Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

K3£ VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. február 1. VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Ellentmondások Napjainkban mind a politikában, mind a közgondolko­dásban, fi; a tudományos kutatásban is észlelhető: felismer­tük, hogy a társadalmi problémáknak túlnyomóan gazda­sági okai, alapjai vannak, A társadalmunkban keletkező el­lentmondások kialakulhatnak annak ellentmondásos viszo­nyaiból. másrészt a múlt hatásának magasabb szintű vissza­téréséből, valamint a valóság sokféleségét figyelmen kívül hagyó döntésekből. Jegyzett üzoceimben évek hosszú sort. óta bekereteztem beszélgetéstövedékeket, ész­revételeket, jelenségeket. Ezek különlegességükkel, mi taga­dás: néha id.^ ínségükkel lóg­tak ki a rendből. Nézegetve ezeket, mégis kerek kép bon­takozott i belőlük. Olyan el­lentmondások, problémák, ön- maguKban negatív megfigye­lések, melyek a mieink. El­menni mellettük szótalan, nagy hiba lenne. Szembenéz­ni velük viszont az első lé­pés ahhoz, hogy hacsak ki­csivel is, de hozzájáruljunk a feloldáshoz. A szocialista életmódról be­szélgettem több ízben fiata­lokkal, KISZ-esekkel. Az is­mérveket kerestük együtt. Szó ami szó, ugyancsak álta­lános megfogalmazások szü­lettek. „Szoros kötődés a kö­zösséghez.” „A személyiség teljes kibontakoztatása.” „A szabadidő tudatos és kulturált felhasználása.” Mindegyik igaz önmagában, bár mindez csak részkérdés. A sehol nem definiált újszerű életmód egé­sze így aligha kérhető szá­mon. De a részkérdések ese­tében is felvillantak a vitat- hatalan ellentmondások. Egy fehérgyarmati fiatal így fo­galmazott: „— Mindez szép, de gondoljon bele, hogy csa­ládot alapítok és lakásra van szükségem. Államit nem ka­pok, OTP-re nincs pénzem. Építeni kell. Ehhez a bérem kevés. Minden szabad időm­ben vagy fusizok, vagy a há­zat építem. Ez is évekbe te­lik. Szabad időm gyakorlati­lag nincs, s ha van, akkor al­szom." íme, a példa, amikor egy területen a hiánygazdál­kodás megtermi az ellent­mondást. Közgazdász ismerősöm, aki­vel a hiánygazdálkodásról esik szó, tovább bővíti a kört: „— Megtalálható ez a lakásoknál, de van rá példa a kereskedelemben, a szolgál­tatásban, az egészségügynél. És ahol hiány van, ott teret nyer az ügyeskedő, a kor­rumpálható, vagy az esetleg alapvetően jó szándékú em­ber, aki ezen a réven jut olyan többletjövedelemhez, ami tervezett igényeihez szükséges. A hiány a másod­lagos elosztás torzulásainak melegágya, ami nemcsak egy életmód, de egy erkölcs meg­sértője is lehet.” Középiskolai osztályban be­szélgetünk. A téma: kinek milyen elképzelése van saját jövőjéről, mi az a modell, amit meg akar valósítani. So­rolom a bizonyára ismert dol­gokat: kényelmes és modern lakás, autó, külföldi utazások, nyaraló, drága sporteszközök, költséges hobbik, összessé­gükben olyan szint, amely ma csupán a társadalom kisebb részének a sajátja. Irreális, s még a rendkívül becsületes munkával is csak részben, vagy nagyon hosszú idő alatt megvalósítható. A fiatalok előtt álló minta, vagy nevez­zük modell, társadalmunk mai gazdasági fejlettsége mel­lett tömegméretekben nem elérhető. A gazdaságilag fej­lett országok irányában meg­lévő nyitottság, egy valóban szép elképzelés igénnyé emelkedése így teremtheti meg sokak számára a csaló­dást. Egy megyei orvostanácsko­zás szünetében hangzott el: ,,— Mentális betegeim megfi­gyelése közben azt a tapasz­talatot szűrtem le, hogy ma­gatartásuk — alkoholizmus, öngyilkosság — erősén össze­függ egyébként pozitív társa­dalmi töltésű jelenségekkel. Ilyenek a modernizálódás je­lenségeinek tűrése, a megnö­vekedett jövedelem adta ivá- si lehetőség, az iparosodás vagy urbanizáció okozta sokk. Sosem egyetlen tényező van csak jelen. Nyilván egyetlen pozitív folyamat sem vissza­fordítható, s nem is voipa kí­vánatos. A tülekedésben sok­szor magányos marad az em­ber, ez ellen kellene tenni. Néhány rövid mondatban összefoglalva adom közre M. K. színeváltozását. Az ille­tő egyik vállalatunk pénz­ügyi szakembere. Mamut- vállalkozásba kezdett. Milliós társasházépítésbe Ehhez tár­sult a garázs, majd családi unszolásra víkéhdház a Zempléni-hegységben. A csa­lád jövedelmét messze meg­haladó szerzési akció plusz­munkákra késztetté; a család az aszkétizmusig ' szerényen élt. A célok, melyek betelje­sedésükkor valóbárT szolgál­hatták Volna a jóbb életmó­dot, lassan szerzési öncéllá váltak. Másodlagossá, majd harmadlagossá vált az elkép­zelés, hogy kulturált környe­zetet, a szabad időhöz alkal­mat teremtsenek. A már be­lerokkant ember és a meg­gyötört család újabb szerzési célokat tűz ki, a meglévőt nincs ereje és ideje használ­ni. Gyermekei elidegenedtek tőle, egyikük az Omnia falá­nak rendszeres támogatója. / • Szocialista társadalmunk életmódelemei értékkel ren­delkeznek. Elég, ha a párt- kongresszusok és határozatok sorát nézzük, s kiderül, hogy ezeket a pozitívumokat, nie- lyek lényegében a társada­lom céljait szolgálják, a po­litikai vezetés különleges fi­gyelemben részesíti. Ha nem is mindig pontosan körülha­tároltak, mégis jól érthetők ezek, még akkor is, ha csu­pán jelzések. Szocialista hu­manizmus, közösségi ember, önmagát megvalósító személy — ismerősen csengenek, s ki­alakításuk maximálisan zöld utat kap. Mint látható, az ér­tékek torzulhatnak, sok eset­ben torzulnak is. Nyugodtan mondhatjuk: nem az érték­ben van a hiba. zánk forduló nem más, mint karton, lelet.” Egy pedagó­gus : „Az iskola sokszor el­személytelenedik. A sok. esz­köz, a csak papíron feleltetés homályos, arcnélküli egyeüek- ké változtatja a szóra éhes diákot.”^ És bár a két terület más és más, mögötte megta­lálható a beteg, a szülő igé­nye, a felettes, az irányító maximalizmusa, a műszaki kultúra hiánya, a gépies és - lélek teleli munka. Nem szük­ségszerűen. De valósan. Nem szeretnék a bűnözés kérdésébe belebonyolódni, de mégis van ennek egy szférá­ja, amely mindenképpen fi­gyelmet érdemel. A szakiro­dalom ezt jóléti bűnözésnek nevezi. Az okok között vannak gazdaságiak, de tudatiak is. Néhány ezek közül, mégpe­dig nyíregyházi és megyei példák alapján. Boltvezető meséli: „Az üzletben a lopá­sok \ tisztes hányadát jól szi­tuált emberek, többnyire nők követik el. Tárgyuk kozmeti­kum, külföldi italok, melltar­tó, különlegességek.” Ebbe a tárgykörbe tartozik az a fajta bűncselekmény, amely nem az anyagiak hiányából, ha­nem a szerzési mániából fa­kad. Az utóbbi időben meg­jelentek az erkölcsöt sértő esetek. Partik, narkózások, stimulálószeres szex-találkák, csupa olyan eset, aminek egyenesen a túlzott anyagi jólét, a perverz szórakozás igénye a motíválója. Itt ér­hetjük tetten részben a nyu­gati példák hatását, másrészt az időt túlélő magatartásfor­mát. De a jóléti bűnözés ka­tegóriájába tartoznak a sik­kasztások, a jogtalan előnyök kikényszerítései, a hatalom­mal való visszaélések is. • Ide kívánkozik egy egé­szen más terület, mely még­se független a korábban leír­taktól. És ez az eszménykép kérdése. Felvetődik ugyanis, hogy milyen ideált lehet vagy kell az emberek, de főleg a fiatalok elé állítani, mi a von­zó. Az tény, hogy az úgyne­vezett „jóléti-típus” nem le­het életeszmény, de talán az aszkéta, vagy az eszményített hős sóm áll közel a többség­hez. Fiatalságunk keresi he- . ivét, ményí A szigorúan vett gazdasági tényezőkön kívül találunk másféléket, melyek a jó szán­dékokat és célokat torzítják. Egymás mellett két vélemény. Az orvos: „Elképesztő, hogy a műszerek tömeges jelent­kezése miatt mennyire degra­dál ódott az orvos és beteg kapcsolata. Sokszor a hoz­Az ellentmondás feloldása reánk vár, hiszen az eszmé­nyített érték és a valóság el­lentmondása mindenképpen konfliktusok forrásává válik. Mindez nem az ideálok elve­tését kívánja meg, de szüksé­gessé teszi az 'új eszmények megmutatását is. A mai ide­áltípus korántsem rendelke­zik olyan feltűnő jegyekkel, mint a harcoló, a történelmi hős. De talán éppen ezért el­érhetőbb. A tisztességes mun­ka, a becsületes tartás, a társadalomban található tor­zulások elleni következetes fellépés, az újért áldozatot vállalni tudás — mind-mind olyan jellemzők, melyek meg­vannak, de kevéssé propagált, bemutatott tulajdonságok. Pedig talán éppen ezek a je­gyek tehetik követésre mél­tóvá a köztünk élő, valóban élő példaképeket. Ha szó érhetne bennünket valamiért, az azért lenne, ha nem mutatnánk be ellentmondásaink forrását: a hiánygaz­dálkodást, az érték és valóság közti különbségeket, az el­képzelt értékek egy részének megvalósíthatatlanságát. De még több jogos szemrehányás érne, ha nem mutatnánk be a fel- és megoldás módját, nem rajzoljuk meg azt az em­bertípust, amely már létezik, köztünk él. Ez talán a legfőbb biztosíték arra, hogy megtaláljuk a szocialista életmód jó formáját, tudunk is vele mit kezdeni, s nem hagyunk olyan világot a felnövő nemzedékre, mely még mindig terhes a ma ellentmondásaitól.-•A' .feji Bürget Lajos Nem divat már az olvasás ? — kérdezhetné címünk­kel Gutenberg János, ha föltámadna több mint 500 évvel forradalmi találmá­nyának, a könyvnyomta­tásnak felfedezése után a statisztikai évkönyv azon lapjánál, ahol a nyolcadik osztályt nem végzettek, a kimaradók, s a még min­dig meglévő analfabéták tragikus emberi sorsait sűrítették számoszlopokká. 3 ha csak egyet lapozna, bizonnyal örömmel vegyes csodálkozással kiáltana fel: Mi az, hogy nem di­vat már az olvasás, hisz a magyar könyvkiadás fejlő­désének statisztikai adatai valóban lenyűgözőek. 1970-ben a könyvkiadók 4793 könyvet jelentettek meg 47 millió példányban, az elmúlt évben közel 9 ezer féle könyv hagyta el a nyomdagépeket 97,5 millió példányban. Az évi könyvforgalom az elmúlt évben 2 milliárd 300 mil­lió forint volt, s ebből 1,9 milliárd lakossági vásár­lás. Elég volt az elmúlt hetekben benézni a köny­vesboltokba, hogy erről a könyvéhségről meggyő­ződhessünk. Tömött szaty­rokkal, könyvcsomagok­kal igyekeztek az embe­rek, böngészgettek, ismer­kedtek az új kötetekkel. A nagy kérdés most már csak az, hogy ez a könyvéhség együtt jár-e az olvasás éhségével?.! O Itt még jó néhány el­lentmondás feszül. Kezd­jük az elején. Tudunk-e olvasni? Oly természetes velejárója-e életünknek a mindennapi betű, olvasás, mint a levegővétel, az ét­kezés vagy uram bocsá’ a televíziózás?! Ellentmon­dásos korban élünk, s vál­tozó világunkban szembe kell néznünk a mind na­gyobb eredményeinkre sö- tétebb árnyékot vető je­lenségekkel is. Hisz minél magasabb csúcsokra ju­tunk, : annál riasztóbbak mélységeink. Mert igaz, hogy nálunk kötelező az általános iskolai oktatás, öröm és büszkeség tölti el az? embert, ha naponta lát­ja, első osztályos gyereke hogy birkózik meg a be­tűkkel, hogyan nyílik ki számára a könyvekbe szo­rított világ, s a megízlelt örömök után hogyan válik szenvedélyévé az olvasás. Csakhogy pedagógusok pa­naszkodnak, a felső tago­zatban megtörik ez a ha­talmas ívű lendület, na­gyon sok gyereknek nehe­zére esik a folyamatos ol­vasás, es a néma olvasás­sal elsajátított anyagban nagyok a hézagok. Akkor még nem is beszéltünk a gyenge tanulókról, a köze­pesek óriási táboráról, akiknek — valljuk be — nem öröm az olvasás. 5 mi van a kimaradókkal, a tíz- húsz-negyven éve végzet­tekkel?! Mert tudnunk kell; kíváncsiság nélkül nem lehet, és öröm nélkül nem érdemes olvasni! Aki pedig nem tud folyamato­san, némán olvasni, aki­nek gyötrődés és kegyet­len birkózás a sorokba szedett betűk megértése, feldolgozása, annak bi­zony távol áll az öröm­től, a gyönyörűségtől az ol­vasás. Nem véletlenül ke­rült éppen az utóbbi idő­ben az érdeklődés közép­pontjába ez a kérdés, nem ok nélkül szólt erről jó néhány felelős ember rá­dióban, újságok hasáb­jain. O Ezt tűzte zászlajára a több mint tízesztendős Olvasó népért! — mozga­lom. Évtizedek eredmé­nyei nem lebecsülendők- Soha, annyi , könyv- népi jelent meg és soha annyi nem talált gazdára, mint az elmúlt esztendőkben. Elmúlt az a néhány év is, amikor gyakran meséltek könyves emberek, hogy so­kan színre, és méterre vet­ték a köteteket új lakásuk frissiben vásárolt bútora­inak polcaira. Hogy töb­ben olvasnak, arra talán a könyvtári adatok szol­gáltatják a legfényesebb bizonyítékot a napilapok és folyóiratok keresettsége után. Két és fél millió be­iratkozott olvasó évente 60 millió kötetet kölcsönöz az ország könyvtáraiból. Annak a felismerésnek is lassan egy évtizede már, hogy a gyerekek olvasóvá nevelése ez irányú fejlő­désünk egyik zálog*. o Nem kis világ-megráz­kódtatások után bizonyí­totta értékét és érvényes­ségét a könyv. Volt idő, nem is olyan régen, mikor sokan temetni kezdték a könyvet, a könyvnyomta­tást. Úgy gondolták, a vi­lágméretű információrob­banás, a rádió és a tele­vízió óriási mértékű elter­jedése visszaszorítja, sőt meg is szünteti az emberi­ség fél évezredes vívmá­nyát. A Gutenberg-galaxis hirdetőit hamar megcáfol­ta az emberiség. Igaz, a hagyományos nyomdaipar forradalmi változásokon ment keresztül, a kézi szedést felváltotta a fény­szedés, a hagyományos el­járásokat az új technikák. De a könyv maradt, s ma is az emberiség szellemi kincsének — szépiroda­lomnak, tudománynak, művészetnek — legjavát könyvekben találhatjuk meg. S lehetnek törekvé­sek az egységes világnyelv megteremtésére, kísérle­tezhetnék gyorsolvasási tanfolyamokkal, progra­mozásokkal s föllelhetjük bár a szakbarbárság szá­mos jelét — a könyv, az emberiség kultúráját ma­gába foglaló könyvlapokra sűrített érték tartja ma­gát. Sőt, soha nem tapasz­talt módon virágzik! PÖH'Ú A .iösogklfo Garai Gábort idézve: „Azok a jó és hiteles mű­vek, amelyek ihletért a múltba vagy a félmúltba nyúlnak vissza, segíthetik és segítik is mai nemzeti­társadalmi önismeretünk tisztázódását; a lélek bel­ső tájait fürkésző verses és prózai munkák pedig, ha igazak és hitelesek, sze­mélyes önismeretünket gazdagíthatják . . . Mert a »termelési eszközöket oda­kint« már birtokba vet­tük, de »az ösztönöket ide­bent« még nem maradék­talanul ... Napjainkban nemcsak arra való a könyv, a jó könyv, hogy a külső világ megismerésé­ben örömet szerezve se­gítsen bennünket, de arra is, hogy belső örömeink­hez, próbatételeinkhez társsul szegődjék”. Tandi Lajos Csönd. Hincz Gyula alkotása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents