Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-12 / 240. szám
Te: „Jól ismerem a nagy magyar Alföldet.” Én: „Amit hangoztattál, meg sem közelíti a valóságot.” Ha visszagondolsz parázs vitánkra, rájössz, hogy elhangzottak ezek a szavak. Sőt, az idézett két mondattal zártuk a beszélgetést. Nem sikerült meggyőznöm téged. Makacsul ragaszkodsz ahhoz az álláspontodhoz: „ha nem győzi a termést betakarítani a paraszt, ne ültessen annyi fát.” Mint a pereces: hajtod a magadét, mert a fiad cipője „ronggyá” ázott a paradicsomszedésben és tüsszentett is legalább kétszer az a „szegény gyermek”. No, dehát miért is ismered Te nagyon jól a nagy magyar Alföldet! Mint mondtad, Te is éltél faiun (35—40 éve), akkor még dolgozott a paraszt. Nem kellett diákság, katonaság, mégsem maradt egy kumma termés sem a határban. Most pedig: „a nap már az égen jár, amikor a busz viszi a földre azt, aki hajlandó menni, és a nap még az égen van, de már jönnek is haza és megint csak busszal. Aztán dologidőben üdülnek, nyaralnak a falusiak. El- kényelmesedtek, csak arra van gondjuk, hogy épüljön az új ház, meglegyen a kocsi. A diák, a honvéd viszont dolgozzon helyettük”. . Nem mondom, egy kissé felment a pumpa. Mérgemben kiabálva érveltem, ilyenekkel vagdalkóztam: „Akkor talán vágjuk ki az almafákat, netán termeljünk újra csak 100 mázsa burgonyát hektáronként. Zárjuk be a konzervgyárat és nem lesz szükség paradicsomra, paprikára?” Letorkoltál: „Nem erről van szó, hanem arról, hogy dolgozzon az a paraszt!” „Hát nem dolgozik?” — tettem fel, később már önmagámnak a kérdést. Dehogynem. Soha ennyi búzát, kukoricát, burgonyát, almát és mást nem termeltek ebben a megyében, mint most. Hol akkor a baj? Az alapos és gyökeres változásokban. Mert mi történt? Húsz évvel ezelőtt a nagy átszervezés idején, amikor a termelőszövetkezetek alakultak, több rríint 100 ezer földművelő volt a megyében és legalább ennyi olyan fiatal és asszony, akik alkalmi és szezonmunkát vállaltak. Akkor nem volt gond az alma, a paradicsom, a paprika szedése. De nem is termett annyi, mint most. A munkaerőfelesleg a tudatos és hasznos ipartelepítéssel, az iskolahálózat bővítésével megszűnt. Csak az elmúlt tíz évben a felépült gyárakban, üzemekben több mint 12 ezer ember talált magának munkát. Aztán megduplázódott a nyugdíjasok, a továbbtanulók száma. Így történt, hogy a termelőszövetkezetben ma alig van ötvenezer aktív dolgozó. A gond tehát egyértelműen nem abból adódik, hogy csökkent a parasztok munkakedve, intenzitása. A falun élők, a mezőgazdasági dolgozók — tapasztalati alapon joggal állíthatom — ma is, mint régen, naponta 12—14 órát dolgoznak — helytállnak a nagyüzemben, de árut és számukra szükséges árut termelnek a háztájiban is. Szó sincs kényelemről, elpuhultságról, lustaságról. Az igaz: sok helyütt busz szállítja őket a munkába, néhány százan üdülni is elmennek évente, de nem ezt, inkább azt kellene kifogásolni, hogy ezek a juttatások arányaikat tekintve még kevésnek is tűnnek. Egy szónak is száz a vége: a mező- gazdasági dolgozó csak annyiban oka, hogy szükség van a diákok, a honvédek, az ipari munkások segítő szándékú munkájára, hogy a jelenlegi termelésszerkezet alapjainak megteremtésében oroszlánrésze volt. ö volt az, aki a gyümölcsfákat ültette és ápolta, megint ő volt az, aki a termésnövelő technológiát elfogadta és * alkalmazta. Ez, úgy hiszem nem bűn, hanem érdem. Ne gondoljunk, és ne is hangoztassunk tehát valótlan, minden reális alapot nélkülöző dolgokat. Ehelyett örüljünk annak, hogy mezőgazdasági termelésünk a világ élvonalában van, hogy megbecsült helyet és rangot vívtunk ki magunknak az európai élelmiszer-termelésben. Visszatérve a gondolatsort indító beszélgetésre: nem olyan már a nagy magyar Alföld, mint volt 30 vagy 40 éve, nem úgy élnek és dolgoznak parasztjaink, mint akkor, de én ennek csak örülni tudok. Az is kedvemre való lesz — mert bekövetkezik —, hogy még kevesebb ember még több búzát, kukoricát és almát fog termelni és nem lesz szükség a betakarításhoz ennyi kézi munkaerőre. Eljön ez az idő, de addig is kell a segítség, mégpedig a jószándékú segítség. Hahner Lajossal, a textilipari tudományos egyesület elnökével a műszaki értelmiségről A Ha a megyében textiliparról beszélünk, ^ Hahner Lajost szinte mindenütt emlír tik; igazgatóként vagy a textilipari tudományos egyesület lelkes mozgatójaként. Hogyan lett textiles? — Előbb csak munka volt, s ahogy jobban megismertem, szívügyemmé is vált a textilipar. Az ismeretség régi, csaknem négy évtizedes már, ami sok tapasztalatra és ismeretségre adott lehetőséget. Ez kínálta az alkalmat: bekapcsolódni a társadalmi életbe is. A textilipar nemcsak ma várja a fiatalokat; az államosítás idején szintén így volt. Én is ifjú szakemberként kaptam olyan feladatokat, amelyek lekötöttek, kitöltötték az életemet. Adódik a párhuzam: csak vannak ilyen zek”? itt es ma ugyan- szakmai mélyvi— Feltétlenül. Szabolcs-Szatmár megyében nagy lehetőségeket kínál ma a textilipar. Egy olyan iparág, amely (néhány üzemtől eltekintve) még egy évtizede sincs ezen a vidéken, amelyiknek gyárairól éppencsak le lehetne venni a jelképes „T” betűt, mert most lesznek gazdaságosak. És közben sok fiatal számára jó értelembe vett karriert is kínálnak. De a munkahely maga nem' elég. Talán még a legjobb helyeken is behatároltak — ami természetesnek is vehetnénk, hiszen egy szakembert meghatározott munkakör ellátására alkalmaznak. Tág horizontú kitekintés nélkül azonban nem érhető el igazán jó eredmény. És ezt a kitekintési lehetőséget kaptam én meg a tudományos egyesületben. Ahol megismerkedhettem a szakma nagy öregjeivel, akik mellett lettem én valóban textiles. Ezért szeretem és ajánlom a többre vágyó szakembereknek ma is a tudományos egyesületet. ön a Magyar Posztó nagykállói gyárá- ^ nak igazgatója, most elsősorban mégis társadalmi munkájáról kérdezném, mint a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület megyei elnökét.' Mit ád atex- tilíparban dolgozóknak á tudományos egyesület? — Talán a legtöbbet: a jó emberi kapcsolatokat. «Azt, hogy kinyílnak egymáshoz a kapuk, ami végső soron a jobb munkában kamatozik. Ez persze csak a legáltalánosabb válasz. Mi, itt a megyében arra törekszünk, hogy a tudományos egyesület lehetőségeit felhasználva, a szétszórtan (Nyíregyházán, Űjfehértón, Demecserben, Mátészalkán és Nagykállóban) letelepült új gyárak és a kevés tapasztalattal rendelkező munkások és műszakiak szakmai fejlődését segítsük. Mondana erre konkrét példát is? — Szívesen, különböző területekről is. Van már például textilipari szakközépiskola a megyében, Űjfehértón. Az onnan kikerült fiatalok öt—tíz év múlva gerincét képezhetik a textilipar szakembergárdájának. De a mi gyárunk példájából kiindulva egy jelentős feszültséget láttunk. Jó néhány 22—26 éves dolgozónk volt a gyáralapítás részese. Betanulás, majd a gyakorlat révén középvezetők lettek, de tulajdonképpen nem rendelkeznek elismerhető szakirányú végzettséggel. Képzésükre mind ez ideig nem is volt reális lehetőség. A megoldásra egy gyár kevés. A tudományos egyesület keretében végzett elemzés és javaslat tette lehetővé, hogy az idén szeptemberben Nyíregyházán, a dolgozók szakközépiskolájában szakirányú képzés induljon — ami egyben perspektívát jelent a gyakorlatban már bizonyított dolgozóinknak. — Egy szakembernek külföldre kijutni és a szakmát ott tanulmányozni mindig nagy érték és varázs is. De például a mi gyárunknak (és sok más vállalatnak) nincs, vagy csak elenyésző számban van lehetősége külföldi tapasztalatcserét szervezni. A tudományos egyesület viszont kiváló lehetőségekkel rendelkezik. Évente sokan utazhatnak vásárokra, kiállításokra, tapasztalatcserékre. Most jött haza például az egyesület 30 fős csoportja lengyelországi tanulmányúiról. Többek között azt a „Befama” gyárat is megnézhették, ahol a mi üzemünkben működő fonodái gépeket készítették. Beszéltek munkásokkal, konstruktőrökkel — az alapos szakismeret a minőségben és a jobb munkában kamatozik. Ezek valóban látványos eredmények, de hogyan szervezik az egyesület napi munkáját? — Az üzemi csoportokra építünk, s itt tárgyaljuk meg a textilruházati ipar ágazatainak sajátos kérdéseit. Ruhaipari, gyapjúipari és kötő-hurkolóipari szakosztályok adnak teret a szakmai beszélgetésekre, a vitákra, itt hozzuk össze az azonos érdeklődésű szakembereket. — Napjainkban kulcskérdés a műszaki információ. Az a jó, ha mindenkihez az jut el, sünire szüksége van, amit legjobban hasznosíthat. Mi ezért megyei szintű programokat szervezünk, az iparági előadásokat pedig a szakosztályok rendezik. Ez utóbbi ankétok, előadások, kerekasztal-beszélgetések zömét az üzemben tartjuk, mert ez a forma felel meg legjobban; itt konkrét témákkal, az üzemeket legjobban érdeklő kérdésekkel foglalkozhatnak az előadók. Október van, de már a jövő évi tervet készítik. Mivel foglalkozik jövőre megyénkben a textilipari tudományos egyesület? — Három fő területre összpontosítjuk a munkát: a műszaki feladatokra, a szakmai oktatásra, információra és tapasztalatcserékre, tanulmányutakra. Az első nagyobb témakörben külön is foglalkozunk az energiatakarékosággal, például az energiatakarékos textilipari technológiák bevezetésének lehetőségeivel, az ilyen tapasztalatok ismertetésével. Meg akarjuk teremteni a technológusok és az energetikusok együttműködését. Szeretnénk az ésszerű energiagazdálkodás területén elért eredményeket minél szélesebb körben ismertetni (ilyen például a hulladékenergia hasznosítása, a technológiai energia- veszteség csökkentése). A jó megoldásokat másutt is bevezethetik. — Fő céljaink között szerepel a minőség- javítás. Mi az egyesületben az átfogó „minőségszemlélet” megteremtésére és érvényesítésére szeretnénk törekedni. A termelékenység javítása érdekében elsősorban az eredményes szervezési módszerek megismertetésével kívánunk foglalkozni, és elő akarjuk segíteni ezek adaptációját, az eredményeket pedig széles körben szeretnénk elterjeszteni. Munka tervünkben tekintélyes''részt szentelünk a korszerű és új típusú textilipari nyersanyagok ismertetésének, többek között azért, hogy a szocialista országokból beszerezhető jó alapanyagok minél nagyobb mértékű fel- használását szorgalmazzuk. t,A„, Befejezésbe? thöíeledü^ a megyei mii.- w szaki hónap,,amelynek rendezvénysorozatában rangos helyet foglalt el a textilipari tudományos egyesület. Hogyan értékeli ön a műszaki hónapot, mint lehetőséget? — A műszaki hónap karaktert ad égy hoszszabb távú munkának. Nagyon jelentős, hogy a szakmai közvéleményt ráhangolja a legfontosabb feladatokra. Ezek lehetnek technológiai, közgazdasági szabályozással vagy tervezéssel foglalkozó kérdések, de mindegyiknél lényeges, hogy a gazdaságpolitika egészébe ágyazva ismertetik. Feltételezem, hogy a megye műszaki értelmiségének szemében az utóbbi években okkal nőtt a műszaki hónap értéke. Miniszterek, egyes ágazatok vezetői, fontos szakkérdések legjobb ismerői jöttek el Szabolcs-Szatmárba, akiktől első kézből hallhatták az információkat megyénk műszaki-gazdasági szakemberei. ^ — És itt egy másik oldalt is említenék. Ezeken a rendezvényeken többnyire nem egyszerű kinyilatkoztatások történnek. Az előadók magukkal viszik a résztvevők véleményét és esetenként olyan gazdag gyakorlati példatárat, amit az illetékes vezetők a hivatalos jelentésekből igencsak nehezen hámozhatnának ki. Talán nem becsülöm túl a rendezvényeknek ezt az oldalát; a magas szintű döntések előkészítését mi is segíthetjük javaslatainkkal, észrevételeinkkel. Visszatérd külföldi előadókat is láthattunk a műszaki hónap rendezvényein. Hogyan alakulnak ezek a nemzetközi kapcsolatok? — Testvérszervezeteink küldöttei most már évek óta részt vesznek és közülük többen előadásokat is tartanak a megyei műszaki hónap keretében. Sok jó ötletet kaphatunk ezeken a találkozásokon. Űjszerű dologról is több ismeretet szerezhettünk. A berlini Huboldt egyetem egyik professzora az idén a felnőttoktatásról tartott előadást. A NDK-ban például a legnevesebb egyetemen pedagógiai és üzempedagógiai szekció működik, ahol a munkás- és cnűvezetőképzés speciális szakemberei tanulnak. Tucatnyi jó ötletet kaptunk, ha csak néhányat sikerül megvalósítanunk, számottevően emelhetjük a felnőttoktatás színvonalát. Ezek a kapcsolatok természetesen kétoldalúak: a mi szakembereink is lehetőséget kapnak külföldi tanulmányutakra, előadások tartására, ami növelheti a szakmai ambiciót, újabb eredmények elérésére sarkallhat. Többször említette a fiatalokat. A megye új textiliparában is sok ifjú szakember dolgozik. Milyen kapcsolatokat ápol velük a tudományos egyesület? — A fiatalok ugyanúgy részt vesznek rendezvényeinken, mint a legrégebbi tagok, és különösen jó lehetőségnek tartom, hogy az ambiciózus ifjú szakemberek nálunk találkozhatnak országos vezetőkkel, kerekasztal- beszélgetéseinken kötetlenül kérdezhetnek, jó meglátásaikkal felhívhatják magukra a figyelmet. Mindazt megszerezhetik ők is, amit az évtizedek óta a szakmában dolgozók tudnak. Természetesen szervezett kereteink is vannak. Hagyomány például, hogy á ruházati szakosztályunk minden évben pályázatot ír ki fiatal műszakiak részére önálló tervezésű és kivitelezésű modellek készítésére. Kapcsolatokat tartunk a KISZ Fiatal Mérnökök, Közgazdászok Tanácsával. Segítjük a fiatal szakemberek publikációinak megjelenését is, amelyhez az MTESZ, a tudományos egyesület lapjai, folyóiratai nyújtanak sok támogatást. A Végül is tulajdonképpen a tudományos ^ egyesület lehetőség a műszakiak közéletébe történő bekapcsolódáshoz? — Feltétlenül. Kettős értelemben az. Amikor mi szakmai beszélgetéseket folytatunk, igyekszünk elkerülni a „technokrata” szemléletet, a csupán műszaki problémák megoldását célzó eredményt. A napi élet által adott helyzethez kell alkamazkodni, a műszaki kérdéseknek gazdasági-társadalompolitikai háttere van, nem zárhatjuk ki magunkat a körülöttünk zajló világ eseményeiből. De ha már ilyen szellemben beszélünk, s konkrétan nem is esik szó politikai kérdésekről, már politizálunk, bekapcsolhatjuk a közélet áramlatába társadalmunk egy fontos rétegét, a műszaki, gazdasági értelmiséget. A Gyárigazgatóként veszi-e közvetlen ^ hasznát a tudományos egyesület munkájának? v ..4f'Ä'®ijcsoi8< ■ sdkördáiú;’ '(éyvá,,hasabfl ‘is '■&£' * Egy “vezetőnek -hém 1 koíörhbös, Hogy szűklátókörű, csak a közvetlen munkaterületre látó szakemberekkel, vagy a társadalomra, a szakmai élet egészére nyitott, tehetséges munkatársakkal tudja körülvenni magát. Nem vitás, hogy az utóbbi lehetőség a jobb munkának is kulcsa. Sok olyan tapasztalathoz jutok gazdasági vezetőként is, ami az egyesületben szerzett kapcsolatok révén járul hozzá a munka javításához. — Örülök, ha arról hallok, hogy a mi üzemünkből az egyik műszaki felhívta telefonon a szomszéd gyárat, s kikéri kollégája véleményét egy műszaki probléma megoldásáról. Vagy más az a kérdés, amely egy szakmailag jól ismert, sok közös munkában kipróbált más gyárbeli vezetőtől érkezik: segítsünk, mert elromlott egy kártoló szalag; nekik nincs, s minden óra kiesés ezresekben mérhető. De számos olyan, gyáron belüli szakmai kérdés megoldásához is közelebb visz a tudományos egyesületi munka, amely valami pluszt igényel. Legyen az tanulmány egy műszaki kérdés megoldásához, vagy szakmai vetélkedő, esetleg délutáni, esti elfoglaltság — amelyhez gazdasági vezetőként nem adnám ki az utasítást. Ha azonban közösen, önként vállalt társadalmi munkában készítjük, kettős az örömünk. A On, mint régi pesti textiles, az iparág w egyik legifjabb gyárának vezetését vállalta fél évtizede. Hogyan alakul itteni élete? — Megszerettem a megyét, esetenként azon kapom magam, hogy „felutazok” Pestre, ahol életem nagy részét megéltem, és „hazajövök” Nyíregyházára, Nagykállóba, ahol most lakom, dolgozom. Itthon érzem magam, és örülök, hogy ezt éppen olyan beszélgetés közepette mondhatom, amikor a tudományos egyesületi munkáról van szó. Mert abban, hogy én beilleszkedtem, nemcsak az itteni emberek nyíltsága, befogadókészsége játszott közre, hanem az MTESZ, a tudományos egyesület, amelynek révén régen ismertem a megye textiles szakembereit, gondjaikat, problémáikat. Most közösen dolgozunk ezek megoldása érdekében. Egy olyan megyében, amely rövid hét-nyolc év alatt „textiles nagyhatalom” lett. Mert közben Űjfehértón az ország legkorszerűbb és méreteiben is legnagyob gyapjú-fésűs fonodája épült, Demecserben működik a legnagyobb hazai kártolt-fonoda, a nagyhalászi gyár termelése pedig már a nagyobb felét jelenti az országos nagyvállalatnak... £ Köszönöm a beszélgetést. Marik Sándor KU VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. október 12. Q rVasärnapr UNTER JÚ,
