Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-03 / 181. szám

m VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. augusztus 3. o riSIAILIAID BUDDQISQ Otthoni tárgyaink Szekeres Károly és Vásárhelyi Emese konyhai és asztali edé­nyeket és kerámiákat állított ki Budapesten. Mindketten edényeket gyártó üzemek tervezői, és kiállított munkáik már sorozatgyártást is megértek. Tárgyaikon nincs egyetlen játékos, öncélúan eltévelye- dett vonal, kontúr, önmagáért való formaötlet. A tálakat, csészéket, kannákat mintha a használat csiszolta volna a végsőkig egyszerűsí­tett, feladatban és látványban is kapcsolódó célszerű formává. Szőnyeg a lakásban Mai lakásaink gyakran a legré­gebbiekre emlékeztetnek; amikor még bútorok sem voltak, az em­ber állatbőrökkel, kezdetleges gyapjúszövéssel vette magát kö­rül, ezzel takarta be maga alatt a földet, ebből alakított fekvőhe­lyet, ülőhelyet, takarót. De a sá­tor, a jurta falát is textillel kel­lett borítania, különösen azokon a helyeken, ahol az időjárás vi­szontagságai ellen kellett véde- kezniei Mindeme textilfajtáknak megtalálhatjuk utódját, kései le­származottját mai szőnyegeink­ben. A sokféleség már akkor ki­alakult, s azóta funkciója alig. díszítése, formája viszont nagyot változott. Ma is padlóborításra és falborításra használjuk a szőnye­geket; régen ezek a textilek a meleget teremtették meg, ma a melegség, puhaság hangulatát hozzák a lakásba. Hogy ez mit jelent, az tudja igazán, aki egy-egy nagytakarí­tás, festés vagy költözködés al­kalmával megszemlélte már szo­báját „pucéron”, aztán „felöltöz­tetve”. PADLÖSZÖNYEG FALTÓL FALIG Szőnyegeink legnagyobbika a faltól falig érő, sőt a teljes la­kást beborító padlószőnyeg. A la­kótelepi lakások okos padlóborí­tását gyakran veszik át más la­kások számára is. A padló — mint a természet padlója, a föld, a rét is — akkor szép, ha egységes. Az egységesség még azt is jelenti; le­gyen egyszínű, legfeljebb sajáí színének egyik árnyalatával melí- rozott. (A mintás padlószőnyeg­hez kizárólag egyszínű kárpitozá- sú, egyszínű bútor illik; ellenke­ző esetben zűrzavar uralkodik a szobában, s a szőnyeg puhasága nem nyugalom, hanem nyugta­lanság, rossz közérzet forrása lesz.) Stílbútorhoz, politúrozott bútorhoz bársonyos velúrszőnyeg, modern, matt felületekhez bükié vagy gyapjúval kevert rusztikus felületű szőnyeg való. Ha nem tudjuk megállapítani, melyik szín uralkodik a szobában, melyikhez válasszunk padlószőnyeget — tompább, sötétebb árnyalatban —, inkább vegyünk szürkét vagy barnát; ezek semleges színek, jól alkalmazkodnak mindenféle berendezéshez, kevésbé piszko­lódnak. Sokan ragaszkodnak régi, ap­ró szőnyegeikhez, pedig padló­szőnyeg van a lakásban . . . Té­ves az a nézet, hogy a kis sző­nyeg ;ia padlószőnyegen védelem a piszkolódás ellen. A faltól falig szőnyeg ugyanúgy beszívja a port, sőt, a kis szőnyeg alakja ki is rajzolódik felületén. Padlósző­nyeghez mindenképpen porszívót kell beszereznünk, ezzel egysze­rűbben tisztán tartható a nagy felület, mint a sok kis apró sző­nyeg. PERZSA, SZÉKELY, TORONTÁLI Padló, parketta esetében termé­szetesen szép a téglalap alakú szőnyeg. A régi perzsaszőnyegek évszázadok tapasztalatával gyűj­tött. háttérben maradó, finom motívum- és színvilágukkal min­denféle berendezéshez használ­hatók, még a modernhez is jól illeszkednek. Mai, gépi perzsáink harsányabban uralkodnak a be­rendezésen. Szépek viszont a to­rontáli mintázatú, vagy festett székely szőnyegek. Az előbbiek sötét, politúros, utóbbiak modern berendezéshez valók. A szőnyegek elhelyezésénél két­féle mód kínálkozik: vagy a bú­torok alá tesszük, s rajtuk a gar­nitúra, az étkezőasztal mint egy tálcán — ezért is tálcaszőnyeg az elnevezésük — helyezkedik el, vagy a szobai járásokat, a kopás­nak, piszkolódásnak erősebben kitett felületeket borítjuk be. RONGYSZÖNYEG, FALISZÖNYEG Ismét divatba jöttek a rongy­szőnyegek! Nemcsak gyerekszobái használatban vagy konyhai, elő- szobai szőnyegként, hanem szo­bában is! Ma Ynár készítenek 2, sőt 3 méteres szélességűeket. Akár csíkosak, akár egyszínűek vagy melírozottak, jól illeszkednek a modern lakáshoz. A faliszőpyeg leggyakoribb vál­tozata az ágy melletti falrészt védi a károsodástól. De a falon díszként, hangulati színfoltként, hangszigetelőként (!) elhelyezett faliszőnyegeknek is komoly sze­repük lehet a berendezésben. Színük semmi esetre sem üthet el a helyiség hangulatától. Akkor jelenhet meg a faliszőnyeg a szo­bában harsány színfoltként, ha semmi más színes nincs a szobá­ban. Például a farmerkék bútor- kárpit, a kék függöny és szür­késkék padlószőnyeg mellett ki­fejezetten felüdítő egy harsány rózsaszínű-lila falikép. De még a harsány zöld is elképzelhető. Fontos: a faliszőnyeg ne legyen kicsiny. Túlságosan elaprózza a felületet. Inkább vásároljunk egy vidám rongyszőnyeget, de na­gyot, mint egy aprócska, de érté­kes kis faliképet. A szőnyeg kerülhet ajtónyílás takarására a hidegtől való véde­lem végett, kerülhet öreg heverő- re takaróként. Az állatbőrök gyakran hasonló szerepet tölte­nek be. finomak, puhák, kelleme­sek. S visszahoznak valamit a hajdani nomád élet hangulatából, amikor az állatbőr mindent je­lentett . . . Torday Aliz Tornázzunk együtt! Azok a legörömtelibb órák, amelyeket a szülő gondtalanul együtt tölthet gyermekeivel. Te­hát a hétvége, a szabadságok ide­je alatt, a pihenés, a kikapcsoló- dás kellemes perceiben. Szép időben az ember igyek­szik minél többet a szabadban, jó levegőn lenni. Használjuk ki KOZMETIKA A desodorok minőségét értéke­lő ismertetésben elvileg 35 féle desodorról ke 1 lene ‘ s z ót éjt e n i. A Nagyító tesztjében ennyi szere­pelt. Igaz, bár a vizsgált desodo­rok mindegyike kapható, de nem egy időben és nem egy helyen ... Valamennyi résztulajdonságuk alapján hét termék érdemelte ki a kiváló minősítést. Kiválóak a 8X4 készítménycsa­lád „Herb Frisch” és „Tabac” nevű tagjai; a Bac-família „Herb dry” és „Dezent discreet” készít­ményei, valamint a Medea (e né­ven is többféle készítmény kerül forgalomba) „Frisch” desodor. Az említettek valamennyien ha­zai készítmények. A tesztben vizsgált 12 import készítmény kö­zül mindössze egy kiváló, a svéd eredetű Shantung Jet. A vizsgá­latot a Kereskedelmi Minőségel­lenőrző Intézetben részben labo­ratóriumi módszerekkel végezték el, részben érzékszervi értéke­léssel. A desodorok két legfontosabb tulajdonsága közül az egyik a fertőtlenítő hatás, a másik a de- zodorálóképesség, amelynek ered­Melyiket a sok közül? DESODOROK menyeképpen a desodor a verej­ték elbomlását és az ennek kö­vetkeztében fellépő kellemetlen szag fellépését akadályozza meg. (A desodorok tehát nem a verej­ték képződését akadályozzák meg, ami egyébként káros is lenne.) Ugyancsak mérhető az illattar­tósság. Az öt órán túli maradan­dó hatást tekintették a kiváló szint követelményének és ezen a téren — az eddig nem említett, hetedik kiváló — a Lady Camea család „Doriac” készítménye emelkedett ki a mezőnyből. Öt desodort találtak közepes minőségűnek. Az ötből csupán egyetlen magyar készítmény, a Caola spray. A külföldiek: a bol­gár Paris, a csehszlovák 20 HP, az NDK-ból érkező Florena család ,.Frisch” tagja (a többi Florena desodor jó minősítést kapott) és a román Bob spray, Érdekes, hogy a kiváló illatuk alapján nagyon népszerű Rexona desodorok csupán jó minősítést kaptak, mert bár illatuk kiváló, de már az illat tartósságát, illet­ve a dezodorálóhatást tekintve elmarad színvonaluk a kiváló szinttől. A viszonylag újnak te­kinthető A—Z desodorok össztu- lajdonságaikat figyelembe véve jó minősítésűek, noha a bakterio- sztatikus hatásuk a leggyengébb volt. A Skála desodoroknak ugyancsak ez a gyenge pontjuk. Az említett desodorok 20 és 86 forint közötti áron kerülnek for­galomba, többé-kevésbé a meny- nyiségüktől függően. De csak többé-kevésbé! Mert például míg (a kiválóak között) a svéd Shantung Jet 170 grammja 78 fo­rint, a 200 grammos Bac-nak 54 forint az ára. Mindent figyelem­be véve a Lady Camea „Doriac”- ja a legolcsóbb, a leggazdaságo­sabb. Végezetül érdemes a Nagyító orvosszakértőjének figyelmezteté­sét felidézni: a desodorokat min­dig és csakis a frissen mosott (lefürdött-zuhanyozott) testfelüle­ten szabad használni! Sziics István ilyenkor az alkalmat arra is, hogy játék közben megtornáztas­suk a gyerkőcöt is, meg saját fá­radt tagjainkat is. Jó eszköz hozzá a nagy és könnyű strandlabda. Hanyatt fek­ve a fűben, behajlított térddel először közrefogjuk lábunkkal a labdát és megpróbáljuk gyorsan forgatni. Ha ez már jól megy, akkor egyszerre, lábbal magasba dobjuk és igyekszünk elkapni. Ha először nem sikerül, az sem baj, jókat lehet kacagni, amíg együtt megtanuljuk. Kisruhák - frizurák Az új divathullám az ún. „kis­ruhák” változatait népszerűsíti. A legkülönbözőbb alapanyagokat használhatjuk fel készítésükhöz*, pl. nyomott és egyszínű pamutot, könnyű selymet, pikét, vásznat és könnyű mintás és egyszínű jer­seyt is. A divatos frizurákból és a díszítésre szolgáló tárgyakból is bemutatunk néhányat. Színes csa­tok, fésűk és fémes anyagból készült hajékek, művirágok, mas­nik sokfajta változatban szerepel­nek a nyári divatban. 1. modell: kánikularuha, amely saját anyagából boleróval is ki­egészíthető. A felsőrész szabadon hagyja a vállat és a kart, derék­ban a széles öv karcsúsít. A kör­betekert és az elöl megkötött öv­rész más színből. A szoknyája deréktól húzott, benyúlós zsebek­kel. 2. modell: divat a pettyes anyag, de az élénk, apró virágos minta is. A ruha mély kivágását idegen színű pánt díszíti. Az öv is lehet azonos anyagból és szín­ből: a szoknyája kis szegőkkel a csípőig és onnan szabadon hagyva rakásokkal képezi körbe a bőséget. 3. modell: régiből is alakítható, csíkos és egyszínű anyagból ösz- szeállítva. A derékban húzot$, szabályozható a megkötővel. A gallérja pici, a gombolás szüksé­ges ahhoz, hogy a fej beférjen. 4. modell: derékban szalaggal behúzott, masnira kötött övvel készült, a felsőrészen enyhe hú­zás, a szoknyán elöl-oldalt raká­sokkal. A kivágást és a szélesített vállakat két színnel díszíthetjük. Mind a négy rajzon jól leolvas­ható a szép hajviselet is. Laza hullámosak, szépen keretezik az arcot. Az 5-Ös rajzunkon látható ösz- szefogott hajat apró virágokból zsinórra erősített masnival rög­zített fűzérrel mutatjuk be. A 6-os frizurarajzunkon sima, fejhez simított kis kontyot látni, amelyben szélesebb megkötött masnit helyezhetünk el. Nádor Vera Köpeny és ruha kisdiákoknak Kis- és nagydiák szívesebben viseli a kötelező iskolaköpenyt, ha ízléses, csinos, modern. Varrni tu­dó és szerető mamáknak muta­tunk be néhány köpenymodellt és ruhát, az új tanévre gondolva. 1. Bebújós, háromnegyedes kö­peny, hegyes, mély kivágással, bujtatott, elöl-hátul övvel, nagy rátett zsebekkel. 2. Hétnyolcados, ujjatlan, kétso­ros gombolású köpeny, elkerekí­tett zsebekkel. Teljes hosszúság­gal kötényruhának alkálmas. 3. Vállon gombolós, enyhén bő­vülő müszálas kötényruha, a rá­tett zsebeken elütő színű díszítés. 4. Sötétkék farmeranyagból ké­szült ujjatlan, cipzáras kezeslá­bas, felül rátett zsebekkel. A nad­rágot érdemes hajtókával készíte­ni, mert ha rövid lesz már, ezzel hosszabbítjuk meg. 5. Mintás kordbársonyból ké­szült, elöl hólos ruha, a hosszí­tott derékon elhelyezett övvel, elütő paszpolozással díszítve. 6. Köpenypóttó céinos blúz fiúk­nak. Műszálas anyagból készült, egyenes vonalú, gallér nélküli, két ferdén rávarrott zsebbel, elöl cipzárral. 7. Féloldalasán gombolt, kockás anyaggal díszített blúz, egy rá­tett zsebbel. 8. Kétféle anyagból kombinált, elöl. végig cipzáras iskolaköpeny, két rátett zsebbel. 9. Gyűrtelenített anyagból ké­szült, féloldalasán csukódó isko­laköpeny, sötétkék alapon piros karikákkal, piros gombokkal, pi­ros gallér-, kézelő- és zsebdíszí­téssel. 10. Nadrághoz, szoknyához al­kalmas hosszított, enyhén bővülő mellény, nagy rátett szafari stílu­sú zsebekkel. B. K.

Next

/
Thumbnails
Contents