Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-27 / 73. szám

1981. március 27. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Kidobott forintok A NAPOKBAN OSZTOTTÁK KI A SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA SZAKMAI ÉS TANULMÁNYI VERSENYEK MEGYEI JUTALMAIT. A MEGYEI ÉS ORSZÁGOS VERSENYEKET HETEKIG, HÓNAPOKIG TAR­TÓ FELKÉSZÜLÉS ELŐZTE MEG. A LEGJOBBAK IDŐELŐNYT SZEREZ­TEK: NEGYEDÉVVEL KORÁBBAN SZABADULTAK FEL ÉS ÁLLHAT­NAK MUNKÁBA. A SZAKMUNKÁS-BIZONYÍTVÁNYUK: Versenyen nyert szakma Hlavnya András TAVASZ VAN, kezdetét veszi a lomtalanítás. Ott­hon, munkahelyen igyek­szünk megszabadulni a fö­löslegessé vált kacattól: égetünk, kukába dobunk. De gondolunk-e közben ar­ra, hogy mennyi mindent pocsékolunk így el, s más módja is lenne a tisztoga­tásnak? Kevesen. Nem gazdálkodnak azon­ban okosabban a mellékter­mékekkel, a hulladékkal a gyárak, termelőszövetkeze­tek, intézmények sem. Egy nemrég végzett országos fel­mérés szerint hazánkban a jelenleg hasznosított hulla­dék aránya csupán 2—3 szá­zalékát teszi ki az ipari anyagfelhasználásnak. Érdemes összehasonlítani a hazai tevékenységet né­hány más országban tapasz­taltakkal. Nálunk a kibocsá­tott papírhulladék 24 száza­lékát gyűjtjük vissza, Svéd­országban viszont a 35, az NDK-ban a 47, Ausztriában pedig az 52 százalékát. Vi­szonylag kedvező az össze­gyűjtött vashulladék aránya, nagyon alacsony viszont a többi hulladékanyagnál, mint a műanyag, a gumi vagy a fáradt olaj. Ha nem is valami rózsás a helyzet megyénkben, de nálunk azért — szemben a megyék többségével — ta­pasztalható némi fejlődés. A MÉH például Szabolcs­ban évente mintegy 3—4 százalékkal növeli a felvá­sárolt anyag mennyiségét, annak ellenére, hogy gép­parkja legelavultabbak kö­zé tartozik. A múlt évben 124 millió forint értékű hul- ladékanyagöt forgalmazott megyénkben: többek között '20 ezer tonna vasat, ezer tonna színes fémet, 4100 ton­na papírt, s mintegy 170 tonna textilt. Ez azonban csak töredé­ke a veszendőbe ment mennyiségnek. Különösen a termelőszövetkezetek fordí­tanak kevés energiát az ál­taluk termelt hulladék ösz- szegyűjtésére, értékesítésére. Mindennapos látvány a me­zőkön felejtett ekék, tönk­rement vetőgépek, a majo­rok udvarán rozsdásodó al­katrészek, berendezések. Sajnos, sok helyen ma is az iskolásokra, a kiszesekre várnak. Igaz, ők gyűjtik is szorgalmasan a mozdítható hulladékot, de elsősorban nem rájuk kellene számíta­ni a vállalatoknak, intézmé­nyeknek. Házon belül kelle­ne megoldani ezt a felada­tot. Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy a MÉH sem áll mindig a feladata magaslatán. Olyan árrend­szerei dolgoznak — az per­sze más kérdés, kik és mi­lyen alapon állapítják meg ezeket a felvásárlási árakat —, ami az esetek többségé­ben eleve elriasztja a jó szándékú embereket is. Nem megoldott páldául a lakóte­lepeken szervezett gyűjtés, s komoly gond, hogy me­gyénkben nagyon kevés az átvevőhelyek száma. A száztízezres Nyíregyházán például csak két helyen ve­szik át a papírt, a vasat, s a járásokra is csak egy-egy átvevőtelep jut. MI A MEGOLDÁS? A vá­lasz sokkal bonyolultabb, hogy erre itt részletesen ki­térjünk. A legfontosabb egyetlen mondatba sűrítve: rendezni a felvásárlási ára­kat, bővíteni az átvevőhe­lyek számát, hogy nekünk, fogyasztóknak is érdekünk legyen a gyűjtés. Balogh Géza A zsongás már elült a 107- es szakmunkásképző intézet­ben, amikor a megyei ered­ményhirdetés után három frissen szabadult szakmun­kást kértünk arra, valljon magáról, foglalkozásáról, kö­zeli terveiről. Mindhárman az országos verseny után szak­munkásvizsgáztak le. „Rákapcsoltam" Megyei harmadikként uta­zott Miskolcra Harcsa István, a 110-es szakmunkásképző esztergályosa. Megjavította eredményét: országos máso­dik lett. .................. — A megyei döntő után el­határoztam, hogy dobogón kell állnom — kezdi a ver­seny történetét. — Rákap­csoltam. ^Azjakarás próbája volt a verseny. Lemérhettem, mire vagyok képes. Az írásbelije a legjobban sikerült. Másnap megtudta, mi lesz a gyakorlati feladat. Reggel kisorsolták a gépeket, hogy senki ne jusson indo­kolatlan előnyhöz. Befogó­hüvelyt esztergáltak, melyen a trapéz menetvágás volt a legnehezebb. A kapott négy órából megtakarított ötven percet. Elsőnek adta le a munkadarabot. Talán, ha nem siet úgy ... Persze a második hely szintén előkelő. A verseny után azon mele­gében túl, volt a szakmunkás- vizsgán is. Mikor leendő munkahelyé­ről kérdezem, határozott: a Nyiregyházi Vas- és Fémipa­ri Szövetkezetnél dolgozik — júliusig! Miért? Már zsebé­ben a felvételi értesítés a Ki­lián katonai-műszaki főisko­láról. Szeptemberben kezdi tanulmányait. Az esztergá­lyos szakismereteit hivatásos katonaként szeretné alkal­mazni. Legyűrte félelmét Húzódozott a versenytől, bár mindig a legjobb tanuló volt a mátészalkai 138-as szakmunkásképzőben. Végül legyűrte félelmét. A kötő­hurkoló szakmában megyei első «S' országos harmadik he­lyezett Talpas Hóna óvónő akart lenni. Pótmegoldás volt a szakmunkásképző. A három év alatt megszerette szakmá­ját. A divattal változó női és gyermekruhák sokszínűsége gyönyörködteti. Április köze­pétől a finomkötöttóru-gyár- ban dolgozik Mátészalkán. Le akar érettségizni. — Ismerősként fogadnak a gyárban. Két éven át odajár­tam szakmai gyakorlatra. Dolgozhattam szalagon is. Teljesítménybérrel vettek fel. A gépek mellett a gyengéb­ben teljesítők akadályozzák a többieket, és fennakadást okozhatnak a termelésben. Aki nem akar jobban dol­gozni, gyengébben fizető hely­re teszik. Egyenlősdinek nincs helye. Azt gondolom, így van rendjén. Nem gyakori a levelezős szakmunkástanuló. Hlavnya András villanyszerelő a két­éves tanulmányi időt kurtí­totta meg azzal, hogy a me­gyei versenyen első, az orszá­goson harmadik lett. Kité­rőkkel vezetett az út a szak­máig. Közgazdasági szakkö­zépiskolában érettségizett, de műszaki érdeklődése nem hagyta nyugodni. Szakmájá­ban egyedül volt levelezős, egyénileg készült a vizsgák­ra, problémáival alkalman­ként kereste fel tanárait. Lépést tartani... — Nehéz lépést tartani a villamos szakmában. Állan­dóan bővülnek a szakmai is­meretek, ugyanakkor elavul­nak a régi szabványok, mű­szaki megoldások. Figyelni kell a változásokat, hogy nap­rakész legyen a tudás. Fana­tikusan szeretem a munkám a Taurus gumigyár nyíregy­házi gyáregységében. Gya­korlaton is a villamos tmk- ban dolgoztam, ezután is ott maradok. Továbbtanulok. Vil­lamosmérnök akarok lenni. Újságírói balszerencse, vagy a vak véletlen gúnyoros ren­dezése? A versenyek legjobb szakmunkásai közül ők hár­man kacskaringós úton ér­keztek el szakmájukig, és ezt az ünnepi, dobogós pillanatot is csak átmenetinek érzik. Tovább keresik azt a helyet, ahol szívük szerint munká­jukkal a legtöbbet nyújthat­ják. Útközben találkoztunk! Reszler Gábor Az ÉRDÉRT tuzséri telepén évente 60 ezer köbméter fát dolgoz fel a szovjet gyártmányú fűrészüzem. (Gaál Béla felvétele) Nos, az említett látogatá­sokra gondolván, elhatároz­tam, hogy ha igen halkan is, de meg kell, hogy nyíljon a szám. És most itt ülünk e kicsi orvosi szobácskábán. — Tegeződjünk — mond­tam — így talán könnyebb lesz. — Hogyhogy? •— Három hete jöttem visz- sza szülési szabadságról. — Úgy?! — Vártam egy teljes esz­tendőt. Vártam. Azt mond­tad, beszerzed összes könyve­idet és elküldöd nekem. Meg­történt? Galambos k A Mr Lajos:Meg A KISZ-KONGRESSZUS TISZTELETÉRE Kommunista műszak a BEAG-ban Kommunista műszakot szer­vez a májusban sorra kerülő KISZ-kongresszus tiszteleté­re a BEAG nyíregyházi Uni- versil gyár Neutron Szocia­lista Brigádja és a IV. számú Váci Mihály KlSZ-alapszer- vezet. Csatlakozásra felhívják a megye valamennyi szocia­lista brigádját és KlSZ-alap- szervezeteinek tagjait. A kommunista műszakok teljes bevételét — amelyet az OTP megyei igazgatóságán ve­zetett 802—1561 számla-, il­letve 2379 hivatkozási számú csekkszámlán kell befizetni — teljes egészében a rokkan­tak megsegítésére ajánlják fel. y V. lünk a kórház egyik or­II vosi szobácskájábán; öcsém nagybeteg, édesanyámmal együtt heten­ként kétszer meglátogatjuk. Saját családjának tagjai min­dennap bemennek hozzá. Be­mehetnek, igen, mindennap, akár kétszer is. Rájuk már nem vonatkozik a betegláto­gatási idők megtartása, s minden értelmes ember tudja, hogy ez mit jelent. Azon az ágyon fekszik, ahol két év előtt én is feküdtem. Hitvá­nyul voltam akkor mind tes­tileg, mind lelkileg — főleg lelkileg —, ha a szülőföld nem nyúl akkor a hónom alá, az isten a megmondhatója, hol végzem. A kis doktornő akkoriban naponta órákig ült az ágyam mellett és csak be­szélt, beszélt, beszélt. El is aludtam olykor, annyit be­szélt. Elmúlván az átkozott be­tegség, egyre töbet gondoltam rá. No és ha beszél, mi van abban? No és ha állandóan duruzsol, mi van abban? Leg­alább nem lennék ennyire egyedül. Az emberi szavakat mégis csak könnyebb elvisel­ni, mint a magányt! — Én ezt már akkor java­soltam, de nem figyeltél oda. — Akartam írni neked. — Vártam, de nem kaptam teljes esztendőn át egy sort sem. Mire várjon akkor az ember? — Tudod, én már kétszer váltam. — Jól tudóm. — És ilyenkor az ember nagyon megfontolja már. — Ezt is jól értem én. — Ám gondoltam, talán még nem késő. — Már nagyon késő, öre­gem. — Nem. — Sőt azt mondtad, elho­zod nekem. Megtörtént? — Nem. — Azt mondtad, fölhagysz a kártyázással. — Megtörtént. — Azt mondtad, naponta öt deci bornál többet nem iszol, megtörtént? — Meg. Reggel egy deci, délben az ebédhez kettő, este a vacsorához kettő deci. Töb­bet egy korttyal sem. — Akkor mért nem keres­tél meg időben? — Gondoltam, ráér. — Esztendőkön át, ebben a rohanó időben? Az az ősi ma­gyar átok van benned még mindig: hej, ráérünk arra még? — Nem gondoltam, hogy ennyire elkések. — Öregem, add meg a cí­medet, elmegyek hozzád, be­szélgetni, megértetted? Odaadtam a névkártyámat. — Elmegyek hozzád. — Mikor? — Talán már a héten. — Jó, az nagyon jó lesz. — Teán, vagy limonádén kívül semmi ital, fekete sem, világos? „ — Mélységesen. — Akkor elmegyek. — Nagyon jó lesz. Amikor kijöttünk a kór­házból, akkor jutott eszembe, hogy de hiszen én most nem tartózkodom a városi laká­somban, kint vagyok édes­anyámnál, falun. És most mi lesz? Menjek vissza és ma­gyarázkodjak? És most mi lesz? Fuccs. Be kell dobnom a kártyát. Elrontottam ezt az egyetlen, ártatlan lehetőséget is. Együttélés K étszáz körül volt ta­valy azoknak a szabálysértéseknek a száma, melyek az együttélés zavaraiból ered­tek. Magyarán: kétszáz olyan esetet tárgyaltak a nyíregyházi ' tanácson, melyeknek sértői és sér­tettjei a lakóházakban mindenkire kötelező együttélés szabályait szeg­ték meg. Akadt ezek kö­zött tettlegesség, becsület- sértés is. Ha mindehhez hozzátesszük azon esete­ket, melyek nem jutottak el a hivatalig, akkor el­mondhatjuk, időnként bé- kétlenek vagyunk, lakóhá­zainkban mindenképpen. A tettlegességet, becsü­letsértést kiváltó okok kö­zött az állattartástól az ordítva rádiózásig és az éj­szakába nyúló zajos bar­kácsolásig minden meg­található jelezvén, hogy nem mindig vagyunk még érettek a néha sok tucatnyi lakást is maguk­ba foglaló házakban való élésre. A kirívó történetektől eltekintve — nem ment­ségként, de okszerű ma­gyarázatként — mondhat­juk azonban azt is: mind­ez (ma még) érthető lehet, az összezártság írott és íratlan törvényeit sokak­nak tanulni kell, és előz­mények nélkül elsajátítani valamit, nem mindig megy zökkenőmentesen. Hiszen aki a város fejlő­dő iparának emberkéz igé­nyét kielégítendő került a fiatal lakótelepekre és sok esetben korábban meg­szokta, hogy a saját portá­jával azt kezd amit akar, számára városi értelemben vett közterület nem léte­zett, .testközelben élt a szomszéddal, de a másik zaját hallgatni még sem kényszerült, Sí "nehezen törik bele a városi élet, ráadásul a lakótelep új­fajta rendjébe. A régi kö­zösségek felbomlottak, újak még nem egészen alakultak ki, így a kont­roll, a társadalmi ellenőr­zés és egymásrahatás is más, mint a régi, legtöbb­ször falusi lakóhelyen volt. Ez természetesen nem a garázdának és az ordíto- zónak, a kötekedőnek és a részegesnek a mentsége, de szerencsére a legtöbb, a tanácsig el sem érő súr­lódás nem ilyen hordere­jű, bosszúságot okoz in­kább, mintsem dühödt ha­ragot. Súrlódunk egymással és közben észre sem vesszük, mint kopnak le rólunk ér­dességek, törnek le tüskék. Folyamat ez, idő kell hoz­zá és türelem; idő a válto­zásra azoknak, akik csak kóstolgatják a városi éle­tet és türelem azok részé­ről, akik talán maguk is átestek hasonló vétsége­ken, csakhogy az idő jó­tékony fátylat borított a régi történetekre. Egyértelmű: szükség van a szigorra, nincs helye az elnézésnek, hiszen a kihá­gásoknak van egy kategó­riája, ami már nem a megérthetők közé tartozik. Kell a bírság és végszük­ség esetén a rendőrségi be­avatkozás. Egy idő után pedig elválik, kik al­kalmatlanok — mert nem is akarnak alkalmas­sá lenni — a közösségi életre. Ezeket megrend- szabályozni pedig nemcsak lehetőség, de kötelesség is az illetékesek számára. A túlnyomó többség érdeke ugyanis ezt kívánja. De a legfontosabb a tü­relem, mert higgyük el, hogy a legtöbb zavaró mozzanat a fejlődés mel- lékzöngéje csupán. SpeidI Zoltán Talpas Ilona Harcsa István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents