Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-15 / 63. szám
\ 1981. március 15. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Ki tartja el az öregeket ? —ir< iii ■awBM—n————an——a—tana— Ha jó az idő és süt a nap, már március elején is kirajzanak a kisöregek és elüldögélnek a padokon. Az ő életükben ez a fény a boldogság kékmadara. A sóstói vasútállomás és a buszmegálló környékén mindig van mozgás. Hétköznapokon is bőven akad felnőtt és fiatal, akinek szabad ideje adódik és irány a Sóstó. Örök pantomin. Élénk szemek figyelik az ifjúság — az öregek korához képest fiatalok — mozgását, kezek és karok játékát, a párok közlekedésének irányait. Következtetnek. Jó szórakozás, kellemes időtöltés ez a közeli öregek otthona lakóinak. RÁTONYI JÓZSEF SZOBRAI Anya gyermekével Táj és tükörkép Közélet, közgondolkodás A Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozatának programja Vajon jó, szép, derűs és gondtalan-e ma az öregség? Nemrégiben részt vettem egy olyan vitában, amelynek kellemetlen utóíze máig sem hagy nyugodni. Fiatalember volt a kezdeményező azzal, hogy kijelentette: — Mi tartjuk el az öregeket. Igen mi, akik dolgozunk. Keresetünknek egy része arra megy el, hogy pénhez jussanak azok, akik már nem dolgoznak. — Hogy érti ezt? — Egyszerű, nem? Valaki elmegy nyugdíjba, nem dolgozik, de kapja a dohányt. Honnan kapja, kitől kapja? Tőlem meg a másiktól, aki dolgozik. A mi pénzünket faragják le, vagy nem? Először is azt tisztáztam: beszélgető partnerem egyedül áll-e véleményével? Sajnos, nem. Baráti körben alaposan megtárgyalták a témát és teljesen egyetértettek. Nézetazonosságra jutottak egy hibás, alaptalan, de nagy veszélyeket rejtő „elméletben.” Próbáltam megmagyarázni: a munkából kiöregedett emberek járandóságát, legyen az nyugdíj, özvegyi nyugdíj, járadék, avagy segély — senkitől sem veszik el. *Ki-ki amíg dolgozik, a társadalombiztosítási számfejtés alapján részben önmagának képez nyugdíjalapot. „Na ne mondja!” — kaptam a hitetlenkedő választ, így aztán kénytelen-kelletlen számszaki példával éltem. Létezik egy nyugdíjjárulék- levonási táblázat, amit jobbára csak a bérszámfejtők ismernek, használnak. Eszerint, ha valakinek a havi fizetése 2300 forint, a bérből négy százalék nyugdíjjáradékot vonnak le, pontosabban 92 forintot. A járadéklevonás progresszív, 7 ezer forintos fizetésnél már 9 százalék, ezen felül 10 százalék. Egy olyan ember, aki ledolgozott harminc évet, és keresete három évtized átlagában havonta kétezer forint, ösz- szesen 27 800 forint nyugdíjjáradékot fizetett be. — Na ugye — mondta ifjú barátom —, mi az a 28 ezer forint — egy évi nyugdíjat sem fedez! Az öregek viszont sokáig élnek. Hála az égnek, de még inkább az életkörülmények változásának, az orvostudomány fejlődésének: az emberi életkor valóban hosszabb lett. Egyre többen élvezhetik megérdemelt nyugdíjukat 10—15 évig, sőt az sem ritka, hogy emberek 80—85 éves korukig élnek — és nyugdíjat kapnak. De ha nem elég erre a hosszú időre az a levont nyugdíjjáradék, amit az egy- egy személy után számfejtettek, az sem tragédia. Az öregeket, a nyugdíjasokat akkor sem a ma dolgozó, fiatalok tartják el. Legalábbis nem közvetlenül. A nyugdíjalapot az állam a nemzeti jövedelemből egészíti ki. Hogy miből van a nemzeti jövedelem? Erről csak annyit: forrása többcsatornás, alapvető a gazdálkodásból származó többletérték. a nyereség, amelynek egy része az államkasszába jut. e Ezek után ne gondolja senki, hogy naív vagyok, nem tudom, merről fúj a szél. Sokaknak nem az fáj, hogy így vagy úgy anyagilag is hozzájárulnak az idős emberek életviteléhez. Legtöbbször nem arra gondolnak az emberek, hogy nekik azért kevesebb a fizetésük egy-kétszáz forinttal, mert általában hozzájárulnak az öregek eltartásához. Ennél sokkal konkrétabb és elszomorítóbb egyedi megnyilvánulásokat is ismerek. — Ki tartsa el az öregeket? — hallottam a kérdőjeles, de agresszív szöveget. — Én tartsam el, akit a drágalátos testvéreim kisemmiztek? Igen, kisemmiztek, mert eladták a szőlőt, a házat, felélték, elherdálták. Akkor azt mondta az én szeretett öcsém, ha kell a részed, vigyed, de az eltartásban akkor rád is sor kerül. Nem kellett a részem. Apukám mégis, eljött. Mondtam: jó, nem bánom. Egy hét, két hét — kibírom. Vettem rá fehérneműt, pizsamát. De aztán azt mondtam: „Apuka kérem, tessék hazamenni.” Adtam pénzt vonatra, sörre cigarettára. Éjfélkor csengettek. Ki állt az ajtóban? Egy rendőr és apuka. Nem utazott el, visszahozták. Később bíróság tárgyalta az ügyet. Jó ismerősöm, a járásbíró minden követ megmozgatott, hogy helyet kapjon a szenvedő alany egy öregek othonában. Sikerült. # Ki tartsa el az öregeket? — kérdem én, mert néha rosz- szabb a sorsuk még ma is, mint az ég madarainak. Négy éve történt: a nyíregyházi pártbizottság kinyomatott egy kis könyvecskét agitációs céllal. Akkor szervezték át a szakszövetkezeteket termelőszövetkezetekké. Le volt írva abban a füzetben, mennyivel lesz jobb az öregeknek. Járadékot kapnak, segélyt és egyéb kedvezményeket. Igaz volt a szó, meg is valósult. Sok ezer megfáradt parasztember sorsa, élete lett anyagilag biztonságosabb. Üjfehértón — ott is szak- szövetkezetből lett termelő- szövetkezet — egy évvel az események után azt mondta nekem egy öregember: — Jó ez a pénz, meg az is jó, hogy míg dolgozni bírok kijárok a telepre. De később ki visel gondot rám? — Hát a gyerekei. Nincsenek gyerekei? — Hat. Hat élő. De hol vannak azok, hová menjek utánuk? Férfi létemre ma még főzök, mosok magamra. Megteszem, amíg járni, mozogni tudok, de néha már most is megbetegszem. — De hát a gyerekei? — Szanaszét vannak az országban. — Nem jönnek? Nem küldenek pénzt? — Minek a pénz? Eddig is én adtam, most is adnék, ha kérnék, ha jönnének. Bizony jólesett hallanom a rádióban, hogy a képekben is megrázó riportfilm után, ami a tanyasi öregek sorsáról szólt, megmozdult az ország. Innen Szabolcsból is sok pénzt küldtek kollektívák és magánosok, hogy öregek otthona épüljön és legyen keret az intézmények fenntartására is. Szép és látványos gesztus az ilyen. Szükséges. De gondolom, mindez nem elég. Főként azért, mert amíg adakozunk, azt firtatjuk, ki tartja el az öregeket? Avagy meghatározzuk: ki tartsa el az öregeket? Aztán irigykedünk is. Legendák keringenek nagy nyugdíjakról. Mondogatják azt is, ugyan mivel érdemelte ki iksz, vagy ipszilon, hogy hozzá a postás havonta any- nyi pénzt visz. Miért ez az irigység, miért vannak a megalapozatlan elméletek, állítások? Néha kicsinyességből, butaságból. Máskor egyfajta olyan rosszindulat táplál ferde nézeteket, amely nyugdíj- rendszerünket helyteleníti. Pedig hát a társadalombiztosítás, benne a nyugdíjrendszer olyan nagy vívmány, amit számos ország irigyelhet, és irigyel is. — Mi a szerepe, milyen feladatokat lát el a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata — kérdeztük a közelmúltban lezajlott tisztújító megyei közgyűlést követően dr. Csermely Tibortól, a tagozat vezetőjétől. — Amikor öt évvel ezelőtt közgyűlésünk állást foglalt, úgy fogalmaztunk: a társasági tevékenység nem elkülönült jelenség megyénkben, mind szorosabb együttműködést vállal a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 'megyei szervezetével, az oktatásügyi szakigazgatással, a tanárképző főiskolával, a társadalmi és tömegszervezetekkel, akik valamilyen formában, többnyire sajátos eszközeikkel közreműködnek a pedagógiai közélet alakításában. A társaság legfőbb erejét, s az elért eredményeket elsősorban ennek az integráltságnak tulajdonítjuk ma is. — Hogyan határozták meg az országos közgyűlésen a társulat legfontosabb tennivalóit, ahol a szabolcsi tagozat munkájáról is számvetés készült? — Úgy foglalt állást a közgyűlés, hogy a tagozat tekintse legfontosabb feladatának a megyei pedagógiai közélet és közgondolkodás orientálását, öszehangolását. Ennek szellemében végeztük munkánkat az eltelt öt évben. A tagozat más pedagógiai tényezőkkel együtt a pedagó. gusrendezvények gazdája, sajátos eszközökkel támogatja a továbbképzést és a pedagógiai kutatásokat, segíti a nevelési propagandát és ismeretterjesztést. — A megyei pedagógiai kiadványok gondozásában a tagozat minden alkalommal örömmel vállal munkát, erejéhez mérten többször anyagi támogatást is nyújt, vagy néha csak az ötlet felvetését egy-egy kiadvány, kötet létrejöttének kezdeményezését. — Mennyiben segíti az országos kitekintést a tagozatok programja? — Tagjaink között sokan az országos szakosztályokban is működnek, egy-egy közérdekű pedagógiai vizsgálódásnak, vagy oktatáspolitikai döntés előkészítésének tevékeny közreműködői. * Így a vezetési, a neveléselméleti, a kisgyermeknevelési, az általános iskolai, a hazafias honvédelmi, a kollégiumi, napközi othoni, didaktikai, neveléstörténeti és egyéb szakosztályokban fejtenek ki értékes társadalmi tevékenységet. — Munkánk elismerését is látjuk abban, hogy az országos társulat vezetési szakosztálya immár másodízben tartott kihelyezett tagozati ülést Nyíregyházán, ahol a pedagógusok továbbképzésének tapasztalatait vitatták meg. A felszólalók a szabolcsi tapasztalatok és az országos gyakorlat elemzését végezték el és megfogalmazták az egységes, az Oktatási Minisztérium által koordinált pedagógus továbbképzési rendszer szükségességét. — Milyen rendezvényekkel tartják ébren a pedagógusok érdeklődését a megyében? — A hagyományos rendezvényeken túl — mint a pedagógiai hetek, a pedagógiai felolvasások, vitaköri ülések —, megemlékeztünk az „I. Ratio Educationis” 200 éves jubileumáról. Az emlékülés szervezésében a megyei tagozaton kívül részt vett a Debreceni Akadémiai Bizottság neveléstudományi munkabizottságának közoktatás és iskolatörténeti témacsoportja és a nyíregyházi tanárképző főiskola neveléstudományi tanszéke is. Az a tervünk, hogy a jubileumi ülés anyagát önálló kötetben tegyük közzé, gazdagítva ezzel is megyénk pedagógiai irodalmát — örömmel jelenthetem ki: megvalósult. A többi rendezvényünket nem a látványosság jellemezte, a belső szervezeti munka javítását, a tartalmi tevékenység erősítését, mélyítését szorgalmaztuk. — Mit tesznek a már-már kallódó, nehezen fellelhető pedagógiai hagyományok megmentéséért? — Ennek érdekében körlevélben kerestük meg a Pedagógusok Szakszervezetének megyei bizottságával közösen az iskolák igazgatóit, hogy felkutathassuk azokat a neves, egykor megyénkben élő és dolgozó pedagógusokat, akik nevelési vagy népművelési tevékenységükkel maradandót alkottak, számunkra, az utódok számára például szolgálnak. Nem tudom, hogy a túlterhelt, vagy a közönyös magatartás volt-e erősebb abban, hogy alig kaptunk visszajelzést erre a kérdésre, pedig mindössze néhány oldalas rövid pályaképet kértünk. — Sokszor magánbeszélgetésen azt tapasztaljuk, hogy csaknem minden szabolcs- szatmári falu emlékezete őriz egy-egy kiváló tanítóegyéniséget, akik generációkat indítottak el életreszóló útravalóval. Ezért is szeretnénk, ha a helyi iskolavezetők és lelkes nevelők közreműködésével nem múlna el nyomtalanul a nagy elődök munkássága... — Lépést tudnak-e tartani napjaink legizgalmasabb nevelési kérdéseinek feldolgozásával? — Több témát is említhetnék, amelyek szemléltetnék, hogy az időszerű neveléstudományi kérdésekre igyekszünk irányítani tagságunk és a megyében élő nevelők figyelmét. így az elmúlt év végén a DAB neveléstudományi munkabizottságával tartott közös felolvasó ülésen olyan témák szerepeltek, mint a mindenoldalúság problémái, a tanárképzés integrációs lehetőségei, a hátrányos helyzet pedagógiai kérdései, az anyanyelvi és természetismereti tantárgypedagógiai tapasztalatok. De a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetével, illetve a pedagógiai pszichológiai szakosztállyal és a népfront megyei pedagógiai társadalmi bizottságával együtt olyan témákat is dolgoztunk fel, mint a szabad idő helyes felhasználása, az életmód lélektani kérdései, az iskolarendszer és a szakemberképzés összhangja, a pedagógus személyisége, az iskola korszerűsége... — Mivel foglalkozik jelenleg a megyei tagozat? — Megyei tagozatunk három munkabizottságban fejti ki tevékenységét. Az általános pedagógiai munkabizottság az utóbbi három évben a cigánytanulók szocializációs folyamatának vizsgálatával, a módszertani munkabizottság a tantárgypedagógiai kísérletekkel, az iskolaszervezeti és történeti munkabizottság pedig a neveléstörténeti kutatásokkal foglalkozik. Szeretnénk a jövőben javítani a munkabizottság tevékenységét, szervezeti életét. Bővíteni kívánjuk kapcsolatainkat a szomszéd megyék tagozataival is. P. G. Kevés kivétellel az emberek többsége megszolgálta az anyagilag megalapozott, nyugodt és gondtalan öregséget. Adtak ők annyit a társadalomnak, családjuknak, hogy az élettől elmenőben ne legyen gondjuk semmire. Bár ne lenne. Bár minden kisöregunk olyan körülmények között élne és létezne, mint a sóstói padokra telepedők, akiknek napjait — ha a családi öröm nem is — széppé teszi más; a közösség, az otthon. Ott van nekik az erdő és a mozgás, ami számukra pantomin ugyan, de élmény. Élmény mert élet. Seres Ernő Császár Csaba felvétele KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
