Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-29 / 75. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. március 29. Egy elmaradt „jónapot” egész életedet végigkísérő emléket hagyott benned. Mondtad, mesélted a történetet. Mezítlábas, glottgatyás gyermekkorod nyarán egy alkalommal pajtásaiddal úgy belefeledkeztél a játékba, hogy észre sem vetted: elhaladt mellettetek az apádnak néha kegyesen napszámot adó nagygazda. Nem láttad, nem vetted észre, nem köszöntél. Látott viszont a gazda és „bűnödet” így rótta fel szülőd előtt: „Ej, szomszéd. Utcakölyköt nevel a fiából! Nem tisztel az már se istent, se embert. Odáig fajult, hogy nem is kö- szö. Na, jónapot. Azért maga csak nézzen be hozzám, talán lesz egy kis munka.” A verést, amit kaptál, a mai napig sem felejted. Apád szavait sem, amelyek a nadrágszíj suhogó csapásait kísérték. „Majd megtanítalak én a tisztességre, ha nehezedre esik kimondani azt, hogy jónapot!” Az a verés ma már nem fáj neked, az atyai intelem még úgysem. Sőt. Arra neveled saját gyermekeidet is, hogy köszönjenek. De neked mások gyerekei — nem köszönnek. Bérházban laksz. Tizenhat lakás ajtaja nyílik a lépcsőházra, ki-be járnak rajta a felnőttek, gyerekek. A családok évek óta élnek már egymás mellett és nincs közöttük semmi emberi kapcsolat, még köszönő viszony sem. Vannak gyerekek, fiatalok, akik veszik a bátorságot és néznek rád, bámulnak bambán, mint borjú az újkapura, de azt sem mondják, hogy bú. Mint mondtad, nincsenek nagy igényeid, csak szeretnél visszaköszönni. Visszaköszönni és meg-megállni egy-egy röpke percre; rákérdezni felnőttre, gyermekre, na hogy vagyunk? Hogy megy a tanulás? Kijelentetted, rideg dolog ez a bérház, elidegeníti egymástól az embereket. Van ebben némi igazság. Különösen a felnőttek dolga nehéz. Mert ha felépül a ház, beköltöznek a lakók. A város különböző sarkaiból verbuválódnak össze az emherek. Vannak közöttük idős és fiatal házaspárok, értelmiségiek és munkások, de variálható a különbözőség még sokféleképpen. Más szóval rengeteg az oka annak, hogy nem találják meg az egymáshoz vezető utat az emberek. (Van, aki nem is akarja a lakóközösség rideg légkörét feloldani, mert magánakvaló, de ez a kisebbség.) Ha most egy felmérés készülne arról, ki miért nem érintkezik lépcsőházbeli szomszédjával legalább a köszönés erejéig, száz megkérdezettből 99 nem tudna kielégítő és elfogadható választ adni. A legtöbben visszakérdeznének: „Csakugyan, miért is nem köszönünk mi egymásnak?” Barátom, Te megmondtad az okát, ami ha nem is száz százalékig, de némiképp igaz. Szerinted az első emeletről a fiatal mérnök neked, a tisztviselőnek azért nem köszön, mert ő mérnök, a harmadik emeleti esztergályos viszont azért nem méltat figyelemre, mert Te tisztviselő vagy. Mondom, van a véleményedben némi igazság, de — már megbocsáss — valamiben sántít az elmélet. Éspedig ott, hogy Te is csak vársz és nem köszönsz. Szerintem a közelítés legfőbb akadálya a tartózkodás, a várakozási álláspont. Figyeld csak meg a gyerekeket. Neked és más szülőknek valóban nem köszönnek, de egymásnak igen. Bennük még nincs fenntartás, előítélet egymás iránt, nem mérlegelnek és osztályoznak, őket összehozza a játék. Számukra természetes dolog, hogy pajtások legyenek, ha már együvé terelte őket a sors. Természetesen nem jó ez így. Valamiféle megoldásra lenne szükség. Talán olyanra, hogy vállald el a köszönő ember szerepét. Köszönj előre mindenkinek. Jó reggelt szomszéd, jó napot szomszédasz- szony, jó estét lépcsőház. Fogadok: elérnéd, hogy visszaköszönjenek, sőt egy idő múltán már neked is előre köszönnének. Még a kis csitri is előre harsogná: „kezicsókolom, bácsi”. Vidéken az a szokás, hogy mindenki mindenkinek köszön. Egy százezer lakosú városban képtelenség az olyan óhaj, hogy honosítsuk meg azt, amit Kó táj ban, Pátrohán avagy másutt tapasztalunk. Nincs is erre szükség. De akikkel napjában többször is találkozunk, akikkel egy házban lakunk, azokat igenis tiszteljük már meg egy kurta jónapottal. Bacsu Józseffel, a megyei tanács vb. mező- gazdasági osztályának vezetőjével a vízvédelemről ^Emberemlékezet óta nem beszéltünk anyányit a vízről, mint napjainkban. Volt időszak, amikor a megye mezőgazdasági területének egyhatoda állt víz alatt, s ma is lakásokat dönt össze a belvíz. Ez a helyzet a károk mellett kihatott az aratásra, a betakarításra, a talaj-előkészítésre és az idei tavaszi munkára is. Természetesnek tartja egy ilyen állapot beköszöntését, vagy meg lehetett volna előzni a károkat? — Számítások szerint százévenként három ilyen év megjelenése valószínű. Hogy ennyi csapadék hulljon a megyében és különösen a vegetációs időszakon belül (június 10-től év végéig hullott le a csapadék nyolcvan százaléka), ilyet a mérések óta nem ismertek. Ez a csapadékmennyiség akkor is sok, ha megoszlik, de ilyen veszély nem állt volna elő. Volt a megyének olyan része, ahol 1200 milliméteren felüli csapadékot mértek, pedig a sokévi ^ átlag 5—600 milliméter. Emellett sajátos a vízrajzi helyzetünk is. A Tisza vízgyűjtő területének csapadéka Sza- bolcs-Szatmárban kerül be a folyókba. Ezzel járt, hogy a vízgyűjtő folyók szintje szinte állandóan magas volt, innen többségében nem tudott természetesen befolyni, szivaty- tyúkkal kellett a töltéseken a vizet átemelni, s ez tovább nehezíti a helyzetet. * ASokan mondják, hogy a duzzasztott Tisza wmiatt emelkedett a megye talajvízszintje. Van ebben igazság? — Nemcsak a közvéleményt, de az illetékes szerveket is erőteljesen foglalkoztatja a téma. Nyilvánvalóan ebben is lehet racionális mag, ám azt is aligha lehet tagadni, amit a vízügyi szakemberek állítanak: a talajvíz emelkedésének a roppant mennyiségű csapadékon kívül az is oka, hogy valamikor a felszín alatti víz egy részét kútjainkból felhasználtuk, most például Nyíregyházára más területről hozunk vizet, és annak a maradék része is a talajba kerül. A Hadd kérdezzem meg sokak nevében: tulajdonképpen ki a felelőse Szabolcs-Szat- márban a vízgazdálkodásnak? — Szakmailag a vízügyi szervek. De ők csak más szervekkel együtt tudják érvényesíteni a felelősséget, a munkák összehangolását. A vízelvezetésben van egy tagoltság. A vízügyi igazgatóság rendelkezik a főművi befogadókkal, üzemelteti azokat a nagyobb műveket, amelyek csatornákba vezetik az adott terület vizét. A vízgazdálkodási társulatok működtetik azután azokat a kisebb csatornákat, amelyek a települések vízelvezetésében érintettek. Ezek az úgynevezett üzemközi csatornák. És van egy harmadik felelős: maga a termelőüzem, amely nemcsak felelős, de érdekelt is a saját csatornahálózata kiépítésében, működtetésében. Ide venném a helyi tanácsok szerepét is, hiszen a területük vízelvezetéséért ők a felelősök. ASzerencsés ez a széttagoltság? A sok bá- ^ba között nem vész el a gyermek? — Nem szerencsés. így sem az anyagiakat, sem a kapacitást nem sikerül összhangba hozni. A vízügyi igazgatóságnak kellene ösz- szehangolni, de elképzelhető, milyen nehéz, szinte lehetetlen feladat ez. Ebből adódott, hogy amikor a gond megjelent, megkezdődött az egymásra mutogatás. A termelőüzemek azt mondták, ők megtennék, ami a kötelességük, de nincs biztosítva az üzemközi főművi elvezetés lehetősége. A vízügyi igazgatóság azt mondta, hogy nagy teljesítményű szivattyúik nem tudnak teljes kapacitással dolgozni, mert nincs elég víz, amit átemeljenek. És mindegyikben van igazság, de a fő igazság, hogy a jövőben mindőnknek alaposabban kell felkészülni a tavalyihoz és az ideihez hasonló ár- és belvizes helyzetre. ALegutóbb a párt megyei végrehajtó bi- wzottsága napirendjén is szerepelt ez a téma és ott szenvedélyes vita alakult ki. Miért került a vízgazdálkodás a politika rangjára? — Nem véletlenül, hiszen a pártértekezlet által kitűzött célok megvalósulásáról van szó. 1980-ban a megye mezőgazdaságában egymilliárdos kárt okozott az ár- és belvíz. És ez nemcsak a jövedelemből kiesett forintot jelenti, hanem azt is, hogy ennyi nem került a népgazdaság asztalára. Ezen túl gond, hogy sok ezer ember lakóházát veszélyezteti a víz. Aligha mindennapi tény, hogy Nyírbátor új családi házas lakótelepén — amely közismerten magasan fekvő homokterület— sem lehet közlekedni. 0MH emelne ki az ott elhangzott vitából? — Ügy értékelte a párt-vb — és ebben elismerésre méltó módon jártak el az illetékes országos szervek is —, hogy megteremtődött a lehetőség: a jövőben összehangolt és hatékony lehet a kármegelőző munka. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a mező- gazdasági területek belvízmentesítésében megyénk kiemelt támogatást kapott. Ez azt jelenti, hogy az országos támogatás 1981—85 között megduplázódik, a korábbiakhoz hasonló üzemi pénzhiányból adódó problémákról a jövőben nem lehet szó. A belvízkárosultak lakásainak újjáépítése is megkülönböztetett támogatást kap. Visszatérve a vitára: igen nagy szerepet kapott a melioráció, magyarul a termőföldek tartós megjavítását, termőképességének fokozását célzó beavatkozás. Ez nálunk most különösen fontos munka. Ennek része a vízgazdálkodás szabályozása. Egyrészt az időnként fölösleges vizek gyors elvezetése, másrészt az aszályos időben ugyanennek a víznek a biztosítása. A Meliorációról eddig is beszéltünk, sőt ^nagy összegeket is költöttünk e célra. És az eredmény elmaradt? — Szó sincs róla! Az elmúlt tíz évben egy- milliárdot fordítottunk a meliorációs feladatokra. A termelőüzemek egy része ebből valósította meg a nagyüzemi művelésre alkalmas táblákat, sikerült megoldani a nagy- ecsedi térség vízrendezését, a Tisza II-vel összefüggő rakamazi—vencsellői öntözőfürt kiépítését és az igen jelentős gyümölcsrekonstrukciót. Ez nagy eredmény, azonban nem oldhatott meg mindent. Nem érvényesülhetett a vízgazdálkodás szempontjából alapvető öblözeti-térségi rendezés és a komplexitás. AA jövőben milyen reményeink lehetnek werre? — A holnap feladatait úgy oldjuk meg, hogy nem a megye egész területére, elaprózva végezzük a munkát. Az országos pályázaton a leginkább veszélyeztetett két térség került előtérbe: Felső-Szabolcs és a Tisza— Szamos köze. E területeken már összehangolható a főművi-üzemközi és az üzemi kiépítettség. A Joggal feltehetik a megye más részein vélők a kérdést: mi lesz az ő területeikkel? — Itt azért utalnék arra, hogy az egyéb területek a belvíztől kevésbé veszélyeztetettek. Ott is gondoskodunk azonban arról, hogy a már megkezdett munkák folyamatosan be is fejeződjenek, a rekonstrukció keretében lévő'gyümölcstelepítések előtt a melioráció megvalósulhasson. Meg kell azonban mondani, hogy a végső megoldáshoz sok milliárd forint kellene és azzal nem rendelkezünk. Ezért sem hallgathatjuk el, hogy az üzemeknek és társulatoknak saját forrásaikat és erejüket az eddigieknél sokkal inkább fel kell használniuk. A téeszeknek, állami gazdaságoknak most már a karbantartásra is kötelező alapot képezniük. Megyei szinten ebben az időszakban 33 milliós alap áll rendelkezésre. Igaz, hogy ez nem old meg mindent, de... 1980-ban például 43 milliójuk volt e célra mezőgazdasági üzemeinknek és ebből csak 11 milliót használtak fel! így természetesen nem lehet gazdálkodni. Mert ahogy a párt vb-ülésén is elhangzott: a melioráció nem old meg mindent. Itt csak egyszeri alkalomra teszünk rendet és csak akkor, ha a karbantartás évről évre megtörténik. Ha nem, a milliárdos beruházás 2—3 év múlva gyakorlatilag egyenlő a nullával. Néha csak néhány kapavágás kellene ahhoz, hogy hektárok termését menthessük meg. És mégis... látni a közútról, a vonatból, hogy sokszor nincs, aki ezt megtegye. AGyakorlatilag egyik oldalon nagy pénzt és w munkát áldoz a gazdaság a szántásra, vetésre, a termelésre, a másik oldalon pedig hagyja ezt elveszni? — Valahogy így. A vízrendezést követő folyamatos karbantartásnak, a vízmozgás táb- lánkénti figyelemmel kísérésének, az okszerű talajművelésnek még nincs olyan rangja mi- nálunk, mint mondjuk a minőségi vetőmag használatának, vagy trágyázásnak. Pedig legalább olyan meghatározó eleme a termelésnek! Ha tíz évben egyszer van vízveszély és azt kivédjük, már nagyon megérte a befektetést. Sajnos nem egy olyan példával találkozunk, hogy a tsz néhány éve végzett meliorációt, azóta semmit nem tett a karbantartásért és most tartja a markát az államnak, mert jelentős veszteséggel zárt... A Vagyis a termelőüzem hatékonysága aser- ^penyő egyik oldalán és az állami támogatás kérése a másikon. Nem kellene ilyenkor büntetni? — A termelőüzemnek nemcsak felelőssége, de alapvető érdeke is, hogy elvégezze a fenntartással, a folyamatos működtetéssel kapcsolatos munkákat. Elsősorban arra kell törekednünk, hogy ezt felismertessük vele. Ám a jövőben az is fontos feladatunk, hogy ellenőrizzük ennek a végzését. Az csak természetes, hogy oda nem adunk további meliorációs támogatást, ahol hanyagságot tapasztaltunk. Érvényes jogszabály van arra, hogy az eddigi támogatást is visszavonhassuk tőlük. 0 Éltek már ezekkel a lehetőségekkel? — Még nem, de megyei és népgazdasági érdek, hogy érvényesítsük. Ide tartozik, hogy ez év elején a vízgazdálkodási társulatok minden tsz-t felkerestek és felajánlották a segítségüket a fenntartási munkák végzésére. Sajnos többségben eredmény nélkül távoztak. Nem is lenne ez baj, ha az üzem maga végezné el, de félő, hogy ezt sem csinálja meg. Ezek után joggal kerül sor a szankciókra. A Pedig az idei tavasz indulása aggasztó és a szankciók önmagukban nem hoznak termést... — Az elmúlt év 1981-re is kihat. Megyénkben 25—30 ezer hektár a ma is vízzel borított terület. Ennek a kétszerese, ahol a talaj teljesen vizes. Valóban nagyon nehéz tavasz elé nézünk, amikor minden lehetőséget keresni kell a helyzet javítására. A vízzel borított terület feléről a belvíz egy kis beavatkozással már most is elvezethető. A vízügyi igazgatóság szakemberei is felkeresik az üzemeket és javaslatot tesznek az elvezetésre, de az üzem alapvető érdeke, hogy mozduljon, hogy kérje a szakmai tanácsot a legcélszerűbb eszközök alkalmazására. Biztató, hogy a tsz-ek zöme kijelölte a belvízvédelmi felelősöket. Most az a teendőjük, hogy járják a határt és dolgozzanak. Különösen sürgetniük kell az őszi vetéseken, a takarmányterületeken és a gyümölcsösökben álló víz elvezetését. Várható, hogy a terület egy részére csak a későbbiek során lehet, rámenni. Készüljenek fel arra, hogy itt rövid tenyészidejű kukoricával, napraforgóval, egynyári szálas takarmánnyal pótolják a kiesést. Mivel szántani aligha lehet, tárcsával, kulti- vátorral gyorsíthatják a munkát. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy a vízzel károsított területeken a talaj elsavanyodott. Ahhoz, hogy itt a tápanyagok megfelelően hasznosulhassanak, elengedhetetlen a meszezés. Sok múlik a szervezésen. A nyírségi homokterületeken hamarabb lehet megkezdeni a munkát. Minden korábbinál fontosabb tehát, hogy Szatmár és Bereg adja át a gépeit, és később kettőzött géppark mehet majd vissza hozzájuk. Ha ezt nem csinálják, kicsúsznak az időből, a károk halmozódnak, s ezt a tsz-tag- ság jövedelme is alaposan meg fogja sínyle- ni. A szankciókról annyit: a mezőgazdasági üzemek vezetői most vizsgáznak igazán szak - értelemből, bátorságból, vezetői alkalmasságból ... A A legsürgősebb idei feladatok mellett már ^ most gondolnunk kell a jövőre, hogy az idei hibák ne ismétlődjenek. Mit teszünk ezért? — Sokat. Megalakítottuk az érintett szervek bevonásával a koordinációs bizottságot, amelynek a feladata gondoskodni a jövőben a térségi komplex meliorációs elvek gyakorlati megvalósításáról, a munka összehangolásáról. A bizottság e tevékenység tervezését, bonyolítását, műszaki ellenőrzését egy gazdára — az AGROBER megyei kirendeltségére — bízta teljes felelősséggel. Ennek a két szónak egy — gazda, nagyon nagy súlya van! Az elkészült terveket minden esetben az érintett szervek képviselőiből álló bizottság vizsgálja felül. Ettől a tervezés és a kivitelezés teljes összehangoltságát várjuk, amely alkalmat teremt a leggazdaságosabb és leghatékonyabb módozatok kiválasztására, széles körű alkalmazására. • Haa bizottságra bízzuk ezt a nagy mun- ^ kát, nem hárítjuk át a termelőüzemek felelősségét? — Nem, hiszen a beruházó mindenkor az adott üzem. Az egész tevékenység a tsz-ek előnyére és kockázatára történik. Nekik érdekük elsősorban, hogy a pénzüket a lehető legjobban költsék el, amihez a bizottság csak segítséget nyújt és megteremti az üzemek közötti összhangot. AHa egy laikus azt kérdezné öntői: mikor ^mondhatjuk, hogy Szabolcs-Szatmárban elvégeztük a komplex meliorációt, mit válaszolna? — Azt, hogy soha. Egy adott területen el lehet végezni a vízgazdálkodással kapcsolatos feladatokat, de nem örök érvényre. A melioráció nem csodaszer! Állandó feladat a karbantartás, a talaj termőképességének fenntartása, javítása, a földvédelem. . Köszönöm az interjút. Kopka János JVasárnapi^ ^INTERJúJ
