Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-10 / 8. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. január 10. Fehérgyarmat város, járás PÁRTNAPOK JANUÁR Szaploncai István, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 12-én Méhtelek, Szántó Lajos, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 12-én Mánd Általános Iskola, Szakács. József, az ÁFÉSZ igazgatóságának elnöke 12-én Fehérgyarmat Gabonaforgalmi Vállalat, Szaploncai István 14-én Garbolc, dr. Martos Istvánná, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára 16-án Fehérgyarmat HÓDIKÖT gyáregysége, Simon Attila, a nagyközségi pártbizottság titkára 19-en Nagyhódos, Koncz Ferenc, a ZÖLDERT-telep vezetője 19-én Panyola, Nagy Zsig- mond, a pártvezetőség titkára 19-én Nemesborzova, Tarr Balázs általános iskola igazgatóhelyettese 19-én Magosliget, Gyulai Gáspár, az MSZMP nagyközségi bizottságának titkára 19-én Tisza- kóród, Szántó Lajos 19-én Kér- jemjén, Cserepes Sándor, az MSZMP városi járási bizottságának munkatársa 19-én Cégény- dányád, Bakos Béla, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 19-én Botpalád, Károly László, az MSZMP városi-járási bizottságának titkára 19-én Náb- rád, Ömbodi Károly, az MSZMP nagyközségi bizottságának titkára 21-én Kispalád, Kancsal Ferenc, a járási földhivatal vezetője 22-én Olcsvaapáti, Csepelyi Tamás, az MSZMP városi-járási bizottságának első titkára 23-án Fehérgayrmat Téglagyár, Mezei János, az MSZMP városi-járási bizottságának titkára 26-án Nagy-. szekeres. Papp Endre, a vízgazdálkodási társulás igazgatója 26- án CsahOiC, Garda Zsigmond, a pártvezetőség titkára 26-án Gyü- gye, Lipovniczki Tibor, a járási hivatal előadója 26-án Túrricse, Tamás János, városi tanács osztályvezetője 26-án Fehérgyarmat, Győzhetetlen Brigád Tsz, Tarr János tsz-elnök 26-án Kishódos, Kónya József járási hivatal osztályvezetője 26-án Zsarolyán, dr. László Béla gimnáziumi igazgató 26-án Kisszekeres, Horváth Gusztáv Gabonaforgalmi Vállalat vezetője 28-án Szamosújlak, Bakos Béla 29-én Gacsály, Diczkó László, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője 30-án Rozsály. FEBRUÁR Gulyás EUnilné dr., a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára 2-án Tiszabecs, Aranyosi László, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 2-án Fülesd, Gavallér Ernő tsz-elnök 2- án Tiszacsécse, Kicska György tsz-elhök 2-án Zajta, Harsányi József MEZŐGÉP főmérnöke 2-án Sonkád, Veszprémi László párt- alapszervezeti titkár 3-án Fehér- gyarmat vízgazdálkodási társulat, Nemes István tanácselnök 3-án Darnó, Kávási László tsz-elnök 3- án Kisnamény, Nemes Ildikó, az MSZMP városi-járási pártbizottság munkatársa 3-án Fehér- gyarmat ÁFÉSZ, Széles Lajos, a járási hivatal elnöke 3-án Fehér- gyarmat Városi Tanács, Kovács László, a munkásőrség megye* parancsnokának helyettese 3-án Szatmárcseke, Kopka János, a Kelet-Magyarország főszerkesztője 3-án Jánkmajtis, Gulyás Emilné dr. 3-án Kölese, Thúri Zoltán tsz-elnök 5-én Nagyar, Széles Lajos 5-én Fehérgyarmat Építőipari Szövetkezet, Dalmadi Kálmán, az MSZMP városi-járási végrehajtó bizottságának tagja 6-án Tisztaberek, Szabó Endre városi tanács elnök 6-án Fehér- gyarmat METRIPOND, Pacza Mihály MEZŐGÉP-igazgató 6-án Kisar, Szabó Péter pártvezetőségi titkár 6-án Kömörő, Deme Imre városi tanács elnökhelyettese 6- án Fehérgyarmat MEZŐGÉP, Károly László 7-én Fehérgyarmat Ruhaipari Szövetkezet, Csepelyi Tamás 9-én Milota, Magyar Endre, a KISZ városi-járási bizottságának titkára 9-én Csegöld, Sza- bóné Szászi Ilona, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 9-én Turistvándi, Aranyosi László 9-én Fehérgyarmat Asztalos és Vasipari Szövetkezet, Cserepes Sándor 9-én Császló, Kiss Bálint tanácselnök 9-én Uszka, Kovács Gusztáv építőipari szövetkezet elnöke 9-én Tu- nyogmatolcs, Varga József, az MSZMP városi-járási végrehajtó bizottságának tagja 10-én Fehér- gyarmat ZÖLDÉRT, Mezei János 11-én Fehérgyarmat Kórház, Fejes László, az MSZMP városi-já- rási bizottságának munkatársa 11- én Fehérgyarmat MÁV, Magyar Endre 12-én Fehérgyarmat SER- KÖV, dr. Kövér Tibor szakmunkásképző igazgatója 12-én Penyi- ge, Pásztor István, a munkásőrség városi-járási parancsnoka 13- án Szamossályi, Manajlovics János MSZMP nagyközségi bizottságának titkára 13-án Hermán- szeg, Csepelyi Tamás 21-én Fehérgyarmat Általános Iskola.* JANUÁR Dr. Tóth János, a MTESZ főtitkára 14-én Kisvárda öntödei Vállalat, Fehér László, az Állami Biztosító megyei igazgatója 19-én Dombrád pártház, Sárosi Zoltán gimnáziumi igazgató 19-én Kisvárda területi pártszervezet, Kiss Miklós tsz-elnök 19-én Pet- neháza, Takács György, a NEB városi-járási elnöke 19-én Fé- nyeslitKe, Tóth Géza, az SZMT titkára 19-én Záhony kultúrház, dr. Újlaki József, a járási hivatal elnökhelyettese 19-én Sza- bolcsbáka, Sebők András, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 20-án Nyírkárász, Tóth Sándor, a járási hivatal elnöke 23-án Dögé, Pál Zoltán, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa 23-án Kisvárda Vasipari Szövetkezet, Jakab Miklós, az MSZMP városi-járási bizottságának első titkára 26-án Eperjeske átrakó-pályaudvar, Sebők István, az MSZMP városijárási bizottságának munkatársa 26-án Újkenéz, Dajka S. Bertalan, a NEB megyei elnöke 28-án Egyesült Izzó Kisvárda, Tóth László, a városi tanács elnöke 28- án Kisvárdai Ruházati Szövetkezet. FEBRUÁR Gerőcs István, az MSZMP üzemi bizottságának titkára 2-án Fényeslitke rendezőpályaudvar, dr. Kulin Lászlóné országgyűlési képviselő 2-án Ajak, dr. Alexa Miklós megyei főügyész 4-én Tu- zsér ÉRDÉRT Vállalat, Molnár Mihály, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 4-én Pap, Molnár Ferenc, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 6-án Kisvárda ÁFÉSZ, Pózner János, a városi tanács osztályvezetője 9-én Gégény, Vincze László, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 9-én Nyírtass, dr. Mázsári István, a megyei bíróság elnöke február 9-én Pátroha, Csík László, a megyei tanács osztályvezetőhelyettese 9-én Mándok, Varga András, az MSZMP városi-járási bizottságának titkára ll-én Kisvárda Bessenyei György Gimnázium, Oláh Mihály, az MSZMP városi-járási bizottságának titkára 16-án Tornyospáíca, Katkó Elemér, az MSZMP nagyközségi bizottságának titkára 16-án Tu- zsér, Bravics József, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 16-án Kisvárda Rákóczi Tsz, Nyakó László, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 17-én Kékese, Gulácsi Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára 18-án Elektroakusztikai Gyár kisvárdai üzeme, Úri Dezső, a városi tanács elnök- helyettese 20-án Kisvárda Kórház. " Mátészalka város, járás JANUÁR Vágner Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője 26-án Szamosmenti Állami Tangazdaság, dr. Forgács András, az MSZMP városi-járási bizottságának első titkára 26-án Városi-Járási Rendőrkapitányság, Seres Miklós szakszervezeti titkár 26-án Mátészalka ÉPSZER, dr. Meggyesi József, a megyei tanács osztályvezetője 26-án Mátészalka BFK, Németh József, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 26-án Mátészalka ÉPSZER, dr. Varga Miklós, a városi tanács titkára 26-án Mátészalka ISG, Szántó Sándor országgyűlési képviselő 26-án Ho- dász, Zakor István, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 26-án Tyúkod konzervüzem, Fábián Imre, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 26-án Mátészalka Krasz- namenti Termelőszövetkezet, Bíró Miklós országgyűlési képviselő 26-án Szamosszeg Dózsa Tsz. Sarka Gyula, az MSZMP városi-járási bizottságának rhun- katársa 28-án Mátészalka ÁFÉSZ, dr. Kanyó László, az MSZMP városi-járási bizottságának titkársi 30-án Mátészalka ÉRDÉRT. FEBRUÁR Bíró Miklós országgyűlési képviselő 2-.án Mátészalka MEZŐGÉP, Tinái Gyula, az MSZMP városi-járási bizottságának titkára 2-án Mérk Kossuth Tsz, Szántó Sándor országgyűlési képviselő 2-án jármi Alkotmány Tsz, dr. Forgács András 2-án MOM Mátészalkai Gyára, Dalia István, a városi-járási MHSZ titkára 2-án Nagydobos Petőfi Tsz, Marosi Károly, a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatója 2-án Nagyecsed, Lánczi János, a városi tanács elnöke 2-án Nyírcsa- holy Vörös Csillag Tsz, Bancsi Árpád, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 2-án Nyírmeggyes Petőfi Tsz, Kerezsi Miklós, az MSZMP nagyközségi bizottságának titkára 2-án Csen- gerújfalu Béke Tsz, Erdei Zoltán, a KISZ városi-járási bizottságának titkára 2-án Fábiánháza Kossuth Tsz, Gariscsák Sándor, a városi-járási végrehajtó bizottság tagja 2-án ököritófülpös Egyetértés Tsz, dr. Józsa Endre, a tsz-szövetség titkárhelyettese 4-én Csenger, Tinái Gyula 4-én Kocsord, dr. Nagy László, a városi-járási végrehajtó bizottság tagja 9-én Mátészalka Tejipari Vállalat, dr. Forgács András 9- én Vaja. Papp György, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 9-én TITÄSZ Üzemigazgatóság, Major József, a városi-járási végrehajtó bizottKisvárda város, járás ságának tagja 9-én Tyúkod, dr. Barkasz László, a járásbíróság elnöke 9-én Mátészalka Sütőipari Vállalat, dr. Hegymegi István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja 13-án Szatmár Bútorgyár Mátészalka, Ekler György, az MSZMP megyei bizottságának titkára 16-án Mátészalka, Kon- ezos István, a városi-járási végrehajtó bizottságának tagja 16- án Mátészalka ZÖLDÉRT, Csűrös Andor, a munkásőrség városi-járási parancsnoka lti-án Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Kádár Gábor, a NEB városi-járási elnöké 16-án Mátészalka Vízügyi Igazgatóság, dr. Kondora Tibor, a városi-járási ügyészség vezetője 16-án Mátészalka MÁV, dr. Tar Imre, az MSZMP megyei bizottságána'k első titkára 20-án Vállaj Rákóczi Mg. Tsz, Nagy Sándor MEZÖGÉP-igazgató 27-én Porcsalma. Nyírbátor város, járás JANUÁR Csoba Mihály, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 22-én Nyírcsászári, Vasas Mihályné, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 22-én Nyírbátor Ruhaipari * Szövetkezet, Lakatos István, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 22-én ófehértó, Hornyák Tiborné országgyűlési képviselő 28-án Balkány Szabolcs Tsz, Sőrés István országgyűlési képviselő 28-án Nyírbátor Dohánybeváltó, Vajda István, a járási hivatal osztályvezetője 29-én Bátorliget, Hornyák Tiborné 29- én Piricse, Jánvári Tibor, a városi tanács elnöke 29-én Nyírbátor Zöldért Hűtőház. FEBRUÁR Palóczi Lajosné tanácselnök 2- án Kállósemjén, Tóthné Kiss Mária, az MSZMP Központi Bizottságának tagja 2-án Nyírbátor Csepel Szerszámgépgyár Fúró- gépgyára, dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke 2-án Balkány Fémmunkás Vállalat. Sőrés István 2-án Máriapóes, Kun Ferenc, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 2-án Szakoly, Kanda János, a járási hivatal elnöke 2-án Nyírbogát, Bacsú József, a megyei tanács osztályvezetője 2-án Nyírlugos Állami Gazdaság, Alexa László, az SZMT vezető titkára 4-én Nyírbátor Növényolaj- és Mosószergyár üzeme, Kovácsvölgyi Zoltán, a Papírgyár igazgatója 12-én Nyírbátor Minőségi Cipőgyár, Freund Sándor, az MSZMP városi-járási bizottságának titkára 13-án Nyírbátor Uj 'Barázda Tsz, Kovács Ferenc, az MSZMP városi-járási bizottságának első titkára 13-án Nyírbátor MEZŐGÉP, Heizer György ezredes 13- án Nyirbéltek Ganz Mérőműszerművek Gyára. Nyíregyháza járás JANUÁR Szász Sándor, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa 13-án Nagyhalász Kender-Juta Politextilgyár, Körtvélyes István, az Ipari Minisztérium miniszter- helyettese 15-én Tiszavasvári Alkaloida, dr. Hagymási József, a megyei tanács osztályvezetője 19- én Ibrány Művelődési Ház, dr. Radics Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa 20-án Nagykálló Művelődési Ház, Szokol Tibor, az MSZMP járási bizottságának munkatársa 20-án Székely Búzakalász Tsz, Tren- csényi József, az MSZMP községi bizottságának titkára 20-án Ibrány Gumigyár, Kovács And- rásné országgyűlési képviselő 20- án Kemecse Állami Gazdaság, Kovács Sándor gyárigazgató 20- án Nagyhalász Petőfi Tsz, Ra- dóczi János tangazdaság kerületvezetője 20-án Nyírtelek Dózsa Tsz, Csonka Zoltán, a tsz-szövetség titkárhelyettese 20-án Ti- szalök Állami Gazdaság, Dolányi Mátyás iskolaigazgató 20-án Űj- fehértó ÁFÉSZ, Rácz Sándor járási hivatal osztályvezetője 20-án Demecser Gimnázium, Héri László országgyűlési képviselő 20-án Gávavencseilő Szabadság Tsz, Hunyadi János, a ZÖLDÉRT megyei igazgatója 20-án Kálmán- háza Rákóczi Tsz, Szabó László tsz-elnökhelyettes 20-án Nagy- cserkesz Kossuth Tsz, Zombori Zoltán tsz-elnök 20-án Nyírbog- dány Kossuth Tsz, Halmágyi János, a KISZ járási bizottságának titkára 20-án Tiszadada Kossuth Tsz, dr. Gombás Sándor nyugdíjas 20-án tiszavasvári Munka Tsz, Lakosi Kálmán, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa 20-án Nagykálló Magyar Posztógyár üzeme. Bánóczi Gyula, az MSZMP járási bizottságának első titkára 20-án De- ímecser Gyapjúfonó Gyára, Gönczi Géza, a tangazdaság párttitkára 22-én Ilona-tanyai Állami Gazdaság, Nagy Mihályné tsz- párttitkár 22-én Nyírkércs Tsz, Nagy Zoltán tsz-ágazatvezető 22- én Gávavencseilő Üj Erő Tsz, Kosa Béla, az MSZMP községi bizottságának titkára 22-én Nyírtelek perlitüzem, Réthi József, az MSZMP községi bizottságának titkára 22-én Tiszadob Táncsics Tsz, Laskai Károly, az MSZMP községi bizottságának titkára 22- én Tiszavasvári Községi Pártház, Takács József, az MSZMP járási bizottságának munkatársa 22-én Vasmegyer Micsurin Tsz, Nagy Béla, a MÉSZÖV elnökhelyettese 22-én Rakamaz RACITA Cipőipari Szövetkezet, Nagy János, az MSZMP járási bizottságának munkatársa 22-én Baktalóránthá- za VERTIKAL Szövetkezet, Szu- hár Pál, az MSZMP községi bizottságának titkára 22-én Demecser Kossuth Tsz, Hekman Béla tsz-ágazatvezető 22-én Balsa, Nagy Miklós ÁFÉSZ-elnök 22-én Tiszalök ÁFÉSZ, Fazekas Péter, a járási hivatal osztályvezetője 22-én Nagykálló Textil Ruházati Szövetkezet, dr. Harmath László, a kísérleti intézet igazgatója 26- án Üjfehértó Kísérleti Intézet, Jakobinyi Béla ezredes 26-án BM Járási Kapitányság Nyíregyháza, Szokol Tibor 26-án Kótaj, dr. Bőgős László, a járási-városi ügyészség vezetőhelyettese 26-án Tiszabercel Bessenyei Tsz, Szakács Ferenc gimnáziumi igazgató 26- án Tiszalök FEFAG, Leveleki András, az MSZMP járási bizottságának munkatársa 26-án Tisza- nagyfalu Üj Élet Tsz, dr. Mócsán János, a járási-városi ügyészség vezetője 26-án Tiszavasvári Építőipari Szövetkezet, Marján Pál, az MSZMP községi bizottságának titkára 26-án Üjfehértó Lenin Tsz, Volom Györgyné, a párt járási végrehajtó bizottságának tagja 26-án Tiszavasvári Ruházati Szövetkezet, Alexa Sándor, az MSZMP községi bizottságának titkára 26-án Tiszalök Művelődési Ház, Jaczkó Pál tsz-főkertész 27- én Érpatak Rózsa Ferenc Tsz, Hosszú László, az MSZM? megyei bizottságának titkára '27-én Tiszaeszlár, Horváth Mihály főkönyvelő 27-én Gávavencseilő Költségvetési Üzem, dr. Borivó László községi tanácselnök 27-én Tiszalök Szabadság Tsz, Aranyosi Istvánná, az MSZMP járási bizottságának munkatársa 27-én Tiszalök Faipari Vállalat, Varga Gyula tsz-elnök 27-én Tlszarád. Molnár Miklós községi tanácselnök 27-én Üjfehértó Községi Tanács, Farkas András tsz-elnök 27-én Üjfehértó Vörös Hajnal Tsz, Lakatos István TIFO-osztályveze- tő 27-én Tiszatelek, dr. Gluchman László megyéi rendőrfőkapitány 26-án Nyírbogdány TIFO, Gyarmati Géza járási hivatal osztályvezetőié 29-én Apagy Hunyadi Tsz, Csirmaz Ferenc, a párt járási végrehajtó bizottságának tágja 29-én Kék Búzakalász Tsz, Kelemenné Balogh Katalin Országgyűlési kéDviselő 29-én Gesz- teréd, Kozák János, a tangazdaság igazgatója 29-én Levelek Dózsa Tsz, dr. Klenczner Imre igazgató 29-én Napkor Kossuth Tsz, dr. Bárány János, a járási hivatal elnöke 29-én Nyírtelek MEZŐGÉP, Pózer József, az MSZt'° községi bizottságának titkára 29- én Rakamaz RAFAFÉM Szövetkezet, Czeglédi Lászlóné, az MSZMP községi bizottságának titkára 29-én Paszab Háziioari Szövetkezet, Váradi Béla gyáregység-igazgató 29-én Üjfehértó Énítőinari Szövetkezet, Cseszlár András, az MSZMP járási bizottságának munkatársa 29-én Biri Táncsics Tsz. FEBRUÁR Csorna Tiborné, az MSZMP községi bizottságának titkára 2- án Baktalórántháza ÁFÉSZ, Bartók Károly, a szövetkezet elnöke 2- án Gávavencseilő Vegyesipari Szövetkezet, Mezősi László, az MSZMP községi bizottságának titkára 2-án Kemecse Göngyölegellátó Vállalat, Babosi János, a HNF községi titkára 2-án Nagykálló MEZŐGÉP, Borók József, az MHSZ fárási titkára 2-án Nyír- pazony, Nagy Mihály, a TIT megyei titkára 2-án Sényő Zöldmező Tsz, Fraknoi Gábor, az MSZMP Központi Bizottság munkatársa 2-án Tiszalök HÓDIKÖT, Szabóné Mazurák Jolán pártvezetőségi titkár 2-án Beszterec, Jäger Zoltán vállalati igazgató 2-án Nyírtét Rákóczi Tsz, Török István, a NEB járási elnöke 2-án Ramocsaháza, Fekete Balázsné az MSZMP községi bizottságának titkára 2-án Gávavencsellői Cipőipari Szövetkezet, Árvái Imre szövetkezeti elnök 2-án Nagykálló Kallux Cipőipari Szövetkezet, Török Ferenc, az MSZMP járási bizottságának munkatársa 2-án Nagyhalász ÁFÉSZ, Csisztu László, az MSZMP járási bizottságának titkára 3-án Rakamaz Győzelem Tsz, Cseszlár András 3-án Búj Üj Élet Tsz, Nyitrai József pártvezetőségi titkár 3-án Nyírtura, Héri László 3-án Tímár. dr. . Szakái Ferenc, a járási hivatal elnökhelyettese 3-án Tiszadob, gyermekváros, Szabó Mihály, az MSZMP üzemi bizottságának titkára 3-án Tiszavasvári Zöldmező Tsz, Tári Gyula, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezető-helyettese 3-án Baktalórántháza MEZŐGÉP, Fülöp János gyárigazgató 3-án Demecser Keményítőgyár, Lutter Sándor, az OTP osztályvezetője 3-án Kemecse Egyesült Erő Tsz, Papp László, a Vöröskereszt járási titkára 3-án Nyíribrony Kossuth Tsz. Borók Józsefné, az MSZMP járási bizottságának munkatársa 3-án Rakamaz ÁFÉSZ, Szabó Imre, a városi-járási rendőrkapitányság vezetője 3-án Tiszabercel Szakmunkás- képző Intézet, dr. Harmath László 3- án Üjfehértó Gyapiúszövő, Kelemenné Balogh Katalin 3-án Baktalórántháza Művelődési Ház, Herczku György, az MSZMP járási bizottságának munkatársa 3- án Bököny. Nyíregyháza város JANUÁR Ekler György, az TvIS^.Al P megyei bizottságának titkára 13-án Mezőgazdasági Főiskola, Szűcs Imre, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője 14-én Vasvári Pál Gimnázium, dr. Juhász Lajos főorvos 14-én Kölcsey Gimnázium, Koncz Károly a Megyei Tanács Apparátusa pártbizottságának titkára 15-én Moziüzemi Vállalat, dr. Tisza László, a megyei tanács elnökhelyettese 16-án megyei Növényvédelmi és Agrqkémiai Állomás, Mácsik Jenő igazgatóhelyettes 16-án Felső-Ti- szavidéki Fafeldolgozó Vállalat, Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese 16-án 9-es számú Általános Iskola, Bacsú József, a megyei tanács osztályvezetője 19- én Takarmányozási és Állattenyésztési felügyelőség, Bacsóka Árpád igazgatóhelyettes 19-én 7- es számú körzet, Birtok István igazgató 20-án NYlRKÉMIA, Hosszú László, az MSZMP megyei bizottságának titkfra 20-án Ságvári Tsz, László András, a megyei tanács elnökhelyettese 21- én Megyei Közművelődési intézmények, Szabó Gyula üzemi pártbizottság titkára 21-én SZÁ- ÉV lakatosüzem, Hosszú László 2l-én Húsipari Vállalat, Dr. Gyu- ricsku Kálmán, a városi tanács elnöke 21-én Ipari Szakközépiskola, Laub István, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezető-helyettese 22-én MHSZ megyei vezetősége, Holp János igazgatóhelyettes 22-én DIRUVÁLL, dr. Csatáry Ernő, a megyei tanács titkára 22-én VOLÁN központi telepe, Gilányi János országgyűlési képviselő 22-én SZÁ- ÉV központi telepe? Danes Miklós főépítés-vezető 22-én SZÁÉV kisvárdai telepe. Kocsis József szb- titkár 22-én SZÁÉV mátészalkai telepe, Kerekes Imre, a KEMÉV igazgatója 22-én ÉPSZER, dr. Tisza László, a megyei tanács elnökhelyettese 23-án Kereskedelmi Pártbizottság, Ónodi István igazgató 23-án Cipőipari Szövetkezet, Nagy Lajos főkönyvelő 23-án Fodrász Szövetkezet, dr. Béres Géza igazgatóhelyettes 23-án SZÁÉV, Szanyi Bertalan főmérnök 23-án SZÁÉV, Halász András, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa 23-án Vörös Október Férfiruhasvár üzeme, Nagy László, a KISZ megyei bizottságának első titkára 23-án Szabolcs-Sz. megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, Szabó József erdészetvezető 23-án Erdészet, dr. Cservenyák László, a Tanárképző Főiskola főigazgatóia 26- án Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, Farkas Ferenc, az MNB igazgatója 26-án Magyar Nemzeti Bank, dr. Kőrössy Kálmán, a városi tanács titkára 26- án 16-os körzet, Milei Lajos tanszékvezető 26-án 6-os számú körzet, Fodor Géza, a városi tanács osztályvezetője 26-án 13-as Általános Iskola, Nagy Miklósne igazgató 27-én Faipari. Vállalat, dr. Szendrei István igazgató 28-án Tejipari Vállalat, Páli Lajos'diszpécser 29-én VOLÁN 21- es számú Vállalata, dr. Magyar János, a megyei tanács osztály- vezetője 29-én Egészségügyi alapellátás, Czimbalmos István, a KISZÖV elnöke 30-án Vasipari Szövetkezet, Molák Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa 30-án TEMPO Szövetkezet, Erős Károly igazgató 31-én VOLÁN 5-ös számú Vállalat. FEBRUÁR Ojtozi János igazgató 2-án Közúti Építő Vállalat, Varga Gyula, az MSZMP városi bizottságának első titkára 2-án Béke Tsz, dr. Gyuricsku Kálmán 3-án Megyei Bíróság, dr. Petrus István, a városi tanács elnökhelyettese 4-én Közterület Fenntartó Vállalat, dr. Tar Imre, az MSZMP megyei bizottságának első titkára 5-én TAURUS Gumigyár, Cs. Nagy István, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője 5-én Konzervgyár, Varga Gyula 5-én Vízügyi Igazgatóság, Tóth János igazgató 5-én Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat, Gulácsi Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára 6-án HAFE, Molnár Béla igazgató 6-án Sütőipart Vállalat, Szilágyi József, a megyei sporthivatal vezetője 6-án MÉSZÖV, Juhász Miklós szövetkezeti elnök 6-án Építőipari Szövetkezet, Nyitrai Miklós igazgató 6-án AGROBER, Szarka Endre, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa 6-án ZÖLDÉRT, Övári Zoltán igazgató 9-én Temetkezési Vállalat, Kállai Sándor, a MÉSZÖV elnöke 9-én Nyíregyháza és Vidéke ÁFÉSZ, Szilágyi Imre igazgató 9-én 4-es körzet, Fehér László igazgató 10-én Állami Biztosító, Markovics Miklós, az MSZMP megyei bizottsága Oktatási Igazgatóságának igazgatója 10-én UNIVERSIL, Holik János, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa 10-én Vörös Csillag Tsz, Nagy Géza vezér- igazgató ll-én TITÁSZ, Pétervári József, az SZMT titkára 12-én SZOT Társadalombiztosítási Igazgatóság, dr. Kuknyó János, a megyei tanács osztályvezetője 12- én Közgazdasági Szakközépiskola, Czírják Ferenc, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezető-helyettese 12-én MÁV, dr. Tar Imre 12-én Megyei Kórház és Rendelőintézet, Juhász Gábor, a megyei tanács osztályvezetője 12- én városi tanács, Szemerszki Miklós, az MSZMP városi bizottságának titkára 12-én 2-es és 3- os számú Általános Iskola, dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke 13-án Tanárképző Főiskola, Szemján Tibor, az MSZMP városi bizottságának titkára 13-án Fémmunkás Vállalat, Oláh .János, az MSZMP városi bizottságának munkatársa 16- án Váci Termelőszövetkezet, Milei Lajos tanszékvezető 16-án 11-es számú körzet, Gátfalvi Barnabás igazgató 16-án Kelet-Szöv- ker. Vállalat, Jeszenszki Gábor országgyűlési képviselő 16-án 9- es számú körzet, Nyitrai Miklós 17- én Szabolcs Cipőgyár, Ivanov István igazgató 17-én Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, Köbli Ferencné, az MSZMP megyei-végrehajtó bizottságának tagja 18- án Patyolat Vállalat, Jóna Pál igazgató 18-án Dohányfermentálógyár, Bohus Pál termelési vezető 19-én 13-as számú AFIT, Dézsi István igazgató 19-én Kommunális Vállalat, Holló László, az MSZMP üzemi bizottságának titkára 19-én TAURUS, Jóna Pál 20-án KPM Közúti Igazgatóság, Kiss László igazgató 20-án Vetőmagtermeltető Vállalat, Román Sándor, az MSZMP városi bizottságának munkatársa 20-án MEZÉP, László András, a megyei tanács elnökhelyettese 20-án megyei Rendőr-főkapitányság. Bánfalvi András kirendeltségvezető 20-án ÁFOR, Balogh Bertalan igazgató 21-én AGROKER Vállalat, dr. Petrus István 23-án MEZŐGÉP, Kovács Ferenc igazgató 23-án Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, Mankó János igazgató 23-án FÜSZÉRT, Havas Józsefné osztályvezető 23-án KSH, dr. Kiss Lajos, a megyei bíróság elnöke 23-án 3-as számú körzet. Gyúró Imre 23-án fcöJÁLL, dr. Mikoia Andrásné, az MSZMP városi bizottságának munkatársa 24-én POSTA, Mócsán József főkönyvelő 25-én CENTRUM ÁRUHÁZ, Farkas Ferenc igazgató 25-én Papírgyár, Kanda Pál igazgató 26- án TAÉV, Sipos Sándor tanár 26- án 1-es számú körzet, László Géza igazgató 26-án TAURUS Gumigyár. Végh János igazgató 26; án Vendéglátóipari V., Kiss Ernő igazgató 26-án TÜZÉP, Racskó Sándor főkönyvelő 26-án Vasvill, dr. Abrahám Kálmán miniszter 27-én a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat, Markovics Gyula igazgató 27-én VA- GÉP. Vásárosnamény város, járás JANUÁR Dr. Kiss György, a járási hivatal elnöke 12-én Járási Hivatal, Szabó László gimnáziumi igazgató 12-én gimnázium, Szűcs Gyula, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 14-én kórház, dr. Péter István igazgató 19- én Tiszaszalka, Fodor István országgyűlési képviselő 22-én ÉRDÉRT 21-es sz. telep, Makrai László, a TESZÖV titkára 26-án Varsánygyüre, Szarka Sándor tsz-elnök 26-án Beregdaróc, Sárréti Géza, a járási hivatal elnök- helyettese 26-án Nyírmada Béke Tsz, dr. Hegymegi István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja 26-án Esze Tamás Tsz Tar- pa, dr. Koplányi Mihály járási főügyész 26-án Vásárosnamény Vörös Csillag Tsz, Roskó János NEB járási elnöke 26-án Tiszakere- cseny, Dózsa Tsz, Pozsonyi Tibor MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 26-án FEFAG Ládagyár, Szász Pál járási-városi rendőrkapitány 28-án Városi- Járási Rendőrkapitányság, Tóth József országgyűlési képviselő 30-án Csaroda Uj Élet Tsz, Szűcs László, az MSZMP k( ..ségi bizottságának titkára 30-án Gulács FEBRUÁR Dr. Farkas Géza városi tanács titkár 3-án Vásárosnamény költségvetési üzem, dr. Pataki Béla, a járásbíróság elnöke 9-én Dózsa Tsz Gemzse, Kristin Péter tsz- elnök 9-én Tiszaszalka, Juhász László, az MSZMP községi bizottságának titkára 9-én Nyírmada Állami Gazdaság, Szűcs Jenő, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 9-én Aranyosapáti Uj Élet Tsz, Filep Gizella, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 10-én l-es számú általános iskola Vásárosnamény, Körtély Sándor, az OTP megyei igazgatója 12-én Vásárosnamény Irodagéptechnikai Vállalat, Czakó János, a városi tanács elnöke 12-én városi tanács, Volkó Géza főmérnök 13- án Vásárosnamény Vegyesipari Szövetkezet, Illés György, a Hazafias Népfront városi-járási titkára 16-án Olcsva, Kulcsár István, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa 17-én Üvegipari Művek, Szabó Tamás, az MSZMP városi-járási bizottságának titkára 18-án VOR, Fazekas Tibor, az MSZMP városi-járási pártbizottság titkára 23-án Lónya, Szerényi Béla, az MSZMP városijárási bizottságának munkatársa 23-án Barabás Lenin Tsz, Miklós Elemér, a városi tanács elnökhelyettese 23-án Vásárosnamény ÁFÉSZ, Tamás Mihály, az MSZMP városi-járási bizottságának munkatársa 23-án Jánd, Rudda Mihály városi tanács osztályvezetője 24-én művelődési központ, Illés Elemér, az MSZMP városi-járási bizottságának első titkára 27-én Faforgácslapgyár, Alexa László, az SZMT vezető titkára 28-án Magyar Acélárugyár tiszaszalkai gyáregysége.