Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-14 / 241. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. október 14. Intézkedések építésügyben Könnyebb lesz a lakáscsere Az időszerű építésügyi feladatokról és a VI. ötéves terv előkészítő munkálatairól tartott a héten sajtótájékoztatót dr. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter. Itt lapunk munkatársának három kérdésére válaszolt. Mi lesz a tervezővállalatok sorsa, lesz-e összevonás, létszámcsökkentés? — A velük szemben támasztott igények az elmúlt években 30—40 százalékkal is meghaladták a reális lehetőségeket. Az idén azonban már teljesíteni tudják feladataikat. A kormány intézkedése nyomán egyébként 15 százalékkal kell csökkenteniük a létszámukat. Ezt a kívánt mértékben fokozatosan végre is hajtják. Nem célunk azonban a nagyszerű szellemi értékek szétforgá- csolása, felszámolása. Nem kívánunk megszüntetni nagy múltú tervezőintézeteket, vállalatokat. Még akkor sem, ha pillanatnyilag kevesebb a munkájuk. Sőt ez nem is baj, hiszen mód lesz arra, hogy a következő tervidőszak létesítményeinek terveiből több változat készüljön, s megvalósulhat egy régi célkitűzés; a döntést hozó szervek több alternatíva közül választhatják ki a legelőnyösebb, leggazdaságosabb megoldást. Külföldön is komoly perspektíva vár a tervezőkre. Közreműködhetnek például Nigériában, Algériában s más fejlődő országokban a közintézmények, iskolák, lakótelepek tervezésében, munkálataiban. Elősegíthetik a magyar szellemi export növelését, megalapozhatják más ipari termékeink kivitelét. Természetesen ahol a munka megkívánja, átirányíthatjuk a kisebb helyi tervezőrészlegeket a kivitelező vállalatokhoz. Lesz-e elegendő telek lakásépítésre? — Több intézkedés van előkészületben. A városokban és nagyközségekben feltárjuk a beépíthető állami területeket. Ezek közművesítéséhez, előkészítéséhez évi 300 millió forintos támogatást ad az OTP, s a jövő évtől köz- művesítve adjuk majd tartós használatba a magánlakás-építőknek. Egyszerűsítik-e az építkezők munkáját megnehezítő merev hatósági és műszaki előírásokat? — Az idén húszat már hatályon kívül helyeztünk. További tizenkettő megszüntetése most van folyamatban. A közelmúltban megjelent új építésügyi szabályzat a korábbi 1200 oldallal szemben már csak 240 oldalas. Áttekinthetőbbé kívánjuk tenni a meglévő hatályos jogszabályokat, s a többi között minimálisra csökkentjük a tetőtér-beépítési előírásokat. A miniszter egyebek mellett említést tett a készülő lakásügyi kódexről — ez csökkenti például a lakásokkal való nyerészkedés lehetőségét, megkönnyíti a cseréket stb. —, az engedély nélküli építkezések visszamenőleg történő felülvizsgálatáról, s az ezzel kapcsolatos intézkedésekről. (A Hétfői Hírek nyomán) A XVI. század „beathangszere“ Beszélgetés Benkő Dániel lantművésszel Végvári küzdelmek hőseit, török-magyar tusák bajnokait — nyakukban lanttal meg- éneklő Balassik, Tinódik XX. századi örökösével találkoz- koztam. Lantját nem nyakában, de egyéb zeneszerszámaival együtt kétkerekű nik- kelezett talicskán tolta. Benkő Dániel lantművész, Négy évszázad pengetés muzsikája címmel Nyíregyházán tartott előadást. — Hogyan lesz valakiből éppen lantművész? — Hegedülni, gitározni tanultam. A gitárral természetesen beatzenekarban játszottam, még a ’60-as évek elején, Beatles-, Shadows- slágereket. Aztán zeneművészeti főiskolára kerültem, gitár szakra. Befejezése után véletlenül jutottam el az angol lant társaság ösztöndíjával Angliába. Itt ismerkedtem meg közelebbről a lanttal, itt kaptam hozzá kedvet. — A lant, a gitár elődje, a XVI. század „beathangszere”. A XVIII. századig ez az általánosan használt pengetés, aztán fokozatosan váltja fel a gitár. Nagyon kevés hangszer képes arra, amit a lant tud: egyszerre akár négy szólamban is játszani. Legfeljebb a zongora, a gitár, vagy a hárfa — Zenekutatással is foglalkozik, s a kelet-európai lantkultúra egyik legjelesebb kutatójaként tartják számon. Miből áll ez a kutatás? — Röviden: a munka két nagy feladat köré csoportosul. Az egyik, a kutatandó anyag megszerzése, amely sokszor nem megy minden fondorlat nélkül. Ha a forrás megvan, akkor a kéziratok egykori szerzőinek sajátos, legtöbbször egyedi jeleinek megfejtése — bár fejtörő munka — már jóval könnyebb. — Fiatalon nagy sikert könyvelhetett el Bakfark Bálint összes műveinek lemezkiadásával. Ezek nagy példányszámban fogynak. Miért a lantzene nagy népszerűsége? — Hogy Bakfark műveire ráakadtam, az részben me- gintcsak a szerencsének köszönhető. Még főiskolásként nézegettük Bakfarkot a Széchényi Könyvtárban. „Hagyd, unalmas” — vélekedett róla egy csoporttársam. Aztán csak visszatértem az anyaghoz. Az, hogy az összkiadás sikerült, bár sok álmatlan éjszaka munkája fekszik benne, annak is köszönhető, hogy belátható mennyiségű, jó minőségű anyag volt, amely eleve eredménnyel kecsegtetett. Egy barátommal láttunk neki megfejteni, s öt lemez lett belőle. — Hogy miért fogy? Én is sokat veszek belőle, — mondja nevetve, — külföldre mindig viszek néhányat. Mikor megjelent, hiánycikk lett, keresni kezdték. Szerintem sokan sznobságból veszik. Vannak, akik fürdés, mosogatás közben hallgatják. Ennek örülök, mert később talán elmarad a mosogatás. Csendes Csaba ÍRNI ÉS OLVASNI A „megszondázott tudás HIHETELENNEK TŰNŐ, MÉGIS HELYTÁLLÓ MEGJEGYZÉSEKET HALLOTTUNK AZ ELSŐ OSZTÁLYOS SZAKMUNKÁS- ÉS KÖZÉPISKOLAI TANULOK NÉMELY ALAPVETŐ TÁRGYBAN MUTATOTT TELJESÍTMÉNYEIRŐL. A SZAKEMBEREK ÁLTAL ÖSSZEGEZETT TAPASZTALATOK SZERINT A SZAKMUNKÁSKÉPZŐK ELSŐ OSZTÁLYOS TANULÓINAK HÜSZ SZÁZALÉKA OLVASHATATLANUL ÍR, CSAKNEM ÖTVEN SZÁZALÉKA ALIG TUD OLVASNI, HELYESÍRÁSI KÉSZSÉGÜK IGEN ALACSONY SZINTŰ. Későn ismertük fel? A megyei felméréseket az országos vizsgálódás is alátámasztja, amely kétezer szakmunkástanulóra terjedt ki. Ezek szerint a tanulóknak mindössze 6 százaléka van a szövegértő-képesség teljes birtokában. Magyarán eny- nyien értik pontosan, amit olvasnak. A többiek — 53 százalék — csak részben érti a szövegben rejlő tartalmat — és 41 százalékuknál ez a képesség bizonytalan. Különösen az olvasási készség gyenge... Mélyebb összefüggések levonására készteti az embert az elmúlt tanévbeli, de gondolom az idén is sok tekintetben hasonló, tudás-képesség „szondázás”. S egyáltalán nemcsak a szakmunkás, hanem a gimnáziumi és szakközépiskolai tanulókról is szó van. Ügy tűnik, miközben a gyermekeink viszonylag jól eligazodnak a komplex matematika és a természettudományok egy sor fontos kérdésében, nem tanulnak meg írni, olvasni. Nem a komplex matematika és más ugyancsak fontos tárgyak tehetnek róla, hogy így állunk az anyanyelvi ismeretekkel, az alapnak számító írni-olvasni tudással. Sok-sok szakember, szakfelügyelő, szülő jogos aggodalmát, jelzéseit későn ismertük fel; megfelelő szintű írás és olvasás nélkül, egyszerűen nem lehet boldogulni. Kiélezve a néhol valóban elszomorító helyzetet, azt mondhatjuk, tíz—húsz— harminc százalékos analfabétákat képzünk némely iskolánkban, nem tanítjuk meg a gyermekeket a betűk formálására. Ezer elsős Furcsán hangzik ez, amikor az iskolai oktatás-nevelés megújításának újabb időszakát éljük át, s mind nagyobbak a követelmények. S mivel az anyanyelv alapozó tudást kell, hogy adjon, ne csodálkozzunk, ha sok bosz- szúsága van a pedagógusnak, a gyermeknek, a szülőnek az az idegen nyelv tanulásával is. Általános tapasztalat, hogy az orosz nyelv elsajátítása azoknál a gyermekeknél nehézkes, akik az anyanyelvvel is rossszul állnak. Tizenegy megyebeli gimnáziumban — a felmérésben részt vevő csaknem ezer elsős — alig éri el az elégséges, a kettes osztályzatot. Hogyan pótolhatók a kihagyások? Hol kell kezdeni, vagy folytatni a tanítást, hogy az 1983-tól kötelező érettségi tárgy, az orosz nyelv középiskolai szintű mű- melésében minél többen érjenek el jó eredményeket? A válaszért a már említett gondhoz kell visszamenni; az anyanyelvi alapozást kell erősíteni, elsősorban az általános iskolában, majd folytatva a középfokú iskolákban. S tegyük hozzá, ez nem lehet csak a szaktanár — a magyar nyelvet és irodalmat oktató pedagógus — munkája. Minden szakos — még a testnevelő tanár is — tehet azért, hogy a felnövekvő nemzedék szebben, helyesebben írjon é? értse, amit ír, olvas. Lerakni az alapokat S ha első hallásra szokatlan is a lapokban megielent minisztériumi állásfoglalás az óvodákban javításra szoruló anyanyelvi nevelésről, beláthatjuk, már a „bölcsőben” el kell kezdeni az anyanyelv helyes alapjainak lerakását. Ennek egvik útja a családban, hogy beszélgessünk többet a gyermekkel, csiszoljuk nvelvi botlásait, erősítsük a kifejezőkészséget. Elvégre anyanyelvűnk valóban édes ízeit így tudjuk megízleltet- ni, megszerettetni velük. S erre nagy szüksége van a felnövekvő nemzedéknek. Nemcsak azért, mert ma is igaz, hogy „nyelvében él a nemzet”. De az ismeretek megszerzése, a továbbjutás is elképzelhetetlen anyanyelvi írás-olvasás-beszéd nélkül... Páll Géza Fiatalkorú csavargók Ezüstláncot raboltak Kétrendbeli rablás miatt ítélte el a napokban a Nyíregyházi Járásbíróság dr. Kozmáné dr. Vá- radi Katalin tanácsa két nyíregyházi fiatalkorú csavargót. Egyikük sem most áilt először bíróság előtt: Koczka János 17 éves segédmunkást — aki munkahelyén is állandóan boisot tört fegyelmezetlen magatartásával felettesei orra alá — garázdaságért, könnyű testi sértésért és kóros szenvedélykeltés miatt ítélték el, barátját, a 17 éves Banu Csabát előbb lopásért, majd kóros szenvedélykeltésért, garázdaságért és könnyű testi sértésért vonták felelősségre. Június 12-én egyikük sem dolgozott, este lányokkal szórakoztak, s másnap tovább ittak, hogy ne legyenek másnaposak. Amikor elfogyott a pénzük, a városközpontban csavarogtak a azon törték a fejüket: honnan lehetne pénzt szerezni. A Jókai téri sportbolt előtt két is éven aluli fiatalember várt a buszra. Koczka és Banu odamentek hozzájuk és rájuk szóltak: adjanak nekik pénzt. A két meglepett fiú minden bizonnyal a zsebébe nyúlt volna, de nem volt pénzük. Koczka nem akart üres kézzel távozni, pecsétgyűrűjét ökölbe szorított kezén az egyik fiú állához nyomta, majd nagyot ütött vele, mert a sertett védeni akarta nyakában az ezüstláncot. Banu is működésbe lépett, mig Koczka az ütéssel volt elfoglalva, kitépte mindkét fiú nyakából a láncot. Kiszedték a megtámadott fiúk cigarettáját is, felét széttaposták a földön, aztán „köszönjük srá- cok”-kal elbúcsúztak. A két sértett feljelentést tett, s Koczkáék hamar rendőrkézre kerültek. Elvették tőlük a két ezüstláncot, egyikről azonban már hiányzott a medál. A két fiatalkorú rablót a bíróság 2—2 év szabadságvesztésre ítélte és 3—3 évre eltiltotta a közügyektől. Elrendelte a bíróság, hogy térítsék meg a sértetteknek okozott kárt, Koczkának a korábban kiszabott 6 hónap, Banunak pedig az ugyancsak korábban kiszabott 8 hónap szabadságvesztést is le kell tölteni. Az ítélet jogerős. A múlt héten befejeződött Will Shakespeare c. angol tévéfilmsorozat bizonyára sokaknak azzal szerezte a legnagyobb örömöt —, hogy csak vége lett egyszer. (Ami minden rossz produkcióban vigasztaló.) A sorozat külsőségeivel nem lehetett semmi bajunk: korhű díszletek között és történelmi jelmezekben — rekvizitu- mokkal pergett le előttünk a nagy drámaíró fordulatosán gazdag élete —, ahogyan a forgatókönyvíró John Mortimer kitalálta. Még arra is tellett a szerző invenciójából, hogy eredeti Shakespeare darabrészletekkel spékelje meg igencsak felszínes sztoriját. A darabrészletek azonban nem kellően „szervesült” illusztrációk maradtak csupán —, mert a sorozat adós maradt a nagy művek keletkezését esetleg meggyőzően megvilágító shakes- peare-i élmények és katarzisok bemutatásával, ha fiktíven is tette volna. Nem a filmes életrajz fiktív volta ellen van tehát kifogásom, hanem azért vélem rossznak, elhibázottnak a sorozatot, mert jóformán semmit sem érzékeltetett a halhatatlan Shakespeare íróiemberi nagyságából. Ami elsősorban a forgatókönyv hibája, mivel a „kivitelezés” az angol tévéfilmektől megszokott, megbízhatóan jó szakmai színvonalú volt. Ám ez kevésnek bizonyult az elvárható élményhez. Nem hibátlan (van ilyen?), de kétségkívül rangos bemutatója volt csütörtökön a budapesti művészeti hetek tévés eseménysorozatának a IV. Henrik király, Füst Milán királydrámájának tévéváltozata. A nagy hatású dráma a császárság és a pápaság közötti koraközépkori harc (az ún. invesztitúra háborúk) egyik főhőse, a Canossát járt IV. Henrik német király és római császár ellentmondásos alakját és személyes tragédiáját állította elénk, szuggesztív művészi erővel. A darab, mint általában az igazi nagy drámák, többféleképpen értelmezhető, erre már neves méltatói és rámutattak. Én úgy gondolom, hogy elsősorban a fényből és árnyból, a jóból és rosszból összeszőtt ember önmegvalósítási törekvéseinek drámája, a színlelés, alakoskodás, a Canossa-járás vállalása egy magasabb cél — a hatalom gyakorlása — érdekében. A király, persze belebukott s méghozzá saját „fegyverei” veszejtették el. A sokrétű dráma nagy erénye volt továbbá a tömörségben is árnyaltai kifejező, zengzetes, gyönyörű (és nem utolsósorban jól mondható!) nyelvezete, s a rendkívül karakterisztikus szereplői jellemzés. A tévéváltozatból a rokonszenves, tehetséges Gálffy László (IV. Henrik) alakításában a nagyúr, a hatalom megszállott gyakorlójának ábrázolása hiányzott talán. (Inkább az esendő embert hangsúlyozta ki, emiatt volt a tévéfilm kissé „féloldalas.”) Piros Ildikó (a király felesége) szemrehányásait kellően súlyossá tudta tenni. A sokszemélyes darab többi főszereplője pontos, élesre metszett karakterfigurákat teremtett. Közülük is kiemelkedett Bencze Ferenc. Haumann Péter, Tyll Attila és Andorai Péter alakítása. Esztergályos Károly rendezése és Biró Miklós operatőri munkája az emberi lélek mélyén lezajlódó drámákra összpontosított, ané'kül. hogy kortalanná stilizálta volna a játékot. Merkovszky Pál A hiúság, a rangkórság károssá, veszedelmessé válhat ha széles körben elharapózik, ugyanis a legtöbbször téves önértékelésen alapszik, ez a téves értékítélet másokra is kisugárzik, ilyenkor az emberek egymás jelentéktelen teljesítményeit kimagasló tettekké nagyítják a kölcsönös tömjénezésben. Éppen a fentiekből kitűnik, hogy mindezért nevetségessé is válik az, akire rábizonyul a rang utáni mérhetetlen vágyódás vagy a hiúság. Mindkét tulajdonságukat gondosan titkolni is szokták az ilyen emberek. Azonban nem sok kell hozzá, hogy ezek a rejtett, rei- tegetett jellemvonások elő- bujjanaH. Például a jót mindenki könnyebben elhiszi önmagáról, mint a rosszat, különösen, ha azt mástól hallja (önmagunkat egyébként is jobbnak, értékesebbnek tudjuk, mint amilyenek valójában vagyunk.) Erre alapozza Az évkönyv, avagy mese a kisvárosról című hang játékának szituációit és meséjét Gerhard Rentzsch. Kisvárosi értelmiségiek közül néhánnyal elhiheti (mint később kiderült:) nem létező intézet nevében telefonáló ismeretlen, hogy „kiemelkedő munkásságuk” elismeréseként bekerülnek egy évkönyvbe. Egyikük kivételével mindegyikük bedől a szélhámosnak. Az alapötlet nem rossz, csak a kibontakozás és a végkifejlet túlnyújtott, a rászedettek nagy száma miatt, heten vannak ugyanis, mint a gonoszok. Az ismétlődés — mert hiszen mindannyian egyformán reagálnak, az egy Wallot doktort kivéve — fárasztja a hallgatót, s érdeklődése alaposan megcsappan, úgy a játék jó fele után. A színészek próbálják menteni a menthetőt, nem teljes sikerrel, mért a hallgató már az első három áldozat után szinte előre tudja, hogyan fog reagálni a „megkísértett”, sőt azt is, mit fog mondani. Pedig a magyar színészek közül néhányan élvezetes karakteralakítást nyújtottak. (Bessenyei Ferenc, Schubert Éva, Láng József.) Azt hiszem, két és fél évvel a Moro-ügy után ismét fel fog ébredni az érdeklődés a magyar hallgatóban az olasz politikai élet iránt, annak az adásnak 3 nyomán, amely Leonardo Sciascia A Moro-ügy című könyvéből vett részletekből állt össze Neményi Kázmér keze nyomán, Bozó László rendezésében. Az írói szöveg és főként Moro levelei adták ennek a dokumentumösszeállításnak a gerincét, szinte teljes anyagát. Egy politikus elárultatása címet is viselhetné ez a könyv. Mert Moróval ez történt, s ebben nincs semmi váratlan, bármennyire nem számított is rá maga Moro. A Moro-ügy óta válságban lévő jelenleg is forrongó, olasz politikai szintér eseményei teszik időszerűvé ennek a témának a rádióban való felelevenítését Seregi István A HETE MELLETT
