Kelet-Magyarország, 1980. december (40. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-05 / 285. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. december 5. Napi külpolitikai kommentár Üzlet helyett mosoly A front tovább él Barátok és családtagok tehergépkocsira rakják Alvarez Cordova baloldali ellenzéki vezető holttestét. U dvarias formaságokban nem volt hiány. Kölcsönös nagyrabecsülés kifejezése, hajlongások és szóvirágok — a külsőségekből ítélve akár eredményes tárgyalások is kezdődhettek volna, ha utóbb az elmaradhatatlan mosoly nem fagy a japán küldöttség arcára. Már tudniillik akkor, amikor a kínai—japán kormányközi tárgyaláson — az elsőn, amelyet végre többszöri halasztás után tető alá hoztak — Ku Mu kínai miniszterelnök-helyettes bejelentette: országa olajtermelése belátható időn belül nem emelkedik, sőt, csökken. A Japánba irányuló olajexport ígért növelésére így nincs kilátás, pedig a szigetország elsősorban olyan reményeket fűzött a megbeszélésekhez, hogy Kína állandó és egyre jelentősebb nyersanyagszállítójává lép elő. Persze, nem ez volt a két ország kapcsolatában az első megrázkódtatás. Peging nemrég bejelentette, hogy eláll a korábbi megállapodásoktól és — pénzügyi nehézségekre hivatkozva — leállítja annak a japán közreműködéssel tervezett acélműnek az építését, amely egy ugyancsak bizonytalan sorsú vegyipari beruházással együtt Tokió jelenlétét hivatott bizonyítani a kínai gazdasági életben. Japán pedig rendkívül érdekelt abban, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatát Kínával — jellemző, hogy a kormányközi tanácskozásra hat miniszter és 53 szakértő utazott Pekingbe. Egyelőre azonban csupán meghallgathatták, milyen módon kívánják Kínában felszámolni a gazdasági aránytalanságokat. Igaz, Ku Mu nem győzte hangsúlyozni, hogy országa továbbra is hosszú távú együttműködésre törekszik, japán oldalról viszont egyre sürgetőbben fogalmazták meg az igényt a konkrét kooperációra a kereskedelemben, a szállításban, az energia és a nemzeti kincsek kiaknázásában. Aligha nyugtathatta meg a népes japán küldöttséget Huang Hua kínai külügyminiszter, aki — alaposan eltérve a kormányközi megbeszélések témájától — az úgynevezett szovjet veszélyről szóló ismert pekingi tételeket fejtette ki, s arról igyekezett meggyőzni partnereit, hogy a két országnak közösek a stratégiai érdekeik. M ég nem tudni, milyen eredménnyel távoznak majd Pekingből a japán politikusok, annyi azonban már a tárgyalások elején kiderült, hogy a kezdet kezdetén — a kínai—japán kapcsolatok helyreállítását követő első időben — oly kedvezőnek tartott „pekingi üzlet” mégsem zavartalan. A világgazdaság porondján oly otthonosan mozgó japán üzletemberek szerződések és megállapodások helyett egyelőre kénytelenek beérni udvarias mosollyal és biztató utalásokkal a távoli jövőre. Ebből azonban a japán gazdasági élet vajmi keveset profitál: Gyapay Dénes (Folytatás az 1. oldalról) úgy ahogy megmenteni a kenyérnek való termést. így hektáronként mindössze 2,1 tonnás átlagot értek el. Most jól jön ez a lánctalpas kombájn a kukorica betakarításának időszakában is. A gumikerekes gépekkel nem lehet kombájnolni, elsüllyednek a földeken. A 130 hektár kukoricából még 60 hektár vár betakarításra, s az előzetes számítások szerint 3 tonnához közel lesz a hozam. A nagyon kedvezőtlen időjárás következtében — a Nemzeti Bank és az Állami Biztosító felmérése szerint — a növénytermesztés kiesése 8 millió forint lesz. A legelők is mind víz alatt voltak a nyáron, így a tejtermelés is kétszázezer literrel marad el a tervezettől. Szövetkezeti szinten összesen 11 millió forint a kiesés, s ennek következtében 5—7 millió forintos veszteség várható a csaholci Erdőhát Termelőszövetkezetben. ____________ (s. b.) Vietnami jegyzék A Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztériuma jegyzékben szólította fel a kínai külügyminisztériumot arra, hogy adjon konkrét választ a vietnami—kínai tárgyalások harmadik fordulójának megtartásával kapcsolatos vietnami kezdeményezésre. Emlékezetes, hogy március elején a kínai fél egyoldalúan félbeszakította a tárgyalások második fordulóját, arra hivatkozva, hogy az adott időpontban „lehetetlen és célszerűtlen” a tárgyalások folytatása. Azóta Vietnam két alkalommal is kifejezte készségét a tárgyalások felújítására, konkrét időpontot javasolva a harmadik forduló megkezdésére. Peking azonban mindkétszer elutasította ezeket a konstruktív javaslatokat: Ily módon — mint a jegyzék hangsúlyozza — a kínai felet terheli a felelősség a tárgyalások feltartásáért. BECS Haderőcsökkentési tárgyalások A közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat csütörtökön megtartott 256. plenáris ülésén előbb Edward Jackson brit, majd pedig Nyikolaj Tara- szov szovjet nagykövet szólalt fel. Nagy-Britannia küldöttségének -vezetője beszédében — a létszám vitával kapcsolatban — megismételte a nyugati fél álláspontját: azt bizonygatta, hogy a nyugatiak a létszámkérdés megnyugtató, mindkét fél számára el- fogadhátó tisztázására törekednek, s kétségbevonta, hogy a szocialista országok ugyanezt szeretnék. Taraszov nagykövet a brit delegátus fejtegetéseit a szocialista országok álláspontja helytelen értelmezésének és a tények elferdítésének nevezte. Rámutatott, hogy a Varsói Szerződés tagországai kielégítő választ adtak a nyugati félnek valamennyi — a létszámadatok tisztázásával ösz- szefüggő — kérdésére. Ez alól, természetesen, kivételt képeznek a Varsói Szerződés szervezetével kapcsolatos kérdések, mivel azok nem tartoznak a bécsi fórum hatáskörébe. A szovjet küldöttség ' vezetője emlékeztetett arra is, hogy a szocialista országok kezdeményezése alapján sikerült ez év elején kicserélni a két félnek a középeurópai térségben állomásozó haderőire vonatkozó újabb adatokat. A haderő-csökkentési tárgyalások következő plenáris ülését jövő csütörtökön tartják a bécsi Hofburgban. Salvadort a jobboldali terror újabb hulláma borította el: november végén a fővárosban elraboltak hat baloldali politikust. A forradalmi demokratikus front (FDF) vezetősége éppen ülésezett, amikor a biztonsági szolgálat 200 egyenruhás és civil fegyverese megrohanta helyiségüket. Magukkal hurcolták őket az épületben talált 25 személlyel — középiskolásokkal és oktatókkal — együtt. A hat áldozat megkínzott tetemére a főváros déli részén egy temetkezési vállalat telepén bukkantak rá, az eltűnt diákokról és tanáraikról ez ideig semmi hír. Napi 70—80 áldozat A Salvador valamennyi haladó szervezetét felölelő egységfront meggyilkolt vezetői közt volt Alvarez Cordova, tavaly még maga is a kereszténydemokrata kormány minisztere, az ország egyik legnagyobb földbirtokosa, aki szakított a juntával, s minden vagyonát, befolyását felhasználva a forradalmi erőkhöz állt. Meggyilkolták Juan Cha- cont, a népi forradalmi tömb főtitkárát Manuel Francót, a nemzeti demokratikus unió vezetőjét és Humberto Men- dozát, a népi feiszabadítási mozgalom képviselőjét. Az FDF nyilatkozatában leszögezte, hogy bár mozgalmukat érzékeny veszteség érte, az erőviszonyok mit sem változtak az országban. A front — amely egyébként még aznap megalakította új vezetőségét — tovább él! A véres események óriási felháborodást keltettek az országban és a határokon túl. Több latin-amerikai fővárosban tüntetéssel tiltakoztak a demokratikus szervezetek a salvadori junta s a vele együttműködő halálbrigádok terrorcselekményei ellen, melyek ma már naponta 70—80 áldozatot követelnek. Tengerészgyalogosok készenlétben Tovább fokozza a feszült-, séget a közép-amerikai földrészen, hogy a salvadori junta szövetségeseitől kért és — úgy tűnik — kap támogatást hatalma fenntartásához. A napokban Guatemala Honduras és El Salvador katonai erői közös hadgyakorlatot tartottak „a gerillák megsemmisítésére”. Több lap szerint a gyakorlaton az USA tengerészgyalogos egységei is részt vettek. Diplomáciai és katonai források alapján még decemberben összehangolt támadás várható a felszabadító erők ellen: a hondurasi határ közelében összpontosuló, s jelentős területeket ellenőrző hazafiakat kívánják megsemmisíteni. A hivatalos hondurasi nyilatkozat annyit közölt, hogy megkezdődött a guatemalai egységek átcsoportosítása Honduras területére. Katonai körökben kijelentették : „Készek vagyunk a salvadori hadsereg korlátlan támogatására”. További értesülések szerint az amerikai tengerészgyalogosok változatlanul ott tartózkodnak a salvadori parti vizeken. Az USA minden anyagi és katonai támogatást megad a Hondurasban és Guatemalában állomásozó somozista csapatoknak s a kubai ellenforradalmároknak, akik ugyancsak salvadori bevetésre készülnek. Veszélyes helyzet A külföldi beavatkozás közeli veszélye érthetően aggodalmat szül. Panamai megfigyelők szerint bármilyen intervenció közvetlen, súlyos veszélyt jelentene az egész földrész biztonságára nézve. Az FDF egyik vezetője ugyanakkor kijelentette: „Semmiféle külföldi hatalom nem dönthet a salvadoriak sorsáról. Készek és képesek vagyunk szabadságjogaink megszerzésére, megvédésére. Hat bajtársunkat megölték, de nem egy szervezettel, csoporttal állnak szemben, hanem egy néppel, melynek pusztán két lehetősége maradt: győzni, vagy meghalni”. Cziráki Péter Az USA kormánya még mindig nem biztos abban, hogy az 52 amerikai túszt az iszlám diákok átadták-e a teheráni kormánynak, illetve, hogy pontosan hol őrzik őket. Képünkön: a változatlanul lezárt és szigorúan őrzött teheráni nagy- követség kapuja „Le Reagannell”, „Győzzön az iszlám!”, „Sokáig éljen Khomeini!” feliratokkal. Ammani források szerint a jordániai—Szíriái ellentétek a szaúd-arábiai közvetítés ellenére sem szűntek meg. Képünkön: Husszein jordániai király egy csapategységet látogat meg a határvonal közelében. Képtávírón érkezett Az FDF gerillái. (Fotó — MTI Külföldi Képszolgálat — KS)