Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-08 / 57. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. március 8. Események címszavakban HÉTFŐ: Megkezdődik az ENSZ-közgyűlés Namíbiával foglal­kozó ülésszaka — Az Afrikai Egységszervezet külügymi­niszteri értekezlete KEDD: Moszkvában ünnepélyesen véget ér az SZKP XXVI. kongresszusa — Giscard d*Estaing bejelenti, hogy jelöl­teti magát a közelgő elnökválasztásra — Vita a madridi Európa-találkozón a katonai enyhülés ügyében tervezett konferenciáról — A brit kormányfő Észak-Irországban SZERDA: Szovjet—lengyel csúcstalálkozó, Leonyid Brezsnyev és Stanislaw Kania részvételével — A spanyol szocialis­ták koalíciós kabinetet javasolnak, huzavona a puccsista főtisztek felelősségre vonása körül CSÜTÖRTÖK: Előterjesztik az Egyesült Államok történetének legmagasabb katonái költségvetés-tervezetét — Üjabb fegyveres harcok Salvadorban, hírek a szélsőjobboldali tisztek államcsíny előkészületeiről PENTEK: Feszültség Dél-Libanonban, Szidon a jobboldali erők heves tüzében — Tanácskozik a lengyel szejm — Átala­kították a kínai kormányt SZOMBAT: Az iszlámországok közvetítő bizottságának tevé­kenysége nyomán, ellentmondó vélemények hangzanak Bagdadból és Teheránból egy közeli tüzszünet kilátásai­ról A hét három kérdése Gondolkodás, vita, egység O Mit jelent a rekord ha­di költségvetés keresz- tülhajszolása az Egyesült Ál­lamokban? Egy ország költ­ségvetési tervezete a követ­kező pénzügyi esztendőre ál­talában belpolitikai téma, az illető állam belső ügye. Az amerikai büdzsé előtárgyalá- sai azonban nem maradhat­tak meg e keretek között: Washingtonban ugyanis az Egyesült Államok történeté­nek eddigi legmagasabb ha­diköltsége áll elfogadás előtt. Előreláthatólag meghaladja majd a 230 milliárd dollárt, s menet közben minden bi­zottság csak megtoldja. Nem­sokára tehát napi 650 millió dollárt tesznek ki ráz ameri­kai katonai kiadások. Caspar Weinberger had­ügyminiszter, aki a korábbi republikánus kormányokban mindig a „nagy lefaragó” hí­rében állt, s a sajtóban ezért kapta a „Bicska Gáspár” gúnynevet, most szinte futó­szalagon gyártatja az új fegy­verkezési programokat; töb­bek között új típusú harcko­csik, bombázógépek, rakéták­kal felszerelt atom-tenger­alattjárók és ugyancsak nuk­leáris meghajtású repülő- gép-anyahajók szerepelnek a kívánságlistákon, ez utóbbiak egy-egy példánya nem keve­sebb, mint hárommilliárd dollárba kerül. Mindez érthetően túlnő egy ország belpolitikáján, akár biztonsági meggondolá­sain: az egyensúly megbon­tására tett kísérletek, az egy­oldalú előnyszerzésre tett próbálkozások komolyan nö­velik a nemzetközi feszültsé­get, veszélyeztetik a kialakult kapcsolatrendszert. Korunk alaptörvénye a kelet—nyuga­ti, vagy atomszinten a szov­jet—amerikai hadászati egyensúly, amelyet nem tud­tak és nem tudnak megmá­sítani. Az újabb tízmilliár- dok bevetésével azonban még költségesebbé és veszélyeseb­bé válik a fegyverkezési ver­seny; a katonai enyhülés el­neíejeződött az SZKP XXVI. kongresszusa. Képünkön: a moszkvai tanácskozás ülésterme. maradása további visszaesés­re ítélheti az enyhülés álta­lános folyamatát; s a fegy­verkezési gépezet felpergeté- sével „kész helyzetet” igye­keznek teremteni, hogy lehe­tetlenné váljanak a már alá­írt, de még nem ratifikált (lásd SALT), valamint a tár­gyalás alatt álló korlátozó megállapodások. Az amerikai magatartás különösen visszatetsző lehet annak fényében, hogy Moszk­vából, az SZKP XXVI. kong­resszusának szószékéről nyolc újabb, jelentős indítvány hangzott el a katonai enyhü­lés előmozdítására. Reális, igen gyakorlatias, a nyugati érveket eleve figyelembe ve­vő javaslatok, amelyek elfo­gadása kimozdíthatna a je­lenlegi holtpontról. Megold­hatnák például az euroraké- ták ügyét, szabályozhatnák az atomtengeralattjáró-ver­senyt, s kiterjeszthetnék a bi­zalomépítő intézkedéseket, köztük a hadgyakorlatok és csapatmozgások bejelentését, egész Európára. A konkrét kezdeményezésekkel párhu­zamosan elhangzott Brezs­nyev felhívása egy csúcsta­lálkozóra is. Nyugati részről sem tagadhatták Moszkva építő szándékait, az amerikai nyilatkozatok egyelőre az időnyerő kitérés taktikáját alkalmazzák. Csakhogy ezzel a fegyverkezési sebességfoko­zattal, ha nem is válik lehe­tetlenné, de megnehezül a tárgyalás. Ismét visszatérve az egyen­súlyhoz: a Szovjetunió sze­retné ezt a kiegyenlítődést minél elfogadhatóbb, alacso­nyabb szinten valóra váltani. Szemléletes példával élve: ha egyszer a mérleg két serpe­nyője egy-egy tonnával is egyensúlyba kerülhet, minek tíz-tíz, száz-száz vagy ezer­ezer tonnát helyezni belé­jük. .. O Van-e kilátás közeli tűzszünetre Irak és Irán között? Nemsokára fél éve már annak, hogy kirob­bant az öböltérség két olaj- országának egymást pusztító, kölcsönösen sok kárt és szen­vedést okozó háborúja. Köz­vetítésekben eddig sem volt hiány, az elmúlt napokban azonban az iszlám konferen­cia kilenctagú bizottsága pró­bált eredményre jutni, olyan nagy tekintélyű személyisé­gek részvételével, mint ál­lam- és kormányfők, s a PFSZ elnöke. Felhívásuk ar­ra szólított, hogy március 12- ig, tehát csütörtökig hallgas­sanak el a fegyverek, de alig­ha valószínű ennek níegvaló- sulása. A viták három kérdés kö­rül kristályosodnak ki. Elő­ször: a tűzszünet után mi­ként és mennyi idő alatt tör­ténjék meg az iráni területen állomásozó iraki erők vissza­vonása. Másodszor: a határfolyó feletti fennhatóság és más határterületek ügyében me­lyik szerződés legyen mérv­adó: miután öt egyezményt kötöttek a történelem folya­mán, s mindegyik esetében az éppen adott erőviszonyok érvényesültek. Harmadszor: Teheránnak van egy olyan követelése is, hogy ítéljék el Bagdadot, mint az agresszió végrehajtóját. Irak viszont Irán szerződésszegésére hi­vatkozik. A helyzetet bonyo­lítja, hogy nemcsak a két or­szág vitázik, hanem a hábo­rú kapcsán heves belső ellen­tétek is kirobbantak. Ügy tűnik tehát a közvetí­tő tevékenység egyik formája sem lehet „csodaszer”. Ugyan­akkor lényeges mozzanat, mert amennyiben mindkét részről fennáll a tárgyalási hajlam, esetleg kölcsönös ki­fáradás jelentkezik, a közve­títés megkönnyíti a presztízs szempontoktól nem befolyá­solt párbeszédet. A javaslato­kat egyelőre nem fogadták el, iraki részről óvatosabban nyi­latkoztak, iráni részről hatá­rozott visszautasítás látszik. A háború végére még egy ideig várni kell — mondják a borúlátók, az első állásfog­lalások még nem véglegesek, inkább a későbbi alkuhoz kí­vánnak jobb feltételeket biz­tosítani — így a derűlátók. Kinek lesz igaza, az idő dönt­heti csak el... © Milyen új fejlemények játszódnak Salvador­ban? A salvadori alapképlet tulajdonképpen változatlan. Az ország számos pontján fegyveres harcok folynak a gerillaerők és a junta csapa­tai között, ha ezek mérete nem is éri el a januári nagy offenzíva idejében végbement összecsapásokat. A junta egy­részt erős kezet próbál mu­tatni, másrészt különböző re­formígéretekkel állt elő. Eb­ben alighanem szerepe van a baloldal erejének, valamint a baloldal iránt megnyilvánuló nemzetközi rokonszenvnek. Közismert például, hogy a salvadori terrort több nyu­gat-európai ország kormány­pártjai, s a szocialista inter- nacionálé is elítélték. Ugyanakkor puccshíresz- telések érkeztek, szélsőjobb- oldali katonai csoportok nyíl­tan államcsínyre készülőd­nek. Washington pedig, amely Salvador ügyét, a realitáso­kat mellőzve, a nemzetközi viták középpontjába állította, érthető dilemmába került. Természetesen szívesen ven­ne egy szalonképesebb szö­vetségest Közép-Amerikában, de a tapasztalatok alapján tart tőle,-hogy egy erjedés nehezen állítható meg. így azután igyekszik egyszerre két vasat tűzben tartani: a juntát, valamint a még reak- ciósabb tartalék erőket. A héten megtartott egyik szenátusi vizsgálatot az szí­nesítette Washingtonban, hogy Napoleon Duarte, a junta feje telefonon tett „ta­núvallomást” és kijelentette: nem kér több amerikai szak­értőt. Nyilván azt akarta su­gallni, hogy minden rendben, s az Egyesült Államokat nem fenyegeti egy újabb Vietnam. Ám minden jel szerint ko­rántsem biztos, hogy az oda­irányított amerikaiak számá­ról ő dönthet... Réti Ervin (Folytatás az 1. oldalról) álok, követhető példaképek. Éppen ezért tartom természe­tesnek, hogy az esztergályos szakmunkástanulónak a jól dolgozó idős mester a példa­képe, akitől a fogásokat el­sajátítja, és nem feltétlenül valamelyik világhírű politi­kus vagy író. Szintén a nem­zeti egységet, a nemzeti ön­tudatot erősítheti, ha mai életünket úgy mutatjuk be, hogy mindenki érezze: ko­runk is kitermeli azokat az embereket, akik a jövőben hivatkozási alapot jelenthet­nek. Az adott szakmában, az élet fejlesztésében elért sike­reket — legyen szó munkás­ról, politikusról, orvosról — mindig el kell ismerni. Ez ad ösztönzést arra, hogy valaki érdemeket, mi több, újabb érdemeket szerezzen, hiszen látja, hogy cselekedetének, mondandójának nem átme­neti, nem pillanatnyi a ha­tása. — Ha 1945-ben elém tettek volna két papírt, azt mond­va, az egyikre írjam le, mi­lyen lesz 35 év múlva a gaz­dasági helyzetünk, a másik­ra pedig, hogy milyenek lesz­nek az emberek, akkor most kiderülne: mind a két vonat­kozásban pontatlan a „prog­nózisom”. Az akkori körül­mények között azt gondol­tam, hogy mindenki, min­dennap legalább háromszor eszik meleg ételt, és jóllakik, és mindenkinek lesz munka­ruhája és gálaruhája is, és lesz állása. Fel sem tételeztük volna, hogy a televízió, a táv­fűtés, a metróépítés minden­napos, megszokott kelléke lesz életünknek. Aztán 1945- ben azt is hittem, hogy har- mincegynéhány év múlva az emberek annyira becsülete­sek lesznek, hogy azt a fo­galmat : börtön, csak régi időkre vonatkoztatva, regé­nyekben fogják olvasni, s a kölcsönös segítés — miként az élőlénynek a levegő — társadalmi alapelv lesz. Mondtam is, hogy ha egyszer majd mindenki elvégezheti az általános iskolát, a középis­kolát, akkor mindenki el is végzi azt, s önmagától törek­szik a nagyobb tudás meg­szerzésére. A mai tények azt bizonyítják, hogy a gazdasági szintünk a vártnál sokkal magasabb, az erkölcsi-tudati viszont alacsonyabb. — Ez rögtön programot is ad. A termelési folyamatok­ban olyasfajta változás megy végbe, amely — az emberi agy gondolatainak realizálá­saként korszerű, beprogra­mozott gépekkel — leegysze­rűsíti és könnyíti a munkát. Ugyanakkor az ilyen, látszó­lag — de csak látszólag — sokkal egyszerűbb feladattal megbízott embertől azt kí­vánjuk —, s tudjuk ő is azt szeretné, hogy nagyobb mű­veltsége, magasabb kultúrája legyen. A munkafolyamat te­hát látszólag egyszerűbb, az egyszerűbb munkát végző emberrel ^ szembeni társadal­mi követélmény viszont na­gyobb. Az ellentmondást ele­mezve azonban kiderül, hogy nincs olyan nagy feszültség, hiszen — vulgarizálva a kér­dést — a gomb megnyomá­sához is tudni kell, mi és mi­ért indul meg a masinában, a kapcsolódó folyamatokban. Meg kell értenünk, hogy a technika fejlődése, a munka változása ki kell hogy bő­vítse az ember látóterét. A gyorsuló fejlődést követve így egy másik gép kezelését is könnyebben megtanulhatja, egy másik folyamatra na­gyobb törés nélkül is átállhat. Alkalmazkodni kell tehát a gazdaság fejlődése okozta változásokhoz, váltásokhoz. Ugyanakkor természetes az is, hogy a termelés korszerű­södése, s nyomában a mun­kaidő csökkentése, átcsopor­tosítása, a közlekedés fejlő­dése időt szabadít fel a tudás további csiszolására, a mű­veltség gyarapítására. De azt már az egyénnek kell eldön­tenie, hogy ezzel a szabad idővel mit kezd, olvasásra, beszélgetésre, társalgásra, esetleg színházi estére szán­ja. A népfrontnak azonban a jövőben még jobban kell se­gítenie őt abban, hogy ne csak egyszerűen befogadjon, hanem gondolkodva véle­ményt alkosson. Az olvasó­mozgalomban, az olvasókö­rökben ne kizárólag a szép- irodalmi mű stílusáról, tör­ténetéről, hanem a kor tár­sadalmi közegéről, a külön­böző erők kapcsolatáról, ösz- szeütközéséről vitatkozzon. — Kongresszusra készülődve joggal vetették a szemünkre, hogy első összegezéseinkben a kultúra rendkívül sok terü­letéről szóltunk, ám az úgy­nevezett vizuális kultúráról nem. Ezzel kapcsolatban is azt tartom a legfontosabbnak, hogy például egy televízió­műsor, egy festmény a néző­ből, a szemlélőből ne csak „tetszési indexet” váltson ki, az illető meg is tudja mon­dani : milyen gondolatokat ébresztett benne a mű, erre az embereket — semmiféle­képpen sem szájbarágóan — meg kell tanítani. Sőt, úgy vélem, a szép kiválasztásá­ban nagyobb szabadságot, önállóságot kell adni. Egy képzőművészeti példát álta­lánosítva, nem az ötven kép­ből hatot bemutató tárlatve­zető szelektálása a követen­dő —, még ha oly jó ízlést közvetít is —, hanem az al­kotások megtekintése utáni kérdezésé, gondolkodásé. A mondanivaló észrevételéhez, a saját látásmód kialakításá­hoz segítő kezet lehet nyúj­tani, amivel azután a művé­szeti alkotás értékrendbe so­rolható. — Mindez ismételten azt erősíti, hogy gondolkodó em­berekre van szükségünk. Ez az a fejleszthető képesség, amelynek révén az ember el-' igazodik a világ, a haza, a szűkebb közösség dolgaiban. Ez az a képesség, amely lehe­tővé teszi a megalapozott vi­lágnézet kialakítását. Nem okítanunk kell tehát, hanem beszélgetni, véleményt cse­rélni úgy, hogy minden részt­vevő egyenrangú félnek érez­ze magát, és annak tartsa a másikat. Az ilyen eszmecse­rékre a népfrontmozgalom­nak a lakóterületen szinte korlátlan a lehetősége. Ezért hívtuk életre a kör­zeti népfrontbizottságokat, s ezért tartjuk alapvető fel­adatunknak a jövőben is, hogy mind többen legyenek felkészült, tudatos résztvevői a közéletnek. — Ezekkel a fórumokkal óhatatlanul együtt járnak a viták, — az ideológiaiak is — amelyeket sokan mintegy a nemzeti egységet cáfoló el­lenérvként említenek. Erre azt mondhatom, hogy az el­térő nézeteket felvonultató eszmecserék mindenképpen csiszolják az elmét, s alkal­masak a nézetek sokoldalú kifejtésére. Ami pedig a vég­eredményt illeti: a történel­mileg mindössze százéves múltra visszatekintő szocia­lista eszmében van az az erő, amely a társadalmat, mind­inkább az egész világot for­málja. Az emberben kell len­nie annyi hitnek és tudásnak, hogy védeni tudja ezt az esz­mét. S ha jól képviseli, ak­kor teljesen világos, másra is képes hatni, — mondotta be­fejezésül Sarlós István. Giscard d’Estaing hivatalosan is bejelentette, hogy indulni kíván az április végén esedékes francia elnökválasztásokon. Képünkön: a francia politikus tv-nyilatkozatban ismerteti döntését — mellette felesége, Anne Aymone. ECO-TROIV AZ AUTÓSOKNAK! ÜZEMANYAGOT TAKARÍT MEG, ha felszereli gépkocsijára az ECO- TRON benzinmegtakarító elektronikát. A készülék alkalmazásával a gép­jármű üzemanyagfogyasztása 3—5%-kal CSÖKKEN. Hatásosabb a motor­fék, növekszik a fékek és az erőátviteli berendezések élettartama. AZ ELEKTRONIKA ÁRA EGY ÉV ALATT MEGTÉRÜL! A jelenleg már kapható típusok: Eco-Tron KE 1/B Lada 1200—1300-as gépkocsihoz. Eco-Tron KE 1/C Lada 1500—1600-as gépkocsihoz. Eco-Tron KE 1/H Skoda 105—120-as gépkocsihoz. TÖBB TÍPUS MÉG FEJLESZTÉS ALATT ÁLL. FORGALMAZZA A: Villamosipari Szakbolt, NYÍREGYHÁZA, Vasvári Pál út 6. Tel.: 11-547 nr- rawj| I I -fA1 JJ] P M I W A V _____I ■ I I k W A 1____A A

Next

/
Thumbnails
Contents