Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-08 / 57. szám

1981. március 8.

o

Mácsai-kiállítás

a nyírbátori múzeumban

Kiss Lajos múzeumigazgató

Ki volt Kiss Lajos? Egyre kevesebben vannak Nyíregyházán, akik személyesen is ismerték a magyar néprajz- tudomány „szögény embö- rét”, s még kevesebben, akik ismerik azt o 36 esztendős munkát, amelyet kezdetben a vármegyeháza, majd az Egyház utcai múzeumépület falai között Kiss Lajos végzett. Ügy tűnik, mintha a nagynevű előd, az általa is nagyra- becsült mester, Jósa András életműve elfeledtette volna a nem kevésbé híres tanítványt, az akkor már Jósa nevét viselő intézmény harmadik igazgatóját, a megyei könyvtár jogelődjének megteremtőjét. Igaz, mi nyíregyháziak is mulasztást követtünk el abban, hogy nem alakult ki Kiss Lajosnak olyan kultusza, mint amilyent szü- ■ lővárosa, Hódmezővásárhely még életében megteremtett, s melyet 1965-ben bekövetkezett halála után is melegen ápol: nem viseli utca s intézmény a nevét, de még szocialista brigádok sem tartják névadójuknak. Pedig kevés néprajzos tett oly sokat az alföldi szegény ember és szegény asszony megismertetéséért, mint ő — éppen a két világháború közötti esztendőkben, amikor bátor kiállás volt a fennálló társadalmi rend ellen maga a témaválasztás is.

Ki volt tehát Kiss Lajos, akinek születése — 1881. III. 13. — századik évfordulójáról megemlékeznek a hírközlő szervek, legfontosabb műveit ismételten kiadják, s akiről Hódmezővásárhelyen 1981. júniusában háromnapos tudományos emlékülésen hangzanak majd el a megemlékezések? Mindenekelőtt a nyíregyházi múzeumnak három évtizeden át egyszemélyes mindenese, néprajzi gyűjteményének, képtárának létrehozója, Jósa András életművének hűséges folytatója, o magyar múzeumtörténet egyik kimagasló képviselője. Nyíregyházára kerülését egy véletlennek köszönhette: a hatvani vasútállomás restijében 1912. október 27-én a 77 éves Jósa Andrással Budapestre utazó Mihalik Józsefnek, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége előadójának jutott eszébe a hódmezővásárhelyi köpcös fiatalember neve. Tudta róla, hogy szorgalmával hervadhatatlan érdemeket szerzett a hódmezővásárhelyi múzeum alapításában, s hogy az alföldi népéletnek máris jónevű ismerője, de tudta azt is, hogy Hódmezővásárhely városa négy fizetetten esztendő után mindössze évi 400 koronával honorálja Kiss Lajos ügybuzgalmát.

Ez az összeg pedig, ahogy mondani szokták, az éhen- haláshoz sok, a megélhetéshez viszont édeskevés. Nyíregyházán viszont utódra volt szükség, s Jósa hivatali tekintélyével ki is vívta, hogy a vármegye évi 2600 koronás javadalmat, 700 korona lakbért szavazzon meg az utódnak. Kiss Lajos örömmel vette a meghívást, s a megbízatást is, amely Mihalikék részéről a néprajzi gyűjtemény megteremtésére szólt. Még hat esztendeig dolgozott együtt a mester és tanítvány; Jósa egész megyét átfogó osztatlan tekintélye segítette

A Szegény ember élete című, Nyíregyházán írott könyve első kiadásának borítója.

Kiss Lajost meggyökereztetni a nyíri homokon, bevezette az ásatási technikába, megismertette vele az egész, egy-két történelmi relikviától eltekintve csak régészeti emlékekből álló múzeumi anyagot. Cserébe viszont Kiss Lajos szorgalmas famulus- ként készítette az ásatások sírrajzait, rajzolta a nyíri föld világhírű bronzleleteit, rendezte a múzeum szak- könyvtárát, s látogathatóvá tette a vármegyeház két kisebb, s egy nagyobb szobájában található Szabolcsvár- megyei Múzeumot.

Jósa András 1918-ban bekövetkezett halála után Kiss Lajos, bármekkora ambícióval is lépett a „csodadoktor” örökébe, csak lassan valósíthatta meg elképzeléseit. Neki is, mint elődjének és utódjának, egy kétfejű sárkánnyal kellett az elkövetkezendő harminc esztendő alatt megbirkóznia: az önálló múKiss Lajos-emlékszoba a vásárhelyi Tornyai Múzeumban.

zeumépület és a szükséges anyagiak hiányával. Az 1918. után néprajzi, majd képző- művészeti anyaggal is gyarapodó múzeumi tárgyak megfelelő elhelyezésére csak tíz esztendővel később, 1928-ban került sor, amikor elkészült a vármegyeházat az Egyház utca felől lezáró új szárny; ennek földszinti nagytermét, valamint 5 szobáját kapta meg az 1918. óta Szabolcs vármegyei Jósa Múzeum nevet viselő intézmény. De időközben — még 1922- ben — létrehozott vármegyei könyvtár rendezése, gyarapítása és -kölcsönzése is Kiss Lajos feladatává vált ugyanebben az épületben.

A Jósa múzeum a vármegye tulajdonát képezve, annak anyagi támogatásával működött. De az alkalmanként megszavazott támogatás — ez a rendszertelen és értékben jelentéktelen összeg — tervszerű munkát nem tett lehetővé. Változás csak 1932-ben történt, amikor az Országos Magyar Gyűjteményegyetem minisztériumi alapból évi 409 pengő állam-e segélyben részesítette a Jósa múzeumot.

Ilyen körülmények között történt meg a múzeum néprajzi gyűjteményének megteremtése, a képtár törzsanyagának Összehozása. A semmiből megalapozott néprajzi gyűjtemény Kiss Lajos távozásakor 2297 darabot számlált, a mainak kb. 1/5- ét tette ki, s ebben a gyarapodásban nem kis szerepe volt a múzeumot szerető tanítók, református lelkészek, iparosok, s egy-két értelmiségi buzgalmának, kiket Kiss Lajos nyert meg a múzeumügynek.

A képzőművészeti gyűjtemény gondolata vásárhelyi élmények hatására született meg. A vásárhelyi művészekkel, élükön Tornyai Jánossal való barátsága Nyíregyházán sem szakadt meg, s az ő anyagi támogatásuk révén hozta létre 1921-ben a képzőművészeti gyűjteményt. Ekkor a vármegye egyszeri támogatásából, tehát vásárlásból és a művészek ajándékaképp 51 alkotás került a múzeum tulajdonába, köztük Tornyai-, Rudnay-képek, de nem lévén állandó forrás, a gyarapodás is elapadt.

A múzeum ekkor már világhíres régészeti gyűjteményének is méltó gondozója volt Kiss Lajos. Működése három évtizede alatt került a múzeumba számos későbronzkori—koravaskori kincslelet, például az ófehértói; honfoglalás kori temetők anyaga Eperjeskéröl, Tisza- bercelről, Tiszalökről; a gesz- terédi nemzetségfői sír arany- szablyája és aranyai stb. Amíg a régészeti gyűjtemény Jósa halálakor 6950 darabot tett ki, Kiss Lajos működésének végére már 13 850 darabra rúgott.

Kiss Lajos tudományos dolgozatainak derékhada a nyíregyházi Jósa múzeumban, az Egyház utcai épület ama szobájában Íródott, melynek falán ma emléktábla függ. E munkásságra nem az egyoldalúság a jellemző. Múzeumi ember volt, aki egyforma érzékenységgel je- gyezgette a pusztuló helyneveket, gyűjtötte a vásárhelyi művészéletre vonatkozó adatokat, figyelt fel természeti értékekre — pl. a kállósem- jéni Mohostóra —, emlékezett mesterre és jóbarátra — Jósára és Móra Ferencre —, egyszóval nyitott szemmel, egységben látta a világot.

Nyíregyházi működésének egyik nagy érdeme, hogy a II. világháború alatt az alig pusztult, de a többszöri betörések miatt szanaszét hajigáit múzeumi anyagot három év fáradságos, munkájával ismét rendbe tette, tgy az 1945—48. közötti éveket a Jósa András Múzeum második alapításának tekinthetjük, Kiss Lajost pedig joggal múzeumalapítónak. Rövid önéletrajzában többek között ezt írta: „Szegény sorsom és népi származásomból önként adódott, hogy minden írásomban a szegény nép életét, sorsát, nyomorúságát dolgoztam fel, örök figyelmeztetőnek azok felé, akik nem akarták észrevenni és orvosolni az emberhez méltó életkörülményeket... Ezen munkásságomat honorálta a demokratikus kormányzat, amikor Kossuth-díjjal tüntetett ki 1948. március 15-én.”

Ezért emlékezik tehát a múzeumi terület Kiss Lajosra, az ország egyik első Kos- suth-díjas tudósára születésének 100. évfordulóján. Mi, akik ma munkásságának folytatói vagyunk, reméljük, hogy az Egyház utcai emléktáblán, a Jósa András Múzeum előadótermének fő falán függő szép arcképén túl, legalább egy utcanév is megörökíti a jeles évfordulót.

Németh Péter

Mácsai István Munkáesy-dijas festőművész kiállítása március 29-én nyílik meg Nyírbátorban a Báthori István Múzeumban. A művész neve és munkássága nem ismeretlen a közönség körében. Jelenleg is három festménye látható a Báthori múzeum állandó gyűjteményében.

Mácsai István azok közé a ritka művészek közé tartozik, akiknek kapcsolata a közönséggel élő és eleven, szinte eltéphetetlen. 1950. óta kiállító művész, több önálló tárlata volt itthon és külföldön.

Festői stílusa a kezdeti útkeresés után a hatvanas években alakult ki. Fű jellemvonása a természethű ábrázolás. Ez a sokak által vitatott és konzervatívnak látszó hagyományos festői stílus, a realizmus újbóli feltámasztása egyre inkább tért hódít korunkban, talán éppen a nonfiguratív ábrázolás ellensúlyozására.

Mácsainál a látvány ábrázolása mögött erős hangulati tartalom, töprengő és elmélyült gondolatvilág, nemegyszer állásfoglalás, sőt ítélet rejtőzik. A látvány szépségével nem fedi el korunk valóságát, mely korántsem mindig szép, ha néha annak is látszik. Legújabb képein bizarr látomásait idézi elénk bravúros mesterségbeli tudással*

Mácsai évtizedek óta ellenáll az egymást váltó művészeti stílusoknak. Egész munkássága küzdelem a múlandóság ellen, mindenben az állandót, a maradandót keresi. Átgondolt és precíz kompozíció, elegáns, harmonikus színvilág a biztosítéka festői kifejezés- módjának. Törekvése a közérthetőségre, a világos megfogalmazásra hitelessé teszi müveit. Kiállítása fontos esemény a megye képzőművészeti rendezvényeinek sorában.

Ury Ibolya

Mácsai István: Kapualj (tusrajz)

Vendégvárás

S

zalmási Kiss Áron a nyitott ajtón át pillantott az előszoba falán barnálló faliórára és felsziszegett a fogai között:

— Asszentségit! Bözsi, mindjárt fél öt, siessünk egy kicsit! Még meg is kell beretvál- kozni.

Az asszony az istállóban fejt, onnan válaszolt:

— Vigyázz már, nehogy hasra ess a nagy sietségedben. Ha jönnek, itt lesznek. Nem voltak tavaly. óta, most itt lesznek. Vizet meg tanálsz a fürdőszobában.

Régen ilyenkor már lekent egy pofont Bözsinek, mert sose szerette, ha nyelvelnek vele. Pedig jó asszony volna különben, egy kicsit húsosabb a kelleténél, meg a fogát is megcsináltathatná legalább elől, de azért elmegy.

— Te is siess, asszentségit, nehogy megaludjon a tej a rocskában, mert akkor nem veszik át a csarnokban.

A gangon lerúgta lábáról a fűzetlen bakancsokat és mezítláb ugrált be a fürdőszobába, mintha verébbé változott volna. Hiába, mégsem fogadhatja az öccsét meg a családját egyhetes szakállal. Feri biztosan nem állná meg szó nélkül, meg különben is, ha már annyi minden megváltozott itt körülötte, miért éppen a szakállal rontaná el az egészet.

— Gyere már, hol az istenbe’ van a tiszta gatya? Meg egy jó ing is kellene.

Az asszony már jött az istálló felől, hóna alatL-a kékre festett rocskával. Hátrakötött kendő virított a fején.

— Na, vajon hol lehet az inged? Biztosan nem a konyhaszekrényben, te idétlen.

Valójában tudta ő, hogy merre talál tiszta fehérneműt, dehát az úgy illik, ha az ember tisztálkodik, ott legyen körülötte az asszony.

— Éppen úgy teszel, mintha a miniszter- elnököt várnád.

Szalmási Kiss Áron belebújt a keményre vasalt ingbe, csak azután felelt:

— Nem teszek sehogy, de ha a testvérem jön, az nekem valami.

— Ugyan aztán miért? Tán’, mert a drágalátos öcséd kitanult a te verejtékeden és most taxin méltóztatik leereszkedni a bátyjához? Egész évben felfordulhatnánk felőle, mintha a világon se lennénk. Csak ilyenkor, ahogy érik a meggy...

Az asszony megijedt attól, amit mondott. Vissza is szívta volna, de már késő volt. Maga sem tudta, miféle titkos erő költözött beléje, hogy kimondja, ami a lelkét nyomja. Egyszer már próbálkozott ezzel a fájdalommal, de nem fejezhette be, mert Áron kocsmázás után volt és hamar lendült a keze. Egy hétig kéklett a folt a szeme alján.

— Mit akarsz te evvel mondani megint?

Áron szavai keményen pattogtak, akárha a mezőn szalonnasütésnél ki-kilő egy- egy darab parázs a tűzből.

— Na, mondd csak, hogy mi vele a célod?

Az asszony tiszta fehér ruhán át kezdte szűrni a még habzó tejet a piros kupába.

— Nem akarok én az égvilágon semmit se mondani neked, Áron. Minek is mondanám?

Közelebb lépett Áron.

— Csak ki vele, hadd halljam! Nagyon szeretném hallani, hogy miféle kifogásod van neked az én családom ellen?

Ügy gondolta Szalmási Kiss Áron, jó ezt most tisztázni, mielőtt megérkeznének a vendégek, nehogy őelőttük fakadjon ki a daganat

— Tudod te azt nagyon jól Áron, hogy én csak az igazságot mondom. Mióta megjött a. távirat, hogy szombaton jönnek az öcsédék, megállás nélkül ugráltatod az embert. Televetted a spájzt sörrel meg kólával, annyi minden van ott, akár egy kocsmában. Tiszta ágyneműt húztam, fényesre sikáltam a fürdőszoba kövét, már a derekamat sem érzem, mert jön a nagy vendég...

Végzett az asszony a tejszűréssel, felMM VASÁRNAPI MELLÉKLET