Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-12 / 240. szám
1980. október 12. o A népszerűség „árnyékában44? Három asszony, akiknek férjei ezrek hangulatát, munkáját, netán életkörülményeit befolyásolják. A tsz-elnök, a futballista és az igazgató feleségei, akik a legtöbbször a háttérben maradnak. Árnyékban élnek, vagy ők a szürke eminenciások? Tiszadada, általános iskola. A helyi termelőszövetkezet elnökének felesége, Gaálné Csongár Mária tanítónő szélesen mosolyog a jelzőn: — Szürke eminenciások? Gaálné Csongár Mária Mi... ? Másfél éve választották meg elnöknek a férjemet, de akár hiszi, akár nem, azt sem tudom, hány hektáron gazdálkodnak. Hát azt, hogy miből mennyit termelnek! Enélkül pedig hogyan is szólhatnék a gazdálkodásba? De azt hiszem, ha meg is próbálnám, csak mosolyogna rajtam. — örül annak, hogy férjét elnöknek választották? Elgondolkozva mondja: — Nagyon felemás érzés ez. Annak persze örülök, hogy bíznak benne, hallgatnak rá, de melyik asszony örül annak, ha a férje még éjszaka és gyakran ünnepnapokon is dolgozik? Balsán laktunk korábban, férjem a vencsellői tsz-ben volt agronómus, akkor majd’ minden estét velünk töltötte. Most? Ha estére meglátom a szolgálati Moszkvicsot a lakásunk előtt, már tudom, hogy az éjszakát megint a földeken, vagy a majorban tölti. — Szeretik Tiszádadát? — A férjem nagyon, öt már mindenki ismeri, engem jó néhányan még csak úgy, mint a tsz-elnök feleségét. Ha pedagógusként is ismernek majd, biztosan és is megszeretem a falut. Az az igazság, a férjemmel ellentétben eléggé szűk körben mozgok, leköt a család, a háztartás, a tanítás. De most várjuk a második gyermeket, a gyesen biztosan több időm lesz az ismerkedésre, barátkozásra. — Kevés ember van a megyében, aki ne ismerné a következő nevet: Moldván. Az NYVSSC szőke, jó kötésű középpályásról van szó, aki futballistaként megjárta már fél Európát. Népszerűség, pénz, utazás — hányán vágynak ilyen életre! Moldván Miklósné, a közismert labdarúgó felesége bosszúsan ráncolja a homlokát: — A legtöbben azt hiszik, ingyen, munka nélkül jutunk százezrekhez. Persze, nem is nagyon haragudhatok ■ ezért,. hiszen míg meg nem ismertem Miklóst, én sem vélekedtem másként. Aztán, hogy látom edzésekről holtfáradtan hazajönni, alaposan megváltozott a véleményem az úgynevezett könnyű életről. A Moldván család napjai reggel fél hétkor kezdődnek. Ekkor ébreszti őket a kisfiú, Attila. A reggeli készítése, a családfő feladata, aki 8 óraMoldván Miklósné kor már elköszön, hiszen fél kilenckor kezdődik az edzés. A háziasszony megeteti a legénykét, délelőtt mos, takarít, ebédet főz, mint a legtöbb háziasszony. Gyesen van, egyébként matematika—kémia szakos tanár. Ebédnél együtt a család, de fél kettőkor ismét edzés, és Miklós valamikor este hatra ér haza. — Nem tudom, mit csinálnak az edzéseken, de hogy a fiúk sokszor még vánszorogni is alig bírnak, az tény. S ezek a hétköznapok talán a leg- nyugodtabbak. A meccs napjáról jobb nem beszélni. Éjszaka csak forgolódik, délelőtt már nem találja a helyét, s ha győz, ha kikap a csapat, mindig van ok a bosszúságra. — Csak árnyoldalai lennének a labdarúgásnak? — Nem. Az átlagosnál jóval többet keresnek, s a népszerűség sem utolsó. Ez azonban múlandó, s ha azt akarjuk, hogy a kiöregedett labdarúgó később is megtalálja a helyét, rengeteg múlik rajtunk, feleségeken. Telefonál, vendégeket fogad, jegyzetel, találkozókat szervez, lassan már 30 esztendeje. Mostani íróasztalánál 10 éve dolgozik, a megyei tanács elnökhelyetteseinek munkáját segíti. Azt hiszem, sokan már tudják is, hogy Marko- vics Gyávámról, a népszerű' titkárnőről van szó. Férje, a VAGÉP igazgatója is legalább ennyire ismert megyénkben. Nap mint nap ezrek formálnak véleményt a vállalatról és vezérkaráról. Vajon otthon el tudja feledni gondjait az igazgató? — Igyekszik — mondja a feleség. — Ha látom, hogy nagyon megviselt, karon fogom és kiviszem sétálni a Sóstóra. Negyedszázada vagyunk házasok, volt alkalmam kitapasztalni a legjobb módszert. — Gyakran szóba kerül a munkahely otthon? — Nem túlságosan. De az előfordul, hogy sürgős munkát hoz haza, s én veszem át akkor a titkárnő szerepét. Azonban én soha nem szólok bele a vezetési módszereibe; Szerintem egy vezető feleségének sem az a feladata, hogy tanácsokat osztogasson, az viszont kötelessége, hogy otthon megteremtse a feltételeket a jó munkához. S biztos, hogy a család befolyásolja munkájuk eredményességét. Markovics Gyuláné Azt hiszem, aki a magánéletét sem tudja rendben tartani — mindegy, hogy társsal, vagy társ nélkül — képtelen egy többszáz emberből álló kollektíva munkáját irányítani. VENDÉGÜNK Asszonykezek Asszonyaink nélkül bezár- - hatnák a boltot — fogalma- 5 zott nemrég megyénk egyik ; nagy zöldség- és gyümölcs- termesztő termelőszövetkezetének elnöke. Számokkal is alátámasztotta állítását. Háromezer hektáron gazdálkod- nak, négyszázegynéhány tagjuknak csaknem fele nyugdíjas. Amit lehetett, gépesítet- > tek, a férfiak zöme a gépekkel dolgozik. De a kertészetig ben — ami a gazdaság jöve- j delimének csaknem kéthar- l madát adta a múlt esztendőig ben — elvétve látni férfit. Az asszonyok metszik a I fákat, s jórészt rájuk vár az I almaszedés is. Húsz éve már, 1 hogy rendszeresen termeszte- | nek paprikát, paradicsomot, j sárgarépát, s ez idő alatt az | asszonyok annyi tapasztalat- | ra, ismeretre tettek szert, I hogy az elfoök meg sem pró- * bál beleszólni munkájukba. I Nyugodtan rájuk bízhatja I ezt az ágazatot, s az ered- I mények őt igazolják. Szándékosan nem írtam le I a szóban forgó téesz nevét, I hiszen ha az adatokat más I számokkal helyettesítenénk, I több tucat szövetkezetre is I illene a kép. A jelenség I ugyanis szerencsére már-már § általános. Egyre több olyan | munkaterületen találkozha- S tunk asszonyokkal a mező- | gazdaságban is, ahol koráb- jt ban ez elképzelhetetlen lett jj volna. Mert ki hitte volna í mondjuk húsz esztendővel ? ezelőtt, hogy napjainkra a ? megye egyik legfontosabb be- | vételi forrása, az almater- i mesztés eredményességét jó- : részt a szorgos asszonykezek :: határozzák meg. De írhatnám a másik jel- : legzetes szabolcsi növény, a js dohány esetét is, ahol szin- 5 tén a gyengébb nem játssza ■ a főszerepet. Hadd ne sorol- j jam tovább a példákat, hiszen a megyét járó ember úgyis nap mint nap láthatja i a nagyüzemi táblákon szor- : goskodó asszonyokat. Ráadásul a zárszámadások ered- , ményei is többnyire önmagukért beszélnek. Mint az írás | elején szóba forgó termelő- ! szövetkezet esetében is. dr. Molnár Ilona, a megyei kórház gyermekgyógyásza Az asszonyok névválasztásáról Milyen egyszerű volt még 30 esztendeje is. Ha mondjuk Kovács Mária férjül ment Szabó Károlyhoz, természetesen Szabó Károlyné lett. Kimondta az igent, s ezzel nemcsak addigi élete, neve is megváltozott. Többnyire végérvényesen. Most? Egyre több a Szabóné Kovács Mária, vagy csak simán a Kovács Mária. — Mivel magyarázható ez a tendencia? — Azt hiszem, igen egyszerű magyarázata van ennek. Korábban nagyon kevés asszony dolgozott olyan munkakörben, ahol szerepe lett volna a névnek, teljesen mindegy volt hogy hívják. Ráadásul a közvélemény sem igen fogadta el akkor az asszonyok névválasztási jogát, erősebben éltek a tradíciók. Most, hogy egyre több asszony szerez diplomát, ezzel párhuzamosan egyre többen is merik vállalni lánynevüket a házasságban. — Az ön férje könnyen beleegyezett a Molnár Ilona névbe? — Természetesnek vette döntésemet, ö is ugyanúgy gondolkodik, mint én, a névviseletnek semmi köze a harmonikus családi élethez. Régen rossz már annak a házasságnak, ahol ez vitaként egyáltalán felmerül. — Munkájából adódóan gyakran találkozhat fiatal anyákkal. Gyakori a leánynév? — Egyre többen tartják meg eredeti nevüket, de ez korántsem jelenti azt, hogy túlságosan sokan lennének. A többség még ma is konzervatív e téren. Hogy mi lehet ennek az oka? Sajnos, a legtöbb helyen még elvárják a fiatalasszonytól, hogy tartsa be az íratlan szabályt, és istenkáromlásnak veszik, ha újítani merészel. — Megszólták-e már önt amiatt valahol, hogy leánykori nevét használja? — Még nem, de azt már észrevettem, hogy néhányan furcsa szemmel néztek rám. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben azok az anyák sem, akik például ismeretlen kórházban, lánynéven szülnek. Sokan sajnálják őket, azt hiszik lányanyák. Mintha egy lánynak bűn lenne szülni. — Sokan mondják, hogy ez a fajta névviselet elsősorban az értelmiségiek között terjed. Valóban így lenne? — A diplomások között valóban többen tartják meg eredeti nevüket. Különösen a művészek, kutatók, orvosok, sportolók közül kerülnek ki az ilyen asszonyok. Miért? Ezek a nők mire házasságot kötnek, legtöbbször a szakmában már bizonyos mértékben névre tesznek szert. Ez sokszor hosszú, kemény munka eredménye, s fölösleges lenne új névvel újra kezdeni. Vannak persze olyanok, akik nagyképűségnek, kivagyiságnak tartják ezt. Pedig szó sincs erről, sőt: sokan férjük jól csengő nevéről mondanak le, mert nem akarnak azzal hivalkodni. Annak a névnek van szerintem igazi tartalma, ami mögött munka áll, s erről sokszor sokan elfeledkeznek. Az oldalt írta: BALOGH GÉZA Fényképezte: ELEK EMIL Almaválogató asszonyok Beregdarócon. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET