Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-01 / 1. szám

KM ÚJÉVI MELLÉKLET 1981. január 1. o Magyar külpolitika Púja Frigyes Közvéleményünk egyre élénkebb érdeklődést mutat a világban zajló politikai események, az időszerű nemzetközi problémák iránt. Púja Frigyes külügyminisz­ter Magyar külpolitika cí­mű könyvében e megnöve­kedett érdeklődés kielégíté­sére vállalkozva összefoglal­ja hazánk külpolitikájának elvi alapjait, általános irányvonalát és fő feladatait a mai világban. A Kossuth Kiadónál most megjelent könyvben a ma­gyar külügyminiszter sok­kal többre vállalkozott, mint amit könyvének címe kife­jez. Tulajdonképpen a szo­cialista külpolitika legfonto­sabb elvi kérdéseit veszi számba. A könyv első részében azt boncolja: melyek a szo­cialista országok külpoliti­kájának fő összetevői, ho­gyan függ össze ez a kül­politika a belpolitikával, mi­lyen a vezető államférfiak szerepe a külpolitikában, mi a helye a kormányzó kom­munista pártok stratégiájá­ban. Ezzel összefüggésben a szerző nagy figyelmet szen­tel a nemzeti és nemzetközi érdekek kölcsönhatásának. Hangsúlyozza annak fontos­ságát, hogy a szocialista or­szágok a nemzeti érdeket összeegyeztessék a szocialis­ta országok és a nemzetközi munkásosztály közös érde­kével. Arra is rávilágít: az összhang létrejötte nem va­lamiféle automatikus folya­mat. A szocialista országok között is keletkezhetnek ob­jektív és szubjektív jellegű ellentmondások. „Mi magyar kommunisták, mindig úgy vélekedtünk, hogy a tévedések elkerülé­sének az a legmegbízhatóbb módszere, ha mindegyik-szo­cialista ország a szocialista országok többségének nem­zetközi politikájával veti — és hangolja — össze a ma­gáét — írja Púja Frigyes. — A tapasztalatok alapján szilárdult meg az a vélemé­nyünk is, hogy ebben a vi­szonyításban kiváltképp fontos mérce a Szovjetunió könyvéről külpolitikája, nemzetközi stratégiája és taktikája.” A szerző nyomatékkai hangsúlyozza, hogy a szoci­alista országok kommunista pártjai és kormányai önál­lóan alakítják külpolitiká­jukat. Hazánkban a párt- és az állami vezetés egyfelől a nép hangulatának, vélemé­nyének ismeretében dolgoz­za ki a külpolitikát, s ezzel egyetért a lakosság többsé­ge; másfelől pedig a nép­nek mindig számot is ad külpolitikai lépéseiről, hi­szen szükséges, hogy a köz­vélemény megértse és he­lyesen értelmezze ezeket. A második részben a ma­gyar külpolitika alapjait és fő irányvonalát taglalja a szerző. Külpolitikánk két fő elven alapszik: a proletár­internacionalizmus és a kü­lönböző társadalmi rendsze-' rű országok békés egymás mellett élésének marxis­ta—leninista elvén. Ez azon­ban nem zárja ki, hogy a magyar külpolitikának sa­játos vonásai is legyenek. Púja Frigyes könyvében ezekre a sajátosságokra is felhívja a figyelmet. Miből erednek e sajátos jegyek? Többek között: kis ország lévén azokra a kérdésekre kell összpontosítanunk, ame­lyek leginkább szolgálják a szocializmust építő, magyar nép érdekeit; a külkereske­delem aránya a nemzeti jö­vedelem realizálásában; a nemzeti hagyományok, tör­ténelmi kötődések. A szocialista külpolitika kérdéseinek körén belül a könyv napjaink sok egyéb elvi-gyakorlati problémáját is érinti. A proletár inter­nacionalizmus eszméjének ismérveit, az értelmezésben tapasztalható nézeteltérése­ket, az enyhülési folyamat és a békés egymás mellett élés azonosításának téves gyakorlatát, az ideológiai harccal kapcsolatos félreve­zető nyugati propagandát, a vezető kommunista és pol­gári államférfiak szerepét. Púja Frigyes gazdag tény­anyaggal dokumentálja ha­zánk szerteágazó nemzetkö­zi tevékenységét, részletesen tárgyalja kétoldalú kapcso­latainkat a szocialista, a fejlődő és a tőkés országok­kal, s nemcsak a politikai, de a gazdasági együttműkö­désről is átfogó képet ad. Nagy részletességgel szól az egyes régiók jelentőségéről, törekvéseinkről, gazdasági mutatóinkról. Majd a má­sodik világháború utáni, a felszabadulás utáni történé­seinket sorolja fel és ma­gyarázza. Jelentős Púja Frigyes könyvének harmadik része is, amely kifejti álláspon­tunkat néhány olyan idősze­rű nemzetközi kérdésről, mint amilyen a német kér­dés, Nyugat-Európa integ­rációja, a szovjet—amerikai viszony, a leszerelés, az új gazdasági világrend. Szám­ba veszi a válságokat, fe­szültséggócokat: többek kö­zött a közel-keleti válságot, az egyiptomi—izraeli béke- ’ szerződést, a Vietnam elleni kínai agressziót. Különösen időszerű a nemzetközi eny­hülés múltját, jelenét és jö­vőjének kilátásait elemző rész, amelyben a szerző nagy hangsúllyal szól kon­tinensünkről. Felidézi a belgrádi találkozó tanulsá­gait, elemzi az enyhülés irányzata ellen azóta kibon­takozott támadást. Ennek kapcsán leleplezi az enyhü­lés lényegét eltorzító véle­ményeket és azt a törekvést, hogy az enyhülés fejében a tőkés világ stabilitásához való hozzájárulást csikarja­nak ki a szocialista orszá­goktól. A szerző meggyőző­en érvel amellett, hogy az enyhülés nem tűnhet el, át­meneti megtorpanása, lefé­keződése után új lendületet Vesz majd. Púja Frigyes világosan mindenki számára érthető­en mutatja be hazánk kül­politikáját. Oly bőségét adja az informatív anyagnak, hogy a külpolitikával, a nemzetközi élet jelenségei­vel foglalkozó pártoktatók, propagandisták, ismeretter­jesztők forrásnak tekinthe­tik a művet. De ajánlható mindenkinek, akit érdekel és foglalkoztat a magyar külpolitika. O. Sz. DECEMBERI UTAZÁS Szent­földi béke Kegyes volt hozzám az ég. Decemberben, az eső évsza­kában adott egy szép napfé­nyes napot. Pont azt, amikor Damaszkuszban buszra száll­tam, hogy Szíria déli részei felé induljak. Kis, szinte csa­ládias mikrojármű volt, ami­re a Bab Turmánál felkapasz­kodtam, negyvened magam­mal. Indulunk, zötykölődünk, és mindenüvé betérünk, aho­vá az utas kívánja. A táj tör­ténelmi. Vándorló népeknek évezredek óta fő vonulási te­rülete. A Biblia ezt a vidéket úgy emlegeti, mint Básán és Gileád földjét. A buszból nézve erre még minden békés. Tevék, szama­rak karavánjai vonulnak a köves pusztán, a fejkendőket szorosan arcuk elé tekerő hajtők, mintha egy múltbéli képből lépnének elő. Jobb kéz felől a Hermon vonulata sejlik fel. Átmegyünk a Yar- múk folyó hídján. A Jordán és a Genezáreti tó felé igyek­vő gyors víz immár az ország déli határát sejteti. Errefelé már nem olyan békés a kör­nyék, mint amilyennek lát­szik. Katonai ellenőrző ponto­kon állítják meg a járműve­ket. A köves-sivatagos tere­pen álcázhatatlan meztelen­ségben állnak a légvédelmi radarállomások, a támasz­pontok. Közeledünk Jordánia határa felé. Útitársaim, csupa arab fér­fi, oda se figyelnek a látvány­ra. Sajnos, volt idejük meg­szokni azt, hogy Szíria nyu­gati és déli határain társbér­lőik lettek a katonák. Nyugat felől izraeli ágyúk, rakéták fenyegetnek, s délen újabban a j ordán szomszéd sem ba­rátságos. Deraaban, a határ­őrző állomáson, egy kis vá­rosban hosszabb pihenőre ál­lunk meg. Az élet hétközna- pian zajlik. A levegő kelle­mes, a Druz-hegység felől VARSÓI LEVELÜNK Másfél esztendő — amióta távol vagyok Nyíregyházától, sőt az or­szágtól is — valójában nem hosszú idő. Rövid akkor is, ha az emberöltő lebontott egységeivel mérem, de rö­vid akkor is, ha egy város, történe­tesen Nyíregyháza fejlődése a meg­mérendő, akkor hagytam ott a Nyír­séget, amikor székhelye pontosan 110 ezer lelket számolt, úgy hírlik, nem is gyarapodott sokkal azóta. Kiala­kult volna hát a törzslakosság? A város hivatásos krónikásaként már nem lehettem tanúja a Debrece­ni úti felüljáró avatásának, nem lát­hattam, hogyan épült fel — legalább­is számomra — percek alatt a Jósa- város legújabb iskolája. S ezt még magam is átéltem, néhány óvatlan pillanat műve volt az új megyei mű­velődési ház majdnem kész épülete. Üjházas barátom azóta költözött új lakásába, valahol a Déli-Alközpont táján, ahol ez alatt a másfél év alatt már megint felnövekedett egy lakó­negyed. És a városban? Talán három: ott a házak erdeje a Kert-közben, a Kossuth utca elején és a Búza tér mögött is. Üj utak ölelkeznek össze a Marx téren, pedig magam még nem is olyan régen hitetlenkedve írtam a nyíregyházi körútrendszer elgondolá­sáról. Van persze olyasmi is, amit még sajnálgatok: biztosan hiányozni fog a régi kis virágbolt pavilon a Lenin téren, éppúgy, mint ahogyan máig is hiányzik a csilingelő villa­mos a Széchenyi utcán és a Sóstói erdőben... Na és megkapja új ru­háját végre a Korona is. Tudok az új autóbusz-pályaudvar terveiről, és azt is tudom, hogy ha­Hazai marosan elkészül a rég óhajtott piac­csarnok. Másfél éve élek jó hétszáz kilomé­ternyire attól a várostól, s most napi gondjaim egy másik ország, egy má­sik város napi gondjaival fonódnak össze. Itt bosszant a felbontott úttest és itt örülök egy újonnan átadott felüljárónak. Noha most nem Varsó­ról akarok szólni, annyit mégis leír­hatok, hogy mialatt itt a még min­dig nem teljesen világos körvonalú „történelem zajlik” a lengyel főváros lakói éppúgy élik életüket, legfeljebb a sorok nőttek háromszorosra az üz­letek előtt... Én persze gondjaival együtt is szeretem ezt a Visztula-par- ti várost, a honvágy érzését már az is semlegesíti számomra, hogy na­ponta összeköt a posta kábele a ha­zai hallgatóval, olykor a tv nézői­vel is. Ami pedig a szűkebb hazával, a Nyírséggel a napi találkozást kínálja, nem más, mint az újság, melynek ha­sábjain most is elmondhatom a gon­dolataimat. Igaz, háromnapos ké­séssel, de mégis a hét hat napján a lengyel újságok, a magyar napilapok között asztalomon fekszik a Kelet- Magyarország is. Innen, hát jólértesültségem ... Kol­légáim, barátaim tudósításai, riport­jai idevarázsolják és varsói gondja­immal keveredni segítik a szabolcsi gondokat, örömöket. Leírják „ne­kem”, mit nézzek meg, ha majd ott­hon járok a jövő nyáron, elmondják, hogyan szerepelt a nyíregyházi ti­zenegy, s ha nem is voltam sohasem a labdarúgás rajongója, kissé mégis azzá tettek a hazai sikerek. hírek Néhány hetet az esti varsói tv-hír- adóban a budapesti lengyel tudósító kolléga a Taurus nyíregyházi gumi- abróncsüzeméről számolt be az itte­ni nézőknek, s én ismét jólértesült voltam: a hírt már olvastam a Ke- 1 et-M agyarországban. Ily módon tudok a szezonvégi en­gedményes vásárról a' Centrumban, a Nyírfában és a Keletben. Innen tudom, hogy nyíregyházi alagútzsalu készül Algériának és tudom, hogy az 5-ös Volán tanműhelyében termőre fordult a citromfa. Varsóban olvas­tam arról is, hogy Varga Jánosné nyírteleki villamosgép-szerelő szak­munkás tagja lett a Szakszervezetek Megyei Tanácsának. Olvasom a gyászkeretes jelentése­ket, mi tagadás, amióta eljöttem, volt már közöttük barátom, ismerő­söm, iskolatársam, munkatársam is. Varsói munkanapom hol kezdődik, hol pedig végződik azzal, hogy elsétá­lok a tudósítói lakástól pár száz mé­ternyire lévő, Kazimierzowska utcai húszemeletes 12. számú postahivatal­ba, s ott kinyitom a 148-as postafió­kot Napi küldeményeim között azon­nal a kezembe akad az ismerős újság. Ma. ahogy ott helyben feltépem a la­pot, arról olvastam, hogy most az ün­nepekre a nyíregyházi 1-es postahi­vatal 16 ezer újévi képeslapot hoz forgalomba. Ha még maradt belple, kérem, hadd címezzek meg egyet ez­úttal innen: „A Kelet-Magyarország olvasóinak boldog új esztendőt kíván Varsóból: Szilágyi Szabolcs” Béke — napfényben friss áramlatok érkeznek a szűk utcákra, a piacot jelen­tő térre. Ritka lehet errefelé az európai utas. Egy férfi lép hozzám, s több nyelven szólít meg, hogy beszédbe elegyedhessünk. Végül a fran­ciánál maradunk. — Palesztin vagyok, itt dolgozom a közelben. A fog­lalkozásom mérnök. Én ke­resztény vagyok, tulajdon­képpen Libanonban szület­tem. Ha olvasta a Bibliát, biztosan tudja, hogy milyen helyen jár. Ez is valamikor a Palaisztiné Khóra, azaz ahogy Hadriánusz császár nevezte 134-ben, Syria Palesztina földje. Sokan azt mondják, mindez a filiszteus névből származik. Akárhogyan is van, az biztos, én is sémi va­gyok. Azt kérdezi, hogy egy­ben antiszemita is vagyok-e? Miért lennék? Nekünk a zsi­dókkal lényegében semmi bajunk nem lenne. Izrael ál­lam nem jelent egyet a zsi­dó vallású emberekkel. Nézem a jövő-menőket. Szamárháton utazó arab Ma­donnák, Marlborót áruló Jó­zsefek, s talán Krisztus-je­löltnek is beillő fiúcskák, akik banánt kínálnak, s hoz­zá narancsot, mandarint az utazóknak. Palesztin ismerő­söm elkísér a határig. Magya­ráz, s közben mindig a bé­kességről, a hazáról, a Palesz­tinát adó Messiásról beszél. Itt van itthon a hontalan, ma ez a hazája, félti, óvja. — Nézzen oda — mutat uj- jával nyugat felé — most de­rült az idő, s amit ott lát, az a Hermon. Több mint 2700 méter magas hegy. Még ar- rább, s ha Damaszkusz kö­rül járt, akkor láthatta a 3000 méter fölötti Libanon hegységet. Messze világít mindkettő, valós és átvitt ér­a hangulat feszültebb, mint volt. A jordániai határ mel­lett haladunk, ahol komoly katonai erőket vontak össze. Ha nincsen is háborús han­gulat, a megbomlott nyuga­lom uralma alá keríti az embereket. Egy mohamedán sejkkel is­merkedem össze, ö is utas. Falujában druz keresztények, arabok, ide települt paleszti­nok vegyesen laknak. A sejk vallási ügyekben toleráns, mint amilyen mindig is volt az iszlám. Politikai kérdések­ben már korántsem. Indula­tosan szól az izraeli állam támadásáról, s lelkesen be­szél a palesztinok harcáról, amit szívből támogat. — Mi szíriaiak alapvetően békések vagyunk. Tanításunk is szeretetet hirdet, a Próféta is erre tanít. De hagyni nem fogjuk magunkat. Tudja, én akkor vagyok a legszomo­rúbb, amikor azt látom: még az is előfordul, hogy arab arab ellen, muszlim muszlim ellen fordul. Pedig ez a táj, ahol most utazik, a mi taní­tásunk szerint is szent. Erre járt Mohammed, erre járt Jézus, aki nekünk is prófé­tánk. Én hiszek a békességért vívott küzdelemben, ami re­mélem hamarosan sikert hoz, inshallah — ha Allah is úgy akarja. Szamarak, öszvérek jön­nek szemben, az úton. Békés földművelők, mesteremberek ülik meg őket, vagy vezetik kötőféken az állatokat. A fő­út mellett távíróoszlopok fut­nak, rajtuk száguld a hír, az üzenet. Mit mond vajon a telegráf itt és ilyenkor? Har­ci hírt? Okos, békés üzene­tet? Hazaértünk Damaszkusz­ba. Szent Tamás kapujánál Utak. (A szerző felvételei) telemben is. Aztán ott az Efraim hegy, aztán a Gilboa, ahol csatát, életet, gyermeket vesztett Saul király. Mindez Palesztina hegyrajza. Mi pa­lesztinok mégse mindent és mégse mindezt kérjük. Mi egy kiseb.b hazáért harcolunk, de harcolunk. Sofőrünk tankolt, indulha­tunk tovább. Az út poros, s Szaida felé utazva rosszabb is, mint eddig volt. A táj vi­szont lenyűgöző, a druz fal­vakban a szőlőműveléssel is találkozunk. A vulkanikus hegység sehol sem emelke­dik uralkodóan a táj fölé, lankái mégis változatossá te­szik ezt a vidéket. A buszon tesz le a busz. Ananiás há­zában, hol a megtért Pál la­kott, karácsonyfát díszít a ferences szerzetes. A bazár­beli boltja előtt merengve ül a zsidó kereskedő. Az Omaj- jád mecset udvarán a moha­medán pap mutatja azt a he­lyet, ahová Jézust várják az ítéletkor. Itt teljes a békes­ség, az áhított nyugalom. Mereng az ember. Szent­földi békéről, és szent, földi békéről. A nagyvilág milli­árdnyi kisemberének béké­jéről. Ki-ki külön mind vall­ja. Csak egyszer tudnánk egyet akarni... Bürget Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents