —, kapjon munkát. Majd gyorsan kiigazítja önmagát: Lehetőség a cselekvésre — Nem is annyira munkát, hanem cselekvési lehetőséget. A kettő nem mindig ugyanaz. Ma még sokszor az nehezíti a boldogulást, hogy kevés a cselekvési lehetőség, ahol bizonyíthatná, mennyire teljesítményképes a tudása, milyen erkölcsi tulajdonságokkal gyarapodott az eltelt évek során, a munka közben. Az ember ugyanis az iskola után a közösségben, a munkában formálódik, érlelődik igazában. Ha erre nincs, vagy kevés a lehetősége, nemcsak szakmailag, hanem emberileg, egyéniségében sem tud kibontakozni. S ez sok konfliktust okozhat az egyénnek is, a környezetének is. Munkatársi, baráti környezetét említi, akik közül sokan megtalálták a helyüket, a boldogulásukat, de jócskán akadnak olyanok is, akik nehéz küzdelmek árán igyekeznek bizonyítani önrfi'águknak, a munkahelyi környezetüknek, hogy elismerjék őket. Az is igaz viszont, hogy az előbbre jutás akadályait nem lehet mindig a külső körülményekben keresni, azokat hibáztatni. Ilyen körülmények is léteznek, de az ember jó, ha előbb önmagába néz, igyekszik mérlegre tenni a saját értékeit, erényeit, és őszinte választ ad önmagának a kérdéseire. Különben hazugságban fog élni, örök konfliktusok között... Érvényesülés — minden áron? — Ha szélesebb körben is szétnéz az ember, azt is észre kell vennie, hogy elég kevés a különböző munkahelyeken a komolyabb beosztásban lévő 30—35 éves fiatal, aki felelős döntésekre hivatott. Még elgondolkoztatóbb, hogy egyre inkább találkozhatunk fiatal szakemberekkel, akiknél szinte elsőrendű szempont a minden áron való érvényesülés. Karrieristák, akik — ha van nekik ilyen — félreteszik az erkölcsi és egyéb meggondolásaikat, a maguk módján igyekeznek megalapozni „boldogulásukat”. Több gátat kellene állítani eléjük a társadalomnak, mert az elmarasztalás nemcsak őket illeti, hanem azokat is, akik engedik az „érvényesülésüket.. .” Saját boldogulásáról úgy fogalmazott: elérte, amit eltervezett. 1978 nyarán végzett a Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen, történelem—népművelés szakon. Már az államvizsga előtt egy fél évvel élt a lehetőséggel, elfogadta a nyíregyházi főiskolán meghirdetett állást, levelezőn fejezte be az egyetemet. Nőtlen, a fizetése, amikor kezdett 2000 forint volt, jelenleg 3700 forint. Eleinte voltak ki- sebb-nagyobb belső konfliktusai amiatt, hogy nemcsak azt kellett tanítani a főiskolán, amit a legjobban szeretett volna. Boldogulás és magánélet — Nehezítette a folyamatos munkát, a pályakezdést az is, hogy rövidesen be kellett vonulnom egy évre katonának. Utána szinte, elölről kellett kezdeni mindent. S ahogy telt az idő, mind jobban rájött az ember, hogy az egyetemről hozott érdeklődését, elképzeléseit hozzá kell igazítani az adott valósághoz, különben nem találna' örömet a munkában. Ez, ha nem is zökkenők nélkül, de úgy érzem, sikerült. S még egy dolgot említenék, ami a boldoguláshoz hozzátartozik, az ember magánéletét. Szerintem szoros összefüggés van a boldogulás és a magánélet között, segíthetik vagy gátolhatják egymást. Búcsúzóul a lakáskörülményei kerülnek szóba. Nem éppen lelkesen mondja: mióta csak emlékszik, albérletben él. Az egyetemi évek alatt is, azóta szintén, bár a főiskola kollégiumában volt egy időben egy „szolgálati albérlete”, de a másnapi felkészüléshez ez túl mozgalmas környezet volt. Azóta újra albérletben él... — Most remélek, mert komoly lépéseket látok a főiskola részéről, hogy talán az én lakásgondom is megoldódhat. Ez nagyon jó érzés az embernek, akinek soha nem volt egy saját zuga ... Az oldalt írta: PÁLL GÉZA Fényképezte: JA VOR LÁSZLÓ Általános — nemcsak a fiatalokra vonatkozó — tanulságok is’ kicsengenek az áruházi szavakból. Az érvényesülést aligha lehet leegyszerűsíteni a pénzre, az iskolai bizonyítványra, a beosztásra. Nem kevésbé fontos, a jó egyéni és munkahelyi közérzet, a kedvvel és fantáziával végzett munka. És a mindennapos elismerés, amely lehet egy jó szó, egy kézfogás, amivel olykor szűkmarkúan bánunk ... Mélyvízben „Tudom, panaszkodtak a pályakezdő fiatalok, hogy későn kapnak komolyabb beosztást. Igazuk is van és nincs is. Elsősorban az ő érdekükben történik, mert nem akarjuk őket a mélyvízbe dobni, ahol vagy megtanulnak úszni, vagy belefulladnak...” A megállapítás — vagy inkább nevezhető meditációnak — egy gazdasági vezető sommás megnyilatkozása volt, amikor a pályakezdő szakemberek kerültek szóba. Azt is ecsetelte: az a szándékunk, hogy amikor a fiatal munkába áll, hetekig csak a nézelődés legyen a dolga. Végigvisszük a különböző részlegeken, ismerjen meg minél több munka- folyamatot. Aztán kezdődnek a „tanuló hónapok”, amelynek az a célja, hogy minél több lépcsőfokot járjon be a fiatal szakember. És itt már nem nézelődni, dolgozni kell! S amikor végigjárta a benti „iskolát”, •egy év, vagy olykor kettő is beletelik, amíg vezetői kialakítják róla a véleményt és komolyabb, önálló munkakörbe helyezik. Egy kicsit olyan ősi — bevált — módszer ez, mint amikor a mesterlegény vándorbotot vett és bejárta az országot, néha még a közeli országokat is, hogy az iskolában szerzett tudását tökéletesítse. És csak azután kaphatott önálló munkát... Ha kapott! Kérdés azonban: jut-e mindig elegendő figyelem és komolyság arra, hogy a munkahelyi vezetők érdemben kísérjék figyelemmel a fiatal, pályakezdő szakember helytállását? És valóban a munkáját nézik-e, vagy a nyüzsgését, a külsőséget? Netán a vállalt funkciók számát, miközben kiesik a látószögből a legfontosabb: az ember munkája, egyénisége, belső értékei.. . Valóban felelőtlenség lenne a mélyvízbe dobni a néhány hete, hónapja végzett pályakezdő technikust, vagy mérnököt, kellő gyakorlati ismeretek, helyi jártasság nélkül. Ez a tandíj túl drága lenne, a kudarc nem csak anyagi károkat okozhat, megsebezheti a fiatalt is, aki ezek után csökkent bizalommal folytatná a munkát. Kisérné a bizalmatlanság is azok részéről, akik oda helyezték és „nem vált be...” De arról is érdemes szólni, hogy vannak nem kis számmal túlkoros „mester- legények”, akik még akkor is a tanulóéveket töltik, amikor rég megérettek az önálló, felelős munkára, az előléptetésre. Csakhogy nincs annyi bátorság az arra illetékesekben, hogy oda helyezzék, ahová való, mert ott egy másik ember van, akiről már rég bebizonyosodott, hogy nem tud megbirkózni a feladatával, neki is nyűg, de egyfajta szemérmességből, álhumanizmusból nem akarják elmozdítani „mert különben rendes ember...” A mélyvízhek van hát olyan „oldala” is, amit az úszók úgy mondanak: a lavórban senki sem tanulhat meg úszni. Egy bizonyos tanulóidő után, ha a fiatal .szakember megfelel a kiválasztott munkakör követelményeinek, merni kell a mélyvízbe engedni. Különben örökké csak a parton próbálgatja az úszó mozdulatokat. De amíg nem tanul meg úszni, ott kell lenni mellette és segíteni, hogy fennmaradjon a vízen ... KM VASÁRNAPI MELLÉKLET rlOlL.fDlAlL.lAl
