Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-17 / 40. szám
1981. február 17. KELET-MAGYARORSZÁG 3 PÁLYAVÁLASZTÁS IDEJÉN Nyitott kapuk S opánkodunk, tehetetlenül összecsapjuk a kezünket, hogy az orrunk elől viszik el a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, a. holnap szakembereit. De vajon teszünk-e ellene eleget? — Az indulatos kijelentést az egyik megyei mezőgazdasági szakmunkásképző intézet igazgatója tette. Érthető aggodalma: évről évre kevesebb az iskolájukba jelentkező. Pedig pályaválasztási nyílt napokat tartanak, az általános iskolák kérésére járják a megyét, őszintén szólnak a szakma szépségeiről, árnyoldalairól. Pusztán iskolai gond mindez? Látszólag igen. Az üzemek, gyárak, a leendő munkahelyek figyelme sok esetben csak a végzősökre irányul. Ha kevesebb a kikerülő szakember az igényeltnél, akkor érzik a feszültséget. Előrelátással ez elkerülhető lenne. Szerencsére nemcsak negatív esetekről tudunk. Akadnak olyan termelő- egységek, melyek az iskolával összefogva segítik a pályaválasztást, a pályára állást. A pályaválasztási hetek alatt, nyitott kapukat találtak a nyolcadikosok a Nyíregyházi Konzervgyárban, a SZÁÉV- nél. Az egyszeri élménynél alaposabb pályairányítási forma az üzemi szakkör, melyet a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet az egyes üzemekkel alakított ki. Előnye, hogy hetedikes, nyolcadikos tanulók a munkahelyi légkörben kerülnek élő kapcsolatba a szakmával. Munka közben ismerik meg az anyagok tulajdonságait, a szerszámokat. Megfigyelhetik, milyen kitartást, pontosságot, fegyelmet követel az ott végzett munka. A szakköri foglalkozásokon formálódik a fiatalok jelleme. Időben kiderülhet, ha nem sikerül az azonosulás. Még más szakmával is megismerkedhetnek, elkerülhető az iskolakezdés utáni szakmai elidegenedés. Nagyobb feladatnak tesznek eleget a pályaválasztási felelősök, a pálya- választási intézet munkatársai. Sokoldalúbb szakmai ismertetésekkel érhető csak el, hogy a kevésbé vonzó szakmákra is legyen elég jelentkező. Munkájuk nem fejeződhet be a jelentkezési lapok elküldése után sem. Tájékoztatást kérnek és kapnak a felvételt nem nyertekről. Ezek további törődést igényelnek. A propagandamunka évről évre gyarapodó eszköztárában a hagyományos formák — úttörőfoglalkozások, szülői értekezletek, pályaválasztási ankétok — mellett szakma- ismertető kiadványok látnak napvilágot, pályaválasztási folyóirat ad útmutatást. Jó néhány üzem már saját rövidfilm-össze- állítással rendelkezik. A középfokú tanintézetek színes diaképeken mutatják be mindennapjaikat, belső életüket. A kisvár- dai vasútforgalmi szakközépiskola tanulói tanórakedvezménnyel utazhatnak szülőfalujukba, volt általános iskolájukba, és személyes élményeikkel színesítve beszélnek választott pályájukról. A még bizonytalankodók körében népszerűsítik leendő hivatásukat. A szakmai utánpótlással törődés nem zárul le a sikeres felvételivel. Már az iskolapadban ülve kialakulhat a majdani munkahelyhez kötődés, a környezet megismerése. Részben erre hivatottak a nyári gyakorlatok. Agyonbü- rokratizálás helyett több figyelmet érdemelne a leendő fiatal munkaerő. Mert az sem ritka. Bizonyítja a következő példa. A szakmunkástanuló szülőfalujában szerette volna a termelési gyakorlatot tölteni. Egy elavult nyomtatványon múlt, hogy az iskola és a termelőszövét-' kezet nem tudta ezt időben egyeztetni, így a tanuló kénytelen volt más faluba menni. A merev ragaszkodás a formákhoz itt is káros! Ha a fiatal nem érzi, és nem is éreztetik vele, hogy rá a falujában van szükség, akkor könnyen hátat fordít, máshol keres munkahelyet. A pályaválasztás, a szakmát tanulók megbecsülése, a fiatalok falun maradása vagy elvándorlása ilyenformán összefügg. Egyes termelőszövetkezetek nem szívesen áldoznak tanulmányi ösztöndíjakra. Kidobott pénznek érzik, esetleges megtérülésüktől nem sokat várnak. Itt sem hagyhatjuk el a jó példákat. A bázisüzemek jól felszerelt tanműhelyekkel várják a fiatalokat. A szakmunkásvizsgához erőgépeket adnak át, hogy a tanulók a valóságos feltételek között adhassanak tudásukról számot. A pályaválasztásra, a kikerülő szakemberek megnyerésére fordított idő, fáradság egyesek szemében felesleges áldozatnak tűnhet. Olyan felesleges ez, mint a vetőmagra kiadott pénz. Reszler Gábor Vízművek Szabolcsban Ez év elején kezdte munkáját a megyére kiterjedően, nyíregyházi központtal a Tisza menti Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat igazgatósága. Elsődleges feladata a meglévő vagy ezután épülő regionális vízművek és a mezőgazdasági öntöző telepek üzemeltetése. Jelenleg biztosítja az igazgatóság a megyeszékhely, valamint geszterédi telephely- lyel Üjfehértó (és két hajdúbihari helység) vízellátását. A tiszabezdédi regionális vízmű még ebben az évben egészséges, jó ivóvizet biztosít Tiszabezdéden kívül Záhony és Tuzsér számára is. Felkészült az üzemigazgatóság az öntözési feladatok ellátására a megyében. Legfontosabbaknak Rakamaz, Tímár, Gávavencsellő, Tisza- becs és Tunyogmatolcs térségét jelöli mezőgazdasági vízhasznosításra. De ezek mellett még közel ötven közös nagyüzemi és állami gazdasággal tart a vállalat kapcsolatot vízhasznosítási célzattal. Viszonozzák a segítséget Záhonyi vasutasok vállalása az SZKP kongresszusa tiszteletére Az irányítótorony harmadik emeletéről gyönyörű a kilátás — ba szép az idő. Olyannak tűnik az állomás, mint egy óriás játékszer, ahol egyetlen utasításra gurulnak a vagonok, jönnek, mennek a vonatok. Csakhogy most éppen köd terjeng Eperjeske rendező pályaudvar felett. A szobában lévő irányítóasztal villogó fényei mutatják egyedül, hogy melyik vágány foglalt, hogyan mozognak a szerelvények. „Egymástól függ a munkánk..." A záhonyi széles vágányú pályaudvaron Bozó András tola tásvezető gurítás előtt elősaruzza a tartálykocsikat. Jó segítője a vasutasnak az integradominó berendezés, de még többet ér, ha összeszokott gárda irányítja a forgalmat, olyan emberek, akik fél szóból értik egymást. Különösen olyan helyen, ahol legalább annyira fontos a határforgalom, mint a vonatok rendezése. — Most telefonált Szalóká- ról Szabó Béla bácsi. Indítanak egy vonatot — mondja a forgalmi szolgálattevő, Bátyi Bertalan. Pirospozsgás arcáról, ősz bajuszáról, s hozzá jó humoráról híres Szabó Béla, a Szovjet Vasutak egyik forgalmistája, akivel mindenki szívesen dolgozik. , — Jól megvagyok én a többiekkel is, Balogh Áronnal, Molnár Ernővel — folytatja Bátyi Bertalan. — Hiszen egymástól függ a munkánk. Nekik most nehezebb, mert éppen bővítik a bátyúi állomást. Ezért vállaltuk, hogy rendezetten küldjük vissza a kirakott szovjet kocsikat. Külön a fedett, külön a nyitott és a pőre kocsikat. — Csakis a közvetlen kapcsolat révén gyorsíthatjuk a forgalmat — állítja Ragyák László állomásfőnök-helyet- tes. — Tizennégy éve tart már a munkaverseny közöttünk. Á kocsi mester javasolta A záhonyi átrakókörzet vasutasai ezekben a hetekben éppen a korábbi segítséget viszonozzák. Az MSZMP XII. kongresszusára indított munkaversenyhez a szovjet vasutasok is tettek felajánlást. Három hónappal ezelőtt, november 5-én pedig Papp Sándor kocsimester fordult a körzet négyszáz szocialista brigádjához, hogy tegyenek vállalást a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusa tiszteletére kibontakozott munkaversenyhez, segítsék az ungvári aligazgatóság kollektíváját. A.rendkívüli brigádvezetői tanácskozáson csatlakoztak a felhíváshoz. — Az egyes ember sokszor nem érzi, hogy mit tett a verseny érdekében, de az ösz- szesítés már jól mutatja az eredményeket — tájékoztat Hideg Nagy János, a területi szakszervezeti bizottság munkatársa. Így többek között ezernél több vonatot fogadtak ütemesen, s hiába volt a zord decemberi és januári időjárás, mégis egy százakkal több kocsit raktak át, mint egy évvel korábban. A szovjet vasúti kocsik magyarországi tartózkodási idejét a korábbi 83 óráról 75 órára csökkentették. A széles kocsiba történő berakást növelték, a vállalás szerint három és fél ezer kocsi rakottan ment ki a Szovjetunióba. Mindez 5 százalékkal jobb a korábbi eredménynél. A kocsitartózkodási idő csökkentése érdekében a felajánlás óta 90 esetben küldtek mozdonyt, amely a normál kocsikat hamarabb vissza tudta hozni magyar területre. — A gyorsvonatot viszi Csapra az a mozdony, amit így felhasználunk — említi Dévai József vezető váltókezelő Záhonyban, a XVIII-as őrhelyen. — Nagy a mozgás nálunk, néha perceken múlik az indítás. Szerelvény érkezik Közben csörög a telefon, újabb utasítást kell adni. Igyekeznek egy vágányt felszabadítani, mert egy áruval rakott szerelvény érkezik, amely a Szovjetunióba tart. — A XXVI. kongresszus tiszteletére tett felajánlás újabb mozgást hozott az üzemigazgatóságon — folytatja Hideg Nagy János. — Záhonyban a széles pályaudvar brigádjai a hulladékfát gyűjtötték össze, a gépesített rakodási főnökség karbantartói közel háromszázan az átrakógépek javításában vettek részt társadalmi munkában. A KISZ-fiatalok vállalása mellett a 35 alapszervezet részvételével vetélkedőt tartanak az SZKP történetéből, a Szovjetunió társadalmi, gazdasági eredményeiből. Ez a munkaverseny újabb alkalom arra, hogy erősítsék a szovjet és magyar vasutasok hagyományosan jó kapcsolatát. Az együttműködés haszna tonnákban, forintban és rubelben mérhető. \ Lányi Botond Ä tohaneknak mondta volt szegény jó édesapja: — Fiam, ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Stohanek tudta, hogy ez valami idealista izé, meg aztán a kű úton-útfélen hevert, kenyér meg sehol. Ezért is volt, hogy Stohanek rendre kővel dobált és várta, majd csak visszahajingálja valaki kenyérrel. Várhatta. Már- már arra gondolt: vagy nem volt az embereknek bölcseket mondó apja, avagy smafu az egész. Így telt el ifjúsága, lett megállapodott középkorú ember. Ekkor történt, hogy fejen találták egy fél óriáskiflivel. Stohanek ekkor elmélkedni kezdett. Mivel zárkózott lélek volt szemellenzővel járt és kelt a világban, csak a fél kifli döbbentette rá, hogy nagyot változott az élet. Lám-lám — gondolta — szegény tata, ha élne most begerjedne, avagy megváltoztatná a véleményét és azt mondaná: Fél kifli — Fiam, ha megdobnak kiflivel, menj oda és keverj le egy nagy frászt a csibészeknek. Igen, szegény tata ezt mondaná, de a srácok már meglett kamaszok, deltásak és többen vannak és szemtelenül vigyorognak. Stohanek ennek ellenére cselekvésre szánta el magát. Lehajolt, felvette a fél óriáskiflit, lefújta róla a port és közelebb lépett a falat támasztó su- hancokhoz. — Tudjátok miből van ez a kifli? — kérdezte. — Na miből? — harsant a kórus. — Búzából, lisztből, vajból és sóból. — Na ne mondja? Maga talán pék? Stohanek nem volt pék és ezt most nagyon sajnálta. Stohanek csak egy kis nyesz- lett, cingár, de becsületes emberke volt, akinek úrrá kellett lennie horgas ina reszketésén, félelmén, hogy szólni merjen. Gondolt rá: ha most ő pék lenne, lapáttenyerekkel és kötélizmokkal, akkor ő most leadna egy sorozat pofont. így csak ezt mondta. — Pimasz csibészek! Majd szólok az apátoknak. 5 tohanek elpirult és sarkon fordult. Pirult, mert hazugságon kapta önmagát, hiszen tudta, egyik gyerek apjának sem szól. Mert nem is tudja: talán nincs is ezeknek apjuk, hogy móresre tanítsa őket. És ha lenne is apjuk, vajon tudják-e, mi az a móres? S. E. Beilleszkedni E mlékezetes pillanat a kommunista életében, amikor először veheti kezébe a párthoz való tartozását kifejező kis piros tagsági könyvét. Tagjává vált ezzel egy számára új közösségnek, s ez a tény újfajta kötelezettségeket és jogokat is jelent. A kommunistává válás folyamata nem fejeződik be a pártba való felvétellel, a tagkönyv átvételével. A párt új tagjának továbbra is segítséget kell kapnia ahhoz, hogy kommunista kötelezettségeit megfelelő módon teljesíthesse. Rossz úton jár az olyan alapszervezet, amely csak a tagfelvétel megtörténtéig fordít figyelmet leendő tagjára. A szó legjobb értelmében vett nevelés folyamata nem szenvedhet törést ezen a ponton, hanem — más feltételek mellett — folytatódik. Jogilag — hogy így mondjuk — az új tagkönyv birtokosa a felvétel megtörténtétől kezdve teljes jogú párttag: bizonyos választhatósági korlátozásból eltekintve éppen úgy részt vehet a párt életében és munkájában, mint az. aki már akár 30—35 éve hordozza zsebében a tagsági könyvet De tartalmát tekintve más a helyzet. Az új párttagnak még tájékozódnia kell: megismernie a belső rendet a szokásokat, a közösség életének írott és íratlan szabályait. A párt programnyilatkozatával, szervezeti szabályzatával megismerkedett már a felvétel előtt, de taggyűlésen, pártcsoportülésen legjobb esetben is csak egyszer-egyszer vett részt ha mint tömegszervezeti aktivistát vagy munkahelyi vezetőt meghívták oda. S most e fórumokon véleményt kellene mondania olyan dolgokban, amelyekben már állást foglalt a vezetőség, hozzászólt a főnök vagy a nagy tekintélyű munkatárs. Az alapszervezeti kollektívának megvan a maga szerepe és felelőssége abban, hogy új tagjának megkönnyítse a részvételt a közös ügyek megvitatásában, az állásfoglalások és döntések kialakításában. A bátorítás, az ösztönzés ebben a tekintetben nem nélkülözhető. A közvetlen munkatársak, a volt ajánlók és konzultánsok, a vezetőségi tagok buzdító szava egyaránt sokat nyomhat itt a latban. A légkör, az új párttag észrevételeinek fogadtatása és kezelése ugyancsak nem tekinthető mellékesnek. Például valamely napirend kapcsán új tagját is megkérheti a pártcsoport, hogy együttesen kialakított álláspontjukat ő ismertesse a taggyűlésen. N em kevésbé fontos természetesen a részvétel a közös cselekvésben, a határozatok, döntések valóra váltásában. Ma szinte kivétel nélkül olyanok kerülnek a párt soraiba, akik már ezt megelőzően részesei a közéletnek, gyakran valamilyen tisztséget is betöltenek a társadalmi szervezetek egyikében. Ezért az esetek többségében a párt- megbízatás a korábbi társadalmi tevékenység folytatására irányul. A felvételt követő időszakban gyakorlatilag próbára tevődik, megméretik a pártszervezet döntésének helyessége. Az egyénen, de a kollektíván is múlik, hogy az új párttag zökkenőmentesen il- leszkedhessék be a kommunista közösségbe, s hogy ez a közösség erősödjék vele és általa.
