Kelet-Magyarország, 1980. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-04 / 207. szám
AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXVII. évfolyam, 207. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1980. szeptember 4. csütörtök MA Illemtan titkárnőknek (2. oldal) Munkásőrök a közéletben (3. oldal) Bemutató M egyénkben tartják az idén a munkásőrség országos sajtótájékoztatóját és bemutatóját, amelynek központi témája a munkásőrök közéleti tevékenysége. Ma és holnap Szabolcs-Szat- márban találkoznak az ország honvédelmi tudósítói, megyénkben ismerkednek a munkásőrség életével, eredményeivel,, feladataival. Mondhatnánk, hogy az újságírók és munkásőrök belső eseménye, munka- kapcsolata e rendezvény. Hogy mégis a nyilvánosság előtt köszöntjük résztvevőit, annak oka: sokkal többről van szó, mint szakmai bemutatóról, tapasztalatcseréről. Alkalom ez a rendezvény arra, hogy munkásőreink az ország nyilvánossága elé lépjenek, szóljanak eredményeikről, terveikről. Nem véletlen, hogy a Munkásőrség Országos Parancsnoksága és a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala éppen Szabolcs- Szatmárban rendezi meg ezt az évenként sorra kerülő eseményt, mint ahogy nem véletlen a központi témája: „munkásőrök a közéletben” sem. Igaz, a munkásőrszolgálat maga is közéleti tevékenység, de megyénkben a munkásőrök közül különösen sokan méltóak arra, hogy további társadalmi megbízatások elvégzésére vállalkozhassanak. Szinte minden városunkban, járásunkban, a nagyobb falvakban, munkahelyeken találhatók olyanok, akik nemcsak a munkában és az egyébként is komoly teljesítményeket kívánó munkásőrszolgálatban állnak helyt, hanem más közéleti posztokon is, jószerével munkaidőn kívül. Szabolcs-Szat- márral együtt fejlődik munkásőrsége is, a terület tagjai alkotó résztvevői a megye társadalmi életének. Németit Károly és Lázár György fogadta a kongói külügyminisztert Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán a KB székházában fogadta a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Pierre Nze-1, a Kongói Munkapárt Politikai Bizottságának tagját, a Kongói Népi Köztársaság külügy- és együttműködési miniszterét. A baráti légkörű találkozón részt vett Púja Frigyes külügyminiszter. Délután Lázár György, az Németh Károly fogadta Pierre Nze-t, a Kongói Népi Köztársaság külügyminiszterét. A találkozón részt vett Púja Frigyes külügyminiszter. (Kelet-Magyarország te- lefotó) MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke a Parlamentben fogadta Pierre Nze-t. A szívélyes légkörű megbeszélésen részt vett Garai Róbert külügyminiszter-helyettes. Tanévnyitó az egyéves pártiskolán Azt MSZMP megyei bizottságának oktatási igazgatóságán szerdán megnyílt az egyéves pártiskola. Markovics Miklós igazgató köszöntötte Kádár János is Losonczi Pál üdvözlete Kekkonennek Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára levélben fejezte ki jókívánságait Urho Kekkonennek, a Finn Köztársaság elnökének 80. születésnapja alkalmából, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke ugyancsak levélben köszöntötte a finn államfőt. Gyors segítség Békésnek Árvízi útépítők Szabolcsból A Közép-Tisza völgyében a nyári árvíz megrongálta az utak egy részét is. A Békés megyei útépítők megsegítésére más megyékből is érkeznek szakemberek. A közúti igazgatóságok és építővállalatok közül Hajdúból, Szolnok és Csongrád megyéből, valamint Szabolcsból, a Nyíregyházi Közúti Igazgatóság dolgozói közül kerülnek ki az útépítők. A nyíregyháziak szeptember 8-án kezdik meg a munkát Gyula térségében. Két bekötőúton dolgoznak, mintegy 55 ezer négyzetméter útfelületet újítanak fel. A tíz kilométeres szakasz helyreállításához két komplett géplánccal vonulnak fel. A nehézgépeket — úthengereket, rakodógépeket — szeptember 5-én vasúti kocsikban indítják útra, míg a tehergépkocsik és a 39 munkást szállító autóbusz hétfőre érkezik meg Gyulára. A nyíregyházi útépítők ötnapos munkahéttel dolgoznak. Az építéshez a szállítást is ők adják. Abban bíznak, ha az időjárás kedvező marad, akkor 3—4 hét alatt helyreállítják a megrongálódott utakat, s legkésőbb október elején már a javított úton közlekedhetnek. A BEAG kisvárdai gyárában Homo Sándor, ötfejes marógépen képkeretléceket mintáz. (Császár Csaba felvétele) Tanácsi megrendelésre Utak, járdák, térrendezés Az utak, hidak, járdák, terek és egyéb tanácsi kezelésben lévő létesítmények újjáépítésére, korszerűsítésére az idén is jelentős összeget fordítanak városaink, községeink. Szinte nincs olyan település, ahol ezen a címen — kiegészítve jelentős társadalmi munkával — ne készülne valami. A nagyobb munkák természetesen a megyeszékhelyen, Nyíregyházán folynak. A nyíregyházi Közúti Építő Vállalat kivitelezésében már korábban elkészült a Bessenyei tér rekonstrukciója és a Bethlen Gábor utca építése. Ezt követően pedig a már ugyancsak átadott Szabadság téri útszakasz. Nagyobb munka volt az Arany János utca aszfaltozása. A munka ezzel még nem fejeződött be Nyíregyházán. Az idén kerül sor a Lenin és a Benczúr tér építésére, illetve átépítésére, korszerűsítésére, valamint a Sóstói út első ütemének munkáira. E három munkára újabb tízmillió forintot biztosít a városi tanács. Jelentős összegű munkákat végez a vállalat vidéken is. Nyírbátorban az idén hét és fél millió forint értékű munka kerül sorra. Felújították az Erzsébet, a Hunyadi, a Fürst Sándor és a Báthori utcákat. A megbízatásoknak még ebben az évben eleget tesznek. Mátészalkán ötmillió forint értékben végeztek munkát ebben az évben, s ezeket határidőre átadták. Fehérgyarmaton még tart a Tavasz utca felújítása. Átadását októberre tervezték. Mintegy száz tanács megrendelésére dolgozik ebben az évben a nyíregyházi Tanácsi Építőipari Vállalat. A mintegy kétszáz munkát főleg kisebb értékű megrendelések jelentik. A legnagyobb megrendelő az idén is Kisvárda, ahol évente öt-hat millió forint értékű munka vár rájuk. Az idén főleg lakótelepi útépítést végeztek, építettek egy parkírozót és korszerűsítették a sporttelepet. A többi, vidéki munkát elsősorban Kisvárda, Csengér, Fehér- gyarmat, Nagykálló környéke adja, ahol az idén elsősorban úthelyreállításokat, kátyúzásokat végeztek, néhány helyen járdát építettek, illetve felújítottak. Nyíregyházán az idén kevesebb munkát kapott a TAÉV. A megrendelések között szerepelt a kórházzal szemben lévő lakótelepi útépítés, a 6-os lakókörzet a Szamuely tér rendezése. Jelenlegi legnagyobb munkájuk a kórház előtti ABC-áruház környékének, illetve a kórház felőli részének rendezése. Ennek során elkészül a már -nagyon is időszerű gépkocsiparkoló is. Befejezéshez közeledik a Petőfi park útmenti járdájának az átépítése. A már erősen megrongálódott, forgalmas, mintegy 300 méter hosszú járdaszakasz alapozására, aszfaltozására félmillió forintot biztosított a városi tanács. Magyarország