Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

1981. február 1. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Papír és pecsét Akták, ügyek, panaszok kezelésében gyakorlott hiva­talnokokat kérdeztem, hány ügy, hivatalos papír jut egy- egy állampolgárra nálunk? A válaszok megegyeztek abban, hogy nagyon sok. Csak a ta­nácsaink több mint húszmil­lió ügyfelet fogadnak éven­ként, és bizony egy ügy nem­csak egy papír. A gyerek ép­pen csak megszületik, de a neve már sokhelyütt szerepel, az idős ember meghal, de a papírokon, a nyilvántartások­ban még egy ideig él a neve. Rendezett társadalom nem is lehetne szervezett igazga­tás nélkül. Vannak-e felesle­ges ügyeink? A jogász azt mondja erre, hogy a sokak- tás ügyek többsége kis ügy, de ami neki a bírónak Je­lentéktelen tyúkper, az a fe­leknek esetleg életük egyet­len nagy ügye. Hiába tudja a bíró, hogy a peres felek kö­zül esetleg egyik sem őszinte, hiába gyanítja ezt a tanúik­ról is. A költségek olykor ma­gasabbra rúgnak, mint a pe­relt összeg, neki úgy kell tár­gyalnia, mintha százezrek múlnának az ítéleten. Időt, •pénzt, energiát pazarlunk, és még kockáztatunk is, hiszen egy parányka ügyben hozott téves döntés máris nagy ügy- gyé válik. Az állampolgár, aki felhá­borodna, ha őt a munkahe­lyén apróságokkal zavarnák, sokszor természeetes jogának érzi, hogy dolgot adjon a hi­vatalnak, hogy zavarjon má­sokat. Mennyit dolgozik egy hiva­tal? A szükségesen kívül is sokat. Az államigazgatás valóban fontos ügyein túl is születnek akták. Nem tagad­hatjuk a bürokrácia tényét, de ezekket az aktákat az ál­lampolgári elvárások, fegyel­mezetlenségek újra termelik. Nem túlzás azt mondani, hogy az állampolgárt még csak meg lehet védeni a hi­vataloktól, de a hivatalokat a kellemetlen ügyfelektől már nem. Frázisos közhellyé lett már a hivatal packázásairól be­Befejezéshez közeledik a hibridkukorica-vetőmag fel­dolgozása ’ az MTA Marton- vásári Mezőgazdasági Kutató Intézetének erdőháti vető­magüzemében, ahol az or­szág kukorica vetésterületé­nek egyharmadára elegendő vetőmagot fémzárolnak. A munkával előreláthatóan feb­ruár végére végeznek, s már­cius közepén mindenütt a Örökké Tökké .. örökké ... MW örökké — suttogta a Tiszavirág a párjának, és beteljesült boldogsággal hullt a folyó szürke vizébe. — örökké... örökké... örökké... örökké... örök­ké — motyogta a teknősbéka, majd száz év teltén megkér­dezte a párjától, aki éppen alatta úszott, hogy: — ... mit is mondtam? — ... mit is mondtál? — ... ja, azt, hogy örökké — jutott eszébe immáron a férfiasán szerelmes teknősbé­kának, mit is ígért hűvösen tüzes párjának. — Tényleg, valóban azt mondtad — vidult fel lan­gyosra, hogy ím néki is eszé­be jutott a dolog, a nőcike teknősbéka, és megelégedet­ten falta fel az orra elé hullt Tiszavirágot. ... és ők is boldogan éltek, míg csak meg nem halltak. ★ — ... mert örökké idege- sítsz. édes fiam. Hovatovább nj,ár nincs egy nyugodt per­szélni. Talán az olyan hiva­tal és hivatalnok is kevés, amely, vagy aki beismerné, hogy neki nincs dolga, ki­mondván ezzel a saját feles­legességét. A bürokratát min­dig a másik íróasztalnál lát­juk, felesleges jelentést sen­ki sem kér', mindenkitől csak kérnek olyat. Emberi gyenge­ség ez. Más dolog, hogy rit­kán beszélünk, az ügyfelek packázásairól. Ügyvéd mesélte, hogy van egy ügyfele, akinek már hat perét tárgyalta. A hetediket nem vállalta el, mert kizárt­nak tartotta a sikert. A való­ban kedvezőtlen ítélet után mégis megkereste az ügyfél, hogy legalább a fellebbezést írja meg, ő mindent áldoz azért, hogy ne a másik em­bernek legyen igaza. Lesz te­hát új tárgyalás, az akta hí­zik és erre nem fizet rá senki más csak az állam. A példák sorolását hosszan lehetne folytatni. A kártétele ezeknek nagyobb, mint ami­lyent az első pillanatban gon­dolnánk. Nem a papír, a pe­csétpárna festék vész kárba, hanem jobb, hasznosabb, szükségesebb feladatoktól lopjuk el így az időt. Egy kisközség tanácselnöke panaszolta, hogy náluk ma kevesebben dolgoznak, mint a hajdani jegyzőségen, pedig az ügyek száma megsokszo­rozódott. A járási hivatalban már legalább háromszor any- nyian dolgoznak, mint az egy­kori főjegyzőségen. Nos, egy kisközségben a betévedő Jó­zsi. vagy Pista bácsit meg kell hallgatnia az elnöknek, bár­milyen hosszan is meséli az a panaszát. A nagyobb hivatal­ban már nem beszélhet olyan hosszasan az ügyfél, egy szint­tel fentebb pedig még ke­vésbé. Itt már a meghízott papírhalom beszél az esetek többségében. Van-e kis ügy? Nincs, bő­ven vannak viszont felesleges ügyeink. Ezt a feleslegest megtalálni éppolyan múnka, feladat, mint intézni a való­ban hasznosat. Bartha Gábor gazdaságokban lesz a vetés­re kész mag. Erdőhátról az idén 18 faj­ta hibridkukorica-vetőmagot kapnak a gazdaságok. A kö­zöttük lévő hat új fajtából háromnak a magja az idén kerül először nagyobb msny- nyiségben a köztermesztésbe. Ezek a korszerű új fajták nemcsak a választékot gaz­dagítják, hanem lehetővé te­szik a már kiöregedett fajták leváltását. cem sem az állandó szövege­lésed miatt... Most már meg mi a baj? — kérdi a férfi gyermekei anyjától. — Mert téged örökké nyag- gatni kell, hogy ne feledkezz el már végre az ígéretedről — siránkozik az enyhén őszü­lő tündére a nemének. — Miért, mit ígértem? — Mit? Azt, hogy nemcsak örökké fogsz szeretni, de fe­leségül is veszel... A gyere­kek már húszévesek, és nem élünk örökké ... Hát mi lesz végül is? — Húsz év ... igen, húsz év ... — tűnődött a férfi... — Tudod te, mennyi az a húsz év? — Vedd tudomásul, hogy igenis tudom... Legkevesebb kétszáznegyven hónap! '■— Óh, te mindig gyermek vagy, naiv fruska, nem tudodT átfogni a világegyetem nagy gondolatait... A természet örökkévaló valóságában egy pillantás idő ez a húsz eszten­dő. Egy pillantás egyenlő húsz esztendő, vagy ötszáz. Ked­vesem, várjál még egy pillan­tást. ★ — Uram, ez az én perpe­tuum mobilém nem a megszo­kott örökmozgó ... Közölhe­tem önnel, hogy mindenki, Felújított üzemben Nyírbélteki generátorok A Ganz Műszer Művek nyírbélteki gyárában az idén tovább bővítik az alkatrész- gyártást. Elkészült a régi épület rekonstrukciója, amely során egy korszerű műhelyt alakítottak ki, mellette bőví- tették.a szociális létesítmé­nyeket. A felújított csarnok­ban úgy helyezik el a gépe­ket, hogy a gyártási folyamai egyszerűbbé váljék. Az eddig gyártott műszerek és alkat­részek mellett új termékkel is jelentkeznek. A VDO-li- cenc alapján generátorokat gyártanak. Furnér Milotáról A dió, a kőris és a bükk­fa után tölgyből is gyárt fur­nért a milotai Űj Élet Ter­melőszövetkezet. A bútorgyá­rakban használt termék iránt máris élénk az érdeklődés, s ha az új berendezéseket munkába állítják — erre a következő hetekben kerül sor —, a szövetkezet furnér­üzeme a múlt évi 3,5 millió forintos árbevételnél jóval többet állít majd elő az idén. Gyógyüdültetés Újabb létesítményekkel bő­vül Nyugat-Dunántúlon a szakszervezeti és gyógyüdülő­hálózat, ami azt jelenti, hogy a rászorulók közül az eddi­ginél többen élvezhetik a gyógyvizek hatását. A SZOT gyógyüdülő építési program­ja keretében ez év végére ké­szül el Hévízen az újabb, háromszáz személyes korsze­rű üdülő. Ezt megelőzően már júliusban fogadja a be­utaltakat a postás dolgozók 110 személyes hévízi gyógy­üdülője. Jó ütemben halad a hévízi tófürdő rekonstrukciója. A programnak megfelelő ütemben épül a zalakarosi gyógyfürdő területén az 500 személyes SZOT-gyógyüdü- lő, amely 1983-ban fogadja az első vendégeket. aki eddig az örökmozgó fel­találásáról beszélt, az mind őrült volt... Az örökmozgó ellentmond a természet tör­vényeinek, ez teljesen nyil­vánvaló és köztudott. Nekem elhiheti, én csak tudom, hogy aki az örökmozgóval foglal­kozott, foglalkozik, vagy akár foglalkozni fog, az mind őrült volt. Vagy az lesz! Az én szerkezetem, kedves uram, nem örökmozgó. Mert én nem vagyok őrült! Én valóban fel­találó vagyok. Az igazi per­petuum mobile feltalálója ... — De hát, ha nem örök­mozgó, akkor mi a pláne ben­ne? — Hahaha, és még egyszer hahaha ... Hogy micsoda? Az benne a pláne, uram, hogy az én örökmozgóm örökmoz­gó a köznapi fogalmak sze­rint, de mégsem örökké mo­zog. Mert én nem vagyok őrült, én feltaláló vagyok! — Rendben van, elhi­szem ... De hát akkor meddig mozog ez az örökmozgó, ha nem örökmozgó? — Meg fog bökkenni, uram. Kiszámoltam! És az eredmé­nyemre garanciát is adok. Az én örökmozgóm 1 450 640 725 évig és egy hónapig, tíz na­pig és plusz egy óra ötver perc harminc másodpercig jár... Garantálom...! Gyurim Géza Üj hibridkukorica-fajták NYÍRPILIS, 1981. JANUÁR A látszólagos mozdulatlanság is tele van élettel, izgalommal. A választott falu, aho­vá egy-egy riportért mostantól számítva egy éven át havonta visszatérünk, Nyírpilis. Nem azért, mert szebb vagy gazdagabb, nem azért, mert csúnyább, vagy elesettebb Mintha nem is az Alföldön, hanem So­mogybán, vagy valahol Zalában járnánk. Mint két hatalmas, egymás mögé tett kifli kanyarodik a falu felett a gerinc. Mindenütt hó, s akác. A házak domboldalakra kapasz­kodnak, s mint ijedt lurkók néznek farkas­szemet a kövesúton túli kaszáló fűzfáival. Tavasszal víz csillog ott és káka nő, most vastag hótakaró fedi. Nyírpilis, 1981. január. Csend van, s bé­kesség. Dolgos, szorgalmas nép él itt küzd­ve homokkal, széllel, satnya földekkel. Egy kis történelem. A falu neve 1324-ben tűnik fel először, aztán hosszú évszázadokig hall­gat a krónika. 1712. a következő dátum, a megcsappant lélekszámú falut előbb ruté­nokkal (ruszinokkal), majd később szlová­kokkal népesítik be újra. Ettől kezdve már folyamatos a krónika. A múlt század köze­pén 766, a századfordulón ezer, 1931-ben 1846 lakosainak a száma. Most pedig 323! A folyamat úgy tűnik megállíthatatlan. Piricsén Harváth Alpárné, a közös közsé­gi tanács elnöke mondja: — A két falu 1970-ben kötött házassá­got, a tanács a nagyobb, kedvezőbb fekvé­sű Piricsén talált otthonra. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint a pilisi laká­sok közül egyszobás 111, kétszobás 104, há- romszobás 10, s egy helyiségből áll tizen­három. Az elnöknő az adatokat idézi. A hivatalos iratok nem szólnak arról, hogy az egy he­lyiségből álló lakások neve putri. Fölösleges szépíteni a dolgokat, a nyírpilisi cigányok közül még sokan így élnek, emberhez mél­tatlan körülmények között. Zeg-zugos utcák szabdalják a falut. Fent álmosan integet a templom, a parókia üres. A lelkész a harmadik faluba, Nyírlugosra költözött, ot,t nagyobb a gyülekezet, talán még a fizetség is. Az Öreg házak előtt desz- kapalánkok végtelen sora, de az újak előtt már díszes, festett a vaskerítés. Ismerős nyírségi kép, csak itt fordított az arány: több á régi, kevesebb az új. Különös, zárt világ. Nehezen barátkoz­nak, az idegent ritkán fogadják maguk kö­zé. Vagy az idegen rémül meg a mindent uraló homoktól, a sovány akácoktól? Ki tudja. Minden esetre különös, amit Kiss Árpádtól, a piricsei—nyírpilisi általános is­kola igazgatóhelyettesétől hallok. (A két község iskoláját is közös tantestület irá­nyítja, piricsei székhellyel.) — Az utóbbi hét évben negyvennyolc pe­dagógus hagyta itt a két falu iskoláját. Jel­lemző a vándorlásra, hogy Kovács■ István kollégámmal ketten vagyunk a legrégebbi a többinél, hanem azért, mert hasonlóságai­val és különbségeivel együtt vallani tud er­ről a tájról. Vallani a hagyományőrzésével, változásaival, a jövő elé siető szándékaival. Biztosan írunk majd jót és rosszat is a fa­luról, de amit írunk, jó szándékkal írjuk. tanítók. 1974-ben végeztünk a nyíregyházi képzőben, akkor jöttünk ide. De a többség másfél évet sem bírt ki. Az okokat kutatjuk. Földesi István, a kö­zös iskola igazgatója mondja: — Hosszú-hosszú ideig megoldatlan volt a tanácsi irányítás, az elnök meg a titkár képtelen volt megoldani a vezetéssel járó problémákat. Ráadásul a legkisebb gondjuk is nagyobb volt annál, minthogy a pedagó­gusokkal törődjenek. Azok persze látták, hogy rájuk sem hederítenek, természetesen továbbálltak. Mint ember megértem őket. Mint pedagógus ...? Igaz, akik itt maradtak tudják, szükség van a tudásukra, lelkese­désükre, de a hitükre is. Olyan erre a föld, hogy hullhat akár­mennyi eső, nyomban felissza a cseppeket. Szomjas a homok, s szomjasak a lelkek is. Tanulni vágynak az itteni Marikák, And­rások, Brigitták, Attilák is. Elnézem a csöppnyi pilisi emberkéket. Ebédelnek az iskola napközijében. Tisztaságtól ragyog itt minden, a gyerekek lábán papucs, ne sá- rozzák a szőnyeget. Az asztalon kés, villa, kanál; jó érzés látni, hogy itt is természe­tes ez már. Kék köpenyes fiúcskák a fel­szolgálók, hajuk fehér kendővel leszorítva. Hozzák nekünk is az ebédet: a menü csont­leves, meg paradicsomos káposztafőzelék sertéssülttel. Néhány portával odébb öreg, szalmatetős házba kopogok. A falu egyik legidősebb la­kóját, a kilencven esztendős hódi György- nét keresem. Trézsi néni az asztalnál ül, ebédel. Húslevest, meg töltött káposztát. — Van nekem már gondozóm is a falu­ban — mondja, s hellyel kínál. — Farkas- né, tetszik ismeri? Áldott jó asszony. Nincs olyan, amit ne kérhetnék tőle. De hát mi kell már egy ilyen öregasszonynak? Étek egy csipetnyi, meg békesség. A komódon csésze, szemüveg, biblia. Te­nyérnyi ablakon át, halványan dereng a vi­lágosság. Hideg van, ma még nem raktak tüzet. — Csak egy osztályt jártam, írni ma sem tudok, de olvasni megtanultam. Magamtól, lopva. Hogy mikor fekszem? Napszálltakor. Olvasgatom a bibliát, míg el nem nyom az álom. Csak az a baj, hogy mindig egyet ál­modom. Most is valami temetésen voltam, de kit temettek ...? Kint ragyog, szikrázik a téli alkony. Nyu­godni készül a nap, nagy vörös korongja már a dombok között bujkál. Harangoznak. A napot búcsúztatják, vagy már a januárt? Nyírpilis, 1981. január. Balogh Géza Különös világ ? Trézsi néni I I Kiss Árpád az iskola igazgatóhelyettese

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents