Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-15 / 63. szám

1981. március 15. KATONA JUDIT: DÓMJÁN GÁBOR: . Kikerics Nénimnek És szépek a nők, és szép a március, szépek a föld kislányos kontyai. Kerek hasát tolja az udvar Szép vagy te is a föld alatt. benne már tavasz rúgkapál, Nyugodtan öleli egy szalag a temetőt; libeg a szél könnyű korommal, ha máshogy nem tiéd, hát leolvad hozzád. csöpp bábot cipel a bogár. Figyelem a jelent, hogy emlékezzem majd ra ... Magamért, érted nézem az arcokat, Lányom kinyújtott tenyerében ^«godt vagyok, ellopakodtam magamtól, háttérbe vonulvia, ecsetvonaskent virág emeli szép fejet. elvékonyulva, Sárga hajú. Csillagnak nézem, mint a hó e faluvégi freskón, tőle kapom a fény felét. nézem a tavaszt. ZALÁN TIBOR: • XT 1 .. Ha kovets% is... Ha követsz is úgy kövess , Üres szobában meg ne less szíved partjára ki ne vess ha követsz csak úgy kövess Titkom kútjába be ne less Ha követsz is úgy kövess ha követsz csak úgy kövess hajamból fűnek el ne vess Ha követsz is úgy kövess Fedetlen sebbel meg ne less rongyos ingemért meg ne vess előttem járj úgy kövess mjfi, idősebb férfiak egy­Iwl mással nem sokat törő­dünk. Bólintunk, kala­pot emelünk, de még időjá­rást szidó emberi közelségbe sem kerülünk egymással. Számontartjuk viszont a buszmegálló két asszonykáját, ök azok, akikért szívesen sza­ladunk ötven métert, akik hi­ányoznak, ha nem jönnek, egyszóval ők azok, akikre jól­esik ránézni kora reggel. Mi számontartjuk őket, ök vi­szont számontartják egymást. Egyikük mindig elöl száll fel, a másikuk mindig hátul. Egyszer egyszerre betegedtek meg, mert a konfekció grima­szaként egyforma kabátot vettek. Felgyógyulván mind­kettőn másik kabát volt, fel­tehetően ráfizetéssel cserélték különbre a régit. Mindkét asszonyka divatosan öltözik, ezt szemmel láthatóan tehe­tik is. A pukkasztó játék csak a mi gyönyörűségünkre, de nem a mi kedvünkért kezdődött el közöttük, az egyforma kabá­tok megrázó históriája után, és most tavasszal érkeztünk a finisbe, önkéntes játékveze­tőként fel is jegyeztem a ver­seny főbb állomásait, azaz vezettem a versenyjegyző­könyvet. Hétfő: (9 fokos reggel, felhőtlen ég.) A szőke asszonykán fran­cia ballon. Saccra kétezer kö­rül. Üj. A barnán még a feb­ruári bunda. Saccra 9600. A ballonos a szebb, mert a nők ■»I annál szebbek, minél véko­nyabban öltöznek, de sajna a szelet a meteorológusok nem mondták. A ballonos dide­reg, győzelme vitathatatlan, de libabőrös. A barna belesá­pad a ballonba, de belebújik a jó meleg bundába, és míg a másik, ki tudja, mit nem ad­na egy kis szélvédte helyért, fitymálóan nézi, hogy hány ember nem tud öltözni időjá­ráshoz és alkalomhoz. Ráadá­sul, és ezt a ballon szenzáci­ója nem vetette velünk észre, a bunda se olyan, mint teg­nap volt, mert más hozzá a kesztyű és a táska, más a sál. Ezért pukkadt volna a szőke, ha nem ballonban jön. Hazafelé is ugyanazzal a busszal szoktunk menni, de délutánra minden a feje tete­jére áll. Kék az ég, tizenhét fok van. A barna fő, a szőke virul, és a kopasz könyvelő, aki a barna asszonyka mellett szokott állni, most a szőké­hez húzódik közelebb. Kedd: Frontbetörés a meteorológi­ában, frontáttörés a megálló­ban. A hideghullámot későn mondták. A szőke ma bundá­ba jön újra, mert egy fél éj­szakát töprengett, hogy nem mosolyogták-e meg tegnap a ballont. A barna viszont egy átmeneti kabátkölteményben érkezik, és most ő didereg, bár a kabát (saccra legalább annyi, mint a ballon) egyér­telmű győzelem lenne már akkor is, ha egy percre kisüt a nap. A szőke fütyül a fü­tyülő szélre. Ezen az estén kizárólag a meteorológiai előrejelzés sze­rint várható időjárás miatt hallgatom az esti krónikát, és a televízió híradójának két kiadását. Reggel valamivel előbb érkezem a buszhoz. A szőke jön elsőnek: bundásan. Most nem szép. Orra piros a náthától. A barna jön utóbb. Ballonban, mert neki az is van, nemcsak átmeneti, de ugyancsak piros orral és nát­hásán. Szerda: Húsz fok lesz. Két nő bun­dában fő.- Csütörtök: Szeles, az évszakhoz képest hideg idő. Két nő átmeneti­leg didereg, és ellenségesen nézi egymást, mert mindket­ten csak a másik ellen csi­náltak tavaszt. Péntek: A két nő beteg. Mi, ott a buszmegállóban, akik soha­sem beszélgetünk, egyszeri­ben barátok lesznük, és foga­dásokat kötünk, hogy mi tör­tént. Egyesek szerint a két asszonyka csak náthás. Sze­rintem megpukkasztották egymást és most a férjeiket borogatják otthon hidegvizes ruhával, illetve azzal, hogy egy hidegvizes rongyuk sincs, amit felvehessenek. — tha. — de a bátorság elfogyott fél­úton. Akkor már igazi ellen­ség volt a kutya, igazibb, mintha maga is részt vett volna a harcban. A gyerekek elhatározták, hogy harcba hívják Varga Laciék komondorát. Ez a terv is kudarcba fulladt, a komon­dor húzta a rövidebbet s a gyerekek szétfutottak. A ko­mondorra büszke Varga Laci majdnem sírt szégyenében, azt mondta, hogy nem volt igazságos, mert szabálytala­nul verekedett a másik. És a többi gyerek is elis­merte, hogy nem volt igazsá­gos, már azt is számolgatták, hogy újra kell rendezni a vi­adalt, de hát a komondornak elég volt az egyszeri vereség. S talán ez is oka volt annak, hogy a gyerekek közül néhá- nyan átpártoltak a kóbor ku­tyához. Két táborra szakadt így a sereg. Zászlajuk is volt, nem messze a kriptától ren­dezték be a hadiszállásukat a kutyapártiak. Igaz, a kutyát nem is látták, az csak feküdt a vackán és éjszaka járt en­nivalóért. A szeplős Rumszauer, aki­nek bérházi gyerekként soha­sem lehetett kutyája, kitalál­ta, hogy meg kell szelídíteni. És attól kezdve naponta vit­tek neki enni. összevesztek és kibékültek azon, hogy kinél lesz majd, s ki rendezi a má­sodik viadalt közte és Vargá- ék komondora között. A ha­zulról hozott csontot, lopott süteményt elvitték a kriptá­ig és ott bedobálták a lyu­kon, mint azelőtt a hógolyó­kat. A kutya dühös morgás­sal fogadta az első szeretetet, amit három év után kapott. A gyerekek olyankor elsza­ladtak, de másnap újra men­tek, és egymást túllicitálva bizonygatták, hogy mennyi fogyott el a tegnapi csont­ból.. Eltelt egy hét, s mire a já­tékot megunhatták volna, már nem morgott a kutya. Megszokta és elfogadta az ajándékokat. Aztán még egy hét eltelt, s akkor már hasát a földhöz szorítva csúszott elébük, s reszkető vinnyogás­sal várta a gyerekek simítá­sát, de ínye felhúzódott, tor­kából szakadozottan feltört a morgás, mert megijedt a felé­je nyúló kezektől. Akkor már minden éjszaka vonított. Só- várgóbban, keservesebben, mint máskor. A szemüveges Soltész ki­takarította az ólat, sírástól dagadt szemekkel, mert sír­nia kellett az anyai engedé­lyért. A szeplős Rumszauer pórázt kerített és maguk kö­zött kisorsolták, ki mikor vi­heti sétálni. És eljött az első igazán ta­vaszi nap, az öreg kutya elő­mászott a vackából és kife­küdt a bejárat elé. Hosszú idő óta először várt. A gyere­keket várta, pedig éhes sem volt, bőven maradt még a tegnapi csontból. A temetőbe aznap Varga Laciék értek elő­ször. Elfoglalták a főhadi­szállást, aztán meglátták a kutyát is és köveket szedtek. Az pedig régvolt simogatá- sok örömét érezte, s elindult eléjük nyüszítve, földhöz la­pulva, boldogan. — Nézzétek, támad — mondták a gyerekek. — Tűz — vezényelt Varga Laci és kövek repültek. Először történt három év óta, hogy a kivert állat nem menekült. — Tűz! — kiáltott még- egyszer Laci elvékonyodott, rémült hangon, aztán futott. Az első harapást a lábán nem is érezte, csak a rémüle­tet. Megbotlott, elesett. A ki­áltozásra emberek futottak oda, elzavarni a megvadult állatot. S mind a síró gyere­ket vigasztalták. A kutya pe­dig a bokron túl lefeküdt. Es­tére megdöglött. Az emberek, akik elindultak, hogy agyon­verjék, csak a kriptánál ke­resték. Nem találták ott, ha­zamentek. Két napig senki sem járt a temetőben, de harmadnap új­ra játszottak a gyerekek. Há­borúsdit a dőlt sírok között Bartha Gábor Apám emlékét szolgálom Beszélgetés ífj. Bartók Bélával A magyar zenei élet ki­emelkedő egyénisége, Bartók Béla születésének 100. évfor­dulóját ünnepeljük március 25-én. Bartók Béla, a zene­szerző, zongoraművész, tanár és tudós, korunk kevés nagy muzsikusainak egyike volt. Művészetének, emberségének nagyságát kortársak, művé­szek, barátok elmondták, le­írták. A Bartók-breviárium sorai között Paul Sacher így emlékezik vissza Bartók Bé­lára: „Aki Bartókkal találko­zott, gondolva művei ritka őserejére, meglepődött vé­kony, törékeny alkatán. Kül­ső megjelenésében finom idegzetű tudóst mutatott. Ez a fanatikus akarattal és kö­nyörtelen szigorúsággal átha­tott, forró szívvel cselekvő ember megközelíthetetlennek látszott és tartózkodóan udva­rias volt. Lénye fényt és ud­variasságot árasztott. Szeme­iben fenséges tűz világított. Kutató tekintetének sugará­ban semmi sem állta meg a helyét, ami nem igaz és nem tiszta”. Bartók 1938-ban Annyi mindent olvashat­tunk már Bartók Béla mun­kásságáról, személyes vará­zsáról. Amikor ifjú Bartók Bélával találkozhattam, apa és fiú kapcsolatáról szeret­tem volna megtudni néhány gondolatot. — Egészen apró korából mi­re emlékszik vissza édesap­jával eltöltött szabad órái kapcsán? Népdalgyűjtő — Ha édesapám kicsit el­szakadt a munkától, gyakran foglalkozott velem. Sokat ma­gyarázott. Nagyon szeretett sétálni, vagy kirándulni, ilyenkor bepótoltuk azokat a hallgatag órákat, amiket apám a család többi tagjától elzárkózva munkával töltött. Kirándulások alkalmával so­kat tudtunk beszélgetni. Is­kolás koromban, amikor már írtam-olvastam, olyan köny­veket kaptam apámtól, amik nemcsak szórakoztattak, de tanultam is belőlük. Cooper műveit egymás után olvas­hattam el, s édesapám irá­nyítása mellett ezeknek a helyszínét térképen közösen megkerestük. Apám nagy ro­var- és növénygyűjtő volt. Boldogan segítettem neki a gyűjtésben. De természetesen játszottunk is. Apám egy-két úton 1908-ban külföldi útjáról olyan játékot honosított meg családunkban, amilyet azóta se láttam. Tol­laslabdához hasonló kelléke­ket hozott haza egyik alka­lommal, amit édesanyámmal közösen is szívesen játszot­tunk. — Paul Sacher szavait idézve „könyörtelen szigorú­sággal áthatott” ember volt az apja, ha munkáról volt szó. Mint apa szintén? — Nem, egyáltalán nem volt az. Nem zaklatta az em­bert, hanem föltételezte, hogy fia kötelességtudó, aki elvég­zi leckéjét. Mindig megkér­dezte, hogy mit tanulok, mert ő maga is érdeklődött min­den iránt. Legtöbbször tanul­mányaim során nem hallott újdonságot, hiszen akkor év­tizedeken keresztüli ugyanazt tanulta mindenki. Nem vál­toztak annyit a tankönyvek, mint manapság. Amikor mű­egyetemre jártam, édesapá­mat a tőle távoleső műszaki tudományok is érdekelték. — Milyen volt egy családi ünnep Önöknél? — Különleges volt szá­munkra a karácsony. Édes­apám népdalgyűjtő korszaka éppen az én gyerekkorom idejére esett. Tudvalevő, apám a Zeneakadémián taní­tott, s csak az iskolai szüne­tekben tudott elutazni nép­dalgyűjtő körútra. így ka­rácsonykor, ha az időjárás és apám egészsége engedte, el­utazott. Anyám fenyőágak­ból fát készített számunkra, s így kettesben töltöttük a szeretet ünnepét. De ahogy visszaemlékszem, volt olyan csodálatos karácsonyunk, amikor közösen elkísérhet­tük apámat kőrútjára, s ilyenkor feledhetetlen élmé­nyekben volt részem. — Ha jól tudom, ön élete nagy részében ugyanúgy, mint édesapja, tanított. Most, nyugdíjas éveiben szinte több munkája van, mint aktív ko­rában. — Valóban, az utóbbi években, mivel rengeteg adat­án rendelkezésemre apámmal kapcsolatban, sok embernek lehetek segítségére. Szinte minden percemmel apám emlékét szolgálom. Az év­forduló megünneplésében sok meghívásnak teszek eleget. Ugyanakkor közel tíz éve a magyarországi Unitárius Egyház főgondnoka vagyok. Így ma is sokat dolgozom, mert érzem feladatom nagy­ságát. B. É. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents