Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-07 / 184. szám

1980. augusztus 7. KEL/ET-M AGYARORSZÁG 3 Eredmény, kérdőjellel ÉVEK ÓTA FOLYAMATO­SAN növekszik a termelé­kenység az iparban s más termelőágazatokban is. Az eredménynek azonban ára, költsége van, s ez gyakran több, nagyobb, mint ami in­dokolt. Kezdjük egy számsorral: 5,4; 6,8; 5,0; 4,7. A négy adat az egy foglalkoztatottra jutó termelés növekedését jelöli — mindig az előző eszten­dőkhöz viszonyítva — az 1976. és 1979. közötti évek­ben. S egyben tudatja azt is, hogy a termelékenység min­den alkalommal gyorsabban emelkedett* mint a bruttó termelés. S idén, január és május között, a termelés ugyan csökkent, ám egy fog­lalkoztatottra elosztva, sze­rényen ugyan, 1,4 százalék­kal nőtt. Némely iparág — — a műszeripar, a vegyipar, a fafeldolgozás például — jóval az átlag fölött gyarapí­totta a legutóbbi években az egy-egy foglalkoztatottjára számított árukibocsátást. A gyakran említett s való­ban fontos mutatószám úgy nőtt, hogy az eszközállomány bővülése meghaladta a ter­melés emelkedésének mérté­két. Magyarán: a termelé­kenység növekedését erőtel­jesen kisebbíti a ki nem használt, avagy a nem jól használt eszközök tömege. A szocialista iparban, a népgaz­daság legjelentősebb ágaza­tában például négy év alatt 8,8 százalékkal (bizonyos iparterületeken ennél is me­redekebben) csökkent a ter­melő állóeszközök egy egysé­gére jutó bruttó termelés. Magyarán: egyre több esz­közt fektetünk a termelő- munkába, a kamatok azon­ban mind szerényebbek. Hozzátesszük, mert úgy tel­jes a kép, hogy a csökkenő eszközhatékonyság nem új jelenség; több középtávú terv időszakán átvonuló folyamat. NAGY Árnak TŰNIK ez az élőmunka termelékenysé­gének javításáért. Csakhogy ráfordítások és hozamok ilyesfajta viszonyát eddig sem az irányításban, sem- a termelőhelyen behatóbban nem vizsgálták. A gyakorlat fölmutatta mind erőteljesebb kedvezőtlen vonások azonban végül is arra kényszerítették a gazdálkodókat, hogy belás­sák: a végrehajtás mó'dja döntő szerepet játszik a vég­eredmény alakulásában. Seregnyi lehetőség van a változtatásra. A szocialista Ipar fizikai foglalkoztatott­jainak 49 százaléka volt szak­munkás a legutóbbi adatfel­vételkor, 1979 szeptemberé­ben. Azaz: tényleg mindig új és újabb eszköz kínálta kizárólag a haladást, vagy elegendő lett volna sok eset­ben a foglalkoztatás jó meg­szervezésére? Az említett arány ugyanis nemzetközi összehasonlításban kedve­zőbb, mint a hazánkénál jó­val nagyobb termelékenység­gel dolgozó országok ipará­ban. A vállalatok jelentős cso­portjánál valóban nagyon el­öregedtek az állóeszközök, és gyakran átgondolatlan, lassú, a technológiai logikát nélkü­löző fejlesztés. Amire fájdal­masan aktuális példát ad napjainkban a ruházati ipar helyzete: kevés korszerű, versenyképes áruja mellett ki nem használt: kifizetődőén ki nem használható kapaci­tásainak nagy csoportja. Gyakran szervezés helyett került sor beruházásra, újabb eszközök működtetésére, s olyan vásárlásokra is, amik­ről kiderült, szükségtelenek, a gépek nem illeszthetők be a termelési mozzanatokba. Különösen igaz volt ez utób­bi az importberendezéseknél. Így már érthető — de nem elfogadható —, hogy 1970. és 1979. között a termelékeny­ség a népgazdaság egészében 59 százalékkal, az eszközrá­fordítás viszont 66 százalék­kal nőtt. Az eszközhatékony­ság 1976. és 1979. között éven­te átlagosan 1,5 százalékkal csökkent, miközben az eszkö­zök átlagos állománya 5,8 százalékkal bővült. Ezért az­után az eszközhatékonyság 1979-ben kedvezőtlenebb volt, mint 1970-ben... ! MEGHÖKKENTŐ TÉNY még akkor is, ha tudjuk: ta­valy, az év második felében, s idén, az első hat hónapban erőteljes fékezés következett be az eszközállomány bőví­tésében, ám elsősorban a sza­bályozómódosítások hatására, s csak kevésbé az irányítói, termelői fölismerések tükrö­zéseként. A vállalati elkép­zelésekről tájékozódó tárcák tapasztalatai szerint a hato­dik ötéves terv előmunkála­tai is arra -mutatnak, hogy még mindig irreális fejlesz­tési, beruházási, eszközbőví­tési szándékokat dédelgetnek sok termelőhelyen, s ugyan­akkor a szervezés, a meglevő eszközök hatásosabb működ­tetése mellékes feladatként bukkan fel csupán a prog­ramvázlatokban. Szó sincs arról, hogy a termelékeny­ség alakulása bárhol is ezén- túl huszadrangú szerepet kapna; a legfontosabb jelző­számok között marad. Szem­ben azonban az eddigi gya­korlattal, most már nagy ala­possággal azt is elemezni kell, milyen ára van a nö­vekedésnek, kerülhetne-e ke­vesebbe, lehetne-e olcsóbb a termelékenység folyamatos emelkedése? Ennek vizsgála­tához most tág teret kínál minden vállalatnak a közép­távú tervezés. M. O. Búcsú a Qutinord-tól Korszerűbb technológia az ÉPSZER-nél Tíz évvel ezelőtt kezdett építkezni Qutinord alagútzsa>- lus technológiával Nyíregy­házán a Szabolcs megyei Épí­tő- és Szerelő Vállalat — hoz­zátehetjük — szép eredmény­nyel. Az évtizedes használat következtében azonban az el­ső acélzsalus készlet tönkre­ment, újakkal kell pótolni. Szerencsére akadt magyar tervezésű, új alagútzsalu, amely ugyanazzal a rendelte­téssel, de sokkal több válto­zatot ígérőén készül. A PE- VA-rendszerű alagútzsalukat az ÉPSZER már meg is ren­delte a Budapesti Fémmunkás Vállalatnál. Külön érdekes­ség-,: hogy az alagútzsalukat a vállalát nyíregyházi gyára ál­lítja ‘ elő, s vállalták, hogy szeptember 30-ra elkészítik a készletet. Még egy nagy elő­nye van aiz új technológia magyar változatának, hogy sokkal színesebb városképet lehet épületeivel kialakítani, s a kis alapterületű lakásoktól a három-, három és fél szo­básokig lehet variálni. A PE- VA rendszerű alagútzsalus építkezésekhez a NYIRTERV például tizenhárom alaprajzú változatot készített. Az új zsaluszerkezetek elkészülte után a vállalat öt kis házat 75 lakással, már ezzel épít fel az öz közben, melyből egy épületet még ebben az évben’ szeretnének elkészíteni és át­adni. Ehhez természetesen szükség lesz az alagútzsaluk- rai és a kiviteli tervekre is minél előbb. Helytállás Tiszadebon Lassan apad a Tisza, de még védekeznek A homokzsákokkal és fóliával megerősített gát koronáját magasítják a FEFAG tiszalöki gyárából kivezényelt polgári védelmi szakasz tagjak (Gaál Béla felvétele) A távmondat péntek dél­előtt 11 órakor érkezett Ko­vácsvölgyi Zoltánnak, a nyíregyházi papírgyár igaz­gatójának. A szövege — nem szó szerint — az volt, hogy a megyei polgári védel­mi parancsnokság azonnali hatállyal teljes alkalmazási készenlétbe helyezi a gyár egy önálló műszaki mentő szaka­szát. A gyár polgári védelmi törzse nyomban összeült, s délután két óra előtt teljes felszerelésben várták a sza­kasz tagjai az indulásra szóló újabb parancsot. Üjabb parancs érkezett, s percek múlva úton voltak Tiszadob felé. A nyári gát koronájából ekkor már csak néhány cen­ti magasodott a víz fölé. Tokaj a mértékadó — Nekünk a tokaji vízállás a mértékadó — mondja Nagy János, a tiszadobi tanács mű­szaki előadója, s amikor azt jelezték, hogy megközelíti a víz szintje az eddig mért maximumot, úgy éreztük: új­ból baj lesz. Talán az nyug­tathatott bennünket, hogy tavaly februárban 44 ezer homokkal töltött zsákkal erősítettük meg a gátat, a védekezésben részt vevő jár­művek pedig tömörebbé tet­ték, mint azelőtt volt. A folyók áradtak, s július 25-én első fokú készültséget rendeltek el. Porkoláb Imre és Tar Pál gátőrök éjjel­nappal járták a hat kilomé­ternél hosszabb gátszakaszt, nehogy egy szivárgás, egy buzgár előbb csak csörgede­ző, majd hatalmassá vájt üregéből kiömlő víz átszakít­sa az amúgy is keskeny gá­tat. Július 26-án már másod­fokúra növelték a készültsé­get. Előkészítették a védeke­zéshez szükséges anyagokat, megkezdték a védekezési esz­közök kiszállítását és megnö­velték a figyelőszolgálat lét­számát is. A harmadfokú készültség elrendeléséig mindössze egy napot kellett várni: 27-én délután 1 órakor riadót fúj­tak. A helyi, a tiszadadai tsz, a Királyéri Vízgazdálko­dási Társulat vontatói indul­tak útnak, hogy homokot szállítsanak a veszélyesebb­nek látszó pontokra, s meg­kezdődött a homokzsákok feltöltése is. A gát közel egy hétig állta a nehéz nyomást, ám a csökkenés helyett ek­korra még magasabbra emel­kedett a víz szintje. Az első kifolyás Augusztus másodika, szom­bat éjszaka volt. A fáklyával útját járó gátőr felfedezte az első kifolyást. Ekkor már szerencsére ott voltak a munkásőrség híradósai, azon­nal jelentették a tanácson lévő ügyeletnek, s nyomban hozzáláttak az eltömítéséhez. Vasárnap még komolyabb­ra fordult a helyzet: a papír­gyári polgári védelmi szakasz tagjai röviddel egymás után két buzgárt fedeztek fel. Az MHSZ debreceni könnyűbú­várklubjának tagjai vízbe ereszkedtek, a papírgyáriak pedig szinte futásban hordták a homokzsákokat, a fóliát, hogy megakadályozzák a gát­szakadást. Órákig tartott a küzdelem, de mire a nap leszállt, meg­nyugodhattak a készültség tagiai. Kedden a FEFAG ti­szalöki gyárából összeállított polgári védelmi szakasz, szer­dán a MEZŐGÉP tiszavasvá- ri gyáregységének dolgozói, ma ismét a papírgyáriak dol­goztak és dolgoznak a gáton. A búvárok, a vízügyi sza­kaszmérnökség dolgozói, a tanácsi védelemvezető elis­meréssel szólnak munkájuk­ról, a eátat erősítők pedig a Tiszalöki ÁFÉSZ éttermének dolgozóit dicsérik, akik élel­mezésükről gondoskodnak. Kedd délután tártuk vé­gié a eátat. A fóliákon meg­száradt homokszemcsék már 17 centis apadásról árulkod­nak, a védekezés azonban to­vább tart, hiszen a magas víz, az immár harmadik hete tartó nyomás eláztatta a meg­erősített gátat, s az alattomos víz bármikor rést nyithat rajta. Az időjárás szerencsé­re a védekezők pártjára állt. Gond a fegyelemmel — Amióta elrendelték ná­lunk a készültséget — mond­ja Galambvári Attila, a pa­pírgyári szakasz parancsno­ka — kétszer volt gond a fe­gyelemmel. Először pénteken. A törzs úgy gondolta, jobb, ha 25 helyett 30 embert ri­aszt, hátha valakinek olyan családi gondjai vannak, hogy nem tud hosszabb időre ott­honról elmaradni. Mind a harmincán itt voltak, s alig tudtunk ötöt hazaküldeni. Másodszor meg éppen ma (kedden). A gyár kirándulást szervezett, s heten a védeke­ző szakasz tagjai közül már korábban jelentkeztek. He­lyettük akartunk újabb em­bereket beállítani, de senki nem egyezett bele. Azt mond­ták: kirándulni máskor is mehetnek, most a gáton kell helytállni. Neveket sorol: a Takács Istvánét, a Csengeri Pálét, a Puskás Györgyét, a Barna Sándorét, a Kékesi Miklósét, aztán meggondolja: nemigen lehet itt kiemelni senkit, il­letve ki kellene emelni min­denkit. Ez a véleménye Sza- niszló István alezredesnek, a polgári védelem megyei törzsparancsnokának, a víz­ügyi szakembereknek és a védekezés irányítóinak is, hiszen az idei próbatétel is sikeres volt. Ha az időjárás is kedvező marad, talán nem elhamarkodott már úgy ír­ni, hogy; volt! Balogh József Meg békélés (Beregi útijegyzet) U 1 a bácsi. Ünnepes feketében. Ö a pon­tos időt kérdezi tő­lem, én azt, hogy honnan és hova? Elmondja, hogy mi do­logban utazott, de előbb megkérdi, hogy rosszféle embernek látszik-e ő? Mondom a nemet, rámcá­fol azonmód: — Pedig engem most ítéltek el. Pénzfizetésre, de az is ítélet... Nézem a tisztességben megőszült elítéltet. Ö meg alig várja, hogy mondhas­sa már; — Úgy volt, hogy régen veszekszik rám a szom­széd, mert árnyékol neki a fám. Nem is ő haragszik, hanem a felesége. A fa megterem évente egy jó zsák diót, és nem is akár­milyent ... Végül úgy fel­piszkálta a felesége, hogy baltát fogott a fámra. — És maga? — Én meg a villát, mert ae volt ott közel. Nem szégyellem, bizony kicsú­szott a csúnya a számon. Ezt hallották meg a tanúk. Elítéltek engem a szó mi­att __ — És a szomszédot? — Azt is. A balta miatt, mert azt meg látták. — A villa? — Azt nem látták sze­rencsére, pedig beleszúr­tam volna __Maga tanult embernek látszik. Lehet még fellebbezni erre? Nevetéssel kínlódik ben­nem a kevéske jogtudo­mány, és szívem szerint fellebbeznék a szép ma­gyar beszéd ítélőszékéhez, mert aki így mondja el a csúnya szavak históriáját, az felmentést érdemelne. Rá is szánnám magam va­lamilyen jó tanácsra, de Vásárosnaményba érünk és a leszállás izgalma elviszi mellőlem az öreget. K ésőbb a kisvendéglő­ben látom még ugyan, de éppen egy magakorú, ünnepes feketébe öltözött emberrel koccint. Nem zavarom. Hadd teremjen az a meg­békélt fa jövőre is egy zsák diót... Bartba Gábor Tanul­ságos A gyárigazgató diszkré­ciót kért, tartsuk hát ma­gunkat ehhez. A történet ugyanis, így név nélkül is tanulságos. A gyárban külhoni sze­relő az importgépeket ál­lította be, de az egyértel­mű volt, hogy bizonyos apró, filléres holmik, ame­lyek hiányában dolgozni nehéz, hiányozni fognak. Az igazgató a külföldi szakemberrel elköltött utolsó vacsorán, tekintet­tel a gond égető voltára, szokatlan, paragrafusokba ütköző kéréssel állt elő. Egy ismeretlen keverék­nyelven arra bírta rá a szerelőt, hogy hazatérte után küldjön az egy cso­magocskát, benne a kellé­kekkel. A szerelő osztott és szorzott, majd kért öt­száz forintot, feltehetően azért ennyit, mert neki ennyinek megfelelő ottho­ni pénzébe kerül a külde­mény. Az igazgató nem sok re­ményt fűzött a bolthoz, ám árinál kellemesebb volt a meglepetés, amikor egy hét elteltével már a válla­lati kocsit kellett a repü­lőtérre küldeni az egy ki­lónál alig többet nyomó pakkért. A vámot annak rendje s módja szerint ki­fizették, csak az illetékes hatóságokkal gyűlt meg a bajuk, mert az ügylet a külkereskedelmi vállalat megkerülésével bonyoló­dott. Tekintettel a kellé­kek fontosságára, és az igazgató feltehetően jó, kapcsolataira, büntetést nem kellett fizetniük a hi­vatalos út megkerüléséért. Mielőtt végképp elítél­nénk az igazgatót, hadd emeljünk szót mentségére: a kerülő úton megkapott alkatrészeket két éve ígéri az illetékes külkereskedel­mi vállalat, és máig sincs híre-hamva a megrendelés sorsának. Nem követendő útként áll itt a történet, csupán egy helyzetet illusztrál. Járjunk bármerre termelő­üzemben, sokat hallhatjuk a panaszt: nincs alkatrész. Sokszor valóban nincs, máskor viszont van, vala­hol, csak beszerezni le­hetetlen. Néha azért, mert nincs rá pénz. Máskor vi­szont a külkereskedelmi vállalatok nem állnak a hivatásuk magaslatéit. Le­het, hogy azért a kényel­messég, mert a néhány száz, ezer forintos tétel be­szerzése sem nyereséges a kereskedőknek? Vagy a hivatal malmai őrölnek ke­serves lassúsággal? Le­gyen bármi is az ok, el­fogadhatatlan. Mert a gyár, és a kereskedelem, ugyanannak a népgazda­ságnak a része. S ha nincs mivel termelni, nem lesz mit eladni sem. Speidl Zoltán Nyári akadémia Nyíregyházán A nyári akadémia program­jában A magyarországi néme­tek népköltészete címmel hangzik el előadás Nyíregyhá­zán a tanárképző főiskola nagy előadótermében, Kalász Már­ton költő tolmácsolásában. Az előadás ma, csütörtökön 9 órakor kezdődik. Délután 16 órától Kósáné Oláh Júlia Szabolcs-Szatmár népművé­szetéről tart előadást. Az előadásokra mindenkit szíve­sen látnak a rendezők.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents