Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-11 / 59. szám
1981. március 11. KIUrr-MAGYAROBSZAS 3 Jelzi a lakosság ELKÉSZÜLTEK az intézkedési tervek a legutóbbi körzeti népfronttanácskozásokon elhangzottak megvalósítására Nyíregyházán. Több mint száz közérdekű bejelentés és mintegy hetven közérdekű javaslat hangzott el. Nagy többsége gyakorlatias, a szűkebb lakókörnyezet rendbetételével, szépítésével, fejlesztésével foglalkozott — összeségük- ben jól tükrözik a megye- székhely legfőbb gondjait. Figyelemre méltó, hogy a lakossági észrevételeknek mintegy negyven százaléka visszatérő problémákat tükröz. A bejlentést tevők közül legtöbben az áruellátás, a köztisztaság, a közlekedés helyzetét kifogásolták. A gondok nagy része jobb szervezéssel, illetve kisebb beruházásokkal megnyugtatóan megoldható lenne — fogalmazták meg a városi tanács illetékes osztályainak szakemberei. Többségük be is illeszthető a város középtávú tervébe. Gondot okoz azonban, hogy a középtávú tervidőszak pénzei nem egyszerre, hanem az egymást követő öt évben fokozatosan állnak rendelkezésre, s ezért a kisebb összegeket igénylő beruházásokkal is több évet kell várni. A lakosság nem mindenütt fogadja megértéssel az intézkedéseket, még ha azok kedvezőek is, mert hosszúnak tartja a bejelentés és a megvalósítás között eltelő időt. A LAKOSSÁGI javaslatok között növekvő arányban szerepel a város csapadékgyűjtő hálózatának fejlesztése, amelyről a legújabb városrészek és néhány központi terület kivételével szinte mindenütt szóltak: sok a sáros utca, a kiépített csatornák, árkok nem mindenütt győzik a víz elvezetését. Sokan tették szóvá azonban azt is, hogy jó néhány helyen a lakosság is többet vállalhatna, mert nem tisztítják az elvezető árkokat, a lapáttal néhány perc alatt elvégezhető munkával is a városra várnak. Lényegében ezzel függ össsze az utak, járdák kiépítésére, korszerűsítésére vonatkozó sok javaslat is. Mindegyik megvalósítására nem kerülhet sor — a meglévő pénz többszöröse kellene ehhez. A tanács főként a nagyforgalmú utak és járdák építését tartja szem előtt, s csak a megmaradó összegekből jut (főképpen a társadalmi munkát kiegészítő) feladatokra. MEGSZAPORODTAK az igények a város peremterületein, mind többen szeretnének lakásuk közelében vásárolni, közelebb hozni a buszmegállót, szolgáltató üzletet. Kedvező viszont, hogy a bejelentések sok esetben tartalmaztak javaslatot a megvalósítás mikéntjére, a javaslatok zömei pedig társadalmi munka felajánlással párosultak. Az együtt gondolkodás, a tervek ismertetése végül is sok helyen eredményezhet konkrét fejlesztéseket. M. S. Nehéz munka, kesztyűs kézzel Rakodók Záhonyban Süt a nap, a vágányok mellett enged már a föld fagya. De itt, a szerelvények között felfér még a nagykabát. Szénnel, faforgáccsal megrakott kocsik árnyékában lépkedünk, idáig hallatszik a záhonyi vasútállomás bemondójának hangja. „Személyvonat indul.. Millió tonnákat karoltak Fél órával ezelőtt még az üzemigazgató helyettesének, Sipos Istvánnak az irodájában ültünk. A fiatal igazgatóhelyettes sorolta a számokat: — A múlt évben 2,5 millió tonna árut raktak át az embereink kézzel, ez az összes mennyiségnek csaknem a 17 százalékát jelenti. Sok ez. De ha azt nézzük, hogy tíz-ti- zenkét éve 38—40 százalék volt ez a szám, a fejlődés biztató. Az egységcsomagok kialakítása a cél, ezeket géppel is lehet rakodni. A Furda László vezette kézi átrakó brigádot keressük. Tudjuk, hogy hatan vannak, s évek óta a legjobbak között emlegetik őket. Szocialista brigádjuk tavaly kapta meg az aranykoszorús címet. Már-már feladjuk a reményt, hogy a vagonok rengetegében megtaláljuk őket, mikor egy vasutas útba igazít. Itt dolgoznak az orrunk előtt. Hullámpalát rakodik a brigád. Kezükön vastag bőrkesztyű, nyakukban kötény. Szikár, inas ember a brigádvezető. Meglepve néz rám: — Egy órát akar beszélgetni!? Azt hiszi, lopjuk mi a napot. A többiek nevetnek. — Látja! Mindig hajtana bennünket — mondják. A vagon sarkában vizeskanna, kérdem, adnának egy kortyot. Hárman is öntik, s hozzák a tele kannafedőt. Ha lenne belőle több, tán még koccintanánk is. De így is szent a béke. Csak fél évig bírta.., Furda László a brigádtagok névsorát mondja. Tu- róczi József, Ésik András, Kovács Lajos Eperjeskéről, EGYÜTT A KÉZI ÁTRAKÓ BRIGÁD. szintén innen a brigádvezető. Aztán Szenes Endre Nagy- varsányból, Reha Ferenc Tornyospálcáról. — Van két póttagunk is — mondja Kovács Lajos. — Czidor József meg Tóth Kálmán. Ugyanis Turóczi meg Ésik beteg, s a brigád csak hat emberrel teljes. — Ki a legfiatalabb brigádtag? — Reha Feri. Ő néhány hónapja van köztünk, de úgy látjuk, dolgos fiú. Igaz, ha rossz a híre, nem is próbálkoztunk volna vele. Tudja, hogy van az, bármennyire is nagy az igazgatóság, egy-kettőre híre megy annak, hogy ki nem szeret dolgozni. — Maguk közé keveredett már ilyen ember? — Mi megnézzük, kit fogadunk be. Olyan már volt, hogy csak fél évig bírta velünk, de nem az akaratával volt a baj. Az orvosok tanácsolták neki a könnyebb munkát. A kesztyűt lehúzták, a kezüket nézem. Észreveszik. — Látja, kiette a cement — mutatja tenyerét Szenes Endre. — De hát a munkában nem lehet válogatni. — Mennyi a pénz havonta? Valamelyik kabátzsebből számlákat hoznak, 3900, 4100, 3800 forint: a teljesítménybér havonta. Ehhez jön még a korpótlék, ami viszonylag magas — hiszen Furdáék a legrégebbi dolgozók közé tartoznak —, durván 30 százaléka a teljesítménybérnek. Persze akárhogy számoljuk, ilyen munkáért ennyi pénz egyáltalán nem sok. — Soha nem gondoltak arra, hogy könnyebb munkát kellene keresni? — Dehogy nem — mondja a brigádvezető, aki tizenhetedik éve dolgozik a vasútnál. — De nagy úr a megszokás, meg az igazság az, máshol nem ilyen jó a munkabeosztás. Nappal 12,5, éjjel meg 11,5 órás a műszak. S utána negyvennyolc, illetve huszonnégy óra pihenő jár. Munka, otthon is — Valóban pihenéssel megy el ez az idő? — Most már igen — így Kovács. — Míg fiatalabbak voltunk, el-eljárogattunk a tsz-be almát, ezt-azt rakodni, most már örül az ember, ha kialussza magát. — Meg otthon is akad mindig munka — mondja Szenes. — Majd mindegyikünknek van almája, elmegy az idő a metszéssel, a permetezéssel. — Melyik a legnehezebb munka? — A cement, meg a salétrom. De nehogy azt higgye, a könnyű munkát szeretjük Azzal alig lehet keresni. A nehéz munkánál, ha el is fárad az ember, de vastag a boríték. A palarakásnak támaszkodva cigarettázunk. Igaz, csak hárman, mert a többiek nem szívják. így sem használ az egészségnek az a sok por minek még a füsttel is tetézni. — Munka után is összejár a brigád? — Ritkán. A vonatra, vagy a buszra várva közösen bekapunk egy „kéttengelyest” (a vasutas szaknyelv a két- decis cseresznyepálinkát nevezi így), de többet nemigen. Hamar megárt az ittenieknek az ital, csak módjával iszunk. Süllyeszthető szállítópálya A HAFE nyíregyházi gyárában a minszki traktorgyár megrendelésére süllyeszthető szállítópályákat gyártanak. Képünkön: Magyar László pályaszakaszt hegeszt. (Jávor László felvétele) A napokban Egerben rendezték meg a szakmunkástanulók magyar nyelvi, irodalmi és történelmi országos versenyét. A megyénket képviselő tanulók szép sikerrel szerepeltek. Bagaméri Csaba az irodalmi versenyben első, Orbán János a történelemversenyben nyolcadik lett. Mindketten a 110-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet harmadikos tanulói. N incs könnyű helyzetben, aki a szűk életrajzi adatoknál többet szeretne megtudni Molnár Istvánról, a brüsszeli hősről, aki Mándokon született és ez év március 11-én lenne hetvenéves. Meghalt egy közelharcban, 1943. július 4-én. A háború után a schaerbeeki temetőben díszparcellában helyezték örök nyugalomra. Szülőfaluja, Mándok pedig emléktáblán örökítette meg a fasizmus elleni harc hősének emlékét. A Magyar Életrajzi Lexikonban ugyan Munkács szerepel szülővárosaként, valójában Mándokon született. Apja szobafestő volt, s az orosz fogság után Mándokon ő lett a direktórium legharcosabb tagja. De mit tudunk Molnár Istvánról, aki egészen kis gyermekkorban elkerült Mándokról. Pontosabban csendőrök zsup- polták ki a családot; Lónyánál „átdobták” a határon. így kerültek Munkácsra, ahol István kitanulta a kárpitos szakmát és már ifjú korában megismerkedett a baloldali eszmével. A kárpátaljai kárpitossegéd, miután a kommunista párt tagjaként átesett az első tűzkeresztségen, 1935-ben a párt megbízásából a Szovjetunióba ment, hogy még jobban megtanulja a forradalmi harc módszereit és eszmeileg is gazdagítsa ismereteit. Nem sokáig lehetett a Szovjetunióban; 1936-ban már a spanyol szabadságért küzdők között találjuk. Kapitányi rangot kap és az egyik magyar zászlóalj parancsnokhelyetteseként harcol. Véres ütközetek hőse és szenvedő alanya. Sorra hullanak el küzdőtársai, a túlerővel szemben elbukik a spanyol köztársaságiak küzdelme. Deportálás, börtön, üldöztetés vár a „spanyolosokra”, köztük Molnár Istvánra is. 1939-ben Franciaországba, később Belgiumba veti a sors, ahol kapcsolatot keres a baloldali erőkkel. A brüsszeli hős Negyvenben visszatoloncolják Dél- Franciaországba, ahonnan egy év múlva újra visszamegy Belgiumba és a belga partizánok között találja meg helyét, fegyverrel a kezében küzd a fasizmus ellen. A brüsszeli magyar század egyik szervezője, 1942-ben pedig már egy partizán zászlóalj élén vezeti harcra a partizánokat, akik nagy áldozatok árán ostromolják a németek utánpótlási bázisát, pusztítják az ellenséget. A véres megtorlás azonban nem marad el, a folyton túlerőben lévő, jól felfegyverzett ellenség sem tétlenkedik. A szomorú dátum; 1943. július 4-e, egy akció során közelharcban halálos sebet kap a hős forradalmár, a Mándokról elindult, majd a Kárpátalján érlelődő, a spanyol, a francia, a belga nép szabadságáért harcoló Molnár István. Csak találgatni tudjuk, mik lehettek az utolsó napok, órák, percek élményei, hogyan gondolt vissza a szülőföldre, népére, amelytől igen messzire került, legalábbis földrajzilag. De szívének utolsó dobbanásáig szolgálta népét és az egyetemes emberiséget. Hősként halt meg, mindössze harminckét évet élt, de emberhez méltóan. Igaza van egyik levélírónknak, aki úgy fogalmazott: „Ideje, hogy Szamuely Tibor, Zalka Máté, Mező Imre, Mosolygó Antal, Földes Pál neve mellett ott szerepeljen Molnár István neve is, akik Szabolcsból indultak el és önzetlenül szolgálták népünk és a nemzetközi munkásmozgalom ügyét.” Igaz megállapítás. És jogos az is, hogy megyénk — és országunk népe — ismerje meg közelebbről is egy majdnem névtelen fiának életútját, hősies helytállását. Egy csaknem húsz évvel ezelőtti könyv: Árkus József: „A brüsszeli magyar század” című művében olvashatnak az érdeklődők Molnár Istvánról. Legalábbis ha meg tudják szerezni. A megyeszékhely három nagy könyvtárában, sajnos nincs meg. így csupán életrajzi lexikonok, antológiák szűkszavú adataiból tudhatunk meg egy keveset a hősről, aki életével, hősiességével rászolgált arra, hogy az utókor jobban ismerje. Még akkor is, ha tudjuk, a forradalom, a háború hőseiről általában nem sok minden maradt fenn az utókornak, különösen nem azokról, akik távol a hazától haltak meg. Páll Géza S munka után. Elhiszi, hogy nem kell ide szonda sem? Mert az ittas embernek egykettőre összeakad a lába a mázsák alatt. „Rótok várunk..." — Gyakran veszekednek? — Ugyan! Együtt dolgoznánk akkor tizenöt éve? Néha azért persze hogy hajba kapunk, de mire átöltözünk... Beszélgetnénk még, de mérges egyenruhás jön: — Ti ma már nem akartok dolgozni? Vinnénk a vagonokat, rátok várunk. Búcsúzkodunk. A brigádvezető nevetve rámkacsint: — Rendnek kell lenni. A túlsó oldalról visszanézek, már hordják a palát. Kezük szorítását most is érzem. Balogh Géza Szigorral! •ló és okos rendelkezé- I seink egyike volt az, amely jó néhány tanácsi alkalmazottnak jogkört biztosított ahhoz, hogy ellenőrizzen és ha kell, a helyszínen bírságoljon. Egyszerűsíti a szabálysértési ügyeket, hatékonyabbá teheti a tanácsi rendeletek betartatását. Az ember szívesen érné tetten a jó szabály érvényesülését Nyíregyházán is. Sajnos hiába lesem az utcákat, pedig alaposan járkáló fajta vagyok, még egy esetben sem tapasztaltam, hogy a hatóság képviselője gyakorolná jogait. Az üzletek előtt változatlanul isznak, reggel, délben és este. Soha senki nem szól, s ha mégis, az csak jámbor állampolgár, akit gyorsan lerohannak az italozók. Megjött a tavasz, egyre- másra engedik le az autók fáradt olaját. Ha valaki végigsétál mondjuk az Ószőlő utcai házak előtti közterületen, vidáman tocsoghat az olajban. De ott mossák, vakarják le a tél sarát és szennyét, ott rakják a parkterületre az autók ülését, odarázzák a port, szemetet. Mondani sem kell: büntetlenül. Jön a tavasz, jön a nyár. Gyarapodnak az utcát bepiszkítok, a környezetet szennyezők, a padokat rongálok, a szép időre áldomást ivók, a kutyát szabálytalanul sétáltatok, az utcán szerelők, a zajokozók, a park- rongálók, s ki tudja még, milyen szabályt sértők. Jó lenne látni, hogy a tanácsi emberek, a hatóság állampolgárok által megbízottai ott vannak, ahol kihágás történik. A nyugalom, a béke, a csend és a tisztaság érdekében. (bürget)
