Kelet-Magyarország, 1980. december (40. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-12 / 291. szám

1980. december 12.

KELET-MAGYARORSZÁG

3

Elvtársi közösség

A lakóhelyeken lévő pártszervezeteink a község-, a várospolitikában, a tanácsválasztások alkalmával, a lakóhely szépítésében, a lakosságnak ügyes-bajos dolgainak intézésében az elmúlt években nagy tekintélyt és elismerést vívtak ki maguknak. Bizonyították, hogy nincs tétlenségre utalva, — vagy ahogy némelyek mondják — „politikailag is leértékelődve” az, aki a több évtizedes fáradságos munka után elérkezik a nyugdíjazáshoz, és aki természetesen továbbra is akar valamit tenni a köz érdekében. Ma is akadnak a pártnak olyan nyugdíjba kerülő tagjai, akik bizonytalansággal, tartózkodással, nem kevés fenntartással lépik át a lakóterületi alapszervezetek küszöbét. Mint később ez bebizonyosodik, ezek a fenntartások indokolatlanok. Alapszervezeteink nyitott ajtóval, és nyitott szívvel, bizalommal, közvetlen elvtársi légkörben várják az érkezőket és a legtöbb helyen minden segítséget megadnak ahhoz, hogy az új kollektívába, a korábbitól eltérő munkakörülményekbe a beilleszkedés minél gyorsabb legyen.

Már eddig is bizonyított, hogy e tekintetben az egyik legalapvetőbb dolog olyan munkalehetőségek biztosítása, melyek során meggyőzővé válik, hogy van értelmes célja és hasznossága annak a viszonylag aprónak tűnő, de a párt, a társadalom szempontjából mégis igen magas értékű tevékenységnek, melyet a lakóterületen lehet és kell kifejteni. Ezt pedig másként nem lehet megvalósítani, csak úgy, hogy ha minden itt dolgozó párttag a korábbi közéleti munkáját, felkészültségét, egészségi körülményeit következetesen figyelembe vevő pártmegbízatást kap. Hiszen ma már egyre nagyobb számban kerülnek a lakóterületi pártszervekhez felsőfokú állami és politikai iskolát végzett párttagok, volt párt-, állami és gazdasági vezetők.

A lakóterületi pártszervezeteink az irányító pártszervekkel karöltve napjainkban is azon fáradoznak, hogy tartalommal töltsék meg munkájukat. Törekvésük kétirányú. Egyrészt szélesítik és gazdagítják azoknak, a munkaformáknak a körét és tartalmát, melyek a község- és várospolitikai tevékenység eredményes végzésére irányulnak. Másrészt szervezetileg is rendezik soraikat, javítják a belső pártélet színvonalát. Cél a mai társadalmi körülményekhez és igényekhez igazodó politikai fórumok kialakítása.

Több helyen már rendszeresítették a fórum jellegű pártnapokat. Másutt meghonosodtak a politikai vitakörök. Irányító pártszerveink egyre magasabb száma ismeri fel azt a lehetőséget, hogy a területén lévő lakóterületi alapszervezetek tagsága mintegy állandó társadalmi aktívagárdaként mozgatható. > b \t

L

ehetne sorolni azon alkalmas és célratörő kezdeményezéseket, melyek lakóterületi pártszervezeteink és tagjaik sajátos helyzetének legjobban megfelelnek, hiszen ahány terület, annyi lehetőség. Azonban minden erőszakolt munkaforma vagty olyan feladatkörök ellátására való törekvés, melyhez nincs meg a pártszervezetekben a feltétel, nem vonz, hanem inkább taszít.

Az alapszervezetekbe érkező és az ott dolgozó párttagok jó politikai közérzetének lényeges kérdése az értelmes, céltudatos munka mellett az egymás iránt érzett felelősség, a kollektíva segítőkészségének kibontakoztatása. Szerencsére túl vagyunk már azon, amikor e pártszervek fórumain gyakran a személyeskedés, egymás érdemeinek vitatása kötötte le az időt és a figyelmet. A beteglátogató csoportok munkája, a szociális bizottságok, a tagság életkörülményeivel foglalkozó taggyűlési napirendek mind bizonyítékai a közösségi együvé tartozás, az egymással törődés megvalósulásának. Fontos szerepet tölthetnek be ebben a vonzóvá tett párthelyiségek is. A cél az, hogy lakóterületi pártszervezeteink helyiségei ne valamiféle „hivatalos irodák” legyenek, hanem meleg elvtársi közösség, klubszerű élet kialakításával váljanak mozgalmi centrumokká.

Dr. Látos István

az MSZMP KB alosztályvezetője

Nem könnyű az a munka, amit Karászi Pálné a Taurus Gumigyár ibrányi üzemében végez. A csuklós autóbuszok harmónikalapjait varrja.

A ZÖLDÉRT mátészalkai konzervgyárában ötliteres üvegekbe almabefőttet készítenek. (Jávor L. felv.)

Afrikában is ismerik munkájukat

Nem várnak sült galambra

Nem építenek atomerőművet, de még kórházat sem: azonban Algéria után Ausztriában is szívesen látott vállalkozó egy kis szabolcsi cég, az Öfehértói Vegyesipari Szövetkezet. Igaz, nem a szövetkezet szervezi, bonyolítja az üzleteket, — erre képtelen volna már mérete miatt is — csak a szakmunkásokat adja.

Látványosság

nélkül

Persze, a külföldi munka csak töredéke a szövetkezet tevékenységének, jóval fontosabb ennél a hazai. Míg külföldön csak 8—10 szakember dolgozik, itthon Ófehér- tón, több mint kétszáz. És nem is akárhogy! A most december 31-én lejáró ötéves termelési tervüket már szeptember közepére teljesítették, nyereségtervüket pedig már több mint egy esztendeje megvalósították.

— Az előbbi 167 millió forintot írt elő, ami jóval több lesz az év végén, — mondja a szövetkezet elnöke, Csorna Tibor, aki életének jelentős részét e kollektívában töltötte.— A nyereségterv még ennél is szebb képet mutat, 22,4 milliót írt elő, s már tavaly decemberben 26 milliónál tartottunk.

— Az idei nyereségtervünk 3,5 milliót irányzott elő, de a 6 millió minden bizonnyal meglesz, — folytatja Kapu András személyügyes, akinek egyik legfontosabb feladata a külföldi munkák szervezése.

Legjelentősebb részlegük, — a termelési értéket tekintve — az építőipari ágazat, ahol 40 munkás az idén 15 millió forint értékű munkát végez. Nem vállalkoznak nagy, látványom munkákra, szívesebben foglalkoznak kislakások építésével, intézmények, középületek felújításával, rekonstrukciójával. Megszépült óvodák, kultúrházak, szolgálati lakások dicsérik az ófehértóiak tudását, de felújított benzinkutak, vasúti feljárók is mutatják, értik mesterségüket az itteni kőművesek.

Járják az országot

Ha már a tevékenységek körénél tartunk, meg kell említeni a 12 milliós értéket előállító faipari részlegüket, ahol mérettől eltérő nyílászárókat, azaz egyedi típusú ablakokat gyártanak. Meg persze Szabolcs ládát, hiszen a megye almatermelői töméntelen mennyiséget használnak fel ebből évről évre.

Nem lenne teljes a kép, ha kihagynánk a felsorolásból a vasipari ágazatot, amely még Algériának is gyárt különböző berendezéseket, mégpedig a fővárosi Szellőzőművek megbízásából. Ez a szerződés egyébként igen tudatos, hosz- szú ideje eredményesen folytatott kapcsolatteremtő tevékenység újabb sikere.

— Ha mi állandóan itthon ülnénk, várva a sült galambot, aligha lennének megbízóink, — vélekedik az elnök. — Nyitva tartjuk a fülünket, a szemünket, s annak ellenére, hogy egy kis nyírségi faluban dolgozunk, nagyjából tudjuk, kivel, miről, mikor lehet tárgyalni. S ha elvállaltunk valamit, igyekszünk minél jobban megfelelni a bizalomnak. így lehettünk ott a péti nitrogénműveknél, a kecskeméti műszergvárnál. a miskolci ÁFOR-nál, vagy például a nyíregyházi Fémmunkásnál.

Kapcsolataik közül is kiemelkedik a Tatabányai Szénbányákkal való együttműködésük, akikkel már több éves a barátságuk. A tatabányaiak tüzelés technikai osztályával tartják a kapcsolatot, az ő megbízásukból járják a szövetkezet szerelői az országot. Kazánokat szerelnek, modern, angol gyártmányúnkat, amelyek a legrosz- szabb minőségű szenet is a lehető legjobban hasznosítják. Székesfehérvár, Sárvár, Balassagyarmat: három város, ahol fehértói kazánszerelők tevékenykedtek az idén.

A legmodernebb kazánokat szerelik, s otthon Öfehértón a szövetkezet udvarán egy kiselejtezett, öreg mozdony is megteszi.

Gőzmozdony mint „hőerőmű"

— Drágák nekünk azok a kazánok, — mondja az elnök, meg a személyügyes. — A székesfehérvári Patyolattól szereztük meg ezt a mozdonyt, s az itteni szerelők ad- dif» ügyeskedfék, biTg' r munkába nem lehetett fogni. Most ellátja az egész telepet, s szinte semmibe sem került. Sőt, ha azt vesszük, hogy olaj helyett az itteni fahulladékkal fűtjük, még hasznot is hajt, évente közel egymilliót. Korábban ugyanis csak nagy költségekkel tudtunk megszabadulni a hulladéktól, százezrekbe került a rakodás, a szállítás, s most fűtünk vele. De említhetjük a faipari részleg porelszívó berendezését is, amit nemrég szereltünk fel. Itt korábban 15—20 órát vett igénybe a takarítás, a fűrészpor kihordása, azaz két-három embert kötött le teljesen. Most már ők is termelnek.

A lehetőségek pontos ismerete, s azok gyors, eredményes kihasználása. Sok nagy- vállalat tanulhatna e kis nyírségi szövetkezettől.

Már úgy tűnt, ezen a nyáron nem kazlaznak a tisza- vasvári Munka Termelőszövetkezetben. A tagok közül igazán kevesen értenek ehhez a munkához, ezért homlokrakodóval rakják össze a szalmát. Ez pedig csak a nevében hasonlít a szalmakazalra, korántsem olyan, mint az igazi. S hogy most mégis igazi kazal díszíti a szérűs- kertet, az a nyugdíjas téesz- tagoknak köszönhető. Szorgalmasan végezték ezt a nagy energiát követelő dolgot. Köztük volt Molnár Ferenc is, aki már hetvenegy éves és hat éve nyugdíjas.

— ötvenkettőben léptem be a téeszbe, s attól kezdve mindig a növényekkel foglalkoztam. Volt nekünk mindenfajta: gabona, dohány, cukorrépa, napraforgó, az isten se tudja már felsorolni. így ment ez egészen 1974-ig. Aztán nálam is alkonyodni kezdett. Elértem a hatvanöt évet, nyugdíjas lettem, de a munkától nem tudtam elszakadni.

Minden évben a márciusi nap már a földeken találja Molnár Ferencet. Csinálja, amit rábíznak. Nincsen olyan munka, amit ne végezne szívesen. Nyáron, amikor a termelőszövetkezet elnöke azon morfondírozott, hogyan oldják meg a szalma kazalba rakását, nem sókáig gondolkodott társaival Molnár Feri bácsi. Ök hét évtizeddel a hátuk mögött is készek voltak ezt a nehéz, s felelősség- teljes munkát elvállalni és kiválóan elvégezni.

— Három gyerekem van, mind a hármat a munka sze- retetére neveltem a feleségemmel. A két lányom már férjnél van, dolgoznak. Három unokám is van, sőt egy dédunokám is. A fiam az Alkaloidában dolgozik, nőtlen még. Pedig már háza is van, mindene megvan, csak az asz- ' szony hiányzik. Ö tudja. Én a család nélkül sokkal szegényebb lettem volna. Nem anyagilag, hanem lelkileg. Talán nem is jutottam volna idáig meg sem érem ezt a kort.

— Azért érzem már az idő múlását. Hét közben dolgozom, s bizony jólesik a szombati és vasárnapi pihenő. Igaz, otthon is mindig adódik valami dolog a ház körül. Tehenünk ugyan már három éven nincsen, de így sem több a szabad idő. A tehén helyett van két disznó. Az egyiket levágjuk magunknak, míg a másikat eladjuk. Elég már nekünk egy is. Meg aztán az aprójószág is kikerül. Persze vasárnap délután már alig várom a hétfőt, az új hetet. Hiába mondja a feleségem, ne menjek már a téeszbe, nem tudom megállni. Ott az én helyem.

Balogh Géza S. B.

M

egkértem hajdani iskolatársamat, ' Palkó Imrét; vinne ki kombájnjával a nagy kukoricaföldekre: mégis, hogyan megy ilyen időben az erősen megkésett betakarítás.

— Nem szívesen — mondta —, ám fölsegített a rendkívül szűk vezetőfülkébe azonnal.

— Ha nem szívesen, le is szállhatok.

— Maradj a seggeden — dünnyögte — még bemennél az elnökhöz és adnának neked egy másik gépet. Kell az nekem? Meg különben! Te nem láttál engem szívesen, amikor nálad voltam egyszer Pesten? Amikor kitüntetést kaptam. Ott is aludtam nálad. Este elvittél valamely filmvetítésre. Rühelltem menni, de a vendégednek tudtál, nem

Variak

én szabtam meg, hová menjünk. Legszívesebben egy kiskocsmát gondoltam volna, ám abból nem lett semmi.

— Volt a filmklubban ital.

— Nem mondom, hogy nem volt.

— Otthon is volt, nálam.

— Nem mondom, hogy nem volt.

— Hát akkor?

— Azóta utálom, gyűlölöm a varjakat.

■ — Miért? Hát madár az is. Sőt, egyesek szerint tavasszal a megújulást hozó madár. Testvére, a holló, Mátyás királyunk címerét díszítette. Mai postánknak is az a jelképe. De maradjunk a földön. Szántás idején, tavasszal, a barázdákban járkálván, bekebeleznek minden kukacot, minden kártékony lárvát.

Palkó Imre nagyot legyintett s krákogva mosolygott:

— Na, majd csak megérted tán.

Elég szépen haladtunk, már amennyire mérhető egy kukoricakombájn utazási sebessége.

— Mi volt annak a filmnek a címe? — kérdezte.

— Madarak, ha jól emlékszem. Egy idegen bolygóról származó, varjakhoz, vagy hollókhoz hasonlatos lények megtámadják a földgolyót, s minden értéket magukkal visznek. Mint minden Hitchkockfilm, ez is hátborzongató volt.

— Az volt, bizony — bólintott.-így beszélgetvén I értünk ki á nagy táblához. Fölkapaszkodván az árok magasabb oldalára, a kukoricás megéledt. Fekete kabátos férfiak-asszonyok iszkoltak a megrakott zsákjaikkal, amerre csak tudtak.

— Ezek nem madarak — mondtam.

— A filmben igazi madarak voltak?

— Ugyan. Beöltöztetett emberek.

— Lám, ezek még csak be sem öltöznek. Lopják a sajátjukét. Az egész közösségét. Bizony isten mondom, mint a varjak.

A gép megindult lassan, hogy végezze szépen, értelmesen a munkáját.

Á munka tette...

Az örökifjú