Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-06 / 261. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. november 6. Divatos... MA MAR RÉG NEM DIVATOSAK, de még a fejek­ben mindig úgy tartják számon, hogy igen. A divatos szak­mák között az elsők közé tartozik az autószerelő, a kozme­tikus, a női fodrász és még néhány szakma. Némely szak­munkásképző intézetbe ilyen szakokra nehezebb bejutni a fiataloknak, mint a középiskolákba, olyan a túljelentkezés és olyan nagyok a követelmények. Sok csalódástól ment­hetnék meg a szülők a gyermeküket, ha sikerülne meg­értetni velük: a választott divatos szakma ma már nem nyújt olyan kecsegtető kereseti lehetőséget és nem is olyan kényelmesen végezhető, mint azt sokan hiszik. Példákat soroltak az egyik megbeszélésen arról, hogy az autószerelő tanulónak jelentkező fiatalok már az első években arról panaszkodnak: nem egészen ilyennek kép­zelték a szakmát. Kiderül ugyanis a gyakorlati munka so­rán, hogy nemcsak okos és könnyen kezelhető műszereket kell kézbe venni az autószerelőnek és mérni a különböző paramétereket a gépkocsikon. Megvan ennek a munkának is a neheze, a fizikai erőt is megkívánó oldala, amikor bi­zony alá kell feküdni a kocsinak, hiába jéghideg a szerelő- csarnok és netán hosszú órákig is kénytelen bajlódni a hibakereséssel, javítással. A Volán vállalat egyik vezetője is megerősítette, hogy a fiatal autószerelő szakmunkások sokszor csak a szépet keresik a szakmában, pedig mint minden munkának, en­nek is megvannak az árnyoldalai. Azzal együtt kell el­végezni és elfogadni. UGYANCSAK HOSSZÜ ideig a divatos, felkapott szakmák közé tartozott a kozmetikus szakma. Két ok ját­szott közre általában: az egyik a magas jövedelem ígérete és a munka szépségvarázsló jellege. A jövedelmek tíz-ti­zenöt évvel ezelőtt valóban irigylésreméltóan magasak voltak, csakhogy akkor se mindenkinek, hanem a jól me­nőknek, a felkapottaknak. És azóta' eltelt jó néhány év. Valóságos ostrom kezdődött, amely tart ma is, a szakma megszerzésére, miközben újabb kozmetikai szalonok alig- <alig épültek, s ugrásszerűen megszaporodott a kozmetiku­sok- száma. A megyében a fodrászszövetkezet állományá­ban jelenleg ötvenhat kozmetikust tartanak számon a gyesen lévőkkel együtt, akik közül többen azért maradnak inkább a gyermek mellett, mert havi jövedelmük nem len­ne több, némely esetben kevesebb lenne a gyes összegénél. A több éves szakmai gyakorlattal, kialakult vevőkör­rel rendelkező és forgalmas szalonban dolgozó kozmetiku­sok ma is megkeresik általában az öt-hatezer forintot, de a kezdők — akik közül nem is tudnak mindenkinek ál­landó munkát adni — ennek tizedrészét, öt-hatszáz fo­rintot keresnek. Ök ugyanis nehezen jutnak állandó és jól forgalmazó szalonba, várniuk kell, amíg valaki elköltözik, távolabbi helyre férjhez megy, vagy elhagyja a szakmát. Ilyen is van ma már a kozmetikus szakmában. A kozme­tikusok a forgalom után kapják a fizetésüket, s többen megunva a bizonytalant, inkább elhelyezkednek egy má­sik munkahelyen a biztösabt!) h‘avi 'fizetésre alapozva. /*% & jj JfiriQt rí* ° ‘ Belülről nézve ilyen a kozmetikuspalya, de a külvilág, a közvélemény nagy része nem ilyennek látja. Tovább tartja magát a divatos szakma hamis nimbusza. Tavaly­előtt egyetlen tanulót küldhetett iskolába a szövetkezet, de a jelentkezők száma elérte a hatvanat. Tavaly már nem is volt tanulófelvétel, mert a végzetteket se tudják foglal­koztatni. Mégis az idén is elkezdődött az ostrom, a szülők nem hiszik el, nem fogadják el, hogy gyermekük megvaló­síthatatlan célokat tűzött maga elé, sokszor az ő buzdítá­sukra. És keresik rendületlenül a protektorokat, a támo­gatókat ... IDEJE FELÜLVIZSGÁLNUNK a korábbi hiedelmeket, hamis illúziókat a divatos szakmákról. Egyszerűen nincs annyi szakemberre szükség ezekben a szakmákban, mint amennyit a divat odahajszol. S még ha el is végzik az is­kolát, bizonyítvánnyal a zsebükben nézhetnek más mun­ka után. És nem is könnyű ma már más munka után nézni... P. G. Maradandó látáscsokkenést okozott... Verekedők a bíróság előtt Könnyű testi sértés miatt ítélte el a Nyírbátori Járás- bíróság a 33 éves penészleki Gál Mihályt. A lopásért ed­dig háromszor büntetett elő­életű Gál és családja hosz- szabb ideje haragban volt egy penészleki családdal. Áp­rilis 12-én Gál apjával és György nevű testvérével be­ment haragosa udvarára és veszekedni kezdett a család­dal, majd egy karóval meg­ütötte a házigazda feleségét. Ütése könnyű sérülést oko­zott,- amiért a bíróság — mint visszaesőt — háromhó­napi szabadságvesztésre ítél­te. A büntetést börtönben kell letölteni. Az ütés is nagyobb volt, a büntetést is nagyobbra szab­ta a bíróság a tiszadobi vere­kedésért. Még tavaly decem­ber 2-án történt, hogy az ak­kor 19 éves Kanalas János tiszadobi lakos egy helybeli embert minden ok nélkül le­ütött a cukrászda előtt. A sértett állkapocs-nyaktörést szenvedett, sérülése mintegy h;t hét alatt gyógyult meg. A más ügy miatt előzetes letar­tóztatásban lévő Kanalas Já­nosra a Nyíregyházi Járás- bíróság dr. Demeter Ferenc tanácsa másfél év börtönben végrehajtandó szabadság- vesztést szabott ki és 3 évre eltiltotta a közügyektől. A 29 éves pócspetri Májer József tavaly Nyíregyházán nyaralt testvérénél. Egyik nap összeszólalkozott egy új­donsült ismerősével, majd egy kerítésből kitört lécda­rabbal a fejére és a karjára ütött. A fejre mért ütéskor a karó vége a sértett szemébe vágódott, s maradandó látás­csökkenést okozott. A lo­pásért eddig két alkalommal büntetett Májer Józsefet — mint többszörös visszaesőt — maradandó fogyatékosságot okozó testi sértésben mondta ki bűnösnek a Nyíregyházi Járásbíróság, s kétévi fegy- házban letöltendő szabadság- vesztésre ítélte, mellékbünte­tésül 3 évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Mindhárom ítélet jogerős. Új óvoda Fehérgyarmaton Az ősz óvónőknek, szülők­nek, de főleg a kicsinyeknek hozott nagy örömöt Fehér- gyarmaton: elkészült egy új óvoda. Az öröm kettős volt, hiszen az alapásástól, a szak­ipari munkákon át a teljes beüzemelésig az egész város segített társadalmi munkával. A 3,3 millió forintos létesít­ményben a gyerekeket öltöz­tető-, ebédlő-, játszó- és alvó­szoba várja, Mód nyílt logo­pédus állandó elhelyezésére is. Az óvónők a legkorsze­rűbb szociális létesítménye­ket használhatják. Ugyan, jelenleg csak 50 gyerek elhelyezésére nyílott lehetőség, azonban a fűtés­berendezés, a konyha s a járulékos építmények 100 ap­róság elhelyezéséhez szüksé­ges létesítményt bír el. S mivel Fehérgyarmaton szinte mindenki kész a további se­gítésre, talán hamarosan megduplázódhat a jelenlegi létszám a Május 14-e téri la­kások szomszédságában a he­lyi költségvetési üzem gondo­zásban készült óvodában. (M. K.) A „Citrusfa" szépsége Ha a folytatás is olyan lesz mint a kezdet, betölti hivatá­sát a „Szellem napvilága” cí­mű sorozat, mely a diákok irodalmi műveltségét igyek­szik a tananyaghoz alkalmaz­kodva elmélyíteni, illusztrál­ni és kiegészíteni. Dicséret il­leti a mátészalkai úttörő- és ifjúsági házat, mert otthont adott a sorozatnak, és elis­merés jár a MOM-nak, ahol kaptak a lehetőségen, és a nemrég épült hangulatos if­júsági klubban megismételte­tik a programokat, immár a munkásművelődés céljait szol­gálva. A „Citrusfa” című első mű­sor október 31-én a magyar népköltészet szépségeibe ve­zette el a nagyszámú hallga­tóságot: Kertész Lilla előadó- művész, aki egyébként ottho­nos a vers- és prózamondás­ban, az éneklésben, Oláh Fe­renc zongoraművész kíséreté­vel maradandó élményt szer­zett. Tréfás, csipkelődő virág- énékek, vidám és szomorú népdalok, mondókák hang­zottak el felvillantva a nép- költészet sokszínű, gyönyörű világát. A „Kőműves Kele­men” ballada pedig a mű és az előadás drámai szépségei miatt külön is említést érde­mel. Ha a műsor színvonalát di­csérjük, nem feledkezhetünk meg a népköltészet ismereté­be kalauzoló rövid összekötő szövegről sem, mely segített megérteni irodalmunknak ezt a méltán szeretett fejezetét. Kertész Lilla műsorát továb­bi hét követi, s ha a sorozat a színvonalas irodalomtaní­tást nem is helyettesítheti, nagymértékben kiegészítheti azt. S. Z. Ismeretlen Sosztakovics-opera Andrej Petrov, ismert szov­jet komponista a Leningrádi Akadémiai Színház rendezője egy korábban ismeretlen Sosztakovics-opera bemutatá­sára készül. A szerző e komi­kus operáját Puskin: Mese a papról és szolgájáról című művének motívumai alapján írta. A fiatal zeneszerzőnek ezt az alkotását soha sem mutatták be, a kottákra a Lenfilm Stúdió archívumá­ban bukkantak rá. Kiderült, hogy a 30-as évek közepén Sosztakovics a Puskin mesé­jéből készülő rajzfilm számá­ra írta a muzsikát. A szer­zők komikus filmoperának szánták az alkotást. Elkészül­tek a rajzok, a bemutatóra azonban nem került sor. A második világháború idején bombatalálat érte a raktárát, s a rajzfilmből mindössze 50 méter hosszú szalag maradt. Moszkvai és leningrádi mú­zeumokban, a Sosztakovics család emlékiratai között si­került megtalálni az opera zenekari kottáit. A muzsika népi, vásári hangulatot áraszt. Vonatülések Tunéziába Mini bÉtormintabolt? Huzatok személyautókhoz Új üzem a Pazonyi úton A napokban fejezi be a Nyíregyházi Bútoripari Szö­vetkezet azoknak a vonatülé­seknek a kárpitozását, ame­lyek a Ganz-MÁVAG-ban gyártott vasúti kocsikon egy észak-afrikai országba, Tu­néziába kerülnek. S paég az idén megkezdi az Üj-Zéland- ba szállítandók készítését. Az ülések fémvázait a Nagykál- lói Vas- és Fémipari Szövet­kezet állítja elő. Mindezek ellenére a korábbi évekhez képest, e tevékenységük iránt csökkent az érdeklődés. Hogy a bútoripari szövetkezet áz idei — 46 millió forint — ter­melési tervét megvalósítsa, egyéb komoly feladatok el­végzésére vállalkozott: fel­újítja a hajdúszoboszlói, il­letve a szabadság-hegyi OKISZ-üdülő bútorait. Fél éve jelentkezett a szö­vetkezett a piacon a kétsze­mélyes, variálható francia­ággyal. E termék tulajdon­képpen két darab heverő­bői áll, amely, ha úgy tet­szik különválasztható. Az~ ágyneműt az alsó részben le­het elhelyezni, de gyárt szó­ló ágyneműtartókat is. Jelentős bevétele szárma­zik a szövetkezetnek a sze­mélyautó üléshuzatok gyár­tásából. Külön megrendelés­re bármilyen közúti jármű üléseire készít huzatokat. Havonta ezer darab kerül ki a műhelyeiből, de ha az alap­anyag-ellátás javulna, többet is értékesítene, mert a var­rodájába modern gépeket vá­sárolt, s így nőtt a termelé­kenység. lesó Ottó, a szövetkezet el­nöke elmondta: a jelenleg gyártott bútorok országosan nincsenek összhangban a la­kások méreteivel, vagyis ke­vés a kis méretű bútor. E gondot a jövőben úgy pró­bálják csökkenteni, hogy egyre több kis méretű ter­méket állítanak elő. 1981-ben a Dózsa György út 9. szám alatt (a volt irodaépületük­ben) egy mintaboltot szeret­nének kialakítani. Erről je­lenleg a városi tanáccsal tár­gyalnak. Ahhoz, hogy a ter­veiket megvalósíthassák, az ipar és a kereskedelem ed­digiektől tevékenyebb hozzá­járulása is szükséges. Például szerelvényekből, bútorszöve­tekből, fűrészárukból nem mindig kapnak elegendőt. A bútoripari szövetkezet dolgozóinak munkakörülmé­nyei az utóbbi időben sokat javultak. A kárpitosrészleg a Marx téri elavult épületek­ből átköltözött a Pazonyi úti telepre. Ott korszerű üzem­csarnok, étterem, valamint állandóan hideg-meleg víz áll a dolgozók rendelkezésére. Távlati terveik szerint az asz­talos- és üvegesrészleg is a Pazonyi úton kap helyet. Ezt viszont az nehezíti, hogy mindkét üzem áttelepítése csak további komoly anyagi befektetések árán lehetséges, hiszen porelszívót és több drága berendezést kell ven­niük. Az üvegesek áttelepü- léséhez csak egy-két szom­szédos lakóház lebontásával nyerhetnek helyet. Minden­esetre a már megtett lépések is megfelelő alapot nyújta­nak ahhoz, hogy a szövetke­zet egy-egy részlege a ko­rábbiakhoz képest szervezet­tebben, korszerűbben, szalag- szerűen termeljen. Ahol lehet hamarosan áttérnek a két műszakos munkarendre. r ÉV VÉGÉRE: 13200 Gázzal fűtött lakások ! Újabb bekötések még áz idén PiftßlfcoV-; Ebben az évben is gyarapo­dott a megyében a korszerű fűtéssel rendelkező földgáz­felhasználók száma Szabolcs- Szatmár megyében. Október elsejével összesen 13 048 föld­gázfogyasztót tart nyilván a megye három településén a TIGÁZ. Ebből 172 Vásáros- naményra, 64 Nyírtelekre jut. A vállalat dolgozói folytat­ják az erre az évre beüteme­zett munkát; folyamatosan üzembe helyezik az elkészült szerelvényeket, berendezése­ket. Vásárosnaményban az erre az évre tervezett mun­kákat — több, mint hatvan lakás bekötését — az elmúlt héten befejezték. Az ott dol­gozó két brigád Nyíregyhá­zán folytathatja tevékenysé­gét. Nyírteleken a befejezés előtt álló új ABC-áruházban helyezték gáz alá a SZÁÉV készítette belső szerelést, il­letve berendezést. Nyíregyházán a legjelentő­sebb szerelési munkák a Kert köz térségében folynak. Az Ibrányi Építőipari Szö­vetkezet kivitelezésében épü­lő 48 lakásos házban — ha a műszaki átadás idejében megtörténik — még ebben az évben égni fog a gáz. Meg­kezdték a gázszerelést abban az új óvodában is, amelyet az ÉPSZER épített. Itt a be­üzemelés már napok kérdé­se. A kórházzal szemben, a Szántó Kovács János utcá­ban a SZÁÉV egy héten be­lül átad egy 20 lakásos töm­böt. A gáz ebben az évben ebbe az épületbe is eljut. Je­lentős munka a Csallóközben rövidesen átadásra kerülő nyugdíjasok házának gázsze­relése, amelyet az ÉPSZER vitelez ki. A műszaki átadás már megtörtént. A 71 lakás­ba a konyhai használatú földgázt is rövidesen bekötik. Az ingatlankezelő vállalat felújítási munkáival egy idő­ben korszerűsítik a gázszol­gáltatást a Szabadság tér 8—9 szám alatti épületekben is; kicserélik az elavult tűz­helyeket és konvektorokat. A Széchenyi utca 20. szám alat­ti épületben befejezték a be­rendezések cseréjét. Az év hátralévő részében a város különböző pontjain — a meg­lévő vezetékhálózat mentén — még mintegy húsz lakásba köti be a szovjet földgázt a TIGÁZ. Korszerű gázfűtésre tér át napokon belül a nyíregyházi MÁV-állomás is; elkészült a gáztüzelés a központi fűtést biztosító kazánhoz. Jelenleg a próbaüzemelés folyik; be­állítják a biztosító és sza­bályozó automatikát. Rövi­desen leállítják a füstokádó mozdonykazánt. Év végére — a tervezett munkák befe­jeztével — a vezetékes föld­gázt használók száma 13 200- on is jóval felül lesz a megye három településén. — tá —

Next

/
Thumbnails
Contents