Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
16 KELET-MAGYARORSZAG 1981. február 15. Ökölvívó CSB Győzött a Bányászválogatott Váradi ismét győzött Szombat délután zsúfolásig megtelt a városi stadion játékcsarnoka a Vasutas-válogatott—Bányász-válogatott ökölvívó csapatbajnoki mérkőzésre. A lelátókon 1500 néző foglalt helyet, jó néhá- nyan pedig kinnrekedtek, mert a kicsi létesítmény megtelt. A találkozó még el sem kezdődött, de a bányászcsapat már 4:0-ra vezetett. A Vasutas-válogatott ugyanis betegség miatt papírsúlyban nem állított ki öklözőt, szupernehézsúlyban pedig Al- vics Gyula 40 dekagrammal kisebb súlyú volt az előírtnál ... Más érdekesség is akadt, Botos Tibor a légsúly mellett döntött és Váradi Jánossal mérkőzött. Az- összecsapás végül a nyíregyházi fiú győzelmével végződött. A CSB-mérkőzést viszont a bányászgárda nyerte, a papírformának megfelelően. BÄNYÄSZ- VÄLOGATOTT— VASUTAS- VALOGATOTT (14:10) Vezető bírók: Horváth és Gulyás. Pontozó bírók: Pogány, Bárány, Majláth, Mesteri L. Papírsúly: Rózsának nem volt ellenfele, 2:0. Légsúly: Létrejött a nagy érdeklődéssel várt Botos— Váradi találkozó. Az első menetben a nyíregyházi olimpiai bronzérmes kezdeményezett többet és tisztábban ütött. A következő három perc kiegyenlítettebb lett, de Váradi tartotta előnyét. A folytatásban Botos fejelt — harmadszor — és megintették. Aztán Váradit is — érdemtelenül... összességében a jól felkészült Botos Kik jöttek? Kik távoztak? „Labdarúgójárás“ az NYVSSC-nél A téli bajnoki szünetben valóságos „labdarúgójárás” volt az NYVSSC NB I-es csapatánál. Január elején több játékos visszatérési, illetve távozási szándékáról értesülhettek a szurkolók. A hírek azonban akkor „csak” tervek voltak, a hivatalos átigazolások nem történtek meg. Mi a helyzet jelenleg? — Eddig hivatalosan egy játéi.us ügye rendeződött — mondta érdeklődésünkre Nemes Sándor, az NYVSSC labdarúgó-szakosztályának elnöke. Nevezetesen: Ambruszt egy évre kölcsönadtuk az NB 11-es Gyöngyösi SE-nek. Az Asztalos János SE-tői visz- szatérő labdarúgók, Borbély, Borsi és Kosztyú hozzánk igazolása folyamatban van. Borsi helyett Májért adjuk az ASE-nak, szintén kölcsön, június 30-ig. A honvédcsapattól leszerelt a saját nevelésű játékosunk Kanyári is, de ő nem tér vissza hozzánk, az NB I-es Békéscsabai Előre Spartacus SC-hez tart. Átigazolása azonban nem történt meg. kiadását aláírásunkkal még nem „szentesítettük”. — Kanyári semmi hajlandóságot nem mutatott a visz- szatérésre — válaszolta Te- mesvári Miklós vezető edző. Ha akart volna, természetesen lehetőséget kap tőlünk. — Békéscsabán a szerződéses húszas keretben kapok helyet — mondta Kanyári Zoltán. Ezzel szemben az NYVSSC-nél csak játékengedéllyel rendelkeztem volna, így aztán a távozás mellett döntöttem. Békéscsabán* szeretettel várnak, mivel nős vagyok, segítenek egzisztenciális gondjaim megoldásában is. A „labdarúgójárás” tehát még nem fejeződött be. Néhány napon belül — a február 28-i bajnoki rajtig — azonban pont kerül hivatalosan is az átigazolási ügyek végére. nagy harcra késztette a hazaiak kedvencét, aki 3:1 arányú pontozással azonban nyert, 2:2. Harmatsúly: Farkas és Pir- bus színvonalas csatát vívott. Nagy ütésváltást, sőt az ezt meccsét láthatta a közönség. A bírók döntetlen hirdettek ki, 3:3. Pehelysúly: Gulyásra a második és a harmadik menetben rászámoltak, a nyíregyházi fiú, Juhász egyhangú pontozással nyert is, 3:5. Könnyűsúly: Takács és a vezetőbíró, Horváth ellen Rácz edzője feladta a kilátástalan küzdelmet, 5:5. Kisváltósúly: Bara egyhangú pontozással legyőzte az NYVSSC-s Budaházit, 7:5. Váltósúly: Molnár—Zámbó meccsén Horváth István vezetőbíró ismét hű volt önmagához, téves ítéleteivel végig a vasutas öklözőt sújtotta, így döntetlen lett a két fiú összecsapása, 8:6. Nagy váltósúly: Hranek erős ütései után kétszer rászámoltak Sándorra és repült a törülköző, 10:6. Középsúly Mészáros Horváth részrehajló bíráskodásával sem bírt Veressel, 10:8. Félnehézsúly: Pintér ellen Lovas a második menet végén feladta, 12:8. Nehézsúly: Taizs a második menet elején kapott nagy ütés után megroggyant, rászámoltak, fel is adta a mérkőzést Buncsek ellen, 12:10. Szupernehézsúly: Somodi ellenfél nélkül nyert, 14:10. Előkészületi labdarúgó- mérkőzésen: Debreceni Universitas SE—NYVSSC 2:1. Mai műsor Asztalitenisz: megyei újonc-, serdülő- és ifjúsági egyéni bajnokság Nyíregyházán, a városi stadion játékcsarnokában 8,30 órától. A városi, járási bajnokok mellett a helyszínen nevezhetnek a sportegyesületi, diáksportköri és iskolai versenyzők is. Atlétika: nyíregyházi városi mezei futóbajnokság a borbányai 10-es iskolával szemben, a Káliói úton 10,00 órától. Kosárlabda, NB II: Nyh. Tanárképző Főiskola—Szolnoki MÁV mte. Női bajnoki mérkőzés Nyíregyházán, a főiskola Sóstói úti tornacsarnokában 11,00 órától. Teke: megyei férfi és női egyéni bajnokság Nyíregyházán, a városi stadion tekecsarnokában 8,00 órától. Labdarúgás, előkészületi mérkőzések: Tiszalök—Tiszavasvári 10,30 óra, v.: Ambrus L. Nagy- kálló—Hajdúböszörmény 10,30 óra, v.: Kerezsi. Baktalórántháza—Mátészalka 14,00 óra, v.: Nagy János. Nagyhalász—Tuzsér 14,00 óra, v.: Ajler. Nyírmada—Kisvárda 14.00 óra, v.: Bárdi. Ibrány—Ke- mecse 15,00 óra, v.: Tamaskovics. Ópályi—Tyúkod 14,00 óra, v.: Veress B. Fehérgyarmat—Csenger 14.00 óra. v.: Fodor. Nyírteleki Tsz—Nyh. Száév-Mezőgép SE 10,08 óra, v.: Virágh. Kézilabda: Barátság Kupa női nemzetközi kézilabdatorna Nyíregyházán. az ipari szakközépiskola Korányi utcai tornacsarnokában 8.00 órától. Részt vevő csapatok: Rzeszów (Lengyelország), Debreceni Dózsa. Nyh. Tanárképző Főiskola, Nyh. Volán-Dózsa SC. nyíregyháza — sportfellegvár Szabolcs-Szatmár sportja eddigi legeredményesebb esztendejét zárta 1980-ban. Az elért sikerekben döntő része volt a nyíregyházi sportegyesületeknek. A megyeszékhelyiek ugyanis meghatározói a szabolcs- szatmári sportéletnek, hiszen csaknem minden válogatott versenyzőt, országos bajnokot és nemzeti bajnokságban szereplő csapatot a 115 ezer lakosú város ad.’ A 15 nyíregyházi klub több mint hatezer igazolt versenyzője közül 712 minősítéssel rendelkezik. Ketten — az olimpiai hadma- dik helyezett Váradi János és az Európa-bajnok Bakosi Béla — nemzetközi osztályú sportoló. Az I. osztályúak száma pedig negyvennégy. Az ifjúsági aranyjelvényes szintet ötvenen, az- ezüstöt 86-an, a bronzot pedig 216- an teljesítették Az A-kate- góriás atlétikai szakosztály mellett NB I-es gárdája van Nyíregyházának teniszben — kettő, női és férficsapat —, labdarúgásban, illetve tollaslabdában. Tehetséges utánpótlás A megvalósításra kerülő egyesületi modellrendszerrel Nyíregyháza sportja további nemzetközi és országos sikereket érhetne el. % || Hatotnhgyarország ____________________ ____________ AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—S. 4401 Telefon: 11-277, 11-423, 11-523, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—3. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-130. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pí.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— torint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—203» Kiemelt egyesületek — A megyeszékhely minőségi sportéletében az 1977-es fúzió, a Vasutas-Spartacus SC létrejötte hozott alapvető változást — mondta Listván Lajos, a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. testnevelési és sportfelügyelőségének vezetője. — Az anyagi és szellemi erők koncentrálása, a „csapatmunka”, a nagy összefogás számos nemzetközi és országos sikert eredményezett. Éppen ezért az erők összefogását a jövőben is szorgalmazzuk, határozott célunk egy egyesületi modell kialakítása, a sportklubok egymásraépültségé- nek megteremtése. Elképzeléseink szerint az NYVSSC-nek el kell érnie, hogy országosan kiemelt egyesület legyen. A Szabolcsi Építők SE-nek, a Tanárképző Főiskolai SE-nek, a Mezőgazdasági Főiskolai SE-nek és a Volán-Dózsa SC-nek megyei kiemelt klubként kell majd dolgoznia. Terveink szerint városi kiemelt szinten tevékenykedne a Vízügyi-Medosz SE, a Tangazdasági Lovasklub és _a Konzervgyári SE. A többi 'sportegyesület pedig tömegsportszinten működne. — Ezzel újabb sportágakat szeretnénk elindítani a „csúcs” felé. A július 1-i fúzióval létrejövő Szabolcsi Épílők-Vasas SE például a férfi röplabda és a teke sportágra fordítana nagy gondot. Emellett egy NB Il-es labdarúgó- csapat kialakítását és szerepeltetését is feladatául kapná. Ez utóbbi természetesen az NYVSSC NB I-es gárdájának utánpótlásnevelését segítené. A tanárképző a tornára, a női röplabdára és a kosárlabdára „figyelne”. A mezőgazdasági főiskola tájékozódásifutó- és kosárlabdabázis lenne. A Volán-Dózsa a női kézilabdával, az autó- és a salakmotorral törődne. És területi bajnokságig jutó focicsapatot működtetne. A Vízügyi-MEDOSZ SE-nek az asztalitenisz és a kajak-kenu, a tangazdasági klubnak pedig a lovassport további fejlesztését szánjuk. A Konzervgyári SE-nek még keressük azt a sportágat, amiben az ország legjobbjai közé kerülhetne. Az NYVSSC 7—8 sportágat „vinne”, csak azokat, amelyekben A-kategóriás szakosztályokat tudna működtetni. Az utánpótlás-nevelés ugyanis igen jól szervezett a megyeszékhelyen! Tehetségekben nincs hiány, az általános és középiskolák valósággal ontják a jövő reménységeit. — Iskolánkban hat éve működik testnevelő tagozatos osztály — válaszolta kérdésünkre Héczei József, a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium igazgatója. — Azzal a nem titkolt céllal láttunk munkához, hogy atlétikái sportágban az ország legjobbjai között legyünk és tehetséges fiatalokat neveljünk az NYVSSC A- kategóriás szakosztályának. Nos, ennek eleget tettünk, két éve iskolánk fiúatlétái elsők, a lányok másodikok lettek a középiskolás bajnokság pontversenyében. Tavaly pedig mind a lányok, mind a fiúk az élen végeztek. — Persze nemcsak az atlétikát segítjük, hanem a többi sportágra is figyelünk. A négy évfolyamon 120 testnevelő tagozatos tanulója között van például úszó, súlyemelő, teniszező, vagy akár labdarúgó is. Még egy bizonyíték: iskolánk diáksportkörének labdarúgócsapata tavaly az országos középiskolai kupa ' elődöntőjéig jutott. A röplabdázók pedig a megyei versenyen másodikok lettek. — A testnevelő tagozatos osztályba kiválasztás útján kerülnek a gyerekek, a megye egész területéről. Az elmúlt év októberében például a városi és járási felmérőkön 540 nyolcadikost néztek meg testnevelő tanáraink. Ez a szám viszont lehetne nagyobb, ha az általános iskolák jobban ügyelnének a gyerekek jelentkeztetésére. A felmérőkön kitűnt tehetségeket a téli szünetben értelmi képesség vonatkozásában is „mérlégre tettük” és a legjobbakat, harmincnégyet vettük fel az ősszel induló első osztályba. Természetesen a felvételire jó képességű gyerekeket várunk, akik amellett kiváló sportolók. A tavaly érettségizett tagozatos osztály 80 százaléka például továbbtanult egyetemen, vagy főiskolán. Tizennégy pedig testnevelő tanárnak készül a harminckettő közül, s ez újabb „haszon” a sportmozgalomnak. És még valamit: a tantestület minden tagja figyel a testnevelő tagozatosokra. A tanárok pluszt adnak az oktatómunkában, hogy a heti 8—12 edzés mellett a tanulásban is jó eredményt érjenek el a gyerekek. — A város többi középiskolájában js pezsgő a sportélet, az utánpótlás-nevelés — folytatta Listván Lajos. — Bizonyítják ezt az országos sikerek, a Krúdy és a Széchenyi szakközépiskola kosárlabdázói, gz ipari szakközép- iskola és a 110-es szakmunkás- képző labdarúgói, a Zrínyi gimnázium kézi- és röplabdázói az ország legjobb középiskolás csapatai közé tartoznak. — Az általános iskolákban kb. 12 ezer gyerek tanul — mondta Sereghy Ervin testnevelő tanár, szakfelügyelő. — Három iskolában, a 2-es, a 6-os és a 9-es számúban a testnevelő tagozatos osztályokban tanulnak a legtehetségesebbnek vélt „spcfrtoló palánták”, összesen 720-an járnak tagozatos osztályba. A kiválasztásuk az óvodában történik, mozgáskészségük alapján. A testnevelő tanárok jó munkáját is bizonyítja, hogy az ötezer felső tagozatos iskolásból kerül ki az NYVSSC serdülőatlétáinak nagy része. S ezek a gyerekek a negyedik helyen végeztek az ország A-kategóriás szakosztályainak pontversenyében. Gond van viszont a „felfelé áramlással”. A nyolcadikat elvégző testnevelő tagozatosak nagy része nem a Vasváriba kerül, más középiskolát választ, s ebben sok minden közrejátszik, de elsősorban a rossz szemlélet az ok. Az általános iskolák közül a 4-es számúban működik foci- és kézilabdasuli is, amely a két sportágban kitűnő tehetségeket nevel. Á társadalmi aktívák dicsérete — Az általános és középiskolák dicséretes utánpótlás-nevelő munkájának különösen az NYVSSC A-kategóriás atlétikai szakosztálya látja nagy hasznát — fejtegette Bányai István, a nyíregyházi városi .sportfelügyelőség társadalmi aktívája, a régi atléta, a sportág nagy szerelmese. Ha a kiválasztás ezen a szinten 'marad. reményt keltő a jövő. Javításra szorul viszont az iskolák atlétikai versenyrendszere, amely a jelenlegi formájában nem szolgálja a sportág érdekeit. S az atlétikánál maradva, jó lenne egy újabb sportegyesületi szakosztályt megalakítani, hiszen az NYVSSC-jenek a létszámkerete természetesen véges. És emellett bizony vannak lassúbb fejlődésű tehetségek is, akik 2—3 év alatt érnek csak el jobb eredményt. S az új szakosztály létrehozásával — a labdarúgáshoz hasonlóan — „háttere” is leone a Vasutas- Spartacus SC A-kategóriás szakosztályának. — Érdemes ezen elgondolkodnunk — helyeselt Sereghy Ervin szakfelügyelő. — Annál is inkább, mivel sok ezer olyan tehetség van, akinek nem jut arra lehetőség, hogy edző irányításával megpróbálja kibontakoztatni a tehetségét. — Az iskolákból a sportegyesületekhez kerülő fiatalok további fejlődésének segítésére a szakembergárda adott — mondta befejezésül Listván Lajos. — Nyíregyházán 112 edző dolgozik. És százra tehető azoknak a száma, akik képesítéssel rendelkeznek, de egyelőre nem edzősködnek. A jövő feladatának tartjuk, hogy közülük is minél többet bevonjunk a sportmunkába. A tartalmas szakosztályi és sportegyesületi munkához is megfelelő számú és képzettségű társadalmi aktívával rendelkezünk, ök már az elmúlt években is bizonyítottak. nagy részük van az elért sikerekben, nélkülük nem tartanánk az ország legjobbjai között. Mindezt figyelembe véve, az erők további koncentrálásával tartós sportsikereket érhet el Nyíregyháza. ★ A 115 ezer lakosú város sportja 1977—tői nagy utat tett meg. A társadalmi összefogás eredményeként a magyar sportmozgalom egyik vidéki fellegvára lett Nyíregyháza. S az is maradhat, ha a nagy hozzáértéssel kidolgozott egyesületi modellrendszer valóra válik. Bagoly Dániel