Kelet-Magyarország, 1980. december (40. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-14 / 293. szám
■kSSSSZSSSBH Hűség a jókedvhez Nevetéssel kezdődik a beszélgetésünk. A kérdés a hibás: „Nehéz-e ingázó asszonynak lenni?” Márton Gyuláné a Nyíregyházi Konzervgyár csomagolóüzeméből Bújon két kislányt nevel. Bejár 14 éve. Márton Gyuláné — Nehéz? Fél nyolctól dolgozom negyed ötig. Ez így szép, de hattól hatig vagyok távol. Négykor kelek. Ha nem segítene a család, a férjem, akkor nem is tudom, mi lenne. A háztartás gondja így is jórészt az enyém. És szerencse az is, hogy a gyár megértő. Egy műszakon vagyok... — Tanulás? Szórakozás? Könyv? Élet? — Munka, itt néhány tanfolyam, utazás. A gyerekek miatt már voltunk nyaralni, őket vinni kell, hiszen a nagy már 13 éves ... Keczkó Mihálynéhak a főzeléküzemből két kislánya van. • — A tanulóidővel együtt — itt lettem szakmunkás — nekem is 14 évem van a gyárban. Nagy cserkeszről járok. Az utazás maga kétszer 25 perc. — Mire van ideje? — A két gyereket, ha szomorúan is, hatkor kiverem az -ágyból. Csomagolok nekik, készítek a férjemnek, aztán elindulok szaladva. Óvodába már a férjem viszi a gyerekeket. Meg tudjuk a családon belül osztani, hogy ki mit csináljon, de hát ezt másképpen nem is lehetne. Kiszámítottam: 104 forintot keresek naponta. Ez régebben nagyon kellett, most csak kell. Otthonunk van, udvarunk, jószág ... El tudnám tölteni az időmet hasznosan otthon, de munkásnak lenni életforma is. Az ember érzi, ha megbecsülik. Mire van időm? Mindent összevetve sok örömre. Nem azt mondom, hogy nem fárad el az ember, de van, amiért fárad ... — Ingázókkal előfordul, hogy elkésnek... ? — Nálunk annyi a bejáró, hogy hátránya ebből az embereknek nincs. Hegedűs Lászlóné Gégény- ből jár; — Tíz éve, három műszakba. Főzeléküzemes vagyok én is. Nyolc fiút és hét lányt neveltem. Ebből még hét az iskolás. — Hánykor kel? Keczkó Mihályné — Amikor muszáj, de muszáj, mert képzelje el, amíg csak hét gyereket is elkészítek az iskolába! Aki nem próbálta, nem is érti, de ne is értse. Most már jobb. A nagyobb gyerekeimmel együtt vagyunk bejárók, ketten itt dolgoznak a gyárban. Nem tudom megmondani, hogy hány éjszaka maradtam fenn mosni, vasalni, főzni, de kitelne belőle néhány év. — A gyár? — Azt hiszem, szeretnek itt sokan. Tudták, hogyan élek. — Hogyan? mai kézimunkát. Mi ingázók is olyanok vagyunk, mint a többiek, csak hát egy kevéssel több a dolgunk és kevesebb az időnk. Kukucska Józsefné Üjfe- hértón négy fiút nevel: — A gyümölcsüzemben dolgozom, három műszakban. A fele napom a munka meg az utazás. A legnagyobb fiam tízéves, ő megérti, ha azt mondom, hogy fáradt vagyok, de ő se bocsátja meg egészen, ha keveset vagyok velük. Ä hatéves kicsi ki is mondja: „Te sohase érsz rá .,.” Ilyenkor facsarodik el az. ember szíve, de hát kell a pénz is, amit keresek, meg most már, ennyi év után hiányozna az itteni munka is. Én édesanyámnak köszönhetem, hogy dolgozhatok; ha ő nem segítene, akkor leszámolhatnék... Azt hinné az ember, hogy ingázó asszonyokat kérdezve panaszáradatot hall majd. A beszélgetés félbe-félbeszakad, azzal, hogy egymás gyerekeit kérdezik, a magukét mondják. Aztán beszéljük a férjeket, hiszen azok sem egyformák, mondjuk, hogy a vonatnak is jobban kellene igazodnia a műszakokhoz, hiszen vannak, akik vonatról vagy buszról érkezvén, másfél-két órákat várnak. — Én már mondtam, hogy menjünk a kocsmába ... — Bajuszt ragasztunk... Panasz ez is a maga módján, de megint a jókedvhez segít. ___ — Az az igazság, hogy tizenöt, tíz, de akár öt év alatt is munkássá lesz itt az ember ... — Aki nyűgölődve kezdi, az megszökik hamar, aki maHegedüs Lászlóné Kukucska Józsefné — Nézze, nekem a gyerekeim egészségesek. Jók is. Segítenek, de kicsi koruktól erre nevelem őket. így könnyen ■hűséges marad a jókedvéhez az ember. Másfél órát utazom csak vonaton, ehhez jön még otthon a busz. Viszek magamrad, az talán meg is szokja... A beszélgetéshez tartozik: mind a négyen elismerten jó dolgozók, törzsgárdatagok, olyan emberek, akikre bármikor számíthat a gyár. Nem is véletlenül. öt óra. Nyáron hajnal, télben éjszaka még. Tavasz, nyár, ősz, tél. Borzongtató szél, eső, kopogós fagy. Várjuk a vonatot. Néhányan, akik valahova messze utaznak, de a többség minden reggel itt áll, reménykedik, hogy nem fog késni. Napi ingázók. Aki távolabbról jön az helyet talál'magának, aki később száll fel, állni fog. Nap-nap után, mert a reggelek egyformák hétfőtől péntekig. Az ingázókról sokat, sokféleképpen írtak, de valahogy úgy, hogy mindig az ingázó férfiakról. A nőkről szinte soha. Városainkban sorra épültek a gyárak. És egyre több női munkáskezet is kívántak, egyre messzebbről vonzották az asszonyokat. Női ingázók. Lányok, anyák, feleségek. Ök szólnak, róluk szólunk, értük szól ez az oldal. VENDÉGÜNK Hornyok Tiborné országgyűlési képviselő „Tisztelem őket!" Az oldalt írta: BARTHA GÁBOR Fényképezte: JÁVOR LÁSZLÓ OTTHON Ha van a világon hivatás, ami szép, akkor az asszonyok otthont teremtő, családot összetartó hivatása az. Mondják, és ez is igaz, hogy minden munka, amit szívvel, lélekkel végzünk, hivatás, és az lenne a jó, ha a munkáját mindenki így végezné. Naponta láthatunk a munkaidő leteltekor boltokba rohanó asszonyokat, ! súlyos csomagokkal utazókat, mert mire hazaérnének, már bezár otthon a falusi bolt. Nem gondolom, hogy mindenkire igaz, de amíg a férjek egy korsó sörrel leöblítik a munkanap porát, az asz- szonyaik sorban állnak, vagy talán már otthon főznek, kapkodva takarítják a hajnalban otthagyott lakást, készítik a gyerekek másnapi ruháját, hallgatják közben, hogy mi minden történt az iskolában, és sokan elvégeznek ugyanannyit, mintha egész nap otthon lehettek volna, mintha a napi gyári nyolc óra munka előtt és után nem kellett volna várakozniok, utazniok. A gyárban a művezető panaszkodik: az asszonyok munkáján megérzik, ha otthon gondjaik vannak, kedvetlenül mondják, hogy egy-egy beteg gyerek munkaszervezési gonddá lesz; mérgelődnek, mert különösen téli időben, késnek a buszok, vonatok, késnek hát a munkások is. És otthon? Otthon az lenne a természetes, az lenne a jó, ha az édesanya játszani ülne a gyerekek közé, ha mosolyogva tudná vigasztalni a talán munkahelyi kellemetlenség miatt bosszús férjet, ha csinos lenne, vidám, sugárzó. Otthont, családot I összetartó feleség és anya. A világ körülöttünk mindig gyorsabban változik, mint bennünk (és lett légyen bár egyre több az otthoni munkát megszervezni, megosztani tudó család, megértő férj és gyerek), családok ezreiben még mindig az asszony az, aki kiszolgál, ő az, akitől várnak, akkor is, ha a napi munkája a sokszor bizony kényelmetlen utazással együtt, több, mint a | többieké. Nem hiszem persze, hogy a családokon belüli rossz beidegzettségen változtatni tudna akárhány jegyzet is, de elmondani, hangsúlyozni ezeket a gondokat, figyelmeztetni rájuk nem lehet elégszer. És lehet, hogy itt, a nők oldalán nem is az asszonyoknak, hanem a férfiaknak címzett ez a néhány sor. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. december 14. — Az ingázó asszonyok? Azt gondolom, hogy rendkívül izgalmas, és legalább annyira nehéz téma. Hogy gond, az biztos. Elmondom, hogy piricsei vagyok, ingáztam lánykoromban Nyírbátorba, mint diák, aztán ingáztam Piricséről ide, de túl ezen ma is rengeteget utazom, sokszor autóbuszon. — Bevallom, hogy még nincs olyan felmérésem, amiből tudnám, hogy például az én kerületemből hány asz- szony, lány utazik naponta, ismerem viszont a tele autóbuszokat és ismerek sok asz- szonyt, aki maga is ingázik. Nem vígasztalás, és nem oldja fel egy életforma feszültségeit, ha elmondom, hogy diáklányként számtalanszor mentünk Piricséről gyalog Bátorba, és sokszor mentünk haza gyalog. Egész egyszerűen azért, mert nem volt autóbusz, mert órákat kellett várni rá. Persze az is baj, ha zsúfolt a busz, vagy a vonat. Egy biztos: most a menetrendek összeállításánál elsődlegesen az üzemek dolgozóinak az igényeit vették figyelembe, úgy, hogy ne kelljen órákkal előbb elindulni, és ne kelljen munka után órákat várni. — Az ingázás. Világjelenség, de nem egyértelműen rossz. Emlékezzünk csak arra az időre, amikor az volt a gondunk, hogy az asszonyok nem tudtak elhelyezkedni. Volt ilyen. Az ingázó asszonyok közül sokan tanultak, szereztek valamilyen képesítést, fejezték be az esetleg korábban abbamaradt általános iskolai tanulmányaikat. Ez egyértelmű emberi gazdagodás. A megkeresett pénz a családok életén jobbít, a boltok forgalmán lendít. Végül: szükség van a gyárak termei lésére is. — Ügy telepíteni gyárakat, hogy minden faluba jusson munkahely, nem is lehet. Csak példaként : talán lehetőségünk van rá, hogy Ombolyon egy varrodát létesítsünk. Hetven asszony dolgozna ott. Nos, Ombolyról nem kellene ingázniuk az asszonyoknak, de a községben ehhez a varrodához nincs elég munkaerő. Ingázni fognak tehát néhányan Ömbölyre. — Mi az, amit tenni kellene, vagy lehetne? Az ingázókra általában igaz, hogy kevesebben tanulnak közülük. Részben a családok magánügye, de nevelési kérdés is, hogy a naponta órákat utazó asszonyoktól ne követeljenek annyit otthon, mint a többiektől, hogy ott többet vállaljon a hagyományosnak hitt asszonyi kötelességekből a család. Túl ezen: könnyíteni az asszonysorsokon az üzemek tudnak. Klubbal, ahol ez kell, a bevásárlások segítésével; ezt teszik is sok helyütt. Lehetne beszélni arról, hogy egy férfi, ha munka után várnia kell, bemehet egy presszóba, megihat valamit. Ha egy nő tenné ezt, sokan felháborodnának. Ez megint szemlélet kérdése, és anyagi kérdés annyiban, hogy aligha van pénzünk női teá- zókat nyitni. — Végezetül: a nők ingázása is társadalmi jelenség. Minden üzemnek a maga dolgozói életén kell könnyítenie, már ahol ezt lehet. A dolgok emberi oldala: látom és értem a naponta utazókat. Tisztelem őket érte.
