Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-10 / 34. szám

KELET-MAGYARORSZÁG 1981. február 10. I 8 Sportvilág Caracas: Brazília labdarúgó-vá­logatottja a világbajnoki, dél- amerikai selejtezők első csoport­jában csak nehezen 1:0 (0:0) arányban nyert Venezuela ellen. A 30 000 néző előtt lezajlott ta­lálkozó egyetlen gólját a 84. perc­ben Zico 11-esből szerezte. A ke­mény mérkőzésen mindkét csa­patból 2—2 játékost kiállítottak. Bogota: A szovjet labdarúgó­válogatott 5:1 (2:0) arányú győ- ízelmet aratott a Santa Fe ellen. Oviedo: A spanyolországi szi­multán körúton lévő sakkvilág­bajnok, Anatolij Karpov nyilat­kozott terveiről. Elmondta, hogy véleménye szerint egy Fischerrel vívandó páros mérkőzés érdeke­sebb lenne, mint bármely más ^riválissal való összecsapása. „A sakk kemény játék, fizikailag és pszichikailag egyaránt igen nagy terheket ró a versenyzőkre — mondta Karpov. Természetesen "keményen készülök a Korcsnoj elleni leendő ütközetre, mert je­lenleg ez a legfontosabb feladá­som.” < Settebagni: A Rómához közeli kisvárosban megkezdődött a tíz résztvevős nemzetközi sakkver­seny. A magyar színeket képvi­selő Csőm István rosszul rajtolt: előbb Korcsnojtól, majd a kubai Rodrigueztől szenvedett veresé­get. « Quebec: Befejeződött a női gyorskorcsolyázó világbajnokság, r amelyen a záróeredmények a kö­vetkezők: 3000 m: 1. Pleskova (szovjet) 4:44.51, 2. Jensen (nor­vég) 4:46,20, 3. Doctor (amerikai) 4:46,60, ... 6. Petruszeva (szov­jet) 4:51,01. összetett: 1. Natalia Petruszeva (szovjet) 178,947, 2. Enke (NDK) 180,266, 3. Doctor (amerikai) 182,441, 4. Jensen (nor­vég) 182,485, 5. Mihajlova (szov­jet) 183,196, 6. Pleskova (szovjet) 183,255. Európa 12: Első Klampár Tibor A hét végén a miskolci sport- csarnokban rendezték meg az Európa 12 asztalitenisz-bajnoksá­got. A férfiaknál magyar győze­lemmel ért véget a küzdelemso­rozat, Klampár Tibor a döntő­ben 3:2-re verte Bengtssont és így az első helyen végzett. A nők­nél az angol Hammersley a hol­land Vriesekoopot győzte le 2:l-re és végzett a mezőny élén. A vég­eredmény : NŐK: 1. Jill Hammersley (Ang­lia) 9, 2. Vriesekoop (Hollandia) 8, 3. Popova (Szovjetunió) 7, 4. Magos (Magyarország) 7, 5. Uh- likova (Csehszlovákia) 6, 6. Hell- mann (Svédország) 6, 7. Hrachlo- va (Csehszlovákia) 5, 8. Perku- cin (Jugoszlávia) 4, 9. Lindblad (Svédország) 4, 10. Oláh (Ma­gyarország) 4. 11. Palatínus (Ju­goszlávia) 4. 12. Sílhanova (Cseh­szlovákia) 2 győzelemmel. FÉRFIAK: 1. Klampár Tibor (Magyarország) 9, 2. Bengtsson (Svédország) 9, 3. Surbek (Ju­goszlávia) 8. 4. Dvoracek (Cseh­szlovákia) 8, 5. Secretin (Fran­ciaország) 7. 6. Douglas (Anglia) 6, 7. Thorsell (Svédország) 5, 8. Orlowski (Csehszlovákia) 4, 9. Gergely (Magyarország) 4, 10. Carlsson (Svédország) 4. 11. Jó­nyer (Magyarország) 2, 12. Hil­ton (Anglia) 1 győzelemmel. Európa—Amerika sakkmérkőzés A világhírű argentin fürdő­helyen Mar del Platában megkezdődött Európa és Ame­rika négy-négy fős sakkcsa­patának mérkőzéssorozata. Az első fordulóban mindössze egy játszma ért véget: a svéd Andersson és az amerikai Christiansen megosztozott a ponton. A másik három ösz- szecsapás függőben maradt, a következő párosításban: (elölállók az európaiak) Por- tisch—Quinteros, Ljuboje­vics—Browne, Larsen—Seira- wan. Ökölvívó CSB Várad! remek formában Szombaton Nyíregyháza«: Vasutas—Bányász találkozó Váradi János keze a magasban. A CSB eddigi három fordulójában mindháromszor az olimpiai bronzérmes kezét emelték fel a bírók, a nyíregyházi fiú valamennyi ellenfe­lét legyőzte. (Elek Emil felvétele) A hét végén folytatódott a küzdelem az ökölvívó csapat- bajnokságban. A Vasutas­válogatott — melyben az NYVSSC öklözői szerepelnek — Budapesten lépett szorító- ba és meglepetésre kikapott a még nyeretlen Építők-vá- logatottól. Igaz, a vereségről nem nagyon tehetnek a bök­Buzónszkytól — Wollekig Vidéki labdarúgók a nagyválogatottban o A magyar válogatott 1902-től 1980 végéig 546 hivatalos mérkőzést játszott, amelyeken 637 futballis­ta jutott szóhoz. Közülük 129-en vidéki sportegyesületekből kerül­tek a nemzeti ll-be. Tizenheten vidéki játékosként 10, vagy annál több alkalommal ölthettek ma­gukra a címeres mezt. (Akik fő­városi csapatból is válogatottak lettek, azoknál zárójelben közöl­jük az összes válogatottság szá­mát. (A vidéki rangsor: 48 vá­logatottság: Buzánszky, 47: Gro- sics (86), 37: Kereki, 27: Szőj ka, 19: Markos, 18: Kovács József. 16: Nagy III. János, 13: Csapó. Vágó, 12: Bodola (13), Kovács László, 11: Csongrádi, Géléi, Hal- mosi, Tatár, 10: Katzirz, Kother- mel (13). A dorogi játékosok közül első­ként Buzánszky Jenő került az A-válogatottba, méghozzá tartó­san. A kiváló jobbhátvéd — vi­dékiként egyedül — 1950 és 1956 között állandó tagja volt az aranycsapatnak, s 1952-ben olim­piai arany-, 1954-ben pedig világ­bajnoki ezüstérmet nyert. „Ka­zal” szervezte meg később és in­dította el a nemzetközi szerep­lés útján az öregfiúk-válogatottat. Grosics Gyula szintén az arany­csapat törzstagja, olimpiai arany- és VB-ezüstérmes volt — főváro­siként. 1956 őszétől azonban már tatabányai játékosként jutott be még 47 alkalommal a válogatott­ba. A világ legjobb kapusai közé számított, de a VB-ken (1954, 1958, 1962) nem volt szerencséje ... Kereki Zoltán pályafutása nap­jainkban folyik, közismert. Szom­bathelyen kezdte, most Zalaeger­szegen játszik. A VB-selejtezőkre készülő keret tagja. Beállós lé­tére 7 gólt is szerzett, többnyire fejjel. Szojka Ferenc, a szőke salgótarjáni középpályás volt — Buzánszky mellett — a másik vi­déki, aki többször szóhoz jutott a hajdani aranycsapatban. Ép­pen az emlékezetes 1954-es VB-n ölthette magára először a címe­res mezt. Hamarosan a legendás emlékű Bozsik Cucu méltó tár­sának bizonyult. Markos Imre, az egykori, híres Bocskai-ötösfo- gat villámgyors jobbszélsője volt az első debreceni labdarúgó a válogatottban. Az 1934-es VB-n is tagja volt a magyar csapatnak. Szemfülességét 5 gól jelzi. A há­ború után Svédországban edzős- ködött, ott is halt meg. Kovács József a Videoton já­tékosaként szerepelt a müncheni olimpián ezüstérmet nyert csapa­tunkban. (Most az Újpesti Dózsa játékosa.) És szintén fehérvári Grosics Gyula az emlékezetes angol—magyar mérkőzésen a Wembley Stadionban. játékosként lett sokszoros válo­gatott Nagy III. János is. A tata­bányai Csapó Károly szerepelt az 1978-as VB-n (az Argentína elleni 1—2-es találkozón ő lőtte a gó­lunkat) és most is VB-kerettag. Szintén játszott világbajnokságon (1934-ben) az egykori jeles deb­receni hátvéd. Vágó József, aki elég későn, 28 éves korában lett először válogatott, de akkor — befutott. Sokszoros román válo­gatottság után került hazánkba Bodola Gyula, a kiváló nagyvá­radi balösszekötő. Hatalmas mun­kabírás és nagy játékintelligen­cia jellemezte a mindig sportsze­rű Dudust, aki még 1948-ban. 36 éves korában (MTK-játékosként) is helyet kapott a nemzeti 11-ben. A fehérvári Csongrádi Ferenc 1980-ban ötször szerepelt a válo­gatottban, a ieles szombathelyi jobbfedezet, Halmosi Zoltán vi­szont 1974-ben volt utoljára A-vá- logatott. Géléi József váltotta fel Grosics Gyulát a Tatabányai Bá­nyász kapujában. Az 1966-os VB-n is játszott, a brazilok elleni em­lékezetes győzelem (3:1) alkal­mával ő őrizte a magyar hálót. Jelenleg a Szolnoki MÁV MTE szakvezetője. A diósgyőri Tatár György a ma játékosa, VB-keret- tag. Középpályás létére már 5 gólt ért el címeres mezben. A jól megtermett pécsi kapus, Katzirz Béla szintén kerettag. A múlt évben 4 alkalommal állt őrt a kapunk előtt — kitünően. A jelenlegi újpesti „portás”, Rother- mel Adám tatabányai játékosként tagja volt az 1972-es olimpián ezüstérmet nyert csapatnak is. Kilencszeres válogatottságot könyvelhetett el Ilku István, Mo­nostori Tivadar, Nagy II. János, Pásztor József és Weinhardt Fe­renc. Ilku és Monostori egyaránt dorogi játékos volt. Előbbi a ka­pu őreként, utóbbi pedig az el­lenfelek kapuja előtt jeleskedett. Ilku — Grosics „árnyékában” — világcsúcsot állított fel: 75 válo­gatott mérkőzésen szurkolt — a kispadon! A volt fehérvári Nagy II. jelenleg a Dunaújváros játé­kosa. A békéscsabai Pásztor ta­valy a válogatottnak szinte állan­dó tagja volt — méltán, s most ő is a VB-selejtezőkre készülő­dik. A közelmúltban elhunyt szombathelyi Weinhardt korának egyik legkiválóbb és minden idők legvakmerőbb magyar kapusa volt. A népszerű „Merne” játékos­társaitól emiatt a „Tigris” bece­nevet is kiérdemelte. Nyolcszoros válogatott a fe­hérvári Karsai László, a debre­ceni Palotás István, a diósgyőri Solymosi Ernő (38) és Tamás Gyula (11). Közülük Karsai még aktív játékos és Tamás is tagja a Vasas keretének, bár már in­kább kapusedzőként tevékenyke­dik. (Jelenleg éppen a válogatott mellett.) A szőke Solymosi „Pixi” (később Újpesten folytatta) a vé­delemben és a középpályán egy­aránt megállta a helyét. Játszott az 1962-es VB-n is. Palotás szin­tén klasszis szélsőfedezet volt, ő is szerepelt a világbajnokságon, mégpedig 1934-ben. Olaszország­ban. (A debreceni Bocskaiból rajta kívül ott volt a már emlí­tett Markos, valamint vincze Je­nő és Teleki Pál is!) Antal Zoltán szolók, hiszen Kővár Gyula, a Magyar Ökölvívó Szövetség főtitkára is elismerte: — Szomorú, hogy a bírók voltak a „főszereplők”! A találkozón egyébként nagy érdeklődés előzte meg a Váradi—Nyíri légsúlyú össze­csapást. A hazaiak remény­kedtek, hogy Nyíri megállít­ja az olimpiai bronzérmes si­keres CSB-sorozatát! Mind­erre azonban egyetlen má­sodpercig sem volt esélye a fővárosi bokszolónak. Váradi remek formában öklözött, vé­gigrohamozta a mérkőzést, nagyon jól mozgott. Villám­gyors és pontos ütései után kétszer számolhatott a bíró Nyírire, majd a második me­netben repült a törülköző, az Építők-válogatott edzője fel­adta a kilátástalannak tűnő küzdelmet. Győzött a másik nyíregy­házi ökölvívó, Sándor Zoltán is. Sándor végig jobb volt ellenfelénél, többet és tisz­tábban ütött, s végül egyhan­gú pontozással nyert. A vég­eredmény: Építők-váloga­tott—Vasutas-válogatott 12:10. A CSB másik két találkozó­jának eredménye: Vasas-vá­logatott—Néphadsereg-vá­logatott 16:8, Bányász-válo­gatott—Dózsa-válogatott 17:7. A csapatbajnokság követ­kező fordulójában a Vasutas­válogatott Nyíregyházán- ren­dezi meg mérkőzését. Feb­ruár 14-én, szombaton 17,00 órától a veretlenül vezető Bányász-válogatott lép szorí- tóba a városi stadion játék­csarnokában. A mérkőzés slá­ger összecsapása a Váradi Já­nos—Botos Tibor találkozó lesz. A CSB ÁLLÁSA HÁROM FORDULÓ UTÁN: 1. Bányász-v. 3 3 — — 43:29 6 2. Vasas-v. 3 1 1 1 38:34 3 3. Dózsa-v. 3 1 1 1 35:37 3 4. Vasutas-v. 3 1 — 2 34:36 2 5. Néphads.-v. 3 1 — 2 33:39 2 6. Építők-v. 3 1 — 2 31:39 2 Kézilabda­bravúr Két mérkőzésre hazánkba ér­kezett az olimpiai bajnok szovjet női kézilabda-válogatott. Vasár­nap a két ország legjobbjai a Vasas Fáy utcai csarnokában ta­lálkoztak — nemzetek közötti mérkőzésen. A magyar váloga­tott szép fegyvertényt hajtott végre, bravúros győzelmet ara­tott a vendégek ellen. MAGYARORSZÄG— SZOVJETUNIÓ 17:16 (6:8) A magyar csapat talált előbb magára és 2:0-ra elhúzott. A ven­dégek azonban egyenlítettek, sőt 3:2-re és 8:6-ra fordítottak is. Azt követően, szünet után 10:7-re, majd 14:12-re, s végül 16:15-re vezetett a Szovjetunió. A befeje­zés a mieinknek sikerült jobban és nagy meglepetésre egy góllal győztek. A két válogatott csü­törtökön Győrött ismét mérkő­zik egymással. Kieseti tenisz­válogatottunk Vasárnap Bécsben került sor az Ausztria—Magyarország Király Kupa teniszmérkőzésre, melyet az I. osztályban maradásért játszot­tak. Az első összecsapáson, Deb­recenben az osztrákok 2:l-re nyertek, így lépéselőnnyel várták a visszavágót. A vasárnapi talál­kozón iól kezdtek a mie'ink, az egyesek után 2:0-ra vezettek. Machán 6:4, 6:7, 7:6 arányban verte Karyt, Taróczy pedig 6:3, 1:6, 6:4-re Feiglit. Következett a mindent eldöntő páros. A Feigl, Kary duó 4:6, 7:6, 6:4 arányban nyert a Taróczy, Machán kettős ellen úgy. hogy szó sem volt tár­gyilagos bíráskodásról.. . így a visszavágót hiába nyerte meg a magyar teniszválogatott, rosszabb játszmaaránya miatt kiesett az I. osztályból. .. A Király Kupát jobb játszma­aránnyal az NSZK nyerte a Szov­jetunió, Svédország. Finnország, Nagy-Britannia, Csehszlovákia és Ausztria előtt. Sakk OB II: Gyenge rajt... Meglehetősen rosszul kezdődött a bajnokság az Asztalos János SE OB II-es sakkcsapata számá­ra. A nyitányon különböző okok miatt — egész sor játéko­sát, köztük Szabó és Szilágyi mesterjelölteket nélkülözte a sza­bolcsi gárda és súlyos vereséget szenvedett. Bp. Vasútépítő SC—Asztalos SE 11:2 (1) A nyíregyházi találkozón az ASE sakkozói közül senkinek sem sikerült nyernie. A két pon­tot döntetlenekkel gyűjtötték ösz- sze a piros-fehérek: Korsós Im­re, Mile József, Radics László (mesterjelölt) és Kerékgyártó Ist­ván révén. Dr. Gaál Attila sötét­tel kitűnően játszott Honfi Ká­roly nemzetközi mester ellen. Játszmájuk nem fejeződött be a játékidőben és így értékelés dönt majd. A várható végeredmény döntetlen lehet, s ez nagy bravúr lenne az ASE sakkozójától. Dózsa-vereség Kubában A Prensa Latina hírügy­nökség szerint Havannában lejátszották a második for­dulót a nemzetközi labdarú­gótornán. Az itt vendégsze­replő Ű. Dózsa 2. mérkőzésén is vereséget szenvedett, ezút­tal 3:2 (1:1) arányban a ku­bai „B” válogatottól. A torna másik találkozóján, a Vor­wärts Frankfurt (NDK) csapa­ta értékes 1:0 arányú győzel­met aratott Kuba „A” válo­gatottja ellen. A két forduló után a frankfurtiak vezetnek négy ponttal, Kuba „A” és „B” csapatának egyaránt 2 pontja van, míg az Ü. Dó­zsának egy sem. Labdarúgás Elfikészffileti mérkőzések A Nagykállói SE megyei I. osz­tályú labdarúgócsapata az el­múlt héten kétszer Is összemérte tudását a Vásárosnaményi Vörös Meteor megyei II. osztályú gárdá­jával. Nagykállóban a hazaiak Katona L. két góljával 2:0-ra nyertek. A vasárnapi visszavágón is az NSE győzött, 0:0-ás félidő után 2:l-re. A kállói gólokat Kaszab és Magyar szerezte, míg a naményit Koncz. A Kemecse—Ibrány előkészüle­ti mérkőzés meglepő eredmény­nyel ért véget. A megyei II. osz­tályú hazaiak 3:l-re verték ma­gasabb osztályú ellenfelüket. A gólszerzők: Szunyogh I.. Tolnai. Magyar, illetve Imre II. További előkészületi találkozók eredményei: K'svárdai SE—Nyír- madai MEDOSZ 3:0. Nyírtassl MEDOSZ—Ajaki Tsz SE 0:2. Nyir- jákói Tsz SE—Nyírkarászi Tsz SE 2:1, Tiszavasvári—Rakamaz 4:3. Öt telitalálat a totón A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a totó 6. játékhetén öten értek qJ telitalá­latot. Szelvényeikre egyenként 524 061 forintot kapnak, 13 talá- latos szelvény szintén öt akadt, azokra 233 921 forintot fizetnek. A 337 darab 12-es 4628 forintot ér. A 11-esekre 333, a 10-esekre pe­dig 58 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Kosárlabda NB II: Nyíregyházi győzelem a főiskolai rangadón Pénteken, szombaton és vasár­nap hat mérkőzést játszottak az NB II-es nyíregyházi kosárlabda­csapatok. A Nyíregyházi Tanár­képző Főiskola női gárdája — nélkülözve legjobbjait, Beliczayt, Csermelyt és Dézsit — Egerből tért haza értékes két ponttal. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főis­kola férfiegyüttese főiskolai ran­gadón győzött, méghozzá idegen­ben, Szarvason. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉSEK: Nyh. Ta­nárképző Főiskola—Eger SE 68:58 (30:30). A hazai egri csapat az első félidőben nyílttá tudta ten­ni a két pont sorsát. Szünet után viszont a nyíregyháziak taktikát változtattak, fokozatosan elhúz­tak és érett játékkal, biztos győ­zelmet arattak. Ld.: Tőzsér, Aczél, Vass 16—16, C§elényi 10. Szarvas— Nyh. Mezőgazdasági Főiskola 77:33 (46:9). A minden tekintet­ben jobb hazaiak már az első félidőben eldöntötték a végered­ményt a fiatal erőket felvonulta­tó szabolcsiak ellen. Ld.: Mol­nár 10. Mezőberény—Nyh. Mező­gazdasági Főiskola 58:47 (22:25). A második félidőben feljavultak a mezőberényiek és megérdemel­ten tartották otthon a két pontot. Ld.: Balogh 21, Molnár 16. Jók: Balogh és Molnár. FÉRFIMÉRKOZÉSEK: Nyh. Me­zőgazdasági Főiskola—Szarvas 66:65 (43:33). A két főiskolás gár­da igazi rangadót vívott. A fü- tetlen és gyengén világított szarva­si tornateremben az „emgés” fiúk kitűnő játékkal végig vezettek. Győzelmük értékét növeli, hogy a játékvezetéssel is meg kellett küzdeniük. Ld.: Kollár 31, Hege­dűs, Kató 12—12. Jók: Kollár. Kató, líegedüs. Békés—Nyh. Me­zőgazdasági Főiskola 76:72 (38:32). A kiküldött bírók nem érkeztek meg, így a találkozót két hazai szükség-játékvezető vezette . .. Szegedi Postás—Nyh. Mezőgazda- sági Főiskola 92:60 (42:21). A ven- dégegyüttes több volt NB I-es já­tékost vonultatott fel. A szege­diek magassági fölényüket jól használták ki, eredményesen dob­tak területvédekezéssel és szoros emberfogással szemben is. A nyír­egyházi csapatnak három napon belül ez volt a harmadik mér­kőzése — közben kétszer idegen­ben lépett pályára — s bizony fáradtan mozogtak játékosai. Ld.: Hegedűs 18. Kollár 15. Szilágyi 14. Jó: Hegedűs. 1. Ascoli—Bologna 1-1 X 2. Avellino—Brescia 1-0 1 3. Catanzaro—Napoli 0-0 X 4. Juventus—Cagliari 1-1 X 5. Perugia—Fiorentina 0-0 X 6. Pistoiese—Torino 1-1 X 7. Bari—Milan 1-1 X 8. Catania—Rimini 1-1 X 9. Monza—Sampdoria 0-0 X 10. Palermo—Lazio 0-2 2 11. Taranto—Atalanta 0-1 2 12. Varese—Foggia 0-0 X 13. Verona—Pisa 0-0 X 4- 1 Spal—Lecce 1-1 X II KÉM­Rbipwszái Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 23 03» HU ISSN 0133—205*

Next

/
Thumbnails
Contents