Kelet-Magyarország, 1980. december (40. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-07 / 287. szám
Vita a munkások művelődéséről BRIGÁDNAPLÓ Aminek értelmét látjuk A vitaindító cikket elolvasva, majd újra elolvasva tanácstalanul álltunk és néztünk egymásra. Az a helyzet, hogy az a bevezető túl jó. Mit lehet ehhez hozzátenni? Az az ötletünk támadt, hogy papírra vetjük, mi hogyan csináljuk. Ha ezt közölnék, meggyőződésünk, hogy támadó és dicsérő reagálás — támadó írásban, elismerés gondolatban — bizonyosan bekövetkezne. De a célunk nem ez, hanem inkább példát szeretnénk mutatni. Meggyőződésünk, hogy jól csináljuk, hiszen vezetőink elismerését és üzemünk többi brigádjának tárgyilagos kritikáját összevetve, saját akaratunk szerint a leghasznosabb plusz tevékenységet, az értelmes, gyümölcsöző, eredményt ígérő többlet vállalást, a testre szabott leterhelést megfelelően szabjuk meg. Az, hogy a brigádnapló Ho- fi Gézának téma, minket nem zavar. Mi is dokumentálunk a naplóban. De nem színházjegyet, vagy múzeumi belépőt, hanem például a múzeum igazgatójának elismerő sorait, vagy egy szabolcsi képzőművész tusrajzát. Ügy érezzük, hogy lehetőségeinkhez mérten munka- szervezésünkkel, tempónkkal képességeink szerint hozzájárultunk az üzem eddigi tervteljesítéséhez oly módon, hogy a ránkeső résznél többet igyekeztünk és igyekszünk teljesíteni. Az éves terv december 24-ig történő teljesítéséhez szombatonként ledolgoztuk a szükséges időt. De többet a művelődésről. Állami oktatásban ketten, pártoktatásban hárman, egyéb (KISZ-, szakszervezet, MHSZ) oktatásban heten vesznek részt. Egyik munkatársunk befejezte a technikusi képesítő tanfolyamot, gépszerelőtechnikus lett. Másik elvtársunkat felvették a marxista— leninista esti egyetemre és jelenleg az első évfolyamot végzi. Az Igaz ez a szép vetélkedőn részt vettünk, a városi döntőben 5. helyezést értünk el, a fizikai brigádok között első helyen végeztünk. Részt vettünk a Móricz Zsigmond prózaolvasó pályázaton, ahol könyvjutalmat kaptunk. Jól sikerült (brigádnaplóban is dokumentált) kirándulást tettünk a Beregben. A két múzeumlátogatásból egyet teljesítettünk ezidáig (Vaja). Két tárlatot (pécsi vizuális műhely, textiltervező iparművészek tárlata) tekintettük meg. A 4 színházlátogatásból hármat teljesítettünk. Brigádunk élénken reagál a pártélet eseményeire. A tél folyamán létesített kapcsolat révén brigádunk meghívást kapott a beregsurányi „Barátság" kertbe almaszüretre. Valamennyiünk számára emlékezetes marad a szüret élménye, a vendéglátás szívélyessége, valamint egy váratlan irodalmi „csemege”: szüret után módunk volt egy rögtönzött iró-olvasó találkozón egy órán át őszinte eszmecserét folytatni életünkről, munkánkról, céljainkról Fábián Zoltán íróval, a Magyar írószövetség titkárával. Fábián elvtárs sorait naplónkban őrizzük. Ennek a találkozónak a gyümölcse a vállalatunknál ez év decemberében sorra kerülő iró-olvasó találkozó. (Fábián Zoltánnal, és ha sikerül, egy-ikét szabolcsi írópalántával.) Kár volna elhallgatni: az írótól a legtöbben most fogunk először olvasni. Lehet-e ezt jobban? Kétségtelen, ezt mi is tudjuk. De mi már idáig jutottunk, és erre az eredményre vigyázni szeretnénk. Ha brigádunk valamennyi tagja „felzárkózott”, akkor kívánunk továbblépni — akár a további bírálat vagy elsmerés tanulságának megfelelően is —, de semmi olyat nem cselekedve, amelynek értelmét nem látjuk, csak azért, hogy kipipálhassuk. A VAGÉP „Ifjúság 77” aranykoszorús szocialista brigádja nevében: Badak Zsigmod A legnehezebb helyzetben Elolvastam a vitaindítót, miközben egyre szaporodtak a sorok a jegyzetfüzetemben. Három éve tartozik hozzám, mint a megyei művelődési központ főelőadójához „hivatalból” a munkásművelődés. A cikk elolvasásakor hol az öröm hol a méreg dolgozott bennem. , Nem tudom elfelejteni, hogy az idei „Igaz ez a szép” megyei vetélkedő területi döntői sorában Záhonynak külön területi döntőt kellett szervezni, mert akkora volt az érdeklődés, s hogy öröm volt hallani azt a vitát, amely a zsűri pontozásaikor hajszálnyi különbségeket forszírozott. Sosem felejtem el a Volán 5. számú Vállalatának „Gagarin” brigádját amelyik a tavalyi „A mi brigádunk” pályázatra csodamodellt készített, névadója bemutatására. Vagy az idei krónikaírókat, akik januári lelkesedésüket, terveiket naplóban küldték el az MMK címére. A Szabolcs Cipőgyár „Jókai” szocialista brigádja nem elégedett meg a pályadíj gyanánt átvett könyvcsomaggal: vitrint vásároltak, könyvcsekket váltottak és mini brigádkönyvtárat varázsoltak a gyár előadóhelyiségében brigádtagjaik részére. Egy héten át ostromolták a művelődési központot a HUN- NICOOP kisvárdai gyáregységének döntőbe jutott brigádtagjai, hogy megnézhessék azt a diasort, amelyet a vetélkedőhöz ajánlottunk ... Hogy még ragasztgatják a mozijegyeket? A kényszer szüli ezt a felesleges munkát. Mert tapasztalatból tudom, hogy a munkaverseny-fele- lősök nem mindig állnak hivatásuk magaslatán a munkanaplók értékelésekor. Amíg a strigulázás a bizonyíték, addig nem lesz változás. Hogy nem járnak hangversenyre? Az értelmiségi dolgozók közül sem érti mindenki a művészetek mindegyikét! Begyöpösödött szemlélet az, amelyik nem számítja művelődésnek, ha valaki otthon tanulja meg a kisgépek szerelésének módját, vagy — ne adj isten! — a nutriatenyész- tés csínját-bínját. Ma már nincsenek polihisztorok, képtelenség a mindentudás! Hogy rohannak az emberek a pénzük után? Magam sem törődnék bele öt-tíz éves al- bérletesdibe, ha erős a kezem és van akaratom! Azt persze, hogy ne a pénzt hajszolják csupán és élni tudják az életet, meg kell tanítani, meg kell mutatni rendszeres alkalmakká szervezve a rendezvényeket, amelyeket mi kínálhatunk! Közel sem valóság, hogy a brigádok maguk könyvelik el * szükséges rosszként a művelődést. Azt igen, hogy el kell számolniuk vele! Nem állítom, hogy minden ember nyitott a kultúrára, de nem egy olyan diplomást ismerek, aki unja a tv- híradót, fárasztja az olvasás, fogalma sincs, ki a Minisztertanács elnöke és rákövese- dik féltve melengetett oklevelére. És erről újra egy közelmúltbeli vita jut eszembe: A munkahelyemen vetélkedő kiírásáról vitatkoztunk. Csak kevesen értettek egyet azzal a véleménnyel, hogy képes felkészülni a fordulókra a szakmunkás is az érettségizett szintjén. Pedig képes, csak olyan követelményt kell állítanunk, amely mindkettőnek új feladatot jelent, s olyan irodalomból, amely nem az akadémiai tagságot forszírozza. Nem értem, hogy mi a rossz a borospincés tokaji kirándulásokban ...? Magam tiszteletreméltó cselekedetnek tartom, hogy ezeknek az embereknek kedvük van egymással koccintani a munka utáni kiránduláson, de már nem, hogy nem kapnak (vagy nem kérnek?) programot az útjaikhoz, a tartalmi töltéshez. Hivatalból tudok a vitacikkben említett népművelő „gyalázatos”’ tettéről amikor később indíttatta el a munkásbuszt, mert az elutazók közül remélt hallgatóságot a TIT-előadáshoz. De ez az egyetlen „szarvashiba” a közművelődésben ? ... Az az ember a saját bőrén tanult, de legalább megpróbált valamit közvetíteni abból, amit értékesnek vélt. És máris az üzemi népművelőknél vagyunk. Nekik a legnehezebb a helyzetük. Mert még mindig fehér hollónak számít a mátészalkai városi-járási művelődési központ ez évi munkája. Kéthavonta hívták össze járásuk üzemi népművelőit, s tartottak gyakorlati bemutatóval egybekötött továbbképzést részükre mindig másmás üzemben. Persze, ebben a járásban nem restellt a MOM, vagy az ÉRDÉRT igazgatója odaállni a „kis” üzemi népművelők elé, bemutatni az üzem életét és válaszolni netán kényes kérdésekre is. Ott el lehet képzelni, hogy talaja van a közművelődésnek. Ismerek ellenpéldát is. Nem mondható kisüzemnek az a cég, ahol az igazgató évekig azért nem engedte a népművelőnek, hogy bizományosi könyvárusítással foglalkozzék, mert — szerinte — busás haszonra tehet szert. Hogy nem egyértelmű a művelődési bizottságok szerepe? Ott nem, ahol ezzel akarnak mindent megoldani. Van, ahol rang üzemi népművelőnek lenni, van, ahol keserűség. Mert partnerként kellene elfogadni a népművelőket, miként partnere az ipari tárcának a művelődés. Persze, sok-sok ember feladata kell legyen a munkásművelődés. Sok-sok becsületes, jószándékú emberé. Mert ezt nem tanítják sem egyetemen, sem főiskolán. De a beszéd-, a viselkedés-, az olvasási, a közösségi, a társkapcsolati, a vezetési, a művészeti, a lakás- lés még sorolhatnám) kultúra elsajátítható. Sőt, tovább is kell adnia mundenkinek, aki rendelkezik e kincsek valamelyikével. Akkor lesz értelme az erőfeszítésnek, amely mindenkénnen gazdasági haszonná válik és akkor nem lesz kipipált harmadik követelmény a brigádnapló. Jávor Ágnes SZABOLCS-SZATMÁRI EMBEREK Á műszaki ellenőr Rámnéz és mosolyogva mondja: — Nekem háromnegyed négy a magyar igazság. Miért? Három fiam van és mind a három negyedikes. Ne csodálkozzon, nem hármas ikrek, sőt elég nagy a korkülönbség köztük. Miklós, a legidősebb a szegedi Jószef Attila Tudományegyetemen, Csaba, a középső Nyíregyházán, a Vásárhelyi- szakközépiskolában, Attila, a legkisebb pedig a 3-as számú általános iskolában tanul. Tovább játszunk a számokkal. Én kérdezek: mi a szakmája, mi a társadalmi munkája, mi a hobbija, s a hármas kérdésre egy a válasz: „Az, hogy ellenőr vagyok.” S mindjárt újból ott a négyes is: korban túl van a negyedik ikszen. Üjból a hármas következik: az apja kőművesse- géd volt, ő építésztechnikus, és a középső fia is az építészetből fog majd megélni. A játékot a számokkal Szatmári Miklóssal, a Taurus Gumiipari Vállalat beruházási központjának műszaki ellenőrével folytattuk, aki még számolás közben is arról próbált meggyőzni: nincs az ő élete olyan gazdag, hogy érdemes lenne róla írni. Mert hát mi is történt vele a négy és fél évtized alatt? Született és élt — ma is ott él -R* a város, a megyeszékhely peremén, s amióta 1954- ben a nyíregyházi. építőipari technikumban leérettségizett, ä várost, a megyét építi — szinte kezdettől műszaki ellenőrként. Említi az ingatlankezelő vállalatot, az első munkahelyét, aztán a változatosabb munkát kínáló NYÍRBER következik, ahol olyan építkezések műszaki ellenőrzése volt a feladata, mint a tiszaberce- li szakmunkásképző, a nyíregyházi tanyai kollégium, a nyíregyházi járás termelőszövetkezeteinek nagyobb beruházásai, majd ismét egy emlékezetesebb munka Rakama- zon: a FAO, az ENSZ mező- gazdasági szervezetének támogatásával épített telep beruházása, amely határidő előtt és a tervezett költségeken belül készült el. — Lehet, hogy nem teljes a felsorolás, de hirtelen ezek jutottak eszembe. És még egy nagyon fontos dolog: mindezek ellenére sem az a feladatom, hogy mumus legyek, hanem az, hogy az építkezés időben, jó minőségben elkészüljön és ne kerüljön többe, re szánták. Ha most osszeve- ^tififiogy g,kivi telező,építőipari vállalatnak is ez a célja, akkor semmi újat nem árulok el, ha azt mondom: a közös cél nem valamiféle ellenséggé, hanem hosszú időn át együtt dolgozó, azonos eredményre törekvő emberekké tesz bennünket. Próbálok ellentmondani: hogyan is lehetne azonos az érdek, amikor az építők keresni akarnak és ha lehet, minél rövidebb idő alatt, a gyors munka pedig a minőség rovására megy, a beruházó pedig csak az időt sürgetné, s közben spórolni szeretne, de a vitában — mivel csak ketten vagyunk — második leszek, mert Szatmári mert nem nekik kellett panaszkodni, hanem mi tártuk fel, hogy milyen rendkívül mostoha körülmények között dolgoznak. Vizsgálatok elevenednek fel Szatmári Miklós szavai nyomán, olyanok is, amelyek megyei vagy .városi téma vizsgálatok „voltak, s. olyanok isvi amelyeket közérdekű bejelentés' nyomán"1 kellett végeznie. Kellemes és kellemetlen élmények kerülnek szóba, olyanok, amelyek egyéni bosszú nyomán jutottak el névvel, vagy névtelenül a népi ellenőrzési bizottsághoz, s olyanok is, amelyek hosszú idő alatt elkövetett visszaélésekre derítettek fényt. — Kapásból nem könnyű, de nem is túl nehéz példákat mondani, hiszen ilyen hosszú idő alatt sok élményben van része egy népi ellenőrnek. Sok szabálytalanságot találtunk korábban az ipari és a termelőszövetkezeteknél, vagy legutóbb például Máriapócson a kisiparosoknál, akik visszaéltek azzal, hogy a tanács műszaki előadója — a szakMár mindketten nevetünk: megint egy hármas következik : három éve Szatmári Miklóst „átcsábították” egy pesti céghez, a Taurus Gumiipari Vállalat beruházási központjához. — A csábítás most a jobbik értelmében volt igaz. Ügy, hogy a munka csábított. Korábban is sokat hallottam már a nagy beruházásról, a gumiabroncsgyár építéséről és tulajdonképpen ez a nagy lehetőség csábított. Aki építkezésekkel foglalkozik, tudja, érti, milyen szép feladat egy országosan is kiemelt nagy- beruházás tevékeny részesének lenni. Mert — lehet, hogy a kívülállók másként gondolják — egy műszaki ellenőr is aktív résztvevője a beruházásnak. Ráadásul két tűz között van. Szinte leltár szerint vesz- szük sorra a műszaki ellenőr teendőit. A tervek és költségek felülvizsgálatát, a munkaterület biztosítását, a munkák folyamatos ellenőrzését, az eltakart (amit utólag már nem lehet ellenőrizni) munkák ellenőrzését, a jegyzőkönyvek készítését, a felmérési napló ellenőrzését, az építési naplókba történő bejegyzéseket, a tervezőkkel előírt, vagy kialakított kapcsolattartást, a műszaki átadás-átvétel előkészítését és lebonyolítását, a számlák ellenőrzését, a hiánypótlási munkák és a garanciális munkák elvégzésének ellenőrzését. Miklós meggyőz. — Ma már ott tartunk, hogy az építők is tudják: a gyorsaság sem mehet.a minőség rovására, a rejtett hibák pedig a garanciális munkát nehezítik, ami semmiképp nem fizetendő ki a vállalatnak. Vagyis egy pillanatnyi előnyért nem érdemes feladni sem a vállalat jó hírét, sem kockára tenni sok ember később, de ingyen végzett munkáját. Akkor miért van szükség ránk? Fegyelmezetlen ember mindenütt akad, egy-egy rossz napja mindenkinek van, s az így, az ilyenkor végzett munka sem ronthatja le az egyébként milliókat, számilliókat érő, a nagy kollektíva által végzett teljesítményt. A felelősségteljes munkáról a legalább ilyen felelősségteljes társadalmi munkára terelődik a szó, arra, hogy Szatmári Miklós a népi ellenőrzés megszervezése óta, immár 22 éve népi ellenőr. — 1957 végén szereltem le a katonaságtól. Akkor keresett meg az igazgatóm, hogy vállalnék-e ilyen feladatot? Néhány mondatból is megértettem a népi ellenőrzés fontosságát. Igent mondtam. Ma is emlékszem az első vizsgálatra, amit a Patyolatnál végeztünk. Azt kellett megállapítanunk, hogy milyen körülmények akadályozzák a lakosság ellátását. Most, 22 év után is azt érzem, ők örültek legjobban a vizsgálatnak. igazgatási tevékenység mellett — képtelen volt munkáikat és áraikat ellenőrizni, vállalattal pedig hiába akarnak kisebb munkát elvégeztetni, aligha találnak vállalkozót rá. — Sok gond volt korábban a költségvetési üzemekkel, itt-ott még ma sem mennek teljesen rendben a dolgok, de higgye el, nincs annál nagyobb öröm, mint amikor egy utóvizsgálatnál, vagy évekkel később végzett vizsgálatnál kiderül: azt a hibát, amire egyszer felhívtuk a figyelmet, már nem követik el. Ma már nem úgy fogadnak bennünket, mint aki mindenáron hibát keres, hanem úgy, mint aki segíteni akar, s ha mindent nem is tudunk megelőzni,, legalább a következő időszak hibáit előzhetjük meg. Szatmári Miklós 26 éve műszaki ellenőr, 22 éve népi ellenőr, s bár ennyi idő alatt sok hibát felfedezett, ma is azzal büszkélkedhet, hogy egyetlen haragosa sincs. Ha végig megy a Bujtoson, ahol szűkebb pátriájának lakóbizottsági elnöke, ha belép a több ezer embert foglalkoztató gumigyárba, ismerősként köszön neki mindenki. S a városban is tudják róla, hogy bosszantja, ha egy díszeitől megfosztott épületet lát, s örül mindennek, amitől szebb és gazdagabb lesz Nyíregyháza. ■ Balogh József KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. december 7.
