Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-22 / 69. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1981, március 22. 1 'í 8 lp I sj Vevő: Hitelező: Építtető: Nagyobb kedvezmény, több lakás Ha valakinek, akkor az Országos Takarékpénztárnak igen sok köze van ahhoz, hogy hány lakás épül évente Szabolcs-Szatmár megyében. Alapvetően azért, mert több százra tehető évente a saját beruházásokban épülő lakások száma. Az elmúlt ötéves tervben saját beruházásban 2914 lakást épített az OTP megyénkben, s csupán egyetlen év alatt, 1980-ban 163 magánszervezésű társasház és 2800 családi ház építéséhez adott jelentős összegű hitelt. Az elkövetkező években az eddigiektől is nagyobb részt vállal magára a lakásépítésekből a takarékpénztár, mert — mint közismert — csökken, vagy legalábbis nem emelkedik az állami lakások építésére költhető pénz összege. A lakásépítés és a lakásértékesítés pénzügyi feltételeinek egy jelentős része ez év elejétől megváltozott. A változtatások egyik alapvető célja az arányosabb teherviselés, a lakásépítés különböző formáinak támogatása és ösztönzése volt. Az eredmény már előre megjósolható: csupán ebben az évben 3500 magánlakás építése várható, s az érdeklődés ilyen mértékű növekedéséhez a pénzügyi feltételek megváltoztatása is hozzájárult. Melyek ezek a változások? Egyik fontos változás, hogy több — a megyében 28 — településen az OTP által nyújtható hitel mértéke az építési költség 60 százaléka is lehet, de nem haladhatja meg a 200 ezer forintot. A többi településen nincs változás: maradt a költség fele, ami nem haladhatja meg a 160 ezer forintot. Még ez a pénz is tovább csökkenthető, ha az építtető munkaadója vállalati hitelt nyújt. Régi igazságtalanság szűnt meg a rendelet megjelenésével: a csoportos korszerű lakóházépítések esetén minden településen megkapják az építtetők a gyermekek, illetve az eltartott családtagok után a szociálpolitikai kedvezményt. Fiatal házasok, illetve a három, vagy több gyermeket eltartó családok esetében lehetőség van az első öt évben a törlesztőrészlet csökkentésére. Ennek mértékét a család egy tagjára jutó jövedelem határozza meg. További kedvezmény, hogy ezeknek a családoknak a saját megtakarítás pótlására külön hitelt is adhat az OTP 3 éves időre, ám itt a kamat 8 százalék. Változtak a lakásértékesítés körülményei, illetve feltételei is. Kedvező például, hogy a személyi tulajdonban lévő és legalább 6 hónapja üresen álló lakások vásárlásához 100 ezer forint hitelt nyújt az OTP, de ez a lehetőség csak a nem kiemelt településeken adott. A kiemelt 28 településen a telepszerű társasház-építkezéseknél —, ahpl a hitel felső határa 320 ezer forint — az állami vállalatok munkásai ilyen lakás megvásárlására is kaphatnak 20 százalékos támogatást. Valamennyi építési és vásárlási formánál igénybe vehető az ifjúsági takarékbetétre adott különhitel: ez az ötéves betét összegével egyenlő, de a felső határa 70 ezer forint. Üj dolog, hogy azok a családok, amelyek bérlakásra jogosultak, de vállalják a telepszerű többszintes lakásvásárlással járó nagyobb terheket, a tanácsok OTP-társas- házban lakást adhatnak az állami vállalatok munkásaival azonos kedvezményes feltételek mellett, függetlenül attól, hogy mi a foglalkozásuk. Ennek előfeltétele azonban 20 százalékos munkáltatói támogatás. Kedvező változás, hogy a „kinőtt” tanácsi értékesítésű lakások az eddig megszabott 5 éven belül is újraértékesít- hetők. Ezeket a lakásokat a napi forgalmi áron vásárolják vissza, s a volt tulajdonos esetleg az új lakás felépítéséig benne' is maradhat lakbér- fizetés ellenében. A VI. ötéves terv idején az OTP saját beruházásban 3—4 ezer lakás felépítését tevezi, ebből 3560 építésének előkészítése már megtörtént. Legtöbb — 3560 — Nyíregyházán épül: tovább folytatják a Szamuely lakótelep építését, elkezdődik a keleti lakótelep, az Újváros és a Kiskörút lakásainak építése, még az idén átadják a Kálvin téri sávházat, de hozzáláttak Oro- son és a Ságvári-telepen egy- egy KISZ-lakótelep területének előkészítéséhez. Nyíregyházán és a többi városon kívül Tiszalökön, Tiszavasvári- ban, Záhonyban, Gávaven- csellőn, Kemecsén, Nagykál- lóban, Nyírmadán, Vaján, Baktalórántházán és Csenger- ben is konkrét előkészületek történtek OTP-s lakások építésére. B. J. Bádogpult, sörösüveg, tini társaság Este a Postásban A rőtbarna, göndör hajú lány — bármely Tiziano-kép modellje lehetne —, összeön- tözgette a korsók alján megmaradt sört és nagyot húzott a sárgásbarna léből. Mire a száját megtörölte, a fiúk is visszaszivárogtak a nyitva felejtett ajtajú vécéből. A dohányfüstös, csípős szagú, barna ivóba. Klubhelyiséget kéne tán írni, hisz a bejárat mellett sötétlő tábla szerint a nyíregyházi Postás Művelődési Házban járunk. Az asztalokon sörösüveghadak, a bádogpult mellett düledező részegek. „Nyolc forint!”, nyomja kezembe egy ráhúzott pohárral a sörösüveget a kiszolgáló, s máris új vendég után néz. Negyed nyolc. Ilyenkor már mindig lel üres asztalt, aki enged a Szabolcs utcára szivárgó sárgás fény hívásának. Társam nyomban kerül. A ritkás szakállú, aprócska szőke fiú még eléri asztalom. Egyik székje mellett lel egyensúlyt jelentő menedéket. Mire nehezen forgó nyelvvel elmagyarázza, menynyit is ivott ma, észrevétlen egy bőrdzsekis is ott terem. Lódítaná, emelné a ritkás szakállút, ám az mindannyiszor visszahuppan. Végre sikerül talpra állítania. Egyik kezével mellen ragadja, a másikkal ütni készül. Kicsit kitartja a pózt, így láthatta a tévében. Ez a szakállas szerencséje. Mert időközben ottterem a kiszolgáló és egy másik vendéggel közösen, szétválasztják a dulakodókat. A bőrdzsekist megnyugtatják, „már nem véres az orrod alatt”, így egyelőre eláll a verekedéstől. Az imént kapott egyet a kapualjban, de nem látta, kitől. Azt akarta megtorolni. A szakállas részeget nézte ki. Zoli — így szólítja mindenki a szürke kabátos kiszolgálót — nem engedi idebenn a verekedést. Akinek valami baja van, vigye két házzal odébb, ott elintézheti. Rendbontás és forgalom, ellenségek. S ő a forgalomból él. Nem nézi hát, ki issza a sört, a pálinkát. Az egyik asztalnál tini társaság ücsörög — a göndörhajú kislány is közzéjük tartozik —, egy másikhoz két szakmunkásképzős telepszik. Percek alatt végeznek a sörökkel, s máris el. A társaságnak nem olyan sietős. Ök kockás füzetlapon torpedósat játszanak. A fiúk már elmúltak tizennyolc, kérhetnek hát szeszt. A lányoknak meg mindig van kólásüveg: bárki kérdőre vonhatja őket. A pincér biztos, hogy nem teszi, ellenőr meg ritkán vetődik errefelé. Pedig érdemes lenne. Hétköznap délután, vagy ha hét végén nincs hazautazás, a kollégiumokban, már péntek délutántól, a vendégek jó része iskolás korú. Nyáron még többen vannak. Egyik-másik társaság régebben étterembe, presszóba járt. Aztán rájöttek: itt olcsóbb. Nyolc forint egy üveg borsodi, legtöbbjüknek mindennap telik rá. Nem is egy üveggel. Csöndben vannak, verekedni, ha ilyesfajta dolguk akad, máshová járnak. Tilos idebenn a kártyázás is, de azt nem szoktak. A pultnál van két sakk, azt bárkinek- odaadják. Van a Postásban más helyiség is, oda igaz, csak postások mehetnek. Biliárdozni, kártyázni, sakkozni. A nagytermet szombatonként esküvőkre bérlik. Hét közben értekezleteknek, egyszer-egy- szer kulturális rendezvényeknek ad helyet. Igaz, hiába kérdem a sör mellett ücsörgőket, milyen előadásra, vagy szereplőjére emlékeznek. Nem tudnak mondani egyet sem. Amiért persze még lehetnek előadások. Legfeljebb a '„klubhelyiség” (ivó?) közönsége nem látogatja. De akkor, miért művelődési házba járnak a sörözni vágyók? Ahhoz elég egy italbolt. A kultúrház feladata — más. Mindjárt kilenc. A tinik is szedelőzködnek. Aki kollégista, már hamarabb elment. Nyolcig tart a kimenő. De holnap hét óra, negyed nyolc körül, talán korábban, már lesz egy üres asztal. Lehet jönni megint a „művelődési házba”. Sörre, féldecire, ki- nek-kinek ízlése szerint. Csendes Csaba ■———-----------------------------------------------------------------Fair Play O lvasom a hírt: Vára- di János ökölvívó Fair Play-díjat kapott Finnországban, mert ellenfelét, akivel macskaegér harcot folytatott, nem ütötte ki. A finn ök- lözőnek csak az a bizonyos nagy ütés „hiány- I zott” ahhoz, hogy ellenfele tökéletes győzelmet arasson. Biztos vagyok benne, hogy egy szoros mérkőzésen Váradi János nem takarékoskodott volna erejével és adandó alkalommal, ha kell, ki is üti ellenfelét. Csakhogy, ez a fiatalember — talán húszesztendős sincs —, ott a szorító kötelei között képes volt felismerni,' hogy a sportbeli győzelem nem a versenytárs megsemmisítését kívánja tőle: a minden szempontból gyengébb öklözőt nem kell és nem is szabad a végsőkig megaláznia, hiszen egy elsöprő ütés lelki és fizikai következményei kiszámíthatatlanok. Nem tudom, hogy mi, akik nem vagyunk ökölvívók, csupán a munkahelyeken, a társadalomban vívjuk mindennapos csetepatéinkat, néha csatáinkat, képesek va- gyunk-e mindig felülemelkedni az évezredes ösztönön, amit a civilizáció sem tudott belőlünk teljesen kiirtani, hogy az ellenfélben ne csupán ellenséget lássunk, akit — legyen szó akár egy vitáról —, meggyőznünk és nem padlóra küldenünk kell. Azt hiszem, ez a fiatalember leckét adott. A finn fiúnak ökölvívásból, nekünk pedig emberségből. (speidl) HOBBY? SZÓRAKOZÁS? Támadás a hídnál Három ás fél év fegyház egy bicskáért A Bodza fiúk Fábiánházán és környékén nagyon ismertek elvetemültségükről. A 22 éves Bodza Zoltán már kétszer állt bíróság előtt és több mint két évet töltött a fiatalkorúak börtönében, ahonnan 1979. május 16. napján szabadult. A fiatalkorú Bodza Ferencet a múlt év október 21-én bocsátották el ideiglenesen a javítóintézetből, ahová rablás miatt került. Ügy látszik hiábavaló, vagy rövid tartamú volt velük szemben a büntetés, illetve az intézkedés, mert újabb és igen súlyos bűncselekményt követtek el. Bodzáék ittasan mentek hazafelé Fábiánházán a múlt év december 24-én, karácsony előestéjén. A Dankó utcában találkoztak egy számukra teljesen ismeretlen férfivel, akinek útját állták és pénzt követeltek tőle. Mindketten erőteljes hangot használtak, sőt kijelentették azt is, hogy ha nem ad pénzt, akkor megölik. A Nagyecsedre való M. Imre sértett hiába próbálta közölni velük az igazat, hogy nincs pénze, Bodzáék erőszakosak maradtak, megfogták a sértett kezét és úgy húzták a Dankó utcában lévő kishídig. (Egyébként ez a kishíd és környéke a fábiánházi rablások többségének színhelye.) Bodza Zoltán nem sokáig várt: M. Imrét gyakorlott mozdulattal, ököllel úgy fejen ütötte, hogy az hanyatt esett a földre. Nem maradt a fiatalkorú Bodza sem tétlen és a földön fekvő sértettbe több esetben belerúgott. Ezalatt Bodza Zoltán ráült és úgy ütötte tovább a fejét. Az így tehetetlenné vált sértett zsebeit leszaggatva átkutatták, de pénzt tényleg nem találtak. Meg kellett elégedniük egy 30 forint értékű zsebkéssel. Az elvetemült vádlottak az így összevert és eszméletét vesztett sértettet magára hagyták, aki másnap hajnalban tért magához. A Nyíregyházi Járásbíróság, mint a fiatalkorúak bírósága a napokban hirdetett ítéletet ügyükben. Rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a Bodza-testvéreket és Bodza Zoltánt, mint különös és többszörös visszaesőt 3 év és 6 hónapi fegy- házban, Bodza Ferencet pedig 2 évi, a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Dr. Toronyicza Gyula ügyész Parasztportát faragott A képekhez — talán nem is kell túl sok magyarázat. Atkári István nyugdíjas, Nyíregyháza, Árpád utca 48. szám alatti lakásán egy külön sarkot tart fenn bar- kácstavékenysége miniatűr termékeinek: lovas fogat szekérrel, staférneműs láda, szita, teknő, vajköpülő, puttony, bogrács, gémeskút, járom ... Mintha csak egy régi, ma már egyre ritkábban látható parasztudvarra tévedt volna az ember. Atkári Istvánt már gyermekkorában megihlette a barkácsolás. Munkáiból iskolai kiállítást is rendeztek. Aztán kovács szakmát tanult, s végül a hadseregtől ment nyugdíjba. Barkácstevé- kenységének alapanyaga általában a fém és a fa. Nemrégen például a kertjében termett kobaktök „ihlette” meg, amelyre történelmi sorozat készült. Jelenleg a képen is látható harangtornyon dolgozik. Sorozat egyikből sem készül, egyedi darab valamennyi. — Sokan megkértek már, hogy készítsek másolatot, jó pénzt fizetnének érte. Egyszer meg is kíséreltem, de nem ment. Sokat odaadtam ajándékba rokonnak, jó barátnak, de így is van vagy hatvan darab. Hogy melyik a legkedvesebb? Legszívesebben egyiktől sem válók meg, mert egyformán a szívemhez nőttek. Hogy mi hajtja? Maga sem Munka közben ... tudja. Az anyag varázsa, az alkotás láza, az emberi kéz által létrehozott régi eszközök, szerszámok emlékeinek felelevenítése, vagy éppen ki- kapcsolódás, hasznos időtöltés. Talán mind egyszerre? — Korábban annyira lekötött ez a munka, hogy ha belefogtam valamibe, éjszakákat képes voltam hétvégeken dolgozni. Most, hogy ráérek — a szemem miatt is — inkább csak nappal dolgozom. Hogy mi benne az öröm? Talán az, hogy hagyok hátra valamit, elsősorban olyat, amit ma már egyre inkább csak múzeumokban lehet látni... (tóth) Mintha egy valóságos paraszt ház udvarára tévedt volna a fotós: Both Pál Ambrus. \