Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-10 / 34. szám

1981. február 10. KELET-MAGYARORSZÁG 7 1500 éves várfal Azerbajdzsáni régészek erős várfal maradványaira buk­kantak a Semaha közelében végzett ásatások során. A ta­lált kerámia edények alap­ján megállapították, hogy a falat a IV—VII. században építették. Azerbajdzsán terü­letén eddig még nem talál­tak ilyen korai időszakból származó jelentősebb erődít­ményt. Ügy vélték, az építé­szet csak pár száz évvel ké­sőbb jutott el ilyen fokra. Más leletek, így Iránból és Szíriából származó árufélesé­gek maradványai azt bizo­nyítják, hogy már korán fej­lett kereskedelem folyt itt a szomszédos államokkal. (APN—KS) Ifjú tengerészek általa felismert 300 féle állatfaj, amelyből 40 nevét is viseli. Az új sorozatot a moszkvai Góznak nyomda késziti Gál Ferenc terv­rajza alapján 466 300 fogazott, 6000 vágott példányban. ÚJDONSÁGOK Jeles képzőművészeti alkotások bélyegen való megjelenítése ün­nep minden filatelistának. Cseh­szlovákia rendszeresen dolgozza fel sorozatokra a múzeumok kincseit, öt új címlet a 14. szá­zadtól napjainkig ad válogatást festményekből, szobrokból. Re­produkcióban is megrázó erejű az 5 koronás címleten látható „Munka" c. szoborcsoport, Jan Stursa műve. Kubai bélyegek segítségével is gyönyörködhetünk az ottani köz-* gyűjtemények legszebb festmé­nyeiben. Hat értékű sorozat euró­pai művészek alkotásait tárja elénk, köztük Van Dyck, J. F. Millet műveiben. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság 20 eh névértékű bé­lyeggel adózott Tito emlékének. Bélyegpárt bocsátott ki a török posta Avicenna születésének 1000. évfordulója alkalmából. A WIPA elnevezésű bélyeg vi­lágkiállításra, Bécsbe filatelista társasutazást is szervez a szö­vetség. Szépítik a seregszemlén bemutatásra kerülő hazai gyűj­teményeket és készül már a Ma­gyar Posta emlékblokkja. Ter­mészetesen szomszédainknál, a rendezőknél az előkészületek na­gyobb erőket foglalkoztatnak. Az osztrák bélyegnapi bélyegek már évek óta a kiállítást népszerűsí­tik. Február 5-én forgalomba ke­rült az ünnepi blokk, amely a bécsi Burg egy részletét ábrá­zolja. A kiállítás rendezési költ­ségeinek fedezésére a blokk meg­vásárlásakor a 16 sch névérték mellett 8 sch felárat kell fizetni. Az ének százezer évekkel előz­te meg a beszéd kialakulását. A muzsika fontossága jegyében Vancouver múzeuma hangszer- történeti kiállítást rendezett. Eh­hez kapcsolódik a kanadai posta 17 centes címlete, amely a man­dolin 18. századi elődjét tárja elénk. Sri Lanka népe — a Ceylon né­ven elviselt angol gyarmati sors kivételével — szívesen emlékezik évezredes múltjára. Négyértékű sorozatuk történelmi zászlókat mutat be, amelyeket oroszlán, elefánt, páva jelképei díszítenek. Liechtenstein is emlékezik. Folytatják a régi családi címe­rek bemutatását. Most négy bé­lyegen olyan nemzetiségi jelvé­nyeket tárnak a világ elé, ame­lyek 1534—1748 között alakultak ki. Március elsején Norvégiában is emelkedik a postadíjszabás. 150, 170 és 220 örés címleteket bocsá­tanak ki, amelyek építészeti al­kotásokat ábrázolnak. Gyakorta kell a 130 és 150 őrés bélyegeket levélre ragasztani, ezért ilyen címleteket füzetben is árusíta­nak. A füzetben kiadott bélyege­ket az északi tájak madarainak képe díszíti. Hotel Stadion Őrültek vagy kalandorok? KÍSÉRLET A VITUKIBAN. a VITUKI-ban vizsgálják az épülő paksi atomerőmű hűtővizének Duna-vízmelegítő hatását. A kuta­tás eredményeit felhasználják az atomerőmű építői, a hűtővíz-hő­mérséklet csökkentésének megoldásában. A képen: Simon Lászlóné és Gégény Éva laboránsok kísérleteznek a hűtő-fűtő termosztáttal. (MTI fotó: Kozák Albert felvétele — KS) Kísérleti fűtött úttesten járhatnak a moszkvaiak az olimpiára épített sportszál­loda előtt. Az elkészült útsza­kasz külsőleg semmiben sem különbözik a többi utcától, de az aszfaltbeton-burkolat alatt egymástól 10—15 centiméter­re elhelyezett fagyálló mű­anyag csövekben egész télen 30—35 fokos víz kering. A speciális fagyásgátló szerrel kevert meleg víz hatására az útszakaszra hulló hó azonnal elolvad, s így jégkéreg sem képződhet. Bár a fűtött úttest termé­szetesen drágább a hagyomá­nyos útburkolatnál, a szak­emberek szerint a költségek rendkívül gyorsan megtérül­nek, hiszen nincs szükség hó­eltakarításra Ez pedig hatal­mas összeget jelent, hiszen csak Moszkvában minden év­ben több mint tízezer ember, csaknem tízezer hóeltakarító gép, háromezer tehergépko­csi szükséges a város közle­kedésének biztosításához, s az utcák felszórására használt évi 400 ezer tonna sós homok komoly károkat okoz a zöld­területeken. AFRIKA SZERELMESE A Magyar Posta hét bélyeget bocsát ki Kittenberger Kálmán Afrika-kutató születésének 100. évfordulója alkalmából. A soro­zat előreláthatólag február 28-án jelenik meg és az ábrákon Afri­ka nagyobb vadállatait láthatjuk. Gepárd (40 fillér), oroszlán (60 fillér), leopárd (1 forint), orr­szarvú (2 forint), nagykudu (3 forint), elefánt (4 forint) rajza idézi fel Kelet-Afrikát. Kitten- bepger e területet vizsgálta évekig és összegyűjtötte az ottani állat­világ közel- 60 ezer különlegessé­gét. A sorozat 5 forintos záró- címlete Afrika térképét, Kitten­berger arcvonásait és a Magyar Nemzeti Múzeum épületét ábrá­zolja, ahol a kutatómunka ered­ményét a közönség 1956-ig meg­tekinthette. A gyűjtemény el­pusztult. Ezért a szenvedélyes Afrika-kutató emlékét csak szá­mos könyve őrzi, valamint az Kutatók az Északi-sarkon A Szovjet Tudományos Aka­démia szibériai tagozatának gaz­dasági expedíciója az északi-ten­geri útvonalon dolgozik. Az ex­pedícióban részt vevő tudósok fő célja, hogy prognózist adja­nak az északi-sarki övezetek ter­melőerőinek fejlődéséről, meg­alapozzák az északi-tengeri út­vonalon az egész évi hajózás ha­tékonyságát. Képünkön: a „Ka­pitän Szorokin” jégtörő hajó a Kara-tengeren. (Fotó: TASZSZ — APN — KS) A Paris Match szerényen az utolsó kalandoroknak ne­vezte azokat, akik nekivág­tak a tízezer kilométeres Pá­rizs—Dakar közti autó- és motorversenynek. Húsz nap a poklok poklában, a sivatag homokjában, hőségben és fagyban. Kegyetlen kínnal ve- rekedték át magukat — már akiknek sikerült — a célig. Szükség, van-e kíméletlen versenyre? — kérdezi a lap, emlékeztetve arra a három olasz újságíróra, akik a siva­tag közepén felborultak és meghaltak. Mások „csupán'’ elakadtak a pusztaságban. A részvételért ráadásul fizetni is kell: ötezer frankot a mo­torosnak, a terepjáróval vagy kísérőkocsival indulóknak pedig harmincezeret. Mi hát a vonzerő? Jackie Ickx, a 24 órás nagy Le Mans-i ver­seny egykori győztese például azt mondja: „Ma már a kö­röket róni mechanikusan egy versenypályán hallatlanul unalmas. Itt valami mást ta­láltam, olyat, ami eddig hi­ányzott.” Nők is indultak a verse­nyen. Nicol Metrót például 250 kilométeren keresztül „lábfékkel uralta” motorke­rékpárját, mert fékje elrom­Fűtött úttest Leningrád Október kerületé­nek diákjai közül 200-an viselik büszkén a csíkos matróztrikót és a matrózsapkát, melynek arany szalagján az Admiralitás felirat olvasható. Valamennyien az Ad­miralitás hajógyár által hét év­vel ezelőtt szervezett tengerész­klub tagjai. A világtengerek jö­vendő meghódítói nem csupán elméletben tanulmányozzák a hajózással kapcsolatos ismerete­ket, de igazi hajókon vesznek részt gyakorlati foglalkozásokon: felügyelnek a gépházakban, meg­fordulnak a parancsnoki hídon, matrózmunkát végeznek, rádió- távirászként működnek. A nyári szünidőben a leningrádi diákok a felnőttekkel együtt a Szovjet­unió északnyugati területein lévő folyókon és tavakon hajóznak. Képünkön: Oleg Zaharov kapi­tány vezetésével tanulják a fiúk a hajó irányításának fortélyait. (Fotó: TASZSZ — APN — KS) ősi ékszerek Ősi kincsekre bukkantak talajjavítási munkálatok köz­ben a Kárpátokban. A régé­szek 61 olyan bronz ékszert hoztak a felszínre, amilyene­ket az időszámításunk előtti XI—IX. században viseltek. Ez a legnagyobb ilyen lelet, melyet eddig ezen a vidéken találtak, mégpedig azon a he­lyen, ahol valamikor Közép- Európából nyugatra haladó kereskedelmi út haladt. A kincsek minden bizonnyal a vásárra igyekvő kereskedőké voltak. (APN—KS) Még az idén elkészül a buda­pesti Nagy Sportcsarnok tőszom­szédságában a célcsoportos szál­lodaépítési program keretében a háromszázhetvenkilenc szobás Ho­tel Stadion. A tizenkét szintes, nyolcszázkilencven ágyas szállo­dát a középület-tervező vállalat két munkatársa, Tolnai Lajos és Péchy György tervei alapján a középület-építő vállalat építi. (MTI fotó: Balaton József felvé­tele — KS) 18 évig éhező pók Indiában felfedeztek egy új pókfajtát. A világ minden más élőlényétől abban kü­lönbözik, hogy 18 évig is el tud lenni táplálék nélkül és még mindig tovább tud élni. lőtt. Mondják, a verseny a bátorság próbája, az idegek harca. Holott nem egészen így van: inkább az autó-, motor- és gumiabroncsgyárak rek­lámháborúja. A hősies küz­delem, a nagy kaland kétség­kívül élmény a résztvevők­nek, de sokkal inkább rek­lám és haszon a mögöttük álló gyáraknak. Nehéz sivatagi terepen küsz­ködnek a verseny résztvevői. (Fotó: Paris Match — KS) RÁDIÓIT FILM 1981. február 10., kedd KOSSUTH RADIO 8,27: Felrobbant-e a biológiai pokolgép? ‘ I. rész. — 8,57: Nó­ták. — 9,44: Névcsúfoló ABC. — 10,05: MR 10—14. — 10,35: Szim­fonikus zene. — 11,41: Az élet komédiásai. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva. — VIII. rész. — 12,35: Törvénykönyv. — 12,50: A rádió Dalszínháza. — 14,11: Verbunkosok, katonada­lok. — 14,40: Élő világirodalom. Finnország — II. — 15,10: Liszt: A bölcsőtől a sírig. Szimfonikus költemény. — 15,28: Nyitnikék. Kisiskolások műsora. — 16,05: „Tömegek torka ...” — Komját Aladár emlékezete. — 16,45: Paganini caprice-ok Schumann feldolgozásában. — 17,07: Külö­nös álmok. — Színi Gyula kis- novellái rádióra alkalmazva. — 17,32: Angelo Ephrikian együt­tese Gesualdo-madrigálokat énekel. — 17,45: A Szabó csa­lád. — 19,15: Paul Schöffler Wagner operáiból énekel. — 19,33: A környező világ. — KGST-híradó. — 20,03: Népdal­est. — 20,50: Tudomány és gya­korlat. — 21,20: Magyar előadó- művészek. — 21,49: Késő es­te... az ösztöndíjról. II. Tész. — 22,20: Óceánok, hajók, mat­rózok. — 22,30: A Hannoveri rádió zenekarának hangverse­nye. — Közben, 23,21: Szaka­dék. Székely Magda versei. — 23,26: A hangverseny-közvetítés folytatása. — 0,10: Németh Gá­bor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Tamássy Zdenkó dalai­ból. — 8,20: Tíz perc külpoliti­ka. — 8,33: Társalgó. — 10,33: Zeneközeiben. — 12,25: Gyer­mekek könyvespolca. — 12,33: Melódiakoktél. — 13,28: Bogár István: A halászról meg a kis halról. Zenés mese Puskin köl­teményére. — 14,00: Kettőtől hatig ... — 18,00: Tipp-topp pa­rádé. — 18,33: Beszélni nehéz. — 18,45: Molnár Júlia és Lo­vass Lajos nótákat énekel, Kecskés Sándor klarinétozik. — 19,20: Az erdő panasza. — 19,30: Csak fiataloknak! — 20,33: Mindenki könyvtára. — 21,01: Klasszikus operettrészle­tek. — 22,00: Zeneközeiben a hallgató. 3. MŰSOR 9,00: Iskolarádió. — 9,30: Ka­marazene. — 10,04: Britten: Pe­ter Grimes. Háromfelvonásos opera. — 12,36: Reneszánsz kö- rusmuzsika. — 13,07: Zenekari muzsika. — 14,11: A magyar ellenállás sajtója. — 14,31: A Kodály vonósnégyes felvételei­ből. — 15,00: Iskolarádió. — 15,30: Faust. Részletek Gounod operájából. — 16,40: Mi a véle­ményed? — 17,00: A Chicagói szimfonikus zenekar játszik. — 18,10: Száz éve halt meg Mo- gyeszt Muszorgszkij. V/2. rész. — 19,05: Iskolarádió. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Edda Moser dal­estje. — 21,20: Dzsesszfeivétele- inkből. — 21,40: Modern írók portréi. — 22,00: A Berlini fii­harmonikus zenekar Mozart-fei- vételeiből. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,05: Lemezespolc. — 17,15: Nők műsora. Szerkesz­tő: Rózsavölgyi Erzsébet. — 17,45: Tina Charles énekel. — 17,50: Egészségünk. A nyíregy­házi gyermekgyógyászatról be­szél dr. Dobi Sándor. — 17,55: Rhoda Scott orgonái. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A debreceni Color együt­tes slágereiből. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,00: Tévétorna (sz). — 8,05: Iskolatévé. — 10,55: Óvodások filmműsora. — 14,00: Iskolaté­vé. - 16,00: Mindenki iskolá­ja. — 17,05: Hírek. — 17,10: Té­vébörze. — 17,20: A néma dosz- szié. Magyar film (sz). — 18,45: Kertünk — udvarunk. Ri­portfilm. — 19,05: Reklám. — 19,15: Tévétorna (sz). — 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-hiradó (sz). — 20,00: Játék három percben (sz). — 20,05: A nuk­leáris forradalom. IV/4. rész. — 20,45: A rajzfilmek kedvelő­inek. — 21,00: Stúdió ’8L (sz). — 22,00: Fischer Annie zongo­rázik. — 22,40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20,00: Hi-fi est. — Kb. 21,00: Közben: Tv-híradó 2. (sz). SZOVJET TV 17,00: Az ember és a törvény. — 17,30: A Belorusz SZSZK állami táncegyüttesének műso­ra. — 17,55: Marx Károly: Ifjú évek. Tv-film. I. rész. — 19,00: Hiradó. — 19,35: Zenés összeál­lítás. — Utána: A világ esemé­nyei. — 21,15: A hét eseményei moldovai nyelven. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolatévé. — 9,20: A városnak a bányász adott nevet. — 9,45: A rendőr­ség nyomoz. — 9,50: Fekete lo­vaim 4. rész (ism.). — 10,50: A szabad természet — 3. rész. — 11,15: Beszél németül? 23. lecke. — 11,45: Hírek. — 15,50: Iskolatévé. — 16,15: Tudomány és technika. — 17,20: Közép­szlovákiai magazin. — 17,50: Matematika mindenkinek. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Napjaink gazdaságpolitikája. — 19,20: Időjárás jelentés és mű­sorismertetés. — 19,30: Tv-hír­adó. — 20,00: A halál árnyéká­ban. — Szovjet film. — 21,45: Ez történt 24 óra alatt. — 22,00: Kamarahangverseny. — 22,45: Takarékoskodjunk az energiá­val. — 23,05: Hírek. ROMAN TV 16,05: Iskolatévé. — 16,30: Röp­labda-mérkőzésekről. — 17,35: Iskolai élet. — 18,20: A mező- gazdaság dolgozóinak. — 18,50: A legkisebbeknek. — 19,00 j Tv- híradó. — 19,20: Gazdasági fi­gyelő. — 19,40: Román tájakon. — 20,10: Shakespeare: Romeo és Júlia. Angol film. — 21,45: Mes­terművek. — 22,05: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A FARAÖ I—II. (1.) Dupla helyárral! Előadás kezdete: 16 óra! BOLDOG SZÜ­LETÉSNAPOT, MARYLIN! (14!, m.) Előadás k.ezdete: 20 órai Béke mozi: SAKKNOVELLA (14!, NSZK) Móricz mozi: A KIS MUCK TÖRTÉNETE (NDK) Előadás kezdete: 15,30 óra! A BUR­ZSOÁZIA DISZKRÉT BAJA (16!, fr.) 2-es helyárral! Előadás kezdete: 17,45 és 20 óra! Nyírbátor: PSYCHÉ I—II. (16!, m.) 2-es, dupla helyárral! Kisvárda: START KÉT KE­RÉKEN (am.) Fehérgyarmat: HALADÉK (14!, m.) Mátészalka: A PAP, A KUR­TIZÁN ÉS A MAGÁNYOS HŐS (14!, am.) 3-as helyárral! KÉPEK, HÍREK, ÉRDEKESSÉGEK BELFÖLDRŐL ÉS KÜLFÖLDRŐL 1 ■■ □ □ Illlllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll r I Bélyeg- j C gyűjtés á

Next

/
Thumbnails
Contents