Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-21 / 17. szám

1981. január 21. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Javasolták a taggyűlésen Nem szóltak hiába A Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat pártbizottságához nyolc alapszervezet tartozik. Van­nak pártszervezetei Nyíregyházán, Debrecenben és Záhonyban. Több mint 200 párttag dolgozik a vállalatnál. Az év végi beszámoló taggyűléseken túlnyomó többségük részt vett. Ambrusz Jánossal, az üzemi pártbizottság titká­rával e fórumokon elhangzott javaslatok sorsáról beszél­gettünk. Hányán vettek részt a taggyűlések vitáiban? — E tanácskozásokra a felelősségteljes politizáló lég­kör volt a jellemző. Ezt hat taggyűlésen személyesen is ta­pasztaltam. A taggyűléseken 40-en szólaltak fel. Párttag­ságunknak ötödrésze mondott véleményt. Jellemző, hogy e fórumok vitáiban most zömmel a fizikai munkás pártta­gok és a termelésirányítók vettek részt elsősorban. A be­számolók is őket ösztönözték legjobban, hiszen a pártélet kérdései mellett főleg a termelés, a gazdálkodás, a gazda­ságpolitika vállalati kérdései kerültek terítékre. Milyen észrevételek, javaslatok hangzottak el? — Két csoportba lehet sorolni a javaslatokat, észrevé­teleket. Egyikbe a gazdálkodás, a termelésszervezés és az itt tapasztalható gondok tartoznak, a másikba pedig az alapszervezeti pártmunka kérdései. Legtöbb javaslat az előbbiekkel kapcsolatban hangzott el. Többen szóvá tették a termelésszervezés gyengeségeit. Javasolták, hogy a kü­lönböző szakmák és részlegek között javítsuk az együtt­működést. — Sokan szóltak a munkaidő jobb kihasználásáról, el­sősorban a párttagok példamutatásáról. Elmondták, sokan igénylik, hogy a gazdaságvezetés a jövőben célszerűbben használja fel az anyagi ösztönzés lehetőségeit. Célprémiu­mot csak előre kitűzött és jól elvégzett munkáért fizessen a vállalat. Béreket pedig csak valós teljesítmények után fizessenek. Megjegyezték többen, hogy a vállalat géppark­ja sokféle típusú gépből áll. Ez gondot okoz a munka prog­ramozásában, a kiszolgáló személyzet biztosításában és a gépek javításában. Úgy érzékelik a párttagok, s ez több taggyűlésen elhangzott, hogy csökkent a szocialista brigád­mozgalom lendítőereje, hatása. Javasolták, vizsgálják felül a brigádmozgalom szabályzatát, újítsuk meg ahol szüksé­ges, igazítsuk a követelményekhez. — Elmondták: hirdetjük, hogy a gazdasági életben még nagyobb tervszerűségre, takarékosságra van szükség. Termelést segítő és ellenőrző pártmunkánk középpontjába is jobban ezt kell állítanunk. Igénylik, hogy az alapszerve­zetek világos, konkrét, a helyi feladatokat hatékonyan se­gítő határozatokat fogadjanak el és gondoskodjanak a fel­tételek megteremtéséről. Hogyan hasznosítják a' taggyűléseken elhangzott ja­vaslatokat? — Januárban üzemi párt-vb tárgyalja a tapasztalato­kat és a javaslatok sorsáról is döntünk. Tájékoztatjuk ró­luk az alapszervezetek titkárait és kötelezzük őket, hogy az idei tervek készítésekor vegyék figyelembe azokat. A vb- re meghívjuk az igazgatót, s a gazdaságot, a termelést, a vezetést érintő kérdésekről, javaslatokról, észrevételekről tájékoztatjuk. Végrehajtó bizottságunk kötelezni fogja, hogy a javaslatokat hasznosítsa és érvényesítse a munká­jában. Az elfogadott javaslatokról tájékoztatjuk a pártbi­zottság mellett működő munkabizottságokat. így a pártépí- tési és ifjúsági, a gazdaságpolitikai és ágit. prop. bizottság egyaránt bekapcsolódik a munkába, figyelemmel kísérik a javaslatok megvalósítását. Februárban a pb értékeli az 1980-ban végzett munkánkat. Itt nemcsak a taggyűlések ta­pasztalatait elemezzük, számot adunk arról is, hogyan va­lósítják meg a vállalatnál a taggyűléseken elhangzott ja­vaslatokat, egyáltalán pártszervezeteink hogyan hasznosít­ják a politikai gyakorlatban a párttagok észrevételeit. F. K. SZOVJET MEGRENDELÉSRE. A HAFE nyíregyházi gyárában szovjet megrendelés­re készített szállítópálya egyenes szakaszait csomagolják, készítik elő a kiszállításhoz. (Já\»or L. felvétele) Felelt a harang Benken sincs... Üzenet a inának A dombok, ha nem is az égig, de legalább az alacso­nyan szálló felhőkig érnek. A hajlatokban csutkakúpok me­netelnek szép sorban, hó bo­rít mindent. Benk felé szalad az autó. Alig érünk be, máris elhagyjuk a falut. Aztán egy nagy legelő, majd ismét egy domb, s megint egy falu. A templom mellett havat lapá­tol egy férfi, nevetve igazít útba: — Benk ez mind a kettő. Ahol most vagyunk Ó-Benk, amott meg az a legelőn túl, Üj-Benk. Ott van az iskola is. Közülük indultam... ii Az iskolában meg Uzonyi Dezső a tanító, aki emellett még a községi pártalapszer- vezet titkára, s a klubkönyv­tár vezetője is. — Így van ez minden kicsi faluban — mondja. — Ki irá­nyítaná a község szellemi életét, ha nem a tanító. De el is várják ezt tőlem az embe­rek, hiszen közülük indultam, jómagam is tősgyökeres ben- ki vagyok. Őszülő haj, barátságos te­kintet. Lassan másfél évtize­de már, hogy tanítja a benki gyerekeket, de hat éve csak az alsósokat. A felső tagozat Mándokra jár át, iskolabusz hordja őket. Uzonyi tanár úr a 2—4., felesége pedig az 1— 3. osztályt okítja. Összevont osztályok ezek, hisz kevés a gyerek a faluban. Testnevelés órát tartanak, vígan bukfenceznek a pöt­tömnyi lánykák, legények. Nem is zavarjuk őket tovább, kis talpraesett fiúcskát kapok kísérőnek. Ő vezet el az öreg Orosz Sándorhoz, aki úgy is­meri a falu történetét, mint a saját tenyerét. — Ott laknak a dombon — mutatja a legényke, akinek Botos Ferenc a neve, s autó­szerelőnek készül. — Otthon van biztos, a fiatal Sándor báttya is. Tüdőszűrőn volt. vendéglátóm megszólal: — Sok az öreg. A fiatalok Kis­várdán, Záhonyban, Nyír­egyházán keresnek munkát, kevesen jönnek vissza. Bár az utóbbi időben megállapo­dott a létszám. Hatszázegyné- hányan vagyunk, s a fiatalok is kezdenek hazaszivárogni. Nyugodtan mehetnek dolgozni „Házasság1 Hándokkal |ohasem tudtam kiderí­teni annak a ma már csak Kelet-Európábán dívó munkamegosztásnak az eredetét, hogy a vendéglátó­ipari üzemegységekben van­nak pincérek (divatos szó- használattal: felszolgálók), s vannak fizetők, akiknél ugyebár tejel a vendég. Az egyik csoport a konyhába lo­hol, egyetlen karján tíz dú­san rakott tányért is egyen­súlyoz olykor, míg a másik egyetlen fekete, redős bőr­tárcát hordoz a farzsebében, s ha egyáltalán fellelhető, összes munkája abból áll, hogy egy összehajtogatott ét­lapon megnézi, mennyi volt a főzelék feltéttel, majd uj­jat különös koreográfiájával addig számol, amíg tudtomra nem adja a borravaló meny- nyiségét. Mondom, e munka- megosztás eredetére nem sikerült rájönnöm. Gundel Károly — olvasom a szakirodalomban — regge­lente felsorakoztatta a főura- it (azaz a fizetőpincéreket), és leheletpróbát vett tőlük, azaz megvizsgálta, hogy elég kellemes és üde-e a lehele­tük. De ez téves nyom. Le­hetetlen ugyanis, hogy a fi­zetőt és a pincért csupán le­heletének üdesége osztaná más munkakörbe. A büdö­sebbek dolgoznak, az üdék­nek fizetnek — ezt a törté­nelmileg kialakult osztálykü- lönbséget, s a korábbi filozó­fiákat a feje tetejéről a tal­pára állító racionális világ­nézet már megmagyarázta. Az ilyen munkamegosztás­ban az emberek azért üdék, mert fizetnek nekik és azért (idézőjelben mondom) büdö­sek, mert dolgozniuk kell. Nem hihetem azonban, hogy a múlt átkos öröksége csak ilyen egyszerűen reproduká­lódna a mában. Ungvári Tamás: Fizetek, főúr... Keresem hát továbbra is az okot — miért van külön fizető? Talán azért, hogy a pincér, aki mégis étellel dol­gozik, ne nyúljon kezével a forgandó és ezért piszkos pénzhez? Ám ez sem kielé­gítő magyarázat. Hiszen en­nek a dilemmának van egy­szerű és kézenfekvő megol­dása. Például az, hogy a pincér ne nyúljon kézzel az ételhez. Villával szúrja fel a húst, késsel vágja azt, és ke­zét kizárólag a piszkos anya­giak megtapintására hasz­nálja. Mi lehet akkor a végső ok? Tán csak nem az, hogy tár­sadalmunk a vendéglátó-ipa­ri koreográfiában akarja tud­tunkra adni, hogy csakis an­nak lehet fizetni, aki nem dolgozik? Ezt sem hihetem józan ésszel. Azt kell gon­dolnom tehát, hogy nincs em­beri ésszel felfogható magya­rázata a fizető elkeresztelésű, hajdan föúr névre hallgató foglalkozás túlélésének. A fi­zetőt egyszerűen itthagyták a múltból, hogy emlékezzünk régi időkre, amikor a szel­vényvágás, a pénzváltás, a kasszírozás és tőzsdézés kü­lön foglalkozás volt, és egé­szen jól lehetett élni belőle. A kávéházba urak jártak, de felettük egy főúr uralkodott foglalkozásához illő frakk­ban, szmokingban, zsakett­ben. Hogy el ne bízzuk ma­gunkat. Jelenléte azt sugall­ja, hogy mindenkinek van egy főnöke, s hogy még pi­henőóráinkban is vizsla te­kintettel figyel minket vala­ki. „Fizetek föúr, volt egy feketém ...” — hangzott a régi sláger. Én inkább így mondanám: fizetek, volt egy fekete főuram, egy mákszem- nyi rettegésemf ugyan tes­sék már mondani, ha nem adok elég borravalót, le tet­szik engem ütni? Kérdem tehát, halkan, szerényen és félve: — meddig látjuk még a feketébe öltözött, denevér- tárcás, szigorú urakat, akik elébb pénzt, utóbb már az életünket is követelik? Rossz álmom volt a minap. Egy főúr közeledett felém... S én álmomban is csak azt tud­tam sikoltanx: meddig, még, meddig... Idős Orosz Sándor a karos­ládán ül, almát eszeget. Szép piros a gyümölcs, itt termett a benki határban. — Ez még semmi! — le­gyint. — Látta volna milyen termett túl a Tiszán vagy öt­ven esztendeje. Még a romá­nok, meg a ruszinok is ide­jártak a Tiszán lábbóval, (tu­tajjal — a szerk.) ott kötöttek ki a mátyusi oldalon. Sóval meg fenyővel fizettek az al­máért, szilváért. Megjött közben a „fiatal Sándor báttya” is, aki idén tölti a hatvanat. A nyáron megy nyugdíjba a SZÁÉV- től, ahol két évtizede dolgozik már. Borral, kolbásszal kínálják á vendéget, s kiderül, az öreg Orosz Sándor, aki most 84 esztendős, tsz-elnök is volt öt évig. — Tizenhármán alapítottuk meg 96 holdon a csoportot „Űj barázdát szánt az eke” volt a neve. Ötvenegy elején jártunk, ötvenhatig marad­tunk együtt. Majd hatvanegy­ben álltunk megint össze, most meg Mándokkal va­gyunk házasok. — A többség hány holddal lépett be? — Volt húszholdas is, de a többség föld nélkül. Kiosztot­tuk a papi birtokot, az volt az igazi jó föld. Bizony, har­minc éve már annak. Elment az idő, de bánná a jó ég, csak a lábom ne nehezedne annyira. Még a tavalyokon is kapáltam, de az idén már . . A „fiatal” Orosz Sándorral ballagunk fel a faluba. Idős emberek seprik a havat, Uzonyi Dezsőnél folytatjuk a beszélgetést. Ott van Varga Sándor is, Benk nyugdíjas tanácselnöke, ők mondják — Sokat segített a tavaly épített óvoda. A szülők nyugodtan mehetnek dolgozni, s ez meg­hozta az építési kedvet is. Ki gondolná, hogy e csepp faluban működik a megye egyik legjobb ifjúsági klub­ja. Két éve kapták meg a ki­váló címet, a járási vetélke­dőkön évek óta az itteniek szerepelnek a legeredménye­sebben. S nemcsak szellemi, anyagi haszna is van ennek. Tíz évvel ezelőtt például megnyertek egy járási vetél­kedőt, 60 ezer forintot kap­tak. Ebből betonozták le a fa­lu járdáit. Most is pezseg a kulturális élet, de az idősebbeknek nagy a bánata. Megyeszerte híres volt a benki pávakör, de ’78- ban felbomlott. Biztatták őket, hogy jutalmul elviszik a csoportot külföldre, mutat­kozzanak be ott is. Már elké­szültek az útlevelek, mikor a járási szervezők közölték: be­telt a létszám, mégsem me­hetnek. S a benkiek elkesere­désükben ma sem járnak a próbákra. Igaz, az akkori „okosok” sem igen merik be­tenni a lábukat Benkre. Kár ... Talán még ma sem lenne késő tisztázni a dolgo­kat. Ladára várnak De félre a bosszúságot! Örüljünk inkább annak, hogy szépül, csinosodik ez a kis el­dugott falucska. S gazdagszik is. Egyetlen példa erre: 1970- ben négy, most tizenhét gép­kocsi van a faluban. S továb­bi hat család vár Ladára, Fiatra. Tudják-e vajon a mai fia­talok még, hogyan szólt száz éve a lónyai harang? „Ló- nyán nincs kenyér”. S felelt rá szaporán az itteni: „Ben­ken sincs, Benken sincs”. Idős emberek múltrafelet- kező emléke a régi harangszó. Üzenet a meggyorsult, gazda­gabb világnak. Balogh Géza Elmaradt nevezés KÉT HÓNAPPAL EZ­ELŐTT a megye vala­mennyi termelőszövetke­zetébe megérkezett az a nyomtatvány, amely „A me­zőgazdaság szocialista* kul­túrája” címmel brigádvetél­kedőre felhívást tartalma­zott. A vetélkedő nemes szándékú, szükséges jó; ál­tala gyarapodik a mezőgaz­dasági dolgozók általános politikai, szakmai és kul­turális ismerete. A vetélkedő rendje: már­cius elején rendezik az üze­mi, községi, városi, márci­us közepén a területi dön­tőket. A megyei döntő 1981. március 28-án lesz. A fel­készülés az új év napjával kezdődött. Helyes döntése a szervezőknek, hogy a szel­lemi vetélkedőn az egyenlő feltételek biztosítása érde­kében érettségizett, felsőfo­kú végzettségű brigádtagok nem vehetnek részt. A szá­mukra kiosztott feladat, hogy segítsék brigádtársai­kat a felkészülésben, a ta­nulásban. A megye 127 termelőszö­vetkezetében, a halászati szövetkezetekben és egyéb területeken, a számokat te­kintve erőteljes a szocialis­ta brigádmozgalom. Ma már több mint 1200 szocialista brigádot tartanak nyilván és nincs mezőgazdasági üzem, ahol 5-6 vagy még több szocialista brigád ne működne. Általános tapasz­talat, hogy a brigádok a munkában, a többletterme­lésre vonatkozó vállalások teljesítésében jó eredmé­nyeket érnek el. Nem mond­ható el ugyanez a művelő­désről. A kedvezőtlenség okai nem csupán a brigá­dok, brigádtagok passzivi­tásában rejlik. . ! A felhívást a nevezési la­pokkal együtt valamennyi termelőszövetkezet megkap­ta. Érthetetlen; mindössze harminc gazdaság jelezte, hogy szocialista brigádjai bekapcsolódnak a vetélke­dőbe. Távol marad a vetél­kedőtől tehát közel száz üzem, mintegy ezer szocia­lista brigád. Nem igaz, hogy a közöm­bösség a szocialista brigá­dok részéről ekkora. Köze­lebb van az igazsághoz, hogy a termelőszövetkeze­tekben működő brigádok többsége nem tudja, nem hallott róla, hogy idén egy hasznos, egy szórakoztató vetélkedősorozat indul. A felhívás, a nevezési lap po­rosodik valahol, elnyelte — egy sok mindent meg- és elemésztő — asztal fiók­ja. Pedig hát minden üzem­nek, termelőszövetkezetnek van versenybizottsága, sőt versenyfelelőse. Mit csinál­nak, milyen munkát végez­nek, arra nehéz lenne meg­felelő szavakat találni. A TERMELŐSZÖVETKE­ZETI TAGOK, termelőszö­vetkezeti szocialista brigá­dok művelődési munkáját nehéz szervezni. Adódik ez a munkahelyek szét­szórtságából, a tízórás mun­kanapokból, az idényjelleg­ből, a települések által nyújtható lehetőségekből, örülni kellene hát annak, hogy a téli hónapokra — akkor amikor több a rá­érő idő — a központi szer­vek átgondolt, kidolgozott programot kínálnak a kul- túrmunka fellendítéséhez. Joggal várhatnánk a töme­ges jelentkezést, a helyi szervezést, intézkedést. A brigádok is minden bizony­nyal örülnének az üzemi vetélkedőnek, területi, eset­leg megyei szereplésnek. Hogy így legyen, szemléle­ti változásra lenne legelőbb szükség, történetesen arra: a verseny- és a brigádmoz­galmat nem a statisztika teszi azzá, ami, hanem a konkrét munka, a cselek­vés, ami a számok mögött van. Seres Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents