Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-27 / 49. szám

1981. február 27. KELET-MAGYAROBSZÁG 3 Jövedelempolitikánk öt éve Hogyan élünk? N yilvánosságra hozták a Központi Statiszti­kai Hivatal jelenté­sét az V. ötéves tervidő­szakról. A két újságoldal­nyi közlemény keresztmet­szet fél évtizedünkről, a most készülő újabb közép­távú terv vitája, véglegesí­tése idején. A számok igazolják: ko­moly alapja van az egyéni és a társadalmi méretekben számított takarékosságnak, s mutatják, hogy közelebb­ről mit is eredményeznek az árarányváltozások. “ öt éve azt terveztük, hogy nemzeti jövedelmün­ket 1975—80 között 30—32 százalékkal növeljük. A tény ezzel szemben 17 szá­zalék. Érdemes ezt az egyet­len adatot is tovább boncol­ni. Évek óta tudjuk, hogy a növekedés üteme lassul, nagyobb gondot kell fordí­tani a hatékonyság, gazda­ságosság követelményeire, a minden piacon értékesíthe­tő termékek gyártására. Választ kaphatunk arra is, mit jelentett, hogy az 1979. és az 1980. évi tervek a gazdasági egyensúly, min­denekelőtt a külső egyen­súly javításának adtak el­sőbbségett s a lakosság élet- színvonalának megőrzését, az életkörülmények javítá­sát jelölték meg a másik fő feladatnak. A 17 százalék tehát ko­moly erőfeszítéseket takar, s egyiben mutatja: népgaz­daságunk a sokszor szá­munkra kedvezőtlen körül­mények között is fejlődött, s mi jobban élünk, mint öt esztendővel ezelőtt. Annak ellenére igaz ez, hogy az elmúlt középtávú tervidő­szakban nagyon sokféle ha­tás érte nemcsak a népgaz­daságot, hanem az egyes embereket is. Miközben ja­vultak lehetőségeink, nőttek igényeink, emelkedtek fon­tos cikkek árai is. Igaz, amikor először fizetünk töb­bet az önkiszolgáló bolt pénztáránál, nem éppen ar­ra gondolunk, hogy több van a fizetési borítékban is, újabb juttatásokban része­sülünk, vagy többet lehet­ne keresni, ha a munkahe­lyen magasabb lenne az el­ső osztályú termékek ará­nya. Eltekintve azonban a gya­korlatias megítéléstől, vég­tére jó érzés szemügyre ven­ni, hogy a reáljövedelem a sok gond ellenére mégis nőtt 8 százalékkal, bár ez kevesebb, mint amire öt­éves terveink készítésénél számítottunk. Ha a statisztikai jelenté­sek csupán a lakossági jö­vedelmekkel, fogyasztással foglalkozó fejezeteit nézzük, kitűnik, hogy államunk sok­féle eszközzel segíti áthidal­ni azokat a gondokat, ame­lyek az egyre nehezebbé váló gazdasági körülmények miatt sújtják a népgazdasá­got, az egyes állampolgárt Mindenekelőtt sok pénz kellett ahhoz, hogy most ki­jelenthessük: a pénzbeni társadalmi juttatások reál­értéke egyharmadával, a természetbeni juttatásoké több mint egyötödével na­gyobb az öt esztendővel kp- rábbinál. Megkétszereződtek a csa­ládi pótlékként kifizetett összegek 1975—80 között. Negyedmillió kismamának tavaly 3,9 milliárd forint gyermekgondozási segélyt kézbesített a postás. Az el­múlt évben kétmillió fölé emelkedett a nyugdíjasok száma. ' Ebben már benne vannak azok a tsz-dolgozók is, akiknek nyugdíjkorhatá­rát fokozatosan csökkentet­ték és jelenleg már azonos az iparban dolgozókéval, öt év alatt csaknem megkét­szereződött a nyugdíjakra kifizetett összeg, amely ta­valy 56 milliárd forint volt. Az emelkedést minden nyugdíjas érezheti, hiszen nemcsak a milliárdok, ha­nem az egy főre havonta jutó átlagos összegek is nőttek; 1272-ről 2267 forint­ra. Figyelemreméltó adat: az átlagnyugdíjak 1975-ben 41, tavaly már 52 százalé­kát tették ki a korábbi át­lagkeresetnek és a külön­böző kiegészítések az ala­csony nyugdíjak esetében lehetővé tették a reálérték megőrzését. Sokmindenre futotta a lakosság pénzbevételeiből — amelyre egyebek között az értékesebb, tartós fo­gyasztási cikkek értékesítési adatai utalnak. Több mint félmillió új személyautót, másfél millió televíziót vá­sároltunk, s hűtőszekrény­ből, mosógépből is több mint egymillió darab talált gazdára. K orántsem teljes a ke­resztmetszet, kira­gadott példák csu­pán a tervidőszakot záró je­lentésből, amely nem napi, gyakorlati dolgokra ad vá­laszt ugyan, de jó arra, hogy a nem statisztikával foglalkozó is megnézhesse, hogyan is élünk, mit végez­tünk, hol vannak tartaléka­ink. Egyáltalán: meddig nyújtózkodhatunk... M. S. Az „utánpótlás” az ifjúsági klubban Beregdarócon. (Gaál Béla felvételei) 1 HÁROM KÖZSÉG EGY KALAPBÓL | Társulás születik Nagy port vertek fel annak idején az első kulturális tár­sulások, például az ózdi mo­dell. Megyénkben is több he­lyen kísérleteztek hasonlók­kal, akár kulturális, akár köz- művelődési társulásnak ne­vezték, akár közös fenntartá­sú intézményiek. Nem is a név a fontos, hanem a célja: integráció a kultúrában is ... „Hiába hirdettük..." A legújabb március 1-től kezdi meg működését. Nem volt különösebb előszele, csendesen, de annál alaposab­ban készítették elő. Három határ menti község közműve­lődésének adnak a jövőben egységes arculatot Beregsu- rányban, Beregdarócon és Márokpapiban. — Községeink kulturális életére az utóbbi időkben fokozatos visszaesés, pangás volt a jellemző — tudtuk meg Vincze Jenőnétöl, a három községet irányító tanács tit­kárától. — A múlt év márci­usától nem volt vezetője a művelődési otthonnak. Hiába hirdettük a közlönyben az ál­lást, a szolgálati lakással, il­letményfölddel, nem akadt jelentkező. — Ugyanakkor éppen a földrajzi helyzetünkből kö­vetkezik, hogy sokkal többet kell törődnünk a kulturális élet fellendítésével — tette hozzá Bartha Sándor tanács­elnök. — Ismeretes mindenki előtt, hogy gyakoriak itt a határtalálkozók. A szovjet kultúrcsoportok ezeken igen magas színvonalú műsorok­kal szerepelnek. Mi is szeret­nénk többet, jobbat nyújta­ni... Más okok miatt is nagyító alá vették a községek közmű­velődését. Az ifjúság szórako­zási, művelődési lehetőségei megoldottak mindhárom köz­ségben — Beregdarócon pél­dául olyan klubot rendezett Badak Gyula be a tsz a fiataloknak, amit a megyében sok helyen megiri­gyelhetnek, — ám a középko­rú és az idősebb korosztály eddig távolmaradt a kulturá­lis élettől, mert nem volt aki számukra programokat szervezzen. Időközben körze- tesítették a beregsurányi és a márokpapi iskolát, a felsősök Csarodára járnak. Ez azt hozta magával, hogy a két faluban a közösségért is dolgozó értelmiségiek szá­ma megcsappant. Mindezek az okok együttesen a közmű­velődési társulás megalakítá­sát sugallták, lehetőleg olyan szakember alkalmazásával, aki ismeri a falvakat, köztisz­teletben áll, népszerű, s szak­mai képzettsége is megfelelő. Így esett a választás Badak Gyulára, a beregdaróci ta­nárra, aki március 1-től főál­lásban a közművelődési tár­sulás elnöke lesz. Ilyen társulás nincs még a megyében. Mivel az egyetlen munkahely a tsz, így mind­össze két helyről adják össze a társulás működéséhez szük­séges összeget, a közös kalap­ból pedig háromfelé osztanak. A tsz a közelmúltban utalt át 174 ezer forintot a társulás számlájára, a továbbiakban pedig évente 74 ezer forin be­fizetését vállalja. A tanács ehhez évi 80 ezer forintot 3 enőke megvásárolta a városban a szokásos orchiedát, aztán be­tért a Csemegébe kávét inni. Mikor belekortyolt, érezte, hogy az bizony eléggé hideg. Fölszedte a legelfogadhatóbb mosolyát és visszaadta: ta­lán fuvassák meg egy csöpp gőzzel. Ha a titkárnő, Gerti teszi eléje a kihűlt kávét a zinniamintás csészében, való­ságos dührohamot kap, mert arra emlékezteti, hogy a hi­deg kávé épp olyan, mint a megunt szerelem. De hát az ember igyekszik elkerülni a dühöngést nyilvános helyen. Gerti öt vagy hat éve jött rá negyedszer, hogy nem sze­reti a férjét. Előzőleg egy Delon-tekintetű növényvédő juttatta eszébe eme feltétle­nül sajnálatos érzést, de ak­kor is úgy történt, mint az előző két esetben: ügyeletes nagy szerelme hanyatt-hom­lok menekült a téeszből. — Munkahelyi szerelem — indokolta majdnem pirul­va a növényvédő, mikor állást kefesett, s csak nézett leendő főnökére. Mit mondjon? Hogy ezt kétféle­képpen oldhatná meg? Hogy vagy feleségül veszi a mási­kat, vagy máshová teszi át a székhelyét? Kell az ilyet mondani? Nem kellett. És ott állt Gerti ismét nagy szerelem nélkül, ami rendkí­vül kellemetlen egy ember életében, különösen egy olyan ból kispórolt forró kávékat — bezzeg akkor sosem érez­te, hogy kihűlt a csésze —, időnként megsimogatta a Gertiké kezét, s hagyta, hogy kényelmesen rajongjanak ér­te. Á hideg kávé izgalmas életben, mint a Ger­ti kéé, akinek minden örömét a rajongás jelentette. Rajon- gani valakiért, az édes dolog, bár nem egyszerű, mert ra­jongásunk tárgyát boltban nem árulják, s a nők a meg­mondhatói, hogy a férfinem­ből csak milyen kevésért ér-, demes. És ekkor érkezett a téeszbe az új agronómus, Jenőke. A meglátás, s a felfedezés egyet­len pillanat műve volt Gerti­kének: benne megtalálta hőn óhajtott rajongásának várva- várt tárgyát. Viharosan indult a szere­lem. Jenőke órákat udvarolt a titkárnői szobácskábán, ette az asszony gondosan elkészí­tett téliszalámis szendvicseit, itta a reprezentációs termosz­— Bolond vagy? — rikkan­totta viszont csaknem világgá Jenőke a véleményét, mikor Gertiké felajánlotta neki, hogy otthagyja a családját, a férjét, a másodosztályos kis­lányt, szóval mindenkit, csak­hogy összeköthessék az életü­ket, mert senki olyan szép orchiedát nem hordott neki, mint Jenőke. A jelek szerint a terv nem lelkesíthette túl­ságosan Jenőkét, s bár a ké­sőbbiekben is falta a télisza­lámis szendvicseket, itta az ingyenes forró kávékat, — csendesen gyűrűt vett egy szomszéd falubeli lánynak, majd összeházasodtak, meg­született az első gyerek, a második, s most várják a har­madikat. De nem volt lelki ereje, hogy szakítson Gertikével. Az orchiedát ezúttal is az asszonynak vitte. Hát lehet mást tenni? Hagyja ott a té- eszt? Jobbat úgysem talál, egyformák ezek mind. Itt las­sacskán törzsgárdatagnak szá­mít. De hát ez a nő ... Ez szamártövis, ez ragad! Csak egy elfogadható indokot ta­lálna a menesztésre! De le­het? Ez akkor sem sértődik meg, ha az orra előtt csapja a szelet valamelyik- gépírónő­nek. Ha tudná, hogy milyen terhes már a rajongása! Mikor átadta a celofándo­bozban liláskodó orchiedát, két puszit kapott a titkárnő­től, utána pedig téliszalámis vajas zsemlét, bár kissé las­san készítette. Jenőke mindig hamarabb elnyelte. mint ahogy az új készen állt. Néz­ték egymást, nézték, monda­nivalójukból évekkel ezelőtt kifogytak, s a tömény unal­mat csak az összezártság ér­zése olvasztotta, mint gyer­tyaláng a prafint. Végül Gertiké kávét öntött Jenőkének a reprezentációs termoszból. Jenőke belenyalt és rezignáltan megszólalt: — Ez a kávé hideg. K. I. tesz hozzá. Ezen kívül a kö­zeljövőben jelentős összege­ket fordít a tanács a kultu­rális intézmények felújításá­ra, a tsz 300 ezer forintos kulturális alapjának felhasz­nálására pedig a kulturális társulás vezetője ad javasla­tokat A legizgalmasabb kérdés: mire vállalkozik a társulás és mit várnak tőle? Az együtt­működési megállapodás tíz oldalát végigolvasva igen gazdag program ígérkezik: a politikai oktatás, a könyvtár, az olvasás népszerűsítésétől kezdve a különféle tanfolya­mok, művészeti együttesek, családi és társadalmi esemé­nyek, klubrendezvények, fel­nőttoktatási formák szervezé­sén át a művész-közönség ta­lálkozóig. Megmozgatni minden követ Mit vár a társulástól Vinc­ze Jenő, a beregdaróci iskola igazgatója? — Elsősorban azt, hogy a táj népművészeti hagyomá­nyait feldolgozzuk, megőriz­zük, hiszen nagyon gazdag ebben a mi vidékünk. Egész­séges pezsgést remélek kul­turális életünkben: hogy az emberekhez eljuttassuk azo­kat az információkat, melyek változó világunkban ma már nélk ülözhetetlenek. Mester Endre, a Barátság tsz elnökhelyettese nem tit­kolta: sokat várnak, nagyon sokat. — Három község sok fel­adatot ad, aztán az ifjúsági klubok, a politikai nevelő­munka, a szocialista brigá­dok. Nagyon nehéz volt meg­szervezni. Meg kellett moz­gatni minden követ, de most, hogy a tervek készen vannak, úgy látjuk, csak így érdemes. Ha közösen próbáljuk meg, biztosan előbbre jutunk... És mit vár vajon Badak Gyula önmagától, munkájá­tól? — Magamtól annyit várok: legalább olyan népművelő le­gyek, mint amilyen tanár voltam. Sajnálom itthagyni a gyerekeket, az iskolát. Azt is tudom: nem irigyelnek. De talán éppen azért örülök. Az új beosztásomtól sok szép, ne­héz és izgalmas munkát vá­rok ... Baraksó Erzsébet Gépsor, kölcsön ÜGY TŰNIK, most már végképp kitart a jó idő. Szük­séges is, hogy korán és sok napos idővel köszöntsön ránk a tavasz, mert tenger sok a dolgunk. Ha csak azt számít­juk, hogy az elmúlt őszön a sok víz miatt 10 ezer hektár­ral kevesebb búzát vetettünk, 60 ezer hektár szántatlan ma­radt — már ez is sok. Teté­zi tennivalóink sorát azonban a be nem takarított kukorica, napraforgószár, a rétlegelők megviselt állapota, a belvizek nagy kiterjedése. A munka — legyen az bár­milyen jellegű — nem tűr ha­lasztást. Fontolgatásra, mér­legelésre kevés az idő, ettől függetlenül a tervszerűségre, szervezettségre most nagyon is vigyázni kell. Mindenek­előtt arról nem szabad elfe­ledkezni egyetlen gazdaság­ban sem, ami a megyei ta­nácskozáson is elhangzott: „1981-ben az előző évihez ké­pest nem csökkenhet a gabo­natermő terület. Az őszi ki­esést tavaszi kalászosokkal, avagy kukoricával kell he­lyettesíteni.” Kimondani könnyű, végre­hajtani már nehezebb a fel­adatokat. Ettől függetlenül nem lehetetlen a kérés telje­sítése ott, ahol korán kelnek, ahol a gyors cselekvés nem várat magára. A gyors és gondos munkához a gépek rendelkezésre állnak, vető­mag van elegendő. Ha mégis akadna gond helyenként a gépi kapacitással, úgy segít­sék egymást a termelőszövet­kezetek. A korábbi években kiala­kult egy hasznos módja az üzemek közötti együttműkö­désnek, de ez jószerével csak a betakarításban érvényesült. A kombájnok, szárítók, szál­lítójárművek kölcsönadását most kövesse a talajművelő, a vetést végző gépsorok köl­csönzése is. Ezt a ma még ki nem használt erőt, időben mérjék fel, egyeztessék az üzemek egymás között a se­gítségnyújtás minderv lehetsé­ges formáját. Különösen ott időszerű ez, ahol az iparszerű termelés nagy kapacitású gé­peit nem terhelik le eléggé munkával. , A GYORS ÉS ALAPOS ta­lajelőkészítés alapvetően fon­tos, de ettől semmivel sem kisebb követelmény, amiről szintén szó volt az idei fel­adatokat tárgyaló megyei ta­nácskozáson: „Nem elég csak bevetni a tervezett területe­ket, az elmúlt évitől nagyobb hozamokat kell elérni. Ez csak a szükség szerinti tápanyag­felhasználással lehetséges.” A megyében, sajnos, helyenként indokolatlanul csökkentették a műtrágya-felhasználást. Ta­karékosságra hivatkoztak, de ez nem takarékosság, ellenke­zőleg. A föld termőképességét csak akkor lehet fokozni, ha az alkalmazott technológia — köztük a talajerő-visszapót­lás is — nem tér el a megkí­vánt szinttől. Seres Ernő A Nyíregyházi Konzervgyár szovjet exportra 100 va­gon almadzsemet szállít. A képen: Mészáros Jánosné hid­raulikus targoncával rakodja a készterméket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents