Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-29 / 75. szám

1981. március 29.

KELET-MAGYARORSZÁG

3

Színe és visszája

|gyik vendéglátóipari vállalatunk vezetője panaszolta nemrégiben: a szerződéses, bérleti rendszernek sok előnye mellett hátránya is van. Nevezetesen az, hogy a vállalat igazgatója jóval kevesebb önállósággal rendelkezik, mint a bérbe adott presz- szó, étterem, ételbár vezetője.

A furcsa kontraszt elgondolkoztató, még akkor is, ha vállalataink többségére nem ez, hanem ennek ellenkezője a jellemző Vagyis: amíg a nagyvállalatok felnőttek módjára önállóan döntenek arról, hogy miből és menynyit gyártsanak, mire és hogyan költsék el fejlesztési és részesedési alapjaikat, miként alakítsák át termék- szerkezetüket, addig a nagy- vállalaton belül a gyárak között gyakorta az önállót- lanságnak lehetünk tanúi.

A „kerítésen belül” változatlanul dívik még az ómechanizmus, gyakori a kötelező utasítás, az előírás. A nagyvállalat már felnőtt, de benne a gyár és a gyáregység korlátolt lehetőségű és felelősségű „kisgyermek” maradt. Felesleges lenne hosszan ecsetelni az önállót- lanság, az utasításos rendszer hátrányait. Több mint egy évtizede, hogy ezzel kapcsolatban rangos szakemberek tudományos és népszerű értekezéseiben, dolgozataiban napvilágot láttak az — azóta vállalati szinten nagyrészt gyakorlattá érlelődött — érvek. Elég legyen annyi, hogy az utasítás alig-alig apellál az érdekeltségre, alig ösztönzi a gazdálkodót az önálló, újszerű^ pénzt fiadzó kezdeményezésre. Az utasítás a ' végrehajtásra, és nem az ésszerűséget, takarékosságot maximálisan figyelembe vevő 'gondolkodásra sarkall.

A régi mechanizmust idézi az is, hogy a vállalaton belül néhol a teljesítménytől, a gazdaságossági mutatóktól függetlenül, egyenlőségjelet tesznek gyár és gyár közé. Ideológia is könnyen találtatik: a vállalatnak

egyaránt szüksége van a Z-ben és az E-ben működő gyárak teljesítményére: kapjanak hát azonos mértékű béremelést. Hogy az egyik gyárban csak 80, a másikban 98 százalékos az első osztályú termékek aránya? Hogy az egyik helyen ötödével több anyagot, energiát, munkaidőt használnak fel a termék előállításához? A „közös alap” elve összemossa a különbségeket.

És milyen nagy visszahúzó erő ez az összemosás! Nemrégiben valahol lelkesedéssel fogadták az egyik vidéki gyár dolgozói a tárca döntését, amelynek értelmében leválasztják őket az

anyavállalat testéről. Örömük oka: a következő esztendőtől már nyereségrészesedést, nagyobb béremelést várnak. Eddig ugyanis hiába volt a kirakatba kívánkozó teljesítmény és a hasonló minősítést érdemlő exportgazdaságossági mutató, a gyári nyereségből év végi részesedés csak nem akarodott lenni: a pénzt elvitték a veszteséges részlegek.

Kétségtelen, akadnak úgynevezett vertikális vállalatok, ahol az egyik gyár az alapanyagot dolgozza fel, a másik a közbenső termékeket, az alkatrészeket, a részegységeket gyártja, a harmadik az összereléssel foglalkozik, míg a negyediknek „csak” az a dolga, hogy karbantartsa a vállalat gépeit, esetleg maga is gyártson berendezéseket. Az alapanyaggyártás általában kevésbé nyereséges, mint az összerelés. De a szerelőüzem nem nélkülözheti az előző termelési folyamatokat, a többi gyár munkáját.

Mindez persze nem ok arra, hogy a gyárak egyforma nyereséghez jussanak. A Papíripari Vállalatnál a teljesítmény alapján osztják fel az érdekeltségi alapokat. Tavaly például 6 és 9 százalék között mozogtak a gyári bérfejlesztési mutatók. Az elsők közt volt a budafoki, a dunaújvárosi és a nyíregyházi papírgyár. Igaz, ennél a vállalatnál is központosítják a fejlesztési alapot, de szétosztásáról nem az egyenlősdi, vagy a szűkén értelmezett központi akarat szerint döntenek. Pályázatot kérnek a gyáraktól és a fejlesztési elképzeléseket „vizsgáztatják”, zsürizte- tik.

□ pozitív példák listájára 'kívánkozik az Üvegipari Művek két esztendővel ezelőtti érdekeltségi rendszere. Ez a rendszer jelenleg is érvényben van, csupán érvényesülni nem tudott: az állammal szembeni befizetési “kötelezettségek 1979. év végi megváltozása miatt. Ezért indokolt a „két évvel ezelőtti” kitétel. Akkoriban a részlegek annyi részesedést kaptak, amennyit érdemeltek. Volt úgy, hogy miközben az orosházi gyárban hat, az — azóta már önállóvá lett — ajkaiban harminc napot fizettek.

Számos példát lehetne felhozni az ösztönző vállalati belső ' érdekeltségre. Mindez azonban nem feledtetheti azokat a hátrányokat, azokat az elmaradt szellemi és fizikai teljesítményeket, amelyek az utasításos módszerek számlájára írandók.

M. P.

A Magyar Acélárugyár tiszaszalkai gyárában szállítópályákat készítenek a szolnoki húsipari vállalat rekonstrukciójához. Képünkön: Cserepes Zoltán, Szűcs Béla, Kohut Sándor és Morvái András állítja össze a konvejorokat. (Gaál Béla felvétele)

Öntöde, Kisvárda;

Radiátor hét méretben

Fennállása óta először félmillióra forintos termelést tervez az idén az öntödei Vállalat kisvár- dai gyáregysége. Legfontosabb terméke továbbra is a radiátor, amit összesen hét méretben készítenek, mintegy 300 millió forint értékben. Ez több mint 450 ezer négyzetméter radiátort jelent.

Korábbi szerződéseiknek eleget téve a Hajdúsági Iparművek megrendelésére 80 ezer pár úgynevezett ellensúly is készül a szabolcsi üzemben, amiket a mosógépek stabilizátoraihoz használnak. A Tisza menti Hőerőműnek készül mintegy 70 ezer darab őrlőkalapács, a MÁV-nak 2800 tonna féktuskó, míg a különböző vízszerelvényekből, csapokból, csőidomokból 2500 tonna gyártása a cél.

Országszerte a gyáregység legkeresettebb termékei között tartják számon a különböző típusú satukat. A múlt évben új satucsaládot alakítottak ki, ehhez az idén alkatrészként is gyártják majd a cserélhető csősatupofákat, bővítve ezzel a felhasználási lehetőségeit a szerszámnak. Az esztendő második felében kezdik gyártani a fúró-faragó emberek örömére a barkácssatut, ezzel teljes egészében ki tudják majd elégíteni a hazai igényeket. Az idén 32 millió forint értékben 30 ezer darabot állítanak elő e termékből.

Az üzem, a korábbinál jóval magasabb termelési tervet tűzött ki erre az esztendőre, s emellett jelentős mérvű beruházási munkálatok is folynak a gyáregység területén. Év végére átadják, az új lengyel forrószeles kupolót, amivel az öntők kevesebb energia felhasználásával jobb minőségű munkadarabokat készíthetnek. Heteken belül munkába áll az az öntőberendezés is, ami a maga területén automatizálja a nehéz munkafolyamatokat.

Az üzemben folyó rekonstrukció során teljes egészében felújítják a legrégebbi öntödét, korszerűbb gépekre cserélik ki a már elavult berendezéseket, s új

anyagraktárai építenek. Idei exporttervükben ugyan nem szerepelnek még biztos számok, de a tárgyalások értelmében továbbra .is gyártják az NSZK, illetve osztrák megrendelésre készülő csapszekrényeket, valamint a taposórácsokat. A gyáregység rekonstrukciója természetesen nem akadályozhatja sem a bel-, sem a külföldre történő termelést. A felújítás a tervek szerint két évig tart, s befejeztével a jelenleginél 200 ezer négyzetméterrel több radiátort gyárthatnak majd, amivel teljes egészében kielégíthetik az országos igényt.

TÚRSKOZOSSEGEK

...hátrányban a kisebb ?

A három falu, Tiszakerecseny, Mátyus és Lónya a kacskaringős útra fűzve egymást követően helyezkedik el. A két nagy között a félakkora kicsi, Mátyus. Ahány falu, annyiféle, de egy azonos vonásuk mindenképpen van: közös székhelyük, ahol mindhármuk tanácsa található, Lónya.

Középen, a legkisebb

A napfény a kerítés mellé csalogatta az embereket. A mátyusi főutcán, egymással átellenben özvegy Mező Lászlóné és ifjú Hatrák Mi- hályné élvezi a vidámító sugarakat. Aztán a vékony jégen pengő léptekkel megérkezik egy öregember, Rab Lajos is. Nem kell mást tenni, csak hármuk közé állni: máris kész a rögtönzött sajtóértekezlet.

A legkisebb — mint sokszor a családban is — elnyomva érzi magát. Még ha a tények netán mást mutatnak. De ne vágjunk a dolgok elébe.

— Nem sokat törődnek Má- tyussal — panaszolja Mező Lászlóné. — A mostohagyerekkel sem törődik az anyja. Fizetjük a községfejlesztést, aztán nézze, micsoda dág- vány van — mutat az utca túloldalára. — Legalább feltöltenék, zsörtölődik. — Itt a falu közepén ...

— Kerecseny épül, Lónya épül — szól közbe Rab Lajos. — Mátyus pedig marad.

Aztán a tanácsról esik szó.

— Minden héten egy nap vannak itt, de ha valami történik, ha valami sürgős akad, menni kell átal — így Hatrák Mihályné.

Ismét Rab Lajosé a szó:

— Én voltam az öregek megbízottja, ígéret volt, így

lesz, úgy lesz az öregeknek. Semmi sincs. Fuvart sem kapunk és szalmát sem. Egy bolt, egy kocsma, ez megfelel.

És sorolják még:

— Ígérnek minden évben új járdát. Nincs gázcseretelep . .. Tisztelt elvtárs, ez a község ki van közösítve.

Hutrákné rábólint:

— Így van. Minden így

igaz.- ‘ ”

Igaz-e

a közmondás?

Van egy közmondás, a közös lóról. Nézzük, mennyire lehet helytálló?

Vélemények, középről.

Szalma Elek igazgatási előadó. Mátyuson lakik, a közös tanácson dolgozik.

— Szerintem sem vagyunk mostohagyerekek. Épült kul- túrház, tavaly 30 öreg kapott segélyt. Épült járda is, igaz, jórészt társadalmi munkában. Szerintem az emberekben is van hiba. Régen valahogy aktívabbak voltak.

Adatokat sorol. Lónyán él 1388 ember, Kerecsenyben 1366, Mátyást,^Uí):en lakják.

— Ügy vélem, habár lez már nem az én asztalom, hogy abból, ami elosztható, arányosan jut mindenkinek.

Az öregekre terelődik a szó. Mátyusban 90, Kerecsenyben 270, Lónyán pedig 340 a nyugdíjasok, leszázalékoltak száma. Lónyán és Kerecsenyben öregek napközije működik. Mátyuson semmi.

— Megkérdeztük a mátyu- siakat, hányán igényelnék a napközit? öten jelentkeztek.

Itt azért álljunk meg egy szóra. Talán nem az öt jelentkező, hanem a 90 rászoruló lehetne a mérce.

Bíró Tiborné és Kapi Erzsébet, mindketten kerecse- nyiek, s tanácsi alkalmazottak egyszersmind. Járdát hiányolnak ők is, mert a gyerekek a kövesd ton járnak az iskolába, és ki tagadná, hogy ez veszélyes. És egy figyel- jmet érderolő.iéJíy;' j

' — “Mostanában sokah 'kér-' í

nek segélyt. Főleg a cigányok, mert nem dolgoznak.

Beszéljenek a számok

C

sinálunk egy kis felfordulást. A pulykakas puffog mint a megveszekedett, félti tőlünk a tyúkját. Más lábasjószágok direkt a kiskertbe mennek, kinyitva hagytuk az ajtót. Erzsiké néni, Fülöp Andrásné elengedi a Szegfű láncát, megy visszaterelni a tyúkokat. A Szegfű felveti a farát, belerúg a levegőbe, cirkuszok A kutya szűköl, vinnyog, de tartja a száját, csak fél. Bebújik a kukoricagóré alá, kibújik, nem tudja, hová legyen. Barátom kesereg.

— Nincs gémeskút, nincs kerekeskút, hogy lehet így megjátszani, lefényképezni az itatást

Fülöp András restelkedik: — Káma-motor van a kút- ban. A padláson van egy tartály, abba nyomja a vizet, abból csorog az önitatóba. Muszáj volt megcsinálni, mert embertelen nehéz már az itatás. Amikor van 8—10 disznó, tehén meg ló, mi víz kell

azoknak egyetlen itatáshoz. A feleségem már nem bírta erővel, én sem.

— Ló is van ?

Benyit a gazda az egyik ajtón. Ló néz ránk kerek szemekkel, mellső lábainál kába

Sok fuvar kell ahhoz, hogy ennyi jószágnak hazahordja az ember a takarmányt...

Bementünk a házba, a tisztaszobába. Körbeüljük a kalocsai hímzései terített asztalt, bor, kolbász, kenyér és

Tisztaszobában

kiscsikó. Az alomban egy jövendő táltos hever.

— Nincs rajta kötőfék — mondja a barátom.

Fülöp András megmagyarázza. A ló tegnap ellett és ilyenkor nem kötik jászolhoz. Még belekeveredik a kiscsikó a kötőfékbe. Volt már olyan, hogy az oktalan állat felakasztotta magát. Jobb megelőzni a bajt.

— Minek a ló? Azt tartják többet eszik, mint amennyi hasznot hajt.

— Megdolgozza ez az árát.

szalonna kerül elénk. Barátom a kolbászra harap. Mondom:

— Több nap mint kolbász. Finom a szalonna.

— Nem szeretem a szalonnát — közvetlenkedik az ifjúság.

— Az már így van — helyesel Fülöp András. — Én ha elmegyek munkába, nem érzem jól magam, ha nincs a kenyér mellett szalonna, és hagyma. Az én gyerekeim meg nem szeretik. A boltit kedvelik, a parizert, meg micsodákat. Meg a kolbászt.

Kesernyés jó ízű a vörös színű házi bor. A kertben a lugason termett. Koccintgatunk és beszélgetünk.

— Amikor megvettem a fejőgépet, azt mondta a feleségem; mit csináltam, ki fognak nevetni bennünket. Hát micsoda dolog az, hogy egy asszony ne kézzel fejje a teheneit. Nem nevetett senki. Miért is. Tessék csak elképzelni, mekkora fáradság naponta lefejni 60—70 liter tejet.

— De megéri — mondom — most meg, hogy géppel fejnek kétszeresen is megéri.

— Az a jó a tehénbe, hogy amit ma megeszik, holnap tejben már visszaadja. Gyorsan forog a pénz. A disznónál már nem így van. Ott nyolc-tíz hónapot kell várni a pénzre. Nahát a tehéntartást én jobban szeretem.

— Szeret maga mindent, — ellenkezem — hiszen láttam a gazdaságot.

— Hát mit csináljunk? Tessék már mondani, inkább üljünk karba tett kézzel? Enni mindenképpen kell, az idő meg csak telik.

Látom a barátom már a második szál kolbászból is szel. Tudom a háziak nem sajnálják, jó szívvel adták. De én bizony sajnálom. A kolbászt és kenyeret én is jobban szeretem. Restelem, de van egy kis rosszmájúság a szavamban:

— ízlett a kolbász?

— Ühüm — mondja két harapás között a barátom.

— Kóstolja maga is — bíztat Erzsi néni.

Kóstolom. Éppen csak ízesítem a számat és járatom az eszem a háziak becsülésén. Mi mindent teremt egy család, ha vérében van a munka. Egy ilyen háztáji látogatás sok mindenről meggyőzi az embert. Választ kap arra is, miből épülnek rendre új házak Üjfehértón.

Seres Ernő

Nyeste Sándor, a közös tanács elnöke, 11 óra után érkezik. Tiszakerecsenyben tartott fogadónapot. Mert csütörtökön Kerecseny volt a soros.

Az előzményekkel ismertet. Tehát: Lónya és Mátyus 1966-ban lépett házasságra, az új menyecske, Tiszakerecseny pedig 1979 óta társ.

— Biztos, hogy sok a jogos panasz — fejtegeti az elnök, de a fejlődés is tény. A számoké önmagukért bestéinek.

Mit mutatriak a "számok? Az előző ötéves tervben Mátyus művelődési házat, fúrott kutat, 1630 méter belvízelvezető árkot, 100 méter járdát, a felújított Kossuth utcát kapta. Nem sok, nem kevés. Idén pedig, az egészségügyi ház felújítására 50 ezer, köz- kútra 100 ezer forint jut. A társközségek költségvetésébe ne bonyolódjunk: különösebb aránytalanság nem mutatkozik.

Nyeste Sándor szerint gázcseretelep is lesz. Már tárgyalnak a gázszolgáltató vállalattal. Így a mátyusiaknak nem kell majd a szomszéd falvakba járni gázért. Ami a fuvart, a szalmát illeti, ebben sehol nem álltak jobban.

Két nagy között egy kicsi. Ha úgy érzik, kevesebb jut nekik, az ő oldalukról nézve: biztosan igaz. De amikor panaszkodnak, jó, ha az emlékezet nemcsak arra terjed ki, amit a másik kapott. A pénz persze, most sem lesz sok, elosztani sem lesz köny- nyű.

Az út visszafelé egy dologról azonban meggyőzött. A legelesettebb a három falu közül Mátyus. Talán többet is kaphatna, mint az arányok diktálnák. Ezt eldönteni a szakemberek feladata.

Speidl Zoltán