Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-03 / 28. szám

2 KELET-MAGYARORSZÄG 1981. február 3. Ivóvíz viliéken Beszélgetés Illés Györggyel, az OYH elnökhelyettesével Víz nélkül nincsen élet. Napjainkban a víznek egyre jobban emelkedik az értéke. Dr. Illés Györgytől, az Orszá­gos Vízügyi Hivatal elnök- helyettesétől az ivóvízellátás­sal kapcsolatos eredmények­ről, tervekről kértünk felvi­lágosítást : — Hogyan ítéli meg a vi­déki települések ivóvízellátá­sát? — A vízellátás fejlődését az elmúlt időszakban két alapvető tényező határozta meg. Egyik — a vezetékes ivóvíz a múltból örökölt rendkívül alacsony szintje, a másik az ország kedvezőtlen településhálózata. A nehézsé­gek ellenére az 1950. évi 2 millió főről — a fejlesztés hatására — a vezetékes vizet fogyasztók száma mintegy 8 millióra nőtt. A tanácsokkal és az érintett tárcákkal kö­zösen kialakított programok során vízvezetékkel láttuk- el valamennyi városunkat és 1500 községünket, valamint az épülő új lakótelepeket. A fejlesztésre eddig majdnem 40 milliárd forintot költöt­tünk. — Nagy a területek közöt­ti különbség, a vezetékes víz­ellátásban. Amíg Heves és Komárom megye ellátása 80 százalékos, addig Pest me­gyéé csak 59 százalékos, Sza­bolcsé pedig mindössze 45 százalékos. (Budapesté 98 százalék). Ugyanígy differen­ciált az egy főre jutó háztar­tási vízfogyasztás is. Ez or­szágos átlagban 122 liter na­ponta, de Budapesten eléri a 160, a vidéki városokban a 130 litert, a községekben azonban csak 60 liter az egy főre jutó átlagos napi víz- fogyasztás. — Az országban igen sok a kis település, o környezeti ártalmak miatt sok helyen elszennyeződtek a vízkészle­tek. Milyen terveik vannak a káros hatások megszünteté­sére? — 1950-ben csak a váro­sok felében, és mindössze 240 községben volt vízvezeték, alig remélhettük, hogy né­hány évtizeden belül a köz­ségek vízellátásában jelentős előrelépés történhet. A víz­műtársulati mozgalom meg­szervezése azonban igen nagy erőket vont be, jelentősek az eredmények. A, társulatok, résztvevői támogatást kap­nak, a költségek átlag 2/3-át saját maguk fizeti^, Eddig majdnem ezer községi 'vízmű épült társulati úton és az érdekeltek majdnem 10 mil­liárd forinttal járulták hozzá a különböző létesítmények­hez. Bár az összlakosság 73 százaléka ma már vezetékből nyeri a vizet, mintegy 3000 községnek még mindig csak a felében van vízvezeték. Sőt, több száz községben a talaj­vizek elszennyeződtek, el­fogytak a helyi vízkészletek. Ezeket a településeket a ta­nácsi szervekkel együtt ki­emelten kezeljük és vagy víz­vezeték építésével, vagy ide­iglenes megoldással gondos­kodunk a jó ivóvizükről. Az elmúlt tervidőszak utolsó két évében 200 ilyen községben juttattuk a lakosságot egész­séges, jó vízhez. — Milyen tervek és lehe­tőségek vannak az ivóvízel­látás fejlesztésére a közép­távú tervben? — 1981—85. között mint­egy 15 milliárd forintot irá­nyoztunk elő a városok és községek vízellátásának fej­lesztésére, további kétmilli­árdot a meglévő létesítmé­nyek rekonstrukciójára. A VI. ötéves terv időszakában a vidéki városok vezetékes vízzel ellátott lakosságának aránya 89 százalékról 95 százalékra, a várossá fejlő­dő középfokú településeké 80 százalékról 86 százalékra, az egyéb falvakban élő ellátot­také pedig 54-ről 68 százalék­ra növekszik, öt év alatt 950 ezer lakos jut vezetékes ivó­vízhez. — A fontossági sorrendben első helyen a munkáslakta települések állnak. A vidéki települések ellátását szolgáló víztermelő-kapacitás mint­egy napi 600 ezer köbméter­rel, a hálózatfejlesztés min­tegy 5000 kilométerrel nö­vekszik. Ez összhangban van a több szintes lakásépítési program legszükségesebb közműfeltételeivel és lehe­tővé teszi az intézmények és a helyiiparf vízigények ki­elégítését. — Az ezredfordulóig dol­goztuk ki a hosszú távú ter­veket. Tovább korszerűsödik a településhálózat, gyorsul a városiasodási folyamat és szorosabb lesz a városok és a környező községek kapcso­lata. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy a helyi vízkészletek teljesen felhasz­nálódnak, és a környezet­szennyeződés is fokozódik. Alapvető célunk, hogy 2000-ig a lakosság 95 százalékát el­lássuk vezetékes ivóvízzel. Téli égbolt Jósaváros fölött. (Jávor L. felv.) ENGEDÉLY, APÓ ÉS ELLENŐRZÉS HÉLKŰL Zugkocsmák Beregben Akár jókedvet szülő hír is lehetne, hogy a Vásárosna- mény és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet az alkoholtar­talmú italok forgalmazásá­ban nem teljesítette a tervét. 1980-ban mintegy kétmillió forinttal kevesebb áru szeszes italt adtak el, mint 1979-ben. Van, de hol? Gergely Ferencet az ÁFÉSZ elnökét kértem, hogy legyen idegenvezetőm a szá­mok között. Elmondta: 1980- ban (feltehetően az adóren­delet hatására) húszezer li­ter pálinkával kevesebbet tu­dott felvásárolni az ÁFÉSZ, mint egy évvel korábban. Ez a pálinka, az általában felvá­sárolt mennyiség fele. Ezt a pálinkát, amit most nem le­hetett felvásárolni 1980-ban is kifőzték. Magyarán, ez a pálinka van, azaz lennie kell valahol. Igaz forgalmazásá­ért nem adózik az állam és a szövetkezeti kereskedelem, de valamiképpen elfogy. Kerékpárok a ház elátt Jókedvnek oka lehetne az adat, hogy azon a tájon ke­vesebbet isznak, de ezt a jó­kedvet nem alapozza az üdí­tő italok forgalmának viharos fellendülése. Az ÁFÉSZ a maga forgalmi adataival szá­mol, összevet felvásárlást és beszerzést a fogyasztással, de mert hizelgőek a számok, Gergely Ferenc nyugtalan, ö A feje fölött forgatta... Támadás záróra után Éppen volt munkahelye Kerepestarcsán Bódi Ernő 43 éves kemecsei lakosnak, — négyszer járta meg a börtö­nöket, — de a községi tanács véleménye szerint ez nem je­lent semmit, állandóan csa­varog, iszik, s az italboltok­ban kötekedik. Nem élt kü­lönben Gerák László 22 éves kemecsei lakos sem — aki Bódi egy lányának élettársa, — bár ő csak egy évet töltött börtönben. Apgusztus 8-án a mozi mellett lévő italboltban it­tak. A boltvezető este fél ki­lenc után zárórát rendelt el, ami Bódiéknak nem tetszett, fenyegették a boltvezetőt is, a helyettesét is. Már mindenki kiment az italboltból, mikor Gerák mondta a boltvezetőnek, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem üti. A kocsmá- ros el akarta őket távolítani, de Bódi megfogta a karját és dulakodott vele. A kocsmáros kirántotta a karját és a hát­só ajtón át akart távozni. Erre Bódiék is kimentek az italbolt elé. Ott állt M. Mi­hály és M. Gyula, akik sem­miféle részt nem vettek a záróra körüli eseményekben. Gerák a kocsma előtt szidni kezdte M. Gyula anyját, utána ököllel úgy arcul ütöt­te, hogy az a földre zuhant. Bódi ekkor egy nagy konyha­kést a torkához tartott és el­zavarta az italbolt elől. Gerák ezután M. Mihály ellen fordult, s egy ökölcsa­pással a földre küldte az egyébként testi hibás embert, majd a lábánál fogva föl­emelte és forgatta a feje fö­lött. A végén a földre dobta és összerugdosta. A forgatás közben M. Mi­hálynak kiesett a pénztárcá­ja. Bódi fölvette, kiszedett belőle 360 Ft-ot és egy zseb­kést, aztán a bukszát M. Mihály orrához vágta. M. Mihályt több csonttö­réssel kórházba kellett szál­lítani. A Nyíregyházi Megyei Bí­róság dr. Lengyel István ta­nácsa a napokban hirdetett ítéletet az ügyben. Bódit és Gerákot egyaránt súlyos tes­ti sértés miatt, Bódit pedig külön kifosztás miatt is el­ítélte. Bódi Ernő büntetése három év négy hónap börtön, Gerák Lászlóé két év hat hó­nap ugyancsak börtönben el­töltendő szabadságvesztés. A bíróság Bódit négy, Gerákot három évre tiltotta el a köz­ügyektől. Az ítélet jogerős. 00 tudja ugyanis, amit ebben a tárgyban nálánál illetéke­sebbeknek is tudnia kellene, hogy Vásárosnaményban és a járásban, ha reggelenként hat-nyolc kerékpár áll egy ház előtt, akkor majdnem bi­zonyos, hogy odabent pálin­kát mérnek. Illetéktelenül, pancsolva is olykor, féldecik­ké szelídítik azt a felvásár­lásból és forgalomból egyfor­mán hiányzó húszezer liter­nyi szilva- és almapálinkát. Engedély, adó és ellenőrzés nélkül. Büntethetően. Káréval, hitellel Függetlenül az ÁFÉSZ el­nökének gondjaitól, járván a várost, kiderült, hogy a hat kerékpáros tétel igaz. Oda­bent vagy disznót ölnek vagy pálinkát mérnek. Nem túlzás: a legtöbb helyen most már kávét is főznek, kísérőnek sört is kínálnak, állítólag nem egy helyütt kasírozottal és hitellel segítgetik ezt a fe­kete forgalmat. A fekete kocsmák is kocs­mák. Hitelt adván rosszab­bak is annál. B- G‘ FAFARAGÓK ÉS SZÖVŐK Kecskeméten a Katona József Múzeumban gyűjteményes kiállí­tást rendeztek azokból az alkotá­sokból, amelyek Nyíregyházán, az 1973 óta kétévenként megren­dezett népművészeti országos ki­állításon dijat nyertek. Tíz alko­tótól kóze! száz faragott haszná­lati tárgyat, szobrot és szőttese­ket mutatnak be. A látogatók szinte az ország valamennyi táj­egységének gazdag motfvumkin- csével megismerkedhetnek. (MTI Foto: Oláh Tibor felvétele) Sajnálom, hogy ritkán szoktam megemlékezni ezekben a jegyzetekben az ismeretterjesztő filmekről, sorozatokról. Talán azért is, mert túlnyomó többségük művészi (vagy legalább an­nak is szándékolt) produk­cióként természetszerűleg nehezen értékelhető. A té­vénézőkre tett hatásuk azonban annál inkább. Rit­ka szerencsés eset, hogy a két „értékelhetőségi” ténye­ző egybeesik, s persze, ak­kor születhet igazán jó is­meretterjesztő film, ha a tárgyi, ténybeli mondaniva­lót a művészi hatás erősíti föl és így bilincseli le a nézők figyelmét. Szerintem ilyen volt a szombaton és vasárnap sugárzott Tokaj- Hegyalja című, szépen meg­komponált kétrészes doku­mentumfilm. Major Sándor szerkesztő, Szűcs László rendező, Neumann László és Novákovics András opera­tőr alkotása amellett, hogy bátran volna nevezhető — mondjuk — filmódának a tokaji borról, a Hegyalja történetéről, 27 községi leg­nevezetesebbjeinek hangu­latos; a múltat és a mát hi­telesen. bemutató, élvezetes képsorokkal is szolgált. Kö­zéppontban pedig nemzeti kincsünket, a világhírű to­kaji bort megtermelő em­berrel. A „vinum regnum — rex v&torum” (királyok bora — borok királya) Rákóczi-kori hagyományú jelszóval for­galmazott tokaji borok filmbéli dicséretéből jó, hogy nem maradtak ki a szépirodalmi utalások leg­híresebbjei, vagy pl. Petőfi örökbecsű tájleírásai, csak­úgy, mint a tárgyi-szellemi néprajzi emlékek megidézé- sei. (Utóbbiak elsősorban Papp Miklós nyugdíjas ta­nár a tokaji helytörténeti múzeum vezetőjének jóvol­tából.) Külön kell írnom a többi filminterjúk közül is egy-kettőről. Így a sátoral­jaújhelyi kistermelő, egy­kori vincellérrel készített kisriportról ( ....hja, ma már a nyúl is repülővel jár a határban, nem úgy, mint régen ...”), s különösképpen a Tokaji Borkombinát pin­cemesterének borbemuta­tásáról, mely ihletett szö­vegű, valóságos produkció­számba ment. Nos, régen láttam ebben a műfajban hasonlóan komplex, tárgyát ilyen sok­oldalúan, színvonalasan be­mutató, hatásos alkotást. Egyetlen kifogásom, hogy a film utolsó harmada kissé túlnyújtott volt. A termelé­si adatok közlésébe több átfedés, már-már ismétlő­dés csúszott be. Talán a nyugatnémetországi „ér­dekképviselővel” való hely­színi beszélgetés is elma­radhatott volna, hasonló­képpen a már említett ki­tűnő pincemesteri riport idegenforgalmi körítéséhez. A film csúcspontjának a „kincses Hegyalja Tokaj vá­rosában” folyó hagyomány- ápolásról, a színpompás szüreti felvonulásról tudósí­tó képsorokat vélem. Merkovszky Pál A RADIO MELLETT A változás az élet egyik alaptörvénye. Vagy aho­gyan a filozófia mondja: a mozgás az anyag létformá­ja. Életünk során több min­dent magunk változtatunk magunkban és körülöttünk. Cserélünk. Erről — á cse­réről — szólt a vasárnapi Szivárvány, színesen, von­zóan. Sokféle cseréről be­széltek a két óra alatt, a műsor egységét azonban a téma egységén, azonossá­gán kívül a beszélgetések hangnemének azonossága: a természetes közvetlenség és a derű, az életszeretet min­denütt való jelenléte is se­gített megteremteni. Mert lehet-e másnak, mint derűs életszeretetnek nevezni „Csöpi” bácsi és felesége életszemléletét, a lakást cserélők örömét, a megszál­lott gépkocsicserélő fia­talember alapállását, Per- czel Mór 1848-as honvéd tábornok késői rokonainak döntését, amellyel a csalá­di ereklyének számító iro­dalomtörténeti értékű fest­ményt, Perczel Etelka port­réját, a két idős hölgy te­levízióra cseréli. Nincs le­hetőség, hely tovább foly­tatni a felsorolást, egy (az „éjszakai lány”) kivételével mind az értelmes, a tartal­mas élet oldaláról beszéltek a cseréről. Jó hangulatú műsor volt A riportereken kívül Szigethy Anna szer­kesztőé az érdem. Remélem, a gyerekek is felfedezték, hogy nekik szánt adás is megy időnként a harmadik programon, az Iskolarádió adásain kívül. A miílt héten Erkhard Ros­ier rádiójátékát sugá­rozták, Banitschek üdvözle­tét küldi címmel. Korjelen- ség, hogy a szülők lazább kapcsolatban vánnak gyer­mekeikkel, kevesebbet bé- szélgetnek velük, a beszél­getés igazi értelmében — mint amennyire ez a gyer­mek (és a szülő) érdekében szükséges lenne. Ha valami oknál fogva nem talál ba­rátot, pajtást a gyermek, akkor kitalál magának egyet. Ez a pótlék azonban befelé fordulóvá teszi őt, zárkózottsága csak erősíti társtalanságát, nehezebbé teszi magányát. Valódi fi­gyelemre van szüksége a gyereknek, elsősorban a szülő szeretettel teli figyel­mére, barátságára, életta­pasztalatára. Erről mondja el a véleményét E. Rosier, oly módon, hogy nemcsak a gyerekekhez szól, hanem a felnőtteknek is szán meg­szívlelendő gondolatokat. Ezeket leginkább az el­hangzott szavak mögött le­het megtalálni. Akik hallgatták a har­madik műsorban az Égtájak című világirodalmi matiné legutóbbi adását, bizonyára keresni fogják Bohumil Hrabal írásait. A cseh író jól érti az embereket. Né­hol ugyan közkeletű szituá­ciót, helyzetet teremt, s ar­ra a megszokott reakciót alkalmazza, figurái mégis életteliek. Seregi István

Next

/
Thumbnails
Contents