Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-25 / 21. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. január 25. A Ön a megye legnagyobb kutatóintéze- ^ tének, a Vetőmag Vállalat Kutató Központjának igazgatója. Hogyan vesz részt az intézet a megye mezőgazdasági termelésének fejlesztésében, illetve az országosan kiemelt kutatási programok megvalósításában? — Az intézet elsődleges feladata a mező- gazdasági növények fajta-előállító, fajtafenntartó nemesítése, nagyüzemi termesztéstechnológiájuk korszerűsítése, különös tekintettel a vetőmagtermesztés speciális technológiai folyamataira. E feladaton belül kiemelten foglalkozunk a Solanum-félék, a pillangós virágúak, a takarmány- és olajos növények nemesítésével, azok komplex termesztéstechnikájának kutatásával. Természetesen, részt veszünk az országos kutatási programokból adódó feladatok megoldásában is. Tennivalóink közé tartoznak a kutatóközpont által előállított növények szaporítása, szuperelit, elit vetőmagvak termesztése, vetőmagtermelési rendszerek, társulások, programok segítése, szakirányítása. Komplex kutatási feladatunk a táj mező- gazdasági tevékenységének fejlesztése, a tájkutatás, amely potenciális lehetőséget ad arra, hogy az itt működő más kutatóbázisokkal együttműködve megoldjuk a homokhasznosítás komplex kutatási problémáit. A Lassan tizenöt éve országos és megyei ^ gond a burgonya, új, ellenállóképes fajták létrehozása. Hogyan birkózik meg ezzel a nyíregyházi kutatóközpont, mikor találkozhatunk a piacon kutatásaik eredményeivel? — A kutatóközpont fő kutatási tevékenysége a burgonya fajta-előállítása és -fenntartása. Emlékszünk még rá, hogy korábban Szabolcs-Szatmár megye adta az ország burgonyatermésének hetvenöt százalékát. A burgonya azonban nem tudott megküzdeni a támadó vírusokkal. Ennek következtében 73 körül a magyar fajták többségét ki kellett vonni a termelésből. Ez az oka, hogy a nagyüzemi termesztésben ma már majdnem kizárólag importfajták szerepelnek. Ez azonban igen magas valutaigénnyel jár. — Ezért foglalkozik intézetünk kiemelten a magyar ízlésnek megfelelő rózsahéjú, fehér húsú, bő termő, vírusrezisztens fajták előállításával. Ezt a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem programvezetése mellett látjuk el, „A burgonya nemesítése, termesztése, tárolása és feldolgozása” elnevezésű kutatási munka keretében. Nagy munka árán, másfél évtized erőfeszítései eredményeket hoztak: hiányos technikai ellátottságunk ellenére az intézet két sárga héjú bur- gonyafajta-jelöltje szerepel az országos fajtakísérletekben. Ebben az évben pedig két rózsatípusú fajta bejelentése várható, amelynek termesztése különös termesztéstechnológiát nem igényel. A Mennyi idő kell ahhoz, hogy az orszá- ^ gos fajtakísérleti intézet hivatalosan elfogadja a jelöltet, és sor kerülhet a széles körű termesztésre? — Inkább az új fajta előállítása igényel sok időt, néha öt, tíz, vagy tizenöt évet is. Igen eredményesnek tartjuk az intézet ötödik ötéves tervében elért kutatási eredményeket, hiszen az intézetünk 24 fajtajelöltet jelentett be, amelyből kettőt — egy csillag- fürt- és egy rozsfajtát — elismertek. Az új fajta gyorsabb elismertetését segíti, hogy már a kísérleti időszakban együttműködünk az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézettel, s így már közben is „vizsgázik” az új fajta. De később még helyt kell állnia a hasonló hazai és külföldi fajták versenyében, és ha ő bizonyul a legjobbnak, akkor kapja meg az elismerést, s kezdődhet a széles körű termesztése. Bízom benne, hogy a hatodik ötéves tervben több fajtajelöltünk kapja meg az elismerést, s új hazai burgonyafajtáink sikerrel megállják majd a helyüket. A Hogyan lehetne gyorsabban hasznosí- ^ tani a kutatás részeredményeit, főként a fajtafenntartási, termesztési munkában? — Az a törekvésünk, hogy ne várjunk egy teljes program, vagy rendszer kidolgozásáig, hanem a kutatások részeredményeit is minél gyorsabban adjuk át a gyakorlatnak. Az ilyen jellegű eredményeink propagálása azonban gyenge pontunk. Annak ellenére, hogy kutatási eredményeink bemutatása érdekében az elmúlt öt évben 80 szakcikk, valamint egyéb publikáció készült és 71 szakmai bemutatót is tartottunk, kapcsolataink élőek a más mezőgazdasági kutatóintézetekkel, nem vagyunk elégedettek saját kutatási eredményeink propagálásával elsősorban a megyén belül. Ezen a jövőben változtatni szeretnénk, mert megvannak hozzá a technikai-anyagi feltételek. A Milyen országon belüli és külföldön ” hasznosuló tudományos-szellemi „exportot” közvetít az intézet? — Említettem már, hogy kapcsolatban állunk a hazai kutatási intézetekkel. Néhány témát idéznék csupán a teljesség igénye nélkül: a kormányprogram szerint „A tiszántúli talajok termékenységének növelése” című téma keretein belül intézetünk, mint al- programvezető „Komplex agrotechnikai rendszerek kidolgozása a tiszántúli löszhátak termelékenységének és hasznosításának fokozására” című munkában vesz részt. Elsősorban a táj talajainak javítási, trágyázá- si és művelési módszereinek további kutatásával, az itt termesztett főbb növényi kultúrák termesztéstechnológiájának továbbfejlesztésével foglalkozunk. Végezzük a nagy jelentőségű Westsik-vetésforgó fenntartását is. — Jelentős szerepet tölt be intézetünknél a napraforgó nemesítése, melyet egy országos kutatási program együttműködőjeként végzünk. Az NSZK giesseni egyeteme és a SEMONDO-céggel történt kölcsönös hibridvonalcsere lehetővé teszi a gyorsább és magasabb termőképességű, magas olajtartalmú hibridek előállítását. Ugyancsak részt veszünk a tárcaszinten kiemelt kutatási-fejlesztési célprogramban a fehérjedús szemes takarmánynövények, borsó, szója, csillagfürt, lóbab nemesítésében, termesztésében. Az országos fehérjeprogram altémavezetőjeként foglalkozik intézetünk a csillagfürt nemesítésével, fajtafenntartásával, termesztéstechnológiájának kidolgozásával. — Munkánk eredményessé tétele érdekében a témavezető és más kutatóintézetekkel tartott kapcsolat mellett jelentős tudományos együttműködést, illetve kapcsolatot igyekszünk tartani a különböző országok intézeteivel: Hollandia, Lengyelország, NSZK, NDK, Románia, Szovjetunió, Svédország. Évente három-négy kutatónknak van lehetősége részt venni külföldi tanulmányúton, illetve intézetünk évente mintegy tíz külföldi tudományos delegációt fogad. A Nem szorulnak-e háttérbe a sajátos ^ megyei kutatási feladatok? — Semmiképpen nem, hisz az országos kutatási témák töbsége szorosan kapcsolódik a megye táj jelégéhez. De megvannak a sajátos megyei kutatási témáink is, amelyek a homoktalajok hasznosítását, a gyenge termőhelyi adottságok javítását, vagy megszüntetését, a termesztéstechnológia korszerűsítését segítik. Tudományos tapasztalataink helyet kapnak a megye közép- és hosszú távú gazdasági programjának kidolgozásában, s így közvetve kutatóink erőfeszítései is megtestesülnek az évenként elért termelési eredményekben. — Szoros kapcsolatot építettünk ki a megye mezőgazdasági nagyüzemeivel, kutatóink így tudják megismerni a gyakorlat legújabb igényeit. Intézetünk 1975. január 1-e óta a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat Kutató Központjaként működik, s az alapító határozat ennek megfelelően intézkedik a vállalat igényeinek megfelelő feladatokról. Megjegyzem, hogy a kutatói kapacitások főbb feladatra történő koncentrálása érdekében a lencse, a paprika és a sárgarépa nemesítését intézetünk átadta más kutatóintézeteknek. A Mi nehezíti az eredményesebb kutató- ^ munkát, hogyan jellemezné az intézet kollektívájának szakmai felkészültségét? — Kutató központunk 331 dolgozóval oldja meg feladatait, akik közül 38 a kutató, 14 műszaki ügyintéző, 62 laboráns, 35 adminisztratív. Dolgozóink közül 80-an vesznek részt a kutatásban, 136-an pedig a termelő tevékenységben, öt kutatónk rendelkezik tudományos fokozattal, kilencnek van egyetemi doktori címe. A tudományos információszerzés egyik akadálya az idegen nyelvtudás hiánya. A vidéken élő kutatók ugyanis nagy nehézségek árán szerezhetnek nyelv- ismeretet, vehetnek részt intenzív nyelvtan- folyamokon. Kutatói állományunk véleményem szerint az utóbbi években stabilizálódott. Egyre kevesebben cserélik fel munkakörüket a jobb keresetet nyújtó termelő üzemmel. — A tapasztalatok megtanítottak bennünket, hogy nem várhatunk a fővárosból, vagy máshonnan kész, neves tudományos kutatókat. Nekünk kell kinevelni az utánpótlást helyben, házon belül, vagy a megyei mezőgazdasági üzemekben dolgozó, a kutatómunka iránt érdeklődő és elkötelezett fiatal szakemberekből. Van olyan kutatónk, aki fizikai munkásként kezdte az intézetnél, munka mellett érettségizett le, végezte el az egyetemet, ma tudományos kutató. A Mennyiben segíti a mezőgazdasági tu- ^ dományok eredményesebb művelését a három éve megalakult Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB), amelyhez megyénk is tartozik? — A három megye — Szolnok, Hajdú és Szabolcs — tudományos szellemi kapacitását társadalmi úton összefogó akadémiai bizottság a mezőgazdasági tudományos kutatómunka összehangolását segíti. Nem véletlen, hogy a megyében lévő homoktalajok termő- képessége komplex kutatási programjának elfogadása, fokozatos megvalósulása hozzájárul a megye gazdaságpolitikai programjának még jobb megalapozásához. Emellett a DAB keretében történő tudományos konferenciák, fórumok alkalmat adnak a kutatók önképzésére, továbbképzésére, tudományos dolgozatok, publikációk létrehozására, egymás munkájának jobb megismerésére. Mindez gyorsítja a tudományos tapasztalatok áramlását, segít a párhuzamosságok kiküszöbölésében, egymás jó kutatási módszereinek hasznosításában. — A legnagyobb haszna mégis az, hogy a DAB igyekszik összefogni a három megyében folyó kutatási tevékenységet, segíti a mindenütt hasznosítható komplex kutatásokat, az együttműködést, a tudományos képzést és az alkotó, új eredményeket felmutató, vidéken élő kutatók elismertetését. A Mikor jut ideje a tudományos intézet w vezetési munkája mellett saját tudományos munkásságára, mivel foglalkozik jelenleg? — Ügy mondják, a vezető legfontosabb tennivalója, hogy mindent megtegyen az intézet megfelelő működési feltételeinek javításáért, a tárgyi és személyi háttérért, a megfelelő munkakörülményekért. Természetesen ezzel együtt el kell látnia az intézeti tudományos tevékenység irányítását, ismernie kell, ,ha nem is minden részletében, az itt folyó kutatómunkát, a gondokat, a napi feladatokat. Mindezekben nagy segítségemre van az intézeti tudományos tanács, amely a legtapasztaltabb kutatókból áll. — Az intézet vezetőjében is élnie kell a kutatási vágynak is. Kandidátusi témám ‘húsz évvel- ezelőtt a csillagfürt volt,- jelenleg újra visszatértem á már majdnem elfelejtett csillagfürthöz. Kutatásom témája a gyenge termőhelyi adottságú homoktalajok termővé tételének növelése, különös tekintettel a talajművelésre. Délelőtt rendszerint az intézeten belüli tennivalók, délután a szűkebb szakmai, tudományos konzultációk töltik ki az időmet, míg a saját tudományos munkámra ezek utándserül sor. Ma már leszoktam arról, hogy táskámban hazavigyem az elvégzendő munkákat. Igyekszem bent elvégezni mindent, mert kell hogy jusson időnk a családra, a kikapcsolódásra is. Vannak társadalmi lefoglaltságok is, éppen a DAB, az MTESZ, s az intézet kutatóihoz hasonlóan több társadalmi szervnél is tisztségeket töltünk be, amely a tudományos kutatók megbecsülését mutatja. A Nem fél a megfeszített munka ártó kö- w vetkezményeitől, mondjuk az infarktustól? — Való igaz, hogy az alkotás pillanatai talán az átlagosnál jobban igénybe veszik áz ember idegrendszerét, egész lényét, de nem osztom ezt a véleményt, hogy a tudományos munkát végző emberek emberfeletti teljesítményt nyújtanak, ezért egészségük jobban veszélyben lenne, mint bárki másé. Az egészséges életmód híve vagyok. Szeretek sétálni, így az erdőn keresztül teszem meg az utat a Sóstói úti lakásomból a Kótaji út 78. sz. alatti intézetig. — Nem a pattanásig feszülő idegállapot jellemző szerintem a ma tudományos emberére, hanem a szorgalmas, kitartó és elkötelezett munka, s természetesen az a képesség, tehetség, hogy az összefüggések megragadásakor képes legyen felismerni az újat, meglátni az eddig nem látott ismeretlent, amely a tudományos munka értékét jelenti majd... A Ha nem a mezőgazdasági tudományok w művelője lenne, milyen tudományág kötné le legjobban? — A műszaki egyetem építészeti karára jelentkeztem annak idején, de nem vettek fel. Véletlenül kerültem a mezőgazdasági pályára, vagy inkább örököltem az apám hivatását. Nem bántam meg. Az egyetem után állami gazdaságba kerültem, ami jó iskola volt. Szép hivatás ez. ötvennyolcban kerültem az intézethez, hatvankettő óta vagyok az intézet igazgatója. Jó érzés tudni, hogy a mi kutatási munkánk, elért eredményeink is — ha szerény mértékben is — hozzájárulnak a megye, az ország termelésének fejlesztéséhez, a jobb terméseredmények eléréséhez. Köszönöm az interjút. Páll Géza rVasárnapi^ LINTERJúJ dr. Klenczner Imre intézeti igazgatóval a kutatómunkáról Tisztelt... és itt meg is akadok, mert címzettek többen vannak, mint ameny- nyiről ebben a levélben szó esik. Válasszuk hát a megszólításra a legköny- nyebb megoldást: Tisztelt Érdekeltek! Mielőtt a lényegre térek, engedjék meg, hogy megjegyezzem, nem az újságírót ért sikertelenség késztet e levél megírására, még akkor sem, ha a látszat az első pillantásra netán ezt mutatná, hanem az adta kezembe a papírt és a tollat, hogy úgy vélem, sőt, bizonyos vagyok benne: egy elv szenvedett csorbát azokban az esetekben, melyeket az alábbiakban — a szereplők megnevezésével — elmesélek. írtam egy riportot, úgy az ősz közepén, az almaátvétel visszásságairól, arról, hogy az adott esetben érdekelt ÁFÉSZ illetékes vezetői — enyhén szólva — elfogadhatatlanul nyilatkoztak a gond bizonyos vonatkozásairól, szavaikból mintha a termelők érdekeinek háttérbe szorítása bontakozott volna ki egy vélt magasabb (ÁFÉSZ-) érdek mellett. A riport megíródott, válasz is érkezett rá, igaz, nem a megbíráltaktól, hanem azok felettes, országos szervétől. Mondhatnánk, hogy az ügy a lovagiasság szabályai szerint tehát lezáródott, de ez aligha megnyugtató válasz, hiszen a hibázok — halgatásuk miatt egyértelműen biztos vagyok abban, hogy hibáztak —, csendben maradtak. Az ugyanis, hogy végül sokakat érintő válasz született, és jelent meg az ügyben, nem az ő érdemük. Sajnos a példatár, a kisebb-nagyobb horderejű megválaszolatlan problémák listája hosszú. Csak ízelítőül álljon itt néhány. Megszámlálni is nehéz, hány glossza született a szifonalkatrészek krónikus hiányát panaszolva. Válasz, magyarázat egy sem érkezett, holott ez a hiány sokakat bosszant, bár az is igaz, hogy nem sorsdöntő kérdés. Szó esett a téli sípulóverek hiányáról is. Kell-e mondani, hogy a gyártó, a kereskedelmi vállalat, valaki, aki mondhatott volna valamit a pulóvert hiába keresőknek, néma maradt. Az illetékesek halgatnak, megerősítve azt, hogy valóban hibáztak, hiszen ha nem így lenne — alighanem logikus a feltételezés — válaszra méltatták volna — nem az újságírót —, hanem azokat, akik árut, intézkedést vártak, várnak. Lehet, tán biztos is, hogy ésszerű magyarázattal is beérnék, ám a hallgatást — keveslik. Mivel nem ez az általános gyakorlat, de annál többször fordul elő, hogy szó nélkül elmehetnénk mellette, aligha szükséges a rendelet bunkójával érvelni, mely a tájékoztatást, a válaszadást az intézmények, üzemek és sorolhatnánk még, vezetőinek kötelességévé teszi. Azon kellene inkább közösen elgondolkoznunk, hogy a kritika, a bírálat, még ha fájó is, nemcsak jog, de kötelesség is, csakúgy mint a válaszadás. Ez a szocialista demokrácia egyik alapelve, s érvényesnek kell lennie mindig, függetlenül attól, hogy „fent- ről” kérdeznek-e „le”, avagy pontosan fordítva. Mondom, azért fogtam tollat, mert úgy érzem, ez az elv, ez a vívmány csorbul mindannyiszor, ahányszor nagyobb közösséget érintő kérdésekben némák maradnak azok, akiknek pedig tisztes szóval illenék válaszolni. Még az egyes ember esetében sincs másként. Nem ma, de már évtizedekkel ezelőtt elérkeztünk oda, hogy az állampolgárt, a dolgozót, a szellemi és anyagi javak megteremtőjét felnőttként kezelik a legmagasabb fórumokon is. Nincs az a kérdés, még a kényeseknek véltek sem, melyeket nem volna szabad feltenni, s amelyekre záros határidőn belül ne kaphatnánk választ. Lehet, hogy nem mindig boldogítót, de elfogulatlanul gondolkozva kielégítőt, kimerítőt. Furcsa sokszor az ilyen hallgatásba burkolózás, mert ki vetheti a szemére valakinek, ha ilyenkor arra gondol: a megkérdezett számára talán nem is fontos az ügy, talán úgy érzi, hogy az állampolgár, a kérdező függ tőle, és a hivatal a fontos, nem az, akinek érdekében létrehozták. Tudom, talán már moralizálgatásnak tűnik ez a levél, de mit tegyek, ha az említetteknél sokkal több eset kapcsán ez jutott az eszembe. Mondom, tisztában vagyok azzal, hogy netán túlságosan is messzire mentem el, hiszen elég lett volna ennyit írni: „Ha kérdezlek, kérlek, válaszolj!” Tisztelettel: í)
