Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-05 / 54. szám
6 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. március 5. Tizenötmilliárd forintot költött tavaly megyénk lakossága az üzletekben, vendéglátóhelyeken. Ebből minden tizedik forintot az iparcikk kiskereskedelmi vállalat nyíregyházi, mátészalkai, kisvárdai és záhonyi szaküzleteiben kínált árukért fizettek a vásárlók. Ha csupán a vállalat profiljába tartozó cikkekre költött összegeket nézzük, a teljes forgalom 20 százalékát bonyolítja le a vállalat 60 üzlete. Ez azt jelenti, hogy az iparcikk kiskereskedelmi vállalat egyik meghatározója a megye ellátásának, s ezért igen fontos, milyenek az üzletpolitikai céljai, mit kíván tenni a vásárlók jobb ellátásáért 1981-ben. Erről beszélgettünk Ivanov Istvánnal, a vállalat igazgatójával. — Idei terveink korábbi munkánk színvonalasabb folytatását jelentik — mondta a bevezetőben az iparcikk kiskereskedelmi vállalat igazgatója. — Az ötödik ötéves tervidőszakban 5,7 milliárd forint értékű árut értékesítettünk, 2,5 százalékkal többet a tervezettnél. Évente több mint 10 százalékkal emelkedett a forgalmunk. Tavaly valamelyest lassult a növekedési üteme, de az 1,3 milliárdot meghaladó forgalom így is az eddigi legmagasabb a vállalat életében. Tudjuk azonban, hogy az elmúlt esztendőben is voltak kihasználatlan lehetőségeink, amelyeket az idén a forgalom növekedése, a vásárlók jobb kiszolgálása érdekébe tudunk állítani, s ezeket 1981-es tervünk már tükrözi. hetőséggel szeretnénk örömet szerezni vásárlóinknak. Tervezik-e újabb szaküzletek nyitását? — Két hónap múlva Mátészalkán megnyitjuk a 300 négyzetméter alapterületen kialakított jármű-villamossági szaküzletünket. A meglévő több, mint 25 ezer négyzet- méter alapterületű üzlethálózatunk egyébként alkalmas nagyobb forgalom lebonyolítására is. Annál is inkább, mivel az utóbbi években jelentős számban építettünk és korszerűsítettünk boltokat, áruházakat, amelyek forgalmát még nagymértékben lehet növelni. Jó lehetőségeket kínál e szempontból a Nyírfa Áruház, s több kisáruhá- zunk. A Nyírfa Áruházban naponta tékű áru talál gazdára. Milyen fő célok figyelem- bevételével készültek idei üzletpolitikai terveik? — Jobb feltételeket, bővebb árukínálatot akarunk teremteni. Ez összhangban van pártunk XII. kongresszusának határozataival, a VI. ötéves terv irányelveivel, amelyek az életszínvonal-politika alapvető követelményének tekintik az eddig elért eredmények megőrzését. Ezen belül különös fontossága van annak, hogy megtartsuk és javítsuk a lakosságnál vásárlásokra rendelkezésre álló pénzek elköltésének feltételeit. A mi feladatunk ebben a jövedelmekkel és a várható kereslettel arányban álló összetételű és mennyiségű árukínálat elérése. Azt tervezzük, hogy 1,4 milliárd forint értékű árut adunk el 1981-ben, s ezt pedig jobb választékkal, több kezdeményezéssel, a vásárlók megnyerésével kívánjuk elérni. Megtartjuk bevált árengedményes akcióinkat, sőt egy részüket továbbfejlesztjük, ezenkívül néhány újabb letöbb, mint egymillió forint ér— Terveink között szerepel, hogy két éven belül Nyíregyházán 500, Mátészalkán 300 négyzetméter alapterületű kultúrcikk kisáruházat, illetve méter-lakástextil szaküzletet nyitunk. Mindenképpen megoldásra vár a VI. ötéves terv időszakában Nyíregyházán egy korszerű DO- MU S-rendszerű lakberendezési áruház építése, amelyet társulásos formában a megyei és városi szervek segítségével szeretnénk megvalósítani. A legfontosabb a kínálat javítása, a hiányzó cikkek körének szűkítése. Mit várhatunk e téren az iparcikk kiskereskedelmi vállalattól 1981-ben? — Árukínálatunk fejlesztése során nagyobb mértékben kívánjuk növelni az olcsóbb cikkek kínálatát. Törekszünk a különböző korcsoportok igényei szerinti árualap választékossá tételére, a korszerű ruházati és egyéb termékek folyamatos ellátására, az újdonságok bemutatására. Természetesen gondot fordítunk az igényesebb — esetenként a luxusnak számító — cikkeket kereső vásárlóink megtartására is. Számottevően akarjuk javítani az alkatrészellátást, főként az általunk forgalomba hozott termékekhez szükséges tartozékokból, alkatrészeiből. Itt említem meg, hogy miközben a legnagyobb figyelmet az egyéni vásárlók igényeinek kielégítésére fordítjuk, gondolunk közületi vevőkörünkre is. Bővítjük a munkaruházati cikkek, építkezési vasáruk, villamossági cikkek, kézi- és ipari szerszámok, különböző kultúrcikkek kínálatát. Mindezek komoly piackutatást feltételeznek, s esetenként gyors reagálást. Felkészültek erre? — A kereslet szerkezete állandóan változik, ezt több évi tapasztalatunk igazolja. A változás várhatóan felgyorsul, s ezért mi is nagyobb figyelmet fordítunk a piackutatásra. Az árufőcsoportok megoszlásában nem tervezünk túl nagy változást, de arra számítunk, hogy az egyes árufőcsoportokon belül az igények eltolódhatnak például az olcsóbb, vagy a tar- tósabb, a divat szeszélyeit jobban álló, de drágább cikkek iránt. Esetleg a takarékosság jegyében többen szánják rá magukat, hogy megjavítsák azt a készüléket, amit korábban egyszerűen cseréltek — tehát nem új árura, hanem alkatrészre lesz nagyobb szükség. Növekedhet majd az otthon, sajátkezűleg elvégzett munka, tehát több alapanyagra, barkácsszer- számra lehet szükség, megnövekedhet az „ezer apró cikk” iránti kereslet. Számíthatunk arra is, hogy sokan az egyszeri beszerzésnél áldoznak inkább többet, de elvárják, hogy a megvásárolt cikk kifogástalan minőségű és tartós legyen. Tehát sok, esetleg egymásnak ellent is mondó tendeciára kell felkészülni, amit mi igyekszünk is megtenni. Természetesen az áruk egy jelentős körének forgalma egyenletesen növekszik, az igények jól felbecsülhetek. Ezek kínálatát szándékoznak-e javítani? — Az olcsó és közepes áru — de korszerű és divatos — termékek köre lehet az egyik ilyen. A több gyermekes családok és az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők jövedelmi helyzete igényli, hogy növeljük az olcsó áruk és az egymást helyettesítő cikkek kínálatát. A differenciált igények árualapjainak megteremtése szintén ide tartozik. Számolunk a háztáji gazdaságokból, a mellékfoglalkozásokból származó jövedelmek vásárlóerőt növelő hatásával, amely általában az igények differenciálását is jelenti. A ruházati termékek körében el akarjuk érni, hogy a különböző korú és különböző jövedelmű vásárlók igényeit rugalmasabb árukínálattal szolgáljuk. A felsőkonfekcióban több méretben és színben akarunk ajánlani, s gondot fordítunk a kiváló minőségű és a divatváltásokat is követő, valamint a kevésbé divatos, ezért olcsóbb áruk kínálatára is. Növelni kívánjuk a könnyen kezelhető, kellemes viselésű alsó- és felsőruházati termékek választékát. El szeretnénk érni, hogy a háztartási készülékek» és a híradástechnikai cikkek kínálatában minél több készülék energiatakarékos legyen. Javítjuk a háztartási munkát könnyítő fogyasztási cikkek választékát is. — A gyermekellátás a harmadik olyan nagyobb témakör, amelyet kiemelten figyelemmel kísérünk. Itt is van javítanivalónk, ezért fontos feladatnak tartjuk a csecsemő- és gyermekruházati cikkek korcsoportonkénti folyamatos ellátásának megteremtését. Ipari kapcsolatainkban Az iparcikk kiskereskedelmi vállalat közel ezerfős kollektívája a nőnap alkalmából szeretettel köszönti kedves női vásárlóit a lányokat, asszonyokat. is nagyobb arányt kapnak a csecsemő- és gyermekruházati áruk. Az iskolaruházati termékek kínálatát jelentősen növelni fogjuk, az ösz- szetételen belül előtérbe kerül az olcsóbb, de a divatot jól követő választék erősítése. Mit terveznek a vállalatnál a lakásépítkezők, kor- szerűsítők, az először beköltözők vásárlásainak megkönnyítésére? — Az előző évekénél több bútor, vasáru és különböző (az építkezésekhez kapcsolódó) készáru kínálatával készültünk. Az eddigieknél nagyobb teret szánunk az elemes bútoroknak. E területen az igények azonban jelenleg meghaladják a mindenkori raktári kínálatunkat, ezért ezekre fenntartjuk az elő- jegyzéses vásárlási formát. Növekszik az emberek szabad ideje. Mit jelent ez az iparcikk kiskereskedelmi vállalat szakemberei számára? — Már eddig is tapasztaltuk a kulturált szabad időhöz, a kiskertek műveléséhez kapcsolódó igények növekedését. El akarjuk érni, hogy a szabadidő-ruházati cikkekből az eddiginél is jobb összetételű kínálattal rendelkezzünk, erősítjük a sport- és turisztikai igényekhez kapcsolódó árualapokat, figyeljük a kiskertek műveléséhez szükséges Hamar megkedvelték Szatmárban az iparcikk kiskereskedelmi vállalat újonnan megnyitott kultúrcikk kisáruházáfr kisgépek és kéziszerszámok iránti igényt, s azokból többet szerzünk be. Segítjük a barkácsolókat is; bővítjük a házilagos javítómunkát szolgáló szerszámok kínálatát. Jól ismertek a vállalat különböző kedvezményes akciói, a Nyírfa-péntek, az eseményekhez kapcsolódó vásárok, a kedvező szolgáltatások. Terveznek-e újabbakat, tartogatnak-e meglepetést? — Természetesen szeretnénk újítani. A kedvezményekre saját alapjainkon kívül lehetőséget nyújtanak a termelők és a nagykereskedelmi vállalatok is. Az idén is megrendezzük a nálunk már hagyományos nőnapi vásárt, a ballagási vásárt, a Nyírfa jubileumi programot, s több akciót tartogatunk meglepetésnek. Újdonságunk lesz, hogy a Nyírfa-péntek akciókkal esetenként egy-egy réteg igényeihez, megtakarításaihoz kívánunk hozzájárulni. így például lesz a nők, a nyugdíjasok, a több gyermekes családok vásárlásait szem előtt tartó Nyírfa-péntek, s az itt nyújtható 30 százalékos kedvezmények révén igencsak nagy érdeklődésre számítunk. — Bővítjük szolgáltatásainkat. Mátészalkán és Kisvárdán is megvalósítjuk a kész felsőkonfekciók díjtalan méretre igazítását. A Nyírfa Áruházban vállaljuk női kelmék méretre szabását (díjtételekkel), valamint bevezetjük a díjtalan s zabászati szaktanácsadást. Nyíregyházán és Kisvárdán a napokban nyitottuk meg barkács- műhelyeinket, amelyekben szerszámgépek, kéziszerszámok állnak rendelkezésre, bizonyos barkácsolásra alkalmas anyagok a helyszínen vásárolhatók, s szakmai tanácsadásra is lehetőséget teremtünk. Jobb feltételekkel, új helyen, a Vasvári Pál utca 6. szám alatt működik nyíregyházi képkeretező és üvegező részlegünk. Változatlan az a kedvezményünk is, hogy a tartós fogyasztási cikkeket Nyíregyházán díjtalanul házhoz szállítjuk (a Nyírfa Áurházból) a hét minden napján, Mátészalkán és Kisvárdán heti 2—2 alkalommal, előjegyzéses alapon. — Végül engedjék meg, hogy a nemzetközi nőnap alkalmából szeretettel köszöntsem a lányokat, asszonyokat, s egyben átnyújtsam meghívásunkat a számos meglepetést tartogó kedvezményes nőnapi vásárunkra, március 6-ra, a nyíregyházi Nyírfa Áruházba, az iparcikk kiskereskedelmi vállalat legnagyobb, s egyik legszebb áruházába. (X) Nagyobb választék. több szolgáltatás Tervek, újdonságok az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál — Másfél milliárdos forgalom — Kedvezmények nyugdíjasoknak, nagycsaládosoknak