Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-21 / 68. szám
8 KELET-MAGYARORSZAG 1981. március 21. Menetrend októberig Májusban kerékpárospróba Az Edzett vagyok tömegsportmozgalom megyei koordinációs bizottsága elkészítette a próbasorozat idei menetrendjét. A legközelebbi eseményre, a kerékpáros-próbára május 3-án kerül sor. Az útirány: Nyíregyháza—Ibrány —Nyíregyháza. Májusban rendezik meg a futópróbát is, 24-én, vasárnap. A résztvevők a nyíregyházi stadionból rajtolnak, Sóstóhegyig futnak, majd onnan vissza. Júliusban szintén két Edzett vagyok próbán vehetnek részt az érdeklődők. Az úszópróba 5-én, a sóstói tavon lesz, 9,00 órától. A vízitúra időpontja pedig július 26, a helyszín a Tisza Dombrád— Rakamaz közötti szakasza. A második futópróbára szeptember 20-án, a kerékpárosra október 4-én, a gyalogtúrára pedig október 18-án kerül sor. Megszakad-e a nyeretlenségi sorozat? Ma: NYVSSC-Békéscsaba Edzőtáborban készültek a nyíregyháziak Megszakad-e a nyíregyháziak november 29. óta tartó nyeretlenségi sorozata? A nyírségi szurkolókat ez a kérdés foglal« koztatja a labdarúgó NB I ma délutáni, 24. fordulója előtt. Az NYVSSC-nek van esélye a győzelem megszerzésére, hiszen hazai pályán mérkőzik, a Békéscsabai Előre-Spartacus SC-t fogadja. Persze nem lesz könnyű a 90 perc, hiszen a viharsarokiak tavasszal még veretlenek! Merjenek játszani I — A sikertelen, Vasas elleni MNK-meccs után egyórai „kimenőt” kaptak a játékosok és utána edzőtáborba vonultunk — tájékoztatott bennünket Temesvári Miklós, az NYVSSC vezető edzője. A főhadiszállásunk a Sóstógyógyfürdő egyik üdülőjében van. A felkészítés elsődleges szempontja: olyan önbizalmat adni a játékosoknak, hogy végre már merjenek játszani. Emellett persze az is kell, hogy akaraterőben szintén javuljanak labdarúgóink, mert való igaz: néhányuk túl elégedett. — • Az összeállításunk változik. Kiss Miklós hasfalhúzódással bajlódik és nem valószínű, hogy pályára léphet. Szikszai törött kezéről a gipszkötést lehet, hogy leszedik és akkor ő játszik. Szekrényes pedig talán visszakerül eredeti helyére. A kezdő tizenegyünk az alábbi lehet: Szendrei — Pólyák, Szűcs, SzikHét végi műsor SZOMBAT Kosárlabda, NB H: Nyh. Tanárképző Főiskola—Miskolci EAFC, férfimérkőzés a tanárképző Sóstói úti tornacsarnokában, 16,00 órától. Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Balassagyarmat, férfimérkőzés a mezőgazdasági főiskola Rákóczi utcai tornatermében, 15,00 órától. Röplabda: Zalka Máté Kupatorna Nyíregyházán, 12,30 órától. A női csapatok mérkőzéseit a 17-es és az 5-ös iskola, a férfiegyüttesek találkozóit pedig a stadion játékcsarnokában, illetve a 9-es iskola tornatermében játsszák. Labdarúgás, NB I: NYVSSCBékéscsaba, Nyíregyháza, városi stadion, 15,00 óra, v: Huták (Eőry, Palik). Előtte 13,15 órától NYVSSC—Békéscsaba, NB I-es ifjúsági mérkőzés. vasárnap Asztalitenisz: megyei csapatbajnoki találkozók 10,00 órától: Nyh. Vízügy—SZÉSE, Nagykálló—Kisvárda, Ujfehértő—Rozsály, Kállósemjén—Tiszavasvári, Ti- szalök—Dombrád, Nyh. Dohánygyár—Záhony, Vásárosnamény —Nagyhalász, Nagyszekeres— Bököny, Nyírbátor—Nyírmada. Atlétika: a nyíregyházi általános és középiskolák Tanácsköztársaság mezei emlékversenye Borbányán, a 10-es iskolával szemben, 10,30 órától. Kézilabda, megyei női MNK- mérkőzések 10,00 órától: Kisvár- dai Vasas Izzó—Nyh. Tanárképző Főiskola II, Záhony—Nyír- bogdányi Lombik, Kállósemjén— Nyírparasznya. Megyei férfi MNK-mérkőzések, Hodászon: Hodász—Nyírbogát 9,00 óra, Nyírbogát—Nagyecsed 10,00 óra, Nagyecsed—Hodász 11,00 óra. Geszteréden: Geszteréd—Nagykálló 9,00 óra, Nagykálló—Bakta- lórántháza 10,00 óra, Baktaló- rántháza—Geszteréd 11,00 óra. Ktsvárdán, az Izzó-sporttelepen: Kisvárda—Záhony 9,00 óra, Záhony—Nyh. Tanárképző Főiskola 11,00 óra, Nyh. Tanárképző Főiskola—Kisvárda 12,00 óra. Nyíregyházán, a mezőgazdasági főiskola sporttelepén: Nyh. MG Főiskola—Nagyhalász 9,00 óra. Nagyhalász—Nyírbogdányi Tsz SE 10,00 óra, Nyírbogdányi Tsz SE—Nyh. MG Főiskola 11,00 óra. Vaján: Vaja—Fehérgyarmat, 10,00 óra. Röplabda: Kabay Kupa-torna Tiszavasváriban, a gimnázium tornatermében 6 NB Il-es női gárda részvételével, 8,00 órától. Zalka Máté Kupa-torna Nyíregyházán, 8,00 órától: A női csapatok döntőjére a 9-es iskola tornatermében, a fiúgárdák döntőjére pedig a városi stadion játékcsarnokában kerül sor. Sakk, megyei csapatbajnoki találkozók, 9,00 órától: NYVSSC— Nyh. Száév-Mezőgép SE, Mátészalka—Nyírbátor, Tiszalök— Nagykálló, Kisvárda—Fehér- gyarmat, Nagyhalász—Záhony, Nyh. Wesselényi SE—Tiszavasvári, Napkor—Baktalórántháza. Tájékozódási futás: Szabolcs Kupa-verseny a baktai erdőben, 8.00 órától. Tömegsport: ifjúgárdisták lövészversenye Nyíregyházán, a stadion mögötti lőtéren, 8,00 órától. Labdarúgás, NB II: Asztalos János SE—Lehel SC, Nyírtelek, ASE-pálya, 15,00 óra, v: Bognár (Varga J., Pecze I.). Megyei I. osztály (kezdési idő 15.00 óra): Tiszavasvári—Záhony, v: Kozsla (Virág, Demján). Nagyhalász—Mándok, v: Pecze II (Szakács, Gáli Z.). Tyúkod— Kisvárda, v: Erdélyi (Farkas, Dankó). Rakamaz—Csenger Tímáron, v: Veress Gy. (Ambrus, Alföldi). Nyírbátor—Ibrány, v: Hunyadi (Kerezsi, Adorján). Tu- zsér—Tiszalök, v: Fehér Z. (Kun, Németh M.). Nagykálló—Nyh. Száév-Mezőgép SE, v: Demeter (Sípos, Súgta). Mátészalka—Bal- kány, v: Dávid (Víg, Balkányi). Megyei II. osztály (kezdési idő 15.00 óra): Kemeose—Fehérgyarmat v: Bárdi (Losonczi, Puskás). Nyírmada—Nyírbogát, v: Pusztai (Ajler, Navraczki). Szamossályi —Nagyecsed, v: Kelemen (Szilágyi, Kosztyu). Ajak—Baktalórántháza, v: Várady (Pálóczi, Tamaskovics). Kisléta—Vásárosnamény, v: Tassy (Nagy J„ Jár- mezei). Tunyogmatolcs—Kótaj, v: Nagy S. (Deák, Tóth). Ujfe- hértó—Opályi, v: Berencsi (Vári II, Vári I). Nyh. Volán-Dózsa— Hodász, városi stadion, salakos edzőpálya, v: Király G. (Veres T., Mező). NB-s serdülő- és ifjúsági mérkőzés: NYVSSC—Ózd, Erkel Ferenc utcai pálya, 10,00 és 11,30 órától, v: Veres T. (Mező, Takács). szai, vagy Kléninger, Szekrényes — Kozma, Moldván, Cséke, vagy Kléninger — Kiss M., vagy Pethő, Czeczeli, Pethő, vagy Kovács. — A Békéscsaba ellen győzelmet várok, bár kétségtelenül igen nehéz 90 perc vár ránk, hiszen a lila-fehérek tavasszal még nem találtak legyőzőre. Nekünk viszont meg kell szakítanunk végre a nyeretlenségi sorozatunkat! Marosvölgyi pontot remél A Békéscsabai Előre-Spartacus SC készülődéséről Jávor Péter, a Békés megyei Népújság munkatársa küldött telexjelentést: — Marosvölgyi Károly, a békéscsabaiak edzője a nyíregyházi találkozón sem számíthat Melisre, Steigerwaldra, Zsírosra és Csepregire. Ok még az őszi szezonban megsérültek és csak a héten kezdték el a könnyített munkát. Hiányzik a kórházban lévő Kőhalmi is, valamint az eltiltott Láza sem játszhat az NYVSSC ellen. A balszélső Budavári a legutóbbi, Videoton elleni találkozón kapott rúgást és egyelőre nem edzhet. Kérdéses Kerekes és Fodor játéka is. A válogatott középhátvéd egyébként a Videoton ellen sérülten vállalta a játékot. A vezető edző így csak egy szűk, nem végleges keretet tudott megadni. Eszerint a következő labdarúgók játszhatnak Nyíregyházán: Rabcsák — Királyvóri, Kerekes, vagy Zsöm- börgi, Vágási, Rácz — Maján, Pásztor, Tisza — Fodor, vagy Kanyári, Kurucz, Zakar. Készenlétben áll még Hanyecz és az ifjúsági korú Kondacs. — Jóllehet ősszel otthon kikaptunk a nyíregyháziaktól, de mégis képesnek tartom a megfiatalított, tartalékos csapatunkat a pontszerzésre — bizakodott Marosvölgyi Károly. Mindkét együttes egyébként hajtós gárda, így lendületes találkozót várok. A bíró: Huták Antal A békéscsabaiak tavasszal öt pontot szereztek, l:0-ra verték az MTK-VM-et, majd 2:2-t értek el Dunaújvárosban és végül 2:0-ra győztek a Videoton ellen. Eddig egyébként 32 góllal terhelték meg ellenfeleik hálóját. Gólszerzőik: Kurucz 10, Pásztor 6, Királyvári 4, Budavári, Csep- regi, Melis 3—3. Vágási 2, Zakar 1. Az NYVSSC-Békéscsaba találkozót Huták Antal vezeti. A két partjelző: Eőry Zoltán és Palik Endre. A labdarúgó NB I további mai mérkőzései: FTC—Vasas, O. Dózsa—MTK-VM, Rába ETO—Volán SC, Diósgyőr—Debrecen, Videoton—Pécsi MSC. A Tatabánya—Bp. Honvéd, Dunaújváros- Kaposvár, Csepel—ZTE mérkőzéseket vasárnap játsszák, A bajnokság állása: Tájfutás — 500 résztvevővel Az év legjelentősebb versenye: Szabolcs Kupa A Nyíregyházi TITÁSZ-Elekt- romos SE az idén már 19. alkalommal rendezi meg a Szabolcs Kupa tájékozódási futóversenyt. A viadalra ezúttal a baktai erdőben kerül sor, a tájfutók március 22-én, vasárnap reggel 8,00 órakor vágnak a távnak. Az év legjelentősebb szabolcsi tájfutó versenyén közel ötszázan állnak rajthoz. A fővárosi és a vidéki klubok legjobbjai elküldték nevezésüket. így színvonalas viadalra van kilátás. A Szabolcs Kupa küzdelmeit egyébként kilenc férfi és hét női kategóriában rendezik meg. A rajthoz állók ezúttal újonnan helyesbített térképet kapnak a rendezőktől. A nyomdából csak néhány napja kikerült, többszínnyomású, 1:15 000 méretarányú térképen a versenypálya ellenőrző pontjait előre berajzolták. A kupaversenyen induló sza- bolcs-szatmári tájékozódási futóktól jó szereplést várnak klubjaik. Különösen Hrenkó László és Morauszki János, a Bottyán HSE tájfutóinak teljesítményét várják érdeklődéssel a szakemberek. Az I. osztályú sportolói minősítéssel rendelkező versenyzők a legrangosabbnak számító F 21 A kategóriában dobogós helyre is esélyesek. Sikolya Tibor A KISZ Nyíregyházi Városi Bizottsága 12 csapat részvételével rendezte meg a Kupagyőztesek Kupája teremlabdarúgó-tornát. Az első helyet a Papíripari Vállalat nyíregyházi gyárának gárdája szerezte meg. A második helyen az ipari szakközépiskola, a harmadikon a közgazdasági szakközépiskola csapata végzett. Képünk a döntőn készült. (Both Pál Ambrus felv.) U KttletIraqyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 1981. március 21., szombat KOSSUTH RADIO 1,30: Lányok, asszonyok. — 8,55: Yehudi Menuhin hegedül. — 9,30: ÜJ május felé ... Irodalmi öszeállltás a Magyar Tanácsköztársaság évfordulójára. — 10,05: Magyar operaénekesek — operettszerepekben. — 10,50: Bádiószlnház. Hazatérés. Maráz László dokumentumjátéka. — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. — lakodalom zenéje. II. — 12,30: Magyarán szólva... — 12,45: Dalok a Tanácsköztársaságról. — 13,00: Ismeretlen ismerősök. Bejtő Jenő alias P. Howard Hámori Tibor,' Hegedűs Géza, Komlós János, Lóránd Imre, Simon Gy. Ferenc és Rejtő Jenő írásait rádióra alkalmazta: Geszty Péter. 14,00: Cseréljünk helyet? Pintér István jegyzete. — u,10: Régi híres énekesek. Glanna Pederzini operaáriákat énekel. — 14,30: A nagyobb darab kenyérért. Pest megye természeti erőforrásainak jobb kihasználásáról. — 15,05: Új Zenei Újság. — 16,00: 168 óra. — 17,30: A hegedű virtuózai. Sebestyén János műsora. Lemezrltkasá- gok . .. Henry Both előadása a Las Angeles-i KPFK-rádióban 1970-ben. — 18,40: A Rádiószínház bemutatója. A tárgyalás. Dokumentum-összeállítás Ku- binyi Ferenc: Egy ballada története című könyve alapján. — 19,15: Magyar előadóművészek. — 19,33: Népzenekedvelőknek. — 20,03: Opera-müvészlemezek. — 20,59: A magyar nyelv hete. — 21,29: Ergl János szubjektív útirajza. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Mireille Mathieu és Gilbert Becaud énekel, Paul Mau- rlat zenekara játszik. — Közben 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: A könnyűzene folytatása. — 8,50: Dzsesszfelvételekből. — 9,42: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,00: Szombat délelőtt... — 12,00: Magyar fúvószene. — 12,33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,30: Éneklő ifjúság. — 14,00: Ritmus. Közreműködik: a Fonográf együttes, a 100 Folk Celsius együttes és a Bojtorján együttes. — 14,35: Orvosi tanácsok. — 14,43: Életrajz egy órában. — 15,45: Leg enda a kapitányról — I. rész. írsl Ferenc rádiójátéka. — 16,33: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 16,50: Pophullám. — 17,40: Fenntartott hely az elmúlt hetek legsikeresebb műsorai számára. — 18,25: Közvetítés a Ferencváros—Vasas bajnoki labdarúgómérkőzésről. — 19,15: Válogatott felvételek. — 20,30: Sportkrónika. Közben: közvetítés az U. Dózsa—MTK-VM bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. nyíregyházi rádió (SZOMBAT) 8,30: Hírek. Időjárás. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,45: A héten történt. — 9,05: Hétvégi teríték, zenével. —9,20: Mi a véleménye Mátészalka új városképéről, a hírlapkézbesítésről, az üvegvisszaváltásról.? Riporter: Esik Sándor, Szabó Márta, Várkonyi Zsuzsa. — 9,35: Egy dal, több előadóval. — 9,45—10,00: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelőzetes. (VASÁRNAP) 8,30: Hírek. Időjárás. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,45: Kedvelt dallamok. — 9,00: Heten egy ruhában. — 9,30: A B-középtől balra. Riporter: Horváth Péter. — 9,57—10,00: Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,05: Tévétorna (sz.) — 8,10: Iskolatévé. Világnézet. A boldogság. — 8,50: Mese, mese, mátka. Kisfilm-összeillítás. 1. Az ablak. Román rajzfilm (sz.) 2. Az ajándék. Szovjet bábfilm (sz.) — 3. A civakodó cipőikrek. Magyar rajzfilm (sz.) — 9,15: Szél hozott, szél visz el. Halász Judit zenés-verses műsora (sz„ ism.) — 9,50: Nas Ekran — A ml képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora (Ism.) — 10,10: Századunk. Végjáték a Duna mentén. IV/4. rész: Eich- mann Budapesten (ism.) — 11,45: Ha egyszer szikrát vet a szalma. Emlékműsor a Tanács- köztársaságról (Ism.) — 12,05: Keresztkérdés. Fejtörőjáték (sz., ism.) — 14,20: A Fekete- tengen hullámai. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat. VIII/6. rész (sz.) — 15,35: Reklám. — 15,40: Hírek. — 15,45: Cserhalmi Imre: Volt egyszer egy borbély. Tévéfilm (ism.) — 17,05: Sorstársak. Rehabilitációs fórum. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 17,15: Reklám (sz.) — 17,25: FTC—Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Népstadionból (sz.) A szünetben: Sportmozi. 70 éves a Vasas SC (sz.) — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó (sz.) — 20,00: Vers — mindenkinek. Ady Endre: A tűz csiholója (sz.) — 20,05: SZOMBAT ESTI FILMKOKTÉL. — Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. Szépségcsata — csetepaté (sz.) — 20,30: BILLY WILDER-sorozat. Legénylakás. Magyarul beszélő amerikai film (ism., 16 éven falülieknek!) — 22,30: Paul Anka Monte Carlóban. Angol zenés film (sz.) — Közben: 23,15: Tv-híradó 3. (sz.) — 23,25: Kellemetlen szilveszter. Magyarul beszélő csehszlovák film. — 23,40: Prometheus. Balett- és elektronikus kompozíció (sz.) — 0,05: Mtnlkrónlkák. Francia filmsorozat. Keresd a nőt! (sz.) 2. MŰSOR 16,30:-^Kérem a következőt! Magyar rajzfilmsorozat. XIII/ll. részt: Az asszony ingatag (sz., ism.) — 16,45: Egy őrült éjszaka. Magyar film. (Az ifjúsági osztály filmtörténeti játékának nyolcadik filmje.) — 18,00: Mi újság a bankvilágban? Műsorvezető: Bácskai Tamás közgazdász. — 18,35: Reklám. — 18,40: Gólyavárt esték. Magyarország a II. világháborúban. II. rész (sz.) — 19,30: Tv-híradó (sz.) — 20,00: Vers — mindenkinek. Ady Endre: A tűz csiholója (sz.) — 20,05: Triptichon. Közvetítés a kaposvári Csiky Gergely Színházból. — Közben 20,50: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,50: Oleszja. (A boszorkány.) Feliratos szovjet film (sz.) MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: KRAMER KONTRA KRAMER (am.) (14 év!) Nyíregyháza Béke mozi: POKOLI TORONY I—II. (14 év!) (am.) Előadás kezdete: 16 és 19 óra! Nyíregyháza Móricz mozi: KI BESZÉL ITT SZERELEMRŐL? (14 év!) (m.) Mátészalka: KALIFORNIAI LAKOSZTÁLY (14 év!) (am.) Kisvárda: S.O.S. CONCORDE (ol.) Fehérgyarmat: A PAP, A KURTIZÁN és A MAGÁNYOS HŐS (14 év!) (am.) Nyírbátor: A NYOLCADIK UTAS: A HÁLÁL (18 év!) (ang.) Vásárosnamény: KÖSZÖNÖM MEGVAGYUNK (14 év!) (m.) SÓSTÓI KULTURPARK: Hobó Blues Band-koncert 18 órától a park fűtött csarnokában. (375) MINDENKINEK, AKI A KELET Áruházban f jjj u I \Z 1PIANÍNŐT VÁSÁROL! & IS FILM RÁDIÓ 1. FTC 23 13 8 2 52-24 34 2. Vasas 23 13 7 3 49-24 33 3. Bp. Honvéd 23 13 5 5 43-23 31 4. Videoton 23 13 4 6 40-26 30 5. Tatabánya 23 10 8 5 33-21 28 6. B.-csaba 23 11 6 6 32-25 28 7. NYVSSC 23 8 9 6 19-17 25 8. PMSC 23 7 9 7 29-27 23 9. DMVSC 23 9 5 9 24-23 23 10. U. Dózsa 23 7 9 7 40-40 23 11. Volán SC 23 8 5 10 30-38 21 12. ZTE 23 8 4 11 39-44 20 13. Rába ETO 23 6 7 10 27-28 19 14. Csepel 23 5 9 9 25-26 19 15. DVTK 23 4 8 11 16-31 16 16. D.-újváros 23 4 7 12 28-55 15 17. MTK-VM 23 3 8 12 18-38 14 18. Kaposvár 23 4 4 15 22-56 12